Toroczkai maffiázott, Gelencsér komcsizott, Orbán Viktor válaszolt. 2023.04.11

  Рет қаралды 226,126

O1G - Orbán 1 Géniusz

O1G - Orbán 1 Géniusz

Күн бұрын

#fidesz #orbánviktor #azonnalikérdések
„Ma is szabadságharcosok vagyunk” - Orbán Viktor válaszol a parlamentben
„Ez nem az azonnali kérdések, hanem az azonnali sértések órája” - Orbán Viktor válaszol a parlamentben.
Április 11-én plénáris üléssel folytatta a parlament a munkáját. Az azonnali kérdések óráját Kálmán Olga, a DK országgyűlési képviselője indította kérdésével. „Dől a dominó, Völner Pál megszegte a fideszes hallgatás törvényét, és a bíróság elé idézné Varga Juditot, Trócsányi Lászlót” - fogalmazott Kálmán Olga. A képviselő azt kérdezte a miniszterelnöktől, ki irányítja valójában a kormányát, és tudott-e a korrupciós ügyről.
„A magyar nép megbízásából én irányítom a kormányt” - kezdte válaszát Orbán Viktor. A miniszterelnök azt ajánlotta Kálmánnak, ha kérdése van, forduljon az ügyészséghez. Kálmán Olga viszontválaszában úgy fogalmazott: „tudtam, hogy nem tartozik az erényei közé az egyenes beszéd”, amire a miniszterelnök reagált is: régóta tudja, hogy ez „nem az azonnali kérdések, hanem az azonnali sértések órája”.
A következő kérdező a momentumos Gelencsér Ferenc volt. „Miniszterelnök úr, ön a harmincöt éves politikai karrierje során a politikai spektrum teljes skáláján átment” - fogalmazott a képviselő, pártelnök, aki szerint a miniszterelnök utcai harcosból békegalamb lett. Hogy lehetséges az, hogy az ötödik Orbán-kormányban egykori MSZMP-tagok foglalnak helyet? - kérdezte Gelencsér.
„Nem tudok róla, hogy politikai karrierem lett volna”
- reagált Orbán Viktor, hozzátette:
szolgálata viszont harminc éve tart.
Szabadságharcosok voltunk, szabadságharcosok maradtunk, ma leginkább a hazánk szuverenitásáért kell harcolnunk”
- szögezte le a miniszterelnök.
„Pintér Sándor kommunista, Stumpf István kommunista, Fónagy János kommunista, Matolcsy György kommunista” - hangoztatta viszontválaszában Gelencsér Ferenc az említett politikusok rendszerváltás előtti politikai szerepvállalásukra utalva. Hogy lehetnek ezek az emberek 2023-ban közjogi pozícióban? - kérdezte a momentumos frakcióvezető.
Mindenki, akit a kormányból megemlített, tiszteletet érdemel - reagált a kormányfő Gelencsérnek.
Sokkal többet tettek a hazájukért, mint amit ön egész élete során tenni fog”
- szögezte le, majd Gelencsér performanszáról, kormánytagok lekommunistázásáról szólva hozzátette: ember így nem viselkedik.
Orbán Gurmai Zitának: Szívesen látjuk a béketáborban
Gurmai Zita folytatta a sort az azonnali kérdések órájában. Az MSZP-s képviselő kifejtette: kevés közös pontot talál önmaga és Orbán Viktor között, „az egyre nyilvánvalóbb testalkati hasonlóságon túl”. A baloldali képviselő azt kérdezte a miniszterelnöktől, hogy tényleg háborúpártinak tartja-e az ellenzéket. „Azért vagyunk háborúpártiak, mert támogattuk az Oroszország elleni szankciókat? Hiszen azokat ön is megszavazták” - fogalmazott a képviselő. Szerinte ezt a jelzőt csak a Fidesz aggatta az ellenzékre.
„Én azt hiszem, önök valóban háborúpártiak” - reagált Gurmai kérdésére a miniszterelnök. Orbán kifejtette: eddig azt hitte, hogy az ellenzék álláspontja szerint akkor lehet vége a háborúnak, ha az egyik fél győz, és ezért akár fegyvert is szállítanának. Megjegyezte, nem akarja morálisan minősíteni ezt az álláspontot.
Gurmai viszonválaszában aláhúzta: csak azért, mert valami sokat és hangosan ismételget, az még nem lesz igaz, így pedig nem igaz, hogy az ellenzék háborúpárti lenne. „Ha Gelencsér úr erre engedélyt ad önnek - tekintettel a múltjára -, akkor
szívesen látjuk a béketáborban”
- reagált Orbán Viktor.
Rogán Antal Jámbor Andrásnak válaszolt
Jámbor András is megragadta a lehetőséget, ő viszont nem Orbán Viktort, hanem Rogán Antalt, a Miniszterelnöki Kabinetiroda tárcavezetőjét kérdezte. A Párbeszéd képviselője arra volt kíváncsi, hogy a miniszter hogyan kapcsolódik Schadl Györgyhöz, és milyen kapcsolatban van a Magyar Bírósági Végrehajtói Kar elnökével.
Orbán Viktor facebook: / orbanviktor
Orbán Viktor KZbin nem hivatalos: / o1g - orbán 1 géniusz
Szijjártó Péter Facebook: / szijjarto.peter.official
Varga Judit Facebook: / vargajuditministerofju...
Novák Katalin Facebook: / csaladesifjusag
Magyarország Kormánya: kormany.hu/
Magyarország Kormánya KZbin: / kormany.hu
Magyarország Kormánya Facebook: kormanyzat
Magyarország Kormánya Instagram: instagram/magyarorszag_kormanya

Пікірлер: 1 300
@tundelilla
@tundelilla Жыл бұрын
Csurkának mennyire igaza volt, amikor előre megjósolta az egész jobbikos bandát az MSZP és a szadesz fiókintézményének nevezte...azóta osztódással szaporodtak ki a jobbikból a szarabbnál szarabb pártok. Egyiket sem a haza sorsa érdekli, csak a pénz😢😢
@evafabian6408
@evafabian6408 Жыл бұрын
Pontosan ÍGY van! A pénzért , tényleg, még magukat is megtagadják! Miért adnak a pártoknak pénzt???!!! A parttagsagból kellene fenntartania magát minden pártnak! Akkor "még lehetne számolni", hogy hány párt és milyen (egyre idétlenebb nevű -- l. Kétfarkú kutya -- ) alakulna!
@istvangalambos3897
@istvangalambos3897 Жыл бұрын
Úgy úgy, pontosan!
@maximusinvictus8802
@maximusinvictus8802 Жыл бұрын
Bezzeg a viktor! 😂
@anoukst-claire7521
@anoukst-claire7521 Жыл бұрын
@Tünde Tóth ... és a Mi Hazánk ?? Ők is ilyenek ?
@maximusinvictus8802
@maximusinvictus8802 Жыл бұрын
@@anoukst-claire7521 Neeem. Ők a legjobbak. Gyurcsány a "baloldalon", Toroczkay (nem tudom, jól írom-e a nevét) a "jobboldalon" csinálja ugyanazt: kitapossa az utat orbánnak. Valójában nincs itt semmiféle jobb- vagy baloldal. Szabadrablás, kleptokrácia van és nemzeti jelszavak, amik mögé el lehet bújni. Meg van egy megvezetett nép, amely megérdemli a sorsát.
@zoltanfabian9243
@zoltanfabian9243 Жыл бұрын
Ármány olga mosónő szintjén szolgálja fletót.
@evafabian6408
@evafabian6408 Жыл бұрын
Igen találó a megnevezés! Vivát!
@VCsaba-vl4du
@VCsaba-vl4du Жыл бұрын
Tisztességes neve: Ármány Szolga, ha kérhetem. ;) 😅
@evafabian6408
@evafabian6408 Жыл бұрын
@@VCsaba-vl4du így is megfelelő! Mert az!
@GimLu-q7j
@GimLu-q7j Жыл бұрын
Attol meg igaz amit mond barmennyire is probalod letagadni es szemelyeskedesbe vinni.
@arpadfabian4513
@arpadfabian4513 Жыл бұрын
Ne bántsd a mosónőket ,nem szép dolg összehasonlítani egy ilyen kis nagy olgával.
@latyim
@latyim Жыл бұрын
Szép és megynugtató hogy az itt felszólaló pártok jó része már nem is létezik...😅😅😅 ( Lmp jobbik, párbeszéd, mszp , momentum, )
@fritzjakel7918
@fritzjakel7918 Жыл бұрын
MIKOR VEGZETT OLGI A SZINI ISKOLABA????? DE AZERT A"SZÖVEGET" OLGI ILLENE KIVÜRÖL TUDNI!!!!!!!! " """"" MIKO MESZ OLGI HAVEROKHOZ GERMANISZTABA???"""""" MERT OTT AZTAN MONDJAK A "SZÖVEGET" VIKTOR ELLEN !!!! GRÜSSE DICH VON MÜNCHEN!!!!
@szaboildiko4976
@szaboildiko4976 7 ай бұрын
Jó lesz ha kussoltok!!
@Ari-Baby
@Ari-Baby Жыл бұрын
Jó lenne a végrehajtó rendszert egyszer és mindenkor felszámolni!
@godren5245
@godren5245 Жыл бұрын
Nem kelk felszámolni, csak nonorofittá kell tenni, mert a tevékenységük teljesen ellentétes az emberek eédekeivel.
@Ari-Baby
@Ari-Baby Жыл бұрын
@@godren5245 számolják csak fel és az adóságokat hivatalos úton hajtsák be !
@Ari-Baby
@Ari-Baby Жыл бұрын
@@godren5245 A népnek is mindig hivatalos úton kell eljárnia mindenben, Miért legyen ez kivétel ?
@MrSkillby
@MrSkillby Жыл бұрын
@@Ari-Baby hivatalos a végrehajtás, azzal alapvetően nem lenne baj, ha jól működne, megfelelően szabályozott keretek között
@tomcruise1
@tomcruise1 Жыл бұрын
@@godren5245 az a baj, hogy ha nincs profit, nincs mit lopni 😂
@latyim
@latyim Жыл бұрын
Dr. Miniszterelnök úr megint leiskolàzta a libernyákokokat !❤️🇭🇺✝️
@pedrone9945
@pedrone9945 Жыл бұрын
Az lehet, de a Toroczkainak válaszolni nem tudott. Megint ment a mellébeszélés...
@tamasnanasi4543
@tamasnanasi4543 Жыл бұрын
Te gyökèr ez a teknővájó felcsúti törpe mióta Dr ne nevettess már te seggnyaló barom. Jó hogy nem ezredes, vagy professzor úr... Majd ha èhen döglesz meg nem tudod a kocsid megtankolni mert már olyan drágaság van az orbánod inflációja miatt akkor is nyaljad a seggèt. Csak a Mi hazánk! A többi csak lopni akar
@mystyc9
@mystyc9 Жыл бұрын
meg szétlopta az országot mellette😢 a te országodat is, te tőled is lopott nem keveset🤡🙄🐑
@gabriellabekei410
@gabriellabekei410 Жыл бұрын
Hajrá MHM! Hajrá Toroczkai László!
@sandordomjan9748
@sandordomjan9748 Жыл бұрын
Mocskos MHM... Mesélj mi a különbség a mhm és a jobbik között mikor édes testvérek..
@kokszimaxi6509
@kokszimaxi6509 Жыл бұрын
Ingyen élők cirkusza🤡
@szolgalatikli9923
@szolgalatikli9923 Жыл бұрын
🤣👍Top komment.
@gandhimohandaszkaramcsand2634
@gandhimohandaszkaramcsand2634 Жыл бұрын
Az ország legnagyobb fedett cirkusza. A bohóckar élén pedig maga a fidesz
@antalperge1007
@antalperge1007 Жыл бұрын
❤ 🎉 ❤
@ibolyajakabne1123
@ibolyajakabne1123 Жыл бұрын
Tévedsz ezek nem ingyenélők!! Hanem naplopók. Sajnos a befolyt adóforintokból kapják az apanázsukat. Ezek a mihasznák azzal tartják fennt a fityisz hatalmát, hogy ott vannak a parlamentben. Nagyon sokba kerül ez az áldemokracia az országnak
@Maria-co6nt
@Maria-co6nt Жыл бұрын
Van egy folyamat ami elsem kezdődött megkell elni az eletet
@latyim
@latyim Жыл бұрын
Jámbor elvtárs úgy remeg mint a nyárfa levél.
@bakosroli
@bakosroli Жыл бұрын
Hollikot is megemlíthetted volna. Nem tud két tőmondatot összerakni akadozás nélkül. Egyébként ennek ő is tudatában van, azért ég a pofája mint a rongy minden egyes felszólalása után.
@tiborbolla7902
@tiborbolla7902 Жыл бұрын
@@bakosroli 😄😄😄😄😄😄 🍊🍊🍊🍊🍊2/3
@tiborbolla7902
@tiborbolla7902 Жыл бұрын
@@bakosroli Hollik akadozása teljesen megfelel számomra sötétben tartott gombának, fidesz birkának. Te csak tapsolj a Tésztássy Ficsur jákobnak, meg a Dö Puppi Effektív Metód Szaratónak! Az való neked elvtárs!
@bakosroli
@bakosroli Жыл бұрын
@@tiborbolla7902 Ez tény, meg ez így is fog maradni egy ideig. Viszont az, hogy Hollik egy kibaszottul tehetségtelen politikus, az is egy tény.
@arpadnagy1368
@arpadnagy1368 Жыл бұрын
A dollár baloldal nagyon siralmas Bravo Fidesz Hajrá Magyarország ❤❤❤❤❤
@istvannemeth1184
@istvannemeth1184 Жыл бұрын
Boldogok az ostobák . Csak hamarosan ,,-éden
@NorbertPista
@NorbertPista Жыл бұрын
Mit szólsz ahhoz, hogy az általad használt kifejezéseket patikamérlegen az adódból mérik ki? :D Balek
@akosjancso
@akosjancso 10 ай бұрын
Beeeee
@sandorjaszik8193
@sandorjaszik8193 Жыл бұрын
A baloldal az egy kinos és semmit nem érő handa- banda.
@antaladorjan3994
@antaladorjan3994 Жыл бұрын
Maximálisan egyet kell értenem!
@patronpatron
@patronpatron Жыл бұрын
Ezeket csak selejtek tudják szeretni.
@terikeveresne2167
@terikeveresne2167 Жыл бұрын
Gurmai Zita miért zülleszti kofa szintre a parlamenti vitákat. Maradjon a fenekén. Éljen a Mi hazánk. Értelmes higgadt képviselőkkel. Hajrá TOROCKAI LACI sok sikert! !!!!
@zoltanlakos4081
@zoltanlakos4081 Жыл бұрын
Az megvan amikor Torockai Tóth még amikor a jobbikban sokáig kitartott és a nagy összefo*ásban együtt tüntikézett a moslékkal + melegekkel lmbtq stb lényekkel? Vannak “elvei “ ugye? Volt az a pénz? Tapsikolj csak neki, bravó!
@janosnemate5795
@janosnemate5795 10 ай бұрын
GURMAI ZITA RETTEG FRAKCIÒM BËKËT AKAR , CSALÂD CENTRIKUSAK VAGYUNK" ÕK SEM SZERETIK ABËKËT ROMBOLÂST SZERETI ATELJES KAOSZT SZERETI AFRAKCIÒ😢
@tamasmodos6644
@tamasmodos6644 Жыл бұрын
"A törvényeket megtartom és betartatom". De előtte meghozom.
@zoltanlakos4081
@zoltanlakos4081 Жыл бұрын
Azt a törvényt amit megfelelő felhatalmazással és demokratikusan elfogadtak? Milyen törvényt szeretnél? Amit a kisebbség hozna a többséggel szemben? Értem, ilyenek vagytok….és maradtok is!
@tamasmodos6644
@tamasmodos6644 Жыл бұрын
@@zoltanlakos4081 Magyarországon a törvényeket 1945 óta egy kisebbség hozza
@zoltanlakos4081
@zoltanlakos4081 Жыл бұрын
@@tamasmodos6644 nem tudtam ezt, mesélj még erről!
@norbertaronvarga5361
@norbertaronvarga5361 Жыл бұрын
@@zoltanlakos4081 Demokratikusan? Agymosással, hazugsággal ⅔? Rendeleti kormányzás? Hahotázok
@zoltanlakos4081
@zoltanlakos4081 Жыл бұрын
@@sandorfeher4979 de ekkora idiótaságot amit írtál ritkán lehet olvasni is! Mesélhetnél erről!
@laszlofazekas3910
@laszlofazekas3910 Жыл бұрын
Hajrá Mi Hazánk Mozgalom! 🇭🇺🇭🇺🇭🇺
@ferencneadonyi166
@ferencneadonyi166 Жыл бұрын
Gratulálok.. Ezt is leszalámiztátok..
@nessuno7510
@nessuno7510 Жыл бұрын
@@acidphase Hagyjad...Szerintem Adonyi Ferenc felesége nyaktól felfelé sötétebb mint a varjú belső zsebe...
@ferencneadonyi166
@ferencneadonyi166 Жыл бұрын
@@acidphase nem unod csak ezt mantrázzák neked?
@ferencneadonyi166
@ferencneadonyi166 Жыл бұрын
@@nessuno7510 Toroczkai László román felsége volt 2017ben vált el.. Te is román vagy?Én ezért utálom a sok külföldit meg a szektás híveket.. Bolgár Dobrev.. Cseh Kati kanadai.. Márki Zay Péter kanadai..
@nessuno7510
@nessuno7510 Жыл бұрын
@@ferencneadonyi166 Nem rémlik, hogy tegeződnénk...
@arpadhadaszi-un4cs
@arpadhadaszi-un4cs Жыл бұрын
Gyerekek ezėrtnemjárna,fizu!😮
@zsolttimotity836
@zsolttimotity836 Жыл бұрын
Borzasztóan elfáradtam a hülyeség-hegy alatt.
@szolgalatikli9923
@szolgalatikli9923 Жыл бұрын
🤣👍
@222aniko
@222aniko Жыл бұрын
Amikor Gurmait meglátom, mindig az a szórakoztató jelenet van előttem,ahogy fut Szarvas Szilveszter riporter elől, aki meg szerette volna interjúvolni.Végül bemenekült valami italboltba.
@attilanagy2492
@attilanagy2492 Жыл бұрын
hazament.
@istvannovak5067
@istvannovak5067 Жыл бұрын
Fecare se retrage in caz de pericol de a raspunde sincer,la locul lui in care e locul, anume la alcool,care e la birt, sau circiuma.
@222aniko
@222aniko Жыл бұрын
@@istvannovak5067 Lenne szíves magyarul ideírni,mi a válasza?
@janos.b2339
@janos.b2339 Жыл бұрын
Micsoda észrevétele volt Orbánnak, Torooczkai úr ide kavart egy másik ügyet! fúrt kutak és a végre hajtók között ! / leg felejbb beledobálni lehet őket !!! / Hát remélem a végrehajtókra gondolt!!!!
@gabriellabekei410
@gabriellabekei410 Жыл бұрын
Hallgasd meg még egyszer! A következő felszólalását jelezte!
@MrSkillby
@MrSkillby Жыл бұрын
Fontos a szövegértés…. nem keverte bele
@janos.b2339
@janos.b2339 Жыл бұрын
@@MrSkillby Orbán válasza volt hogy bele keverte.
@janos.b2339
@janos.b2339 Жыл бұрын
@@gabriellabekei410 Melyikre gondoltál ?
@gabriellabekei410
@gabriellabekei410 Жыл бұрын
@@janos.b2339 Hát,ha Orbán Viktorra gondoltál, akkor félreértelmezhető volt a szöveg... Nem használtál idézőjelet, így sokan úgy értelmezhetik, hogy Toroczkaira értetted...
@arpadhadaszi-un4cs
@arpadhadaszi-un4cs Жыл бұрын
Baloldal? Megėlhetési polipok😮
@istvanbalazs1072
@istvanbalazs1072 Жыл бұрын
Sajnos igaz,jobb oldal meg köztörvényesek hada.hazug,tolvaj csaló,cinikus söpredék
@erikvass2299
@erikvass2299 Жыл бұрын
Megélhetési polip az összes, nem csak a baloldal
@JózsefMulyad
@JózsefMulyad Жыл бұрын
Kár egymásra mutogatni az idő meg old mindent,mindenki megkapja amit érdemel, idő kérdése!
@tomcsanyiferenclaszlo4777
@tomcsanyiferenclaszlo4777 Жыл бұрын
Kálmán Olga, beszéljél a főnőkőd Gyurcsány Ferenc maffia ügyeiről és Ráczné Földi Judit ügyéről és Czéglédi Csaba ügyeiről!!!
@lajosneszabo
@lajosneszabo Жыл бұрын
👑👍👍👍👍👍👑
@antaladorjan3994
@antaladorjan3994 Жыл бұрын
Esetleg majd faggassák már ki a rendőrök Toroczkai urat, hogy miért rejtegeti romániában a 65 millió forintos Mercedest, és azt is árulja már el ha lesz egy kis ideje, hogy honnan illetve kitől kapta azt a Luxusautót!
@irentorok4874
@irentorok4874 Жыл бұрын
Húha! Itt él és néha kimegy oda autózni...titokban🙃
@b_tibi
@b_tibi Жыл бұрын
A doktor miniszterelnök urad háza táján söprögess, hogy hogyan lett körülötte mindenki milliárdos!
@janossandor-cl2kv
@janossandor-cl2kv Жыл бұрын
HATVANPUSZTA? Esetleg ott is szemezgessünk. 😉
@uluszuki64
@uluszuki64 Жыл бұрын
Ezt a baromságot 😂😂
@gaborlukacs6784
@gaborlukacs6784 Жыл бұрын
Csak tudnám, hogy ekkora baromságot honnan tudtok kitalálni a 60millás mercivel.. :D:D Melyik agyhalott fejéből pattant ez ki? Egyrészt biztos tartogat csak úgy romániában egy mercit a semmire, néha kiugrik oda autókázni egyet, aztán visszarejti egy bokor mögé... teljesen életszerű. Egyébként meg ha lenne neki (nincs), akkor mégis mi van?! Az talán bűn lenne, ennyi a max amit rá tudnátok olvasni, hogy van egy drágább autója?? Miközben a pártotok meg milliárdokat nyúlnak le, ti egy 60milliós mercivel jöttök, hát valóban nincs kontraszt a kettő között.... :D
@telekigyulalaszlo527
@telekigyulalaszlo527 Жыл бұрын
Ha mindenkire egyformán vonatkoznának a szabályok, jogszabályok és ez mögött állnának erkölcsi tartalmak, akkor a parlamentnek a tagjai jelentős része minden oldalrról tekintve a sitten ülne.
@laszloczuczor2526
@laszloczuczor2526 4 ай бұрын
Ez az erős IGAZSÁG!
@katalinovari5636
@katalinovari5636 Жыл бұрын
Én, én, én a kocsma közepén eladom az országot 1 forintért "😢
@karolywolf6836
@karolywolf6836 8 ай бұрын
A kocsmai stílusod nem idevaló. A kocsmában az aluliskolázottak talán díjazzák
@bernyboo9346
@bernyboo9346 Жыл бұрын
Az a büdös lábú Gurmai nagyon agresszív volt, majd kiesett a padból. Mi volt vele? Nem evett ma csokit?🤣
@Yossarian0011
@Yossarian0011 Жыл бұрын
Viszont egyre ízlésesebben öltözködik. :D
@bernyboo9346
@bernyboo9346 Жыл бұрын
@@Yossarian0011 Igen egyre cukibb 🤣🤣
@csabahuber3846
@csabahuber3846 Жыл бұрын
@@bernyboo9346 már amennyire egy tehén cuki lehet! 🤮
@zsolttimotity836
@zsolttimotity836 Жыл бұрын
Azért nincs eljárás GyF ellen, mert amíg ő van, addig garantált a folyamatos kétharmad. Mert csak ez lehet az indok.
@76RRZOZY
@76RRZOZY Жыл бұрын
@@zsolttimotity836 A kormány nem bíróság. A bíróságokban meg őskomcsi vízfej ül ugyebár…..
@bernyboo9346
@bernyboo9346 Жыл бұрын
Ez minden idők legalja ellenzéke...
@NorbertPista
@NorbertPista Жыл бұрын
Brühühü
@tomassobeta
@tomassobeta Жыл бұрын
és legalja kormánya is sajnos. nem túl jó kilátások a jövőre nézve.
@peterlaczko1236
@peterlaczko1236 Жыл бұрын
O1G, maradjunk az eredetinél, Simicska maradandót mondott.
@DArpi-hl9mp
@DArpi-hl9mp Жыл бұрын
Toroczkai László jól beszélt és komoly kérdéseket feszegetett amit a Viktor lekezelő félremagyarázással reagált
@zoltanlakos4081
@zoltanlakos4081 Жыл бұрын
Ja, ok, akkor továbbra sem értetted! Van ez így!
@DArpi-hl9mp
@DArpi-hl9mp Жыл бұрын
@@zoltanlakos4081 Ezért kértem hogy magyarázd el. De csak a "ja ok" megy nálad is
@zoltanlakos4081
@zoltanlakos4081 Жыл бұрын
@@DArpi-hl9mp mit kell elmagyarázni? Én meghallgattam értettem, te meghallgattad nem értetted, én mondhatok bármit azt sem érted!
@retrobudapest
@retrobudapest Жыл бұрын
Tóni nem ismeri Sádüléket hiába emlegetik a felesége meg a munkatársa nevét ezek mind mind csakis sajnálatos véletlen egybeesések . 😂😂😂
@zoltanlakos4081
@zoltanlakos4081 Жыл бұрын
Bizonyítsatok! Elmondta világosan! Ha én azt állítanám hogy te egy tolvaj vagy akkor neked kell bizonyítanod, hogy nem vagy az, vagy nekem hogy az vagy?
@lilikeszep4867
@lilikeszep4867 10 ай бұрын
Toni elfelejtette a kipat a fejere huzni...most nem azoknak beszel?
@rekaolx3483
@rekaolx3483 Жыл бұрын
Gurmainak van humora. Na, most meglepett. Ennyire űr-sötét embereknek, mint ő, nem szokott lenni.
@taspestalozzi9430
@taspestalozzi9430 Жыл бұрын
Szegény Gurmai "doktor" belülröl "romlott, ezt màr elég régen tudjuk. Amit én nem tudtam eddig, hogy kivülröl is az... Nem akarom megsérteni a tisztességes mezögazdasàgi kistermelöket akik a piacon àruljàk minöségi termékeiket, de mégis azt kell mondjam, a Gurmai kofa mellett ök rendesen vannak öltözve a munkàjukhoz mérten. Ök nem a Parlamentben dolgoznak, hanem a piacon.
@Annamari110
@Annamari110 Жыл бұрын
Azokat en nem mondanam valasznak! Szorakoztatta a tapsikalo "beosztottjait". Erdemleges valasz nem hagyta el a szajat!
@zoltanlakos4081
@zoltanlakos4081 Жыл бұрын
Zalán futása az semmi volt az övéhez képest!
@gusztavkis1769
@gusztavkis1769 Жыл бұрын
Azt hittem, a Gurmai azt kérdezi majd, hová tűnt Damon Hill... Na ekkor vicces lenne.
@TamasSzabo69
@TamasSzabo69 Жыл бұрын
Ja. Csak épp felöltözni nem tud tisztességesen.
@Agiszilvi1214
@Agiszilvi1214 Жыл бұрын
Tiszteletem Orbán Úr. A Jóisten áldása legyen Önnel meg a magyar néppel.
@proinpro3130
@proinpro3130 Жыл бұрын
Nem lesz vele sokáig mert ő is látja a bűneit…tiszteletem
@gabox01
@gabox01 Жыл бұрын
Gurmaira ki adta a motoros bőrdzsekit? És hogy találtak a méretében?
@tibornogradi3432
@tibornogradi3432 Жыл бұрын
Azok a háromajtós motoros medvék is találnak magukra valót. Így jutott Gurmainak is.... :D
@timberman1713
@timberman1713 Жыл бұрын
Gurmai Soványmalacvágta Zita! De jót kacagtam rajta! Szegénykém!!🤣
@agibagi6742
@agibagi6742 Жыл бұрын
Ha értelmesen beszélni nem is de az italboltba gurulva futni tud.
@DavidToth-z6d
@DavidToth-z6d Жыл бұрын
Vicces hogy Gelencsér mesél MSZMP-ről miközben még gondolatban sem volt az MSZMP idejében.
@MrAndorka
@MrAndorka Жыл бұрын
Gelencsér f*sz!!Sose élt ott,és ősszegyűtött egy txt fájlt...Szánalom a gyökérségen Gelencsér "úr" sose volt az....Csak egy gyurcsány csicska!!
@istvanbalazs1072
@istvanbalazs1072 Жыл бұрын
Igen,arról inkább orbán,kövér meg társaik tudnának mesélni ha lenne vér abban bizonyosan.
@NorbertPista
@NorbertPista Жыл бұрын
Egészen elképesztő! Olyasmiről beszél, ami a születése előtt történt? :OOO Ilyet lehet?
@jozsefmakula7051
@jozsefmakula7051 Жыл бұрын
Mondjunk beszélhetett volna, Donáth Annaról is!
@NorbertPista
@NorbertPista Жыл бұрын
@@jozsefmakula7051 Milyen összefüggésben?
@123_1
@123_1 Жыл бұрын
Azért nevezik az inflációt a "szegények adójának", mivel az infláció hatása főként az alacsony jövedelmű embereket érinti. Az infláció általában a gazdagokra kevésbé jelentős hatással van, mivel ők általában nagyobb összegeket tudnak befektetni vagy megtakarítani, és ezáltal jobban tudnak alkalmazkodni az infláció hatásaihoz. Az alacsony jövedelmű emberek általában nagyobb részét költik el a jövedelmüknek az élelmiszerre, lakhatásra, ruházatra és az alapvető szükségletekre. Így az árak általános emelkedése, vagyis az infláció, nagyobb hatással van az életükre, mivel nagyobb hányadot kell áldozniuk a mindennapi kiadásaikra. Az infláció hatása az alacsony jövedelműekre akkor is nagyobb lehet, ha az árak a legfontosabb termékek vagy szolgáltatások emelkednek, amelyekre nagyobb szükségük van. Például az élelmiszer és az alapvető szükségletek árának emelkedése jelentősen befolyásolhatja a szegény emberek napi kiadásait, míg a gazdagabb embereknek könnyebb alkalmazkodniuk az árak változásaihoz. Ezért a szegényeket az infláció hatása általában nagyobb mértékben érinti, és ezért gyakran nevezik az inflációt a "szegények adójának".
@ildikoschuster1495
@ildikoschuster1495 8 ай бұрын
Nagyon felvágták Olga nyelvét. Fleto bátorítja és ezért nagyon jól megfizeteti.
@arthurgoethe6109
@arthurgoethe6109 Жыл бұрын
Meglepő csend és komolyság ült ki a kormánypártokra, mikor Tóni került szóhoz, csak nem érzékeny pontra tapintottak?
@mihasznagyerek8886
@mihasznagyerek8886 Жыл бұрын
Semmi ilyet nem tapasztaltam, és amúgy mindenki is leszarja, hogy kit hogyan szeretnétek besározni. Van bizonyíték? Nincs! Na el lehet húzni!
@arthurgoethe6109
@arthurgoethe6109 Жыл бұрын
@@mihasznagyerek8886 De am te komolyan elhiszed, hogy Tóni (miniszter), Barbi (feleség), Ádám nem az említett személyeket illeti?
@tiborlukacs9211
@tiborlukacs9211 Жыл бұрын
Kálmán Olga haverja Gyurcsány idejében az Ő miniszterelnöksége alatt pont így működött a végrehajtás! Kukába veletek!!!
@lobjohn58
@lobjohn58 Жыл бұрын
...ez a puruttya Gyurmai az Ecseriről esett be?
@Luszka1
@Luszka1 Жыл бұрын
Hallkan mondom hogy bunkó az ellenzék!😂😂😂
@GottMitUns.
@GottMitUns. Жыл бұрын
Most viccelődhet a videó feltöltője ahogy akar, de Toroczkainak igaza van.
@seelowe88
@seelowe88 Жыл бұрын
Csak azért kommentelek ide, hogyha jön egy átkozóhullám a kommented alá, kapjak róla értesítést és nevethessek egy jót.
@ferencneadonyi166
@ferencneadonyi166 Жыл бұрын
@@seelowe88 Igazán olyan unalmas mert 10 éve ezt hallgatjuk az ellenzéktől.. Nem dolgoznak semmit csak ezt elmondják
@ferencneadonyi166
@ferencneadonyi166 Жыл бұрын
Nem unod? Neked mást nem is mondanak
@seelowe88
@seelowe88 Жыл бұрын
@@ferencneadonyi166 was? 🤷🏻‍♂️
@ferencneadonyi166
@ferencneadonyi166 Жыл бұрын
@@seelowe88 mit nem értesz? Gyurcsány, Jakab Lmp momentum stb ugyan ezt mondja
@VargaTibor-mb1oh
@VargaTibor-mb1oh 18 күн бұрын
Tudom, tökéletes választás nem lesz, hiszen egy politikus nem tehet minden ember kedvére. Minden elismerésem az Orbánnak, hogy túri az ellenzéket. Nagyon sok sikert kívánok a kormánynak. Még van igény rátok!
@EcceHomo1959
@EcceHomo1959 Жыл бұрын
Azt hittem gurmai azt kérdezi, hogy most merre fusson. Azért Miniszterelnök úrnak még sokat kell enni, hogy egy súlyban legyen zituskával.
@Lizi46
@Lizi46 Жыл бұрын
Igyekszik.Ahogy a húsvéti videokat nézem, már nincs messze.
@Lizi46
@Lizi46 Жыл бұрын
Gurman Zita
@anna5504
@anna5504 Жыл бұрын
Hajrá Laci!!!! Az egyetlen hiteles politikus!!!!🙌🏻👏🏻👏🏻
@OTTOJANOSREICHENBACH
@OTTOJANOSREICHENBACH Жыл бұрын
NACI GUNYARA FESZEGETETT LUXUS TEXTILBE CSKNAGOLT SZARKEVERO DOSZNOK KONDA MI PENZUNK HAZANK LE VAN SZARVA PART! CSOCSELEK AKIK FA PUSKAVAL ROHANGALT ERDOBEN .
@freNETikus
@freNETikus 11 ай бұрын
Abszolút egyetértek kegyeddel.
@anna5504
@anna5504 11 ай бұрын
@@freNETikus köszönöm!🤭
@mosomedve88
@mosomedve88 Жыл бұрын
Az egyetlen igaz allitas a Toroczkaitol hangzott el.
@10jel80
@10jel80 Жыл бұрын
Toroczkai hazug ember és nem magyar, hanem moldáv. Az egész családja felmenői mind történelmi bűnöket követtek el. Vérbíró nagypapa és még sorolhatnám! Rejtett vagyon romániában, kijátszott földek Ásotthalmon. Román maffia kapcsolatok, ajándékba kapott 600 shell Merci. Te egy másik világban élsz .
@zolischneider3216
@zolischneider3216 Жыл бұрын
Jámbor András!Kék osztriga bár!
@jozef-kp6wj
@jozef-kp6wj Жыл бұрын
Itt mindenki hülye?
@jhjhjjhjhjhable
@jhjhjjhjhjhable Жыл бұрын
A baloldalon?? MINDENKI!
@martiibolya8280
@martiibolya8280 Жыл бұрын
Hogy kerult a TV -bol a parlamentbe?..Es hol van a bekaszemű ferje?🤔
@adriennescherer9318
@adriennescherer9318 Жыл бұрын
Viszont kérdés, miből is áll , kikből is áll a bal oldal? Olyan unalmas már ez a vádaskodás. A háborút is be kell dobni. A gyűlölet beszéd elsődlegesen fletó műfaja.
@Evelin7977
@Evelin7977 Жыл бұрын
Nos Miniszterelnök Úr, most veszített el egy 16 éve hűséges választópolgárát... a személyemben, márha ez bármit is számít Önnek. A következő szavazatomat a Mihazànk kapja, s ez is olyan biztos, mint amennyire Ön radikális ellenzője lesz minden "ilyen" javaslatnak.
@HUN450HUN
@HUN450HUN Жыл бұрын
Hé,gurmai,ti valóban ellenségek vagytok !
@klarikapalne819
@klarikapalne819 Жыл бұрын
Még hogy mindenkire vonatkoznak a jogszabályok,nevetséges !
@annamambrus940
@annamambrus940 Жыл бұрын
Mi Hazánk adott az ellenzéknek témát! Érdekes évek óta nem jutott az eszükbe, hogy a végrehajtók között rendet kellene vágni! ! Vajon miért?
@Richard.7777
@Richard.7777 Жыл бұрын
Ezt nem is lehetett volna jobban megfogalmazni! Nagy igazság!
@csabakarap1017
@csabakarap1017 Жыл бұрын
Valami érdemleges is szokott történni az űléseken? Ami a választók életét jobbá teszi???...
@juhaszbela6611
@juhaszbela6611 Жыл бұрын
Vona/Zázrivecz Jakab/Jákob Tóth-Tucsek/Toroczkai Szóljatok ha értitek!
@mihalikeniko6940
@mihalikeniko6940 Жыл бұрын
Én már évekkel ez előtt tudtam ezt, ezért sem szavaztam a kamu-radikálisokra soha+!!
@Richard.7777
@Richard.7777 Жыл бұрын
Orsós/Orbán Mellesleg Száva Vince rokona. Csak magyar vér nincs benne!
@fenyobotond8050
@fenyobotond8050 Жыл бұрын
Ez az Olgica de elhízott, biztos jól tartja az árnyékszék! Azért ez a nő nehéz felfogású, fogalma sincs miért van az ügyészség és mi a feladata!
@evafabian6408
@evafabian6408 Жыл бұрын
Nagyon jó a vélemény, tetszik. Vivát!
@ferencneadonyi166
@ferencneadonyi166 Жыл бұрын
Ezek itt az ellenzék 😂 Hát ezekre szavak nincsenek...
@DArpi-hl9mp
@DArpi-hl9mp Жыл бұрын
Ahogy a kenyér árakra sincsenek 😂
@miklospanczel3584
@miklospanczel3584 Жыл бұрын
@@DArpi-hl9mp Zabálj kevesebb kenyeret! 👍😆
@ferencneadonyi166
@ferencneadonyi166 Жыл бұрын
@@DArpi-hl9mp Miért nincs 590 forintod a kenyérre? Írnál róla pár sort? Tudod egy doboz cigi 2000 forint?
@ferencneadonyi166
@ferencneadonyi166 Жыл бұрын
@@samael7777 Magyarországon 2021 november óta 1200 forint 1 kg disznó comb.. Nem jár boltba ilyet talál ki?
@ferencneadonyi166
@ferencneadonyi166 Жыл бұрын
@@samael7777 Csülök ilyen olcsón nincs 😂 😂 3 éve vettem ilyen olcsón utoljára.. sajnálom nincs pénzed.. menj el dolgozni és lesz.. De amíg nincs pénzed disznó comb 1 kg darált hús.. Ebből 6 napra megvan az ebéd (jól olvasod akkora adag 1 kg darált hús 1200 forintért) fasírt rakott kel/brokkoli vagy karfiol stb.. és spagetti.. Nem értem miért nincs pénzetek mikor olyan olcsón lehet főzni rádasul 2 napra
@istvansandor1737
@istvansandor1737 Жыл бұрын
Az a baj hogy még mindig ugyanezt csinálják!!
@belaneszakacs6450
@belaneszakacs6450 Жыл бұрын
Ettől csak hányni tudok ,hova süllyed ez az ország??!!
@norbertkovacs4377
@norbertkovacs4377 Жыл бұрын
Mindig van lejjebb..
@annakisfaludinebaan
@annakisfaludinebaan Жыл бұрын
Árnyék Olga valaha még csak kinézett valahogy, de most a nagyon nagy asszony árnyékában már szinte csövesnek néz ki, nem mer tisztességesen felöltözni, a szemüveg kötelező és bemagolja az előírt baromságokat. Nem is szégyenkezik! Most! De kit tudja, lehet, hogy majd fog!
@emilkish5037
@emilkish5037 Жыл бұрын
kit érdekel Toroczkai és Gelencsér?
@richardtiborzsigmond8141
@richardtiborzsigmond8141 9 ай бұрын
Toroczkai? Egyre több igaz magyart, nemzeti érzelmű embereket, diplomásokat, fiatalokat!
@pszichopata7501
@pszichopata7501 Жыл бұрын
Pfuu, lelkileg felkészültem! Na kezdjük el nézni! 🤨
@janoshonfi9557
@janoshonfi9557 Жыл бұрын
Olgica milyen dk-s seggnyalónak lenni?
@mataattila3189
@mataattila3189 Жыл бұрын
Nem is igaz! Ő független. Egy hete még a mamutban kávézgatott a Toroczkaival. Össze vannak azok is már simulva, hamarosan beléphet a DK-ba az egész Mi Haszna társaság.
@evaboleraczky8870
@evaboleraczky8870 Жыл бұрын
Kinek ageniusza???vajon??? EDDIG MEG NEM JOTTEM RA !!!!
@sandorjaszik8193
@sandorjaszik8193 Жыл бұрын
Ellenszenves ez a szakálas női hangon beszélő ember.
@gyagyasmartonmelegvan3329
@gyagyasmartonmelegvan3329 Жыл бұрын
🤣🤣 Csak nem a Jámbor "antifa" Bandikára gondolsz?
@sandorjaszik8193
@sandorjaszik8193 Жыл бұрын
@@gyagyasmartonmelegvan3329 Gyag te is tudod hogy ő!!!
@jozseflipak4226
@jozseflipak4226 Жыл бұрын
Tudta hát, hiszen ő is azt csinálja!
@4tay550
@4tay550 Жыл бұрын
Olyan címet kapott a videó, mintha bármelyik állításnak nem lenne alapja.
@belakalman1723
@belakalman1723 Жыл бұрын
Ugye milyen jó lett volna,elfogadni a Zétényi- Takács törvényt! Most ezek nem lehetnének itt!
@antalllajos3681
@antalllajos3681 Жыл бұрын
Valaki kérdezzen már rá hogy mit művel toroczkai romániában és hogy honnan lett hírtelen annyi pénze??! Pár hónap alatt össze sikerült gyűjteni az új luxus-mercedesre? Honnan lett 60-70 milliója csak kocsira?
@Richard.7777
@Richard.7777 Жыл бұрын
Hidd el, ha dolgoznál neked is lenne.:)
@antalllajos3681
@antalllajos3681 Жыл бұрын
@@Richard.7777 Van kocsim kösz. De neki 60 millás van, az egy kicsit túlzás. Szépen belépett a korrupt politikusok közé. Tordai barátjának meg 150 milliós villája van. gyurcsánynak dettó, jó kis társaságban van a Tóth-Toroczjai román származású szélhámos.
@Richard.7777
@Richard.7777 Жыл бұрын
@@antalllajos3681 Akkor csak simán irigy vagy?:( Mikulásban is hiszel még?
@antalllajos3681
@antalllajos3681 Жыл бұрын
@@Richard.7777 Felőlem lehet neki kettő is, nem érdekel, csak simán nincs benne a vagyon nyilatkozatában. Mikulásban? persze. mikor jön?
@AR-hk2zi
@AR-hk2zi Жыл бұрын
​@@antalllajos3681 erről a luxus Merciről mesélj már nekem légyszíves, persze csak ha biztosat tudsz, és nem a szomszédod nagynénjének a fiának a volt kollégája mesélte!
@ferencsaska9825
@ferencsaska9825 Жыл бұрын
Végre van ellenzék! Csak így tovább! 👏👏👏
@En-xn9cd
@En-xn9cd Жыл бұрын
😂😂😂😂 Hol van? Berlinben?
@gerysphotos3519
@gerysphotos3519 Жыл бұрын
Elsőre azonnali sertéseket olvastam... 🤣🤣🤣 mondjuk nem lenne messze az igazságtól, Gurmai eléggé hasonlít a kocára 😂😂
@misi9918
@misi9918 Жыл бұрын
Viktor jól tudsz a semmiről beszélni.
@godren5245
@godren5245 Жыл бұрын
Vagy csak neked vannak koncentrációs zavaraid. Ha figyelnél, megértetted volna., de ha ugyan azt mondaná mint az ellezék, neked akkor sem tetszene, szal kár beléd a szó (jelen esetben a betű).
@misi9918
@misi9918 Жыл бұрын
@@godren5245 vicces program vagy.
@sandordomjan9748
@sandordomjan9748 Жыл бұрын
​​​@@godren5245 aki hülye az nem érti a világos beszédet! Vizsgáltasd meg magad mert orvosi eset vagy! Ha sikeresen meggyógyultál hallgasd vissza OV válaszait ha ezután sem értetted meg menthetetlen eset vagy..
@proinpro3130
@proinpro3130 Жыл бұрын
@@godren5245🐑🐑🐑
@FranciskaGyurcsán
@FranciskaGyurcsán Жыл бұрын
Jézus Mária!! Ezekkel kell csörtézni!! Tiszta bigott baloldal!!
@labzoli1
@labzoli1 Жыл бұрын
Azonnali sertések órája
@jeesz4892
@jeesz4892 Жыл бұрын
Felesleges kérdések, felesleges válaszok...szenvedés, nyüglődés...vicc, kabaré...mi van mèg? Én is szeretnék azonnali kérdést feltenni a Miniszterelnök Úrnak...Hová dugta a távirányítót? Amúgy meg a felsoroltak tényleg sokat tettek...magukért...kikérjük mi is magunknak! Blaà! Az is aranyos...amikor kérés van, akkor a Kormány nem kompetens, mert minisztériumok szabályoznak és az úgyis zsákutca, de amikor felébred Viktor és kitalálja, hogy ma ez-az lesz, akkor belenyúlnak bármibe, is. Kormányoldalt és apparátját ne gyanúsítgassuk, a Miniszterelnök Úr meg ne hazudozzon! Jó lenne ha már szolgálnának ezek a Drága Képviselők és nem szerepelgetnének, mint valami sztárok...! Végrehajtást nonprofit oldalra rakni, benne van a nevében, nem éri meg...a Kormánynak biztosan nem...Anti, Barbi, Ádám? Az csak véletlen...ugyan már, hogy gondolunk ilyet!? Szerintem R.A. pontosan elmondta a mechanizmust...ők eldöntik ki a bűnös, ki nem...persze a bizonyítékok, azok csak kacsák...úúú.... A Kormány azon dolgozik...fontos fejlesztések....elmaradásának felzárkóztatásán...de előtte stadionokat, akkugyárakat... épít...és persze jól megadóztatják a multikat...meg a hitelezőket...hát, persze! És persze jött a Dollárbaloldalozás, hogy nehogy tudjunk továbbkoncentrálni a hazai gondokon, amit a magyaroknak okoznak...Ejj! Á! Köszönöm, hogy leírhattam!
@parti-zann
@parti-zann Жыл бұрын
"amikor felébred Viktor és kitalálja, hogy ma ez-az lesz, akkor belenyúlnak bármibe, is." Tudod ez amiatt lehet mert ő Magyarország miniszterelnöke és ő egy kormányt vezet aminek a munkája az hogy kormányozzon!
@jeesz4892
@jeesz4892 Жыл бұрын
​​@@parti-zannköszönöm, most már tudom! Természetesen nem erre gondoltam...
@parti-zann
@parti-zann Жыл бұрын
"Kormányoldalt és apparátját ne gyanúsítgassuk, a Miniszterelnök Úr meg ne hazudozzon! " Miben hazudozik a miniszterelnök? Mikor hazudott? Tudnál mondani olyan konkrét példákat amivel rávilágítasz arra, hogy mit hazudott és ezzel szemben mi az igazság?
@parti-zann
@parti-zann Жыл бұрын
"fontos fejlesztések....elmaradásának felzárkóztatásán...de előtte stadionokatt, akkugyárakat... épít.." De unalmas ez a stadionozás már megint. Ez eddig sem jött be. A helyzet az a stadionokkal, hogy én meg még vagy pár millió magyar ember örül nekik, mert pl utólag is onnan figyeltem a magyar válogatottat 60 ezer társammal együtt, szóval ezt a stadionozást el kéne már engedni, mert csak ellenszenvet szül nem látod? Az akkugyárakkal meg mi a bajod? Nehogy már legyen munkája az embereknek mi? Azt szeretnéd ha ezeket máshol építenék meg és máshol generálna profitot ugye?
@jeesz4892
@jeesz4892 Жыл бұрын
​@@parti-zannJól működik a propaganda...persze igazad van, sajnos ezek tények...de ijesztő tények is vannak...mint pl. a víz felhasználása és egyáltalán megléte...de az is, hogy aki idejött akkugyárat létesíteni, annak egyébként jogai vannak és kívánalmai...azok nem azok, hogy a magyarok dolgozzanak nekik, többért, mint akik ők hoznak...el ne hidd már, hogy úgy jöttek ide, hogy a Kormány feltételeket szabott! Szarban van kis hazánk, bármit megtesz a Kormànyunk...
@ibolyagardo3323
@ibolyagardo3323 Жыл бұрын
Szégyen ami itt folyik!
@kozlowskyzoel5934
@kozlowskyzoel5934 Жыл бұрын
Igen, megy a szavazat az MHM- nek! 👍
@MrTheDoki
@MrTheDoki Жыл бұрын
Üdv a klubban 😊
@proinpro3130
@proinpro3130 Жыл бұрын
Mi Hazánk!!!❤️‍🔥⬆️⬆️⬆️. Fidesz⬇️⤵️⤵️ Te egyetértesz?😊
@jozef-kp6wj
@jozef-kp6wj Жыл бұрын
Bakker semmilyen Zsolti egyszer ranyul Viki branerja
@szavinlaszlo488
@szavinlaszlo488 Жыл бұрын
A momentum egy ilyen nemzetközi helyzetben, gazdasági körülmények közt azzal a kérdéssel tud elődukkolni, hogy ki volt mszmp tag és a választási eredmények egy torz választási rendszer miatt az ellenzék számára megnyerhetetlen:) plusz egykét lendületes drótvágás....
@parti-boj6853
@parti-boj6853 Жыл бұрын
Amúgy én nem értem ezt az egész választási rendszer mizériát. Ha a Fidesz össze tudott hozni 3 millió plusz egy száz ezer szavazatot, akkor ha a bal oldal is össze hoz egységesen ennyit, akkor ők nyernek kétharmaddal. Jól látom, vagy jól látom?? Van 11 ellenzéki párt és még csodálkoznak, hogy nem megy az egység. 🤣🤣
@laszlobardi666
@laszlobardi666 Жыл бұрын
Baromi nehéz dolga lehetett összeírni az mszmp tagok neveit, mert nem kellett szelektálni, ugyanis nem volt más párt. 👍
@mircsi2012
@mircsi2012 Жыл бұрын
❤Imádom O.V. "aranyköpéseit"!❤
@V4310-z2r
@V4310-z2r Жыл бұрын
Ez olyan mint a Mónika Show.
@Ari-Baby
@Ari-Baby Жыл бұрын
csak egy kérdés, . Van olyan állampolgár aki nem kapott még inkasszót, milyen okból , miért van ez , aki ezt kitalálta nagyon búnös aki végrehatja még jobban bűnös, ezt pedig nem lehet támogatni!
@eprespacal1
@eprespacal1 Жыл бұрын
A szerencsètlen Gelencsèr nem veszi èszre, hogy ő a kommunista😂
@krisztaszoke2056
@krisztaszoke2056 Жыл бұрын
Hajrá Toroczkai László,igaz magyar,Magyarország a MI HAZÁNK!❤
@10jel80
@10jel80 Жыл бұрын
Toroczkai nem magyar, hanem moldáv. Az egész családja felmenői mind történelmi bűnöket követtek el. Vérbíró nagypapa és még sorolhatnám! Rejtett vagyon romániában, kijátszott földek Ásotthalmon. Román maffia kapcsolatok, ajándékba kapott 600 shell Merci. Te egy másik világban élsz .
@bernyboo9346
@bernyboo9346 Жыл бұрын
10:42 Azért Gurmai mögött látni a kollégán arcán a mély csodálatot...
@laszlogg
@laszlogg Жыл бұрын
Rossz a cím… helyesen úgy szólna, hogy ‘Orbán Viktor nem válaszolt..’ ….
@zoltanlakos4081
@zoltanlakos4081 Жыл бұрын
Mert nem hallottad, vagy nem értetted?
@zoltanszabo9904
@zoltanszabo9904 Жыл бұрын
Tanultam pszichológiát, de nem vagyok szakember. Ezért kérném név nélkül egy szakember véleményét, egy diagnosztizálást. Amikor egy lénytől választ várnak, mért kínos "nevettessél kezdi a mondanivalóját?! Köszönöm.
@parti-zann
@parti-zann Жыл бұрын
Én nem tanultam pszichológiát, de azt jól látom, hogy te szándékosan akarod félre magyarázni egy ember reakcióját, egy olyan reakciót amit mi közemberek is elkövetünk napi rendszerességgel. Ennek és ezen normalitásnak a megállapításához nem kell hívnod szakembert, max a számodra egy harcikutyát vagy egy aligátort ami pillanatok alatt megoldja a szenvedésedet ebben az életben!
@krisztianegervary8430
@krisztianegervary8430 Жыл бұрын
Mert a kínzó igazsàgtól csak mosolyogni tud! ☝️☝️😉🕊️
@szilviahegedus2436
@szilviahegedus2436 Жыл бұрын
Igazad van. Pszichológiai eset, félrebeszél, kényszermozgásos beteg ember! Saját viccein és poénjai nevet azért ér a füle a füléig a szája sarka ugyanúgy mint Lázár Jánosnak mikor feltesznek neki egy komoly kérdést egy undorító vigyorral kezdi a választ ami jelzi egyúttal hogy már ki is találta mit fog félre beszélni a választ
@jenytorma6523
@jenytorma6523 Жыл бұрын
A Vh régen megbukott.-4x lehùzott.Nincs jogállam ! Aki nem hiszi 2000 oldalon az ügy.Irjatok.
@borsodimarta7871
@borsodimarta7871 Жыл бұрын
Megint kitérő válaszok, hogy miretettek esküt?? Ez jó kérdés! Atya isten ez igen! Rendre utasítás ov-tól.
@horvathcsaba2490
@horvathcsaba2490 11 ай бұрын
Kálmán Olga 😂😂😂😂 Nagyon nem megy neki.... eskü tv-snek jobb volt. Úgy beszél mintha mesélne 🤣🤣🤣
@leonardogioconda
@leonardogioconda Жыл бұрын
Kálmán mekkora tehén lett 😂😂😂
@robertgyurjan4607
@robertgyurjan4607 Жыл бұрын
Eddig még nem hallottam Jámbort beszélni ... :D :D :D fülbarát hangszín... :D
@attilamarczin3567
@attilamarczin3567 Жыл бұрын
Házára játék csak gratulálok. 🎉
@jenytorma6523
@jenytorma6523 Жыл бұрын
52 éve közös birtok.A bíróságra adott ügy nem volt kereset.20 év után Kötelezés Károk 10 M Ft. A Vh.előtt az ügy.Minen kérdésre válaszolok.86 éves korban.Tanuljátok meg mi a jogállam..Azt is szöveggel megölnek.A házat szétverik,egy élet munkája. A Jogállam.
@belaneszakacs6450
@belaneszakacs6450 Жыл бұрын
Je honnan került elő, a Rogan?csúnyább mint volt ,hal szemeivel
@juhaszbela6611
@juhaszbela6611 Жыл бұрын
Csúny vagy nem, de az tény hogy több esze van neki, mint az egész balliberális oldalnak a Mi Hazánkkal egyetemben.
@desza72
@desza72 Жыл бұрын
Semlyèn úr, tényleg Keresztény?????
@LukacsLaszlo-hs2ps
@LukacsLaszlo-hs2ps Жыл бұрын
@Hujber Tamás 😂
@nightadict
@nightadict Жыл бұрын
​@@hujbertamas1712ez miből jött? 😂
@tasmanordog1975
@tasmanordog1975 8 ай бұрын
Szarba vagyok mert a Toroczkait is szeretem de az Orbán Viktort is szeretem úgyhogy Necces. A Viki egy született politikus Neki ez a szakmája és nagyon jól csinálja és hatalmas az összetartás a Fideszbe verhetetlenek nem is baj hajrá Fidesz hajrá Viki puszi❤
@melindaevahalasz3385
@melindaevahalasz3385 Жыл бұрын
Jól beszél Viktor
@istvannovak5067
@istvannovak5067 Жыл бұрын
Es igaza van,habar enyire gancsoljak es gyotrik ezek a fizetett provokatorok.
@majorszilvia5588
@majorszilvia5588 Жыл бұрын
Vidáman mobilozik a munkaidejében, mintha nem a munkahelyén, hanem kávéházban ülne!
@katalinovari5636
@katalinovari5636 Жыл бұрын
Zsótika bólogat!!😢
@nessuno7510
@nessuno7510 Жыл бұрын
Csoda hogy a feje le nem esik. Néha meg úgy vigyorog mint akit valahová visznek...
@lajosneszabo
@lajosneszabo Жыл бұрын
😂Olgácska egy senki letèl hatalmasat csalotunk benned 😂ezt el kell fogadnod 😂
Orbán kiütötte Toroczkait! Csóri Toro azóta is a fogait keresgeti. 2023.11.06
56:13
Running With Bigger And Bigger Lunchlys
00:18
MrBeast
Рет қаралды 124 МЛН
小天使和小丑太会演了!#小丑#天使#家庭#搞笑
00:25
家庭搞笑日记
Рет қаралды 43 МЛН
РОДИТЕЛИ НА ШКОЛЬНОМ ПРАЗДНИКЕ
01:00
SIDELNIKOVVV
Рет қаралды 3,3 МЛН
Orbán Viktor nemzetközi sajtótájékoztatója - ECHO TV
36:48
Márki-Zay Péter a Híradó.hu vendége - 2024. október 3.
1:04:05
Dr. Márki-Zay Péter
Рет қаралды 20 М.
Orbán Viktor viszonválasza a frakcióvezetők felszólalására. 2024.09.30
12:20
O1G - Orbán 1 Géniusz
Рет қаралды 159 М.
Toroczkai Orbánnak: Önökre ég a végrehajtó maffia ügye!
7:00
Toroczkai László
Рет қаралды 158 М.
Azonnali kérdések és válaszok órája (2020-03-30) - HÍR TV
1:02:44
Az ellenzéki horda vergődése, Orbán Viktor és Kocsis Máté válasza.
52:41
O1G - Orbán 1 Géniusz
Рет қаралды 91 М.
Running With Bigger And Bigger Lunchlys
00:18
MrBeast
Рет қаралды 124 МЛН