Teszt - KTM 390 Adventure 2023

  Рет қаралды 4,409

Alpar`s Moto Adventure

Alpar`s Moto Adventure

Күн бұрын

Teszt - KTM 390 Adventure 2023 #alparsmotoadventure #nordicamoto
Ebben a videóban elvittem egy körre az egyik legkisebb kalandmotort a KTM modell palettájáról. A KTM 390 Adventure, egy belépő szintű kalandmotor, amit szerintem a kezdők, újrakezdők és női motorosok fognak nagy előszeretettel vásárolni. Ahhoz képest, hogy 390 cm3, vagyis jobban mondva, 373 cm3 és 44 lóerő, pont elég egy aránylag tempós aszfaltos guruláshoz, vagy éppen egy közepes offroadozáshoz. Természetesen ehhez a megfelelő gumi és tudás sem árt, viszont a motor súlya, az a 150 kg, nagyban tudja pótolni a motoros hiányosságait, ugyanis annyira könnyűnek érződik, hogy sokszor elfelejtettem, hogy motorozok. Továbbá annyira könnyen és jóindulatúan teszi a dolgát az ember alatt, hogy szinte még nehéz terepen is csak játéknak tűnik vele a motorozás.
Persze az egy henger miatt van egy kis rezonálás, nem olyan erős egy gyakorlott motorosnak, de nem is ez a lényege, ugyanis árban nem rossz, felszereltségben is több szint van, és kiegészítőből is szinte végtelen a paletta. Teszteltem a Husqvarna Svartpilent is, talán ott kicsit gyorsabbnak és erősebbnek éreztem a blokkot, ami megegyezik a KTM 390-el, mondjuk az teljesen naked bike, lehet, ha az volt az oka, azon zéró szélvédelem van, így az események is gyorsabban történnek.
A lényeg, hogy egy nagyon klassz és sok mindennel felszerelt motor, de ha megnézed a tesztet akkor erről te is meg fogsz bizonyosodni.
Ha tetszett a videó akkor jöhet a like, a megosztás és a feliratkozás.
🔥Ha támogatnád a munkámat, és akár hetekkel a megjelenés előtt megnéznéd a videóimat, akkor megteheted az alábbi Patreon linken:
💲 / alparsmotoadventure
🔥Ha a piacon a legjobb feszültségszabályzóra van szükséged, akkor használd a rendelésnél az ALPAR promókódot, a www.szabalyzo.hu oldalon, így 💲 10% kedvezményt kapsz. FIGYELEM!!! Az akció Március 31-ig tart.
🔥Ha kedvezményesen vásárolnál motoros cuccokat:
WWW. NORDICAMOTO. RO - 💲 5% kedvezmény - Promókód: ALPARSMOTOADVENTURE
WWW. MOTOMUS. RO - 💲 5% kedvezmény - Promókód: ALPAR
WWW.HEALTECH-EAST.EU/SHOP/ 💲 5% kedvezmény - Promókód: ALPAR5
WWW.ADVGURU.HU - 💲 5% kedvezmény - Promókód: ALPAR

Пікірлер: 37
@imremagyar1203
@imremagyar1203 5 ай бұрын
Üdvőzletem!Én 58 évesen a sport és túra motorok után váltottam le erre a gépre.Röhejesen hangzik de elég és imádon.Két személlyel is tartható a 130pályatempó.A Givi árul hozzá doboz és tartókonzol megoldásokat amik nagyon igényesek és olcsóbbak a gyáritól.
@AlparsMotoAdventure
@AlparsMotoAdventure 5 ай бұрын
Üdv, ennyi, erről beszéltem a videóban is, lehet ha pont elég egy ekkora gép, és itt is van a megerősítés a tézisemre. Szerintem is elég tud lenni ha az ember már kiélte a versenyzős meg ki tudja még milyen énjét és révbe ért, de nem akarja abbahagyni a motorozást (érthető okokból persze én is amíg csak tudok menni fogok). Ebből van az SW verzió az a fullos, azon minden van mint a nagy kalandmotorokon. Jó motorozást és sok kalandot a 390-el. 🤘😎
@szarogyujto
@szarogyujto 4 ай бұрын
Szia!Gsxf750-rôl ültem az erre 2,5 évvel ezelőtt. 48 évesen. KTM fan lettem....
@4nd4lp07
@4nd4lp07 4 ай бұрын
Én 800 km-ert mentem vele, hiba nélkül ezidáig. Nagyon hozza az elvártakat,minden kilométer élmény vele on/offroad egyaránt. Nem szégyenkezik sehol. Legnagyobb meglepetés vele: a gyári gumival is lehet terepen csapatni. Az ismert gyengeségei amiket orvosolni lehet: álló pozicióban kényelem(kormánymagasító+alacsonyabb vízszintes lábtartó), gyenge karakter alacsony fordulatszámtartományban(FuelX+premuffler delete+K&N légszűrő).
@AlparsMotoAdventure
@AlparsMotoAdventure 4 ай бұрын
Szia, ezt örömmel hallom/ olvasom. Tényleg jó kis motor. Száraz időben szinte mind1 is hogy milyen gumi van rajta, persze lazább offroad terepen. A kormánymagasítót én is említettem, az nem rossz dolog, a többit is meg lehet oldani ahogy nézem és ahogy leírtad. Szeretem ha az emberek utánanéznek és megoldják a problémát, nem csak panaszkodnak a fórumokon. Szerencsétlen jövőbeli tulajok meg csak szörnyűlködnek, elriadnak a modelltől meg a márkától. Egy ideje ezért nem olvasom a Norden fórumokat sem 🤣
@AlexandruGaal
@AlexandruGaal 4 ай бұрын
Szép videó! Ha hozzászólhatok én is, 2 év és kb. 12000 km használat után, megerősíthetem, hogy tényleg semmi komoly gond vele. Elég sok terepezést látott, és még kisebb nyomással is a gumikban (kb 1 atm), nem sikerült a felniket megutni. Az MTC pedig kikapcsolva marad (az esetek 90%-ában), ha a kulcsot nem forgatjuk el OFF-ra, legalabbbis a 2021-es modelnel
@AlparsMotoAdventure
@AlparsMotoAdventure 4 ай бұрын
Köszi a hozzászólást, ezt szeretem amikor a tulajok leírják a személyes tapasztalataikat, az meg csak a hab a tortán, hogy amit mondtam a videóban beigazolódni látszik. Ez jó csel lehet, hogy nem fordítjuk el a kulcsot teljesen az OFF pozicióig, ki kell próbáljam ha olyan gép közelébe kerülök. Bírja ez a terepezést szerintem is, és a súlya segít sok helyzetben. Viszont az is igaz, hogy régebb a 600-asok voltak ilyen súlyban. És nem hiszem hogy a belepakolt technológia lenne olyan bűn nehéz. 🤔
@gres7603
@gres7603 5 ай бұрын
Érdekes lenne egy crf 300-zal összehasonlítani (Esetleg CRF 450L...?). Szerintem ez egy városi szaladgálós, ha kalandmotort keresnék sokkal hamarabb venném meg a Benelli 502 TRK X-et, vagy még a Colove-t is. Én mentem könnyű nagy enduroval (KLR650) és nem mindig jó a kis tömeg. Terepen egyértelműen előny, de országúton,vagy pályán a stabilitás rovására megy a magasabb építés+kis tömeg. (Amúgy ezt a terep vs műút kérdést tömegtől függetlenül jórészt a gumizás dönti el mindenkinél.)Melósabb vele 100-120 körül menni, rázza magát a menetszélben...stb.Nálam kalandmotornál alap a fűzött felni és a fent elvezetett kipufogó, vagy ha lenti-akkor haspáncél.(Robogóval is kimegyek földútra és Simsonnal is kimentünk,sőt FZ6-tal és SV 650-nel is földutaztam már tóparton jó kis dagonyában,de ettől egyik sem lett kalandmotor)Nyilván aki kedveli a KTM-et az vegye nyugodtan, valószínűleg megkapja amire számít.
@AlparsMotoAdventure
@AlparsMotoAdventure 5 ай бұрын
Szia, sajnos még nem volt szerencsém a Honda CRF-hez. De mindenképp kipróbálnám, ami biztos, hogy jóval terepesebb, nem is lehet a 390-el egy lapon emlegetni. Viszont ha egy ilyen, is- is motorra van szükséged lehet ha jobb a KTM. Na de fene tudja, szerencsére akkora a választék, hogy mindenki kap magának valamit ami jó neki. Igazad van a gumi sokmindent meghatároz, viszont a súly is ugyanolyan fontos. Lehet ha a Benelli 502 és Colove jobb, nagymotorosabb, de azok nagyok és nehezebbek. Most ha full kezdőként választanék motort, biztos hogy a kissebbet és a könnyebbet választanám. Amúgy szerintem minden motor kalandmotor, ha van aki kalandozzon vele. 😅
@Jakabbarna
@Jakabbarna 5 ай бұрын
Üdv. A másik kiadásával lehet már nem lennél ennyire szigorú. kzbin.info/www/bejne/fqesoZiFr91gmKc
@AlparsMotoAdventure
@AlparsMotoAdventure 5 ай бұрын
@@Jakabbarna szerintem ez egy tökéletes kezdő kalandmotor vagy második motor, laza kirándulós terepezeshez. És nemcsak ahhoz, aszfalton is lehet vele csapatni élvezetesen. És ha már jó sokat ment vele az ember, és kinőtte, akkor a fokozatosság elvét betartva lehet feljebb lépni köbcentiben és súlyban egyaránt. ✌️😊
@gres7603
@gres7603 5 ай бұрын
@@Jakabbarna na ezzel már bátrabb lehet az ember... :)
@alexanderkiss4869
@alexanderkiss4869 4 ай бұрын
Crf300 rally-val szokták összehasonlitani. A honda csak 27 le ktm 42 .Ktm jobban felszerelt árban kb ugyanaz . Honda valószínűleg megbízhatóbb ,kicsit könnyebb , megtermett ember alatt nagyon összeül. Ktm alkalmasabb városon kívüli szaladgálásra is . Benelli jóval 200 kg feletti és az is csak 35 kw. CFmoto 450mt -hez lehetne még hasonlitani , az már 2hengeres
@SalaKaland
@SalaKaland 4 ай бұрын
Ez egy nagyon jó kis motor. A Dolomitoktòl Albániáig megjártam már vele. Igaz egy személlyel. Nekem győri dobozok meg egy Akra dob van rajt. Ja s Vfr 750-ről ültem át. Két gyengeje van,egyik a lanc/12ezer km- nél csere/ a másik h esőben nagyon csúszik a gumi. Ha valakit érdekel a csatornamon talál motoros videòkat.
@AlparsMotoAdventure
@AlparsMotoAdventure 4 ай бұрын
Köszi a megosztott tapasztalatokat. Valóban jó kis gép, a gumi és a lánc is fogyó/kopó alkatrész, szóval nem tudom, de biztos van tartósabb lánc, mint a gyári pl. DiD. Gumiból meg határ a csillagos ég, annyiféle és fajta gumit lehet kapni manapság. Azért éles váltás a VFR-ről a 390-re váltani, mármint az erő azért nem épp egyforma, de mondjuk a VFR- el nehezen lehet haladni off-road utakon 🤪.
@SalaKaland
@SalaKaland 4 ай бұрын
@@AlparsMotoAdventure Nagyon szívesen! Igen fogyò,de azért 12ezernél a csere az durva. Bár tény,az új szett sem volt drága. Gumi marad,mert ezt leszámítva nagyon jó,s szerintem nem is nagyon kopik. /persze ugye könnyű a moci/ Igen,éles,pláne hogy Vfr 750 vót,ami maga a legenda. De batatnom lelépett,nekem egyedül meg nem kellett akkora motor. Arról már nem is beszélve,hogy az osztrák-olasz szerpentineken mindenki állva hagyott. Ezt a kis dögöt meg olyan könnyedén döntögetem hogy csak na. A 890 nem fért volna bele a pénzbe,de azt szoktam mondani ha ez mondjuk egy 500-as két hengeres blokkal lenne,nem is kellene nagyobb. De az ember ugye-sajnos-ritkán elégedett. Nem tudom hogy jön össze de jó lenne már Székelyföldre is el motorozni ennyi év után.
@AlparsMotoAdventure
@AlparsMotoAdventure 4 ай бұрын
@@SalaKaland Lehet ha ezeknek a láncoknak ennyi az élettartama s kész. Bár rendszeres karbantartással növelni lehet, de ezt én is most tanulom újra, ugyanis az elmúlt 4 évben a BMW -m kardánjával nem nagyon kellett foglalkozni. De ahogy te is írod, hogy a kis súly miatt milyen könnyen teszed veszed a mocit, én is azért cseréltem le a BMW-t. Aszfalton nagyon jó volt, de én nem csak ott használom, így a könnyebb motor előnyösebb nekem is. Nem kell mindenkinek 890 sem, de egy 2 hengeres 500-as lazán elég tud lenni bármire, nézd csak meg a Colove 500X es videómat, Grúziát összejártuk, sehol nem volt olyan hogy jaj nem elég, na jó mondjuk egy-egy előzésnél, de annyi. Székelyföld mindig jó túra desztináció, de Románia is tartogat meseszép helyeket, mindenképp érdemes idejönni motorozni.
@SalaKaland
@SalaKaland 4 ай бұрын
@@AlparsMotoAdventure Hat igen. Én állítottam,meg kezeltek amennyit csak kellett. Nekem volt par évig HD,azzal ugyanannyit kellett foglalkozni,mint a Bömbivel. 😁 Én nagyon keveset megyek föld/kavics úton,de pl tavaly is a Durmitorban tok jó volt egy picit el kalandozni. Mindenképp megnézem,köszönöm. Székelyföld csoda,ez igaz. Pláne ha lehetsz az útról,gyönyörű helyeket fedeztem fel régebben. Csak sajna az utóbbi kb 6 évben kimaradt. A Transfogaras is megvolt anno,de autóval. 🤣
@DoraKrisz
@DoraKrisz 5 ай бұрын
"Ott a kis ujjacskámmal" megnyomtam a felfelé mutató hüvelykujjat! 😀😉
@AlparsMotoAdventure
@AlparsMotoAdventure 5 ай бұрын
Köszönöm szépen 😎🤘
@zoltankolozsi4637
@zoltankolozsi4637 4 ай бұрын
Szia. A lányomnak ilyen van. Nagyon kezes igazad van kezdő motornak tökéletes.
@AlparsMotoAdventure
@AlparsMotoAdventure 4 ай бұрын
Szia, örülök, hogy beigazolódni látszik az elméletem 😊
@MotorosVandor
@MotorosVandor 5 ай бұрын
ha megengedsz egy építő kritikát: A színhőmérsékletet iszonyatosan túlhúztad, legközelebb jóval kevesebb is elég, mert ez már bántó!
@AlparsMotoAdventure
@AlparsMotoAdventure 5 ай бұрын
Köszi a tippet, ez most így sikerült 😊 ✌️
@salvatoresalvataggio
@salvatoresalvataggio 4 ай бұрын
Majd a CFMOTO 450MT-t is hajtsad meg! Elméletileg kb ugyan ilyen nehéz, de abban több a kínai póni.
@AlparsMotoAdventure
@AlparsMotoAdventure 4 ай бұрын
Az a terv. Júniusban lesz a Nordicanal, már alig várom 😁
@gyorfiendre6867
@gyorfiendre6867 4 ай бұрын
Szia Alpár, volt lehetőségem egy cf moto 450 mt-n ülni, hasonló kategória az is viszont meghallgatnám a vélemenyed róla, van kilátásban teszt róla?
@AlparsMotoAdventure
@AlparsMotoAdventure 4 ай бұрын
Szia, régóta nézegetem és várom már nagyon, hogy tudjak menni. Az egész világ lázban van a 450 miatt, ahogy néztem. Nagyon kiváncsi vagyok hogy valóban olyan jó e, vagy csak nagy a felhajtás körülötte. Bár az eddigi CFMOTO-s tapasztalataim alapján, jó motorokat gyártanak, és ez a 450-nél sem lehet másképp. Remélem mihamarabb jön tesztmotor a Nordicához és akkor biztos lesz videó is.
@csababalog9048
@csababalog9048 4 ай бұрын
😮hol sikerült rá ülni mi is várjuk 🤔
@gyorfiendre6867
@gyorfiendre6867 4 ай бұрын
@@csababalog9048 Budapesten az AMTS-en
@gaallaszlo8212
@gaallaszlo8212 4 ай бұрын
Jártak már ilyennel a világ körül is!
@AlparsMotoAdventure
@AlparsMotoAdventure 4 ай бұрын
Ennyi látode, nem hiába mondják hogy az a legjobb motor ami ott van a garázsban 🤪 Szöksz rá és lehet menni földet kerülni 😎🤘
@salzburg350
@salzburg350 5 ай бұрын
A menüket magyarúl sem lenne egyértelmű beállítani.Nem hogy angolul.Nem csak ezen a motoron,globálisan.
@AlparsMotoAdventure
@AlparsMotoAdventure 5 ай бұрын
Kell egy kis angol tudás az tény, de azért annyira nem vészes. Persze nem fog menni egyből, a Nordenen is kellett pár alkalom, amig megszoktam mi hol van. Utána már nem volt gond. 😁
Teszt - KTM 790 Adventure 2023 #alparsmotoadventure #nordicamoto
26:09
Alpar`s Moto Adventure
Рет қаралды 3,8 М.
Group test: KTM 390 Adventure vs BMW G310 GS vs Honda CB500X
19:22
The Bike Show SA
Рет қаралды 260 М.
Son ❤️ #shorts by Leisi Show
00:41
Leisi Show
Рет қаралды 10 МЛН
managed to catch #tiktok
00:16
Анастасия Тарасова
Рет қаралды 38 МЛН
Ouch.. 🤕
00:30
Celine & Michiel
Рет қаралды 47 МЛН
UNO!
00:18
БРУНО
Рет қаралды 4,8 МЛН
Ktm 390 Adventure Eladó legjobb áron 2023as garanciális 5e km
13:58
HG Motors Company
Рет қаралды 1,8 М.
Teszt - Royal Enfield Continental GT 650 - 2023 #alparsmotoadventure
16:19
Alpar`s Moto Adventure
Рет қаралды 2,1 М.
KTM 390 Duke vs KTM 390 Adventure teszt
15:43
2WheelsEurope
Рет қаралды 6 М.
KTM EUROPE ADVENTURE RALLY - Norway 2023 | KTM
33:17
KTM
Рет қаралды 199 М.
Chris Birch takes on MUD BATH MOUNTAIN on new bikes !
16:07
KRIEGA
Рет қаралды 2,5 МЛН
Honda CB650 R E-Clutch / 2024
33:35
Winkler Róbert
Рет қаралды 29 М.
KTM 390 Adventure bemutató
21:20
Kájrá Rider
Рет қаралды 6 М.
Старая Тойота
0:43
Теория ДВС
Рет қаралды 140 М.
Didn’t Know You Can CHANGE Tesla Car Color?! #asher #shorts
0:30
Asher Lara
Рет қаралды 3,1 МЛН
تعطلت دراجتي بسبب هذا المشاغب😵‍💫🥴
0:28
Cool Tool SHORTS Arabic
Рет қаралды 13 МЛН
Manual installation process of highway guardrail
0:15
mianxiwei
Рет қаралды 130 МЛН