Рет қаралды 157
Ima megújulásért a személyes bizonyságtételben
Kondor Attila
Alapige: Apostolok cselekedetei 4:29-31
Most pedig, Urunk, tekints az ő fenyegetéseikre, és add meg szolgáidnak, hogy teljes bátorsággal hirdessék igédet; te pedig nyújtsd ki a kezedet gyógyításra, hogy jelek és csodák történjenek a te szent Szolgád, Jézus neve által.” Amint könyörögtek, megrendült az a hely, ahol együtt voltak, megteltek mindnyájan Szentlélekkel, és bátran hirdették az Isten igéjét.
•
Január 8. és 21. között gyülekezeti ima- és böjtheteket tartunk. Arra hívunk benneteket, hogy a napunkba építsünk bele csendességi, ima-időket, amikor a megadott igék alapján, valamint a témákhoz igazodva imádkozunk. Bízunk abban, hogy mindez erősíti egyéni kapcsolatunkat Krisztussal, és megújíthatja gyülekezeti közösségünket is. Mindez nem egy feladat, hanem lehetőség az Úrral való közösségre és a testvérekkel való ima-összekapcsolódásra. Biztatunk benneteket arra is, hogy a böjt valamilyen formáját rövidebb-hosszabb időben gyakoroljuk (ételtől való tartózkodás, vagy tv sorozat-böjt, vagy valamilyen kedvtelés-böjt, stb.), és helyette az Úrral legyünk közösségben.