Рет қаралды 70,183
Vidám Vasárnap - 2015. június 7.
Pál apostol athéni beszédében kiemeli, hogy az emberiség földi, időbeli pályafutása véges. Amikor az ember szelleme és lelke kiköltözik a testéből, akkor számára vége az időnek, és belép az örökkévalóságba. Az embernek ezért szükséges lenne az időben eltöltött sorsa mellett az örökkévaló sorsával is foglalkoznia. Isten az időt korszakokra osztotta. Ma a Názáreti Jézus Krisztus halálával és feltámadásával elkezdődött korszakban élünk, melynek időtartamát sokan Hóseás próféta útmutatása alapján becsülik meg. A kereszténység, az egyház, valamint a világ jelenlegi állapotára nézve számos jel azt igazolja, hogy korszakunk vége - melyet Isten országának földi jelenléte fog követni - egyre közeledik. Ezek közül néhány prófétikus jel: Isten Szellemének késői kiáradása; a jó és a gonosz együtt növekedése a korszak végéig; növekvő szociális igazságtalanságok; a zsidó emberek összegyűjtése, néppé válásuk folyamata; a nemzetek evangélizálása.
Elhangzott igék:
Lukács Evangéliuma 12,54-56
Prédikátor könyve 3,1
Apostolok Cselekedetei 17,26
Zsidó levél 11,3
Hóseás könyve 6,2-3
Apostolok Cselekedetei 2,17-18
Zsidó levél 9,12
Jóel könyve 2,23-24
Máté Evangéliuma 13,30. 38-40
Zsidó levél 12,15
2 Thesszalonika levél 2,7
Máté Evangéliuma 5,13
Jakab levél 5,3-4. 7
Hóseás könyve 7,9
1 Timótheus levél 6,9-10
Jeremiás könyve 30,3-7; 33,7
Ézsaiás könyve 25,7-8
Máté Evangéliuma 24,14
Máté Evangéliuma 28,19-20
Róma levél 1,16-17
A teljes adásért és további információkért keresse fel honlapunkat és facebook oldalunkat!
vidamvasarnap.hu | / vidamvasarnap