Beszélgetés Dr. Jeszenszky Gézával

  Рет қаралды 144

Kristály Média

Kristály Média

Күн бұрын

1990. A rendszerváltás, amely Trianon után talán a második legnagyobb vagyonvesztése volt a magyar államiságnak. Már sok mindent tudunk a történésekről, de még nem mindent. A rendszerváltás politikai szereplői közül rengetegen eltávoztak az élők sorából (Antall József, Csurka István, Horváth Balázs, Horn Gyula stb.) és igazából nem sok információ maradt utánuk.
Többek között azért is tartottuk fontosnak társaimmal, hogy a ma még élők közül próbáljunk megszólítani mindenkit, akit lehet, és aki vállalja!
A beszélgetésekben 30 év után megkíséreljük feltárni a politikai konfliktusok és események okát és talán a lényegét is. A beszélgetések reményeink szerint közelebb visznek annak megértéséhez, hogy miért az, és miért úgy történtek az események, ahogy történtek, mik voltak az eseményeket-történéseket befolyásoló, alakító személyek motivációi, esetleges kényszerpályái.
Ma már történelemnek számító kalandos időutazásra hívjuk nézőinket a RENDSZERVÁLTÁS ! sorozatunkkal. A sorozat nyitott, most nem meghatározható a riportok száma, hisz igyekszünk minél több, a rendszerváltást valamilyen szinten befolyásoló, akkor döntéshozó helyzetben lévő politikust, szakértőt megszólaltani.
Kérjük, tartsanak velünk, és véleményüket osszák meg velünk a film alatti kommentjeikben. A filmek további megosztásait hálásan megköszönjük.
Cs. Szabó Béla szerkesztő-riporter
Neszveda Péter Kristály Média és Film

Пікірлер: 2
@beatrixbarna9518
@beatrixbarna9518 Жыл бұрын
Korszakos jelentősége van az ilyen hiteles visszatekintésnek! Jó beszélgetés volt!
@KristalyMedia
@KristalyMedia Жыл бұрын
Köszönjük. 🙂
Friends make memories together part 2  | Trà Đặng #short #bestfriend #bff #tiktok
00:18
😜 #aminkavitaminka #aminokka #аминкавитаминка
00:14
Аминка Витаминка
Рет қаралды 1,8 МЛН
Mom had to stand up for the whole family!❤️😍😁
00:39
A rendszerváltás és a vidék | PartizánINFO
48:26
Partizán
Рет қаралды 68 М.
Puzsér: Fügefalevél voltunk, ami az ATV ágyékát takarta
1:18:46
Tesla FSD BETA MAGYARORSZÁGON - Önvezetés Dobogókőre
30:28
Andras Horvath
Рет қаралды 31 М.
A legnagyszerűbb beszélgetés a nárcizmusról
1:01:14
STEX
Рет қаралды 374 М.
INTERVIEW WITH ZSUZSA KONCZ /// Friderikusz Podcast 83.
1:33:34
Friderikusz Podcast
Рет қаралды 371 М.