Vonatok Miskolc-Tiszai pályaudvaron (2021. 03. 27.)

  Рет қаралды 10,424

Péter Buda

Péter Buda

Күн бұрын

Szerintem már évek óta kérdezgették többen, hogy mikor lesz végre miskolci videó. 2021 tavaszára sikerült rászánnom magam, hogy ellátogassak a Borsod fővárosába. A forgalom igazából szép nagy, nem lehet unatkozni, főleg a minden órás csúcsidőben. Ami inkább engem aggasztott, az a vasútfotósokhoz való hozzáállás. Ennek ellenére itt van, elkészült a régóta várt videó.
A felvételek a Tiszai pályaudvaron készültek, itt zajlik a miskolci forgalom 90%-a. Személyvonatok közlekednek Ózd, Tornanádaska, Hidasnémeti, Nyíregyháza vagy Sátoraljaújhely irányába órás vagy kétórás ütemben. Néhány év alatt több nagy változás is érte az állomás látképét. Budapestről ide kerültek a Hernyó motorvonatok, melyek a 80-as és a 100c vonal forgalmának gerincét adják. Eltűntek az utolsó Csörgők is, mivel villamosították a sátoraljaújhelyi 80c vonalat. A nagy mozdony/személykocsi átcsoportosítások után újra rengeteg Bhv kocsi került vissza Miskolcra, melyek most a 90-es vasútvonalon dolgoznak, személyvonatokban. A menetrendváltással pedig megszűntek a miskolci IC vonatok, helyettük az új Hernád-Zemplén InterCity vonatok, illetve a kör IC-k szolgálják ki az utasokat. Bár így mára elég sablonos az állomás forgalma, a Hernád-Zemplén vonatokkal való folyamatos tolatás, egy új színt hoz a pályaudvar életébe.
Összességében egy nagyon jó állomás, remélem ez a videóból is látszik. Örülök, hogy ismét egy új állomást sikerült kihúzni a listámról, minél előbb szeretnék végre ellátogatni Nyíregyházára és Debrecenbe is.
Jó szórakozást!! :)
Flickr oldalam: www.flickr.com...
Hasonló tartalom:
Deák Gábor: / @deakgabor7659

Пікірлер: 42
@zohorvat
@zohorvat 3 жыл бұрын
Köszönöm a videó feltöltést. Kordokumentumnak ez nagyon jó lesz még!
@peterbuda
@peterbuda 3 жыл бұрын
Örülök hogy tetszett :)
@lajoslajos5001
@lajoslajos5001 2 жыл бұрын
@@peterbuda OK. VIVA Tiszai Pályaudvar Miskolc./MISKOLC./Hungary./HUNGARY 2020.-2021.-2022.-2023.🙂🙂🙂
@2405krisz
@2405krisz 3 жыл бұрын
Nagyon szuper lett! :D Hát igen, azért a Tiszai környékén vannak furcsa alakok. Meg olyan vasutasok is akik nem nagyon szeretik a videózást/ fotózást. Igaz, rám még csak egyszer szóltak és akkor se azért, mert a vonatot videóztam, hanem mert , hogy a Holokauszt emléktáblát elvileg nem lehet lefotózni. Nem is értem amúgy. Egyébként azt lehet tudni, hogy a 11:24 -nél látható Hernád - Zemplén IC hánykor indult? :)
@peterbuda
@peterbuda 3 жыл бұрын
az biztos, hogy voltak érdekes egyének... :D 15:29-kor indult a kérdezett Hernád-Zemplén
@2405krisz
@2405krisz 3 жыл бұрын
@@peterbuda köszi :)
@peterbuda
@peterbuda 3 жыл бұрын
@@2405krisz nincs mit :D
@laszlovigh2513
@laszlovigh2513 3 жыл бұрын
Nagyszerű videó Gratulálok!
@peterbuda
@peterbuda 3 жыл бұрын
Köszi :D
@lajoslajos5001
@lajoslajos5001 2 жыл бұрын
@@peterbuda OK. VIVA Tiszai Pályaudvar Miskolc./MISKOLC./Hungary./HUNGARY 2020.-2021.-2022.-2023.🙂🙂🙂
@lajoslajos5001
@lajoslajos5001 2 жыл бұрын
OK. VIVA Tiszai Pályaudvar Miskolc./MISKOLC./Hungary./HUNGARY 2020.-2021.-2022.-2023.🙂🙂🙂
@nemethkrisztian435
@nemethkrisztian435 3 жыл бұрын
Nagyon jó lett a videó köztük hallottam féktárcsás vagonokat
@peterbuda
@peterbuda 3 жыл бұрын
Köszi :)
@atusszakacs7758
@atusszakacs7758 3 жыл бұрын
Remélem továbbra is Rábai Balázs hangja van Miskolc Tiszai pályaudvaron
@peterbuda
@peterbuda 3 жыл бұрын
Igen, ő van még
@kristofth
@kristofth 3 жыл бұрын
Nyíregyen is van
@atusszakacs7758
@atusszakacs7758 3 жыл бұрын
Debrecenbe is és Kisvárdára is Rábai Balázs hangja kellene
@Gesy2003
@Gesy2003 3 жыл бұрын
Remek felvételek.Lehet,hogy csak én látom így,de mintha 90-es vonalról kiszorultak volna a hernyók.Mostanában mindig szili+néhány BHV van rajta,olyan,mintha az ott szaladgáló hernyókat áthelyezték volna a Füzesabony-Nyíregyháza járatokra. Miskolc környékén lakom,emlékszem,hogy 14-15 éve gyerekkoromban mennyi BHV,meg fülkés kocsi mászkált a Miskolc környéki vonalakon,ma meg már alig látni belőlük,kiszorították őket a schlieren meg bmx kocsik(azok se rosszak,de egy régi BHV,vagy fülkés kocsihoz képest semmi a kényelmi faktoruk :( )
@2405krisz
@2405krisz 3 жыл бұрын
Igen, a BDV-k mostanában már inkább a Nyíregyháza-Miskolc- Füzesabony vonalon közlekednek. A Schlierenek meg a Bmx-ek tényleg nagyobb számban vannak jelen , tudtommal az összes Schlierennek Miskolc a honállomása , bár most a decemberi menetrend változás óta több helyen is közlekednek (pl: Szeged vagy Debrecen)
@peterbuda
@peterbuda 3 жыл бұрын
igen, még tavaly november környékén rengeteg Bhv-t kapott Miskolc a Dunántúlról, ezek most a 90-es vonalon dolgoznak, a Hernyók pedig a Füzesabony-Nyíregyháza személyeken a schlierenek elvileg még miskolciak, de velük is terveztek különböző áthelyezéseket, nem tudom hogy abból lesz-e valami
@lajoslajos5001
@lajoslajos5001 2 жыл бұрын
@@peterbuda OK. VIVA Tiszai Pályaudvar Miskolc./MISKOLC./Hungary./HUNGARY 2020.-2021.-2022.-2023.🙂🙂🙂
@lajoslajos5001
@lajoslajos5001 2 жыл бұрын
@@2405krisz OK. VIVA Tiszai Pályaudvar Miskolc./MISKOLC./Hungary./HUNGARY 2020.-2021.-2022.-2023.🙂🙂🙂
@lajoslajos5001
@lajoslajos5001 2 жыл бұрын
OK. VIVA Tiszai Pályaudvar Miskolc./MISKOLC./Hungary./HUNGARY 2020.-2021.-2022.-2023.🙂🙂🙂
@robertilles2392
@robertilles2392 3 жыл бұрын
Az új menetrendről nem tervezel csinálni egy podcastot?
@peterbuda
@peterbuda 3 жыл бұрын
de, szombaton lesz majd :) most tettem ki róla posztot a csatorna oldalára
@robertilles2392
@robertilles2392 3 жыл бұрын
Akkor megtippeltem:) Egyébként megszaporodtak a fecske ingák a 150-en. Szombaton 7922-7925, 7918, Vasárnap 7929, 349-7915-7914-342(ez az egy menetrend szerint),343-7923, 7928, Ma pedig 7927 és 349-7915-7914-342 + ma reggel a 7920-348 flirt volt hernyó helyett
@alextondora2764
@alextondora2764 3 жыл бұрын
Meghaltál miközbe Miskolcon voltál? :D
@peterbuda
@peterbuda 3 жыл бұрын
nem, de... egy ideig szerintem nem térek vissza :D
@zsuzsahavasi2608
@zsuzsahavasi2608 3 жыл бұрын
@@peterbuda Mi a bajotok Miskolccal ?
@peterbuda
@peterbuda 3 жыл бұрын
@@zsuzsahavasi2608 nem Miskolccal van baj, hanem azzal ahogy több ott dolgozó hozzááll a vasútfotósokhoz, tisztelet a kivételnek! engem is kétszer is megszóltak amíg ott voltam, pedig direkt figyeltem rá, hogy ne legyen benne vasúti dolgozó
@zsuzsahavasi2608
@zsuzsahavasi2608 3 жыл бұрын
@@peterbuda Az sikerült ! Egy lélek sincs! Olyan emberek akikről írtál az sajnos az egész Országban van , nem miskolci sajátosság . Egyébként értem a problémád , jó munkát !
@V4310-z2r
@V4310-z2r 3 жыл бұрын
@@peterbuda Én például személy szerint Miskolcon még nem tapasztaltam ilyet, de máshol viszont igen. Ez egyébként országszerte valtozóan elöfórdulhat. Teljesen más idöket élünk manapság, mert régebben azért nem volt ilyen.
@adamkrisztiancseri9322
@adamkrisztiancseri9322 3 жыл бұрын
Remélem itt soha nem cserélik le Rábait
@peterbuda
@peterbuda 3 жыл бұрын
Szerintem még egy ideig biztos marad Legalábbis amíg nem terveznek nagyobb felújítást
@adamkrisztiancseri9322
@adamkrisztiancseri9322 3 жыл бұрын
@@peterbuda Amíg ez a felújítási terv nincs meg addig Rábai biztonságban van
@peterbuda
@peterbuda 3 жыл бұрын
@@adamkrisztiancseri9322 jaja
Vonatok Miskolc-Tiszai pályaudvaron
18:14
Palánki Roland Rupert
Рет қаралды 1,7 М.
小丑女COCO的审判。#天使 #小丑 #超人不会飞
00:53
超人不会飞
Рет қаралды 16 МЛН
It works #beatbox #tiktok
00:34
BeatboxJCOP
Рет қаралды 41 МЛН
Vonatok Rákosrendező állomáson (2021. 01. 23/28.)
25:15
Péter Buda
Рет қаралды 4,5 М.
Vonatok Vecsés-Kertekalja (2025)
4:42
Endre G
Рет қаралды 570
Vonatok Nagykanizsán 4.
12:27
Trains of Hungary
Рет қаралды 510
Vonatok Miskolc-Tiszai / Trains at Miskolc-Tiszai
20:18
★Gergő, a tömegközlekedés barát★
Рет қаралды 1,6 М.
Vonatok Miskolc-Tiszai
22:48
Lajos Körmendi 1992
Рет қаралды 4,8 М.
275 Miskolc-Rendező - Diósgyőr-Vasgyár
21:03
provag
Рет қаралды 3,8 М.
Vonatok Miskolc-Tiszai pályaudvaron
24:25
MÁV CAD Stúdió
Рет қаралды 10 М.