Nagyon megköszönném ha ezeknek a daloknak letudnám tölteni a kottáját. Segítségüket előre is köszönöm.
@istvantakacs6638Ай бұрын
2005-ben a Tm.-ben a közgyűlés a szekszárdi Német Színház igazgatóját választotta. A közgyűlésben 21 -en voltak jelen . A szavazásnál arról volt szó, hogy a régi igazgató maradjon vagy egy kozmopolita fiatal hölgy a kerüljön a székbe. Szavazásnál Pálos átszavazott a komcsikhoz ( 10 + 1 PÁLOS és 10 a jobboldalon ) GYALÁZATOS , és most ő (Ő ) megpróbál okosságokat osztogatni. Szédelgem, nem bíztos, hogy kigyógyulok ebből az " élményből " spectator
@istvanmate2553Ай бұрын
Azert remelem tudsz aludni 20 éve xdd
@jozsefattilatriznya45922 ай бұрын
Nagyon nagylelki nyitotságal hallgadtam s nézztem az őnről a telepűlést bemutattó műsort ! Köszönöm ,hogy láthattam ,hogy ez által ismerhedtem vehedtem tuddomást az ŐN kilétéről , léttezéséről ! Feltett célom ,hogy személyesen alázattal fejem meghajtsam Ő előtt ! Ő erre a feladatra kűldetésre kiválasztott erre a nagylelki tisztaságra , elkűldött a hitt vallóságával bíró odavaló feladatát odahelyező ember ! 🤝🏾 Jó egészséget kivánok őnnek, sok értékes okos megoldást megvalósitást a telepűlés életébe ! Értelmes ,okos gondolataikat céljaikat harcolni , megvalósittó embereket , ŐN körré !
@beatrixbarna95183 ай бұрын
Lendületes, jó beszélgetés volt! Érződött, hogy elkötelezett volt, a munkáját komolyan vevő Dr. Szabó Tamás. Lojalitása értékelendő! A politikában " az itt és most" döntések a meghatározók, hogy hogyan látjuk, mondjuk több mint 30 év után, az nagyon összetett kérdés.
@balazskovacs90210 ай бұрын
Módszerváltás volt ez
@KristalyMedia10 ай бұрын
Sokféleképpen értelmezhetőek a változások. Sokak szerint valóban történt rendszerváltozás, hisz ma már -és azóta!- kapitalista berendezkedés van Magyarországon, nem pedig államszocialista. Ezt egyértelműen nevezhetjük rendszerváltásnak. Viszont nagyon sok, valóban rendszerszintű változás nem, illetve nem a kellő mélységig következett be, ezért nem teljes a rendszerváltozás. Némelyek ezt úgy értékelik, hogy nem is történt meg. Sorozatunk -egyik- célja éppen az, hogy a még élő tanukkal, résztvevőkkel, az események aktív alakítóival beszélgetve feltáruljon ennek a korszaknak a nagyközönség előtt ismeretlen oldala, betekintést nyerhessünk a "függöny mögé".
@csalocapat11 ай бұрын
Nagy tisztelöje vagyok Kedves Polgi!!
@KristalyMedia11 ай бұрын
Meg is érdemli a tiszteletet. 🙂
@szekelyzoltan5624 Жыл бұрын
Igazi magyar aki elismeri a külhoni magyarokat is…. akik igazi magyarok….
@szekelyzoltan5624 Жыл бұрын
Ha legalább 1000 ilyen ember lenne másképp lenne Európa térképe….
@beatrixbarna9518 Жыл бұрын
Lényeglátó, bölcs gondolatok!👍
@KristalyMedia10 ай бұрын
Köszönjük szépen.
@kpityesz Жыл бұрын
Fantasztikus!
@KristalyMedia10 ай бұрын
Köszönjük. Örülünk, hogy tetszik. Oszd meg az ismerőseid között, hátha nekik is tetszik majd.
@zsoltkiss2835 Жыл бұрын
Ez nem jó
@atillawurtz673 Жыл бұрын
Az égiek vigyázzanak rád Ádám. Hajrá VASAS.😔
@beatrixbarna9518 Жыл бұрын
Korszakos jelentősége van az ilyen hiteles visszatekintésnek! Jó beszélgetés volt!
@KristalyMedia Жыл бұрын
Köszönjük. 🙂
@tengriguidesmysteps960 Жыл бұрын
atyaég...
@gergelycsoma58 Жыл бұрын
Most végülis ezek LARP fegyverek? Használatra nem praktikusak, dísznek: hát kinek, mi. A benne lévő (vagy belemagyarázott) szombolikát értem csak milyen praktikus célja van ezeknek. Ha van egyáltalán, persze.
@rikarivlog Жыл бұрын
Köszönöm, ez érdekes volt! Közel állnak hozzám ezek az épületek...
@KristalyMedia Жыл бұрын
Örülünk, hogy tetszett a munkánk. 🙂
@Menrot076 Жыл бұрын
Mikori beszélgetés ez? Elkerülte a figyelmemet.
@KristalyMedia Жыл бұрын
2014.03.25-én készült a felvétel. A végén a stáblista után szerepel. 🙂
@radojkomilovanovic455 Жыл бұрын
Szép
@KristalyMedia Жыл бұрын
Köszönjük szépen. 🙂 Örülünk, ha tetszik, hisz ezért csináljuk!
@petronella3554 Жыл бұрын
I SPENT 3-MONTHS IN Meissen along with my University Schoolmates. I kép Vers Good Memóriás abot Meissen & GERMANY!
@tibormolnar9979 Жыл бұрын
Szuperek vagytok Dezsőkém!
@KristalyMedia Жыл бұрын
Örülünk, hogy tetszik! 🙂
@jozsefelek2006 Жыл бұрын
Most látam gratulálok
@kpityesz Жыл бұрын
Fantasztikus! Üdvözöllek Titeket, Kardos Pisti
@KristalyMedia Жыл бұрын
Átadjuk nekik! 👍
@kpityesz Жыл бұрын
@@KristalyMedia Köszönöm.
@Skrabi94 Жыл бұрын
Orulok az egyuttmukodesnek! :)
@KristalyMedia Жыл бұрын
Mi köszönjük. 🙂
@keveesztergaly64902 жыл бұрын
Jó kis filmecske Péter! Korrekt a felíratod, jók a betűk hangulata. Talán a kasza fenésről vitatkoznék... Gratulálok.
@peterneszveda19532 жыл бұрын
Köszönöm szépen.
@erzsebetvarsanyi28432 жыл бұрын
Szívet melengető összeállítás. Jó ötlet volt így, együtt bemutatni e középkorból megmaradt templomokat. Képileg, tartalmilag, a kísérő szöveget is beleértve - rendkívül színvonalas videó.
@KristalyMedia2 жыл бұрын
Köszönöm szépen, a stáb nevében is.
@erzsebetvarsanyi28432 жыл бұрын
Jó hangulatú tánc, szép környezetben - kedve lenne az embernek csatlakozni.
@KristalyMedia2 жыл бұрын
Köszönöm, a stáb nevében is.
@krisztinka6132 жыл бұрын
Köszönjük szèpen, Isten Àldja a Polgit s a falucskàt is.
@janosharafis26722 жыл бұрын
Csodálatos szép történet és alkotás! Boldoggá teszi lelkünket! Adja a jó Isten, hogy ebben a szellemben menjünk tovább földi zarándok-utunkon mi magyarok!
@KristalyMedia2 жыл бұрын
Köszönjük szépen az elismerő szavakat! Valóban, ezt az utat kell járnunk, de nem csupán nekünk, magyaroknak, hanem a világ összes népének.
@anikocskovacs55052 жыл бұрын
👏♥️🙏🌹
@KristalyMedia2 жыл бұрын
Örülünk, hogy tetszik!
@PeterRevesz2 жыл бұрын
Köszönöm ezt a rengeteg szép és új ismeret nyújtó filmet. Meglepett, hogy a lébényi kolostor nyugati kapujánál és a jáki templom bejáratánál is, a kőfaragás hasonló a székelykapukon látható csiga-sor szerű fafaragásokhoz, ami mellesleg a minósziaknál is egy főmotívumként szerepel.
@KristalyMedia2 жыл бұрын
Köszönjük szépen az elismerő szavakat, amelyek azért is értékesek számunkra, mert egy olyan kutatótól jönnek, aki a témában járatos.
2 жыл бұрын
remek film
@KristalyMedia2 жыл бұрын
Köszönjük szépen. Szakmabelitől különösen jólesik az elismerés!
@annabarnucz25262 жыл бұрын
Nagyon szépen köszönöm a szép élményt
@KristalyMedia2 жыл бұрын
Örvendünk, ha tetszik, amit csinálunk! :-)
@anikocskovacs55052 жыл бұрын
IMÁÁÁÁDAT!!!!! Hálás szívvel köszönjük!!!!!!!
@KristalyMedia2 жыл бұрын
Örvendünk, ha tetszik, amit csinálunk! :-)
@anikocskovacs55052 жыл бұрын
@KM Kristály Média 👏♥️🙏🌹🍀🇭🇺💐
@attila81szabo2 жыл бұрын
Nagyon szép és érdekes kisfilm. Gratulálok a készítőknek! Érdemes végignézni és egy kicsit megismerkedni a történelem érdekességeivel. Nekem kifejezetten tetszenek a harmonizáló kameramozgások és a vágás. Egyszerű, pont ezért kellemes a szemnek!
@KristalyMedia2 жыл бұрын
Köszönjük szépen!
@katalinhomoki-nagy34912 жыл бұрын
Köszönöm a szép perceket!!
@KristalyMedia2 жыл бұрын
Miénk a megtiszteltetés! Örülünk, hogy tetszett.
@anikocskovacs55052 жыл бұрын
Nagyon tetszik! Különösen a négyes karok fonata. Nagyon archaikus képet mutat.
@endlosz3 жыл бұрын
Jahh a kedvenc dán pipamárkám, az valójában pipadohány márka, csak néha elgondolom a szavakat.
@sandorcsoknya60013 жыл бұрын
Gratulálok! Byermekkoromban az idősebb asszonyokat láttam a csatorna - árok parton szoknyát felhűzva belemenni a vízbe. Volt akinek 1 másnak 2- 3 pióza is ott "ragadt" a lábán. . . mi kölykök nem rajongtunk, ha rán akart csimpaszkodi. . mondták is az idősebbek, hogy nekik már kell a "gyógyítás" . Nektek fiúk még nem.! No erről ez az emlékem van. Megjegyezték, hogy leesik magától, ne "hadakozzatok. Még annyi. hogy a víz itten a Mohács Szigeten olyan tiszta volt, hogy a "csíkhal " is megélt benne. . talán még a ló is ivott belőle. Mint tudott dolog a ló igencsak tiszta jószág!
@endlosz3 жыл бұрын
17:15 ezt talán koncentrációnak lehetne hívni, más dolgokban is alkalmazható, soxor kisérletezek vele, ha jön a "gondolat", akkor már nem sikerül.
@tomfarkash64463 жыл бұрын
Gratulalok!!! Jo otlet volt ezt videot megcsinalni.
@antara20123 жыл бұрын
érdekes volt nagyon, köszi
@19krystyna693 жыл бұрын
Gyönyörűek, én is pályát tévesztettem. Köszönöm szépen a 24 db-os karácsonyi tányérkészletet 🙏❤️
@tiborlajosbognar24223 жыл бұрын
Nagyon jók vagytok!
@beatrixbarna95183 жыл бұрын
Megindítóan őszinte történet, egyben hiteles hitvallás Nelli története, annak felismerése, ahogyan rátalált a saját útjára. Legyen sok öröme benne, mindnyájunk örömére. Az ősi tudás tárháza a múltunk!
@beatrixbarna95183 жыл бұрын
A hang, a zene egyidős az emberiséggel, kedves bemutatkozás volt! Gratulálok!
@beatrixbarna95183 жыл бұрын
Hiányzó ismeretek a mai ember számára. Köszönjük!
@beatrixbarna95183 жыл бұрын
A formák és a színek szemet gyönyörködtető kavalkádja! Nem egyszerű, nem könnyű mesterség, de úgy láttam Jandó Luca nagy kitartással és szeretettel hozza létre tárgyait. Elkötelezett, alkotó ember!
@beatrixbarna95183 жыл бұрын
Igen, nem vagyunk egyformák, mi emberek. Tisztelem az olyan emberek bátorságát, akik egy nem szokásos létformát választanak maguknak, és ezáltal gyűjtenek személyes tapasztalatokat.
@beatrixbarna95183 жыл бұрын
Elámulok azon, hogy vannak gondolkodó, ötletesen kísérletező, jó kézügyességgel rendelkező emberek, akik képesek önállóan létrehozni valamit, gratulálok az ügyes kézműves ezermesternek!
@anikocskovacs55053 жыл бұрын
Isten áldja a Polgit, de még jobban akik ezt a filmet készítették!!! KÖSZÖNJÜK!!!!
@KristalyMedia3 жыл бұрын
Nagyon szépen köszönöm az összes alkotótársam nevében is! Neszveda Péter