Talpra Magyarok Podcast I Vendég: Tarr Zoltán

  Рет қаралды 31,350

Magyar Péter Hivatalos

Magyar Péter Hivatalos

Күн бұрын

Tarr Zoltán, református lelkész, digitalizációs szakember. Budapesten végzett a református teológián. 2003 és 2015 között zsinati tanácsos, a református egyház közigazgatásának vezetője volt. 2015-ben az egyház és pártpolitika növekvő összefonódása miatt elhagyta az aktív egyházi szolgálatot. Az utóbbi közel 10 esztendőben mezőgazdasági és ipari digitalizációval, okos város fejlesztéssel és civil szervezetek szervezeti, működési tanácsadásával foglalkozik. A Talpra Magyarok Közössége április 6-i budapesti megmozdulásán a színpadról követelte Balog Zoltán református püspök lemondását, ezt követően munkahelyéről elbocsátották. Azóta a Közösség munkatársaként és a Tisza Párt EP képviselőjelöltjeként küzd az egyház és a társadalom változásáért.
Beszélgetőtárs: Szabó Kimmel Tamás
www.talpramagyarok.hu
www.magyartisza.hu

Пікірлер: 163
@edittamaramenyhart7360
@edittamaramenyhart7360 4 ай бұрын
Debrecenben volt szerencsém beszélgetni Zoltánnal, aki egy végtelen kedves, közvetlen ember, szemtől szemben, amikor átsugárzik a korrektség, a hitelesség, szerénység. Tiszta szívemből kívánom hogy elérje a céljait, sikeres legyen, mert az a mi sikerünk is lesz. Egészséget és áldást, békességet kívánok neki és családjának!❤️🤍💚
@123abc123456B
@123abc123456B 4 ай бұрын
@Amy-rp7tf
@Amy-rp7tf 4 ай бұрын
Egy nagyszerű emberi gesztus volt amikor Péter felkérte Tarr Zoltánt ep képviselőnek. Ugyanakkor egy telitalálat! Élvezettel hallgatom, nagyon jó a megjelenése, hittel, szeretettel, becsületesen fogja a munkáját végezni. ❤
@juliannatoth4947
@juliannatoth4947 4 ай бұрын
Nagyon köszönöm ! Sikerüljön Minden úgy , ahogy szeretnétek ! Legyünk egy Egészséges , Boldog , Békés Magyarország !❤❤❤❤❤
@gabi76
@gabi76 4 ай бұрын
Végre egy normális, nyugodt, senkit nem mocskoló párbeszédet hallottam, ahol a műsorvezető is részese volt a beszélgetésnek. Köszönöm! És áradjon a Tisza! 🙂
@annamuller9909
@annamuller9909 4 ай бұрын
Fantasztikus,hogy a Jóisten ilyen igaz embert "odarepített" M.Péter mellé. Ezután a beszélgetés után sejti az ember,hogy hogyan lehet ennyi erő,lendület,kreativitás a Tisza pártban.
@annamariabakosi6482
@annamariabakosi6482 4 ай бұрын
Vannak emberek Isten által kijelölve, akik KÜLDETÉSSEL születtek le a Földre. Hatalmas ÁLDOZATOT vállal most Péter. Biztos, hogy küldetést teljesít.
@jozsefhidas1569
@jozsefhidas1569 4 ай бұрын
Római katolisként is minden elismerésem Tarr Zoltán református lelkésznek! Sok sikert kívánok a további pályafutásához!
@TheGyapjaska
@TheGyapjaska 4 ай бұрын
Annyira hiteles, oszinte, nagy betűs EMBER! 🙏
@tuzgago
@tuzgago 4 ай бұрын
"...embernek lenni minden körülményben." Köszönet a hitelesség közvetítéséért!
@kutyakeksz
@kutyakeksz 4 ай бұрын
Ott kell lenni egy megmozduláson és érezni a közösségi érzést, az igaz magyarok lelkületét, Péter, Ervin, Zoltán és a többi képviselő kisugárzását. JÓ IDŐBEN, JÓ HELYEN!!!!! Hajrá Magyarország!
@zsuzsavarga1803
@zsuzsavarga1803 4 ай бұрын
Élmény volt hallgatni, köszönöm.
@jaroslav802
@jaroslav802 4 ай бұрын
Hajrá Magyar Péter! Hajrá TISZA!!! Hiteles jelöltek!
@adriennsipeki3737
@adriennsipeki3737 4 ай бұрын
Szívet melengető beszélgetés.❤️ Nagyon köszönöm! Hajrá Tarr Zoltán!❤️🤍💚
@TheGyapjaska
@TheGyapjaska 4 ай бұрын
Ezt a videot minden magyar szavazonak latnia kellene..
@feherhermelin
@feherhermelin 3 ай бұрын
Küldjük tovább.
@yeokati7945
@yeokati7945 4 ай бұрын
Üdítően hiteles, igaz ember. Maximális bizalmamat élvezi!
@123abc123456B
@123abc123456B 4 ай бұрын
@hevesimelinda9668
@hevesimelinda9668 4 ай бұрын
Deszeretem ezt az embert. Hallgatni, figyelni és amilyen a higgadt, józan nyugalmas tenniakarása. És örülök, h ott van Péter mellett. 😊
@sunshine_girl182
@sunshine_girl182 4 ай бұрын
Nagyon jó, hogy megismerhetjük. 😊
@melindapare2221
@melindapare2221 4 ай бұрын
Deszeretem ahogy megfogalmaztad a gondolataimat. Köszönöm ❤️
@geri2141
@geri2141 4 ай бұрын
Amikor nézem / hallgatom Tarr Zoltánt mindig a jó ember jut eszembe…ilyenek kellenek nekünk !!🙏🇭🇺🇭🇺
@Pellionisz
@Pellionisz 4 ай бұрын
A jó ember nem ugyanaz mint naív ember (bár az átfedés e kettő között nagy)
@laszloberkes
@laszloberkes 4 ай бұрын
Miért naív?​@@Pellionisz
@Pellionisz
@Pellionisz 4 ай бұрын
​@@laszloberkes Tarr Zoltán nem tartja magát bátornak, sőt tapinthatóan fél attól, hogy "belesodródik a politikába", nem biztos, hogy jó lenne neki a Brüsszel, stb. Rendkívül naívan sok nagyságrenddel alábecsüli azokat a veszélyeket, ami egy református egyház-reformerre vár az ultraliberális Brüsszelben, ahol egyrészt elvileg sem lehet téma az egyházpolitikára való rátelepedés, másrészt olyan minden hájjal megkent gazemberek űzik piszkos lobbi-munkájukat, amiktől kb. öt perc alatt fog halálosan megundorodni. Legfőképpen pedig naív MP jellemének megítélésében, hiszen MP nyolc évet töltve ott pontosan ismeri Brüsszel fenti jellegét, mégis oda küldené TZ-t, hogy bedarálják.
@sunshine_girl182
@sunshine_girl182 4 ай бұрын
Fantasztikus energiája van, megnyugtat, jó érzést vàlt ki belőlem, biztonságot sugároz. 2024 màr őmiatta egy nagy meglepetés számomra.
@geri2141
@geri2141 4 ай бұрын
@@sunshine_girl182 ugyanezt érzem 🙌🇭🇺
@szilagyiistvanhu
@szilagyiistvanhu 4 ай бұрын
Sziasztok! 2024. június 8.-a, Budapest, Hősök tere, 9.-e szavazás. Megyek, menjünk!
@BettyPro-fz6dl
@BettyPro-fz6dl 4 ай бұрын
Hajrá Magyar Péter!Hajrá TISZA párt!Melletted vagyunk régóta!T. Zoltán tiszteletre méltó!/ Az élő Szegedi adásra is írtam,de ez is fontos!
@margitnovakneszaraz8316
@margitnovakneszaraz8316 4 ай бұрын
Szabó Kimmel Tamás annyira jó beszélgető podcastjaiban, bátran vállaljon sokat. Akkorát alakít Lefkovicséknál is..... gratulálok, hogy ilyen szuper beszélgető van az " Árad-ó a Tisza " -ban !!!!
@Majdnemnivas
@Majdnemnivas 4 ай бұрын
Megyek 06.08. ,,tüncizni” és 06.09. szavazni. Rátok. Jó lett volna, ha önkormányzatira is lehetett volna, de megértem a döntéseteket.
@RichardHangai-t5u
@RichardHangai-t5u 4 ай бұрын
Bécsböl nézem, de ma jöttem vissza peströl. Olyan dugó volt a pályán, hogy én ezen tudnám elsirni magam. Hányan vannak úgy, mint én, hogy jó lenne hazamenni ( 19ben megprobáltam, 2 Magyar cégnél dolgoztam, németül, hu de jó fizuért és holnap irom alá a munkaszerzödést Bécsben) hiába a Bank/pénzügyi szektor, hányni tudnék a magyar valoságtól. Barátnöm gyógypedagogus Pesten. Ugy szeretném, hogy legyen jövönk otthon. Annyira átvert a fidesz. És kikérem magamnak, hogy libsi háború párti stb vagyok 🤣
@KefeBajusz
@KefeBajusz 4 ай бұрын
"Olyan dugó volt a pályán, hogy én ezen tudnám elsirni magam." Ez azért van mert nagy a szegénység. :)
@laszloberkes
@laszloberkes 4 ай бұрын
​@KefeBajusz Nem látom az összefüggést! Nem Tornakáplonán autózott!
@RichardHangai-t5u
@RichardHangai-t5u 4 ай бұрын
@@KefeBajusz igy van, ha meg lehetne élni, valoszinüleg nem dolgozna x millio ember Ausztriában, Németországban stb.
@RichardHangai-t5u
@RichardHangai-t5u 4 ай бұрын
@@Richard.7777 de nem csak a pénz miatt. Pechemre a Puskás stadionnál lakom, teljesen lakhatatlan lett a környék, a zaj, az emberek idegállapota, a folyamatos plakát/média stresszkeltés. Hiába kerestem 680 nettot élvezni valahogy nehéz, mert a csövesek, a fradi meccs, a szüntelen panaszkodás mindenkitöl rá ül az emberre és megmérgezi.
@KefeBajusz
@KefeBajusz 4 ай бұрын
@@laszloberkes Én meg látom az összefüggést.
@ZoltánDávidNagy
@ZoltánDávidNagy 4 ай бұрын
Hajrá Tisztelet és Szabadság Párt! Árad a TISZA! Tégláról téglára...
@zsuzsannapataki6308
@zsuzsannapataki6308 4 ай бұрын
TISZTELET és SZABADSÁG Párt - leánykori nevén TISZA Párt - Önnek is köszöni a nevét, hisz Egerben működött már ún. alvó pártként. Tisztességes, hogy nem vettek föl támogatást hirdetésekre, kampányra.
@edittamaramenyhart7360
@edittamaramenyhart7360 4 ай бұрын
Nem tőle vette át a Tisza Pártot. Tőle az Egyesületet vette át
@yamaha55ful
@yamaha55ful 4 ай бұрын
@@edittamaramenyhart7360S ingyen adta oda az egyesületet s egyben a nevét is! Remélem jól tudom?!❤
@Lownoise1000
@Lownoise1000 4 ай бұрын
Hajrá TISZA
@charles_king
@charles_king 4 ай бұрын
Újabb kiváló politikai innováció!
@BusiTomi
@BusiTomi 4 ай бұрын
Büszkeséggel tölt el, hogy egy ilyen ember képviseli majd a magyarokat!
@FutureHouse-k4j
@FutureHouse-k4j 4 ай бұрын
Becsukott szemmel is követném ! 😇😇😇😇
@LászlóKiss-x6s
@LászlóKiss-x6s 4 ай бұрын
Egy Nagyszerű Hiteles Ember!❤
@sunshine_girl182
@sunshine_girl182 4 ай бұрын
Holnap meg is hallgatom, nagyon megszerettem Tarr Zoltánt, fantasztikus ember 😊
@szabolcsbona8179
@szabolcsbona8179 4 ай бұрын
Drága Zoltán! Mélyen igazad van abban, hogy az egyház leuralása nem normális dolog a politika által. Ez ugyan az, ami az önkormányzatisággal történt. A kapcsolat és kommunikáció az egyházak és a politika között szükséges, csak az igény vektorok iránya nem mindegy. Az egyházaknak kellene az általuk képviselt társadalmi rétegek igényeit megfogalmazni a politika felé, akinek ki kell szolgálni az igényeket a lehetőségek szerint. Jelenleg ez fordítva működik, ráadásul a lehetőségeket sem mérlegeli a politika, csak konkrét elvárásokat támaszt, ráadásul kirekesztő módon.
@user-sj9fp1ss4r
@user-sj9fp1ss4r 4 ай бұрын
2007-től ov 3.világbelinek tekint 8MILLIÓ magyart, minden pénzt lenyúlt!
@Gabika-ge5gi
@Gabika-ge5gi 4 ай бұрын
Tarr Zoltán, vagy deutsch tamás?
@gabi76
@gabi76 4 ай бұрын
Ilyen kérdés fel sem merülhet! Különben is, ki az a Deutsch Tamás? 😏
@Gabika-ge5gi
@Gabika-ge5gi 4 ай бұрын
@@gabi76 Ez MP egyik tipikus 'kérdése'. :) Bár asszem a név sorrendet fordítva szokta mondani. Amúgy deutsch tamás (csupa kisbetűvel) egy porcukor ügynök.
@ilonahorvath4079
@ilonahorvath4079 4 ай бұрын
Tarr Zoltán.
@farkasmate1001
@farkasmate1001 4 ай бұрын
Na ezt nagyon is várom.
@gergelygergely3052
@gergelygergely3052 4 ай бұрын
Június 8. (szombat) 14 óra Hősök tere. Tömegtüntetés. Magyar Péter és a TISZA Párt szervezi. Beszélj minél több emberrel és hozz magaddal minél több embert. Terjeszd a hírt, ahol csak tudod!
@andiandrea8230
@andiandrea8230 4 ай бұрын
Sziasztok, igen legyetek minél többen jun. 8-án! Ha tudtok menjetek a Várkertbe is május 30-án este 19-kor, amikor a közTV tartja az 1 percet biztositó mondva csinált vitát. Ezt bojkottálni kell, igaza van Peternek!
@katalingomori964
@katalingomori964 4 ай бұрын
Egyben van ez az Ember, hálát adok azért, hogy létezk.
@mariarae3786
@mariarae3786 4 ай бұрын
Nagyon elveztem. Koszonom. Mindennel egyet ertettem pedig nyitva voltam a konstuktive kritikai elmemmel, de minden valasza Zoltannak perfektul hasonlit az en filozofiammal, ertek rendszeremmel, es hittemmel. Halas vagyok es orulok hogy a tisza Parthoz csatlakozott.Koszonom szepen Tamas es Zoltannak is!❤️🤍💚🇭🇺🙏🏿🌈🌹🕊️🍀
@andrasnecsoti9692
@andrasnecsoti9692 4 ай бұрын
A Tisza Part ket jeloltjet lattam, hallottam, a Dr.Urat es Tarr Zoltan kepv.jeloltet, minkettot hiavatastudat es fellepes szempontjabol is csak tamogatni tudom!
@terezatoth8056
@terezatoth8056 4 ай бұрын
Bizok benne,hogy sikerul ISTEN segedelmevel es a NEP akarataval sok erot ,sikert ,onoknek ARAD A TISZA,koszi
@karolinakrska4323
@karolinakrska4323 4 ай бұрын
Ez durva, hogy 2 adás megy egyszerre. Szegedi élő és Tarr Zoltán bemutatása Melyik kezembe harapjak? 😂😍
@farkastoth4160
@farkastoth4160 4 ай бұрын
Hol ebbe, hol abba.
@MargitKlembuczneKatona
@MargitKlembuczneKatona 4 ай бұрын
Ezt visszatudod nézni!
@farkastoth4160
@farkastoth4160 4 ай бұрын
@@MargitKlembuczneKatona Nézze a halál.
@BodisAgi
@BodisAgi 4 ай бұрын
Akkor Margit halal vagy?
@laszloberkes
@laszloberkes 4 ай бұрын
​@@farkastoth4160A toronyban minden rendben?
@joojozsef
@joojozsef 4 ай бұрын
Köszönöm.🙏
@andrasnecsoti9692
@andrasnecsoti9692 4 ай бұрын
Várom Tarr Zoltánt a bemutatkozasra!
@krisztinacsaktornyai3665
@krisztinacsaktornyai3665 4 ай бұрын
Imádtam! Nagyon jó a humoruk, összekapcsolódtak
@agnesszajbert3315
@agnesszajbert3315 4 ай бұрын
Kicsi lesz a Hősök tere!
@farkastoth4160
@farkastoth4160 4 ай бұрын
Akkor menjetek Hortobágyra.
@agnesszajbert3315
@agnesszajbert3315 4 ай бұрын
Jó ötlet,gyere te is,meg még pár hatökör is elfér !
@farkastoth4160
@farkastoth4160 4 ай бұрын
@@agnesszajbert3315 Nem lehet én Fidesz bírka vagyok, bégetek.Viszont gyere te közénk. Legyen meg még egy 2/3-ad. Csak azért, hogy a Marsról lássa mindenki. Üzenünk vele Sörös Gyurinak +Brrrssszelllnek is.Várunk. Ne késlekedj.
@MRScrawford63
@MRScrawford63 4 ай бұрын
​@@farkastoth4160🤡🤡🤡🤡
@agnesszajbert3315
@agnesszajbert3315 4 ай бұрын
Birka rövid i. Tényleg birka vagy ?
@papplsz
@papplsz 4 ай бұрын
Köszönjük! 🇭🇺🙏
@littlehouseontheprairie5248
@littlehouseontheprairie5248 4 ай бұрын
További helyszínek és tervezett időpontok szerdától péntekig (2024.05.22-24.) Bács-Kiskun és Fejér megyékben: BÁCS-KISKUN MEGYE 2024.05.22-én, SZERDÁN 12:00 Solt - Vécsey Kastély, Posta utca 20. 14:40 Szabadszállás - Dózsa György utca 1. 16:30 Lajosmizse - Polgármesteri Hivatal előtt, Városház tér 1. 19:00 Kecskemét - Kossuth tér, Nulla km kő FEJÉR MEGYE 2024.05.23. CSÜTÖRTÖK 9:00 Sárbogárd - Hősök Tere, Ady Endre út 166. - beszéd 10:45 Polgárdi - Batthyány Liget - beszéd 13:45 Pusztaszabolcs - Grund Szabadidő Park - beszéd 15:15 Ercsi - 1956-os emlékmű és Petőfi szobor között, Szent István út 7. - beszéd 17:00 Dunaújváros - Városháza tér 1. - beszéd 19:30 Székesfehérvár - Országalma, Városház tér - beszéd 2024.05.24. PÉNTEK 8:30 Gárdony - Szabadság út - beszéd 10:30 Mór - Városház köz, Piac tér - beszéd 14:25 Felcsút - Vál-Völgyi Kisvasút Puskás Akadémia megálló - beszéd a szocialista szellem vasútjánál Vonat indulàsa: 15:35 óra 16:45 Bicske - Kossuth tér - beszéd 19:00 Tatabánya - Fő tér - beszéd (Magyar Péter Facebook-oldala)
@sunshine_girl182
@sunshine_girl182 4 ай бұрын
ott leszunk 🎉
@sadsad-j4v
@sadsad-j4v 4 ай бұрын
Alig várom !
@istvannesulyok165
@istvannesulyok165 12 күн бұрын
Szeretem Tarr Zoltánt, nagyon hiteles ember!! Látszik a stílusán megjelenésén az, hogy református pap.Meggondolt nagy betűs Ember.!! 🙏🙏🙏 Hajra TISZA - sok vigyétek új útra Magyarországot szeretetben , békességben!!🙏🙏🙏
@powerpong1583
@powerpong1583 4 ай бұрын
🇭🇺❤️🙏
@KrisztinaAnnaHomolya
@KrisztinaAnnaHomolya 2 ай бұрын
Köszönöm. Örülök, hogy meghallgattam. Jó tudni, hogy ilyen értékes és érdemes emberek a Tisza párt képviselői. Különösen örülök annak, hogy Szabó Kimmel Tamás a kérdező‼️
@ildikobanfi7553
@ildikobanfi7553 2 ай бұрын
Rendkívül szimpatikus, normális, hiteles ember. Nagyon büszke vagyok hogy bejutattuk az EP- be.
@agnesdr.peterfi8994
@agnesdr.peterfi8994 4 ай бұрын
❤❤❤
@eniko_bodor
@eniko_bodor 4 ай бұрын
Tarr Zoltán egy fantasztikus ember! Maximális tiszteletem! Legjobbakat kívánom Neki❤ Azért meg külön hála, h láthattam-hallgathattam evör kedvenc Szabó-Killer művészurat😊😅 🎉❤
@sztomi90
@sztomi90 3 ай бұрын
Szuper volt! Egy tanács: tegyétek a mikrofonokat inkább valami gémes/boom állványra mert így MINDENT átvett abból amikor az asztalhoz értek.... ;)
@feherhermelin
@feherhermelin 3 ай бұрын
Szabályoknak lennie kell, hogy káosz ne legyen akármilyen közösségben. Ezt időben le kell irni, hogy tudja mindenki hová tartozik. Csodálatosan jó, kedves beszélgetés volt, kivánom minden a legjobban alakuljon.
@mariamigneprazsmari7154
@mariamigneprazsmari7154 4 ай бұрын
Nagyon tetszett a beszélgetés! Szívből köszönöm! ❤
@laszlootvos1504
@laszlootvos1504 Ай бұрын
HAJRÁ M.PÉTER❤❤❤❤HAJRÁ MAGYAROK ❤❤❤ÁRADJON A TISZA ❤❤❤
@melindapare2221
@melindapare2221 4 ай бұрын
Dejóóó volt veletek lenni. Köszönöm ❤️ Ölellek benneteket ❤️ ❤️
@istvanhegedus1875
@istvanhegedus1875 4 ай бұрын
Respect🙏 Tarr Zoltàn
@istvanne179
@istvanne179 3 ай бұрын
Igazságot Magyarországnak.😊
@emiliajambor3569
@emiliajambor3569 4 ай бұрын
@remekelek64
@remekelek64 4 ай бұрын
Tamásnak nagyon jól állna egy saját podcast is.....Remélem, gondolkodik ilyenben, mert nagyon-nagyon jól csinálja....Klujber Laci bácsi is nagyon büszke lenne rá, nemcsak Török Tamás....:)
@zitacsoszneszabo2335
@zitacsoszneszabo2335 4 ай бұрын
🇭🇺👏
@karolinakovacsics2219
@karolinakovacsics2219 4 ай бұрын
Mindig: valami..valamièrt tőrtènik!!!! Most is elkezdődött 👍
@alexandru-vasilesalamon-st8584
@alexandru-vasilesalamon-st8584 4 ай бұрын
Hivö ember politikai karrierének hajnalán mit hozhat az Európai Unió politikai útvonalában a többségi ateista képviselönek ,(?) , érzékelem az elkövetkezö évek nagy feladatát a kontinens átalakulásában , megteremteni az egyisten gondolatot , amely összeköt , függetlenül népfaj eredetöl és vallási elkötelezettségtöl ...
@csabakovacs7195
@csabakovacs7195 4 ай бұрын
Az eseményeknek senki nem lehet se a tudója, se a kormányozója. Akkor meg minek beszélni? Mindig is így gondolkodott. Ha meg így van, akkor az ostobának is nem kell-e tennie a magáét? Vagy az elme nem pusztán a dolgok lehetősége szerint kínál-e kedvező megoldást az okosnak? És az esemény nem éppen olyasmi-e, ami minden más dolog lehetőségét kizárja? Nem az eseményeknél akar-e okosabb lenni, aki az üres lehetőségek szerint gondolkodva képzeli magát okosabbnak az ostobáknál? Az esemény nem marad-e mindig az ostobák tulajdonában? És az okosnak nem kell-e megelégednie mindig azzal, ami üres lehetőség marad? Vagy többet kap-e a sorsától az okos, ha egyszer az esemény mindig egyetlen dolog, míg az ostobának minden más dolog lehetőségét ki kellett hagynia? Minél előbb szónoklatának végére kívánt volna érni, miközben így gondolkodott magában, s ettől persze alaposan megcsöndesedett. Évkönyv
@Hercegherceg818
@Hercegherceg818 4 ай бұрын
Nagyon jól elsztorizgattak sok dologról, de szakpolitikai kérdéseket keveset hallottunk🤣
@alap00100
@alap00100 4 ай бұрын
kzbin.info/www/bejne/e4a7f6SKndekmNk
@Janesz
@Janesz 4 ай бұрын
Evvel csak az a gond,hogy a Biblia paráznának hívja az egyház és a politika összefonódását...
@evacsizmarik7684
@evacsizmarik7684 4 ай бұрын
Most nem aktív a közösségében, 2015-ben lépett ki, választott és nem most. Köszönöm ❤
@annamariabakosi6482
@annamariabakosi6482 4 ай бұрын
Mi az a "szlípnájt"? Meg "szkreccselés"?
@zsenimusic
@zsenimusic 4 ай бұрын
Remek beszélgetés egy remek, intelligens emberrel!
@gyorgymakay8042
@gyorgymakay8042 4 ай бұрын
Az ügyes volt, hogy egyszerre tudott Tarr Zoltán Szegeden élőben lenni meg itt is élőnek mutatták az adást. Sebaj😊
@Szisztienvilegen
@Szisztienvilegen 4 ай бұрын
Egyértelmű melyik élő volt élő. Létezik álélő és csúsztatott élő is, mint ez.
@gyorgymakay8042
@gyorgymakay8042 4 ай бұрын
Álélő, csúsztatott élő = nem élő, hanem trükközés. Amúgy lényegtelen
@charles_king
@charles_king 4 ай бұрын
@@gyorgymakay8042 A premier az nem élőt jelent, amúgy...
@Titanium1g
@Titanium1g 4 ай бұрын
Attól, mert az adást élőben adták le, tehát nem előre feltöltve még nem azt jelenti, hogy konkrétan akkor történt az interjú.. Sebaj :)
@fodormenta
@fodormenta 4 ай бұрын
Ez premier volt és nem élő, a premier azt jelenti, hogy a közzétételkor élő kommentelési lehetőség van, ennyi
@torma993
@torma993 4 ай бұрын
🚀👋👍
@norbert1281
@norbert1281 4 ай бұрын
Sokaknak nem tetszik, hogy a Tisza jelöltjeivel nem lehet vitatkozni, illetve nem fogják őket időben megismerni.
@norbert1281
@norbert1281 4 ай бұрын
@@Richard.7777 Ezt előre nem tudhatjuk, mindenesetre érdekes kicsit.
@LPeter38
@LPeter38 4 ай бұрын
Az elmúlt 20 éveben érdekes senkit nem zavart ez, de most hirtelen ezen nyüszögnek páran.
@norbert1281
@norbert1281 4 ай бұрын
@@LPeter38 Igen, mert akik a Tiszára voksolnak, szeretnék őket jobban megismerni.
@LPeter38
@LPeter38 4 ай бұрын
@@norbert1281 Elindult a bemutatkozásuk, mit akarsz még, feleségül vegyenek?
@norbert1281
@norbert1281 4 ай бұрын
@@LPeter38 Valakivel vitázni, hogy éles helyzetben mennyire bírják a strapát. Ez egy demokráciában alap. Ne legyenek már olyanok, mint a fidesz...
@norbert1281
@norbert1281 4 ай бұрын
Magyar P. helyében, én "elvállalnám" a vitát és az első alkalommal, amikor megkapja a felszólalás jogát, kisétálnék a teremből, "nem igazságos feltételekre hivatkozva". Annyit hozzátéve, hogy ez nem vita lesz, hanem káosz, mert a 8 perc/11 embernél az nevetségesen kevés idő és ez a stratégia a fidesz részéről gusztustalan...Viszlát a választáson...
@attilanemeth8914
@attilanemeth8914 4 ай бұрын
Made in Hungaria.❤🤍💚 Mindkettejüknek szól.
@piroskagaspar9739
@piroskagaspar9739 3 ай бұрын
Immár EP képviselőnk. Szeretettel várjuk a közösségben (a közösség egy halmaz) hazánkért végzett munkájáról a beszámolóit, valamint eredményét.🔴⚪🟢 A "merevedést, a politika és egyház durva összefonódását" én 2010. óta látom, érzem. Szívből köszönjük Szabó Kimmel Tamásnak is.
Inside Out 2: ENVY & DISGUST STOLE JOY's DRINKS!!
00:32
AnythingAlexia
Рет қаралды 11 МЛН
How Strong is Tin Foil? 💪
00:26
Preston
Рет қаралды 130 МЛН
Nastya and balloon challenge
00:23
Nastya
Рет қаралды 68 МЛН
Az Európai Unió legnagyobb kihívásai - Borvendég Zsuzsanna | 48 perc Martí Zoltánnal
49:22
hirado․hu - Magyarország hírforrása
Рет қаралды 25 М.
Szavakon túl - Gulyás Márton (Klubrádió)
59:54
Kadarkai Endre
Рет қаралды 370 М.
BIRTHDAY CONVERSATION WITH ACTRESS JUDIT POGÁNY /// Friderikusz Podcast 101.
1:53:32
Orbán Viktor viszonválasza a frakcióvezetők felszólalására. 2024.09.30
12:20
Inside Out 2: ENVY & DISGUST STOLE JOY's DRINKS!!
00:32
AnythingAlexia
Рет қаралды 11 МЛН