Az a gond, hogy Magyarországon sok esetben eléggé behatárolt a potencialis munkahelyek száma, illetve a legtöbb munkahelyen nem azok tudnak megmaradni hosszabb távon akik becsületesen végzik a munkajukat és tisztességesen állnak a munkatársakhoz, hanem inkabb az ellenkezője, akikben kifejlődött a túrás, fúrás, taposás, munkaelkerülés és a felfelé történő maximális talpnyalás illetve megtévesztés érzéke... ha megvizsgálnánk a cégek jó 70%ánál nem a hasznos munkaerő(aki nem pofazik hanem csinálja becsülettel és tőlük működik a cég igazából) van megbecsülve, hanem sokszor a lehető leghaszontalanabb töltelék emberek. Sajnos ez az alkalmatlan vezetőség hibájára vezethető vissza legtöbb esetben, mivel képtelenek felmérni hogy ki mennyi hasznos teljesítményt nyújt a cégnek illetve ki az akinek a személye csak hátráltatja a működést.
@hdtomi Жыл бұрын
Pontosan így van! Sajnos tapasztaltam, aztán el is jöttem, pedig maradtam volna, mert jó kis hely volt valamikor...
@gyorgynemeth4484 Жыл бұрын
Nálunk már történelmi hagyománya van annak, hogy egy cég nem a piacból, hanem támogatásokból, korrupcióból él. Ebben a környezetben nem hasznos a jó szakember, sőt, inkább nyűg, mert mindenbe beleköt, örökké minőségi munkát akar, költséggel, minőségi összetevőkkel, ami akadályozza a korrupciót végzők "hasznos" tevékenységét és az ehhez alkalmazott kóklereket. Persze ez nem egy tudatos folyamat, ilyen a "rendszer". És ezt globálisan is igazolja a magyar cégek versenyképessége (képtelensége) és az ország egyre inkább lemaradó helyzete.
@alexgaal1317 Жыл бұрын
És már megint egy világszerte jelenlévő problémát állítunk be tipikus magyarnak.
@SziliTheCreator Жыл бұрын
Multiknál (általában, persze abból is van borzalmas) ez sokkal jobban megoldott, ez inkább a szánalmas KKV-kra jellemző
@hdtomi Жыл бұрын
@@SziliTheCreatorpont multinál voltam. Nem azt mondom, hogy az egész cégre jellemző volt, de bizonyos területeken igen 😢
@vecsy90 Жыл бұрын
Szia Atis! Több mint 10 éve HR-es vagyok, 3 különböző globális cégnél dolgoztam ez idő alatt és mindennel egyet értek, amit a videóban mondtál. Csak annyit tennék hozzá, hogy vannak köztes megoldások is. Például ha a cég nagyon jó juttatásokat alkalmaz es te is tudsz azonosulni a cég célkitűzéseivel, de szörnyű a főnököd és/vagy a kollégák; akkor lehet megéri a cégen belüli váltás is. Ugyan ez ha például nem tetszik maga a feladatkör amit nap mint nap csinálsz. Közhelynek tűnhet, de igaz; munkavállalók a főnököt hagyják ott és nem a céget, amikor úgy döntenek, hogy váltani kell.
@Trisztanovits Жыл бұрын
Szia Atis szerintem lehetne arról egy videó hogy mennyire fontos vagy esetleg nem fontos a diploma megszerzése szerintem ez egy érdekes téma
@tamasdenem7892 Жыл бұрын
Milyen szakmához, munkakörhöz?
@gyorgynemeth4484 Жыл бұрын
@@tamasdenem7892 fordítva próbálsz felülni a lóra. A diploma nem a "szakmához" fontos, hanem a megszerzőjének. Egyrészt a tudás mindig a tiéd marad. Másrészt egy diplomás elláthat szakmunkát (ha van szakképesítése) de egy szakmunkás még ha kap is diplomához kötött munkát, mindig ott lesz a megkülönböztetés. De a legfontosabb: miért is kellene tizenévesen eldönteni, mivel akar valaki egész életében foglalkozni? Ezen nagyon túlhaladtunk. A felsőfokú képzés nem csak egy diploma, de képesség, látókör fejlesztés is egyben, és megkönnyíti a felnőtkori tanulást, váltást is.
@Trisztanovits Жыл бұрын
@@Hehe-gq4st ez mondjuk igaz de én örülnék egy kisebb válasznak is
@Trisztanovits Жыл бұрын
@@tamasdenem7892 infó
@Trisztanovits Жыл бұрын
@@Hehe-gq4st szerintem egy érdekes téma azért mert mindenki mást mond
@agnesszabados3086 Жыл бұрын
Eddigi munkahelyeimen mindegyik pontban volt részem, évekig próbáltam kitartani, hogy "ne adjam fel túl hamar". Hiába éreztem így, a környezetem ebből mindig csak annyit látott,hogy biztos lusta vagyok, nem vagyok kitartó, nekem semmi se jó...stb. Sajnos azóta is keresem a helyem, de nem sok hitem van benne, hogy létezik olyan hely, ahol jól érezném magam. A főnökök felsőbbrendűségét és a kollégák fúrását viselem a legnehezebben. Nincs baj a szorgalmammal, és alkalmazkodó vagyok (túlságosan is) csak ezt kihasználják és hamar én leszek az igásló, persze elismerést annál inkább nem kapok érte. Mikor eljut az ember addig,hogy fizikai tüneteket okoz a sok görcsölés, szorongás, azt nem hiszem,hogy tovább lehet/szabad eröltetni.
@almapiros15 ай бұрын
Megnyugtató, hogy más is hasonló úton jár.. bízom benne hogy létezik normális munkahely. (jelenleg felmondás alatt 4 hónap után..)
@andreahornok Жыл бұрын
Ez a videó a legjobbkor jött..igencsak hasznos, épp a váltás folyamatában ..👌
@Viktooria. Жыл бұрын
Húszas éveimben nagyon sok munkát kipróbáltam, sehol nem voltam boldog és elégedett, így nagyjából mindegy, hol dolgozok. Nem azért élek, hogy dolgozzak, azért dolgozok, hogy meg tudjak élni. Szabadidőmben pedig nagyon boldog és elégedett vagyok. Szuper a párkapcsolatom, egy nagyon szeretnivaló saját otthonban élek, háziállatokkal, szenvedélyes hobbival. Minden nem sikerülhet, a munkám szar, de összességében az életben nincs okom a panaszra. :)
@azrael834 Жыл бұрын
Hát igen. Álom melók, csak egyeseknek vannak.
@timeapenk3956 Жыл бұрын
Szombaton adtam fel az ajánlott levelet a felmondásommal. Ma kiderült, hogy elfelejtettem aláírni. Ilyen is csak velem fordulhat elő. Persze, aláírtam, és újra eljuttattam :D
@yolonisswagginus5023 Жыл бұрын
Egyesek számára talán fura lesz olvasni ezt a hozzászólást. Imádom a munkámat. Én nem vagyok tanult ember, kétkezi és egyszerű logisztikai munkát végzek, kisfőnök pozícióban. A társaság elképesztően jó fej és teljes mértékben stressz nélkül telnek a napok. Átlagban heti 49-50 órát dolgozom, de nem azért, mert köteleznek, hanem mert ennyire szeretem csinálni. Időnként különféle rendezvényeket szervezünk (amire itt gondolni kell: Paintball, BBQ parti, cég bulik, kirándulások, evezős verseny stb.) Tudom, hogy egyeseknek nincs választásuk és hogy azt kell szeretni ami van, én sem gondoltam volna, hogy valaha ilyen munkahelyem lesz. Azt még hozzátenném, hogy Hollandiában dolgozom. Kitartást azoknak akik a mókuskereket kénytelenek pörgetni! ❤️
@zsuzsagelencser3502 Жыл бұрын
Hollandia megfizeti a logisztikát. 👍👏
@R0nix Жыл бұрын
Hollandiában én is nagyon szívesen lennék raktárvezető :)
@FUNNYJNK Жыл бұрын
Sokat számít, hogy Hollandia!!! A mentalitás már sokkal pozitívabb, sajnos országunkban is mint Magyaroeszág bitang nagy a negativitás, sajnos itt mostanában, ha jó pénzt akarsz keresni vagy kényelmesebben elhelyezkedni, akkor vagy egyéni vállalkozó leszel, akkor nem kell sok negatív emberrel együtt dolgozni, akik lehúznak, hidd el elég 1 ember a melóba aki tolja a negatív dolgokat egyfolytában, már az megbélyegzi az egész napját mindenkinek és sajnos saját szemmemel tapasztalom, hogy brutálisan kihat sok emberre, mióta elolvastam pár fogjuk rá " önfejlesztő " könyvet , azóta másképp látom a dolgokat, kerülöm az ilyen embereket, viszont egy gyárban nem könnyű dolog ez kihat te rád is mikor már olyan emberekből is a negativitás árad akiből nem is szabadna... szóval a magyar gyári munkás nincs olyan jól megfizetve, hogy közép életet éljen ezért rohadt sok a panaszkodás.. szóval már átmész másik országban sokkal mássabb jobb a mentalitás mint itt sajnos, látok még egy két embert akik lelkesek, de nekik se sokáig fog menni ez vagy inkább felmondanak, hogy ne törjön le a szarvuk 😂
@yolonisswagginus5023 Жыл бұрын
@@FUNNYJNK Igen, értelek. A legfőbb ok pedig amiért szeretem ezt a helyet, hogy pl. születésnapomkor a feletteseim külön felköszöntöttek, az igazgató pedig kézfogással tisztelt meg aznap. Ez mindennél többet jelent nekem.
@FUNNYJNK Жыл бұрын
@@yolonisswagginus5023 Ezek szuper dolgok, látszik, hogy ott más a mentalitás , sokkal pozitívabb. Azért sajnálom, hogy kis országunkból ez miatt sokan el kell menjenek lakni,dolgozni, mert egy csoró össze szerelő ország lettünk , persze magyaroknak olcsó pénzert... mert ha még tisztességesebben meg lenne fizetve mássabb lenne a helyzet.
@fatimej4286 Жыл бұрын
Magyarországon egy ideális munkahelyet találni, ahol megbecsülnek, a fizetés is jó meg a kollégák is (és ami nem monoton munka) az ritka.. kb egyik szarból a másikba tud csak váltani az ember, de egy próbát megér. Hátha.. Egyébként egyetértek azokkal, amiket mondasz. Én magam is vagy 6szor váltottam, kitartottam, képeztem magam és váltottam amikor tudtam, és most jo munkahelyem van, de külföldön élek. Az a baj, hogy otthon - a barátaim elmondása alapján- a főnökség sokszor azt hiszi ok szartak a spanyolviaszt és sokszor nyalni kell a seggüket, hogy feljebb juss vagy jól bánjanak veled ami se a barátaimnak se nekem nem megy/ment 🤮 Szóval itt a rendszerrel (is) van a baj meg a munkakultúrával
@k_anita04 Жыл бұрын
A legjobb időpontban jött ez a videó, eleg fiatal vagyok még.. elég sok céllal es tervvel csak az elindulás nagyon nehéz.. úgy érzem eddig folyamat mellé nyúltam, nem indultam még nagyon semerre és mindenki körülöttem azt gondolja, hogy nem vagyok kitartó, viszont én meg egyáltalán nem élveztem eddig semmit igazán csak megszoktam a rosszat és hagytam, hogy befolyásoljanak. A videó után azt érzem, hogy amíg nincs saját családom és hatalmas felelősségem, addig még válthatok es felfedezhetek😊 Köszönöm Attis, hogy segítettél ebben!!😊😊
@kv5917 Жыл бұрын
Pont ma, ez nagyon aktuális. Köszi a megerősítést, hogy jó döntést hoztam :D
@nemigazgec Жыл бұрын
Heti 36-40 óránál többet nem szabadna dolgoznunk, főleg annak tudatában, milyen fiatalon előjönnek a stressz miatti betegségek. Az nem normális, hogy 50-60 évesen már szinte megnyomorodva várják sokan a nyugdíjkor elérését...
@davidnagy2894 Жыл бұрын
Munkát keresel megnézel néhányat hol a fizetés kevés vagy nagyon sokat kell utazni és éjszaka is kell 12 órákat dolgozni de végül találsz valamit de ott a légkör lesz rossz. Ezután keresel tovább és néhány hónapnál több időt sehol sem töltesz.
@csillagaspar200 Жыл бұрын
Nagyon jó vidi lett, Atis! Kell ez az edukáció. Köszi! :) ❤
Жыл бұрын
Nagyon köszönöm. Vállalkozás nem alkalmazotti viszony de erre is tökéletesen alkalmas. Sokat segített. 💗
Жыл бұрын
Egyébként 100/ 86 😊
@patrikberenyiattila4004 Жыл бұрын
Szerintem Jó lenne egy ilyen csak iskolaváltásról Mert túl sok olyan szülőt ismerek akik nem viszik át másik iskolába a gyereküket és ezt tapasztalatból mondom
@tamashazi9316 Жыл бұрын
Főnököm kéri, hogy szedd le ezt a videót
@smokingroll8425 Жыл бұрын
Ez nagyon hasznos video volt! Lehetne esetleg olyan video is, hogy mit csinaljunk ha uj munkahelyre valtunk. Hogyan illeszkedjunk be. Milyen tempot vegyunk fel, tulporgo utanfuto legyunk, vagy lazara vett figyelo? Ezek nagyon erdekelnenek! 😁 Foleg ha mondjuk pl egy idegen orszagban akarunk helyt allni
@gabordanielszakacs7701 Жыл бұрын
Midlife crisiról esetleg lesz videód? Én most jutottam el oda, hogy kiégtem teljesen az IT-ban és totális változást akarok az életemben munka fronton. Hogy mit, arról csak homályos sejtéseim vannak jelenleg. Esetleg érdemes lenne ezt is körbejárni. Köszi, jó videó volt, jókor jött. :)
@meddien100110 ай бұрын
Szia Attis, nincs egy éve, hogy raktár vezető lettem, de már a nyár óta az az érzésem, hogy baromira nem jó ez nekem.... Eljutottam arra, hogy szívesebben vagyok itthon betegen, minthogy egészségesen bemenjek a munkahelyemre. Tudom, irtó gáz.... Még a húszas éveim elején az egyik volt nagy szerelmem azt mondta, hogy részben azért akar velem szakítani, mert állandóan váltogatom a munkahelyeimet és nem érzi anyagilag stabil lennék. Ekkor fordult meg a fejemben először, hogy velem van a baj, mert nem vagyok kitartó. Aztán ez úgy majdnem 20 évig elkísért, főleg, mert a legutóbbi volt párom hasonlóan érezte magát aki egy olyan családból származik, ahol szokás évtizedekig "szenvedni" ugyanazon a helyen. Iszonyatosan bűntudatom van, ha arra gondolok, hogy munkát kellene váltani. 6,5 éve dolgozok ugyannak a cégnek, ez a harmadik részleg de tele van a tököm... És így negyven felett is még mindig bennem van, hogy nem vagyok elég kitartó. Vagy csak túl érzékeny vagyok. Örökös harc zajlik bennem, hogy túlórázzak ingyen, mert egyszer csak meg fognak becsülni vagy inkább legyek a családommal, magammal, párommal, hobbimmal... Jól jött ez a videó, 37 pont, ami elég karcsú. Jó volt látni, hogy miket vegyük figyelembe, mik az intő jelek, mik fontosak és mi az amire valóban érzékenyen reagálok. Köszönöm szépen!
@edina0113 Жыл бұрын
Nagyon aktuális, köszönöm ❤❤❤
@somozoli Жыл бұрын
Én heti 4 napot dolgozon 8 órát a túlóra nincs megfizetve de ez idáig csak egyszer - a 1.5 év alatt- kért meg a főnökség, hogy maradjak bent tovább (a többi alaklom teljesen önszántamból volt). Sajnálatos módon nem vagyok a korán kelő típus de csendes egyeségünk van amíg ők nem intézik mikor kezdem engem nem érdekel mikor végzem. Ha úgy vesszük nekem van 70 nap szabadságom és ha legalább a fél napot( de vagy du) bent voltam az már ledolgozott napnak számít. Lehet nem keresem meg a világ pénzét de nyugtat a tudat, hogy ha az előző munkahelyemmel hasonlítom össze ahol az alváshoz altatót kellett szednem itt van időm saját magamra. Őszintén megvalva az, hogy építész vagyok és munkában van időm még filmet is nézni "bár csak" előugró ablakban nekem minden pénzt megér. A kollégáim többségét nem tudom mihez hasonlítani, de a vezetés nagyon értelmes, az év elején leültem velük beszélni, hogy nyeljük be közössen az inflációt, felét én a másik felével meg emeljék meg a fizetésem ennek ellenére ők az infláció felett ( SVK infláció) 16% emeltek nekem ami igaz hogy "csak" 2% több de jó érzés hogy nem kellett könyörögnöm azért amit úgy érzem hogy nekem "jár" 😊😊 kitartást kívanok mindenkinek aki szenved a saját munkahelyén, és igaz hogy hátranézve mindenki kapitány, de jobb nemdolgozni mint ha nyugtatókat és altatókat kell szedni, hogy kb félig értelmes élőlény legyél! Ezt tapasztalatból mondom!!
@xdxdxdxd4575 Жыл бұрын
Gyógypedagógus voltam. Aki nyomon követi az eseményeket, az tudja, mi folyik az oktatásban évek óta. Sztrájkoltam, tüntettem, posztoltam. Nem bírtam tovább. Eljöttem. Remélem, hogy beválok az új munkahelyemen.
@azrael834 Жыл бұрын
Jól tetted! Új munkahely rengeteg van. Sokan évekig kínlódnak egy munkahelyen mert nem mernek lépni. Azt hiszik hogy másik jó, vagy jobb munkahely nem létezik, pedig mindenki egy másik munkahelyen dolgozik. Saját tudatuk és félelmük foglyai. Már úgy is sokat fejlődött a világ e téren. Az emberek sokkal könnyebben váltanak. Ez jó, mert a munkáltatók annál jobban pitiznek, fizetnek és nem fordítva. Nem válogatnak annyit sokszor a semmire valókkal is beérik csak jelentkezzen valaki. Főleg sz@r munkahelyeknél van ez. 🤣
@emesecsikos5740 Жыл бұрын
Ez egy elég hasznos videó azoknak, akik nem gyári munkások, bolti eladók, kisegítők építkezésen, kisegítők konyhán, takarítók és még száz más olyan munkahely ahova az ember csak ezért jár be, mert muszáj valamit dolgozni. És rengeteg olyan szituáció van, amikor egyszerűen nem szívesen vesznek fel pl: megváltozott munkaképességű, 3-4 évvel nyugdíj előtt álló, tapasztalatlan fiatal pályakezdő, kisgyerekes anyuka, többgyermekes anyuka, egyedülálló szülő stb.
@Viktooria. Жыл бұрын
Örülök, hogy nem csak én látom reálisan.
@istvanszennai3495 Жыл бұрын
Tegyuk hozza azt is, hogyha valaki kulsoleg testi fogyatekossagban szenved (mint jomagam is), azokat a HR-esek zome egybol el is utasitja, mondvan ugy sem tudna megcsinalni, nem tudna korultekintoen dolgozni az adott cegnel. En peldaul folyamatosan jelentkeztem allasokra (minden, ami iroda - mivel nagyjabol csak ezt vegezhetem), sorban utasitottak el, hiaba a szakmaimnak megfeleloeket valasztottam, akkor sem voltam jo szamukra, emiatt egy csomo idot es penzt vett el ez az egesz allaskereses. A gond akkor van, ha mar talalt az illeto allast, de kb. par honap mulva mar erzi a jeleket, hogy nem odavalo, es nehezen talal munkat…
@Robi1995full Жыл бұрын
Kész vicc, de két munkahelyem van és mindkettő a pontszámok alján helyezkedik el minden téren :)) egyedül amiért csinálom őket az az, hogy az átlaghoz képest egész jól tudok igy keresni
@Husi-chan Жыл бұрын
Én mostanában értem el oda, hogy elég volt. Egyre több “jel” érkezik, hogy ideje belevágnom a saját vállalkozásomba. Persze lehet, hogy nem fog beindulni, vagy bármi, de még mindig jobb megpróbálni, mint sínylődni, őrlődni.
@rinakuran1890 Жыл бұрын
Ez most aktuális 😊köszi Attis
@zsuzsagelencser3502 Жыл бұрын
Jó az időzítés, munkakeresésben vagyok 👍 Érdekes az az incogni. Csak angol nyelven elérhető?
@katarinaokolicanyiova48 Жыл бұрын
A 43,5 ledolgozott év folyamán két munkahelyem volt, az is csak azért, mert a főiskolai labor, ahol 15 évet töltöttem, elköltözött egy másik városba és én további majdnem 30 évet a Földtani intézetben dolgoztam... a munkámat nagyon érdekesnek találtam, mindenkivel a legkissebb probléma nélkül kijöttem és így nem láttam semmi okot a változásra...
@gabortoth6975 Жыл бұрын
Az a helyzet hogy utálom a munkám viszont jó anyagi körülmények között élek
@ExorcistRyu Жыл бұрын
Köszönöm!
@danielhalasz9628 Жыл бұрын
Szia Atis! Nem tudom, hogy beszéltél-e már a mandela effektusrol de nagyon kiváncsi lennék egy videóra amiben erről van szó! Nagyon érdekes téma illetve a deja vu
@enikobodis90 Жыл бұрын
Reptéri munka 5 évig Magyarországon, s most már egy jó ideje külföldön…a kiégés az megvan…Teljes váltáson gondolkodom!
@clementinakozma Жыл бұрын
Én személy szerint imádom a munkahelyem,6 éve dolgozom itt és nem unalmas számomra.
@timeapenk3956 Жыл бұрын
a romboló kolléganő hétfőként nem dolgozik, így történt, hogy imádom a hétfőket :)
@Paradicsomhaj Жыл бұрын
Videó megnézése előtt: Külföldön dolgozom egy Multinak egy elég speciális szimulációs/3d-s/prgramozós területen. Egyedül keresek négyünkre, szóval ez is benne van hogy nem szívesen váltogatnék. A fizu elég jó, bár mondják hogy másik cégnél többet adnának, viszont: - A kollégák jófejek, a részlegemen a főnőkök is azok. - Elég jól megbecsülnek, tudják mihez értek. - ÉS a legfontosabb: nem dolgozom magam halálra. Egy szép kényelmes tempóban lehet haladni és nem fenyeget kiégés. Máshol lehet többet adnának, meg lehet jobban is fejlődnék szakmailag így viszont van időm minden másra. Hát evvan. Lusta vagyok. :)
@zoltan888 Жыл бұрын
Szia! A tiszta álomról “lucid dream“ és az asztrális projekcióról csinálsz majd videot egyszer? 🙂🙂🙂
@milankiss6093 Жыл бұрын
Munkát váltani ma nagyon nehéz ha nem nagyvárosban élsz. Egyszerűen nem kellesz a cégnek, mert távol vagy tőle, sokat kell bejárásra fizetni és problémád is adódhat vele, a késés meg nem jó. Ha gyárban sori munkát csinálsz és dolgozol is, kapkodnak utánad, tudsz váltani egyik gyártósorról a másikra. De az életben nem sokan vannak úgy, hogy tudnak váltani, vagy max. oda mehetnek, ahol még rosszabb. Én már az "ezt is meg tudod csinálni" miatt egyszer léptem, aztán vissza csábítottak, mondom jó, de több pénzt adjatok! Most megint ott tartok, hogy váltanék, de a gazdasági helyzet miatt ez lehetetlen, pláne hogy nagyváros 50km bármelyik irányba is indulok el. Az országbérlet meg nem igazán segíttett semmit. Most is napi 2x 80 percet ingázok, ez az idő is kiesik.
@egygooglefelhasznalo493811 ай бұрын
Hát igen,én is messze lakom a nagyvárosoktòl.Mikor megkérdezik hogy hol lakik már el is köszönnek.Másik meg az amikor késik a vonat vagy a busz.Volt rá példa többször is mikor nem is egy munkahelyen hogy a főnök azt mondta hogy költöztek be városba,akkor nem fog kirùgni.Szép az élet vidéken ugye?
@zoltan888 Жыл бұрын
Bírom, hogy néha beszúrsz egy-egy kulturált káromkodást 🤣🤣 Nagyszerű!
@TheGabex87 Жыл бұрын
Szia Attis! Sziasztok! :) Én szeretem a munkám. A listád alapján 67pontszámot adnék rá. Az utolsó kérdésre meg sok féle lehetne, Érdekel az asztalosság,számítástecnika. Csak ugye nincs ilyen jellegű végzettségem. Szobafestőként végeztem az iskolába.(Budapesten) Majd több év festőmunka után Budapesten egy kereskedelmi céghez kerültem be. Itt letettem a targoncavizsgát amit a cég állt,cserébe 3 évig maradnom kellett(vagy kifizetem) De nem bántam,idén kezdtem bele a 11.évembe. Sok munkaköröm van így változatos,de megszokott munkák vannak. raktározás,szig.szallag gyártása,régen volt nyomda is,karbantartás,kerti munkák stb. De nem is vágyok kihívásokra! Szeretem ezt a nyugit. Bér átlagos,főnők normális, a volt kollegina néha szart kavart,de aki maradt normálisabb,de néha úgy vállal el megrendelést hogy nem egyeztetünk... Pár perc sétára lakok. Így ha néha munka után ki kell adni árut megkérnek rá. Összeségébe jó szerintem. Én azt remélem hogy a videó végén elmondassz egy pont rendszert. Pl.: 0-20 nagyon rossz 21-60 átlagos 60+ jó vagy kíváló. Így csak magam gondolom hozzá. De amúgy jó videó lett! Gábor
@kristoftoth7581 Жыл бұрын
Videó előtt: Most úgy érzem ideje váltanom, lenne a jövőben előre lépésre lehetőségem, azomban egyre kevessebb kollégával dolgozunk, viszont nem annyival arányosan több a munka hanem sokkal többel, ugyan annyi pénzért, a vezetőnket akivel mindenki szeretett dolgozni előléptették és kaptunk helyette egy főnököt aki kiszipolyoz minket. Konkrétan helyette veszünk át árut, kezeljük a számlákat, rendelünk, de közben 120%osan tegyük oda magunkat az alap feladatainkhoz. A videó után: Pénz a jelenlegi helyzetemben csak-csak elmegy Fejlődési lehetőség az maxos Érték teremtés is megvan majdnem maxos Kollégák jók, főnök toxikus Magánéletem heti 1 nap max 1,5 párommal pont ellentétesen dolgozunk. Megbecsülnek egy bizonyos szintig mert tudják hogy szét esne a szerkezet nélkülem. Amikor megy a szekér és nincs rámszállva a főnök akkor élvezem csinálni Elég sokszor lefáradok agyilag és fizikailag is Szakmailag ránktol a főnök olyat is amit nem nekünk kéne de meg tudjuk csinálni és ő csinálhatja közben a magán akcióit és kísérleteit, néha a munka kárára.
@boglarkakabai7028 ай бұрын
Őszinte leszek! Nagyon nagyon nem szeretem a munkahelyem. Váltanék, de hova menjek. Nem egyszerű!!!!! És honnan tudnám előre, hogy jobb lesz a környezet? Szakmailag sokkal alacsonyabb színtű munkát végzek. Rosszul vagyok h bekell mennem dolgozni.
@viktorhevitan7267 Жыл бұрын
Először egy észrevétel! Ez a videó kb Magyarország 1/3-ára vonatkozik! Aki pl 1 multinál dolgozik éhbérért az soha nem fogja szeretni a munkáját! De mivel enni kell, dolgozik ott jobb nélkül! Vannak olyan régiók ahol esély nincs több pénzre arányos felelősséggel! Pest környékén ezt sose fogják megérteni, mi is az igazi éhezők viadala! 😁
@zsoltkis9284 Жыл бұрын
Ez a videó nálam most nagyon aktuális
@leventesas5010 Жыл бұрын
Szia Atis! Van egy kérdésem, ami nem tudom mennyire illik a csatorna témáihoz, bocsi emiatt. Esetleg lesz videó arról, hogy a különböző nyugtatók, szorongásoldók (benzodiazepinek), mennyire hasznosak, a szorongással, álmatlansággal küzdő embereknek a mindennapokban? Milyen negatív hatásuk van, illetve milyen szint az, amikor ezeket javasolt használni?
@KiaraUrban Жыл бұрын
Szia Attis szerintem lehetne arról videó hogy miért nehéz hizní én azok közé tartozom akik szeretnének hízni 50 kg vagyok és sehogy nem mozdul se fel se le a testsúlyom hiába probálok a témában több oldalt felkutatni egyiket se találtam hasznosnak vagy segitségnek
@hegyihülye Жыл бұрын
Szia Atis! Lehetne egy video, aminek az a témája hogy 10 jel, ami azt mutatja, hogy nem ez a kapcsolat az, amire szükséges van!
@lesezeichen-h3q Жыл бұрын
Szia Atis, jó lenne hallani arról is, hogyan tudjuk magunkban közömbösíteni a toxikus kolleganő(k) negatív hatását? Tudsz erre valamit? Köszi a videót!😊
@scarabeo30 Жыл бұрын
Uhh, csatlakozom a kérdéshez, ez engem is érdekel.
@siba957 Жыл бұрын
fel kell venni a "leszarom" hozzáálást.(ne érdekeljen a véleménye,nézd levegőnek amennyire lehet,ne lássa rajtad hogy felzaklat téged,próbáld kerülni amennyire lehetséges)
@davidnagy2894 Жыл бұрын
Még ideális körülmények között is vagy évek múlva minden unalmassá fog válni és pont ezért keresel majd egy másikat.
@vittya4373 Жыл бұрын
Ez nem feltétlenül igaz
@Pardo880323 Жыл бұрын
Hát velem pont az ellenkezője volt az eddigi munkahelyeimen...Mindent velem csináltattak mert tudták hogy meg tudom csinálni! Ide oda dobáltak, sietettek a végén és az elvárás is több volt...Ugyan annyi pénzért...Inkább csináltam volna az "unalmast" nyugodtan, kényelmesen!
@davidnagy2894 Жыл бұрын
@@Pardo880323 Ne aggódj máshol is így van.
11 ай бұрын
Ez már nagyon aktuális, 2024- ben váltani készülök.
@janosurban1602 Жыл бұрын
2:32 Pár hete küldtek el azóta sokkal nyugodtabb vagyok. Nem zavar, hogy új helyet kell keresnem magamnak.
@gyurika.954 ай бұрын
Még jó hogy nem csak 4 perces a videó, és abból 3 csak reklám. Már azt hittem hogy beakadt a videó
@Neme_HUN Жыл бұрын
Szerintem a munkahely váltásnál inkább az a baj hogy sokan nem tehetik meg, hogy váltsanak mert egyszerűen nincs munkahely a környéken. vagy jön a jól ismert szöveg: "Majd hívjuk!"
@zoltanbarabas8108 Жыл бұрын
Szia Atis, Úgy érzem a videóból hogy a munkakörök nagyon kis szegmentsérélöl szóltál. A munka az munka bármilyen legyen is. Úgy kell csinálni, hogy elismerjék. Törekedni kell, hogy napról napra jobban csináld. Hiába nem vagy megelégedve ezzel a munkahellyel, mert nem fejlődsz, a másik helyen is ugyan úgy találkozol majd vele. Ha azt hiszed, hogy a " sült galamb a szájába repül tévedsz! TANULNI FEJLőD.NI!!! Természetesen ez nem neked szólt Atis, hanem akik olvassák. 18:40
@FUNNYJNK Жыл бұрын
De lesz majd mindenkinek olyan munka, hogy élvezettel csinálja és mindenban úgy megy, be hogy happy minden :)
@karibimbo Жыл бұрын
Kicsit nehéz ügy az én esetemben a pénz kérdése.. egyrészt olyan pozicíóban dolgozom amihez nincs meg a sulim... viszont elismernek a főnökeim és a kollégák is elismerően beszélnek rólam és velem is. Viszont egy új kolléga is keres majdnem annyit mint én..pedig több éve itt dolgozom. De neki megvan hozzá a végzettsége. Ha viszont fordítva nézem a dolgot..akkor én keresek annyit mint aki tanult érte.....
@eg4514 Жыл бұрын
A kérdés, hogy kifejezik-e a megbecsülésüket, hogy egyre több ideje vagy a cégnél és egyre nagyobb a tudásod? 🙂 Más szóval: kapsz fizetésemeléseket?
@krisztiankovacs5282 Жыл бұрын
Érdekes amiket mondasz, de alapvetően hiszi mindenki, hogy irodai környezetben dolgozik mindenki. Ez nincs így. Szinte egyik pontot se lehet érdemben értékelni, ha gyari melos vagy es szalagnál dolgozol. Ezekre minimálisan tér ki a kérdések.
@leventegyergyai3538 Жыл бұрын
18 éves gyakorlattal rendelkező tervező technikus új állást keres...
@adriennvas3455 Жыл бұрын
Volt egy munkahelyem, ahol a fizetés is szar volt, a főnökség az agyamra ment, bár nem mind. Szerencsére a nagyfőnök jófej volt, de a managerek voltak velünk minden nap, abból csak az egyiket kedveltem. Egyedül ő volt képes bármilyen jellegű elismerésre. Volt egy női manager, ő volt a legrosszabb. Elvégeztette a munkáját és ordibált velünk, lekezelő volt. A közvetlen kollégáim kedvesek voltak, de más területen lévők nem mind, és ők mérgezték a légkört, egyikük halálosan meg is fenyegetett, csak azért, mert neki nem tetszett valami, pedig a főnökségnek azzal semmi baja nem volt. Tömeges felmondások voltak és a covid alatt még rosszabb lett a helyzet, mert az amúgyis alacsony fizetésünk még alacsonyabb lett és kétszer annyi munkát és erőfeszítést kellett végeznünk, három ember munkáját kellett elvégeznem, a 8 órás munkából 12 lett így hirtelen, persze fizetetlenül. Tönkrevágta a magánéletemet, lelkileg roncs lettem és azon a ponton jött el az, hogy végeztem. A felmondás volt az egyik legszebb pillanatom. 😂 De a legutóbbi munkahelyem meg egy csoda munkahely volt, imádtam nagyon, csak sajnos anyagi okokból a tulaj mindenkit elküldött és a húgával dolgoznak jelenleg. Azóta is hiányzik, viszonylag friss, olyan egy-két hónapos a távozásom.
@juditcsontos1744 Жыл бұрын
Én szeretem a munkahelyem, èletem legjobb helye eddig, màsfèl ève vagyok ott, vannak nehèzsègeim de ez csakis az èn hibàm és igyekszek fejlődni, hogy minden területen hasznos lehessek. Leváltani semmikèpp sem szeretném, egyelőre csak azèrt lenne okom felmondani, ha esetleg elköltöznèk a környèkről olyan messzire, ahova màr nem èrnè meg anyagilag a beutazàs.
@oliverpongracz4415 Жыл бұрын
Én még tanuló vagyok, és az agyamban átkonvertáltam az iskolát munkává a videó erejéig, és hát úgy tűnik kicseszett szar ez a munkahely.
@dorkasiri796 Жыл бұрын
Jajj Atis.... óvónő vagyok, mit is írjak...😅😅🫣
@janosolah65075 ай бұрын
A nagyrésze igaz rám negatív értelemben....😢😢😮😮😮
@therealpeter2267 Жыл бұрын
13:10 SUSMOGUS 😳😳😳
@theorangeunicornakaalphap Жыл бұрын
Én kereskedelmimben dolgozom 15 éve, eredetileg villanyossággal kapcsolatos munkát szerettem volna végezni csak a környékemen nincs tanfolyam. A jelenlegi munkahelyem jó lenne, ha nem lenne arrogáns főnököm aki szeret néha túlóráztatni.. meg nem kéne más feladatát végezni és a sajátommal foglalkozni. Az álom meló pedig a elektronikával és parkácsolással kapcsolatos youtube karrier lenne..
@Palapetya Жыл бұрын
Én szeretem a munkahelyemet, a legkönyebb és legjobb munkahely itt a ahol lakok. Persze vannak rossz dolgok, de összeségében én nekem minden jó.
@axelighttkritiks8312 Жыл бұрын
Pont most megyek új munka helyrexd
@heroldhumor112 Жыл бұрын
Attis! Miattad fölmondtam, és nincs mit ennem..... :(
@csengevarga7723 Жыл бұрын
Ha összeadom a számokat 33 jön ki, az gáz?
@leventegyergyai3538 Жыл бұрын
Nekem 11 jott ki .. Szerinted ?
@qdiace80 Жыл бұрын
Szakadatlanul cseng a telefonom szabin. Level 2: nem cseng, de járom szabin a várost, és azon kattogok, hogy hazaérve el fogom indítani a céges gépem, mert előkészülök, hogy szabiról visszatérve annál kevesebb szar potyogjon a nyakamba. Na, ekkor váltani kell! True story.
@Toyota_Man89 Жыл бұрын
mikor utálsz a munkahelyeden lenni,10 éve ugyanazt csinálod és már 5 éve kiégtél,de olyan fizetést kapsz,hogy máshol a felét se kapnád meg...ez a szar szitu...
@Pardo880323 Жыл бұрын
Magyaul jól keres! És ugyan azt csinálja, vagyis kisújjából kirázza...Szerintem ez még mindig jobb, és stresszmentesebb mint mikor kevés pénzért több munkakört is megkövetelnek holott semmi közöd nem lenne hozzá, vagy nem értesz hozzá és mégis elvárják a teljesítményt!
@denidavid.official Жыл бұрын
Mindent mindent le írok a kommentet szekcióba.., pillanat...😂
@boglarkaszy3240 Жыл бұрын
Ici pici kritika: a kamera fókusza lehetne fix mert sokszor fókuszon kívül kerülsz Atis 😅 Na de hogy a videó tartalmára is reflektáljak, ami fontos téma és hasznos: pont most váltottam munkahelyet 2 hónapja és az előző helyen az egyetlen dolog ami ott tartott az a jó csapat volt az összes többi ponton csúfosan elbukott az előző hely. Ezeken a pontokon végig menni hasznos, de fontos inkább arra a kérdésre keresni a választ, hogy hogyan váltson az ember, mert szerintem sokan tudják igazából a szívük mélyén hogy nem jó az a hely, de a hogyan meg hova tovább visszatart. És én inkább erre gyűjtők most pontokat. 1. Nézz szét szakmában mennyi állás, milyen helyen, mennyi pénzért van. 2. Mindenképp aktualizáld az önéletrajzod 3. Nem szabad megijedni ha az első pár interjú rosszul megy, a legtöbb ember nem havonta vált munkahelyet, ebbe is bele kell jönni. 4. Ha kapsz olyan konstruktív kritikát interjún hogy mi hiányzik miben lehetne fejlődni vagy csak már régóta keresel állást akkor lehet hogy ideje kicsit tovább képezni magad szabadidődben akár saját költségére is. 5. Tudd az értéked és ne alkudj meg, ha már az új hely legelején hajlandó vagy belemenni olyan feltételekbe amik nem ideálisak, akkor az új hely sem lesz hosszútávon jobb mint az előző. A munkaerő érték és igenis a munkahelynek is bizonyítani kell, hogy ő a legjobb neked és nem csak fordítva. 6. Ne félj ismerősöktől vagy szakértőktől segítséget, bátorítást kérni. Sokszor az is visszatart, hogy mit gondolnának mások. De egy támogató környezet sokat segít. Remélem tud ez bárkinek segíteni. Én idén év elején megszenvedtem minden ponttal de sikerült. Drukkolok mindenkinek aki váltani akár 😊😊😊
@tamasszilagyi6223 Жыл бұрын
Inkább 10 ok amiért nem kéne... Amilyen magas a fluktuáció jelenleg a munkaerő piacon, szerintem hasznosabb lenne
@Loaderone1 Жыл бұрын
Dunning-kruger grafikont ajánlom amikor valaki a saját tudását mérlegeli. 😊
@Dayka1991 Жыл бұрын
Úgy érzem hogy túl vállaltam magam. A határaim feszegetése veszélyes magamra és másokra, ezért inkább váltok olyan területre ahol tudok megfelelő minőségben dolgozni, tervezni, pihenni stb...
@kissbela7409 Жыл бұрын
Én szeretnék változást, de senki nem bízik ebben. :) Munkaügyben kezdeném ott, hogy napi 8 maximum, azon felül minimum nettó 100%-os órabér, kizárólag a munkavállaló belegyezésével. Normál munkaidő reggel 7- től délután 3-ig tartana, előtt, utána elcsúszások - mondjuk 6-tól 2-ig - + 50%-os nettő munkabér a normál időszakból kiesve. Délutános munkabér délután 4-től este 8-ig tartana, ez plusz 50%-os nettó órabér Éjszakai este 10-től reggel 6-ig tartana, ez plusz 100%-os nettó munkabér lenne. Ez egy kb tervezett dolog, így hirtelen és nagyjából. facebook.com/groups/632006368834534
@lazarkiller777 Жыл бұрын
Mi lett a nordvpnnel?
@Lancelotlovag Жыл бұрын
Fú, én megnéztem ezt az Incogni-t. De még kedvezménnyel is 79,13 dollár :O :(.
@tamaslukacs9800 Жыл бұрын
Ugy gondolom hogy a munkahelyem jo sokat tanulok meg a legkor sem rosz talan meg a fizetesem is tobb mint a munkatarsaime persze mert apu a főnök de van egy lehetosegem aminn nagyon gondolkodom egy afrikai munka 6 x anyi penz meg persze kaland afrikaba nem olyan konnyu eljutni egyszeru komuveskent csak ott katonanak kellene menni de már voltam katona siman meg tudnam azt a munkat is csinalni
@boglarkakabai7023 ай бұрын
Nem mindenki dolgozik irodán. De én mérgezoő munkahelyen voltam. Nem becsülik meg a munkát.
@gregcsi Жыл бұрын
Ez az incogni csak nekem tűnik egy bődületesen nagy scamnek? Azért mert fizetek egy weboldalon az a milliónyi független spam adatbázisból miért törölné az adataimat???
@hartmannjano2169 Жыл бұрын
Amikor vállalkozó vagy és ez az egész semmit se ér 😂😂😂😂😂
@fannimosolygo995 Жыл бұрын
Nem feltétlen. :) Ha vannak alkalmazottaid, megvizsgálhatod, hogy amit te nyútasz a munkavállalóknak az mennyire jó ezek szerint. Ha meg egyedül dolgozol, akkor is párat meg tudsz vizsgálni. Például keresel e vele annyit hogy megérje a befektetett időd? Tudsz e a családoddal annyi időt töltrni, amennyi mindenki szerint elegendő? Stb. 😊
@szappanosromeo664 Жыл бұрын
Eléggé kaotikus lett a tesztem. Nem igazán értékeltem benne semmit közepesre. Ahogy észrevettem mindent nagyon magasra értékeltem vagy nagyon alacsonyra. Azért én is sokszor magamra ismertem a videóban azok alapján amit mondtál. Én egy hónapja mondtam fel és tegnap volt az utolsó munkanapom. 1. 7 2. 4 3. 3 4. 10 5. 9 6. 9 7. 2 8. 2 9. 1 10. 3
@balazskiss5092 Жыл бұрын
Rabszolgaság nem szűnt meg csak átalakult
@Redlighter1493 Жыл бұрын
Te leköveted a böngészési előzményeimet Atis?😂
@AliceBlackwood Жыл бұрын
A fehér felső-középosztály problémái? vajon hány ember engedheti meg ma magának Európa keletibb régióiban, hogy megfogadja ennek a videónak a tanácsait? - szerencsére 2 mondatban említetted ...
@instrobe7597 Жыл бұрын
1x élünk, a káros munkahely leváltása szerinten nem megengedhetem magamnak kérdés.
@foltosmaci Жыл бұрын
@@instrobe7597de bizony. ez sok esetben egy rohadtul "megengedhetem-e magamnak?" kérdés.
@gaborkovacs8519 Жыл бұрын
Rengeteg
@AliceBlackwood Жыл бұрын
@@gaborkovacs8519 örülök
@AliceBlackwood Жыл бұрын
@@instrobe7597 jól hangzik
@Timesgames Жыл бұрын
elso
@janyjozsef Жыл бұрын
A parasztok közt.
@openbvegamer Жыл бұрын
...Osztályos soha nem voltál
@janyjozsef Жыл бұрын
@@openbvegamer De te többször is. :D
@openbvegamer Жыл бұрын
@@janyjozsef ez nem igaz van rá bizonyítékom. Különben elsőben nem lehet megbukni azt tudom de mondhatjak azt h járd újra mert nagyon 💩 voltál?
@janyjozsef Жыл бұрын
@@openbvegamer Régeben lehetett bukni elsőben. Manapság is lehet, ha a szülő beleegyezik. Sőt elsőből vissza is lehet jutni oviba. Vagy akár az ovit is lehet ismételni, ha valaki megbukik játszásból. :D (Ez igaz.)
@d3m3ny Жыл бұрын
Fos
@balint290 Жыл бұрын
Semmi baj nem lenne a munkahelyemmel ha nem beszélnének hozzám idióta emberek. Legszivesebben itthonról menne egész nap és semmi bajom nem lenne vele.😊
@azrael834 Жыл бұрын
Igen. Nem a munkahelyekkel van a gond, hanem sokszor az ottani emberekkel. Jó csapatban mindenki boldogabb.
@balint290 Жыл бұрын
@@azrael834 így van. Csak az ritka. Így eldolgozgat az ember magában. Így meg lemagánakvalózzák meg bunkózzák.....