Verseny Trabant túra Kentuckyban

  Рет қаралды 13,963

bountyflyer

bountyflyer

Күн бұрын

Пікірлер: 310
@karolykovacs6719
@karolykovacs6719 Жыл бұрын
Amikor megindultál a Trabival az egyenesben, a videóból úgy tűnt felszállásra készül a kapitány úr, csak ezúttal nem Airbussal. Kicsit szurkoltam, hogyan fogsz megállni, de bizonyára a fékek sem átlag Trabant dobfékek. Sok különböző témát felhoztál a videóban, amire nem lehet röviden külön-külön reagálni. Így összefoglalom. Egyetértek veled, és nagyon tetszik ahogy, és amilyen őszintén elmondod, azzal együtt, hogy én amerikai életről nem sokat tudok, sajnos még nem sikerült innen oda eljutni, úgyhogy nagyon jó, hogy van valaki, aki az idejéből arra áldoz, hogy nekünk mindezt őszintén megmutassa. Köszönöm. Jó veled kirándulni. Akár földön, akár a levegőben. De nem hagynám ki a szerelős videókat se, mert nagyon erdekesek. Remélem a pilótamunka mellet is marad még időd és kedved a videókészítéshez. Nagyon szórakoztatóak.
@bountyflyer
@bountyflyer Жыл бұрын
Köszönöm a szép szavaidat! Van időm igen! Rengeteg féle helyre megyek mindig történik valami. Most annyi össze jött hogy vasárnapra is maradt belőlük!
@ivankeri-nagy5659
@ivankeri-nagy5659 Жыл бұрын
Egy gyönyörű szép napon egyszer csak azt mondta a feleségem "vettem egy Trabantot". Mikor megmutatta és beleültem olyan boldog voltam, mint még soha. Volt azóta jó pár autóm, de a Trabantnak örültem a legjobban. Nagyon szerettem.
@bountyflyer
@bountyflyer Жыл бұрын
Ilyen egyikünkkel sem történt! Te nyertél!!!
@7777papi
@7777papi 5 ай бұрын
Nagyon jó zenéket társítasz, köszi! A józan és toleráns gondolkozásod példaértékű!
@bountyflyer
@bountyflyer 5 ай бұрын
Nagyon köszönöm!!!!
@norbertstepan9307
@norbertstepan9307 Жыл бұрын
szia Nagyon igazad van a videoba mert van miröl nem érdemes beszélni hanem rá kell hagyni és ahogy a mondtad is élvezni kell az életet és a szabadságot mert a mai világba nagyon le van kötve az ember mert régeben szabadab volt minden és nem ugy mint most. Köszönöm a videot nagyon tetszet
@bountyflyer
@bountyflyer Жыл бұрын
Köszi szépen! Örülök hogy tetszett!
@gaborbakos2606
@gaborbakos2606 Жыл бұрын
Homework for William: Gyorsan szerezd meg a jogosítványt, hogy apa megkóstolhassa a Bourbon-t, így időről időre kaphatunk egy kis kóstolós videót is :D Egyébként a gyors autók éppen jó helyen értek utol, így legalább pont a kigyorsításkor lehetett hallani a hangjukat. Remek videó, szép tájak, gyönyörű autók, és nemes gondolatok. Kösz
@bountyflyer
@bountyflyer Жыл бұрын
Hamarosan kezdi a jogosítványt de nem lesz könnyű. Andrea sokkal jobban vezet… Ritkán szoktam inni és akkor is csak keveset😅
@davidmolnar9309
@davidmolnar9309 Жыл бұрын
Ismét hangulatos videó lett. 1986 és 1993 között volt Trabink. Fater úgy használta, ha kertünk a városból, egyből padlógáz. Ahogy emlékszem, ritkán mutatott a sebességmérő 100- nál kevesebbet, ha mentünk valahova. Egyszer emelkedőn előztünk egy Skoda 100-ast 110-zel. Ami érdekes, hogy a Trabink sosem volt hengerfejes, még ilyen használat mellett sem.
@bountyflyer
@bountyflyer Жыл бұрын
Akkor az egy különleges Trabant lehetett mert a legtöbbje nem ment ennyivel!
@davidmolnar9309
@davidmolnar9309 Жыл бұрын
@@bountyflyer igen, az ismeretségi körben volt több Trabi is, és mindig, mikor ültem bennük, csodálkoztam, hogy nem nagyon mennek 95- nél többel, meg állandóan volt velük valami. A miénk biztos vmi műszak elejei autó lehetett 😃. Aki megvette, az is kérdezte utána, hogy mit csináltunk vele, hogy így megy 😃 De semmit, egyszerűen ilyen volt.
@nemka_muzik
@nemka_muzik Жыл бұрын
"Majd gyűjtök ablaktörlő lapátra" 😂 Ezexerint már ott is nehéz az élet, tényleg. 😉 De itt is a szomszéd bácsinak mondtam nemrég, hogy kéne egy új lapát, mert már foszladozik és nagyon maszatol. Ha esik az eső, hogy lát ki? Főleg sötétben! Erre ledöbbent. "Micsoda? Kicserélni? Nehogy már! Hát most cserélted ki nekem pár hónapja!! Nem emlékszel?" Mondom neki: "Gyuszi bácsi! Az a _pár hónapja_ az több mint három éve volt." "Télleg? Így repül az idő?" "Hát, így biza." "A k√rvaannyát! És mind a kettő szar?" "Igen, Gyuszi bácsi, de főleg a bal" (mint ahogy a fecske is azért repül sokkal jobban mint a veréb, mert neki mind a két szárnya teljesen egyforma, de főleg a bal : ) "Akkor lehetne, hogy csak a balt cseréljük?" "Hát, jó lenne, hogy legalább aki vezet, az kilásson." "Mennyiér' is vettük legutóbb?" "Nem tudom, Gyuszi bácsi, de ha tudnám is, tökmindegy, mert azóta a duplájába kerül minden. Megnézem az Unixnál, jó?" Megnéztem, az AZ Mt. grafitos bevonattal kijött 1300 forintból. Mondtam neki, erre ő: "Na jó, akkor ha megjön a nyugdíj, akkor rendeljünk egyet." ... és ez tényleg így... 😅
@bountyflyer
@bountyflyer Жыл бұрын
Hát ez a történet akár egy tragikomikus youtube videó is lehetne! Nekem van raktáron de gondoltam ezen jót fogtok mulatni. Soha nem használom ezt az autót esőben. Szerintem az ablaktörlőt eddig be sem kapcsoltam, az a lapát legalább 10 éves….
@nemka_muzik
@nemka_muzik Жыл бұрын
@@bountyflyer Jól gondoltad, mert nagy poén volt, ahogy lobogott a szélben a gumi vége, és erre megjelenik a felirat, hogy majd gyűjtök... 😄 A fecske szárnya meg nem tudom, ismerős volt -e, mert ezt még a szoci-érában mondogatták a kezdő növendékeknek repelméleti oktatáson. Tisztára összezavarodtak tőle, mert ugye mindenki koncentrál leszabályzásig, hogy megértse a fizikát, és minden oké, aztán jön a "...de főleg a bal." 😵‍💫
@gobolyosg
@gobolyosg Жыл бұрын
rajtad kívül hányan mentek Trabanttal? több Porsche-t láttam, több Camaro-t, több Corvette-t, de ugye több Trabi nem volt...? na ki a király? naugye.. :)
@bountyflyer
@bountyflyer Жыл бұрын
Röhögni fogsz de van egy másik Trabant a környéken! Tőlem származik teljesen véletlenül!
@Sanyi1978
@Sanyi1978 Жыл бұрын
Helló Kapitàny! Az a polgárháborús túra is érdekes lehet, engem érdekelne.
@bountyflyer
@bountyflyer Жыл бұрын
Ajjaj! Tényleg rengeteg hely van a környéken. Ha erre adom a fejem akkor Kentucky centrikus lesz, kell vennem könyveket stb. Nem egy parki sétáról van szó….
@attiladergez8155
@attiladergez8155 Жыл бұрын
Barna régen mindig azt mondta: ha fél fordulat alatt nem indul be , akkor el van romolva. Legközelebb kérdezd meg a többieket hogy a ti autótok végig ment -e a Monte Carlo Rallyen :) .Trabin meg zsírozd le a függőcsapszegeket (biztos régen volt).Hatalmas élmény lehet ott Trabizni.
@bountyflyer
@bountyflyer Жыл бұрын
Ez akár egy év után is azonnal indul! Lesz rajta kipufogó csere, akkor lesz zsírzás is!
@Klown1985
@Klown1985 4 ай бұрын
Iszonyatosan feelinges road movie volt! Ott ülhettünk veled a J1-ben. Köszi a megosztást! :)
@bountyflyer
@bountyflyer 4 ай бұрын
Örülök hogy tetszett!!! Remélem jól átment a hangja!
@Klown1985
@Klown1985 4 ай бұрын
@@bountyflyer Abszolút! 🤘🏻
@istvanbundity8412
@istvanbundity8412 Жыл бұрын
Nagyon jó hangulatú videó! Köszönet érte. A táj szép, az autó szuper, ja és a hangja.... :):)
@bountyflyer
@bountyflyer Жыл бұрын
Köszi! Örülök hogy tetszett!!
@attilamolnar169
@attilamolnar169 Жыл бұрын
Sokféle csatornát nézek. De ez messze a legjobb. Minden egyes videó magával ragadó. Eddig nem szerettem repülni,most már alig várom hogy az A321-esen zötyögjek . Remélem a pilóta nem landol keményen direkt mert Szent-estén megyek. 😂 Ha még polgárháborús film is lesz,ez a csatorna tényleg Oscar-díjat érdemel. Köszi a szép Kentucky-ból. Megyek is a KFC-be vacsoráért. Itt minálunk Angliában ennyi jut Kentucky-ból. De viszont van Triumph. 😂😂
@bountyflyer
@bountyflyer Жыл бұрын
Na ezen jót röhögtem🤣 könnyen lehet hogy én is fogok repülni Karácsonykor! Rengeteg csatatér van a környékben, nehéz úgy bemutatnom animáció hiányában hogy át tudjátok érezni. De majd gondolkozok rajta! Most voltam egy Angol autó talin a Healeyvel. Elhagytam egy darab kipufogót de hazajött. Az Angol csatornámon már fent van ha érdekel. Budapest Speed Shop a neve. Cheers✌️
@attilamolnar169
@attilamolnar169 Жыл бұрын
@@bountyflyer Oh nézem köszi. 😁 Csak egy ötlet. Az egyik Columbo részben mutattak egy terepasztalt amelyik valamelyik híres csatát mutatta be. Biztos van valami emlékhely ahol van ilyen. Vagy egy gyűjtő akinek ez a bolondériája. Persze nyilván nem egyszerű utána nézni. Csak egy ötlet. A Trabanthoz egy történetem: 1989 Szillveszter éjjel 9 utassal hasítottam az M7 Érdi emelkedőn 15 km/h sebességgel. Szerencsétlen nem bírta. Azóta is sajnálom hogy ezt műveltem vele,de akkoriban más volt a prioritás egy Szilveszter éjjelen. 😉
@bountyflyer
@bountyflyer Жыл бұрын
@@attilamolnar169 de akkor ezek szerint felment az emelkedőn😂
@attilamolnar169
@attilamolnar169 Жыл бұрын
@@bountyflyer Igen. És közvetlen utána már lejt az Érdi lehajtó,úgyhogy ott már volt öröm. Azóta is hiányzik a kormány-sebváltó mert az ölemben is ült egy személy,apropó váltó. Később 1991-ben katona voltam. És eltávozáskor disco-ba kellett menni. Pont tönkre ment a váltó. A szomszédnak volt,megvettem 3500 ft-ért és egyedül kicseréltem. Este már mentem vidáman,pedig nem vagyok szerelő tehetség. Sőt. Utóbbi időben volt egy Harley-m. (Üdv MAC) Egyszer csináltam rajta magam olajcserét,soha többet nem állnék neki.
@milanpapp413
@milanpapp413 Жыл бұрын
Ismét egy nagyon jó videót sikerült összehoznod. Köszönöm 😊
@bountyflyer
@bountyflyer Жыл бұрын
Szívesen! Köszi hogy írtál!
@esteban611000
@esteban611000 Ай бұрын
Nagyon fáin aláfestő zenék teszik még érdekesebbé a képi világot. Gondolom sok figyelmet fordítasz rá.
@bountyflyer
@bountyflyer Ай бұрын
Köszi szépen! Igen sokat keresgélek zenéket mindig!
@attilabelanagy3556
@attilabelanagy3556 Жыл бұрын
Nagyot megy a trabi Kentuckyban is😃😃😃👍Polgárháborús csatamezős videó is jöhetne valamikor.😃
@bountyflyer
@bountyflyer Жыл бұрын
Ajjaj! Az van de a csatamezők nem csak szomorúak de unalmasak is lehetnek (mármint így hogy épp nincs csata csak fű meg bokor… majd gondolkozok ezen…
@attilabelanagy3556
@attilabelanagy3556 Жыл бұрын
@@bountyflyer Rendben 😃Csak egy gondolat volt ....majd meglátod👍🤠
@bountyflyer
@bountyflyer Жыл бұрын
@@attilabelanagy3556 minden ötletet szívesen veszek!
@attilabelanagy3556
@attilabelanagy3556 Жыл бұрын
@@bountyflyer Köszi👍Gondoltam talán van ott valami emlékpark féle....mint Gettysburgnél🙂
@bountyflyer
@bountyflyer Жыл бұрын
@@attilabelanagy3556 minden kistelepülés mellett van valami. Vár rom is van
@kiskoviati
@kiskoviati Жыл бұрын
Üdvözlöm személy szerint kíváncsi lennék a történetére hogyan került Amerikába , honnan, Magyarországon merre született esetleg élt persze csak ami publikus egy ilyen elmesélős , beszélős videóban. Köszönöm ha elolvasta.
@bountyflyer
@bountyflyer Жыл бұрын
Örülök hogy megtaláltál! Kérlek (ha nem baj) tegeződjünk! 1999 óta járom a világot, laktam Las Vegastól Hawai’i on keresztül sok helyen. Egy szürke lakótelepi lakásban nevelkedtem újpalotán (Budapest külső) de mindig élt bennem a kaland vágy. Tervezem hogy írok egy könyvet abba lesznek részletek.
@valentinoherendi
@valentinoherendi Жыл бұрын
___KÖNYVET!!! ___ az szuper lesz !@@bountyflyer
@gepesgepes7151
@gepesgepes7151 Жыл бұрын
Ide egyszer tuti elmegyek! Gyönyörű hely! Szuper videó! Köszi!😊
@bountyflyer
@bountyflyer Жыл бұрын
Örülök hogy tetszett!!
@istvandrabik5648
@istvandrabik5648 Жыл бұрын
Szervusz Kapitány! Ezért szeretem a csatornádat! Tényleg, mintha egy jó ismerősömet hallgatnám, egy igazi élménybeszámoló. Nagyon tetszett, ahogy az érzéseidről beszéltél, hogy hogy éled meg azt, hogy Kentakyban élsz! Nagyon hálás vagyok érte! Így hogy utólag narrálod, nagyon élveztem. Ha mondhatok ilyet - Nagyon ügyesen csinálod!
@bountyflyer
@bountyflyer Жыл бұрын
Köszönöm a szép szavaidat! Próbálok új dolgokat, de a lényeg az hogy átmegy amit akarok mitatni!
@CsabaU
@CsabaU Жыл бұрын
Nagyon jó videó! Csak így tovább! Köszönöm ,hogy közelebb hozod az amerikai életérzést. Pici infó a "kék mozdony" tényleg dízel-Villamos. American Locomotive Company (ALCO) gyártotta a U.S. Army. részére 50-es években készülve egy esetleges újabb háborúra. Érdekessége, hogy a világ nagy részén használható lett volna felépítését, méreteit tekintve. Szinte rokona a hazánkban található 411.118-as gőzmozdonynak ami egy amerikai S160-as mozdony, szintén háborús szállításokra gyártott gépezet. A vastag lánc pedig a kézzel kezelhető "kézifék" része. A levegős munkahengert(fékhengert) lehet fék állásban megtartani vele. Így az állva tartáshoz nincs szükség levegőre ami működtetné a fékhengert.
@bountyflyer
@bountyflyer Жыл бұрын
Ej ha! Érdekes dolgok! Szegényre rá fért volna egy kis törődés!
@bertalanpeto9612
@bertalanpeto9612 7 ай бұрын
Nagyon örülök,hogy nemrég rátaláltam a vdeoidra.Változatosak,mindenki találhat bennük érdekeset,vonzót.Édesapám vasútas (is) volt,ezért jegyezném meg a vonat-bemutatónál "biciklinek" nevezett jáművet a szakmában HAJTÁNYnak (merthogy kézzel hajtották) hívták és a karbantartó pályamunkások közlekedtek vele.Remélem nem bántalak meg,ha megjegyzem,hogy a feleségem a nejedet Colombo-néhez hasonlítja,-ugyanis még sosem látta😀.Egyszer megjegyezted,talán megírod az életedet.Talán megérem.(Igyekezz,mert 80 vagyok).Nagyon jó egészséget kívánunk!
@bountyflyer
@bountyflyer 7 ай бұрын
Örülök hogy megtaláltál! A feleségemet már mások is hívták a Colombó feleségének! Egy részben egy rövid időre benne van! A Ford Fairlaneben megyünk épp….
@laszlototh4682
@laszlototh4682 Жыл бұрын
Szia! Trabival állított már meg rendőr és ha igen mit szólt hozzá? Egyébként a hangja azért is kedves nekem, mert azt vezettem, amikor még olyan fiatal voltam, hogy még nem volt jogsim.😊
@bountyflyer
@bountyflyer Жыл бұрын
Egyszer megállított mert az egyik lámpa nem működött. De felkapcsoltam neki a többit azt mondta csak menyjek😂
@martonziegler2181
@martonziegler2181 Жыл бұрын
Söndöröm töröm tömtöm baaaaaarkaaasz tattaratta tam tam höööőőőő... Szépen ketyeg az a trabant. Egy átlag trabinak anno 80km/h sebességnél már úgy csörgött a motorja mint a vekkeróra... Volt egy vicc is az amerikás trabantról: Egy magyar fazon kivitte a trabantját az usába. Le is robbant vele a pályán. Be is vontatták a szervizbe. A boss vakarta a fejét amikor meglátta. Uram ilyen autót még nem láttunk, ezért kicsit tovább tart a javítás. Addig igyon egy kávét a lobbyban. A fazon megissza a kávét, addigra jön a boss, hogy kész van a trabant. Kifizeti a javítást, majd beül. A trabi csikorogva füstölő gumikkal elindul, két másodperc alatt száznyolvanon van ,majd csikorogva megáll és száznyolvannal vissza. Nagy nehezen beáll a műhely elé és reklamál a főnöknél. A boss megint vakarja a fejét. sajnos a régi motor teljesen szétesett, ezért kicseréltük, de ilyen kis motorunk nincs, ezért egy ford ablaktörlőmotort raktunk bele, csak a kolléga elfelejtette kivenni belőle az áttételt...l
@bountyflyer
@bountyflyer Жыл бұрын
✌️👍🏻🤣😅
@pirosszirom8998
@pirosszirom8998 Жыл бұрын
Sajnos, hogy a "tetszik"-gomb nem számlál, mert kattintottam volna vagy negyvenet, :)) mert ez tényleg csúcs volt. Köszi.
@bountyflyer
@bountyflyer Жыл бұрын
Haha! Na ezen jót röhögtem! Tényleg köszi amit írtál! Örülök hogy jól sikerült!
@istvangosztonyi9952
@istvangosztonyi9952 Жыл бұрын
Szia! Összesen ezzel a szép papírjaguárral, mennyi mérföldet(kilométert) tettetek meg ezen a túranapon? Nagyon szép hangja van. És bírja a repülőgépbenzint . Milyen oktánszámú a benzin? Milyen keverési aránnyal tankolod meg?...ja és ez a kuriózum ott a sok autó között. Gratulálok hozzá! Csak így tovább! Már várom a következő videót.
@bountyflyer
@bountyflyer Жыл бұрын
Köszönöm a szép szavaidat! Nem sokat, talán úgy 120 mérföldet. (200km) A repülő benzin azért kell mert egyrészt van benne ólom, nincs ethanol szóval nem megy tönkre és 100 felett van az oktán benne. A 100 alatti benzinnel küszködik és csörög. 1:40 arányban szoktam keverni. Csak ameddig hideg addig füstöl, utána semmi.
@drdre5414
@drdre5414 Жыл бұрын
Na, kérem szépen, hazaértem a melóból, alighogy letámasztottam sztenderre a hegyi kerékpárt,....aztán!!!VÉGRE, ÚJRA, EL CAPITANO!!! 😊és az Ő híres Trabant gépkocsija!!! Jó hangulatú, nagyon komoly videó!!! 😊
@bountyflyer
@bountyflyer Жыл бұрын
Na ezen mindig olyan jót röhögök!!!! Köszi szépen!!!!
@tomej001
@tomej001 Жыл бұрын
Cool lett a 'vidió', jó volt nézni.... Különösen tetszett a 'magyarázó' rész a kinti élet dolgaival kapcsiban! Hajrá! Legjobbakat: Tamás.
@bountyflyer
@bountyflyer Жыл бұрын
Köszi! Örülök hogy tetszett!
@VLac66
@VLac66 Жыл бұрын
Király rész volt ez is! 😁 Kifejezetten tetszett mikor beavattál az ottani problémákba, érdekes ezt így hallani egy ott élőtől. A Trabi hangja mindent vitt, milyen sebességeket mentél egyébként a videóban? Látszott, hogy néha gyorsan elhúznak a fák melletted😁 köszönjük a tartalmakat neked, és hogy szorítasz “ránk” időt, hogy megoszthasd ezeket velünk! Régóta követlek, de mostanság már nagyon várom az új videókat! Engem is érdekelne egy kis polgárháborús adás, persze csak ha neked lenne rá időd/kedved.
@bountyflyer
@bountyflyer Жыл бұрын
Köszönöm a szép szavaidat! A szabadság harcon majd gondolkozok, van sokfelé mindenféle dolog a környéken…. A trabinak a sebességmérője elhagyta az inex lámpát😂😅
@ferencbuborek8153
@ferencbuborek8153 Жыл бұрын
Üdv kapitányúr,szupik a videók,esetleg lehetne hogy egyszer pár szót mesélsz a családodrol is,beszélnek e magyarul mit tanulnak stb.biztos sokakat érdekelne persze ha nem probléma.Köszi
@bountyflyer
@bountyflyer Жыл бұрын
A kislányom majdnem mindent ért de nem sokat beszél. Hozzám egyáltalán semmit. Ha Magyarul kérdezem Angolul válaszol. A kisfiam viszont se nem ért se nem beszél Magyarul. Az én hibám. Amikor gyerekek voltak itt volt az egyik öreg barátom a feleségével. Elég sokáig. Akkor tanult meg a lányom Magyarul. Én 3 munkahelyen dolgoztam egyszerre hogy a feleségem otthon tudjon maradni a gyerekekkel.
@ferencbuborek8153
@ferencbuborek8153 Жыл бұрын
@@bountyflyer köszönöm szépen
@TheFiredball79
@TheFiredball79 Жыл бұрын
Trabi hangja fenomenális 😊 milyen szépen veszi a lapot ... köszi az újabb kalandot.
@bountyflyer
@bountyflyer Жыл бұрын
Szívesen! Örülök hogy tetszett!!
@istvankiss9037
@istvankiss9037 Жыл бұрын
Soha nem látnám ezeket a helyeket tájat ha nem lennél, és nem is akármilyen körítéssel nagy tisztelet érte.(Kented a trabit rendesen beopálosodott a szemem)
@bountyflyer
@bountyflyer Жыл бұрын
Köszönöm hogy írtál! Pontosan ezért csinálom! (A videón gyorsabbnak tűnt mint élőben😅)
@rolandholy6423
@rolandholy6423 Жыл бұрын
Ez egy nagyon jó hangulatú videó volt minden percét élveztem és még párszor biztos megnézem !
@bountyflyer
@bountyflyer Жыл бұрын
Nagyon örülök! Köszi hogy írtál!
@ocsilang4688
@ocsilang4688 Жыл бұрын
Szevasz ez is jól sikerült minden percet élveztem szép vidéki utakon jártatok.Úgy éreztem mind ha melletted ültem volna a trabiba.Köszönöm az élményt, még sok ilyent szeretnék látni! Én egy 76 éves öreg Szakács vagyok👨‍🍳 Sok sikert jó egészséget kívánok neked!👍✌️😎
@bountyflyer
@bountyflyer Жыл бұрын
Most csináltam sütő kolbászt! Örülök hogy tetszett!! Ez volt a célom hogy olyan legyen a videó mintha melegtem ülnétek!
@Sanyi1978
@Sanyi1978 Жыл бұрын
​@@bountyflyerNa és, hogy sikerült?
@zoltansimorka91
@zoltansimorka91 Жыл бұрын
A mi PT Cruisereink azért megbízhatóbbak, mert Grazban készültek. Állítólag.
@bountyflyer
@bountyflyer Жыл бұрын
Igen, valószínűleg igazad van!
@drdre5414
@drdre5414 Жыл бұрын
Baszki, a Ferrariknak milyen hangja volt... Szimfonikus hangverseny😊
@bountyflyer
@bountyflyer Жыл бұрын
Az! De a trabantot nem cserélném el rá😂
@jozefpuskas5227
@jozefpuskas5227 Жыл бұрын
Szia Kapitány! Köszönöm szépen ezt a videót is! És köszi az időért és az energiáért ami a videókba teszel hogy mi a tv előtt tudjunk lazulni rajta! Szép napot! 😉
@bountyflyer
@bountyflyer Жыл бұрын
Nagyon szívesen!
@gartfi
@gartfi Жыл бұрын
Kb a 28.-ik perctöl kimondtad az igazságot, amit tényleg jó ha mindenki tud! 👍 A zene már megint fenomenális választás volt! 👍😎
@bountyflyer
@bountyflyer Жыл бұрын
Köszi szépen! Örülök hogy tetszett!!
@illeslaszlo9950
@illeslaszlo9950 Жыл бұрын
Úgy látom a klubban inkább európai autók vannak többségben az utakon meg amerikaiak.
@bountyflyer
@bountyflyer Жыл бұрын
Igen! A klubb angol autós klubbnak indult, de a legtöbb tag szereti a különleges autókat. Egyébként az utca látkép csalóka. A Toyota Kentuckyban készül a Chevy meg Mexicoban…
@beckostudio
@beckostudio Жыл бұрын
van bármi infó a Trabi motorjáról? Gondolom valami szaki annakidején felpeckelte, említetted hogy a kompressziója is emelt.
@bountyflyer
@bountyflyer Жыл бұрын
Ezt a Barna jobban tudja, egy biztos hogy ha 100-as rep benzin nincs benne akkor csörög. De nagyon jól megy!
@sandorkiss5453
@sandorkiss5453 Жыл бұрын
Mikor meghallom a Trabant hangját, mindig érzem az orromban azt a tipikus Trabant beltér illatot gyerek koromból. Köszönöm a nosztalgiát! 🙂 A rendszámot a videó kedvéért raktad fel vagy tényleg erre van engedélyeztetve?
@bountyflyer
@bountyflyer Жыл бұрын
Nekem is pont ilyen érzéseim vannak amikor bele ülök! A rendszám lehet rajta bármi mert veterán nak van vizsgáztatva csak a kocsiban kell legyen a rendszám amikor megyek vele.
@valentinoherendi
@valentinoherendi Жыл бұрын
Hát ez nagyon jó volt így péntek estére, köszönöm ! Meg is jött a kedvem , holnap én is előveszem a gííípet és elmegyünk fagyizni a családdal Tihanyba így a nyár végén...
@bountyflyer
@bountyflyer Жыл бұрын
Hatalmas! Örülök hogy kedvet tudtam csinàlni a kiránduláshoz!
@buboka1
@buboka1 6 ай бұрын
Nagyon jo megyei utak,ilyen itt is van sokkal szukebbek [anglia] de kevesebb a napos ido inkabb beborult.
@bountyflyer
@bountyflyer 6 ай бұрын
Igen, ott úgy hallottam hogy 3 lehetőség van: esik, épp elált, hamarosan esni fog😅
@JanKiszti
@JanKiszti 7 ай бұрын
Igen az egy dízel mozdony vagyis dízelmotor ami meg pörgeti a generátort es igy lesz dizelböl elektromos mozdonyt korai hibrid😅 viszont jo moka ott trabival túrázni autózni! Voltak olyanok akik ki akartak próbálni vezetni hogy mégis milyen a filingje a trabinak?
@bountyflyer
@bountyflyer 7 ай бұрын
Eddig senki sem kérdezett ilyet😅 csak nézegették de nem értették mit látnak.
@kooslaszlo9163
@kooslaszlo9163 Жыл бұрын
Szép tájak,szép autók,még a jó Trabi füstöt is éreztem,köszi szépen.
@bountyflyer
@bountyflyer Жыл бұрын
Akik mögöttem jöttek azok is érezték….🤣
@robertbukkos
@robertbukkos Жыл бұрын
Mindig várom a pénteket! Nem csak azért mert végre a hétvége jön, hanem a videóid is! És igen! A célod eléred! Tényleg töltődöm töllük! Igaz irigykedem, de nem negatív értelemben, hanem azon gondolkozom, hogy mit csinálok rosszul... Nagyon "átjön" a zene, a táj, és az autók! Piszkosul élném! Ja igen! És a vasárnapi szerelős videóknál olyan jó látni ahogy más is szenved... :) :) :) :) (Ezt nehogty beszólásnak vedd!) Tisztelettel és barátsággal: "Aki nem a Boschnál dolgozik!'
@bountyflyer
@bountyflyer Жыл бұрын
Én inkább úgy fogalmaznék hogy a rengeteg görcsölésnek lett valami eredménye! Nagyon hosszú út vezetett ide ahol most vagok! Nagyon örülök hogy örömet tudok okozni sok embernek (akkor is ha némelyikük nem dolgozik a Bosch-bál🤣) Valami oknál fogva nagyon gól orientált vagyok. Addig nem nyugszok ameddig nem viszem véghez az eltervezett dolgokat. Lehet nem azt kéne keresned hogy te mit csináltál rosszul hanem azt hogy én mit csináltam jól! (Mellesleg én sem csináltam minddent jól)
@overpower2584
@overpower2584 Жыл бұрын
Mégmindig jó a tartalom Hufnágel úr! Annyit az életszínvonal amerika témához hogy hát igen te azért pilótaként tevékenykedsz odakint viszont ha valaki itthon pilóta akkor itthonis jól elvan. Amerika jó ideje nem a "lehetőségek országa" ott is kőkeményen megdolgoznak az átlag emberek azért amijük van. Ha valaki itthon nem tud boldogulni akkorsajnos máshol sem fog tudni. De eznem egy politikai műsor! Én imádom kentucky t a kis házakat a zöld füvet na meg az amerikai tepsiket! Egészen szürreális látvány amerikában egy versenytrabi de a hangja az valami brutál. Már csak egy zsiguli hiányozna a gyüjteményből és eldobnák az amcsik az agyukat.😂
@bountyflyer
@bountyflyer Жыл бұрын
Igazából senki sem érti a Trabit! A zsiguli Fiat változatából nemrégen láttam egyet. 1500 ast és Nivát hoztak Canadába. Köszönöm a szép szavaidat!
@miklosrudas7537
@miklosrudas7537 Жыл бұрын
Nagyon jó kis túra lehetett! A keskeny, kanyargós utak, sűrű erdős tájak nagyon olyanok, mint nálunk Zalában, Vasban. Csak az utak itt kátyusak. Öreg Schwalbeval 100-150 km-ert le szoktunk döngetni. William hogy bírta az anyós ülésen?
@bountyflyer
@bountyflyer Жыл бұрын
Az igen! Az én Schwalbém a polcon pihen. Legközelebb lehet avval kéne mennem😂 A Willinek egyre jobban tetszik a túra csak ne menyjünk nyitott autóval….
@gellerthollosy
@gellerthollosy Жыл бұрын
Ez bizony márkagyőzelem volt. Mikor kihúzattad a Trabantot, vártam mikor emelkedik fel a levegobe, elvégre pilóta is vagy. A sokféle kocsi között nálam a a n Trabi a nyerő. Ipyen kocsit nem vehetsz egyeto4n amerikai autószalonban. K9szi a videót
@bountyflyer
@bountyflyer Жыл бұрын
Nem cserélném el egyik másik járgányra sem! Mi majdnem repültünk!!!
@gyorgygraff8708
@gyorgygraff8708 Жыл бұрын
Erről mit is lehetne mondani mint hogy tökéletes , tényleg szórakozás ez kicsinek és nagynak egyaránt.Imádom az amerikai autókat.Megy persze Kővári féle trabit is , a hangja az nagyon átjött.Pedig régen nem szerettem a trabikat.El tudom képzelni milyen amikor a sebesség mutató kiakad!
@bountyflyer
@bountyflyer Жыл бұрын
Amikor a sebesség mutató kiakad, egy szó: félelmetes🤣
@Peter-mb9pu
@Peter-mb9pu Жыл бұрын
Szia! Mekkora lehet a teljesítménye ennek a tuningolt trabinak ? 40-50le ?
@bountyflyer
@bountyflyer Жыл бұрын
Nem tudom. Lehet egyszer le méretem egy padon de nem igen van ilyen körülöttünk.
@darknick3478
@darknick3478 Жыл бұрын
Nagyon szeretem amit csinálsz! Köszönöm hogy a sárga LEGENDÁT (ami zöld volt) ilyen gondosan megörzöd, szeretettel foglalkozól vele!
@bountyflyer
@bountyflyer Жыл бұрын
Nagy becsben van az biztos! Köszi szépen!
@hdevo80
@hdevo80 Жыл бұрын
Szia! Én kevernék az üzemanyagba mindig egy kis ricinus olajat. Annak biztosan tetszene az illata a mögötted haladónak. Én legalábbis imádom!! :)
@bountyflyer
@bountyflyer Жыл бұрын
Szerintem ezekben a castor olajakban van ilyen! Nagyon jó az illatuk! (Legalábbis nekem)
@hunorkovacs154
@hunorkovacs154 Жыл бұрын
Bírom a Trabantokban, hogy olyan kis szélvédőjük van elől mintha egy repülőben ülne az ember. = )
@bountyflyer
@bountyflyer Жыл бұрын
Az én repülőm ablaka szélesebb😂
@ferencvoltner
@ferencvoltner Жыл бұрын
Hála Istennek még nem láttam arra felé teslát,nem divat nálatok?Itt nálunk a "menök"teslával járnak!For ever benzin!
@bountyflyer
@bountyflyer Жыл бұрын
Van itt is dögivel. De ezek az utak inkább a benzint szeretik égetni okkal vagy ok nélkül😂
@coptermangyro508
@coptermangyro508 9 ай бұрын
Baszki, ne hajtsd olyan gyorsan azt a papír jaguárt, még megöl valami szembejövő coffboy...😂
@bountyflyer
@bountyflyer 9 ай бұрын
Biztosan én járnék pórul az igaz!
@coptermangyro508
@coptermangyro508 9 ай бұрын
@@bountyflyer Félelmetes sebességnek tünt, ott azokon a keskeny utakon. Nagyot lehetne koppani e "csrakk" elején.😀
@bountyflyer
@bountyflyer 9 ай бұрын
@@coptermangyro508 kb mint egy szúnyog a szélvédőn….
@coptermangyro508
@coptermangyro508 9 ай бұрын
@@bountyflyer 😂😂
@sandorkiss8757
@sandorkiss8757 Жыл бұрын
Belső felvétel , üveghang mindha Trabi 200 menne !🤣
@bountyflyer
@bountyflyer Жыл бұрын
Haha! Azt közben tényleg😅
@Dani_battya
@Dani_battya Жыл бұрын
Uram, az a Trabi nem gyengén ment egyenesben.....óvatosban ......mennyi volt az? 150km/h?
@Dani_battya
@Dani_battya Жыл бұрын
Nekem a Saleen S7 hangja tetszik a legjobban
@bountyflyer
@bountyflyer Жыл бұрын
Igazából nem tudom mert lement a km óra skáláról…. Láttad kik jöttek mögöttem😅
@Dani_battya
@Dani_battya Жыл бұрын
@@bountyflyer =) a hangja csodás volt
@gergelytoth915
@gergelytoth915 Жыл бұрын
A Barkast csak fel kell waxolni,ès újra fènyes.🙂
@bountyflyer
@bountyflyer Жыл бұрын
Haha! Lehet hogy ha mégegyszer lemosom nem marad rajta festék…
@markmagyar4493
@markmagyar4493 Жыл бұрын
Köszi szépen a videot, nagyon izgalmas volt! Tök jó arc vagy, fel is iratkoztam...Nagy gratula a Trabihoz 🙂🤘
@bountyflyer
@bountyflyer Жыл бұрын
Köszi szépen! Örülök hogy rám találtál! Most annyi videóm van épp hogy heti 3 jön. Pénteken valami találkozó, Vasárnap szerelés, szerdán meló (repülés)
@markmagyar4493
@markmagyar4493 Жыл бұрын
@@bountyflyer Most néztem meg az "egymotoros" repülésed🙂 Várom az új videokat😉 Sok jó autózást kívánok, és ne legyél benne a " légikatsztrófák" című műsorban!
@bountyflyer
@bountyflyer Жыл бұрын
@@markmagyar4493 köszi! Szerdánként repülünk majd!
@GeryGarazsa
@GeryGarazsa Жыл бұрын
Szia! Szuper kis túra volt, köszönöm, hogy Veletek tarthattam! Holnap megyek egy zártkörű meghívásos kis családias veterán találkozóra és buliba, ahogy a szervező srác szavaiból kivettem, javarészben Mercedesek lesznek. Készítek majd az célkeresztesekről egy videót, illetve úgy mindenről, majd elküldöm a linket! Ma egy 1970-es Jawa motor kerül terítékre az 1961-es oldalkocsijával. Sajnos menni nem lehetett vele, de így is élmény volt látni, hallani és érezni! 🙂
@bountyflyer
@bountyflyer Жыл бұрын
Akkor gondolom az új szerzeménnyel mész majd!
@GeryGarazsa
@GeryGarazsa Жыл бұрын
@@bountyflyer Persze! Szerettem volna vinni a kis Jawa Mustangot is, de nem szerveztem le a szállításhoz a dolgokat, úgyhogy az most marad itthon a ponyva alatt. 🙂 Jó ez a kis zöld ifjú öreg, de ez a cdi dízel még mindig nem az én világom, illetve én nagyon imádom az automata váltót a Mercedesekben, így nagyon hiányoznak az eladott 6 hengeres benzines automata váltós autóim. Csak az a baj, hogy már egyszerűen nem lehet normálisat kapni, sőt lassan semilyet, mert nem adják el. 😕
@GeryGarazsa
@GeryGarazsa Жыл бұрын
@@bountyflyer kzbin.info/www/bejne/q32tnYOcrsidj80 A nagy Jawa! 🙂 Szerintem gyönyörű motor!
@istvandrabik5648
@istvandrabik5648 Жыл бұрын
Ez sikerült! Én élvezem! 😊
@bountyflyer
@bountyflyer Жыл бұрын
Örülök!!
@istvanrimoczi6785
@istvanrimoczi6785 Жыл бұрын
Köszi szépen, nagyon szépen ment a motorja!😊👍 Öröm volt hallani.
@bountyflyer
@bountyflyer Жыл бұрын
Szívesen!!
@Joy01977
@Joy01977 Жыл бұрын
Szia Kapitány! Megszeretném kérdezni hogy a fűrjek hogy vannak? 😊 üdv
@bountyflyer
@bountyflyer Жыл бұрын
Nem fürjek hanem pávák! És nő ek mint a gomba!
@wotan20
@wotan20 26 күн бұрын
Egész jól kapkodja a virgácsait az a klasszikus Trabant. Egyébként a 2 Vh. után frurcsa ídők jártak az NDK - ban, ahogy lassan ébredezett a járműiparuk a sok lebombázás és jóvátételként leszerelt és Szovjetúnióba szálított gyárak hiánya okán. Érdekes módon a szgk. -jaik keverékkel működő 2 ütemű motorokkal szaladtak, a motorkerékpárjaik viszont egy ideig az 50 -es években 4 ütemű motorokkal mentek. Ezek voltak a Simpson AWO 425s vagy t modeljeik, amelyek nevükkel ellentétben 250 cm3 - es motorjaik volt. Bátyámnak volt egy házilag felfúrt 300 cm3 változat, ami pompásan ment, pedig jóval kevesebbet fogyasztott mint 2 ütemű társai. A hangja pedig teljesen különleges, "király" volt.
@bountyflyer
@bountyflyer 26 күн бұрын
A gyűjteményemben van egy AWO nekem is. Megszólalásig olyan mint a haver BMW-je csak az enyém ráz mint a fene és hullanak róla az alkatrészek amikor megyünk vele motorozni😅 De a Barkasba pont befér azzal szoktam vinni az induláshoz. Van hozzá stoye oldalkocsim is csak már le kéne festenem (azt is)
@jozsefselenyi1862
@jozsefselenyi1862 6 ай бұрын
Szia Kapitány, a videó nagyszerű mint mindíg. Az első autóm egy Trabi 601 limuzin volt, és én is mindenhová el tudtam menni vele, olyan helyékre is mint a dolomitok, vagy a dalmát hegyek, végig le a Kotori öbölig. Három évig ment, és akkor majdnem új árban el tudtam adni. Kar, hogy nem fejlesztetették tovább Zwikauban. Amint látom a verseny Trabi azért ossze van rakva, rendesen, pl fodulatszamlalo! is van benne. 😮😮😮😊
@bountyflyer
@bountyflyer 6 ай бұрын
Nekünk is volt pár belőle, ilyen volt az első autó amit vezettem. A versenyTrabiban rengeteg átalakítás van! Van ami látszik van ami nem. Pl púpos Wartburg első fékek stb
@istvanbabati351
@istvanbabati351 7 ай бұрын
Üdv: Nagyon szép üveg hangja van a trabinak.Husz évesen trabantal mentünk az akkori NDK-ba ,egy élmény volt soha nem feledem. Kösz a videót.
@bountyflyer
@bountyflyer 7 ай бұрын
Szívesen! De nem padlóztam le, ment volna még gyorsabban is😅✌️
@sv7745
@sv7745 Жыл бұрын
A video elejen: duma, duma aztan kibaszod az ajtot es mellbevag egy Barkas. 😀Szurrealis h ez Amerikaban van🤣🤣 sose hagyd abba a videozast. Udv NYC bol 🤟
@bountyflyer
@bountyflyer Жыл бұрын
Haha! Nem csak egy hanem 6 Barkasom is van, meg Waresz Simson és más dolgok is. Ha vissza nézed az öregebb videóimat akkor találsz róluk ezt azt😅 Egyébként 13 Barkasról tudok eddig az USA ban. Ebből 5 nálam van. A platós majd Magyarországon készül…
@sv7745
@sv7745 Жыл бұрын
@@bountyflyer 😀🤟 persze tudom kovetlek, csak akarhanyszor latom megmosolyogtat. Faterom jart dobozossal sokat Pestre az atkosban,anyagbeszerzo volt.. Az allami vallaltatnal, ha beszart a motorja nem javitottak, bevitte a muhelybe es tettek bele egy ujat. 😀
@bountyflyer
@bountyflyer Жыл бұрын
@@sv7745 egy olyan motor jól jönne nekem is!
@_hunter3540
@_hunter3540 Жыл бұрын
Lesz egyszer valami közös közreműködés a speedzone-al?
@bountyflyer
@bountyflyer Жыл бұрын
Volt már párszor de nem tervezem újra. A Csík jó barátom, szoktunk dumálni gyakran.
@TusiXIX
@TusiXIX Жыл бұрын
Köszönöm a feltöltést Kapitány! Jó élmény volt a túrátok, át is jött a hangulata és végre a verseny trabival. Grat a Fiadnak a választásához. Szép hétvégét Neked és a Családnak! 🤙
@bountyflyer
@bountyflyer Жыл бұрын
Nagyon szívesen! A Trabinak volt teteje, így nem kap napszúrást ezért választotta ezt…. De legalább jött velem és navigált! Szép hétvégét nektek is! Én várom hogy behívjanak melózni éppen…. De egyenlőre semmi.
@TusiXIX
@TusiXIX Жыл бұрын
@@bountyflyer mielőbbi repüléseket viharmentesen. Durva és érdekes dolgokat, sztorikat ismertünk meg azokból a videókból, amiket megosztottál velünk a repülésről. Mind klafa és a mercury 2ik részt is nagyon várom. Jó gurulást, ha a hétvégére lesz valami progi.
@bountyflyer
@bountyflyer Жыл бұрын
@@TusiXIX vasárnap jön a Mercury második rész, összesen 4 részes lesz! Ha nem hívnak be akkor holnap megyek egy kisvárosi talira.
@TusiXIX
@TusiXIX Жыл бұрын
​@@bountyflyer príma!!! Koszi a válasz! Szorítok🤞, beinduljon a meló, mert a géppark viszi a kest rendesen, mióta szárnyad volt szegve 😃 a videóknak meg jönni kell. Vasarnap reggel csíkzone, pénfeken bounty es vasarnapra jut még 1 kókuszoscsoki 😉 remek!
@lzwzalzwza
@lzwzalzwza Жыл бұрын
Szép fehérre kéne átfesteni a trabi kerekét, régen úgy mutattak jól ezek a toldott felnik, és a sárgához színhez is jobban menne. 😎
@bountyflyer
@bountyflyer Жыл бұрын
Ezt a Barnával kellene lezongorázni. Hozzám így került ezért nem szívesen változtatok rajta semmit ha nem muszály. Ez egy ikonikus autó a múltja miatt.
@gyulaorosz6172
@gyulaorosz6172 Жыл бұрын
if you can get it there, buy Ipon strawberry 2t oil. Angolul próbáltam leírni vattacukor illata lesz bármilyen kétütemű járgánynak 😀
@bountyflyer
@bountyflyer Жыл бұрын
Na olyat itt még nem láttam. A legjobb minőségű verseny olajat rakom csak bele nehogy baja essék! De vannak a Barkasok is, oda jó lehet!
@NZotyoka81
@NZotyoka81 5 ай бұрын
Van egy amerikai srác Ohio-ban és neki ez az álmai autója. Vett is egyet pont Magyarországról, még egy Magyar formátumú díszrendszám is van rajta trabi84 felirattal. Rendes srác elég szomorú háttérrel amit itt most nem szívesen irnék le. Akit érdekel az megtalálja őt itt a youtube-on.
@bountyflyer
@bountyflyer 5 ай бұрын
Kb 250 Trabant van mostmár az USAban. Nagyon sokat hoznak a mai napig is. Van 4 ütrmű is már. Te csak 12 Barkasról tudok…
@Trabantusachannel
@Trabantusachannel 4 ай бұрын
Nem magyaroszágról vette hanem tōlem Floridából amit mai napig nem fizetett ki. Illetve a Trabit kifizette de a szállitast nem. $5k ert vette tőlem. Egszer nem vezette mert nem ert hozza. Eladta $3k ert majd vissza vette $8k ert most megint eladja $5k ert. A srac egy káosz. Kb 10 evig konyorgott, hogy adjak el neki Trabit. Belementem. 1 évig törlesztette majd megkert, hogy vigyem fel neki Fl- bol OH ba. Mondtam ok egy ezres lesz. Azt a pénzt sose láttam de a nevem megpróbálta bemocskolni a neten. Majd bocsánatot kért es volt pofája megkérdezni, hogy nem-e adnek el neki meg egy Trabit. Probal neki mindenkk segit de nem lehet rajta. Teljes katasztrofa. 🤦🏻‍♂️ Ennyit a rendes sracrol…
@istvanpeterkovacs730
@istvanpeterkovacs730 8 ай бұрын
Húú! Az a Citroen! Ha valami veri a Pagoda Mercit szépségben és felveszi a versenyt a Trabi különlegességével, akkor az az SM Citroen. Egyébként, a többség érti, hogy a videókat a szórakoztatásunkra készíted. Engem szórakoztat. Szeretem a tájakat nézni. Minden ilyen videód szeretem. A szerelősöket is, de ezeket jobban. Apropó! Hogy áll az önéletrajzod? Kiváncsi vagyok Tinianra és Saipanra, de minden másra is.
@bountyflyer
@bountyflyer 8 ай бұрын
Köszi hogy írtál! Épp rengeteget dolgozok ezért épp hogy marad időm a videókra és válaszolni mindenkinek. A könyvíráshoz vennem kell egy laptopot de előtte a Huffnágel napot is meg kell szerveznem. Közben szerelni, most a hónap végén a szimulátor tesztre készülni, szóval néha úgy érzem hogy gyorsabban kell aludnom…..
@rebetli6
@rebetli6 10 ай бұрын
Hali. Kistraktor beszer6ésen gondolkodtál már, hogy ne kelljen indítgatnod az autóidat, hogy átrendezd őket? Bár gondolom maga az indítgatás, rendezgetés is egy élmény. Gratulálok a videóidhoz, jó a szöveged is hozzá. Nemrég akadtam rá. Eredetileg a repülős tartalmak miatt, de valahogy az autós témák is magukkal ragadnak, pedig én nem vagyok autós rajongó. Köszönöm!
@bountyflyer
@bountyflyer 10 ай бұрын
Örülök hogy megtaláltál! Traktorom van 2 is ha kell, de a kocsiknak kell működniük is hogy ne menyjenek tönkre az állásban. Ezért is forgatom őket rendszeresen.
@norbertglummercz1406
@norbertglummercz1406 Жыл бұрын
88'as ram van b250-em van nem száguldozok vele csak,nem zavar h csörög zörög csak élvezem, jók ezek a videók visszaadják a chill érzést
@bountyflyer
@bountyflyer Жыл бұрын
Akkor elértem amit akartam! Köszi!
@ISTVÁN74
@ISTVÁN74 9 ай бұрын
Nekem is van 4db 2T Trabantom
@bountyflyer
@bountyflyer 9 ай бұрын
Akkor te nyertél! Nekem csak 3 van…. Várjunk, nem! Van egy negyedik is, épp kiment a fejemből😂 Az egyik Kombi most készül Izsákon…..
@Trabantusachannel
@Trabantusachannel 4 ай бұрын
Super!
@bagoistvan3182
@bagoistvan3182 Жыл бұрын
1:28 ... feltéve ha beindul...😂😂😂🍺🍺🍺🍺🍺🍺🍺🍺🍺🍺😁😁😁
@bountyflyer
@bountyflyer Жыл бұрын
Az sosem garantált🤣
@andrasrevesz1374
@andrasrevesz1374 Жыл бұрын
Nagyon jó! Az önéletrajzi történetek lehetnének részletesebbek és hosszabbak, ilyenkor van rá idő.
@bountyflyer
@bountyflyer Жыл бұрын
Köszönöm! Nem szeretném le spoilerezni a könyvet amit tervezek megírni….. de majd itt-ott lesznek részletek
@zoltannagy7651
@zoltannagy7651 Жыл бұрын
13:04 🤣Az NDK híres TOP mérnökei nem ilyen sebességre tervezték se az ablaktörlőt, se a motort, se a futóművet! :) 🤣
@bountyflyer
@bountyflyer Жыл бұрын
Haha! NEM! De a leleményes Magyar tuning műhely feljavította🤣
@norbertkaiser7771
@norbertkaiser7771 Жыл бұрын
Köszönöm a videót. Nagyon szuper. Különösen tetszett az utifilm jelleg, egy kis betekintés a mindennapokba. Na és persze az autók. Családunkban volt 2 üzemi Trabi is, de akkor még nagyon gyerek voltam, ezzel inkább csak mellèkutakon gyakoroltam, pontosabban ezzel is. Volt mellette 115 Merci is. Friss jogsisként a 4 ütemű testvérrel hasítottam. Annak is jó feelingje, de hang sehol sincs s 2t-hez.
@bountyflyer
@bountyflyer Жыл бұрын
Akkor (remény szerint) elő hoztam homályos emlékeket! Nagyon jó!
@norbertkaiser7771
@norbertkaiser7771 Жыл бұрын
@@bountyflyer Teljes mértékben sikerült. Szuper adás lett.
@ChrissColeman83
@ChrissColeman83 Жыл бұрын
Ez Nekem még mindíg jó értelemben szürreális,Amerikában/Kentuckyban/🇺🇸 Barkas és Trabi. 👍🏿 Ottani emberek, milyen reakciót mutattak még anno elsőnek...? (Plusz egy matrica elfér a bal első sárvédőnél,még nem mondtam le róla...) Haha 👍🏿
@bountyflyer
@bountyflyer Жыл бұрын
Sosem làttak ilyesmit. A Barkasra azt hiszik hogy VW a Trabantra meg nem tudnak mit mondani🤣
@ChrissColeman83
@ChrissColeman83 Жыл бұрын
@@bountyflyer Az komoly!
Жыл бұрын
Nem ehhez a videóhoz vág a kérdésem, de nagyon furdalja az oldalam a kíváncsiság. Ha pilóta vagy és van egy szép farmod rengeteg hellyel és úgy is macerás a melóba járás, miért is nem egy Cessnával teszed azt? Innen úgy látszik, hogy minden adott hozzá sőt ideális, de nyilván nem igy van. Amikor akarsz, vagy kel, felszállsz a kerted végéből, leszállsz a meló helyeden, még a parkolóban a buszra sem kell várnod. Nyilván van engedélyed az éjszakai és a műszeres repüléshez is. Nem kell a dugóban állni, max. a kifutón kell az engedélyre várni egy félórát. Üzemanyagban is kevesebb mint alkalmanként az autóval. Időben is kb. harmada. Ha meg annyira gáz az időjárás a meló helyednél, hogy nem tudsz leszállni a Cessnával, a Boingel se fogsz tudni felszállni.
@bountyflyer
@bountyflyer Жыл бұрын
A történet majdnem jó csak kisebb pontosítások vannak. A Farm nem elég hosszú egyenlőre egy Cessnának. Kicsit dimbes dombos. Ezenkívül nincs Cessna sem. Ott valahol Atlantában is tárolni kell. Egyszerűbb felülni egy repülőre a szomszéd repteren ami amikor leszáll nem kell sehova buszoznom mert ott vagyok belül a reptéren csak át kell gyalogolnom vagy vonatoznom a másik kapuhoz. Tavábbá nem Boeinget repülök hanem Airbust, és ha nézted a videót nem hogy Cessnám nincs de épp aktívan gyűjtök egy pár verseny Trabant ablaktörlőre🤣 De a viccet félre téve sokkal könnyebb 40 perc alatt ott lenni a meló helyen mint egy kisrepülővel bajlódni. A kisrepülő hobbira jó meg a kisfiamat repülni tanítani!
Жыл бұрын
@@bountyflyer Mea culpa a Boingért. Tudtam ám, hogy te bottal sem piszkálnád meg a botkormányát egy olyan kacatnak. A kisrepülő tényleg hobbira való és igen jó hobbi az, főleg annak aki megengedheti magának, de mennyivel könnyeb beadni magadnak illetve a családnak, hogy ez igazából munkaeszköz és a pénzkeresethez kell. 😁🤣 Pont mint azok az öreg Fordok...
@torgemarius
@torgemarius Жыл бұрын
Szia Péter hát a kis sárga veszedelem igazán jót futott a videó elején latszik hogy nem 90/h km mész 😂😂😂 ,most is csak azt tudom mondani amit eddig örülök hogy jol érzed ott magad , jók a videók szeretem oket de ezt mar számtalan esetben el mondtam , jók ezek a kirándulások en is mennék szivesen ilyenre de fingom nincs hogy szervez e valaki ilyet,itt vagy Magyarországon eddig meg nem halottam róla, mindegy el gurulok magamba a kis kekseggel ,le cseréltem a kipufogót ma az egesz rendszert de a bilincseknel kicsit ki fuj 🤣 hat első ilyen az eletembe vagy be kormolodik vagy ujra bilincszem 😂 meg latom mi lesz , további szép napot es varom a többi videót is 👍☝️🤝
@bountyflyer
@bountyflyer Жыл бұрын
Ha senki nem csinál ilyen túrákat, csinálj te egyet! Én is most kipufogóztam az Austin Healey-n. Jólat röhögtem, Harley-s hangja volt mert elhagytam egy csövet róla…
@torgemarius
@torgemarius Жыл бұрын
@@bountyflyer remélem en nem hagyom el azért 🤣 hangban nem rossz csak en is kicsit flugos vagyok ott fujjon ki ahol kell neki ne máshol, mondjuk Bosal az egesz rendszer meg a bilics is de csak sziszeg ,meg duran egyet gyujtaskor mondjuk az maradhat 🤣🤣 gondoltam már a túrázásra de nem igazán harapnak rá,hatha olvassa itt valaki es kedvet kap rá 😁🤣
@ottopados1813
@ottopados1813 Жыл бұрын
Imádtam a trabit. Asszem ez nem változott. Köszönjük a videókat !
@bountyflyer
@bountyflyer Жыл бұрын
Szívesen! Nekem is a gyengém!
@moparkidv8
@moparkidv8 Жыл бұрын
Nagyon szeretem ezeket a túrázós videókat. Ilyenkor az autók mellett a környéket, a közeli városokat is meg lehet ismerni. Vidéki szűk utak itt Szeged mellett is vannak. Trabi meg egész vidáman fut! Úgy néz ki, meg se kottyant neki a több hónapos pihenés.
@bountyflyer
@bountyflyer Жыл бұрын
Szeged mellett sokat Babettáztam 14 évesen, emlékszem azokra a szép nyári napokra!
@moparkidv8
@moparkidv8 Жыл бұрын
Van annak már vagy 15 éve is, hogy az egyik itteni cimbora megpróbált egy Babettából gyorsulási gépet faragni...
@MMarkur
@MMarkur Жыл бұрын
Ugyan nem rám tartozik, de a fiad dacból nem beszél veled magyarul?
@bountyflyer
@bountyflyer Жыл бұрын
Az én hibám. Amikor ott volt az ideje 3 munkahelyem volt hogy az anyjuk otthon tudjon maradni.
@jazzbeez1
@jazzbeez1 Жыл бұрын
Tolod a Trabinak rendesen 🙂
@bountyflyer
@bountyflyer Жыл бұрын
Csak ritkán. Néha kell azt is😜
@Gabor4x4
@Gabor4x4 Жыл бұрын
Kedves Captain Huffnagel! Nem hiszem el, hogy az egyetlen valamire való autó a tiéd volt a csapatban!!! Imádni való a kis Trabi!!! Tudom mindenki azzal jön amivel akar, de a többi autó nekem csak 💰!!! Nem mozgatnak meg!! Az öreg angol autók szépek, de azokban meg nem bíznék!!! Nagyon király a kis autód! Egyre jobban szeretnék egyet!!! Szuper a Pickupos kontraszt felvételed! Felférne a Trabi a platójára!! Köszi az újabb szuper videót!
@bountyflyer
@bountyflyer Жыл бұрын
Nagy becsben van tartva a Trabi a múltja miatt is. Örülök hogy tetszett!!!
@Gabor4x4
@Gabor4x4 Жыл бұрын
@@bountyflyer Tényleg, mondtad, hogy gyűjtesz ablaktörlőre! 😆 Ott amerikában, mondjuk Miami-ban, szoktál vásárolni abból a keleti jármű boltból? Vagy inkább Magyarországból meg Németországból rendelsz? Vagy egyszerűen van mindened?? 😁
@bountyflyer
@bountyflyer Жыл бұрын
@@Gabor4x4 van raktàron😂
@PAPIMII
@PAPIMII Жыл бұрын
Castrol RS2 ? Vagy mi van ott? Van olyan jó illata mint anno a TTS nek?😊
@bountyflyer
@bountyflyer Жыл бұрын
Igazàból van mind a kettő! RS2 jobb illatú🤣
@Arthur877chanel
@Arthur877chanel Жыл бұрын
Most vagy nagyon gyorsan mentél hazafelé, vagy rövidebb a difije ennek a Trabinak de nagyon forgott a motor. És sok Trabim volt, ismerem mint a tenyerem vagy még jobban is. Nem jó a szabadonfutó benne, hogy ki-kiváltottál négyből?
@bountyflyer
@bountyflyer Жыл бұрын
Ez (nagy valószínűséggel) nem egy olyan trabant mint a tiéd volt. A Váltója sem, a motorja sem. Szabadonfutó le van heggesztve. A motor szarrá tuningolva hogy többet forogjon, gyorsabban menyjen. Ha nem repülő benzin van benne küszködik. Ezen nem csak matricák vannak hanem igazi verseny trabant!
@Arthur877chanel
@Arthur877chanel Жыл бұрын
@@bountyflyer akkor már értem, miért veszed ki negyedikből olyan sokszor! Kétüteművel nem motorfékezünk! :)
@bountyflyer
@bountyflyer Жыл бұрын
@@Arthur877chanel de nem ám! A gyerekeknek is megtanítottam ugyanezt.
@gergomolnar2762
@gergomolnar2762 11 ай бұрын
Abszolút minden tiszteletem a munkádért! De légyszíves magyarázd/magyarázza el valaki ezt castrol dolgot. Miért szeretik az emberek annak ellenére,hogy mindenki tudja, hogy 3-ból 1 hamisítvány. Tehát várom az érveket, minden rosszindulat nélkül.
@bountyflyer
@bountyflyer 11 ай бұрын
Én ezt most hallom először. Nekem az illata tetszik nagyon.
@gergomolnar2762
@gergomolnar2762 11 ай бұрын
@@bountyflyer igen, mondjuk az egy jó dolog, főleg a trabinál, wartburgnál 🙂
@janospani
@janospani 11 ай бұрын
Nagyjából 10 éve volt ez nagyobb divat, itthon, de nem csak a Castrol termékeknél (Shell, Total, BP...stb). Mindent is hamisítanak. Normális forgalmazóláncnál kell olajat venni, és főképp az a jó, ha az orrod előtt kerül a motorba. A szerviz egy megbontott hordóba azt önt, ami neki tetszik, főképp garin túli autóba, kisebb műhelyek. Ez sokkal reálisabb veszély. A Volvokhoz pl. eleve gyári szállító a Castrol. Nekem semmi bajom nincs vele. Mondjuk olajat is én cserélek. A Trabiba meg ugye amúgy is otthon kevered a koktélt, az illatot meg nehéz hamisítani :D
@sheriffke1
@sheriffke1 Жыл бұрын
Ismét egy szuper kis video ! Nagyon tetszett , köszi ! Nekem is volt Trabim , imádtam , csak szétrohadt ! De szép emlék ! :D
@bountyflyer
@bountyflyer Жыл бұрын
Örülök hogy tetszett!! Nekem is mindig a szép emlékeimet idézi fel!
@Trabantusachannel
@Trabantusachannel 4 ай бұрын
Imádtam csak szétrohadt😂
@Trabantusachannel
@Trabantusachannel 4 ай бұрын
Jó döntés volt 🚙💨🇺🇸
@bountyflyer
@bountyflyer 4 ай бұрын
🫡
@TheWdriver
@TheWdriver Жыл бұрын
Na a nulladik rész az autóid hangjával élesben. Köszönjük ismet a klassz videót. "Lerobbantatok?"- Csak videozni alltunk meg. ---> na nem is ertem hogy gondolta a hölgy abbol a modern autóból. 😂❤
@bountyflyer
@bountyflyer Жыл бұрын
Na ez jó volt! Köszi!🤣
@isti3252
@isti3252 Жыл бұрын
Szia. Nekem is van egy Trabim. Tudnál abban segiteni hogy az milyen fordulatszám mérö illetve hogy méri a fordulatszámot?
@bountyflyer
@bountyflyer Жыл бұрын
Az egy Ganz fordulatszám mérő és az elektromos gyujtás pontján méri ami a trafóhoz megy. Eddigi 35 éves Trabantos pályafutásom alatt ezt az egy fordulatszám mérőt láttam. Nem tudom mihez való.
@isti3252
@isti3252 Жыл бұрын
@@bountyflyer köszi a választ!! 🙏🏽 már ez is valami hogy keresgéljek.
@bountyflyer
@bountyflyer Жыл бұрын
@@isti3252 az is igaz!
@viktorlendvai
@viktorlendvai Жыл бұрын
igen a trabantnak "illata van"
@bountyflyer
@bountyflyer Жыл бұрын
Haha! Tényleg! Főleg hogy ilyen jó illatos olajokat rakok bele! Régen nem így volt…
@versenybenzin9191
@versenybenzin9191 Жыл бұрын
Istenem mennyi gyönyörűsèg! 🙂❤️ Szép napot Huffnágel úr!
@bountyflyer
@bountyflyer Жыл бұрын
Köszi szépen! Melyik tetszett a legjobban?
@versenybenzin9191
@versenybenzin9191 Жыл бұрын
Hát nehéz a választás azt tekintve, hogy a maga módján szinte minden jármű egy kisebb mérnöki csoda. A régebbi autókat jobban kedvelem. A válaszom a pagoda és a trabi. Imádom hallgatni a 2 ütemű hangját a trabinak.
@palkala2990
@palkala2990 Жыл бұрын
5:15 Ablaktörlőgumi meg van mihálylodva, cseréld minél hamarabb, mert ha a fém eléri a szélvédőt összebassza itet :D update 13:06 : ja látom, hogy közben már te is észrevetted, amikor jobban lefoszlott a menetszéltől :D
@bountyflyer
@bountyflyer Жыл бұрын
Ha egy kis felhő van az égen akkor ez a Trabi nem megy sehova. Nem is emlékszem arra hogy valaha is használtam volna e az ablaktörlőjét😂😅
@palkala2990
@palkala2990 Жыл бұрын
@@bountyflyer az olyan anyagból van ha nem figyelsz a menetszél mozgatásától is lerágja a szélvédőt a küszöbig :D
@palkala2990
@palkala2990 Жыл бұрын
@@bountyflyer fiatalon 25 éve kombitrabival tanultam meg vezetni haverokkal földúton. hátul kibeleztük és csak az alsó ülés részeket tettük be, mint egy franciaágy olyan volt :D a maximum az 13 fő volt ebből 2 a tetőn a jó alumínium tetőcsomiba kapaszkodva, igaz annyira ült, hogy leért mindenhol a földutakon de a 90-et így is vitte :D kipufogója egy egybe vastag csatorna vascső volt, szivatón fújta ki a karikákat :D végül a hattyúnyak kiszakadt, de még hazahozott minket :D motorcsere is max 20 perc :D volt pár darab az udvarban, bütyköltük ezeket :D 10es kulcs, egy csavarhúzó meg egy kombifogó elég volt mindenhez is hozzá :D
@bountyflyer
@bountyflyer Жыл бұрын
@@palkala2990 na ez egy igazán jó történet! Köszi!
@e1gr3co
@e1gr3co Жыл бұрын
5:53 Ha igazán vigyázni akarsz a motorra, akkor nem állandó gázpedál állással mész, hanem egy kicsit gyorsít, kigurul elv szerint. Nem véletlen szabadonfutós a 4. fokozat...
@Kiccccsavo
@Kiccccsavo Жыл бұрын
Igazából ,már csak nyomokban tartalmaz szabadonfutót :)
@e1gr3co
@e1gr3co Жыл бұрын
@@Kiccccsavo Nem a konkrét autóra gondoltam…
@Kiccccsavo
@Kiccccsavo Жыл бұрын
@@e1gr3co 👍
@bountyflyer
@bountyflyer Жыл бұрын
A szabadon futó le van heggesztve. A gázpedált nyomkodtam akkor is ha nem hallatszik. Nagyon jó minőségű olaj van benne. 10 éve megyek vele ha valamit rosszul csináltam volna már régen baja lenne. De köszi hogy írtál!
@type3666
@type3666 Жыл бұрын
5:51 Minyvel megyunk ?? 120-al repesztes oreg :))))
@bountyflyer
@bountyflyer Жыл бұрын
Nem tudom, eltünt a mutató az index visszajelző után….
@drdre5414
@drdre5414 Жыл бұрын
Go Trabi, go... Alapfilm 😉👍
Klubb látogatás a Hufnágel farmon
45:54
bountyflyer
Рет қаралды 13 М.
1977 Mercury szerelés 3.-rész
1:03:51
bountyflyer
Рет қаралды 10 М.
Ozoda - Lada ( Official Music Video 2024 )
06:07
Ozoda
Рет қаралды 18 МЛН
From Small To Giant Pop Corn #katebrush #funny #shorts
00:17
Kate Brush
Рет қаралды 72 МЛН
Bike Vs Tricycle Fast Challenge
00:43
Russo
Рет қаралды 105 МЛН
Rózsár Gyuri barátom nem egyszerű figura
35:42
bountyflyer
Рет қаралды 18 М.
800 kalandos mérföld egy frissen kapott Mercuryval
58:27
bountyflyer
Рет қаралды 84 М.
Autó pakli keverés
1:03:13
bountyflyer
Рет қаралды 25 М.
Kelet-Német álom
23:05
bountyflyer
Рет қаралды 12 М.
Angol autós tali
1:18:24
bountyflyer
Рет қаралды 10 М.
Kőváry Barna & the Trabant 601 Maxi
2:21
fzsolt
Рет қаралды 389 М.
Csak egy srác a szomszédból (Speedzone S12E11)
1:11:51
speedzone.hu
Рет қаралды 84 М.
Kőváry Barna Trabantot szerel a 3 as gyorson 2012 Vác Rallye
13:43