Volt egyszer egy balatoni harcsa - József túrája

  Рет қаралды 2,218

Pergető Kalandok

Pergető Kalandok

8 ай бұрын

Jó tett helyébe jót várj! - Józsi túrája
Megálltam a nád előtt és szóltam Józsinak, hogy merre dobjon mert "van ott két kisebb süllő". Ebből látszik, hogy vannak alkalmak amikor fogalmam sincs hogy mit látok a szonáron. Két csík egy nagyobb gödörben. - Adott körülmény határozza meg mit hogyan látunk - A tippem alapján Józsi elővett egy 14g dobósúlyú "Yamagát" (fogalmam sincs már pontosan melyik típust) és ezzel dobta az elsőt. A csalit a videókban látni fogjátok.
Pillanatokon belül felsírt a fék, monstrum indult a nyílt víz felé. 50 métert húzott le pillanatokon belül. Én felhúztam gyorsan a súlyokat, ekkor lekönnyebbült a bot! Úristen! Elment? Szedd utána! Szedd utána!!! De mégis megvan! - Egy stég előtti dőlőbójára szaladt a halunk a fárasztás első perceiben.
A harcsa utáni 10 percben összeszedtük magunkat és elindultunk a süllős "részek" felé. Nem ok nélkül szokott lenni, hogy elkérem tőletek a túra elején a botokat és átnézem a beállított fékerőt. Másik pálca került elő, amin ezt elmulasztottam sajnos. Nagyjából 1 órával a harcsa után újabb kapása volt Józsinak de a hal nem akadt meg. (Kilazított fékkel szokta eltenni a botokat és az izgalomban, események miatt nem lett behúzva rendesen)
Beálltam egy nagyobb kő mellé, mivel érdekesen "valaki" ott állt mellette. Kapás nem érkezett, újabb szögből dobtuk meg. 10 perc után még mindig nem érkezett kapás. Már mondtam, hogy akkor induljunk is tovább, amikor a harmadik szögből, fél szemmel újra megláttam a kő mellett, az azzal szinte egy jelet képező halat.
Innen 3 dobás kellett, hogy újra görbüljön a bot! Nagyon rövid fárasztás után gyönyörű Balatoni Süllőt fotózhattam Józsi kezében! Összejött a nagy süllő is! Hatalmas volt az öröm mindkettőnk részéről!
Egy 5-6 órás túra alatt azért a Balatonon összehozni egy 25ös forma harcsát és egy 5-6os forma süllőt azért nem rossz eredmény! Mondjon nekem bárki másik tavat ahol ezt ilyen környezetben meg lehet csinálni!
A gyors fotózást követően azonnal vissza is engedtük ezt a csodaszép süllőt és folytattuk túránkat, mert még mindig tartogatott számunkra valamit a Balaton.
Józsi szép süllője után maradt még egy kis időnk a túrából. Tudjátok milyen nálam egy túra? Bármi is volt előtte, a rendelkezésre álló időt maximálisan kihasználjuk! Jártam az általam kijelölt sávokat, néztem a kisebb-nagyobb helyeket mire találtam egy megfelelő részt. Talán 20 perc volt hátra a túrából!
Irdatlan erőt éreztem a zsinór végén. Ellentmondást nem tűrve, több alkalommal métereket kért le a szigorúra állított fék ellenére. Voltak pillanatok amikor úgy éreztem, hogy a kezemben lévő bot erejének a határán táncolunk. (Meg a jeladók alatt a legrosszabb helyen.)
Ráfogtam a dobra és óvatosan átvezettem a csónak túloldalára. Mondanom sem kell egy szót nem mertünk szólni, lélegzet-visszafojtva vártuk hogy mi fog történni. A Balatonra nálunk jellemző opálos víz felszíne ezüstbe borult pár pillanat múlva. Kapitális süllőkirálynő sziluettje emelkedett fel. Nem jött ki hang sem belőlünk, szavak nélkül tudtuk hogy ez a fenséges süllő bőven 10kg felett van.
Józsi keze hangtalanul, professzionálisan merítette meg egy mozdulattal a süllőt. Ekkor kitört belőlünk az öröm, óriási diadal volt a miénk!
A bölcsőbe vizet mertem, a horgot egy mozdulattal gyorsan szabadítottam és 30 másodperces "biztonságos ablakunkat" maximálisan kihasználva készítettünk képeket és 2 rövid videót. Kesztyűt kellett felvennem, annyira nehéz volt a hal, hogy bevágott a kopoltyúív csontos része teljesen az ujjamba. Ilyen még nem volt.
A Balaton újra megmutatta, hogy mire képes. 5-6 órát voltunk a vízen. Európa-, de talán világszínvonalon is nehéz ilyen pecát összehozni egy vadvízen. Én sem gondoltam volna, hogy találkozhatok egy ilyen impozáns, kapitális süllővel. Bevallom, gyerekkorom óra erről a halról álmodtam. Amikor édesapám először 5-6 évesen vitt magával attól a pillanattól kezdve reméltem, hogy egy napon sikerül majd egy legendákba illő süllővel találkoznom egyszer életem során. Óriási álmom válhatott valóra! Köszönöm Balaton!
Boldogan engedtük vissza birodalmába, az opálos Balatoni mélységbe. Így lett vége a túránknak. Ezek után természetesen már a kikötőbe vettük az irányt. Ritkán, de van az a pont amikor azt mondom én is, hogy elég.
Erre a túrára mindketten emlékezni fogunk!
Egy biztos: Aki nem dobja, az nem fogja! Kalandra fel!
Csatlakozz a csatornához és élvezd az ezzel járó kedvezményeket! Ha további tartalmakat is szívesen néznél tőlem:
Facebook: / pergetokalandok
Instagram: / pergeto_kalandok
TikTok: / pergeto_kalandok
Ha Te is szeretnél eljönni egy Pergető Túrára, akkor írj üzenetet vagy akár a Whatsappon is elérsz!
Ha támogatni szeretnéd a munkámat és szeretnéd, hogy még jobb minőségű és több videót készítsek használd a SZUPERKÖSZÖNET gombot, vagy:
Támogatói (logós) pólókért, pulcsikért, bögrékért pedig írj üzenetet!

Пікірлер: 8
@jozsefdrszijj751
@jozsefdrszijj751 8 ай бұрын
Nagyszerű filmet készítettél Csabikám! Köszönöm!! Jövőre Veled ugyanitt!😁👍👋
8 ай бұрын
Igyekeztem! Örök emlék lesz számomra is! Jövőre újra a Balatonba vetjük hitünk! 😁
@rolandkiss8068
@rolandkiss8068 8 ай бұрын
Nagy királyság! Gratulálok! 😉
8 ай бұрын
Köszönjük szépen! 🙏
@laszlobencze2245
@laszlobencze2245 8 ай бұрын
Minden elismerésem! Az izomláz garantált Józsibácsinak.Kellett ez Neked?🙂
@georg198419841
@georg198419841 8 ай бұрын
Melyik yamaga bot ez pontosan? Amúgy gratula az úrnak!
8 ай бұрын
Józsi kérünk áruld el titkodat! 🙃
@jozsefdrszijj751
@jozsefdrszijj751 7 ай бұрын
Yamaga bl. current tz nano 72 ---14 gr @
A befolyó banditái - Csatorna peca a Balatonnál
14:55
Pergető Kalandok
Рет қаралды 21 М.
Haltelepítési szezonkezdet a Balatonon
10:44
BALATONI HALGAZDÁLKODÁS
Рет қаралды 1,7 М.
EVOLUTION OF ICE CREAM 😱 #shorts
00:11
Savage Vlogs
Рет қаралды 7 МЛН
Kapitális süllők a Balatonból - Egy legendás túra
18:40
Pergető Kalandok
Рет қаралды 10 М.
Süllők az akadóról
7:51
BALATONI HEKKEREK
Рет қаралды 2,8 М.
Csalitippek balinra
4:20
LB Fishing TV
Рет қаралды 2,4 М.
"Balatoni bebírók" - Uninvited settlers in the drainage system of Lake Balaton
36:35
Limnológiai Kutatóintézet
Рет қаралды 114 М.
Betti és a Szöny - Tanuljunk Pergetni!
29:54
Pergető Kalandok
Рет қаралды 8 М.
Hogyan pergessünk HARCSÁRA? - Technika, csali és tippek!
28:14
Fox Rage TV MAGYAR
Рет қаралды 111 М.
Harcsahorgászat Szarvasbőgésben (Mysticat Team Modern Harcsázás)
28:40
Mysticat Team Modern Harcsázás
Рет қаралды 7 М.
A Duna Ajándéka - Pergetés Vadvízen
1:37:52
Pergető Kalandok
Рет қаралды 16 М.
Tournament of Celebrities. Who do you think won? 🥵🫣🏆
0:43
Max VS Football
Рет қаралды 7 МЛН
Хабиб НЕЖДАНУЛ ФАНАТА #мма
0:32
Тайна ММА
Рет қаралды 4,7 МЛН
МОЛОДОЙ КАЗАХ ПОДАРИЛ СУЛЬЯНОВУ ШАПКУ
0:49