Vw golf mk4 sdi 98. Első autóm. A tél úgy néz ki, ha hideg van akár 10-20 percet is melegítem, amíg leolvaszt és kicsit melegebb lesz az utastér, főleg amióta van gyerek is, de ezt a kényelmet magamért is megteszem. Illetve, ha csak a két utcával lejebbi boltocska a cél, akkor lezárom és berreg tovább. Ez megy már 8 éve és közel 400k km óta. Kedvelem ezt az autót, és nem adnám semmi pénzért, de az eszköz kategóriából nem fogom kiléptetni.
@djcarlwayne4 күн бұрын
Sziasztok. Segítséget szeretnék kérni, természetesen nem várom el ingyen. Az én nem hozzáértésem és egy meg nem nevezett honosítási magyar cég figyelmetlensége miatt problémám akadt. Leirom részletesen és köszönöm ha elolvasod. Németországban élt édesapam,súlyos beteg volt. 2024.11.12-én megvásároltam tőle az autót,ez van az adásvételi szerződésben is. Majd visszajöttem Magyarországra,időközben egy céget kértem meg hogy honosítsa. Szóltam a cégnek hogy, az autóval megyek haza és hogy kérném a honosítást. Emlitettem hogy én semmit nem csináltam kint csak eljöttem az autóval és hogy rendszámot sem adtam le. Azt mondták hogy nem baj majd megoldják. Időközben Édesapám elhunyt. A mai nap megkaptam a forgalmit és postázzák a magyar rendszámot. Rákerdeztem mi lesz a kinti ügyekkel és hát konrétan letolják. Az eredeti német dokumentumok az 5. Kerületi kormányhivatalban vannak, a Német rendszám meg az autón. Utólag tudom már hogy nem így kellet volna csináljam. Nyilván a német állam és a biztosító nem tudja hogy már itt az autó és s nevemre van iratva. Tudna valaki ebben segíteni mi a teendő ilyenkor. Nyilván ügyintézés keretében kifizetem a segítséget vagy az ügyintézést. Köszönöm!
@abn-germany3 күн бұрын
Először is őszinte részvétem a veszteségért. Valóban nem ez volt az ideális ügymenet. A magyar hatóság un. "kényszerkivonást" fog alkalmazni, magyarul kivonatja a német hatóságokkal a gépkocsit a forgalomból. Ennek az egyetlen hátránya, hogy ez hónapokig is eltarthat, miközben a biztosítás és német gépkocsiadó esedékes lesz. - Ezzel teendő nincsen, esetleg érdemes havonta egyszer érdeklődni az illetékes német hivatalnál, illetve megpróbálni egy magyar forgalmi másolattal megsürgetni az ügymenetet. Szép hétvégét.
@gs.20594 күн бұрын
👍
@tamaserdosi85775 күн бұрын
Nekem be kell indítani az autót. Nincs mese. Mert, a szélvédő és tükörfűtés máshogy nem működik. 3-5 percig mennie kell. Ha nem akarok jeget vakargatni. 😂😂
@Laca917 күн бұрын
28 millió eurós fizetés te jó ég. Elképesztő. S még mennyi ilyen poszt van ott ahol euró milliókat keresnek most meg sírnak… igazából meg is érdemlik.
@Laca917 күн бұрын
Nincs baj a Volkswagennel csak az, hogy az id modellek iszonyatosan csúnyák lettek. Beltér meg minden csak nem minőség. Egy ledaralt pet palack az egész jó drágán. Jelenleg a legjobb Volkswagen az új Skoda superb.
@gaborsiegl8 күн бұрын
minek? csak a magyarok csinálnak ilyen hülyeségeket mert fázosak
@armand2319 күн бұрын
a golf 4 fagyban is indul nyugi xD
@tomipetricska78919 күн бұрын
5w40 8mp mire körbe ér az olaj, 10w40 28mp 15w40 48mp
@zsoca8519 күн бұрын
Nekem 1.6 szívó van. Télen szoktam melegíteni pár percig, ugyan is a párát hideg levegővel nem lehet lenyomatni a szélvédőről. Bepárásodott szélvédővel meg nem igazán jó közlekedni. Hidegen pár km-ig meg 2000 fölé nem szoktam forgatni.
@beresadam4799 күн бұрын
Én azért vennék Németországba kocsit mert olyan ritka az a típus, hogy ott is csak pár darab van belőle. Valószínű hazahozatatom veletek. De még ez a jövő zenéje.
@JózsefCzank-k4k10 күн бұрын
Majd az állam kihúzza őket
@zsoltw882310 күн бұрын
"nincs elég elektromos autó megrendelés." a tesla egyedül 1millió elektromos autót adott el 1 év alatt. nme sokkal kevesebbet mint a bmw összesen az elektromos, hibrid, dizel, benzines autóival együtt. így nem gondolnám nem vinnék az elektromos autókat, főleg hogy 1.5liternyi áramot fogyasztanak, ami 600ft-os benzinnel számolva 900ft-ra jön ki 100km otthon töltve, és 90%-ban otthon tölt az ember. míg egy dizel is 5litert eszik, nem beszélve egy benzinesről ami oylan 7litert. DE a németek nagyon drágán adják az elektromos autóit. persze hogy annyiért nem viszik őket. egy EQS 70milla. nagyon drága. közben egy 1.000LE-s tesla model S paid 45millió. tudom, ninsbenne annyi csicsa. de valakinek egy autó autózásra kell, nem nézegetni a belsejét. és inkább lemond pár dologról, de sokkal olcsóbb legyen. de jönnek a kínmaiak, uygan annyi csicsával, technikával mint a német prémiumok, jóval olcsóbban.
@zsoltw882310 күн бұрын
ne felejtsük el, az is közrejátszik a VW nem jó eredményének, hogy elavultak az üzemei, de még az újak is. pl. a kínai xiaomi autógyárban, ahol 40másodpercenként legördül egy autó, 700db robot dolgozik, és 20!!!!!!!!! ember. a robot nem kér fizetést. így sokkal olcsóbban tudnak gyártani, (és még jobb minőségbven is), így olcsobban is tudják árulni az autókat. és amikor van visszahívás, álltalában ott is az emberi munkaerő hibázott, nem a robot.
@abn-germany10 күн бұрын
Henry Ford tisztában volt azzal, hogy mennyire fontosak a munkások, nemcsak mint termelők, hanem mint fogyasztók is. Ford híres volt az 1914-ben bevezetett 5 dolláros munkanapjáról, ami akkoriban forradalmi újításnak számított, és azt a célt szolgálta, hogy az alkalmazottai megengedhessék maguknak az általuk gyártott autók megvásárlását. „Ha mindent automatizálnék, ki venné meg az autóimat?” - azt a felismerést tükrözi, hogy az ipari fejlődés és a munkaerő gazdasági jóléte között egyensúlyt kell teremteni. Ford számára az automatizáció fontos volt, de sosem vesztette szem elől az emberi munka szerepét a gazdaság fenntartásában.
@andraskleistenes858610 күн бұрын
Nem vettem még szerencsére rossz autót, mivel ragaszkodom a már bevált motorvariációkhoz, típusokhoz. Amit az amerikaiak mondanak, azt érdemes megvenni, nem érdemes kísérletezni!
@andrasfucsok152810 күн бұрын
Giulia🤩
@gerrardsteven21359 күн бұрын
fújj
@robertkiraly454810 күн бұрын
Uj gyarto Ienos Grenadier. Megbizok bennuk es jol mukodik ..
@krisztian1991082311 күн бұрын
Az új vs használt autó fejezetnél az a kérdés fogalmazódott meg bennem, hogy ki az aki 8 hónap után eladja az új autóját és miért?
@abn-germany11 күн бұрын
Jó kérdés. Válasz még 198.000 embert érdekelt. 😉kzbin.info/www/bejne/l2jRfJivgKmJiZo
@gyorgymoor106811 күн бұрын
Minden évben cserélem a Motorolajat 8-10000 km ford focus 2007 1,6 benzine sedan
@abn-germany11 күн бұрын
Ha vettél már olyan autót amit később megbántál, akkor írd meg, hogy milyen autót, és miért volt rossz döntés. 😫
@PéterWágner-i4f11 күн бұрын
Végre van verseny a piacon, elszokott a versenytől. Monopoliummal könyü vagánykodni.
@MyCsigusz12 күн бұрын
Tanácsot kérnék. Ausztriában élek. Vidéken. A munkahelyem kb 15 km re van a lakástól, de folyamatosan felfelé kell mennem. tehát nem tudom alacsony fordulaton pörgetni a motort. Mivel itt hidegebb van mint Magyarországon, lassan melegszik a rendszer. Amennyire tudom 2000 es fordulat körül tolom fel az autót a hegyre. kb 2 perc állóhelyzeti járatás után. Szeretnék tanácsot kérni,hogy mit javasol ebben az esetben. Az alany egy 2012 es 140 LE 2.0 Ford Mondeo. Előre is köszönöm a válaszát.
@abn-germany12 күн бұрын
Nem is kell (nagyon) alacsony fordulaton. Dízelnél lehet 2.000 - 2.500, benzinessel magasabb is. Normális, dinamikus vezetés. Motorolaj minőségre érdemes odafigyelni, részletesebben itt: kzbin.info/www/bejne/imqWk3iHn9edatk Jó munkát és sok sikert Ausztriában!
@emilcorbui808812 күн бұрын
Par eve megvasaroltak fel Europat, most haldokolnak?! Figyelembe veve, hogy szep utasteret àrulnak rossz motorral, meg is erdemlik.
@KawaGPX750R12 күн бұрын
Ott az 1/3 nál az igazság! "minél gyakrabban de rövid időket járatjuk a motort, annál hamarabb kéne cserélni az olajat"....ez a lényeg👍👍👍
@matehajnal576912 күн бұрын
Nem csoda, hogy senkinek se kell. Szar TSI motorjaikkal... Ismerôsöm 2x cserélt benne motort. Mondom kellett neked a VW 😅
@kkzs1012 күн бұрын
😂 VW ID-k ócska autók drágán. Ezért aki vásárlás előtt csak egy kicsit néz utána az e autóknak nem azt válassza. Aki igen, annak fingja sincs az autókról.
@boakmo587212 күн бұрын
A technologiàval van baj. Kanadàba ahol nagyok a tàvolsàgok cseszheted meg . Alacspny hatótàvolsàg és csak a vàrosokba van töltö
@boakmo587212 күн бұрын
A szaros Teslaba be sem ülnék. Olyan mint a mikrohullàm sütö .Kikapcsolva is nagy a megengedet max hatàr elektrpmàgneses sugàrzàs.
@krisztianwiedner267513 күн бұрын
én megállás után üresbe teszem, benyomom a féket majd behúom a kéziféket, majd ez után elengedem a féket (ilyenkor még egy picit mozdul a jármű) majd fékbenyomás és eztán a "P" állás, így biztosan nem feszíti "P" állásban az autó a váltót! Ez a megoldás főként emelkedőn vagy lejtőn ajánlott! vízszintes talajon viszont a videoban elmondottak a tökéletes megoldás!
@CsAbA45613 күн бұрын
Majd megveszi a BYD XD
@tiborfarkas71413 күн бұрын
Honda Megbízható!
@laszloperneczky349014 күн бұрын
Én eddig még mindig a legjobb Volkswagent, vagyis Skodát vettem
@laszloperneczky349014 күн бұрын
A teljesen elmebeteg, idióta, sötétzöld német politikai elitnek köszönhető mindez.
@optimusistheleaderoftheaut372216 күн бұрын
Magyarországon közlekedve sok érdekes , extrém dolgot is láthat az ember . Egy a sok közül hogy sokan világítás nélkül mennek lakott területen kívül , vagy direkt vagy mert úgy gondolja a vezető hogy automatán felkapcsolva van a világítása , elöl és hátul is . Közben pedig nem világít vagy itt vagy ott vagy sehol , ami akár életveszélyes is lehet , főleg rossz látási körülmények között . Köszönet a videóért !
@ePetike3616 күн бұрын
Szerintem mar nagyon sokat segitene ha mindenki kb 50ekm-kent berakna egy uj minosegi termosztatot. Addigra altalaban a tomitöfelület megkopik annyira h zart allapotban is picit atengedi a nagy kör fele a vizet. Nem nagyon, csak picit es tovabb tart teljesen bemelegednie a kocsibak. Autotoö függöen szinten jo dolog alacsonyabb hideg oldali viszkozitasu oöajat belerakni. (Persze a gyartoi szabvanynak megfelelöt. Pl. 504/507-ben is van 0w30 es 5w30)
@BalazsDomokos16 күн бұрын
A termék lett szar.
@Otto-kt2ro17 күн бұрын
A túlszabályozás tönkretette az autóipart Európa szerte. Ez politikai döntések következménye. Az autógyártók és az ipari szereplők lehajtott fejjel tűrték, hogy tönkretegyék őket. A kínai fejlődéssel vagy tudatosan, vagy tudatlanságból nem számoltak. Nehéz lesz ebből felállni.