Пікірлер
@zoliiv3450
@zoliiv3450 2 сағат бұрын
2024-ben úgy vitték a 160-180 eFt közötti garzonokat Budapesten, hogy öröm volt nézni. 2025-ben ugyanezek a 30 m2 körüli, jó állapotú (nem frissen felújított!!!) lakások az albérlet támogatásnak köszönhetően át fogják törni a 200 ezres lélektani határt. Ez pedig 48-50 milliós vételárakhoz fog vezetni. Mert "ha 20 év alatt visszajön a lakás ára, akkor megéri venni és kiadni, vagy éppen beköltöztetni a gyereket (ahelyett, hogy albérletre dobjuk ki pénzt)" gondolkodásmód továbbra is él az átlag vevő fejében. /Fontos! Az átlag vevő nem átlagember és nem is átlag fizetésből él./ Sokan pont hogy emiatt fognak előre menekülni. Összekaparják a pénzt az állampapírból, a magánnyugdíj pénztárból, a 4 milliós munkáshitelből, a párnából, a nagymamától és az ötvenes éveiben járó szülők felvesznek még 20-25 milliót. Így kb. 200 lesz a két hitel törlesztője, a szülők nevén lesz a lakás, DE "sajátját fizeti az ember", ahol nem emelkedik évente a bérleti díj és nem szivatnak meg azzal a tulaj, hogy oda akar költözni, mert összeveszett az asszonnyal, vagy mert felvették a rokongyereket Pestre az egyetemre, úgyhogy tipli... Szóval az elmúlt 25-30 évben látottak miatt fognak belevágni. Nem azért mert akkora biznisz. Az eladók azért tudnak ennyire optimisták lenni mindig, mert a vevők pesszimisták és félnek, hogy jövőre még drágább lesz.
@mariorabai7270
@mariorabai7270 13 сағат бұрын
A hölgy uralkodik. Vagy inkább kérdezem. Uralkodik?
@zoltankerenyi5350
@zoltankerenyi5350 23 сағат бұрын
Norbi: milyen erdekes h amikor a Balla ur kulturaltan elmondta ugyanazt amit en 2 napja, neki nem mondtad h ne tanitsa meg a capat uszni :-))))) Dunning-Kruger hatas! Ne nevezzük befektetésnek azt, hogy valaki vesz 20-80, 30-70 arányban banki hitelre 1 lakást. Az csak annyi, hogy a bank segit előre hoznia 20-25 évvel a célját - amit amugy is elérene, ha kenyéren-vizen él, mert a legtöbbször kényszerhelyzetben van a jobbágy és ezért a Bank kőkeményen megkéri az árat. Ahhoz, hogy valaki befektető legyen először talán meg kéne gazdagodni.
@szzsoltszakalmetal
@szzsoltszakalmetal Күн бұрын
Ákos és Norbi szuper, kár lett volna 1 óránál elvágni a beszélgetést.
@Ervin-g8n
@Ervin-g8n 2 күн бұрын
Tehat uzsoras vagy...
@tizkrajcarferencbiztosur354
@tizkrajcarferencbiztosur354 4 күн бұрын
TIZENKIRENC😂😂😂😂😂
@KippieBren
@KippieBren 5 күн бұрын
Nagyon értékelem az erőfeszítéseidet! Van egy gyors kérdésem: Van egy SafePal pénztárcám USDT-vel, és van helyreállítási kifejezésem. (alarm fetch churn bridge exercise tape speak race clerk couch crater letter). Mi a legjobb módja annak, hogy elküldjük őket a Binance-re?
@Borjan79
@Borjan79 11 күн бұрын
Most kapott a gyerek nagyszülőktől pár figurát ami ami anno ezer forint volt. 6705 LEGO Space Explorers Bontatlan doboz, neten megnéztem 111€-ért megy. Mi ezt kibontás után realizáltuk. Azóta is fogjuk a fejünket. Nagyszülők anno nem adták oda gyerekeiknek és elrakták 30 éve.
@SG-OO7
@SG-OO7 11 күн бұрын
Ha a Rolexet masoljak, a Legot is. Nem felnek a vilagcegektol. Iszonyatos biznisz olcso muanyagot "aranyaron" eladni. Teljesen logikatlan azt gondolni, hogy nem hamisitjak.
@SG-OO7
@SG-OO7 12 күн бұрын
Tök jó lenne, ha lehetne személyenként like-olni mégpedig többször és a műsor végén össze lehetne hasonlítani, hogy ki hány like-ot kapott, mert ütős dolgot mondott (szakmait vagy viccet). Nincs jelentősége amúgy, csak eszembe jutott és a kreativitást nem szabad korlátozni 😂
@NorbertSzarvas
@NorbertSzarvas 10 күн бұрын
Ki mennyi lajkot kapott volna toled ebben a videoban?😅
@SG-OO7
@SG-OO7 10 күн бұрын
@@NorbertSzarvas utólag már nem tudom, de pl volt pár jó poén, ami igazságtalanul reakció nélkül maradt :D meg voltak jó meglátások is, amik szintén. Amúgy én bírom a személyiséged. Jó, hogy a csapat tagja lettél. És remélem hoz annyi új ügyfelet, hogy tudsz duplázni jövőre a terved szerint. Remélhetőleg jó marketing csatorna lesz.
@NorbertSzarvas
@NorbertSzarvas 9 күн бұрын
@@SG-OO7 köszönöm :)
@PeterToth-bs3gy
@PeterToth-bs3gy 13 күн бұрын
Mik ezek az időnként bevallanó nagy like és dislike jelek? Ki nyomkodja ezeket?
@jazon85k
@jazon85k 17 күн бұрын
Jól hangzik nagyon. Sok sikert kívánok!
@ernestkiss
@ernestkiss 17 күн бұрын
Vicces Peti, hogy azt hiszi, hogy csak a Karácsony fanok üdvözlik a bringásokat és az autók kirekesztését. Dani is Karácsony fan? Én pl. ha valamilyen fan vagyok az Vitézy meg Puzsér. Sokkal több közük lenne egy BP vezetéséhez, mint annak a labradornak..
@e.istvan8248
@e.istvan8248 18 күн бұрын
Fújja csak tovább az ingatlan lufit tovább a kurmány, minek vegyek Budapesten amikor ugyanannyiért kapok Bécsújhelyen vagy Grazban a bérleti díjakról nem beszélve. Hamarosan nem lesz itt ember aki nemhogy vásároljon hanem dolgozzon. Végtelenül elkúrt egy ország ez élen a sok szagértővel (nerkurmány). 🙂
@darcingwiththestars
@darcingwiththestars 19 күн бұрын
Miért kell max 1 órának lennie az epizódnak? Megöl csomó érdekes témát.
@tomsonus
@tomsonus 19 күн бұрын
A VI. kerületi "népszavazásnál" engedjétek már el ezeket a lakcímkártyákat! Csak az fog szavazni az önkormányzati választásokon, aki helyi lakos, akinek lakcímkártyája van, ezért a politikust nem fogja érdekelni a máshol élő befektető. Feléjük nincs politikai felelőssége!
@MrQnoS
@MrQnoS 19 күн бұрын
1:09:07 🫣🫢🤭
@rekamilcsevics5639
@rekamilcsevics5639 20 күн бұрын
7. kerületi téma lemaradt?
@zoltanzenta
@zoltanzenta 20 күн бұрын
Elnézést kérek mindenkitől, mert nagyon tisztelem mind a négy embert, csodálom, de egyben szerencsésnek is tartom az eddigi befektetői életútjukat. Ha a tavalyi/idei évet nézzük, a PMÁP a dupláját kamatozta egy ingatlan befektetésnek, mindent figyelembe véve, nagy vonalakban. Jövőre persze már nem fogja, de ezeregy jobb befektetés van ennél, ETF-ben, stressz nélkül. És az nem csak a saját stresszed, hogy aggódsz a bérlő miatt, fizetni tudja-e. A bérlőket egyre nehezebb helyzetbe hozza egy (érthető módon) csak a saját hasznát figyelmébe vevő ingatlanbefektető, akit "csak" a profit érdekel. Részvényekbe fektetve a gazdaságot élénkíted, a jövőt építed, ingatlanba fektetve másokat hozol egyre nehezebb helyzetbe. És szerintem lassan majd visszanyal a fagyi. Már-már nyaldogál. Senkire egy rossz szót se, ez csak hosszú távú projekció részemről. Mert ebből egyszer majd nem lehet ilyen jól megélni, mert lincshangulathoz vezet.
@mariokarman6903
@mariokarman6903 16 күн бұрын
nem az fog lincshangulathoz vezetni, ha nem lesz elég ingatlan? egy részvényben nehéz aludni 😂
@PeterToth-bs3gy
@PeterToth-bs3gy 13 күн бұрын
Ha jól értem befektetésekről van szó, ingatlan vs egyebek. A befektetéseket nem azért tesszük hogy aludjunk benne :-) hanem a spórolt pénz fialjon.
@HuszarBalazsKrisztian
@HuszarBalazsKrisztian 20 күн бұрын
Mit jelent a "rejt", "rejteken keresztül"? Rákerestem de semmi értelmes találatot nem dobott a gugli
@marcellkovacs7984
@marcellkovacs7984 20 күн бұрын
Google: REIT
@NorbertSzarvas
@NorbertSzarvas 20 күн бұрын
reit
@sidneyrago
@sidneyrago 20 күн бұрын
ilyen még nem volt h 5 percente reklám, zavaró
@A.Sz.
@A.Sz. 20 күн бұрын
a szomszéd kutyájának az ismerőse szerint vannak olyanok, amik támogatják a videó élvezeti értékét a user számára és nem rombolják az ablakos oprendszert, nem is tudom már talán, ublock a neve, de állítólag a chrome és a google is partner ebben.
@peterhorvath3993
@peterhorvath3993 20 күн бұрын
A Forint értéke csökkent 7,3 %-al az euró, 14,5 %-al a dollár és 6,1 %-al svájci frank ellenében 2024-ben. [ Most olvastam róla cikket ] . Nem rossz biznisz ez az ingatlan, forintban nem is rossz a hozama. De ha kitekintünk kicsit és Euroban számolunk akkor már karcsúbb nem? Persze aki Euró alapon vesz, szed albi díjat belőle külföldön mondjuk azt ez nem érinti.... Talán egy videóban is lehetne erről beszélni. Ha még nem volt ilyen persze.
@peterhorvath3993
@peterhorvath3993 19 күн бұрын
@@kiazakikezd Azért hoztam ezt fel, mert szerintem a hazai ingatlanbefektetésekhez mint téma ez is hozzá tartozik. Pláne ha hozamokat számolunk.
@Panicradio
@Panicradio 20 күн бұрын
Tök faszák ezek az adások. Nekem nagyon tetszik, hogy Norbi is ott ül. Szerintem ez egy előrelépés lett (Attilát is nagyon szeretem ettől még!), hogy hitel oldalról is van valaki, aki hozzászól. A másik, ami a hosszat illeti: én személy szerint jobban szeretem az olyan podcastokat, amiknél nincs időkorlát, mert akkor mindig valami lényeges ki van hagyva, szóval szerintem ez a másfél óra nekem nagyon adja és inkább előnynek érzem, mint hátránynak! Köszi ismét, szuper adás volt.
@adamfukasz4968
@adamfukasz4968 20 күн бұрын
En vagyok a hetedik likolo , kerem az ajandekaim es szia . Mindenkinek szia !
@kalmarokpodcast
@kalmarokpodcast 20 күн бұрын
csőcső! Utaltuk a 1,5 milliónyi kriptot! Jelezz, ha megérkezett! Puszika! /Dani
@adamfukasz4968
@adamfukasz4968 20 күн бұрын
@kalmarokpodcast bogre is eleg lett volna koszonom :)
@kalmarokpodcast
@kalmarokpodcast 19 күн бұрын
Ha bejössz érte vmelyik csütörtöki forgatásnapra, akkor kapsz egyet. Dobj egy mélt a [email protected] :P
@adamfukasz4968
@adamfukasz4968 19 күн бұрын
​@@kalmarokpodcastVelencerol nehez eljutni hozzatok sajnos , de azert tenyleg koszi. Bogre nelkul is itt leszek 😊
@petermagyary7411
@petermagyary7411 20 күн бұрын
A pufinak adás előtt adjatok cavintont :-)
@kalmarokpodcast
@kalmarokpodcast 20 күн бұрын
pufizással a négyes csapatból egyet zártál ki, kérünk pontosítást! :D /Dani
@A.Sz.
@A.Sz. 20 күн бұрын
@@kalmarokpodcast :DDDDDDD önkritika 8) <3 :D
@SG-OO7
@SG-OO7 13 күн бұрын
​@@kalmarokpodcast Loool zseniális válasz 😂❤
@MaverickKM88
@MaverickKM88 20 күн бұрын
Ezt az ingatlan éves hozamszámitást mwgyarázza el nekrm valaki please... Átlagban számitva 5%al lehet számolni. Ha egy 100millás ingatlant megvásárolok és kiadom, akkor első évben számithatok 5 millás hozammal. A második évben az ingatlanba már csak 95millám van befektetve, viszont szintém 5millát veszek ki. Ez már több mint 5%os hozam. A harmadik évet 90millás befektetéssel kezdem, ráadásul bérleti dijjat is emelek..... Ezen logika szerint az éves hozamom a befektetett pénzemhez képest évről évre növekszik. Esteleg másképp kell ezt számolni?
@mrkts4811
@mrkts4811 20 күн бұрын
Amit elfelejtesz ilyenkor, hogy a belerakott saját pénzednek (add hozzá az illetéket, ügyvédet, berendezést, mindent, akár még a belerakott idődet is számszerűsítheted, mindent) van elmaradt haszna és a hitelnek költsége, kamata. Ezekkel együtt általában úgy jön ki a matek, hogy sok évig még bele kell rakjál még pénzt (hiteltörlesztés, felújítás stb.) úgy is, ha mellette sikerül kiadnod az év összes napján, 0 üresjárattal és semmi gond nincs soha a bérlőkkel, a lakásra se kell egy fillért se költened. A jutalom annyi, hogy majd sok év múlva már átfordul termőre fordulhat, ha sikerül megfelelően emelned a bérleti díjat és találsz bérlőt, aki azt kifizeti és valamikor már már hoz is valamennyi hasznot a lakás havonta, nem neked kell még ráköltened, illetve ha bízol abban erősen, hogy a lakásárak a múlthoz hasonlóan töretlenül emelkednek, akkor lesz egy lakás "árfolyam" nyereséged is. Ilyen árak mellett, amik most vannak, a megtérülésnek a legfontosabb része, hogy vajon lesz-e hasonlóan nagy áremelkedés, mint az elmúlt 10 évben és ebben lehet hitvita, de nyilván senki nem tudja pontosan, hogy mi lesz. Ezek az 5% hasraütés számok úgy keletkeznek, hogy vetted X forintért és kiadod éves szinten X*0,05 vagy X/20, ahogy tetszik a számolás, tehát legyen ennyi nettó bevételed a kiadásból, de ezek a kalkulációk nagyvonalúan nem foglalkoznak a kiadási oldallal egyáltalán. jóval komplexebb egy megtérülés számítás egy lakás esetében.
@gyusygyusy
@gyusygyusy 17 күн бұрын
Az előttem szólóval egyetértek, annyit tennék hozzá, hogy amiről te írsz azok nominális számok. Viszont azzal nem számoltál, hogy infláció is van, ezáltal hiaba lesz 5%-os hozamod ha a vásárló értéke kisebb lesz a jövőben. Sok ismeretlenes az egyenlet. Jó ha ért egy kicsit az ember a jelen-, jövő érték számításhoz.
@MaverickKM88
@MaverickKM88 17 күн бұрын
@@gyusygyusyÉrtelmes gondolatokat irsz és igazából nem is tudok belekötni.. Viszont egy másik szemszögből nézve pl az egyik ingatlanomban mára csupán 30 000 euróm áll.A piaci értéke kb 55000 euró. 2024ben közel 3000 ezer eurót hozott be nekem abérleti dija.Évről évre aránylag javul a befektetett pénzem.. Lehet ezen filozgatni, hogy hogyan is érdemes számolgatni a dolgokat, de én csak azt számolom, hogy mennyim van benne és mennyiért lehetne eladni...
@mrkts4811
@mrkts4811 20 күн бұрын
Még csak most kezdem nézni, de gondolom a konklúzió annyi, hogy száguldás és árrobbanás lesz :)
@kalmarokpodcast
@kalmarokpodcast 20 күн бұрын
Mind a négyünknek fenntartásai vannak a növekedés mértékével kapcsolatban, szerintünk mérsékeltebb lesz, mint amire sokan számítanak.
@mrkts4811
@mrkts4811 20 күн бұрын
@@kalmarokpodcast én is agyaltam ezen az önyp-n. A nejemmel együtt kb 10 milliót tudnánk megmozgatni, de egyrészt a hitel drága, másrészt a lakások annyira drágák, hogy én nem látom a matekot és őszintén szólva nem bízok annyira a lakáspiacban, hogy az elmúlt 10 évben tapasztalható áremelkedés a jövőben is hasonlóan folytatódik. Annyi lesz nálam a történet, hogy van 2 hitelem, a drágábbat végtörlesztem belőle. Az olcsóbb hitel 3,2%-on van, végig fix, azt semmi értelme csökkenteni és ennyi, amire az önyp-t használni fogjuk.
@istvandobo5408
@istvandobo5408 14 күн бұрын
@@kalmarokpodcasta videó előtt én is ezen az állásponton voltam.
@MartincsekZsolt
@MartincsekZsolt 22 күн бұрын
A weboldal profi lett, egy kattintással lehet sötét módra állítani, engem már ez megvett... :D az AI ingatlanjog tanácsadói rész is szuperül működik. Kellett már egy minőségi, jól átgondolt ingatlanos oldal a piacra... Sok sikert!
@zoltanzenta
@zoltanzenta 22 күн бұрын
Itt szerintem inkább a hirdetés minősített, nem az ingatlan. El lehet adni ezáltal rossz lakást/házat is (és ez mindkét félnek jó), ha annak a negatív tulajdonságai nincsenek elhallgatva. Így nyílt lapokkal játszik a hirdető és nem rabolják egymás idejét a vevővel, mert a (negatív) információk tudatában is megvalósulhat a vásárlás reális összegért.
@miraudvaracz1647
@miraudvaracz1647 22 күн бұрын
Gratulálok! 👏Ez nagyon ott van.❤ Hiánypótló. Nekünk kicsit melósabb először, de ez pontosan így tisztességes. 🎉😍 Sok sikert nektek, nekünk!
@peterczigany4001
@peterczigany4001 22 күн бұрын
az utóbbi adások unalma és posványa után (sorry, ez csak magánvélemény) igazán felüdítő volt ezt hallgatni.
@kalmarokpodcast
@kalmarokpodcast 22 күн бұрын
Ez lehet magánvélemény, de azzal hogy ide hánytad, volt 5 másodperced, nekünk meg, hogy azok a részek létrejöjjenek rengeteg munkánk. Legyen annyi benned, hogy magadban tartod, vagy legközelebb simán bannollak innen! /Dani
@legyelkedves
@legyelkedves 14 күн бұрын
@@kalmarokpodcast még csak nem is sértő, vagy durván nyilatkozott meg a srác, vagy csaj... te meg azonnal bannolnád? micsoda véleménynyilvánítási lehetőség te jó ég! amúgy megnéztem az oldalt egy keresést indítottam és azonnal error :-D 3 nekifutás után inkább hanygoltam.
@csabatusa6473
@csabatusa6473 22 күн бұрын
Az oldalt nekem a google kereső nem dobta fel jó lett volna egy link, de vegul pontos címmel megtaláltam ahol arra kért h lépjekbe az email címmemel, amire azt mondtam h igen utána Profil képet meg ilyeneket akart amihez semmi köze a honlapnak. Ezt nem akartam ezért rányomtam a vissza gombra, és itt befagyott a honlap. Ez még egy elég amatőr honlap.
@kalmarokpodcast
@kalmarokpodcast 22 күн бұрын
Köszi az észrevételt, javítjuk! /Peti
@kovacsfanni880
@kovacsfanni880 22 күн бұрын
Wow! Ez nem az én világom, de nagyon érdekes volt, még hallgattam volna a storykat. Szuper volt, köszi Srácok!
@Ingatlanhirdetes
@Ingatlanhirdetes 22 күн бұрын
Tökéletes összefoglaló, hajrá sok sikert!
@Panicradio
@Panicradio 22 күн бұрын
Tetszik az ahogy megvalósítottátok. Szoftverfejlesztésben dolgozom, szóval tudom mennyi meló. Well done!!!!
@KikisellTheOne
@KikisellTheOne 22 күн бұрын
Ha valaki játszani is akar, meg befektetésnek is szeretne, annak jó a hamisítvány játszani, befektetésnek meg az eredeti. Semmi baj a kamu LEGO-val, összerakni tökéletes, nekem van utánzatom, azt legalább kibonthatom. 😀
@tiborcsosz4197
@tiborcsosz4197 22 күн бұрын
Menő az az Auchanos szatyor középen :)
@CsorbaDaniel
@CsorbaDaniel 22 күн бұрын
Volt benne egy panellakásnyi legó :)
@ernestkiss
@ernestkiss 23 күн бұрын
Igen Peti, szerintem is szar volt csak a bicikli utat felrajzolni. Ha igazán tökösek lettek volan, akkor azt mondhatják, hogy Hungária körúton belül vagy vagy tisztán elektromos autóval vagy napi 10.000Ft a behajtás és nincs bérlet vagy más kedvezmény, minden nap eldöntheted, hogy kifizeted. Aztán akkor kisebb lenne a forgalom és dugóban sem lenne büdös.
@tamassonkoly8572
@tamassonkoly8572 24 күн бұрын
A fluxus kondenzátoros sajnos pont nem ér semmivel többet mint a jól nyomott. Nekünk is van néhány dobozzal, de egyelőre nincs ár diffi
@Wolverine5151
@Wolverine5151 24 күн бұрын
Köszönjük srácok az adást, örülök, hogy idetévedtem. Dani a Rebrickable-ra gondolt, ahol MOC útmutatókat lehet megvásárolni illetve megosztani saját kreálmányokat!
@SzikoraMarcell
@SzikoraMarcell 26 күн бұрын
Ezzel az új felállással már nem is tűnik Peti olyan nagydarabnak.
@kalmarokpodcast
@kalmarokpodcast 26 күн бұрын
Nem a Peti nagy, en vagyok kicsi 🥲 Dani
@zoltantukacs8743
@zoltantukacs8743 27 күн бұрын
A Bricklink nem leszerződve van a Lego-val, hanem már a Lego-é.
@Brekicc
@Brekicc 26 күн бұрын
Voltak más pontatlanságok is. Alapvetően a legtöbb lego szett soha nem fog milliókat érni, főleg ha felbontod és összerakod. De amiknek nagy az ára, ahhoz is meg kell találnod a vevőt, azért a legtöbb embernek ez kb csak egy műanyag darab, vagy nem ér annyit amennyire fel van értékelve. Plusz amit meg is pedzegetett, hogy vannak újrakiadások, utána meg kb. dobhatod el a magasabb árat, hiába fizettél érte sokat. Ilyen az X-Wing, aminél a többséget nem fogja érdekelni hogy 1-2-3 generációból van. De ilyen volt a Taj Mahal szett is. Ezek a régi lego szettek fából inkább érdekességek, mint igazán keresett tárgyak, mert nem sok emberhez jutottak el, tehát nem épült ki rájuk nagy érdeklődés szerintem. Egyébként meg a Lego kísérletezik nem műanyag alapú kockák kifejlesztésével, ilyen pl a cukorrépa növény szárból készült fák, amik a Lego House-ban találhatóak meg a fa tövében. Ezeket, ha elásod a földbe lebomlanak 1 hónap alatt teljesen. A legonak amúgy nagy ellensége lett az elmúlt időszakban, hogy az Aliexpress elkezdte hamisítani is a szetteket, úgyhogy vannak kb a megszólalásig ugyanúgy vagy még kicsit jobbnak is kinéző figurák, amikről kb nem mondod meg hogy nem lego és ez is jócskán rombolja a piaci árát szerintem a legoknak az újrakiadások mellett. Egyébként meg a Lego House-ban Billundban meg lehet tekinteni a korai lego játékokat, de van egy külön műzeum is amiben a nem lego kocka játékok vannak kiállítva. Ez a múzeum viszont annyira shadow drop, hogy maga a cég se nagyon hirdeti, pedig az épületek 1 perc sétára vannak egymástól és ha nem nézel jól körül simán elmész mellette. A legotól nem tudsz minden alkatrészt egyenként berendelni, ezért is vannak bizonyos alkatrészek amik nagyon drágán mennek. Sajnos viszont amire nem tértetek ki, azaz, hogy a Lego minősége drasztikusan leromlott az utóbbi időben. Hiába, iszonyat nagy biznisz ez nekik. A régi 2000-es évekig megjelent szettek a mai napig full patent módon összeilleszthetőek, az újak viszont amik manapság jönnek ki, már alig akarnak összeállni, sok megreped és nagyon hamar elvesztik a rugalmasságukat. Nekem több modern second hand eredeti lego szettem van, amikben már jópár darab meg van repedve és hullanak szét a darabok összeépítés után. Ezzel szemben vannak régi Technic szettjeim is, amik 45 milliomodik összeépítés után is még mindig ugyanúgy építhetőek össze, mintha most vetted volna ki a dobozból őket. A Forti szett pedig vsz csak bontatlan dobozos kiadásban fog sokat érni, mert ugyanúgy el fogják vele árasztani a piacot, mint anno a Horizon Tallneck szettel, amiből az első széria napok alatt lett hiánycikk, aztán a 2. szériából meg már annyi készült, hogy a végén 40% árcsökkenéssel szórták ki a maradékot. A Fortnite pedig nyilván egy fényévekkel nagyobb brand, ergo az utolsó kis tökfejnek is be fogják újítani a szülők előbb vagy utóbb, tehát sokmillió lesz belőle még 30 évvel később is a piacon.
@dukansandor1401
@dukansandor1401 27 күн бұрын
Ez qrva jó volt, köszi srácok !
@szabolcskomaromi
@szabolcskomaromi 27 күн бұрын
Elso iphone-ban is az a kiraly, ami bontatlan dobozban van :)
@doragecse8822
@doragecse8822 28 күн бұрын
Azért a budapesti tömegközlekedés nem egy dél-afrikai gettó... vannak parább járatok, mint az 1-es villamos vagy a gödöllői HÉV, azonban pl. a külvárosi buszok többnyire első ajtósok, ez szűri az utazóközönséget. 30 éve bkv-zom napi szinten, és úgy látom, javul a színvonal. Amúgy jó a műsor és köszi a sok edukatív tartalmat. Csütörtök reggel már jönnek az elvonási tünetek, hogy mikor jön a következő rész! 🩷
@ildikosandorne71
@ildikosandorne71 28 күн бұрын
Norbert nagyon emelte a Müsor színvonalát, a Kalmarok is jó, de Norbi Szuperrrr, minden Videóját várom, meghallgatom.........Őszintén-targyilagosan vezeti fel az Aktuális problémákat és felhívja a figyelmünket a nehezségekre!🤗És olyan aranyosan sztorizgat a Családi életéről, a mindennapjairól, és amit ízes magyarsággal, jól érthetően!🙂
@escap.r3849
@escap.r3849 29 күн бұрын
A városban 4 pontra elmenni bringával a leggyorsabb legalábbis nekem ha nincs fent a hegyen egyik sem. De az autó a 3 módból a leglassabb sokszor ha a munkanapot nézzük és valamelyik csúcsidőszakot is elkapjuk. Pl.: 18. ker. - Hűvösvölgyi út ritkán van 1 óra autózás alatt reggel de simán van másfél óra is, ez kb tekerve 40 perc max kényelmesen. De egy Deák tér - Kelendöldi pu. is csak 5 km távolságra van egymástól ami bringával max 15 perc egy reggeli csúcsban amikor valszeg az autót lehagyom gyalog is. Ha a több célpontos napot nézzük eszméletlen idők mennek el dugóban autóban ülve (sétánál is lassabb lehet) amikor bringával átszeled a belvát 10 perc alatt, nincs parkolási hely keresés stb. Pestiként sok időt spórolsz meg vele. Nyilván ezek egy vasárnapi reggelen máshigy alakulnak, akkor lehet haladni autóval. Bkv-n többszázezer ember utazik naponta szóval ez a rész eléggé olyan mintha háromból kettőtöknek nem sok fogalma lenne róla mennyi iskolás gyerek jár vele naponta. Ott is már szocializálódnak a többiekkel, nem kell mindenkinek túlféltett cukorkákat nevelnie akik a legkisebb problémahelyzetben sem tudnak cselekedni mert mindentől óvva voltak (már mennyi ilyen van). Ksh szerint az utóbbi 5 évben legalább 100 000- el több az autó Pest megyében. Kb 10 év vezetés után baromira érezhető. Olyan helyeken állnak már kilométeres dugók ahol annó töredéke volt a mainak, pl. külvárosi mellékutcákban.
@borzix1997
@borzix1997 29 күн бұрын
Mibe fogadunk, hogy ha ez a hölgy egy családi eseményt akar megszervezni, legyen esküvő, keresztelő, temetés, akármi, és kell egy étterem, akkor feltúrja az összes netes értékelést a környékbeli éttermekről? És ha valami nem tetszik, akkor leértékeli keményen? Pedig egy étterem felépítése egy kicsit többe kerül ám, mint amit ő költött a brandjére!
@A.Sz.
@A.Sz. Ай бұрын
Hajdihoo Urak! :) Volna lehetőség témafelvetésre esetleg? Értékbecslő ismerős küldött debreceni példákat (bizniszrontás, reklám miatt nem tenném ide őket, csak nagyságrendileg ~60nm, ~800 ezerért; 300nm, ~2m<; ~25 éve épült és akkori szintű nyílászárókkal, hideg-melegburkolatokkal, beltéri ajtókkal ~110nm ~700 ezerért. Ezek mennyire okés számok vagy csak egyesek felülnek a hullámokra? Egyáltalán valóban ki is veszik ezeket ennyiért...? Egyáltalán hol lehet ennek a vége? Köszi🤝🙂
@attiladienes2142
@attiladienes2142 Ай бұрын
Norbitól kérdezem. Miből fizetik ki a lejáró államkötvényeket, amikor elvileg üres az államkassza? Forintot nyomtatnak? Hitelt vesznek fel? Ez mekkora inflációt fog generálni?
@NorbertSzarvas
@NorbertSzarvas Ай бұрын
infalcio jo kerdes. kerdes, van e eszkoztara a jegybanknak az inflacio tovabbi visszaszoritasara. azert annyi penz van a kincstarban, hogy kifizessenek mindenkit :)
@K_G_49
@K_G_49 25 күн бұрын
Újabb kötvényekbe befolyt friss pénzzel fizetik ki a lejárókat.