Olyan, mintha a sarkadi polgi lenne az iskolaigazgató, a Szkúter meg a kitűnően végzett ballagók.
@fchris82 Жыл бұрын
[Gyorshajtás fizikája] A mozgási energia a sebesség négyzetével nő. Ez nagyon fontos. Ha kétszer olyan gyorsan mész, csak a féktávod 4-szeresére nő. A 20-as limitet azért jelölték ki, mert vagy a zaj, vagy az útón fellépő kockázati faktor miatt az a biztonságos, vagy mindkettő. Mert mondjuk egy játszótér mellett van, vagy mert egyben sétálóutca is. Valóban van különbség a 130 vs 260 és a 20 vs 40 között, de messze nem annyi, mint amit Csoki javaslata sejtet. Sőt, sokkal kisebb. Míg 20-ról az autó mondjuk megáll 5 méteren belül a probléma észlelésétől, és fékezés nélküli gázolás esetén is igen nagy a túlélési esély, addig 40-nél az autó már 11 métert tesz meg másodpercenként, és most a neten talált táblázat alapján a jellemző féktávolság 26-30 méter! Ez azt jelenti, ha elédrohan egy gyerek 10 méteren belül, nem csak elcsapod, hanem átmész rajta, ha tövig nyomod a fékpedált, akkor is. A 20-as zónák szinte mindig "puhatestü-autó" balesettel számolnak, ahol viszont 130 van, ott nincs puhatestű, a forgalom egyirányusított, vannak elválasztó elemek, stb, stb. Más a szitu, és bizony a 20-as zónában a 40 borzasztó veszélyes lehet, ahol a járművezető egyértelműen MÁSOK életét kockáztatja. Ha Csoki javaslatát vesszük, hogy 'csak 20-al ment többel', akkor megúszható kis bírsággal, hogy vki egy labdája után rohanó gyerek elütését kockáztatja. Ezért van az, hogy sok országban bizony arányosítás a számítás alapja. Sztem helyesen.
@laszlogluck9519 Жыл бұрын
Reszben igaz csak amit irtal hiszen a reakcio idot ha figyelembe veszed a 130-260 vs 20-40 km/h-nal sokkal nagyobb lesz a kulonbseg a ket fekut kozott. A 26 meter nem tudom, hogy jött ki, a 40km/h-nal nagyon nagy problema lenne ha szaraz korulmenyek kozott ennyi lenne a valosagban(nezz meg egy-ket totalcar, speedzone tesztet, atlagos autokkal, 50 km/h-ról 10 méter alá lehet vinni, 40-nél ez egy intenzívebb fékezésnél 8 méter.
@fchris82 Жыл бұрын
@@laszlogluck9519 A 8-10 méter úgy jön ki, hogy az illető előre tudja, hogy majd fékeznie kell és hogy hol, és ezt is csak úgy tudja elérni, ha előtte rendszeresen gyakorolta. Én gyakoroltam már vészfékezést, te gyakoroltál már? Nagyon nem olyan egyszerű, le is írta az egyik újságíró, hogy a BMW vezetéstechnikai tréningjén egy napig csak fékezni tanították, és eltartott egy napig, míg megtanult rendesen fékezni. Tehát a járművezetők 99,9999%-a nem is tud rendesen vészfékezni, a maradék 0,0001% nagy része is csak azért, mert van a kocsijában vészfékrásegítő asszisztens. Bevallom neked, hogy még én sem tudok rendesen vészfékezni, és még többet kellene gyakorolnom. Ezt onnan tudom biztosan, hogy amikor először vezettem automata váltós autót, kb a 10. másodpercben olyan fékezést produkáltam "kuplungolással", hogy megtapasztaltam milyen egy JÓ vészfékezés, és attól még messze vagyok. :D Repült minden előre a kocsiban, pedig még 40-el se mentem. A teljes féktávot az ÉSZLELÉSTŐL mérik. Egy átlag vezetőnél hétköznapi helyzetben több, mint 1 másodpercig is eltarthat, míg felépül a teljes fékerő az észleléstől, ezalatt az autó már megtett több, mint 10 métert, majdnem lassítás nélkül. Általában a YT tiltja a kommentjeim, amiben link van, keress rá. Amit találtam, az a gumi pont hu, ott íjrák is, hogy a reakcióidő alatt megtett táv 40-el 17 méter. Fékút száraz felületen 9 méter, vizesen 13 méter. Szóval így jön ki 26-30 méter. A reakcióidő miatt.
@sallaylaszlo5124 Жыл бұрын
@@fchris82 Ne haragudj, de sehogy nem jön ki a matek. 40km/ó nagyjából 11m/s-nak felel meg. Az általad átlagosnak mondott 17m-es reakcióidő alatt megtett út másfél másodperces reakcióidővel számol. Ez maximum egy félrészeg, vagy egy nagyon idős ember esetén lehet valós érték. - Az érvényes szabályok szerint egyik sem vezethe autót. Ezzel nem azt akarom mondani, hogy minden autós a legjobb képességekkel rendelkezik, de ekkora reakcióidővel senkinek sem lenne szabad jogosítványt kapnia. A másik, a pedál lenyomásától a fékerő felépüléséig tartó idő. Ezzel maximum a légfékes járműveknél kellene számolni, nem a személygépkocsiknál. A folyadékok összenyomhatatlansága folytán az autóknál a fékerő a pedál lenyomásával egy időben épül fel. Tehergépkocsik és buszok esetén - lévén ezek légfékes járművek - lehet ilyen tényezővel számolni, de a mai modern járműveknél már ez sem olyan jelentős, mint amikor az erre vonatkozó szabályokat megalkották.
@emeseh993 Жыл бұрын
Az az érdekes, hogy minden még Magyarországon lakó ismerösöm ezen sír, hogy á, nem tüntetnek az emberek, nem lesz változás… mikor megkérdezem öket, hogy “na és te kimentél?” Akkor ugyanezeket a kifogásokat hallom, mint Ádáméktól, hogy ”jajj akartam, de aztán mégse”. Na ezért nincs változás. De közben meg megy a rantelés a kormányon, miközben senki nem tesz semmit azért, hogy ne ez legyen. Ez a magyar mentalitás. Mindenki így gondolkodik. Ezért léptem le, viszont aki ottmarad akkor ne sírjon már, ha a tüntetés helyett telefonokat vásárolgat.
@belatimeisded Жыл бұрын
És ha kimegy mit er el? Cinikusan kirohogik meg lejarato kampany indul ellene és még megis buntetik
@Buzz0216 Жыл бұрын
@@belatimeisdedcsupán csak annyit ér el, hogy normális minőségi életet tud élni és nem mászik bele a politika meg a jó kis korlátolt mentalitás a mindennapjaiba.
@Buzz0216 Жыл бұрын
@@belatimeisded6-8 év után meg pont leszarja majd hogy mi megy otthon és él mint Marci Hevesen.
@jozsefmehesz-balazs3020 Жыл бұрын
Kell valaki aki újra építsen, az nincs... jólvanezigy ami most van...
@Marton409 Жыл бұрын
17:48 Puzsér szerintem szépen szólva "nedvesíti a száját". Képzelhetitek, hogy kiszárad a szája MIKOR FOLYTON ORDIBÁL!!! 😃
@Laszlo-Kelemen Жыл бұрын
Ha a bűntett büntetése pénzbírság, az azt jelenti, hogy "gazdagoknak legális, szegényeknek illegális".
@oOLurenkillOo Жыл бұрын
Kedves Duszka Peti! Nekem jobban tetszett az általatok készített műsor, jó volt egy kis változatosság! Sok sikert a továbbiakban is, remelem még láthatunk a későbbiekben is!❤
@duszkapeti Жыл бұрын
Köszönjük a kedves visszajelzést! 🤍Csak azért voltam kicsit szomorú, mert Ádámékat sajnáltam, hogy nem hoztuk a csatornájuknak a megszokott nézettségüket. 😢 Úgyhogy 1-2 napig bűntudatom volt emiatt, de ebből is tanulunk, ahogy a pozitív és negatív kommentekből is. 🥳 De FONTOS INFÓ: a krumplik hálásak voltak és a borsó is rendesen ujjongott, hogy megmutathatták egy új oldalukat a közönségnek! 🥰🥔🟢
@vittya4373 Жыл бұрын
@@duszkapeti nem kell csüggedned egy kicsit sem. Aki hardcore néző, az úgyis veletek lesz 😎
@Sanchez-ILoveLada Жыл бұрын
@@duszkapeti A krumplis rész nagyon tetszett! 😉
@sixtus. Жыл бұрын
@@duszkapetiAz elején kétkedve fogadtam a párosotokat (nem miattatok, semmi személyes, csak nem értettem, miért kell valami újat behozni), de aztán mindegyik vágott verziót láttam, amiben ti voltatok Tekivel, és nagyon tetszenek! (A vágásért külön borsó.) Jól vezettétek a műsort, üde színfolt vagytok a csatornán, a vidám péntek koncepció Teki mentalitásával párosítva külön poén :D Itt írták a nézettséget, lehet, más is tart az esetleges csalódástól, és azért nem kattint rá, pedig nem érdemes őket kihagyni! Köszi a munkátokat, jó nyarat🤙
@KillTeamHungary Жыл бұрын
@@duszkapeti pík szpesöl effex!
@KillTeamHungary Жыл бұрын
Nem bírom ezt a magyar valóságot...
@vhsidee Жыл бұрын
Asszimilálódj!! Igyál!!🙄
@gaborszekely1234 Жыл бұрын
Ez nem a valósàg. Orbàn Viktor fejében vagyunk.
@yeti0616 Жыл бұрын
szerencsére több közül is lehet választani! 😉🤷♂️
@KillTeamHungary Жыл бұрын
@@yeti0616 lol #subjectivereality
@Kannae9 Жыл бұрын
A sarkadi varázsszőnyeg. Kicsit nosztalgikus hangulatba kerültem. Szegény Scooter, jó lett volna hallani a gondolatait. Jó volt újra látni....😂😂😂
@botondbanhegyi6909 Жыл бұрын
Ezek a tanár tüntetések nagyon aranyosak csak így nem fog semmi sem változni😆
@PPOOPP33FREEMAIL Жыл бұрын
mert? ha 200ezer tanár ment volna ki akkor lenne változás. De amig 90% tanár lapit otthon, addig lenyomják őket mint a bélyeget. Csak az ERŐ számit.
@norbertnemeth9373 Жыл бұрын
@@PPOOPP33FREEMAIL A magyarnak mindig csak az számít,hogy ha valaki erőt demonstrál!Akkor amögé beállnak.Ilyenek vagyunk.Jelen esetben csak a fidesznél látják ezt.Sajnos.
@advantasya1995 Жыл бұрын
Majd Szeptember-ben lesz következménye.
@gaborszekely1234 Жыл бұрын
Ez egy markàns vélemény. Szerinted, hogyan lehetne több sikert elérni a tanàrok ügyeiben?
@aflac82 Жыл бұрын
@@PPOOPP33FREEMAIL Ha nagyanyámnak trafója lenne....
@xAstrixx-cy6oz Жыл бұрын
28:02 PTSD-m van a Falusi disznóvágás feeling miatt. "Fogjad le, húzzad, Ne azt szúrd, azon sapka van!, eme lábád fogjad e, vigyázz me' harap"
@erdzo1982 Жыл бұрын
Hájpör-hájpör😂😂 Amikor már herbálra akarok domestost inni,na akkor jöttök ti,és mindent másképp látok. Köszi srácok🙌😂
@panti5 Жыл бұрын
41:40 volt kicsit régebben volt egy videó japánból ahol egy földrengés után be szakadt a 4 vagy 6 sávos út és egyetlen éjszaka alatt újra csinálták a víz vezetéket és a minden mást ami még futott az út alatt majd reggel 10-re már járható is volt. Ez Mo.-on lehet eltartana évekig 😅
@kovacspeter262 Жыл бұрын
És még 4szer annyiba is kerülne...
@A.H.-ps3qw Жыл бұрын
5 éves gyerekünk van, és nincs jogosítványunk. Biciklivel járunk, oviba, boltba, munkába (tömegközlekedéssel kiegészítve) nem gondolná sok ember mennyire egyszerű. Egy kezemen meg tudom számolni hányszor kellett volna ténylegesen autó. :) Akkor meg simán kifizetjük a taxit, amivel így is plusszban jövünk ki mert nem tartunk fenn autót… :) Következő cél egy cargo bike☺️
@eva_laczko Жыл бұрын
Ezt próbáltam vidéken, ahol 10 kmre volt a munkahely... az úttest mellett nem volt sáv, életveszélyes volt ott haladni, a bicót rendszeresen kivégezte a kiváló minőségű úttest. Kövi melóhely 20+ km.... nem vállalom
@limbekcs Жыл бұрын
cargo bike nagy királyság : )
@limbekcs Жыл бұрын
@@eva_laczko teljesen megértem, pedig eléggé bringabuzi vagyok : )
@boglarkabakonyi Жыл бұрын
Belgiumban élek, ott is kisebb városban, teljesen normális, hogy a fél város biciklivel közlekedik, száz féle fajtával, elektromos, háromkerekű, cargo bike és ezek permutációi. Ha lesz gyerekem, én is a cargoval fogok közlekedni vele, de Pesten tuti nem mernék, meg vidéken két falu közötti utakon sem, otthon nincs ennek kultúrája.
@limbekcs Жыл бұрын
@@boglarkabakonyi a "nem mernék" részre: van, ahol tutijó a "bringasztráda" és van ahol még én is félek. (bár ugye ez a szovjet öntöttvas biciklin nevelkedett vénember mitől félne, ha már a kispolskitól sem sikerült legyakódni az őrnagy elvtárs által 1982-ben a katonai lakótelep mentén... : ) [itten a bennem lappangó matematikus egy tipikus érvelési hibára figyelmeztet : ] szóval ez ilyen "mit dobott a gép": ahol a legújabb fejlesztést kapod, ott az tuti-tuti, ahol a harmincéveset, ott még a szabvány is keskenyebb volt, esetleg átbaszkodják keresztbe háromszor a főúton egy Pákozd méretű falun a bringaút, mer IGEN, mindig az a másik járda volt szélesebb, azon jobban elfért a sárga csík Belgiumban tán egyáltalán nem bringáztam, de Hollandiában igen, nem sok különbséget sejtek e kettő közt, és teljesen megértelek, hogy az összehasonlítás alapján a "magyari" állapotokat veszélyesnek tartod. De, hogyha szerencsés helyre csöppensz, csudálatos szép magyarországi élményeid lehetnek még (sőt: egyre inkább : ), kargóbringával is: gyerekkel, hátizsákkal, kutyával-macskával, sátorral, láda sörrel-borral-viszkivel-pezsgővel-ásványvízzel-szevenappal-márkameggyel-ivójoghurttal-ayrannal-gulácsivízzel - - - ahogy belefér, ahogy érzed! : ) lol, a Verboden Vrucht (Fruit Défendu) kimaradt a felsorolásból, nyilván sose volt még egy kargónyi a birtokomban : ) szóval egyrészt bátorság, másrészt csak kurvaóvatoschan, igényessen, ha kérhetem! : ) (kézcsonkjaim)
@miklosrobi122 Жыл бұрын
33:40 Dániában például 2x-es túllépésnél elkobozzák az autót. Elég radikális de hatásos😅
@CirmosGenyó Жыл бұрын
Helyes, ez tetszik:D
@miklosrobi122 Жыл бұрын
Plusz hogyha veszélyeztetésnek minősítik, lakott terület vagy útépítés akkor a jogsi ment örökre és akár börtön is simán lehet a gyorshajtás vége.
@CirmosGenyó Жыл бұрын
@@miklosrobi122 Dániában élsz?
@miklosrobi122 Жыл бұрын
Igen
Жыл бұрын
6:06 - Az egészségügy nem ingyenes, hanem mindenki befizet járulék formájában.
@Wolffeco2 Жыл бұрын
37:42 vágónak pacsi😂
@LaszloHUNka Жыл бұрын
Ez a szállítmányozás vicces dolog, én cégnek rendeltem 100db laptopot, meg is hozták raklapon szépen becsomagolva, majd az irodaház oldalában lerakta a járdára a raklapot és mondta hogy viszlát. Én meg ott álltam 30 milliónyi árúval egyedül az utca közepén.
@dorkaekes8299 Жыл бұрын
A legtöbb kiszállító az "első kapuig" viszi már csak. Extra felárért a liftig (ha van) vagy bejárati ajtóIG, + felár küszöbön belül. 😏
@Schlkathy Жыл бұрын
azt képzelted, hogy majd a pénzedért rendes szolgáltatást kapsz? :) kis naív!
@KlimoKrisztian Жыл бұрын
Én ott voltam a Sarkadi Scooter koncertre és a Brooklyn Bounce (1997/11/07) koncertre is :) A Sarkadi disco neve Sweet Night volt.
@rexsimus Жыл бұрын
Régi szép idők békésben :D
@kristoffekete8202 Жыл бұрын
Hegemony-ba az állammal nehéz nyerni, de össze lehet fogni a munkás osztállyal és az adókat magasabban tartani, vagy a kapitalistával hogy alacsony maradjon a fizetés. várom már a streamet, ha lesz :D
@TheMrNeurotic Жыл бұрын
Ezt olvasva az jutott eszembe, hogy nálunk az állam ezt a "játékot" úgy játssza, hogy a cégekkel összefogva alacsonyan tartja a fizetéseket, de közben az magasra tolja az adókat is. Gondolom a játékban ez a munkások lázadását vonja magunk után. Bár nem tudom ott mi a helyzet a propagandával. Ha most nincs benne a játékban, akkor egy kiegészítővel bele lehetne tenni :D
@kristoffekete8202 Жыл бұрын
@@TheMrNeurotic nálunk sajnos az állam a kapitalistáknál pont alacsonyan tartja az adót alapvetően, tudom van extra profit adó, de a többi szektorban rekord alacsony, ezért jönnek ide gyárak és nagyobb multik
@TheMrNeurotic Жыл бұрын
@@kristoffekete8202 Igaz. Orbán szokta is hangoztatni, hogy milyen alacsonyak nálunk az adók. Amik a cégeket érinti, azok valóban alacsonyak, de az embereket érintő adókkal elég jól ott vagyunk a világ élvonalában. Kezdve a rekord magas, 27%-os áfával.
@gergoigaz9735 Жыл бұрын
Ez a sarkadi szkúter videó örök darab, nem veszít az idővel semmit az értékéből! :D Takarítja a könnycsatornámat :D
@peterkis6141 Жыл бұрын
Legyen már meg a 100e, azt jöjjön Puzsér!! :D
@Sanchez-ILoveLada Жыл бұрын
Te is várod már? Jó lenne! 😊😀
@rekakh Жыл бұрын
A héten nagyon erősek az epizódok, csak így tovább 👌
@zoltanbereczki7162 Жыл бұрын
Baszki, akkora cringe-eket hoztatok ma, hogy plusz harminc perc kellett, hogy végignézzem a részt.
@victorlucas821 Жыл бұрын
A szkúterest képtelen voltam végignézni... :)
@somaeke5013 Жыл бұрын
Az új kedvenc videóm lett! Imádom ha fájdalmas egy videó, főleg ha magyar, ez pedig a csontomig hatolt.😍
@anyimegamagyi Жыл бұрын
33:48 igazábol de lehet úgy. Nálunk spanyol országban nagyon sok éne így van. Awaze jelszi, hogy átlag sebesség mérő zónába érsz és mutatja meddig tart. Szerintem korrektebb mint egy hagyományos trafi.
@pontsenki5301 Жыл бұрын
úúúbazzeg... ennél a sarkadi scooternél kínosabbat én még soha nem láttam... :DDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDD komolyan borzasztóan szégyen volt nézni :D :D :D
@Sanchez-ILoveLada Жыл бұрын
"kemény" 🤣
@vaevictis3905 Жыл бұрын
"- Nem merek viccelődni, mert nem tudom hogy tényleg fogyatékkal élő-e... - Most ezzel nem nagyon szűkítetted le a Megafonosok halmazát." 13:54 😂
@vrtgbor Жыл бұрын
A szőnyeggel kinyírtatok😂😂😂 Hatalmas amit csináltok💪
@csabapajer9544 Жыл бұрын
A Scooteres videó annyira cringe volt, hogy, nem bírtam hallgatni se, tovább kellett tekernem. 😨
@sanci94work Жыл бұрын
Én magamat tekerném el a picsaba… ja bocs nem ide
@3nc1 Жыл бұрын
Na végre megvan a száz, örülök :D Jó pihenést!
@tuleloblogger Жыл бұрын
27:00 - Celebvilág, de ez a színészekre is igaz akik rendszerváltás után sorozatokban és filmekben játszottak. Ha az ember új arcot lát akkor felkapta a fejét, mert általában a régiek játszottak minden főbb és mellékszerepet, ugyanaz a belső kör. Nem mondom hogy minden filmet negatívan érintett ez, de sokat. Rengeteg esetben látszik a filmeken hogy nem erőltetik meg magukat, sokszor ripacskodásba zuhan az egész. Más: - 17 éve vagyok nyugaton és nem néztem magyar tévét, de ezek a celebes szórakoztatóműsorok sivalkodásba, vihogásba, üvöltözésbe mentek át. Úgyhogy nem veszítek sokat azzal hogy külföldön vagyok és nem nézhetem ezeket a fantasztikus TV adásokat...
@bandx Жыл бұрын
Az a baj hogy a tanárok,a saját kis világunkban élnek. És még fel sem fogják, mi történik. Az egészségügyi dolgozók is így jártak. Sajnos!
@AntalErdei-j7d Жыл бұрын
Duszka Peti imádás❤❤❤
@edittimar9618 Жыл бұрын
Az első kanapé rendelésem kihozták és a szobába vitték ketten.. A másodiknál azt mondták már csak a sofőr van és kell legyen 2 férfi otthon akik leszedik a kocsiról és beviszik a lakásba 😏ugyanonnan rendeltem 1 év különbséggel..
@foldkutya Жыл бұрын
Nekünk felhozták az 5. emeletre és össze is rakták a kanapénkat, ami eleve egy U-alakú, baszott nagy kanapé. És megcsinálták a fiúk, kaptak is extrapénzt. Aki így áll hozzá, annak adok, aki nem, annak csá. Eleve, ha felhívom én már akkor közlöm, hogy mit szeretnék, a vállalkozó meg megmondja tudja-e vállalni vagy sem. Ennyi.
@joules83a Жыл бұрын
3:30 A házhozszállítás a szállító cégek szerint csak a HÁZIG szól. Szerintük az emelet ajtó az már házon belüli szállítás. 🤔 (Saját tapasztalat: a szállító cégek rendelés felvételkor mindent bevállalnak, csak utána gondolkodnak, hogy pl. egy mosogatógép nem fér be a egy levélszekrénybe.) ui: ha valaki házhozszállítás kér akkor illik, hogy legyen ott valaki aki azt átveszi.
@Sanchez-ILoveLada Жыл бұрын
Nálunk a mosógépet felhozták, igaz földszintre, de 2-en voltak, a régit elvitték. Annyi dolgom volt, hogy ajtókat nyissak.
@aXzion23 Жыл бұрын
Végülis a lépcsőházon belül már nincsenek házak nem?
@Sanchez-ILoveLada Жыл бұрын
@@aXzion23 Emeletek és lakások vannak, a 3.-ra is felvitték, az egyik ismerősömnek. És ja házak tényleg nincsenek.
@aXzion23 Жыл бұрын
@@Sanchez-ILoveLada értem. Tehát akkor ha egy cég háztól házig kiszállítást vállal. Akkor nem kell lakásig vinni nem igaz?
@70Judit Жыл бұрын
32:02 van ez. Bevonják a jogosítványt. Már akit megfognak. Eljárás indul, hosszadalmas, és vsz jó időre elveszíti a jogosítványt/ vagy a vezetési jogosultságot. Fél év eltiltás elérésével utánképzésre kell mennie, ami nem túl olcsó. Büntetést is kell fizetni. Ahogy a bíróság rendelkezik.
@Sanchez-ILoveLada Жыл бұрын
Volt egy ismerősöm, akinek 1 évre elvették a jogsiját, ő fuvaroztatta magát az egyik barátjával. Bár ő más miatt.
@rexsimus Жыл бұрын
Sajnos még kicsi voltam akkor így nem engedtek el a sarkadi Scooter buliba 😢 Nemrég ha jól emlékszem volt riport velük, hogy mi van a szőnyegekkel :D
@dorkaekes8299 Жыл бұрын
Szkútört. 😂
@jozsef562 Жыл бұрын
És mi van a szőnyegekkel???
@rexsimus Жыл бұрын
@@jozsef562 úgy rémlik egyiküknél még megvolt akkor :D
@davidbalog6561 Жыл бұрын
Imádom a sarkadi híreket. És még csak a felszínt kapargatjátok.
@dorkaekes8299 Жыл бұрын
A "hájpör- hájpör" résznél kiégtem. 😂
@markkovacs1686 Жыл бұрын
Apu azért iszik mert dehidratált
@horvathcsanad1084 Жыл бұрын
XDDDDD
@turitamasnyirbator Жыл бұрын
3:10 Mondjad nekik, hogy fel van találva a lépcsőmászó (8x3) kerekes MOLNÁRKOCSI, amivel 200 kilót is felhúz egy ember a harmadik emeletre.
@fokisensei Жыл бұрын
Fú, de rég láttam a sarkadi Scooter videót. Köszi, hogy megint könnyesre röhöghettem magam :D
@eduardboros7210 Жыл бұрын
Én is Hollandiában dolgozok , és egy reggel biciklivel indultam dolgozni , útfelújitás volt. Mikor délután végeztem készvolt 😅
@whyler1 Жыл бұрын
33:10 20 es 40 kmh-ra nem tudok statisztikát, de 30 es 50 között hatalmas különbség van. 30nál 10ből egy gázolás halálos, 50nél 10 ből 7. 50nél 25m a féktávolság, 30nál 9m. Alacsony sebességnél is kell figyelni a betartásra.
@heyitsn0rt Жыл бұрын
31:30 itthon elkapnák "lölőt" gyorshajtásért megoldódna az ország pénzügyi gondja.
@FallenCorpse900323 Жыл бұрын
Jajj Fiúk! Csoki! A mai nap szó szerint megmentetted az életemet annyira magam alatt voltam. Hallgatni ahogy nevettek... bár így tudnék én is nevetni! Imádlak titeket
@SzejbiC Жыл бұрын
Következő remek riport lehetne a Védőnők helyzete! Sorra mondanak fel!
@istvanszabo2737 Жыл бұрын
Petinek üzenem, hogy én 3x néztem meg a vidót! 😁
@v6bandie Жыл бұрын
😂😂😂😂😂😂Kegyetlen az a sarkadi ajándék szőnyeg 😂😂😂 ott végem
@geriger1 Жыл бұрын
Ex médiás értékesítőként mondom: a kiterjesztett garancia nem a fogyasztó elégedettségét garantálja, hanem elegendő eladott plusz gari után a 2es el kezdődő bért. Sajnálom, hogy ilyen élményed volt, de az ott dolgozóknak ez tesz kenyeret és heinekkent az asztalra, ha nem hazudsz elég embernek, akkor 2023ban is lehet 195 a nettód büntiből. A sales target nagy úr.
@eszterkovacs6381 Жыл бұрын
Csóri Scooter, rendes flash lehetett ez nekik :D
@victor-xu1fr Жыл бұрын
23:01 Csoki😂😂😂
@andreabakos4636 Жыл бұрын
Egyetlen pillanatra néztem a képernyőre, de az pont 37:42-nel volt, szoval, ki az a ket tag, aki felvillan?
@limbekcs Жыл бұрын
18:20 - tényleg nagyon vicces, de közszolgálatilag: pont most dumálgattam pár napig egy tinivel, úgyhogy simán el tudom képzelni, hogy van akinek nem esik le, hogy (pl. zöld) TEÁT kortyolgat a Puzsér - én legalábbis a vizet húzóra vettem volna (igen, szoktam teáscsészéből hideg csapvizet inni : ) és még az is lehet, hogy annyira többfedelűen vicces, hogy még én is, itt ebben a szövegben ritmust tévesztve komolynak vettem, ami nem az, vagy épp fordítva - pedig már-már kiképezve éreztem magam a csatorna nyelvéből... : )
@limbekcs Жыл бұрын
nna, de a lényegre térve: tippem szerint víznek víz ugyan, de forró, és nem véletlenül: értékes növényi származékok áznak benne a világ túlsó negyedéről (90 fok keletre, lol, ez teában sem szokatlan : )
Жыл бұрын
A futár a 10db napelem panelt akarta velem lepakoltatni (70e szállítás) de fel se hívott, bekopog, meghoztam. A szomszéd melósok pakolták le, akik véletlenül kint dolgoztak. Egy rámpa kellett volna neki meg egy béka, nem jött ki az árból biztos.
@kkitti93 Жыл бұрын
A Scooter-es részen potyogtak a könnyeim 😅😅 jó a műsor fiúk, a reggeli edzés vagy kávé mellé nem is tudnék elképzelni jobbat 😊
@szeszti86 Жыл бұрын
Közszolg: a Magyar kerékpárosklub rendszeresen tart kezdő bringásoknak bebiciklizést, ahol meg lehet ismerkedni a legjellemzőbb közúti helyzetekkel és rutint lehet szerezni a városi bringázásban. Menjetek, bringázzatok, legyetek bátorak!
@rital8993 Жыл бұрын
2 gyereket nevelünk autó nélkül. A mi döntesünk, tudnank kocsit venni, de nem veszünk. Direkt így valasztottunk lakóhelyet, így vettünk lakást, hogy ez ne legyen probléma. Az a tapasztalatom, hogy nincs ennél komolyabb trigger az embereknek. Úgy néznek rám, mint egy elmebetegre, amikor ez kiderül. "Felelőtlenség", ez a legenyhébb megjegyzés. Én csak röhögök, de azért ez valahol rohadtul szomorú.
@marcsik.2174 Жыл бұрын
Van egy FB csoport, ahol naponta ötször előjön ez a sarkadi Scooter koncert téma, de nem tudtam az eredetét. Hát ez tényleg igazi szekunder szégyen volt...😅
@andreamarcso2783 Жыл бұрын
Ez az ordenáré Szabó Zsófis műsor tiszta Mónika show vibe - ot adott.
@mirakolman2360 Жыл бұрын
Mesterdiplima orvosi szakon😅😅ok...jó tudni,hogy létezik ilyen.
@MrSkillby Жыл бұрын
A kiszállítás kaputól kapuig van. Nem köteles bevinni sehova, de letenni a kapu előtt igen. Oldja meg a kiszállító cég, ha kell küldjön meg egy rakodót….
@Schlkathy Жыл бұрын
hja, feltéve, ha eszébe sem jutott, hogy senkinek nincs otthon targoncája, de ha lenne is, akkor nem lenne raklapon az áru
@MrSkillby Жыл бұрын
@@Schlkathy mindegy, hogy van-e. a kaputól köteles a címzett átvenni, onnan úgy viszi be, ahogy akarja. a kapuban viszont le kell pakolnia a szállítónak az autóról a címzett segítsége nélkül, hiszen ő nem a kiszállító cég alkalmazottja, nem kell autóról pakolnia
@Schlkathy Жыл бұрын
@@MrSkillby nekem hosszútávú ismeretem van a futárokkal, és jó a véleményem róluk
@MrSkillby Жыл бұрын
@@Schlkathy nekem csak 20 éve van szerződésem, az összes nagy futárszolgálattal.... ettől még így van, neki kell lepakolni az autóról a kapuban... amúgy pár esetet leszámítva nekem is pozitív a tapasztalat
@aroxol29 Жыл бұрын
Sörözés közben néztem a sarkadi scooter videót, úgy szuper volt😄
@KrugerEdgar Жыл бұрын
9:36 holdkővel nem kényszeríthető ki az evoluciós fejlődés? Me ha rajtuk is segítene eskü lebeszélem a NASA-val. Biztos maradt pár elfekvőbe az Apollo programból.
@levi3886 Жыл бұрын
Sziasztok! A biciklis gázolás hírére reagálva lehet az lenne a megoldás mint a kamionokban és buszokban azaz tahográfot kéne rakni az autókba (méri a sebességet, útvonalat, vezetett időt,...), bár a haszon gépjárműveknél inkább a túlvezetés megakadályozására szolgál. Bár ha megállit a rendőr és leellenőrzi azt hiszem a gyorshatást is néztehi (bár ezek a járművek alapból le vannak korlátozva ha jól tudom 90 km/h sebességre). Amúgy aki nem tudná minden sofőrnek van egy tahográf kártyája de ez az autóknál nem biztos hogy kéne
@Schlkathy Жыл бұрын
szuper volt!
@d4n1ts74 Жыл бұрын
A scooter-es részt áttekertem olyan kellemetlen volt 😂
@istvangobolos Жыл бұрын
Scooter volt a Három kívánságban is, az is hasonló volt :D
@nikkikondasova7006 Жыл бұрын
Gratuléjsön Skútör?😂😂
@Kristof_Kertesz Жыл бұрын
Media Markt kipontozódott! 🤣🤣🤣
@foldkutya Жыл бұрын
Sajna ők már rég, náluk jobban az Euronics pontozódott ki - legalábbis nálam 😬
@attiladeak1467 Жыл бұрын
A sarkadi rész mindent vitt 😂
@kokszimaxi6509 Жыл бұрын
Tök egyszerű lenne a gyorshajtás és pl a mobilozás vezetés közben. Első szabályszegés 3hó bevonni a jogositványt+kresz vizsga újra. Második 6hó és újra kell vizsgázni vezetésből. Harmadik után végleg elvenni a jogsit.
@blazsijozsi1914 Жыл бұрын
35:55 Én ehhez annyit tennék hozzá, hogy egy kifejezetten sport tevékenységre épített autóval NE menjen senki közúton, mert az nagy sebességre való és ahhoz képzettség is kellene valamint annak az autónak a gyorsulása messze meghaladja az átlag autók sebességét és gyorsulását....
@MD-uz2ex Жыл бұрын
Vannak orszagok, ahol nem az arany, hanem az abszolut ertek szerint van a büntetés. Attol függöen, hogy lakott területen vagy kivül volt +10 km/h van különbség. Tehat lakott területen belül, 30-as táblánál 40 km/h és 70-esnél 80 km/h ugyanaba a kategóriába esik.
@gyroslegio7436 Жыл бұрын
20:46 Saul Goodman in Hungary?!🗣️🔥
@maunika194 Жыл бұрын
emrihárd megdöglött, berkivel egy nap. Nemzeti ünnep.
@andrasmolnar8867 Жыл бұрын
37:42-nél mi ez a Bede Zsolt-bevillantás? 😀
@Sanchez-ILoveLada Жыл бұрын
Vissza kellett tekernem, hogy felfogjam, de nem tudtam rájönni mit is láttam 😅meg fogalmam sincs ki volt
@illesgyurina1718 Жыл бұрын
A társajáték és a valóság leképezés kapcsán eszembe jutott, hogy anno az Imperium Galactica c. PC játékban is stadionokat kellett építeni, hogy nőjön a lakosság elégedettsége... ismerősnek hangzik? 😅
@0Ceress0 Жыл бұрын
Lehet hogy a pocok is játszott vele, mással már akkor se tudott...
@soitogeru Жыл бұрын
Sose értettem a rádiókban miért mondják be hol van trafipax. Az a lényege, hogy: ja most itt menjetek lassan aztán nyugodtan gyorshajtsatok? Amúgy vannak tipikus gyorsulási verseny szakaszok, Újpesten a Dunakeszire vezető egyik főút ahol laktam. Hajnali 3 kor jó is hallani...
@SuperTobee Жыл бұрын
Legalább ekkora parádé, amikor Tibi bácsi Három kívánságában palacsinta evő versenyen vesz részt a Szkútersz zenekar.
@zoltanmolnar8597 Жыл бұрын
Best episode ever 😂😂😂
@marianna9502 Жыл бұрын
Csokinak a Scooter-es szőnyeges röhögése megidézte a spagetti evő Will Smith-es nevetését.:Ddddddse
@andraslantos2325 Жыл бұрын
A sarkadi Scootertől a hideg futkos a hátamon.
@MrLibush Жыл бұрын
Szerintem nem a nagy sebességgel van gond, van amikor én is gyorsan hajtok, hanem ha valaki tapasztaltnak hiszi magát és kiszamíthatatlanul vezet. Nem ismerik sokan az autóik állapotát vagy képességeit. Fogalmuk sincs, hogy mi is a tökéletes íven autózás vagy a gumik kúszasküszöbe. A vezetéstechnika Magyarországon egy kalap fos a kultúrával egybekötve. Csak speeeeed and powaaaa 😂
@jozsef562 Жыл бұрын
Helyreigazítást követelek, ugyanis a Scooter mellett nem "helyi jócsajok" ülnek, hanem azok a színpadi táncoslányok!! Még ajándékot is kapnak, csak nekik szőnyeg helyett be kell érniük ajándékkosárral. :D
@sallaylaszlo5124 Жыл бұрын
Utállak benneteket amiért ilyen kellemetlenül éreztem magam a Scooter videó alatt!!!
@Buzz0216 Жыл бұрын
Amit a kettős mércéről és a zaklatásról mondtak, az nagyon igaz.
@vittya4373 Жыл бұрын
Ebből a Piréz dalból eskü hirdetnék egy remixversenyt. 😆 De egyébként meg maga a teljes Fidemon videó egyszerre mulatságos és végtelenül szomorú. Ajánlom mindenkinek.
@donat6534 Жыл бұрын
Valaki tudja, hogy ki volt az a TikTokos, aki szerint a bringás ne sportoljon a bringasávban?
@hamiscsakis3214 Жыл бұрын
Mit rendeltél . Egykezes sujzót ?
@andraslantos2325 Жыл бұрын
A versenyző gyorshajtóknak és egyéb megkülönböztetetten aljas autós szabálysértőknek el kéne kobozni a járművüket; ez remélhetőleg elég felháborodást keltene, hogy ez a kérdés a figyelem központjába kerüljön, és a társadalom kiállhasson amellett, hogy ez a viselkedés elfogadhatatlan és megszüntetendő.
@Lazlee07 Жыл бұрын
De meglepődök majd a vendégen!
@Wolffeco2 Жыл бұрын
Ez a mai rész szó szerint keringé fesztivál😂 Ha már nem mentek idén fesztivára, idehozzàtok nekünk?
@vjdynamix5478 Жыл бұрын
Kösz sràcok, minden reggel 7kor veletek kezdek.
@eszter5087 Жыл бұрын
A sarkadi cuki volt Zsófi meg gâz gêzuka meg undorító
@SaleN95 Жыл бұрын
24:32 Azt hittétek ez a jéghegy csúcsa mi? :D Még nem láttátok a legjobbat :D Amikor a Három Kívánságban, Palacsintát ettek a Scooterék 95-ben! 😅🥞
@rzsike1966 Жыл бұрын
Az a helyzet, hogy abban az évben a Scooter végighaknizta az otszágot. Gondolom, kellett a pénz. Lehet, hogy még a szőnyeget is eladták.
@rablobanda Жыл бұрын
telepítettek budapesten rengeteg sebességmérőt, de gyakorlatilag az összeset tönkretették. volt olyan, amit fegyverrel lőtt ki valaki. a rendőrség vajon kinyomozta, ki volt akár csak egy rongálás elkövetője? :) állítólag képtelenség megállapítani, hogy kik tartózkodtak adott utcarészen adott időben egy teljesen bekamerázott, éjszaka kihalt városban... főleg mióta még a privát térfigyelők is be vannak kötve a rendőrséghez.
@gyulamolnar8971 Жыл бұрын
Mit csinál vidéken a ki? Amúgy így is azokon a helyeken, én is ilyenen lakok, ahol azt hinné mindenki, hogy maga a természet, így is tele van szennyel, füstel, gyomirtóval, tele van rakva sittel, és nőnek a parkolók. Köszönöm a javaslatot, még hiányzik egy akkugyár.
@Ditty_Queen_Bee Жыл бұрын
Én itt leszek! 👍🏻
@PetPakkFruzsi Жыл бұрын
#vidmanesbögreeee bakker.... 3szorra "nézem" a videót és lemartadtam erről a fontos momentumról ! XD
@rablobanda Жыл бұрын
ahogy a rollereket leszabályozták, úgy kéne leszabályozni az autókat is, nem? :D a rollerek esetén nagyon lelkesen támogatták az autósok ezt a szisztémát... szóval legyen az, hogy amelyik autóban nincs ilyen leszabályozó mechanizmus, az ne közlekedhessen egyáltalán. amelyikben van, az pedig folyamatosan az adott útszakasz megengedett maximális sebességére legyen korlátozva. :)