Tárgyak, amiknek a számát jelentősen lecsökkentettem / Felhalmozás, szelektálás, rendszerezés

  Рет қаралды 13,943

-Anya mindenhez is- JöSzö

-Anya mindenhez is- JöSzö

Күн бұрын

Пікірлер: 51
@henikeri4619
@henikeri4619 Жыл бұрын
Kb egy éve szinte állandóan szelektálok, de vége nincs ennek a dolognak. Én nem értem, hogy miért nem fogy. Kiszelektáltam már a ruháim jó részét, nippeket, konyhai dolgokat , felesleges tárolható, leredukáltam a tisztítószereket, sminkeket, edényeket, játékokat, könyveket. Alakul már, de még mindig sok a cucc. Szóval kitartást mindenkinek!
@rach2867
@rach2867 2 ай бұрын
Kedves Jöszö. Jó volt hallgatni a videódat, képzeld mi 1.5 éve kiköltöztünk Portugáliába, és felszámoltunk mindent. De úgy mindent, hiszen a költözés drágább volt mint újat venni. Csak a legfontosabb dolgaink vittük, repülőn 60kgot és 50kg ot csomagküldéssel. Tárolni nem akartuk sehol sem mert nem tudtuk hogy ilyen hamar visszajövünk, a család kicsi és Pesti kisebb lakásokban vannak a tagjai. Így van amit elajandekoztam, van amit leadtam és van ami maradt a lakásban. 4 honappal később haza költöztünk. Megint csak nem hoztunk haza semmit, csak amit amúgy is vittünk Hiszen 4 hónap alatt kB az alapfelszerelest vettük meg az ikeaban. Barátok költöztek utánunk, nekik ott hagytuk. 1 éve vagyunk itthon, annyi cuccunk van amennyit most elmondtal kB 😁 se több, se kevesebb 😀 jó... Bögreből csak 4 db van de ketten vagyunk 😁👍
@Anyamindenhezis
@Anyamindenhezis 2 ай бұрын
@@rach2867 azta! Ez igen! Akkor ti már egészen máshogy viszonyulnak a tárgyaitokhoz.
@rach2867
@rach2867 2 ай бұрын
@@Anyamindenhezis igen. Várjuk a kisbabánk, már most betölti az űrt az életünkben 🤣 nem tudtam hogy egy gyerek ennyi cuccal jár 😁😅
@Anyamindenhezis
@Anyamindenhezis 2 ай бұрын
@@rach2867 bizony sok sok cuccal jár, de megéri. 🥰
@sinka-vassmarta3213
@sinka-vassmarta3213 Жыл бұрын
Szia Szandra😊 Jó kis téma volt most is! Én a befőttes üvegeket gyűjtöm hogy majd nyáron elteszek mindent! Semmi nem kerül eltevésre mert panelben képtelenség annyit megvenni a mai árakon! Törölköző:KAUTIKUS állapot a szekrény ezen pontja mert újak,szépek de nincsenek kihasználva!Kidobni viszont sajnálom!SZANÁLÁSHOZ gyűjtök most lelki erőt! Edények-konyhai kütyük: húúú... nekiállni is félek! Minfig a szívem győz az eszem helyett! Szóval jöhet még ilyen videó! Köszi a mostanit! Reklámok ✅ Szia-puszi Márti Fehérvárról🙂
@editsigulinszky7870
@editsigulinszky7870 Жыл бұрын
Örülök! hogy megtaláltalak! ... azóta csak nézem a videóidat. ...és lenyűgöz a talpraesett határozottságod☺️🤗👍 ahogyan kezeled a dolgokat. Gratulálok! a szelektálást .. nekem még mindíg tanulnom kell!👍 ..mert gyűjtögetek! rakosgatok!... Köszönöm a lehetőséget!hogy láthattam ezt a videódat is !❤️❤️❤️✨
@kalmannetorok2662
@kalmannetorok2662 Жыл бұрын
Szia dràga jöszö köszönöm szèpen a videot nàlunk is sok minden összegyült èn sok mindent kiszelektàltam ilyen volt pèldàul poharak bögrèk àgytakarok cipök papucsok evöeszközök fakanalak sàlak nyakkendök ruhàk ès mèg sorolhatnàm de most màr mindenböl pont annyi van amire szüksègünk van legyen szèp minden napotok vigyàzatok magatokra köszönöm hogy vagytok szia
@Bubu0129
@Bubu0129 Жыл бұрын
Konyhából: különféle műanyag tálak (sütéshez, keveréshez), ételtárolók, üvegtárolók, régi fűszerestárolók, mind mentek (új konyhám lett tavaly nyáron, akkor szelektáltam). Fürdőszobában: leredukáltuk a különböző testápolási holmikat, nincs 100féle sampon balzsam, tusfürdő, és ugyanígy a takarítószerek, alig pár darabot használok. Gyerekjátékok szintén: ilyenkor oviba, bölcsibe visszük be. Ja és a plüssök, ezek kórházba mentek valamelyik évben.
@noemin1076
@noemin1076 Жыл бұрын
Nagyon hasznos ez a videó, ötleteket ad és motivál. Sokan nem merészelnek lomtalanítani több okból kifolyólag, és kell egy kis biztatás. Én mindig szelektáltam az életem során és túl adtam a fölösleges holmikon. Néhány éve viszont belépett egy másik kritérium: a poliesztertől, akriltól és más műanyagoktól való megszabadulás. Nagyon lassú folyamat, de szerintem megéri. Vásárlási tudatosságra is nevel. Kevesebb dolog van a háztartásban, de jobb a minőségük. Egy másik szelektáló szempont számomra a mérgező összetevők. Nemcsak tisztító szerekre gondolok, hanem kozmetikumokra is. Nagy kihívás eligazodni az összetevők között, de jó megpróbálni a “legtestbarátabb” dolgokat használni csak. Ez sok utánanézéssel jár, és ugyancsak hosszú folyamat, aminek igazából nincs vége soha. Tisztító szerek esetében pedig az ecet, szódabikarbóna, citromsav nagyrészt mindent tisztít. 🙂 Szép hétvégét nektek!
@Anyamindenhezis
@Anyamindenhezis Жыл бұрын
Nagyon hasonlóan gondolkodom én is. Folyamatosan tanulok a témákban. Engem is nagyon érdekelnek a természetesebb kozmetikumok, vegyszermentesítés és a műanyag csökkentés is . :)
@melindat.5904
@melindat.5904 Жыл бұрын
Mintha a saját gondolataimat hallanám,teljesen tudok Veled azonosulni.Nekem hétvégi rendszeres program a selejtezés.Mindig kiválasztok egy polcot/fiókot/lakásrészt.Pihentet és örömet ad mikor kiszelektálom az adott részt.Én a samponos,tusfürdős vackokat nem birom ha felhalmozódnak.A kád szélén 1 tusfürdő és egy sampon van.Amit épp használunk.A gyerekeknek pedig a fürdetőkrém.Illatszerek is csak amit épp használunk,nincs 4 parfüm pl félbehagyva.A papirokat is évente átnézem.Nem tartok meg pl 3 évig egy cipő vagy kenyérpirító blokkot.A karácsonyi díszeket is évente selejtezem(Megy az adományboltba amit nem használunk.Legutóbb a boa .) Csak olyan tárgyaink vannak,amiket használunk és szeretünk és 3xmeggondolom,mielőtt kiadok pénzt valamire.
@andreastrober4202
@andreastrober4202 Жыл бұрын
Köszi,a téma felvetést! Mindíg jó ötlet,a minimalizálás! S lehet is miből szerintem!🥰
@krisztinaszollosnecsoka7275
@krisztinaszollosnecsoka7275 Жыл бұрын
Szia ! Ma találtam a csatornádra! Nagyon kedves csaj vagy fogom nèzni a csatornádat ! Nagyon sok ötletet adsz ! Kb elkezdtem lomolni a kamrába míg nèztelek kilomoltam sok bazàrt ami nem fog hiányozni! További sok sikert a csatornàhoz! 🙂
@Anyamindenhezis
@Anyamindenhezis Жыл бұрын
Köszönöm szépen! Örülök, hogy itt vagy. 🥰
@erikahalasz8683
@erikahalasz8683 Жыл бұрын
Kedves Jöszö nagyon szeretem nézni az összes videóidat te egy nagyon aranyos kedves szuper anyuka vagy Gratulálok a szép kis családodhoz jó egészséget kivánok nektek szép napot
@kkatalin8782
@kkatalin8782 Жыл бұрын
Jó téma, sajnos nekem is sok minden kint van a konyhapultomon,de egyszer begurulok,és eltűntetek mindent! Érdekes mikor hogy gondolom. 2 éve költöztünk,még nincs sok minden dekoralva,de próbálok én is minimálisan berendezkedni.Drága Dominik gyógyulj meg minél előbb! 😘😊
@tydesut-foz
@tydesut-foz Жыл бұрын
Jó videó lett. Tetszett.
@izabellafulop431
@izabellafulop431 Жыл бұрын
Köszi a videót! ☺️
@juditvarga9186
@juditvarga9186 Жыл бұрын
Régóta nézlek, a régi vörös hajad amikor volt már akkor is, és azóta is. Sokkal szebb vagy barna hajjal. Nem tudok elmenni most amellett, hogy visszatértél a vöröshöz,és tudom hogy neked ez most boldogság, de szerintem jobban áll az előző barna🙈 persze ennek ellenére nézlek és szeretlek továbbra is.❤️ (27/N)
@csillamarczinko3545
@csillamarczinko3545 Жыл бұрын
Szerintem meg a vörös àll neki jobban!! 😊😊
@juditvarga9186
@juditvarga9186 Жыл бұрын
@@csillamarczinko3545 na igen,ezt nevezik ízlések és pofonoknak :D ahány ember annyi féle, annyi gondolattal,véleménnyel. Igy helyes ☺️🥰
@csillamarczinko3545
@csillamarczinko3545 Жыл бұрын
@@juditvarga9186 igazad van!!
@csillamarczinko3545
@csillamarczinko3545 Жыл бұрын
Nagyon hssznos videó lett!! Több ilyet szeretnék!! 😊😊😊😊😊puszi 😘😘
@melindakovacsne5527
@melindakovacsne5527 Жыл бұрын
Nagyon jók a videóid!
@Anyamindenhezis
@Anyamindenhezis Жыл бұрын
Köszönöm! 🥰
@HogyanTortent
@HogyanTortent Жыл бұрын
Szia! Ma találtam rá a csatornádra, azóta csak nézem a videókat sorban, nem tudom abbahagyni.🥰
@Anyamindenhezis
@Anyamindenhezis Жыл бұрын
Nagyon örülök, hogy itt vagy. Köszönöm! 🥰
@beazsoldos7222
@beazsoldos7222 Жыл бұрын
Tetszett a videó,én már nagymama koru vagyok,nekem ez a minimalista felfogás részben tetszik csak!Persze ezt mindenki maga tudja.Szukseg van,hogy a lakás szebb és élhetőbb legyen,ha dolgok kerülnek a polcra,sok videóban látom,hogy szinte nincs semmi és jó emlékezni egy egy tárgyra nézve! Az való igaz és jó ötlet is,hogy sok mindenből ruhanemubol egyéb textíliából,stb.felesleges tucatjával felhalmozni a szekrényeket. Ha nem szereted az abrosz ami kisgyerekeknel tényleg nem praktikus akkor lemoshato alátétet érdemes venni! Én magam nem szeretek a csupasz asztalon enni és könnyebb is tisztán tartani az asztalt. Csodálattal nézlek mindig,hogy három gyerek mellett milyen tisztaság és rend van a hazatokban,olyan jó látni.
@Anyamindenhezis
@Anyamindenhezis Жыл бұрын
Tökéletesen egyet értek. Én is bizonyos dolgokban értek csak egyet a minimalizmussal. Nem tudnám elképzelni, hogy minden felületet teljesen kiürítsek, mert én sem érezném így otthonosnak a házat.
@Zezuka2
@Zezuka2 Жыл бұрын
Terítő helyett jó megoldás lehet a tányéralátét. Több garnitúra és akkor lehet váltogatni.
@agneshorvath6575
@agneshorvath6575 Жыл бұрын
Szia ! Nagyon jó lett a video ! Mikkor gondolod a gyerekeket átszokatni a keremia pohára? Köszike puszi Ági
@Anyamindenhezis
@Anyamindenhezis Жыл бұрын
Szia! Ittak már belőle, de még nem használják rendszeresen. Bendegúz néha kifejezetten kéri. Anyukáméknál meg üveg pohárból isznak. Szerintem olyan iskolás koruk körül fog állandósulni.
@anikokeserunemolnar2320
@anikokeserunemolnar2320 Жыл бұрын
Szia Jöszö! Eszembe juttattad az ezüstös csillogó övem és a fonottat és a feketét.. ma már semmihez nm használok övet..érdekes amúgy Szép napot! Üdv: Ancsi🤗
@andreabuzane3232
@andreabuzane3232 Жыл бұрын
Szia! 😊 Nálam borzalom van. 🥺 Nagyon szeretnék egy letisztultabb életteret magam körül de minden szelektálásnál felé cucc fennmaradt a rostán. Attól tartok hogy ha a meglévő tönkremegy mi lesz ha nem lesz pénz újra? Ez persze butaság mert amit nem szeretek azt akkor se hiszem hogy használnám. 🤔 Millió fürdőlepedőnk van de ugyanazok forognak mindig a mosásban. 🥴 Olvastál, hallottál már az egyre jobban divatba jövő " haláltakarításról" ? Nem is rossz dolog. Durván neki kellene és nem mindennek.
@Anyamindenhezis
@Anyamindenhezis Жыл бұрын
Szia! Én is sokszor voltam így, de ha valamit nem szeretsz most, akkor tényleg nem fogod használni később sem. Azt tapasztaltam, hogyha egyszer felszívod magad,elkezded, rá érzel az ízére és onnantól már sokkal könnyebben fog menni. Sosem hallottam még a "haláltakarításról", de elég ijesztően hangzik. 😳 Után fogok nézni.
@andreabuzane3232
@andreabuzane3232 Жыл бұрын
@@Anyamindenhezis A haláltakarításnak a neve borzasztó csak, amúgy egy nagyon logikus dolog.
@aranycsillaa.csilla5761
@aranycsillaa.csilla5761 2 ай бұрын
Én is sokallom a törölközőinket, de amikor behánynak a gyerekek mindig kevés lesz 😅
@Anyamindenhezis
@Anyamindenhezis 2 ай бұрын
@@aranycsillaa.csilla5761 jaj. 😅
@messziroljott1516
@messziroljott1516 Жыл бұрын
szuper :)
@TT-yv3dw
@TT-yv3dw Жыл бұрын
Agynemuk: csak 6 ikeas, turcsik: csak yiskesek 2 szinben: szurke es rozsaszin. Bogrek: egyseges Kikes gyonyoru feherek, modern vonalvezetessel. En azt se szerettem, hogy sokfele, nem egyseges, csiricsare mind. Szep, uj lakasokba nem mutat jol, szoval teljesen egyetertek. ☺
@lara080104
@lara080104 Жыл бұрын
Ételtároló dobozokat szelektáltam, most ruhákat fogok.
@pellegrinimonika4171
@pellegrinimonika4171 Жыл бұрын
A hűtőmágneseket ha a hűtő fal felőli oldalára teszed, akkor ott is vannak, meg nem is. Jó az összkép, de azért csak kéznél vannak.
@TT-yv3dw
@TT-yv3dw Жыл бұрын
Fb ingyen felajanlos csoportokba elmegy minden 🙏☺
@andreabuzane3232
@andreabuzane3232 Жыл бұрын
Szia! Lehet hogy csak én vagyok ilyen de az is idegesít hogy felteszem egy csoportba és ráugranak. Azután látom hogy árulja. 🤦🧐 Olyannak adnám szívesen aki használná, örömét lelné benne. De nehéz ilyet találni. Nálam káosz van. 🥺 Millió függöny, fürdőlepedő, konyhai dolgok. Brrrr.
@Anyamindenhezis
@Anyamindenhezis Жыл бұрын
A szomszéd kisvárosban van a Szeretetszolgálat, én nekik szoktam átvinni a dolgokat. Mindig nagyon hálásak. 😊
@katalinmagyarne4866
@katalinmagyarne4866 Жыл бұрын
Adaline Zook receptjeit is tudom ajánlani
@agneshegyi5785
@agneshegyi5785 Жыл бұрын
Haaaat, eleg sok csetres van mogotted is…
@Anyamindenhezis
@Anyamindenhezis Жыл бұрын
Igen tudom, de nem vagyok az a típus, aki teljesen leüríti a polcait.
@csillamarczinko3545
@csillamarczinko3545 Жыл бұрын
S elèg csetresz vagy Te is!!
Takarékoskodás, ahogyan mi csináljuk
23:12
-Anya mindenhez is- JöSzö
Рет қаралды 15 М.
🕊️Valera🕊️
00:34
DO$HIK
Рет қаралды 14 МЛН
啊?就这么水灵灵的穿上了?
00:18
一航1
Рет қаралды 90 МЛН
Friends make memories together part 2  | Trà Đặng #short #bestfriend #bff #tiktok
00:18
Tényezők a rendetlenség hátterében
16:03
Békés lélek - békés otthon
Рет қаралды 11 М.
Házi tisztítószerek, vegyszermentesebb otthon
29:41
-Anya mindenhez is- JöSzö
Рет қаралды 11 М.
Megérkezés az őszbe, Mabon ünnepe (Zsuzsi)
13:10
the city fairies
Рет қаралды 3 М.
18 dolog, amire már nem költök
33:04
-Anya mindenhez is- JöSzö
Рет қаралды 49 М.
Konyha Rendszerezés | Tippek és Praktikák | Tedd Élhetővé!
24:55
Tedd élhetővé!
Рет қаралды 13 М.
Így szelektálj HATÉKONYAN | Minimalizmus
14:10
Touati Karen
Рет қаралды 10 М.
EZ MÉG MINDIG TÚL SOK
26:18
-Anya mindenhez is- JöSzö
Рет қаралды 10 М.
Havi bevásárlás nagycsaládunknak 24 augusztus / METRO haul
24:59
-Anya mindenhez is- JöSzö
Рет қаралды 12 М.
🕊️Valera🕊️
00:34
DO$HIK
Рет қаралды 14 МЛН