A biciklis halálával végződött Árpád hídi verseny (Mercedes, 2 BMW) rendőrségi videón -kommentelhető

  Рет қаралды 169,858

112 Press

112 Press

Күн бұрын

A Mercedes legalább 137 km/óra sebességgel száguldott az Árpád hídon két BMW előtt, majd kisodródva elgázolta a szabályosan közlekedő kerékpárost. A budapesti rendőrök a kórházból állították elő az autó vezetőjét, gyanúsítottként hallgatták ki, majd őrizetbe vették.
A BRFK sajtótájékoztatójának kép és hanganyaga.

Пікірлер: 955
@janoskollar4950
@janoskollar4950 Жыл бұрын
Az összes ittas vezetőt, az összes versenyzőt, hullaházi gyakorlatra itélném balesetesekhez, nagyságrendekkel csökkenne az ilyen esetek száma.
@gymnova1
@gymnova1 Жыл бұрын
Plusz még megfejelném azért egy "jópofa" fegyházzal, ahol jól szétkurják a picsáját, úgy hogy közben néznie kellene az elütött srác torzóját, mert szegényből csak az maradt. Rohadt sz.rházi kis patkányok.
@momonga_gamedev
@momonga_gamedev Жыл бұрын
Szuper ötlet
@zitkala8162
@zitkala8162 Жыл бұрын
Moldovában ez bevett szokás. Hánynak meg elájulnak. Dehát ugye mi fejlettebb ország vagyunk.
@fokisensei
@fokisensei Жыл бұрын
Most kéne úgy igazán példát statuálni. A lehető legsúlyosabb letöltendő börtönbüntetésre ítélni. Örökre eltiltani a vezetéstől. Ha bármikor újra eltiltás mellett volán mögé ül, akkor ismét letöltendő börtönre ítélni.
@PaulusdeKenezy
@PaulusdeKenezy Жыл бұрын
Nem most, már régen kellett volna! Egyre gyakoribbak ezek az esetek. Sajnos a büntetések pedig egyre enyhébbek.
@WackondCFC
@WackondCFC Жыл бұрын
Szerintem ússza meg egy ejnye bejnyével, úgy is valakinek a valakije, ebben az országban. Izti bizti nem fog ilyet csinálni többet.
@karolypiriczki730
@karolypiriczki730 Жыл бұрын
Az lenne a legnagyobb büntetés a szolgálnia kellene a családot élete végéig és minden nap szembesülne azzal amit tett. A börtön néha a legkönnyebb megoldás egyeseknek.
@dimitriszdimitriu2881
@dimitriszdimitriu2881 Жыл бұрын
Na végre nem egy lincselős csőcselék, hanem normálisan kifejezett vélemény aki jogilag a lehető legsúlyosabb büntetést kérné, szabná ki az elkövetőre és nem egyből lincselne, akasztana, fejbe lőne meg hasonlók.
@dimitriszdimitriu2881
@dimitriszdimitriu2881 Жыл бұрын
@@karolypiriczki730 Hát nem tudom teneked milyen könnyű lenne Sopronkőhídán?
@ibolyakalman7959
@ibolyakalman7959 Жыл бұрын
🖤🖤🖤Szegény fiatal ember! Akik versenyeztek pedig ,minimum 20 évet érdemel!Istenem! Ennyi egy élet ! Szörnyű!
@communityresistance7416
@communityresistance7416 Жыл бұрын
20 évet!? És akkor minden gondatlanságból elkövetett emberölésért 20 évet kéne mindenkinek kapnia! Mennyire kell ehhez demagógnak, meg fogyatékosnak lenni, hogy ilyen hülyeségeket írjon valaki!? Szándékos emberölésért nem szabnak ki ilyen büntetéseket!
@janosnagy4382
@janosnagy4382 Жыл бұрын
@@communityresistance7416 Gondatlanság ha nem figyel rendesen, vagy véletlenül okoz bajt. 150-el menni a városban nem lehet véletlenül, vagy figyelmetlenségből. Ez szándékos veszélyeztetés, ami halállal végződött.
@Fecske7
@Fecske7 Жыл бұрын
​@@communityresistance7416 A gondatlanság ha nem jut eszedbe hogy az ablak alatt elsétálhat valaki és kiesik a kezedből a kalapács. Az, hogy nyomja a kis geci a gázt, az nem gondatlanság. Az szándékos. Hogy a lehetséges követkeményekkel nem számolt, az legyen az ő felelőssége. Ha nincs elrettentő büntetés, akkor nincs visszatartó erő. Ha kijelölt versenypályán kívül versenyzésért fixen letöltendő börtön járna és a vezetéstől örökre eltiltás és a jármű elkobzása/árverezése, akkor lehet meggondolja a kis faszfej hogy mit és hol csinál. Ez a világ elszabadult. Ezt csak erővel lehet megállítani.
@hetyeizoltan7374
@hetyeizoltan7374 Жыл бұрын
szerintem meg nyakkendő..
@laca9493
@laca9493 Жыл бұрын
A gàzoló érdemel 6-7évet a többi pénzbírságot
@jancso8330
@jancso8330 Жыл бұрын
😢 Erre mondanám, pénz van, ész nincs. Sok újgazdag köcsög!!!!!!
@gabor.p
@gabor.p Жыл бұрын
Ez nem a pénzen múlik... ezek azok akinek a szülei is akkora sz@rok, hogy egy gyereket sem tudtak értelmesen felnevelni. Ezeknek is börtönben a helye, mint az összes többinek akik ott vannak és azoknak is pont ilyen szinvonal mozgott az elődeik agyi szintje.. vannak orszagok ahol az ilyennek megadják amit érdemel, de az nem ez az orszag
@Elameey
@Elameey Жыл бұрын
Minden rohadt éjjel ez van a Szentendrei úton is! Békáson már teljes sebességgel artikulátlanul visítanak a motorok éjjelente! Van olyan éjszaka, amikor 3x -4x is felébredek ezeknek az állatoknak a gyorsulásaira, pedig a Dunához lakom közel, majdnem 1 km-re a főúttól! Tegyenek már valamit ezek ellen! Igenis kapjon min. 10 év letöltendőt! Az is kevés az ilyennek. 😥
@robertzoltan2653
@robertzoltan2653 Жыл бұрын
Orbán felelős mind ezért
@robertzoltan2653
@robertzoltan2653 Жыл бұрын
Nem ők a felelősek hanem azok akik engedik hogy ez megtörténjen..a politikusok! azért nincs elég rendőr mert az erre szánt adófizetők pénzét a kormány ellopja..ez egyértelmű és világos.. rendőrök nélkül nem lehet rendet fenntartani
@pusztaimiklos9089
@pusztaimiklos9089 Жыл бұрын
@@robertzoltan2653 nem, Soros a felelős és Brüsszel :-)
@beatrixfarkas80
@beatrixfarkas80 Жыл бұрын
Szintén Dunához közel de éjjelente én is rendszeresen hallom, hétköznap, de leginkább hétvégente.. vagy motorok, vagy autósok nyomják ezerrel..
@Fecske7
@Fecske7 Жыл бұрын
@@robertzoltan2653 hát igen, most van pénze a sok hülyegyereknek ezekre a szarokra, fletó alatt nem volt rá pénz... ha ez Orbán hibája, akkor persze.
@korbendallas4538
@korbendallas4538 Жыл бұрын
Annyira jó lenne ha végre Történne valami az ilyen köcsög állatokkal!!!Évekig laktam a Róbert K.Krt-on,minden este ez ment a váci úton….Remélem ott rohad meg a sitten a gyökér!!! Részvétem a családnak!!!🙏❤️
@nagyadam8813
@nagyadam8813 Жыл бұрын
Kár h nem döglött meg mind három,és jól látom az egyik cigány,jogsija biztos nincs de náci szarja az van amit nyilván lopott.
@alal6754
@alal6754 Жыл бұрын
Sajnos fog kapni kb 5 évet max
@Rombolo1972
@Rombolo1972 Жыл бұрын
@@alal6754 De még 15 is kaphatna ennek a gyökérnek!
@dankotibi
@dankotibi Жыл бұрын
Az a baj hogy ezekkel a napkozbeni akciokkal csak minket szopattok, hogy megbuntettek egy 5kmh-s tullepesert, holott senki sem fog versenyezni fenyes nappal a csucsban... viszont jol megszopattok mindenkit aki napkozben kozlekedik...
@robertzoltan2653
@robertzoltan2653 Жыл бұрын
A köcsög állatok azok a politikusok akik engedik ezt az állapotot.. több rendőrt az utcára és megbecsülést nekik és tiszteletet..az Amerikai rendőrök jó példa
@nagyrichard81
@nagyrichard81 Жыл бұрын
Részvétem az áldozat családjának!🖤 Lenne mondandóm a "sofőrökkel" kapcsolatban,de az nyomdafestéket nem tűr és nem hozza vissza sajnos az élők sorába szegény áldozatot!😥😥😥
@gyron1791
@gyron1791 Жыл бұрын
😢😢😢
@PaulusdeKenezy
@PaulusdeKenezy Жыл бұрын
A bíró előtt elsírják magukat és megússzák pénzbírsággal.
@berinszki
@berinszki Жыл бұрын
Nagyon korrekt, és érthető tájékoztatás! Őszinte részvétem az elhunyt családjának és szeretteinek!!!
@vikTROLL500
@vikTROLL500 Жыл бұрын
Mit várunk egy olyan rendszerben, amelyben pl. a Dózsa György úton 130-cal száguldozó M. Richárdnak ELSŐBBSÉGE van egy kanyarodó autóval szemben? Vagy egy záróvonalon szabálytalanul előzőnek a kanyarodóval szemben? Majd ha ezekben az esetekben, 100%ig a szándékos szabályszegő lesz a felelős, majd akkor várhatunk valamiféle javulást!
@specibeci1432
@specibeci1432 Жыл бұрын
Attól, hogy hazudozol, még nem lesz igazad!
@ursulabear9737
@ursulabear9737 Жыл бұрын
Ricsi nagy valószìnűséggel már Amerikában időzik.🤮
@tihamerlabancz4428
@tihamerlabancz4428 Жыл бұрын
Arról nem hallani semmit, hogy az elavult KRESZ felülírása mikor lesz, ahogy fentebb te is írtad.
@mariapataki4828
@mariapataki4828 Жыл бұрын
Ha valaki 130 al megy attól ugyanúgy elsőbbsége van , nem kell eléfordulni te idióta
@tiborlaczko1705
@tiborlaczko1705 Жыл бұрын
Azért azt M.Richardot ki véreztették a sitten,aztán másnapra a Berki spanja is távozott az élők sorából....
@gerhardgascho
@gerhardgascho Жыл бұрын
R.I.P. Lehet fényezni a Brfk t, meg próbalják jól is vegezni a munkájukat de ha nincs politikai akarat... a 2 bmw sofőrje MIÉRT IS NEM felelős a gyilkosságért? Hiszen ha nincsenek bmwk akkor nincs is verseny. Tehat a versenyben résztvevők együttes felelőssége minden ketséget kizaroan megallapitható!!!
@jakabgipsz4788
@jakabgipsz4788 Жыл бұрын
Ez nettó hülyeség. Ha valaki 700 lóerős kocsit birtokol, az előbb-utóbb nem bír magával. Nem hinném, hogy a BMW -sek versenyre késztették volna a Daciás, vagy Suzukis embereket... Nem volna szabad ilyen autót birtokolni, bizonyos jogosítvány és feltételek (IQ teszt, pálya alkalmassági vizsgálat) nélkül. Bizonyos kezekben veszélyes mint a fegyver. Annak tartása is szigorú feltételhez kötött. Ez miért nem?
@deckjaniels
@deckjaniels Жыл бұрын
Sokan nem gondolnak bele, de ezek a barmok ma is kint vannak az utakon és ez a tragédia bármikor megismétlődhet. Én mimimum életfogytiglant adnék mindhárom sofőrnek. Bár a sok tartályfejűt ez sem riasztaná el a közúti "versenyzéstől"
@jakabgipsz4788
@jakabgipsz4788 Жыл бұрын
@@deckjaniels Még hány embernek kell meghalnia, ahhoz, hogy az ilyen autókat betiltsák és az ilyen embereket példátlanul szigorúan megbüntessék. A közlekedés a társadalom alap létéhez elengedhetetlen dolog. Nem játék és móka.
@linguno
@linguno Жыл бұрын
Itt lakom a Váci út mellett. Hallgatom a videót, és közben hallom ahogy hasonló, gondolom sokszáz lóerős autókkal repesztenek el a ház előtt. Nem egy, hanem 5 percenként egy! Péntek este 23 óra van. Hol van az ezredes Úr, hol vannak a kollegái? Hétköznap szoktam látni, az ablakból (itthonról dolgozom) egy civil autóból mérnek csúcsidőben, csúcsforgalomban, a dugóban, reggel 7-10 és délután 16-18 óra között. Ebben az országban tényleg mindenkinek elment az esze?
@laszlolutz1042
@laszlolutz1042 Жыл бұрын
Ja enyi erővel mehetnénk akkor amikor egy auto sincs az úton ugyan azt érnénk el
@tokitudja142
@tokitudja142 Жыл бұрын
Mást nem tudsz vedd fel videóra dátummal, rendszámmal és kezd el feltöltögetni a youtubera. Valami vpn mögül rádnemismerhető reggel.
@mihalypasztor6174
@mihalypasztor6174 Жыл бұрын
Sajnálatos módon hülye vagy lefoglaltatok a mercedeszt a fején állt osszetorve😅😅
@mihalypasztor6174
@mihalypasztor6174 Жыл бұрын
6:46 6:5ss
@pogikori4154
@pogikori4154 Жыл бұрын
rendoroket magyarorszagon eloszor megkene fizetni hogy lehessen kit oda allittani szoval a rendszert a kormanyt hibaztasd mert azert a potom penzert amit kapnak a rendorok te sem mennel rendornek es nincs kit oda allittani mert nincs rendor. .eloszor legyel kepben mielott szamonkered az ezredest
@istvanpalszabo5408
@istvanpalszabo5408 Жыл бұрын
És a féregnek korábban volt már 2 balesete amit ő okozott.
@apuka
@apuka Жыл бұрын
Közel 700 lóerő, kikapcsolt menetstabilizátor, és 100%-os sebességtúllépés, lakott területen, forgalomban. Nálam ez nem igazán gondatlan okozásnak tűnik. Véleményem szerint ez igen csak súrolja a szándékosság határát, mert ilyen körülmények közt annak van a kisebb esélye, hogy nem történik semmi baleset...
@toromon31
@toromon31 Жыл бұрын
Induljunk ki abból, hogy senki nem akar áttörni egy szalagkorlátot.
@apuka
@apuka Жыл бұрын
@@toromon31 Ha leugrok egy ház tetejéről a fizikát nem különösebben érdekli, hogy én nem akarom összetörni magam, mert elhiszem, higy majd megfelelő időpontban ki tudom mozogni a becsapódás erejét... Ez az eset is elég hasonló.
@toromon31
@toromon31 Жыл бұрын
@@apuka Az a nem mindegy, hogy öngyilkos akar lenni, vagy csak megcsúszott tetőfedés közben.
@apuka
@apuka Жыл бұрын
@@toromon31 meg akarta mutatni, hogy mennyire fasza gyerek...
@tdizsolt
@tdizsolt Жыл бұрын
​@@toromon31neki mégis sikerült,és mellé még egy emberölés is becsúszott...😉
@tocoka191
@tocoka191 Жыл бұрын
Teljesen egyértelmű, hogy a Mercedes sofőrje NEM tud vezetni... Az hogy hülye, hogy kikapcsolja az ESP-t egy cirka 700LE-s autón, az egy buta dolog, de se előtte se mögötte szorosan senki nem volt egyszerűen nem tudta megfogni a kocsit... Nem attól leszel jó vezető, hogy milyen gyorsan mész, hanem attól, hogy az adott pillanatban meg tudsz-e állni. Ennyit a gyorshajtók szövetségének elnökének okoskodásáról, hogy mennyire rutinos a Merci sofőrje.. Kb semennyire mert úgy kiment a sofőr alól az 50 millás vas hogy csak zörög... Szánalmas. Másik: A sebességmérő kamerák, drónok, pofátlanító autók, motorok beüzemelése, használata az csak pénzbeszedésen alapul... Mert ha én 50-es táblánál 67-el megyek akkor jön a 30 ezres csekk, viszont a száguldozó nyomorékok esténként élik világukat... Jó magasviselettel talán kapni fog egy 3-4 év letöltendőt, de abban sem vagyok biztos, hogy letöltendőt megkapja. Ha közel van a tábortűzhöz és az ügyvédet meg tudja fizetni, akkor érdekes dolgok kisülhetnek a dologból sajnálatosan.... Az is megérne egy misét, hogy van az, hogy hajnali 5 órakor a Margit-hídon 7-8 rendőrautó libasorban szondával a kézben a rendőrök, és igazoltatnak, köztük engem is... Ha megkérdezed mi a probléma, mi történt, vagy flegmázik, vagy elmondja mi közöm hozzá. Nem érdekli őket a jogosítványom az autóm műszaki állapota... Az sem érdekelné őket ha hullát vinnék a csomagtartóban... Egyetlen dolog érdekli őket az alkohol... Ha 0 ezrelék, talán elköszön... Ha alkoholos szájvízzel mostam fogat, vagy csak konyakmeggyeztem, vagy jól bezabáltam a telken lévő almából és megpimpósodott a gyomromban, akkor félreállít, és félóra múlva újra mér. Nevetséges... És az a szánalom netovábbja, hogy erre is 1 hónap múlva senki sem fog emlékezni, csak szerencsétlen áldozat családja... Részvétem.
@tordaiiulius5781
@tordaiiulius5781 Жыл бұрын
Ugyes fogalmazás partoljak a patkányt. Ha van ilyen autó és a limit a pályán 130 akkor miről beszélek. Lássák az emberek hogy megy és mikor baj van akkor látod mindenki védelmében veszi de ha a rendoefonok gyereket ütötte volna el akkor. Isten legyen a biciklis családjával ebben a nehéz helyzetben
@tordaiiulius5781
@tordaiiulius5781 Жыл бұрын
Miért nem nézik vissza a telefon beszélgetéseket mert lehet úgy szerveztek ne legyen feltuno
@thaifold
@thaifold Жыл бұрын
@tocoka191 Nagyjából mindenben egyetértek veled. DE! Úgy érzem, eljött annak az ideje, hogy a rendőrségnek már nincs más az eszköztárában mint a megfélemlítés. Ám legyen. Ha szabálytisztelő vagy, vagy vagyok én, hát miért ne. Ha 10 évente megbüntetnek 30 ezerre, mert 50 helyett 67-tel mentem, megérdemeltem. De nem versenyzek, nem büntető fékezek, nem mutogatom a középső ujjamat és nem anyázok. A helyzet az, a közlekedési morál jelenlegi helyzeténél már nincs lejjebb. Igen, már nem ló háton és nem is FORD T modellel járunk, de arra már kevesen emlékeznek, hogy azok az autók amivel idióták gyilkolnak, azért vannak, hogy eljussunk A-ból B-be. Akkor is ha az egy Suzuki Maruti és akkor is ha egy Bentley Continental. Nem tudom elmondani mennyire sajnálom az elhunyt srácot és szeretteit. Az pedig, hogy az elkövető a saját életét is valószínűleg a haláláig tönkretette, simán megérdemli. Mindezt egy tizedmásodperc alatt meghozott rossz döntése miatt. (ha verseny, hát legyen verseny) Jó ügyvédet az elhunyt családjának!
@fustosgabo92
@fustosgabo92 Жыл бұрын
itt van a csávó kzbin.info/www/bejne/mH65Yp6QfLadbqs
@evasmith2705
@evasmith2705 Жыл бұрын
Kár hogy nem a Dunába estek….persze, még nem késö!
@WhisperChill
@WhisperChill Жыл бұрын
Isten nyugosztalja a biciklist! Remélem a 3 "versenyzőt" lecsukják és a kulcsokat beledobják a Dunába....
@evasmith2705
@evasmith2705 Жыл бұрын
A sofõrökkel együtt.
@warriormike387
@warriormike387 Жыл бұрын
Nem nyugszik szegény békében ! Nem számított a halálra ! Nem akart meghalni. Sok vért vesztett, leállt a rendszere. Isten megvígasztalja majd.
@-Pilvaker-
@-Pilvaker- Жыл бұрын
Remélem rá rohad a lakat a zárkáján! A biciklis családjának sok erőt kívánok.
@laszlokovacs4315
@laszlokovacs4315 Жыл бұрын
És ezért nem fog többet kapni, mint maximum 5 év. Ennyi egy ember élet! Szigorítani kellene a BTK -t a jelentős sebességtúllépés okozta személyi sérüléssel járó balesetek vonatkozásában! Önmagában a sebességmérés nem alkalmas az utakról az oda nem illő sofőrök eltávolítására.
@vfts1700
@vfts1700 Жыл бұрын
Milyen 5 év?? Viccelsz? 2 év maxx. Ismerős kapott 5 év 4 hónapot egy hasbarúgásért!
Жыл бұрын
Ezt simán szándékos emberölésként kellene büntetni.
@specibeci1432
@specibeci1432 Жыл бұрын
@ A sötétséghez minek napszemüveg?
@hungarianostomy7601
@hungarianostomy7601 Жыл бұрын
1 év 6 hónap felfüggesztett, max ennyi lesz. Egy évre bevonják a jogosítványát.
@laszlokaszas3975
@laszlokaszas3975 Жыл бұрын
@@hungarianostomy7601 Sztem nem fogják 1 évre elvenni a jogsiját. Max egy hétre...
@Cimbee
@Cimbee Жыл бұрын
Ha megtehetném KRAZ-al közlekednék, és az ilyen tuning jóskákat magam alá darálnám!
@boyrezy6524
@boyrezy6524 Жыл бұрын
Na az biztos is !!! A Kraz-ba rendesen van anyag !!!!!!!!!!!!!
@zoltansebok
@zoltansebok Жыл бұрын
Vagy egy jó kis Ural.....
@agtoth169
@agtoth169 Жыл бұрын
​@@boyrezy6524🤣 fa bode lemezburkolattal
@GergelyGábor-u8z
@GergelyGábor-u8z Жыл бұрын
Akkor reméljük, hogy 10 -15 év jár majd ezért a "csodálatos" kúpolásért és nem csak ez a gyönyörű jól megfogalmazott sajtótájékoztató, plusz egy felfüggesztett és némi pénzbírság!!!!!! A fegyveres leszámolások helyett meg majd mindenki elüti inkább a riválisát, mert az csak gondattlanságból elkövetett.......nonszesz és siralmas az egész törvenyi rendszer minden szinten! Részvétem a vétlen kerékpáros hozzátartozóinak!🖤
@veres_adrian
@veres_adrian Жыл бұрын
Ezeknek örökké börtön és lakat rohadjon rájuk!
@MrLobarat
@MrLobarat Жыл бұрын
Kivegeznem a kurva anyjába mindegyiket. Minek ezeket eltartani?
@belalevai4898
@belalevai4898 Жыл бұрын
Ez a csont giliszta vezette a Mercit. ?ez kokeró
@istvanpalszabo5408
@istvanpalszabo5408 Жыл бұрын
Itt mellene a redőröknek lenniük,és nem a végrehajtót védeni 5 rendőrnek 1 nyugdíjas ellen.
@szemetlada3316
@szemetlada3316 Жыл бұрын
Helyes. A végrehajtót sem kellene fizikai erőszakkal munkája közben támadni. Ha nem bántalmaznák a munkavegzése során, akkor rendőrség drága erőforrásait sem kellene ilyen szükségtelen módon pazarolni. A végrehajtással szemben van legális, jogszerű eszköz is, a bíróságokon meg lehet támadni az eljárást.
@laszlokotmajer9708
@laszlokotmajer9708 Жыл бұрын
Az ugye megvan, hogy épp a rendőrpalota előtt volt a rajt? Meg hogy mindig ott van a rajt? Nem kell versenyezni se, "sajnálatos módon" nyári időben minden éjjel elhúz mellettem egy ilyen kretén 140km/h körül, a hídon, pedig ejjelente csak egyszer megyek át es olyan 1.00 óra körül, amikor már nem nagyon van ott senki. Mindegy, a sajnálkozás az már kitűnően megy.
@palyaattila452
@palyaattila452 Жыл бұрын
És lesz is ilyen, mert bármit csinálsz van ember aki ilyen van ember aki olyan. Ez az emberi természet. Vannak hülyék, okosak, jók, rosszak. Ez nem fog megváltozni, mindig lesz sajnos ilyen. Azzal tudod megszüntetni ha betiltod az autót, betiltasz mindent ami bármiben kárt tud okozni a másiknak. Sajnos csak az elkövető megbüntetése marad.
@tamaslovasz7127
@tamaslovasz7127 Жыл бұрын
@@palyaattila452 Talán, esetleg egy rohad,kijelölt pályát építenének lehet segítene a dolgon!
@laszlokotmajer9708
@laszlokotmajer9708 Жыл бұрын
@@palyaattila452 Ugyan semmit nem.követeltem eddig, de ha már... akkor a Waze-t pl be lehetne tiltani, hiszen egy kacat, senki semmi másért nem használja, csak azért hogy tudja mikor kell elvenni a gázt. A google map ezerszer hasznalhatóbb, csak éppen nem asszisztál a szabálysértésekhez. Na ennyi konstruktív javaslatom volna.
@kkrisztian8323
@kkrisztian8323 Жыл бұрын
Szigorítani kell,de nem pénzbírságban (mivel az ilyen gyilkos,terroristák nyilván kitudják fizetni),hanem letöltendő börtön szinten,és vezessék be a vagyonelkobzás intézményét is!
@bruney74
@bruney74 Жыл бұрын
Lakott területen versenyzésért gépjármű bezúzás.
@halljamenjeninnen1310
@halljamenjeninnen1310 Жыл бұрын
A bitó jobb lenne az ilyeneknek.
@laszlokaszas3975
@laszlokaszas3975 Жыл бұрын
@@bruney74 Úgy, hogy a sofőr benne ül!
@palyaattila452
@palyaattila452 Жыл бұрын
Letöltendőt fog kapni, ahogy a törvényben van. Egy gyilkos ha leszúr késsel kap 10 évet, jó esetben. Norvégiában a 67 embert megölt sorozatgyilkos lassan szabadul és milliomosként mert pert nyert a lassú börtön internet és szobabicikli hiánya miatt. Ha 50-el elütsz egy gyalogost a zebrán azért is kapsz letöltendőt. Legalábbis a törvény ezt előírja még ha néhány bíró nem is mindíg úgy alkalmazza. A vagyonelkobzás viszont egy tipikus diktatúra lenne, ahogy volt a kommunizmusban, meg most jelentkezik nyugaton. Majd akkor értenéd ha a te vagyonod koboznák el egy teljesen másik indokkal.
@robertzoltan2653
@robertzoltan2653 Жыл бұрын
Orbán lemondása a minimum! Pintér Sándort előzetes letartóztatásba helyezni!
@marsotamas
@marsotamas Жыл бұрын
E63AMG 612rol 690Le kikapcsolt ESP, ez minimum szándékos emberölés. Versenypályán kikapcsolja OK,de városban ahol millió szennyeződés van az úton. Biztos hogy, semmi nem történt volna ha nem autóversenyzőnek hiszik magukat.
@pharkasj
@pharkasj Жыл бұрын
Hianyoztal a sulibol amikor a a szandekos szo jelenteset tanitottak. Egyetlen esetben lehet szandekos, ha minden kulso tenyezotol fuggetlenul, a kormanyt az aldozat fele forditva, atmegy rajta. Szerintem a minimum szonal is hianyoztal, mert erdekelne,hogy ez szerinted minimum szandekos emberoles, akkor mi lenne nalad a kozepmertek,vagy a maximum. Abban igazad van, hogy orultseg volt a menetstabilizatort kikapcsolni, 200 feletti termponal sem tud egyenes uton egy ilyen auto beszitalni, ha minden be van kapcsolva,es mukodik rajta. Nyilvan akkor se megyunk szaznegyvennel a varosban,ha be van kapcsolva, de az mar mas kerdes.
@noxvilll19890331
@noxvilll19890331 Жыл бұрын
Huszonéves apuci gyereke tapasztalatlan és alá basznak egy 600+ lóerős kocsit na nemàr…
@zsoltmaros1475
@zsoltmaros1475 Жыл бұрын
Gyilkosság történt. 20 év fegyházat neki!
@robertzoltan2653
@robertzoltan2653 Жыл бұрын
Orbánnak! Aki erre lehetőséget teremtett hogy ez megtörténjen! De még ezek után se tett semmi lépést hogy a Belügyminisztert leváltsa..
@tiborlaczko1705
@tiborlaczko1705 Жыл бұрын
Annyit melyik gyilkos kap nálunk elsőre?Csak az anya gyilkosok......
@danieltoth6580
@danieltoth6580 Жыл бұрын
Ismerd meg a jogot először, utána gyere vissza és szerkeszd a kommentedet!
@szabicarp1
@szabicarp1 Жыл бұрын
@@danieltoth6580 ha mondjuk éppen a te édesanyád ment volna ott kerékpárral nem hiszem hogy te is a jogismereteiddel vagdalkoznál itt. Béke!
@zsoltmaros1475
@zsoltmaros1475 Жыл бұрын
@@danieltoth6580 A bűnpártolást és bűnismétlést amit a magyar jog támogat, köztük te is.
@vintomii
@vintomii Жыл бұрын
Sajnos vannak bajok. Szigorítani kell. Én idevenném a követési távolság nem betartását, ami napi szintű baj, tolják le egymást az autók. Ez azért őrűlt kockázat, mert az elől haladó is a tükröt nézi, ahelyett hogy előre fókuszálna.
@dtihi
@dtihi Жыл бұрын
Szerintem is bajok vannak...de nem kell szigorítani. Eddig sem a törvény szigora hiányzott, hanem a REND! A törvények megvannak és jók! A RENDŐRSÉG (évtizedek óta) nem látja el a legalapvetőbb feladatát, vagyis a törvényeket be kell tartatni!!
@agtoth169
@agtoth169 Жыл бұрын
​@@dtihi🤣
@vintomii
@vintomii Жыл бұрын
@@dtihi Én azt gondolom ha az autó értékében mérnék a büntetés mértékét az sokakat elrettentene az idiótáskodástól.
@mr.pinter1080
@mr.pinter1080 Жыл бұрын
Amíg a közlekedés nem géppel vezérelt autonóm lesz, addig mindig is az egyetlen tényező lesz a leg főbb hibaforrás, az ember. Az türelmetlen, az tolja a másikat, az dudál, az hajt gyorsan, az versenyez, az veszélyeztet másokat... Mindig az emberi tényező a leg főbb hibaforrás!
@tdizsolt
@tdizsolt Жыл бұрын
​@@mr.pinter1080konkrétan mióta a Földön létezik az emberi faj,azóta ő a hibaforrás.
@articsoka6258
@articsoka6258 Жыл бұрын
Egy névtelen gyorsulási versenyző hangjában nem volt neheztelés, amikor az általa ismert elkövető által elkövetett szörnyűségről beszélt. Remélem, amikor egy ilyen verseny után neki is leszakad egy lába, egy karja, amit kívánok neki hogy élje túl, talán érezni fog némi nehéztelést a további életében. Saját maga ellen.
@ericzylina4393
@ericzylina4393 Жыл бұрын
A gázt tudja nyomni mind ,mert ahoz nem kell tudás..azt a 3èves kislányom is tudja !! Gyilkosok!!!!
@martinormandi6520
@martinormandi6520 Жыл бұрын
Gyilkos* az a fasszopo mercis csinalta az egeszet
@JBalazs
@JBalazs Жыл бұрын
Ezek szerint ahhoz is kell egy kevés.
@csababorbely3453
@csababorbely3453 Жыл бұрын
sulyos sérült lett a mercis csávo? akkor itt a felvételen ki az akit bilincsben kisérgetnek?
@katalinjuhasz641
@katalinjuhasz641 Жыл бұрын
JAAA, OGEN MEGKARCOLTA A KISUJJÁT, A MERCI MEGVÉDTE AZ ÉLETÉT, REPÜLHETETT VOLNA A DUNÁBA...
@tdizsolt
@tdizsolt Жыл бұрын
Ezt én sem tudtam összerakni. Gondolom olyan súlyos volt a sérülése,mint Ricsikének anno,azt' másnap már megint volán mögött ült...már most elindult a patkány mosdatása.
@viktoriafejes5919
@viktoriafejes5919 Жыл бұрын
Bécsi út - Vörösvári út Fent a hegyen hallani, ami azért durva!! Azért mondom, mert kihagyta a felsorolásból 🥹 A Szentendrei úti tragédia óta pedig azon az útszakaszon pontosan ugyanúgy folyik a verseny. Óbuda csoportjai zengenek a panaszoktól. Napközben mérnek 50-re… 🫣
@JBalazs
@JBalazs Жыл бұрын
Dehogy durva... Hármashatárhegyen este lazán lehet hallani egy csomó mindent, még a Pesti oldalról is. Pl Északi összekötőn jön egy vonat Angyalföld felől.
@HMisi54
@HMisi54 Жыл бұрын
Szomorú hír, nagyon értelmes rendőr! “Spontán versenyzés” minden éjjel az említett útszakaszokon volt, van, lesz amíg éjjel hagyják ezeket bohóckodni…
@szemetlada3316
@szemetlada3316 Жыл бұрын
Nem a potenciális helyszíneken kell intézkedésket hozni. Azt kell tudnunk elérni, hogy a bűnöző hajlamú sejthalmazoknak már akkor elmenjen a kedvük az elkövetés megkezdésétől, amikor eszükbe jut az ötlet. Villanjon be nekik a gondolat: nem, nem éri meg kimenni a közúti versenyre, inkább elmegyek futni 20 km-t, beugrom a konditerembe, kiosztom anyósomat,.... .
@laszlohadari8812
@laszlohadari8812 Жыл бұрын
És honnan is indult szinte a verseny? A rendőrpalota elől! Több kérdésem nincs! 👍
@HMisi54
@HMisi54 Жыл бұрын
@@laszlohadari8812 Magyarország…
@tordaiiulius5781
@tordaiiulius5781 Жыл бұрын
Spontan a rendőrség azt lat amit akkar
@Fecske7
@Fecske7 Жыл бұрын
@@HMisi54 ez nem csak itthon van így sajnos... ez nem speciális hazai jelenség
@FabricOpen
@FabricOpen Жыл бұрын
Fólia áteresztés mérése fontos!
@mrlujoak
@mrlujoak Жыл бұрын
Szavaim nincsenek már erre. Számtalanszor leírtam, vitáztam velük, győzködtem embereket, hogy sebességhatárok, szabályok nem viccnek vannak. Ne légy mazsola - kapom meg - csakmert én kifejezetten figyelek a sebességhatárokra. Nos, én "mazsolaként" nem öltem embert. Ő igen. Csak remélni tudom, hogy szegény srác a becsapódást fel se fogta, és eszméletlen volt végig. Legyen neki könnyű a föld, a családnak, hozzátartozóknak pedig őszinte részvétem! Sok erőt kívánok, hogy túljussanak ezen a nehéz időszakon! A versenyzőket még csak megszólítással se méltatom. Undorító amit műveltek. A hatóságok, ügyészségek, törvényhozók viszont évek óta semmilyen hathatós, valóban fájó büntetési intézkedéseket nem hoztak. Igen, hibáztatom őket is! Mi az akadálya annak, kedves Hölgyeim, Uraim, hogy - kb hasonló sebességgel, mint a kékvillogók elintézésének esetében - jóval keményebb, és szigorúbb retorziók legyenek az ilyen vagy hasonló súlyos kihágások esetében?! Nem hiszem el, hogy ne lenne rá lehetőség - csak akarat, ugye - hogy a nagymértékű sebességtúllépések, ne olyan bagatel büntetési tétellel bírjanak csak, mint manapság?! Elkeserítő a közlekedési kultúránk, már ha ezt az izét lehet egyáltalán kultúrának nevezni. Gyalázatos ahogy sokan mennyi mindent megengednek maguknak.
@jozsefdomokos7003
@jozsefdomokos7003 Жыл бұрын
Mi történik ha a kék villogós balesetbe kerül? Kivizsgálják, felkoncolják,felnégyelik, jó médiával mindenki tudomására hozzák milyen undi .alfaszok voltak. Ezekkel mi történik? Felsegitik,leporolják, aztán menj utadra majd máskor jobban sikerül.Ja, Embert is öltél?...hm megoldjuk okosban😶
@specibeci1432
@specibeci1432 Жыл бұрын
Nagyon helyes, figyelj csak a sebességhatárokra, mert felette komoly veszélyt jelentenél a környezetedre.
@Godot_19
@Godot_19 Жыл бұрын
@@specibeci1432 Anyádra kellett volna figyelni, hogy ne felejtsen el rögtön az ellése után téged a wc-én lehúzni!
@mrlujoak
@mrlujoak Жыл бұрын
@@specibeci1432 Gondolod ide a válaszom. Úriember vagyok, így mást nem terhelek azzal, mit gondolok rólad.
@agtoth169
@agtoth169 Жыл бұрын
​@@specibeci1432🤣
@jozsefbernscherer6512
@jozsefbernscherer6512 Жыл бұрын
Amint valakit ilyen versenyzésen, vagy mások életét veszélyeztetve gyorshajtáson kapnak azonnal véglegesen elvenni a jogositványát.
@szemetlada3316
@szemetlada3316 Жыл бұрын
.... miután 25 év elteltével elhagyhatja a fegyházat jó magaviselete esetén
@agtoth169
@agtoth169 Жыл бұрын
Az auto nem jogositvannyal megy. 😉
@jozsefbernscherer6512
@jozsefbernscherer6512 Жыл бұрын
@@agtoth169 Igaz hogy az autó nem jogsival megy de aki ezek után jogsi nélkül is vezet és közveszélyes másokra azt ki kell vonni a társadalomból jópár évre. Legyen ideje gondolkodni a hüvösön.
@katalinjuhasz641
@katalinjuhasz641 Жыл бұрын
ÉS AKKOR MI LESZ, ÖSSZES CIGÁNY JOGSI NÉLKÜL VEZET. FEJLÖVÉS PONT-
@suesmith4994
@suesmith4994 Жыл бұрын
@@jozsefbernscherer6512 Kiváncsi lexek ez a kretén gyilkos, a 13 büntető pontjával, előző balhéival a zsebében, hogyan fogja megúszni ??? M. Ricsikének sem volt már jogsija, mégis dupla halálos balesetet okozott a 130-as száguldozással !!! A Soroksári úti (Dec. 24) halálos baleset okozója is versenyzett, aztán letagadta. Egy 9 éves gyerek Édesanyja meghalt, az a köcsög gyökér meg a Szentestét már otthon töltötte !!! Ünnep után kapott 'apucitól' egy másik versenyautót !!! Évtizedekig tartani a sitten az adóinkból az ilyen heréket ??? Kötelet neki !!! Hol a 3 csapás ???
@teakamilla4170
@teakamilla4170 Жыл бұрын
Az ilyen rodeóknál hol a rendőrség??? Ha minden tele van térfigyelőkkel, hogy nem lehet ezeket az elmebetegeket kivonni a forgalomból? Hogy lehet egy ilyen tragédia okozását pár év börtönnel megúszni? Részvétem az áldozat hozzátatozóinak!
@kkrisztian8323
@kkrisztian8323 Жыл бұрын
Nézd végig a videót...2Percen belül a helyszínen voltak,egy korábbi baleset miatt!Gondolom most jön a hiszti hogy de miért nem 1percen belül..:DD
@teakamilla4170
@teakamilla4170 Жыл бұрын
@@kkrisztian8323 Nem az kérdés, hogy hány perc múlva VOLT ott a rendőrség, hanem, hogy ált. a szabályszegőket nagyjából csak akkor tudják kiiktatni a forgalomból, ha már megtörtént a baj... Drónok, motoros rendőrök, villogó - szirénázó rendőrségi járművek stb. ehhez képest a bűnözők mégis biztonságban érzik magukat. A 2 perc múlva a helyszínen voltak megállapítás azt jelenti, hogy KÉSŐ volt már, addigra egy ember meghalt! A forgalomból IDŐBEN KELL KISZŰRNI a normális közlekedésre alkalmatlan elmebetegeket! A bűnözőket a rendszámok bevonásával, bírságokkal, egyéb módon kellene stb. szankcionálni IDŐBEN. A baleset okozóját büntetőpontokkal elintézettnek tekintették a korábbiakban, pedig beazonosítható volt. A jogosítványát nem vették el, ill. erről nem volt szó...
@t0miki
@t0miki Жыл бұрын
@@kkrisztian8323 Érintett vagy? Feltűnően nem akarod megérteni, miről van szó.
@laszlohajnal9397
@laszlohajnal9397 Жыл бұрын
​@@kkrisztian8323😂😂
@hapcimorgo
@hapcimorgo Жыл бұрын
Hogyhogy hol a rendőrség? Nálad mi a koncepció, hogy még a verseny megkezdése előtt kapják el őket vagy mi? Olyan vagy mint azok a faszok akik a gyilkossági hírek alá bekommentelik hogy hol voltak a rendőrök... Áruld már el te hogy intézkednél egy bűncselekmény elhárításáról annak bekövetkezte előtt? Rárúgod a csávóra az ajtót hogy "fel a kezekkel maga 2 nap múlva spontán versenyezni fog, megjósolta az orákulum" Idióta... Aszongya hol a rendőrség... Hol kellett volna lenniük? Minden autót külön rendőrnek kéne követnie vagy mi?
@laceekoos3750
@laceekoos3750 Жыл бұрын
Nagy teljesítményű autókat meg kell szüntetni. Haladni egy 70Lóerős doboz is elég. Halálbüntetést vissza kell állítani! Ez nem gondatlanságból elkövetett halál okozása volt. Előre megfontolt mivel tudta,hogy versenyzik a rohadék. -_-
@fer84fer
@fer84fer Жыл бұрын
Tapasztalt versenyző. Nem csinál ilyet. Tök mindegy hogy tapad rám. Ha menni akar. Menjen. Nem megyek bele ilyen hülyeségbe. Szóval nem tapasztalt volt hanem tapasztalatlan. Az ilyeneket minden forgalmi dologtól el kell tiltani örökre. Csak gyalog közlekedjen az ilyen. Ennyi. Nem lesz ilyen.
@katalinjuhasz641
@katalinjuhasz641 Жыл бұрын
EGO ÉS UJRA CSAK AZ EGO...
@gmvid7211
@gmvid7211 Жыл бұрын
Ego,kisebbségi komplexus=tipikus csicska.Ez a mercis egy béna fasz volt ,aki jól tud vezetni annak nincs három balesete,ez egy beképzelt csicska volt,mint általában az ilyen tuningos kis bohócok,40 kg-os hülyegyerekek játszák itt az éjjeli lovast,azt parkolni sem tudnak
@exkom
@exkom Жыл бұрын
Azt kellene már észre venni, hogy a jelentős, vagy ebben az esetben az extrém sebességtúllépés nem véletlen!! Ez szándékos elkövetési magatartás! Nos, ezeket a cselekményeket kellene sokkal szigorúbban szankcionálni! Még akkor is, ha nem következik be baleset!! Azonnali, jármű vezetéstől való eltiltás egy életre! Az autó, mint az elkövetés eszköze azonnali, végleges elvétele, valamint a jogalkotó által megfogalmazott "jelentős, vagy extrém" összegű pénzbírság!!! Sokan meggondolnák, hogy mit is kockáztatnak!!! Ha balesetet okoz, az se legyen gondatlan!!! Legyen gondatlan, aki betartja a szabályokat, de mondjuk figyelmetlenségből okoz kárt, ne adj isten vesz el életet!!! Ez az én véleményem!!! Részvétem az elhunyt kerékpáros családjának!!! 😪
@LazFX06
@LazFX06 Жыл бұрын
Az ilyenert 15-20 ev fegyhaz kellene! Minimum es meg igy is jobban jart mint az aldozat!! Autoval embert olsz es kisebb buntetest kapsz mintha adot csalnal!
@ibolyakalman7959
@ibolyakalman7959 Жыл бұрын
+1
@evasmith2705
@evasmith2705 Жыл бұрын
Ugyanugy leszakitani a lábukat mint ahogy szegény aldozattal történt, aztán bedobni oket a Dunába.
@RichardKovacs
@RichardKovacs Жыл бұрын
Nyilatkozott egy jogasz a temaban, es mivel nem volt szandekossag, magyaran nem azert ment bele, hogy megolje, igy ez masik kategoria. Egy kozuti baleset, amit sulyosbit a verseny, a tuning, a menetstabi kikapcs, a chippeltetes meg a tobbi tenyezo. De ettol ez egy tok "hagyomanyos" baleset
@evasmith2705
@evasmith2705 Жыл бұрын
@@RichardKovacs , attól még be lehetne oket dobni a Dunába.
@agtoth169
@agtoth169 Жыл бұрын
​@@RichardKovacs🤣
@sandorakos
@sandorakos Жыл бұрын
tavaly 40 akciót tartottak, idén már 10-et: az idő arányosan pont a fele még a tavalyinak is. nevetséges a 19db mérőeszköz is, 10 szer ennyi is nagyon kevés lenne.
@halljamenjeninnen1310
@halljamenjeninnen1310 Жыл бұрын
Írhatnál a kormánynak, ő felel a közbiztonságért és a közlekedés biztonságáért.
@sandorakos
@sandorakos Жыл бұрын
@@halljamenjeninnen1310 ha ezen múlik írok, attól tartok nem ezen múlik :/
@palyaattila452
@palyaattila452 Жыл бұрын
@@halljamenjeninnen1310 tipikus. 86 sebességmérő elhelyezési szándékával várják hónapok óta a főváros javaslatát és engedélyét. Nem reagáltak rá. főváros az nem a kormány, persze tudom "orbán meg fidesz". Egy igazi muppet show pöcs vagy .
@tdizsolt
@tdizsolt Жыл бұрын
Ki kell baszni az utak mellé azt a 16000 "lélegeztetőgépet" hátha sebesség mérésre alkalmasak,mert másra nemigen...
@csabagego8398
@csabagego8398 Жыл бұрын
13 büntipont,anyagi kárral járó baleset,helysziní birság,szabálysértési bírsás.Így ez ütötte meg a fülemet=Tehát megvártuk amíg valaki meghal,értem. Nem érdekel csak kérdem azért jogsija volt még? Én személyszerint hiszek a Karmában ellenem és mellettem is kegyetlenül dolgozik, tehat letezik. Sok sikert.
@kroxilevo7928
@kroxilevo7928 Жыл бұрын
Azért azt a taxist is elő lehetne venni aki 2:49-nél megjelenik a belső sávban a második BMW után majdnem hasonló sebességgel mint a második BMW (ez laikus szemmel is jól látható a videón), valószínűleg ő is megpróbált tempózni kicsit a buli kedvéért. Szerencsére ő legalább időben észlelte hogy gebasz van előtte és időben lassított, bár ez nem segít azon hogy meghalt egy ártatlan fiatalember.
@laszloszondi9997
@laszloszondi9997 Жыл бұрын
A taxisnak ehhez mondjuk semmi köze sincsen. A versenyt nem ő kezdeményezte, és nem is vett részt benne. Feltehetőleg ezért nem is foglalkoznak vele. Túl azon, hogy egyébként valóban túllépte a megengedett sebességet, de nem volt seggfasz, nem okozott veszélyhelyzetet.
@320wrx
@320wrx Жыл бұрын
​@@laszloszondi9997 Mesélj! Szerinted itt ki okozott veszély helyzetet?
@Koryhun
@Koryhun Жыл бұрын
Aki műszakilag ért hozzá, látja, hogy a taxin bekapcsol a veszfék asszisztens. (nemcsak kirakta a vészvillogót)
@AaronTif
@AaronTif Жыл бұрын
és mégis miért vennéd elő? Kérjük a vádakat jogászúr!
@RestinPesto27
@RestinPesto27 Жыл бұрын
@@AaronTif Vad az az h 70es tablanal szaguld az osszes ilyen gyoker mint te meg a videoban levok es nem kapnak semmit .
@gaborraczjr.5764
@gaborraczjr.5764 Жыл бұрын
Talán az ilyen és ehhez hasonló észlényekre kéne a rendőrségnek az erőit fókuszálni, nem pedig a Moszkva-téren levendulát áruló nénikék, utcazenészek és köztéren kultúráltan alkoholt fogyasztó fiatalok vegzálására.
@gamingsider
@gamingsider Жыл бұрын
Felkapták a hírt. Pár nap és el lesz felejtve. Majd lesz megint egy következő eset. Lestem a robogó óráját mivel félre mér, hogy pont 70-en legyen.. Eközben a Porsche a belső sávban bőven 100 felett volt. A motorom mögött közlekedő rendőr oda se nézett.. Soha nem lesz itt változás. A srác rosszkor volt rossz helyen.. Az utakon alig van rendőr. Persze sok épületet "őríznek" többen is. Vagy épp három készenlétis üldögél és röhög a pultnál. 1-1 autó koszál erre arra a városba és ők se csinálnak jóformán semmit. Jah de, villogóval átmennek a piroson, vagy épp a dupla záró vonalon fordulnak meg. Én próbálom tisztelni ezeket, de mindig csinálnak valami olyat, amivel lejebb esik ez a tisztelem dolog és nehezen tornásszák vissza.
@fotocharlie746
@fotocharlie746 Жыл бұрын
Fentebb én is pont ezt taglaltam. Szervezeti hiba vagy személyes trehányság.
@fpeter01
@fpeter01 Жыл бұрын
Pályáválasztásnál biztos sok ember szeretne napi szinten túlórázni és havi 150k nettót hazavinni rendőrként, tanárként, vagy akár ápolóként.
@zolir.2999
@zolir.2999 Жыл бұрын
A bűnössége megállapítása után, az első fára felakasztani, vagy az első villanyoszlopra.
@lada21074
@lada21074 Жыл бұрын
Az ilyet,mindet ki kell végezni azonnal!! Ha nem tetszik a komment,gondold, hogy a testvéred volt a biciklis.
@ketoman78
@ketoman78 Жыл бұрын
Jó lenne szigorítani a törvényt, hogy ott, ahol a sebességhatàrt 100%kal, vagy többel túllépik, a járművezetéstől való eltiltàs legalább 20 év lenne. Aki ugyanis igy vezet, annak nincs felelősség érzete, közveszélyes. Utàna ezt tudatosítani a polgàrokban.
@lacihegyi4886
@lacihegyi4886 Жыл бұрын
Ez nem gondatlan okozat hanem szándékos! Nem kell mosdatni,szépíteni.20év min.nem felmentve jó magaviseletért. A rendőr is mondja a magáét,de filléres büntik mellett mit sem ér az egész .
@LowerYourExpectationsPleb
@LowerYourExpectationsPleb Жыл бұрын
Láttam az egyik BMW-s vergődni a baleset előtt a körúton.
@CsendesMark
@CsendesMark Жыл бұрын
Nagyon sajnálom a szerencsétlen biciglis embert, családját és barátait. A "Race-001" rendszámú AMG Merci tulaja eléggé gáz alak lehet ha tellik egy minimum ~22 Milliós autóra és a félmillió forintos speckó rendszámra, de már nincs pénze kifizetni a Hungaroring pályadíjat ami 75000 Ft 5×20 percre... Remélem hogy soha életében nem vezethet. Megértem hogy valaki szeret versenyezni, de hát erre meg van a törvényes és relative biztonságos megoldás. Ha a magyar kormány szeretné ezt kezelni, könnyen megtehetnék, nem kell semmi újat kitalálni. Csak fordítsák le szépen a finnországi törvényeket a közlekedési kihágásokra, ahol a szabálytalankodó nem fix max pártízezer Forintot perkál, ami az ilyen barmokran aprópénz. Hanem a fizetésük bizonyos hányadát (%) fizetik, így esett meg hogy egy finn barátom 300€-t fizetett ki egy 5 km/h-s sebességtúllépésre. Remek alkalom lenne bevezetni. *Ha ezt elolvastad, te is tehetsz az ügyért és mesléd el a barátaidnak, ismerőseidnek!*
@teakamilla4170
@teakamilla4170 Жыл бұрын
"Megértem hogy valaki szeret versenyezni, de hát erre meg van a törvényes és relative biztonságos megoldás" - Így igaz, ellenőrzött körülmények között! Egyet értek!
@pappgabor1933
@pappgabor1933 Жыл бұрын
Ide nem kell tárgyalás...... "Hátra vinni, agyon lőni" 🤬🤬🤬🤬🤬🤬🤬
@lada21074
@lada21074 Жыл бұрын
Pontos!👍
@aronfulop5949
@aronfulop5949 Жыл бұрын
Nemrég egy falusi táblánál előttem menő autó soförjére kellett rádudálnom 3x hogy ne térjen át a szembe sávba mert veszélyezteti az itt szabályosan közlekedő autósokat majd mielőtt a faluba behajtott nekiment a gyalogátkelö padkájának úgy jó 60 al ami azonnali bal első durr defektet okozott neki. Az első lámpánál az úriembert utolérve kiszálltam előre mentem hozzá és közöltem vele .ost itt álljon félre mielőtt nem okoz balesetet megköszönte, hogy szóltam majd áthajtott a piroson és továbbment. Ekkor hívtam a 112 őt és ratapadtam. Még 2 falu és 3 hívás mire beértej a rendörök közben ez az állat néha atkacsintott a szembe sávba totál halott bal első futóművel. A rendőr mikor kiszálltam megkért uljek vissza majd odajött és közölte nem ittas csak fáradt elmehetek. Kérdem én mit vártok?
@vajtaipeter6207
@vajtaipeter6207 Жыл бұрын
Marad a statárium...
@Gergoool
@Gergoool Жыл бұрын
Ezekre a csípőből felsorolt versenyzési útszakaszokra miért nem lehet telepíteni fix kamerát, ugyan mibe kerülne, és hány hét alatt térülne meg a kiszabható bűntetésekből?
@TheTBW1
@TheTBW1 Жыл бұрын
Szegény biciklis. Rosszkor pont rossz helyen. Istenem. ESP nélkül. Csak az a vezetési tudás nem volt meg...
@agtoth169
@agtoth169 Жыл бұрын
🤣
@Fecske7
@Fecske7 Жыл бұрын
@@agtoth169 Ez miért vicces? Meghalt egy ártatlan ember, mert valakik ésszel, és ebből következően felelősségtudattal sem rendelkeztek. Aki tud vezetni, az nem csinál ilyet, mert tisztában van a kockázatokkal. Menjen ki valami versenypályára. Ott csak olyanok vannak, akik ezt önként vállalták. Hogy kinyírja magát és/vagy más hasonszőrűt, az legyen az ő gondjuk. Ebben a rohadt világban teljesen elborult az emberek agya. Valamiért a merészséget és a szerencsét azonosítják a tudással. Aztán egyszercsak megtörténik egy ilyen, ami minden ilyen esetménynél lógott a levegőben. Ez a szerencsétlen csak szeretett volna hazabringázni. Bazdmeg.
@immodestom1628
@immodestom1628 Жыл бұрын
Káposztásmegyeren a Megyeri úton is majdnem minden este gyorsulgatnak (tegnap éjjel is). Semmilyen ellenőrzést, vagy intézkedést ellenük nem tapasztalunk.
@PaulusdeKenezy
@PaulusdeKenezy Жыл бұрын
Reggelig sorolhatnánk azokat a városi útvonalakat, ahol szabadon gyorsulhatnak éjjeltől reggelig ezek az akasztófáravalók, Rendőrség pedig nem tesz semmit. A belügy suzerint minden rendben van.
@rakenroka1851
@rakenroka1851 Жыл бұрын
Mi a faxnak 600 lóerő közútra? Olyan egyszerű ennek a megoldása, mint a faék. 250 lóerő felett el lehet dönteni, hogy útvonalengedély a versenypályáig minden alkalommal vagy kaphat nagyon drágán, mondjuk 1 milláért egy piros forgalmit, amire külön szabály vonatkozik. Piros forgalmival a gyorshajtás a mértékétől függően 1-6 pont és évi 1 ponttal csökkenhet, azaz az első 6 pontos gyorshajtás után 5 évig nem lesz forgalmija a kocsihoz Magyarországon. Ennyi és persze ugyanaz a pénzbüntetés, mint mindenki másnak.
@kokszimaxi6509
@kokszimaxi6509 Жыл бұрын
Vagy a svéd szabályokat áthozni. A vagyonodhoz viszonyított büntetés és autó elkobzása aztán elárverezése.
@dimitriszdimitriu2881
@dimitriszdimitriu2881 Жыл бұрын
@@kokszimaxi6509 Sokat segítene a totálkáros Mecedes és BMW elárverezése.
@KillTeamHungary
@KillTeamHungary Жыл бұрын
Engedni kéne a gazdag kurafit, hogy csendben felakassza magát a cellában...szerintem ez a minumum amit a társadalomért megtehetne.
@szechenyiandras3203
@szechenyiandras3203 Жыл бұрын
Ezek csak abból tanulnak, ha örökre bevonják a vezetői engedélyüket. Lelkiismeret furdalás nuku, de ha többé nem vezethet, az fog csak igazán fájni.
@PaulusdeKenezy
@PaulusdeKenezy Жыл бұрын
Méltó büntetésből tanulnának. Ma a fejlett világban tilos méltón, vagyis úgy, amit pontosan érdemelne, megbüntetni valakit.
@atexs4622
@atexs4622 Жыл бұрын
Én mindig frászt kapok tőlük éjfél körül a Váci Mekinél taliznak és versenyeznek, leszarják a többi autost a fix trafit is tönkretették .Szerencsétlen szülőket sajnálom csak azért elvesziteni valakit , hogy egy buzi bebizonyitsa az ő autója gyorsabb. Szerintem kap pár évet majd jó magaviseletért szabadul 1 év múlva.
@tamasblank5008
@tamasblank5008 Жыл бұрын
És szabadlábon van! Ezeket fel kellene kötni! Ha a bíró gyerekét ütötték volna el más lenne a helyzet!
@gyulaszabo3213
@gyulaszabo3213 Жыл бұрын
Előálitották a mercist.
@specibeci1432
@specibeci1432 Жыл бұрын
Téged is fel lehetne, mégis itt írogatsz.
@tamasblank5008
@tamasblank5008 Жыл бұрын
@@specibeci1432 Téged anyád nyelt volna inkább le 🤣🤣🤣
@tamasblank5008
@tamasblank5008 Жыл бұрын
@@gyulaszabo3213 felfüggesztett kapott!
@gyulaszabo3213
@gyulaszabo3213 Жыл бұрын
@@tamasblank5008 Még nem is volt tárgyalása, hogyan kapott volna felfüggesztettet?
@ttomas1665
@ttomas1665 Жыл бұрын
70 millás kocsihoz jár a Jó ügyvèd.l 2-3 èvig elhúzzák az ügyet . Azt beszámîtják ès kap mèg 2 èv felfüggesztettet. De remèlem tèvedek ès lecsukják egy időre. A tènyen nem változtat. Megölt egy ártatlan embert.
@tamaskalla2629
@tamaskalla2629 Жыл бұрын
Ahogy autóra, majd ügyvédre, kapcsolatokra is lesz pénz! A végén a kerékpáros lesz a hibás, hogy jelenlétével megzavarta a győkereket, igy balesetet és közveszélyt okozott. De őt felelőségre vonni sajnos nem lehet. Ez a magyar valóság, az itélkezésben is. SAJNOS
@BabadzsiMaha
@BabadzsiMaha Жыл бұрын
Az ilyen többszáz lóerős autók azét vannak, mert a vezetőik élvezik, hogy 60-100 lóerős autókat, ami mondjuk az átlag, legyorsulnak. Persze ha emberükre akadnak, és nagyjából azonos teljesítménnyel hozza őket össze a (bal)sors, akkor meg baleset, sérülés, halál. Mint itt. Egy 5 személyes autónak max. 150 lóerő.
@zsoltmezolaky3385
@zsoltmezolaky3385 Жыл бұрын
Az ilyenekre ráférne egy "málenkij robot". Mondjuk 10 évig
@peltarlendori7027
@peltarlendori7027 Жыл бұрын
Részvétem a kerékpáros családjának, barátainak, ismerőseinek. 🙏 Ha már annyira divat a keresztény értékekre hivatkozni: Tudnék éppen egy igazságos, elég jó ítéletet, ami nem lenne olyan szigorú mint ez a Mózesi: "Ha viszont nagyobb szerencsétlenség történt, akkor életet kell adni életért. Szemet szemért, fogat fogért, kezet kézért, lábat lábért, égetést égetésért, sebet sebért, kék foltot kék foltért". Viszont a közvélemény elégedett lenne, elrettentő ereje is komoly. Le kel amputálni az illető azon testrészeit, amiket a kerékpáros elveszített. Persze kórházban orvosi felügyelet mellett, a műtét költségeit az elkövetővel kifizettetni. Vezetni így már nem tudna, rokkantsági nyugdíjat nem kapna. Ha esetleg a vétlen kerékpárosnak mind a két keze veszett oda, az elkövetőnek egy karja, egy lába kéne bánja ezt a történetét. Mint hallottuk voltak már más esetei is. Ha minden beigazolódik a vizsgálatok után, rögtön műtét, le nem csuknám egy napra sem, csak a vizsgálat idejére. Az okozott kár kifizetése az fontos, ezért akár kötelező kényszermunka, ameddig kel. Ha van akkora vagyona, hogy a kártérítést, károkozást ki tudja fizetni, akkor "csak" a két testrész a büntetés semmi több. Rokkantsági pótlék az nem jár. Ha van olyan szerencsés, hogy szülei barátai, akárki kifizeti neki, ám legyen. Ez szerintem egy elég lojális, régi Bibliai törvényre épülő ítélet lenne. Mehetsz gyorsan, tudatosan, de ha ez lesz ezt kapod. Lehet kockáztatni az életedben, sok minden szabályt meg lehet szegni, addig amíg másnak kárt nem okozol, az életét el nem veszed stb. Na de majd meglátjuk melyik büntetés jobb, amit most itt javasoltam a népnek, vagy amit majd kapni fog az illető. Meg kell várni, illetve azt azért tudni kéne nincs e valami hatalmas hátszele a hatalmon lévők között, nem e valaki kivételezett fiacskája.
@tordaiiulius5781
@tordaiiulius5781 Жыл бұрын
Szep leírás. ❤..
@peltarlendori7027
@peltarlendori7027 Жыл бұрын
@@tordaiiulius5781 Kényszerből elég sokat járok bringával, többek között ott is, ahol a bringást megtalálta a merci. De független, hogy autóst, gyalogost, bringást, talált volna telibe a bünti ugyan úgy jár. Ha valaki ennyire felelőtlen, agyatlan, kockáztatós, annak ára van. Akár a 8848m magasra oxigén maszk nélkül felmenni. A nagy különbség hogy az a te döntésed, a te halálod, "csak" a családod bünteted ha meghalsz.
@fpeter01
@fpeter01 Жыл бұрын
Azt hinné az ember, hogy 1000 év alatt fejlődött valamennyit az emberiség.
@peltarlendori7027
@peltarlendori7027 Жыл бұрын
@@fpeter01 Milyen értelemben, meg miért 1000 a neves szám. A Biblia 1700 éves a törvények amiket beleraktak több mint 2000. De volt civilizált élet az időszámítás előtt már 100.000 évvel, írásos emlékek gazdagon 7000 éve Indiából. De itt van Hammurapi törvényoszlopa a babiloni király törvényeinek gyűjteménye kb . i. e. 1792-1750 már abban is van a szemet szemért, fogat fogért elv. Vagy arra gondolsz esetleg hogy az utolsó 1000 évben nem sikerült eljutni odáig, hogy egyesek a saját szándékos önzésük, egójuk, fa..guk miatt ne okozzák ártatlan emberek halálát? Mert akkor sajnos igazad van, nincs fejlődés.
@peterfarkas3731
@peterfarkas3731 Жыл бұрын
jééé cigók sose gondoltam volna :D
@name_no_available
@name_no_available Жыл бұрын
Amíg nincs elrettentő büntetés, addig nem lesz semmilyen változás. Teljes vagyonelkobzás és 20 év kényszermunka egy bányában napi 12 órában. Valami ilyesmi lenne az elvárható minimum, csak a mai világban jogai vannak az ilyeneknek úgyhogy majd kap 3 év felfüggesztettet és eltiltják a közügyektől
@andraspirint4723
@andraspirint4723 Жыл бұрын
600-700 lóerős autó? Közúti forgalomba? Minek?
@szbalogh
@szbalogh Жыл бұрын
Ugyan, 1-2 év múlva kint lesznek és senki se fog rá emlékezni. Odabent is EU-s luxusbörtönben fognak lazsálni. A börtön mellett teljes vagyonelkobzás is kell, amit kapjon a sértett családja vagy rokonai.
@bruney74
@bruney74 Жыл бұрын
Ilyen jellegű ön és közveszély miatt autó azonnali bezúzása kéne, hogy legyen a következmény. Amiért meg mind a kettő elkezd kamuzni az egyértelműről. Tanító jellegű letöltendő börtön az úriembereknek.
@rajanko
@rajanko Жыл бұрын
Ilyenkor oly sokan tudják, miként és hogyan kéne példát statuálni, de feltehetnénk azt a kérdést is, hogy egy korlát csak ennyit véd? Vagy milyen a dolgok, az emberek döntéseinek együtt állása, hogy pont akkor és pont ott "találkoznak" és mindig a védtelenebb veszít. Miért kerékpározott vki 00:40-kor az Árpád hídon? Lehetett volna más döntése? Ezek elméleti kérdések, s közöm és tudásom sincs az elhunytról, de ha vki tudatos szabálysértéssel ember életet kiolt, azt minimum 25 év, vagy életfogytiglan (nálunk nincs halálbüntetés), mert tudatosan senki se akarta a másikat megölni. Nem nézek tv-t, nem olvasok hirportált, csak hallottam az esetről a rádióban és itt feldobta az algoritmus. Itt se olvastam csak az elöttem levö pár kommentet. Életem 17-35 éveiben rengeteget tekertem az országban (aminek már több mint 15 éve), évente több ezer km-t, sokszor majdnem elütöttek, volt h elsodortak vagy én hajtottam le az útról mert kamionnal szembe zéró esély. Volt hogy árokba zuhantam, de mindig megúsztam, vagy megoldottam reflexből. Bennem csak 1 a kérdés. Mennyit szenvedhetett a kerékpáros testileg, lelkileg, tudta-e hogy két végtagja sérült? Vagy a fájdalom tudatlansága vitte át a túlvilágra? Ezek nagyon megrázó és mély kérdések.
@sandorkovacs7878
@sandorkovacs7878 Жыл бұрын
egyszerűen kivégezni! ennyi
@bazsiba81
@bazsiba81 Жыл бұрын
Mind a három vezető jogsiját örökre bevonni, letöltendő börtönbüntetést ítélni nagyon sok évre, illetve a temetés költségeit ők fizessék.
@dimitriszdimitriu2881
@dimitriszdimitriu2881 Жыл бұрын
Aztán aki nem vett részt a balesetben miért is? Gyorshajtásért?
Жыл бұрын
A helyzet az az, hogy arra fele laktam, évekkel ezelőtt, és időről időre elképesztő tempóval mentek éjjel 10-12 korul a vizafogó fele, a nepfurdo utcaban eszak deli iranyba. Soha nem értettem, hogyan lehet ezt megtenni a rendőrök orra előtt, a lakótelep mellett.
@danielhorvath1025
@danielhorvath1025 Жыл бұрын
Ezért hagytam hátra Budapestet... " A város zaja" valójában az emberek mentális zaja és rezgése ami csak egyre nagyobb és negatívabb...
@PeterM0911
@PeterM0911 Жыл бұрын
Már rég itt lenne az ideje komoly bűncselekményként kezelni a lakott területen történő gyorshajtást. 90%-a a baleseteknek erre vezethető vissza. Akkor mire vár a BM???
@viktorsagi9627
@viktorsagi9627 Жыл бұрын
Szerintem, amíg a halálbüntetést nem hozzák vissza, addig az ilyen esetek meg más bűncselekmények száma sem fog jelentős mértékben csökkenni, hisz a törvényeknek semmi súlya sincs....
@katalinjuhasz641
@katalinjuhasz641 Жыл бұрын
UGYSINCS ELÉG BÖRTÖN...KÁR EZEKET ZABÁLTATNI..VAGY GULÁG NEKIK
@gusztavgezenguz4661
@gusztavgezenguz4661 Жыл бұрын
A büntetésnek, nem a nagysága hanem az elkerülhetetlensége a visszatartó erő.
@ferencnagy7782
@ferencnagy7782 Жыл бұрын
Mennyi esze lehet annak aki azt akarja bizonyítani hogy a 600loero több mint a 200 és annak aki azt hiszi hogy a 200 több mint 600?
@djcsovi
@djcsovi Жыл бұрын
Egyet magyarázzon meg valaki. A traffipax hogy akadályozza meg az ilyen és ehhez hasonló eseményeket?😂
@Csaky79
@Csaky79 Жыл бұрын
Nagytétényi út, éjjel ugyanez megy... Szinte minden éjjel hallani...
@szeljakrobert7875
@szeljakrobert7875 Жыл бұрын
Egyáltalán miért van szükség többszáz lóerőre normál közúti közlekedésre??? Nem lehetne maximalizálni szgk-k teljesítményét? Egy max 100 lóerős autó minden engedélyezett sebességtartományra képes még 5 személlyel is...
@norbertkisvari8978
@norbertkisvari8978 Жыл бұрын
Érthetetlen számomra, hogy miért nem szándékos emberölés, hanem veszélyeztetés a hasonló esetek mindegyike. Amikor besétálsz önszántadból egy ilyen szituációba, pontosan tudod, hogy baleset lehet belőle, aminek következtében valaki életét vesztheti. Miért csak az a szándékos, amikor célzottan mész neki egy embernek, az miért csak veszélyeztetés, amikor csak a célzott helyett, csak egy véletlenszerűen kiválasztott ember lesz az áldozat. Azért nem teszem feltételes módban a kiválasztottat, mert pontosan tudja hogy ha megcsúszik, vihet bárkit. Akkor az utcán lövöldöző terrorista is csak veszélyeztet. Lövöldözik és vagy eltalál, vagy nem. Ez miben különbözik? Ugyanaz a kamikáze akció. Az egyiknek alacsony az IQ-ja, ezért mindenféle ideológiát befogad és átmegy biodroidba, a másiknak meg elmaradt jónéhány szakasz a jellemfejlődésében.....a végeredmény ugyanaz.
@Jakab95
@Jakab95 Жыл бұрын
Azért az relatíve jól ki van munkálva a jogrendben, hogy mi szándékos és mi nem. A gondatlanság fogalma, hogy könnyelműen bízik tettének következményeinek elmaradásában. Sajnos az ilyeneknek nem sokat számít a közlekedés biztonsága, az tuti. Viszont... Nyilván, akinek van egy több milliós autója, az nem azért nyomja neki marha gyorsan, hogy ripityára törje. Bízik ennek elmaradásában. Ez tipikusan a gondatlanság fogalma. Amúgy ennyi erővel bárki, aki beül az autóba, tudhatja, hogy baleset lehet belőle, aminek következtében valaki az életét vesztheti. Ez így önmagában sovány a szándékosság megállapításához. Most két eshetőség lehet. Az egyik, a súlyosabb, a közúti veszélyeztetés. Ekkor a veszélyhelyzetet szándékosan idézi elő az illető. De szintén, bízik abban, hogy annak nem lesz következménye. Meglátásom szerint, itt ezt kellene alkalmazni. A másik a közúti baleset okozása. Ahol a balesetet magát is gondatlanul idézi elő. Na ez szintén egy kicsit kevés. Ez az az eset, ha benézel egy piros lámpát és elütsz egy gyalogost. Szándékosságnál az kell, hogy valaki a cselekménye következményeit kifejezetten kívánja vagy azokba belenyugodjon. Egyik sem túl életszerű ebben az esetben. Akármennyire is élettelen baromállatok ezek, azt azért nem gondolom róluk, hogy kifejezetten azt akarják, hogy valakit szépen halálra gázoljanak. Azt se gondolom, hogy belenyugodnának ebbe. Sokkal inkább bíznak abban, hogy ők aztán olyan jó autóval vannak, meg olyan jól tudnak vezetni, hogy biztosan nem lesz baj.
@katalinjuhasz641
@katalinjuhasz641 Жыл бұрын
IGEN IGAZA VAN PONTOSAN TUDJA MIT CSINÁL, MÉG SZERENCSE H NEM VOLT TÖBB EMBER A JÁRDÁN,,, STB
@norbertkisvari8978
@norbertkisvari8978 Жыл бұрын
@@Jakab95 Mindenki tudja hogy baleset lehet belőle, ha autóba ül. Ezért vannak a sebesség korlátok.
@ati847
@ati847 Жыл бұрын
Golyó? Méreg? - Pazarlás, Safranek. Követ a nyakukba és a folyóba velük.
@karolynagy2235
@karolynagy2235 9 ай бұрын
❤❤❤😂😂😂 lnkább mindkettő.(A patkány szívós féreg !!!)
@yenceOfHungary
@yenceOfHungary Жыл бұрын
Rikárdónak a véríbe' vót a vezetís! 🌚
@BANYAIzsolt
@BANYAIzsolt Жыл бұрын
Jó lenne végig látni a kamerafelvételeket, természetesen a tragikus pillantott kihagyva. Mert addig csak annyit látunk amennyit megakarnak mutatni nekünk, de az egészen biztos hogy nem a teljes valóság. Csak annyit akartak velünk láttatni, amennyi az ő általuk elmondottakat hivatott igazolni. Azonban, már az előadottak és a látottakban is vannak ellentétek, Pl. a csőkorát nem a gyalogosok és a kerékpárosok biztonságát hivatott megvédeni az autóktól, hanem a kialakítása is egyértelműen megmutatja, hogy az arra hivatott, hogy megakadályozza a gyalogosok pályatestre történő bemenetelét. A járművek lámpától indulása, és a sávváltoztatásokkal kapcsolatosan közöltek sem annyira lennének egyértelműek, ha a képeket nem kapkodnák ide-oda. A Kresz arról nem rendelkezik, hogy mennyi idő alatt gyorsíthatunk fel egy 70km szakaszon nulláról 70km/ó-ra. Ha egy autó majd 700LE és 1000Nm és 0-100 3,2mp-t gyorsul, akkor az kb. hány mp. alatt gyorsul 70-re? Első sorban ebből adódik a lámpánál „elől” induló autó távolodása a többi forgalomban résztvevő autóhoz képest. Nem példát statuálni kellene, hanem hathatós intézkedéseket hozni. Nem megvédeni szeretném az elkövetőt, hanem azt várnám el a törvényt képviselő oldaltól, hogy minden körülményt megfelelő módon megvizsgálva, a bizonyítható valóságra épülő igazságot szolgáltasson, és ennek megfelelően büntessen meg mindenkit, a felelősségének mértékéig. Ha ott bűncselekménytörtént, akkor a többi résztvevő is bűnrészes. Náluk akkor miért nem áll fenn a bűnismétlés lehetősége? Mert ha az verseny volt, és annak eredménye lett a tragédia, akkor következetesség alapján, ok és okozat függvényében kellene mindent intézkedést megtenni. (Rosszpélda: Ha hárman spontán összetalálkozunk az utcán és mind hárman bankot akarunk rabolni, de csak az egyikünk követeli a pénzt a bankban a pénztárostól, akkor ha elkapnak minket a másik kettőt nem tartoztatnák le?)
@pal4288
@pal4288 Жыл бұрын
Látszik mekkora volt az autós pöcöröje. Amilyen drága autója volt, olyan kicsike van neki. 😂 Remélem a börtönben, kap majd a vendégszeretetből.
@CsabiSzugyi
@CsabiSzugyi Жыл бұрын
Hihetetlenül szpmorú... Szerintem gyengék a büntetetések. Nem rettentik el a szabálytalan vezetőket..
@janoskopasz3714
@janoskopasz3714 Жыл бұрын
Egyre kevesebb a Rendőr az utakon.Ami meg is látszik.De nem csak az utakon hanem a településeken belül is.A bűnözések is megint gyarapodnak mindenhol.
@fer84fer
@fer84fer Жыл бұрын
Illetve az a tény. Ha veszélyes az állat. Az embere? Fejbe vagy el kell altatni ugye? Továbbá. Ha ember veszélyes az embere. Hogy is fogalmazak. Jól teszi? Nem értem az állat. Az nem érző lény, csak az ember. Mert nőt a fejébe. Soknak nagy ló fasz. Kb gratulálok. Intelligens emberek 🧠 nagy tudásuk vagytok. Köszönöm szépen! Hogy ide írhatam. Gratulálok. Verseny, verseny pályára való.. Ja tudom kemény amit írtam. Őszintén. Állat nem agyal születik, csak túl élés. Még se olyan buták mint az emberek. Mindent el vettünk tőlük és még is veszélyes fejbe lövik vagy el altatjak. Az ember nem veszélyes az embere. 🙂 😁 Vicc
@medgyessy
@medgyessy Жыл бұрын
Remélem többet nem vezethet autót.
@agtoth169
@agtoth169 Жыл бұрын
🤣
@rogerdarkman157
@rogerdarkman157 Жыл бұрын
A remény hal meg utoljára.
@szilagyiadam3144
@szilagyiadam3144 Жыл бұрын
Gondolom 4 évvel megússza, tehat senkit nem tart vissza egy kis hipi huppi basszad neki.
@MrSzebeni
@MrSzebeni Жыл бұрын
Annyira nagyon jó lenne, hogyha egyszer lehetne egy olyan világban közlekednem, amikor 90 nél 90 el nem előz meg szinte mindenki, ugyanígy 50 , 40, 100, 120 ,130 -as tempóknàl. Ezelőtt ugye 12 centire mögöttem ,józanész hiányában idegroncsoskodva. Itt már szinte mindenki kollektíven vadállat.
@320wrx
@320wrx Жыл бұрын
Szerintem foglalkozz a saját dolgoddal, vagy játssz azzal, ami a lábad között fityeg!
@Halezun
@Halezun Жыл бұрын
Menjel busszal es akkor ez nem fog zavarni.
@MrSzebeni
@MrSzebeni Жыл бұрын
Retkes faszfejek , bravó.
@Tofi_ytchannel
@Tofi_ytchannel Жыл бұрын
Svájcban úgy mennek egységesen 120-szal a kocsik az autópályán, mintha vonatban ülnél. Szürreális élmény a magyar utak után
@peterkiss3443
@peterkiss3443 Жыл бұрын
​​@@Tofi_ytchannele ügye akkor nem 95-el mennek a belső sávba, mint nálunk a 120as táblánál?
@ntg158
@ntg158 Жыл бұрын
egy gazdag ember leszarja a szabályokat hiába szigorítanak csak az átlagember fogja megszívni
@szemetlada3316
@szemetlada3316 Жыл бұрын
a kaptárban már remélem várják őket. Ha valaki, hát a régi fegyencek ismerik a módját hogyan kell az ilyen friss húsokat megtanítani arra, milyen jó dolguk is volt kinn a természet lágy ölén. Ekkor jönnek rá talán, mit is követtek el, addig nem.
@ibolyakalman7959
@ibolyakalman7959 Жыл бұрын
@@szemetlada3316 +1
@ntg158
@ntg158 Жыл бұрын
@@szemetlada3316 nem hiszem,hogy letöltendőt fog kapni......báááár az ügy eléggé nagy közfelháborodást váltott ki...szóval elkéne a precedens ítélet...meglátjuk
@ii.gondolkodo3169
@ii.gondolkodo3169 Жыл бұрын
"Mert a hatóságok nem a jó, hanem a rossz cselekedetek büntetésére vannak. Akarod, hogy ne kelljen félned a hatalomtól? Tedd a jót, és dicsérni fog téged, mert Isten szolgája ő a te javadra. Ha pedig a gonoszt teszed, félj, mert nem ok nélkül viseli a fegyvert, mert Isten szolgája, aki az ő haragját hajtja végre azon, aki gonoszt cselekszik. De nemcsak a büntetés miatt, hanem a lelkiismeretért is engedelmeskedni kell... Adjátok meg azért mindenkinek, amivel tartoztok: akinek az adóval, annak az adót, akinek a vámmal, annak a vámot, akinek a félelemmel, annak a félelmet, akinek a tisztelettel, annak a tiszteletet. Senkinek semmivel ne tartozzatok, hanem csak azzal, hogy egymást szeressétek, mert aki a másik embert szereti, az betöltötte a törvényt." (Róma 13:3-5, 7-8) Ezek között bármilyen tényező figyelmen kívül hagyható, csak az Isten haragja nem. "Nem ember az Isten, hogy hazudjék és nem embernek fia, hogy megváltozzék. Mond-é ő valamit, hogy meg ne tenné? Ígér-e valamit, hogy azt ne teljesítené?... És ha valaki nem hallgat az én igéimre,... én megkeresem azon!" (4Móz 23:19; 5Móz 18:19).
@ii.gondolkodo3169
@ii.gondolkodo3169 Жыл бұрын
"A biciklis volt rossz időben rossz helyen" - Ha engedelmeskedik a közlekedési szabályoknak, aki nem tette, akkor a biciklis jó időben volt jó helyen. Ettől függetlenül is az ember nem attól van jó helyen, vagy rossz helyen, hogy a gonosz hol van és éppen mit csinál, mert nem a gonosztól függ az ember jósága, hanem a gonosztól függ a gonosz gonoszsága. És ha a gonoszt felmentik, akkor az egyértelmű gonoszság azok ellen, akik betartják a szabályokat. És ez csak újra generálni fogja a gonoszok gonosztetteit, amit a jogkövető állampolgárok ellen véghez visznek. Úgy hogy az ítélet világos képet mutat majd arról, hogy az ítélők a jogkövetők védelmezői vagy a gonoszok felmentői. És hogy tőből leszakadt mindkét lába, ez kimeríti a különös kegyetlenség vétségének okozását! Ézsaiás könyve 26:10 Ha kegyelmet nyer a gonosz, nem tanul igazságot, az igaz földön is hamisságot cselekszik, és nem nézi az Úr méltóságát. - De az sem nézi, aki az ilyeneket felmenti.
@gyron1791
@gyron1791 Жыл бұрын
😢😢😢😢😢
@gyron1791
@gyron1791 Жыл бұрын
nagyon fájhatott szegény srácnak hogy leszakadt a lába. ez kenyetlen.😢😢😢😢 nekem is három éve mindkét lábam majdnem leszakadt. borzasztó volt átélnem.
@palyaattila452
@palyaattila452 Жыл бұрын
A törvényben előirányzott büntetést tudja kapni. Nem kaphat 100 évet ha a törvény nem azt írja. Ez bírói szemszögből így működik "elviekben". Van olyan ember aki hívő és mégis meg szokta szegni a törvényt. Van ilyen baloldali van ilyen jobboldali, van ilyen muszlim, zsidó stb. Maga az ember ilyen vagy olyan. És hiába, ez így működik mert ilyen az ember.
@ii.gondolkodo3169
@ii.gondolkodo3169 Жыл бұрын
@@palyaattila452 "Van olyan ember aki hívő és mégis meg szokta szegni a törvényt." - Tit 1:16 Vallják, hogy Istent ismerik, de cselekedeteikkel tagadják, mivelhogy útálatosak és hitetlenek és minden jó cselekedetre méltatlanok. - Akkor a tettei alapján mégsem hívő, hanem álhívő. Az ateizmus alapjaiban azt jelenti: jogot formálni teljesen autonóm erkölcsi életvitelre, amibe senkinek beleszólnia nem lehet! Az ateista gondolkodás azt mondja, aki istenre hivatkozó megoldásokkal operál, mindjárt erkölcsi kötelességeket is meg akar határozni számomra, mindenki számára, na azt tényleg visszautasítom! Tehát az isteni méltóság visszautasítása abszolút magában hordozza, hogy az ilyen ember maga dönt róla, hogy mit és hogyan tesz. Ha úgy gondolja, száguldozik éjjel a hídon, és nem érdekli, ha esetleg balesetet okoz. És ezernyi más önkényes cselekedet. Aki Krisztus követő, neki ez a parancs szól: "Jézus pedig monda néki: Szeresd az Urat, a te Istenedet teljes szívedből, teljes lelkedből és teljes elmédből. Ez az első és nagy parancsolat. A második pedig hasonlatos ehhez: Szeresd felebarátodat, mint magadat. E két parancsolattól függ az egész törvény és a próféták... Ha engem szerettek, az én parancsolataimat megtartsátok... A szeretet nem illeti gonosszal a felebarátot. Annak okáért a törvénynek betöltése a szeretet." (Máté 22:37-40; János 14:15; Róma 13:10) Az emberek szemében ilyen vagy olyan emberek vannak, de Isten szemében engedelmes és engedetlen emberek vannak. És ha valakinek az istenkérdés elbírálása egyéni kompetencia, amiről szabadon dönthet, akkor a közlekedési moráljáról is szabadon dönthet, és egy ilyen ateista attitűdre épülő világban NEM VAGY BIZTONSÁGBAN! És hogy a törvényben előirányzott büntetést tudja kapni, a felsőbb bíróságon sincs másként: "Mert minékünk mindnyájunknak meg kell jelennünk a Krisztus ítélőszéke előtt, hogy ki-ki elvegye földi élete jutalmát, jó vagy rossz tettei alapján." (2Kor 5:10 (H Masznyik) A gázoló is, az áldozat is, a földi bírók is, mindenki, kivétel nélkül. Azok is, akik a múltban éltek, akár több ezer éve. Mindenkinek felelnie kell a tetteiért! Hogy ebben nem hiszel, nincs jelentősége: egy atomi és gén szinten programozott, intelligens háttérerő uralta világban élsz, és nem tudsz elbújni a Teremtő elől, amikor kitakarítja a világot.
@rolandnagy981
@rolandnagy981 Жыл бұрын
Az öregasszonyok is ilyen faszságokat dobálnak a postaládámba: Elég annyi is ,h RÉSZVÉTEM A CSALÁDNAK!
@charliedoktor6706
@charliedoktor6706 Жыл бұрын
Az a igazi.....a másik barom meg fékezés nélkül belé az első baromba. Gyilkosnak 25 évet adni.
@a.c.6937
@a.c.6937 Жыл бұрын
7 masodperccel le volt maradva, mi a fas*zt nezett 100 feletti temponál? Hihetetlen komolyan, még bénább volt mint a mercis a kikapcsolt menetstabilizatorral a nyomvalyus, hullamos arpad hidon...
@pigguinea77
@pigguinea77 Жыл бұрын
Nekem is van nagy teljesítményű járművem, de még sosem támadt olyan gondolatom, hogy egy lakott területen kellene kihasználnom a teljesítményét vagy pici péniszt növelnem vele. Ha valakinek erre van igénye, egy rahedli olyan út van, ahol a kutya nem jár és legfeljebb magában tehet kárt. Felelősek vagyunk elsősorban másokért és magunkért is másodsorban. Halálbüntetés lenne elfogadható egy ilyen cselekedetért, amit ugyanígy autóval kellene végrehajtani. Szemet, szemért!
@johny.tayl.7325
@johny.tayl.7325 Жыл бұрын
Nem teljesen, a szemet szemért elv akkor lenne jogos, ha a Mercedes direkt akarta volna elütni a biciklist, , de itt viszont csak közvetetten ölte meg, gondatlanságnak hívnám inkább..
@livotlil-5186
@livotlil-5186 Жыл бұрын
​@@johny.tayl.7325...azt is úgy hívnánk...
@320wrx
@320wrx Жыл бұрын
Téged sem az eszedér szeretnek!
@tdizsolt
@tdizsolt Жыл бұрын
​@@johny.tayl.7325és az meg is fogja nyugtatni az áldozat hozzátartozóit,hogy nem direkt ölték a gyermeküket,hanem véletlenül....😉
@beladzsula3227
@beladzsula3227 Жыл бұрын
Sziasztok. A videó végén az egyik újságíró megjegyezte kérdés formájában, hogy az áldozat csonkolt holttestéről képek kerültek ki, nem nyomozati formában, hanem magán. Kérdezem. Ki azaz aberrált, gusztustalan, embernek nem nevezhető féreg akinek eszébe jut ilyet tenni? A saját gyereke csonkított hullájáról is képes lenne fotót csinálni, és nézegetné, ki tenné a közösségi médiába? Na, az ilyen is megérdemelne börtönt, de legalább milliós pénzbirsàgot. Fantasztikus teljesítmény. Gratulálok az ilyen embereknek!
@laszlokuti6743
@laszlokuti6743 Жыл бұрын
A 2003-as siófoki vonat kontra busz baleset után az egyik bulvár szennylap a címlapra tette ki a busz roncsainak és az ott heverő halottaknak a jó nagy méretű fényképét. Állítólag egyszer a BBC egyik vezetője azt nyilatkozta, hogy a híradó egy szórakoztató műsor.
Don't look down on anyone#devil  #lilith  #funny  #shorts
00:12
Devil Lilith
Рет қаралды 3,2 МЛН
规则,在门里生存,出来~死亡
00:33
落魄的王子
Рет қаралды 26 МЛН
Ilyen volt az 1987-es brutális tél!
14:31
ATV Magyarország
Рет қаралды 727 М.
Újgazdagok (1997) - dokumentumfilm
48:47
Ervin Egon Kis
Рет қаралды 526 М.
Megelőzhető lett volna az Árpád hídi tragédia?
11:19
ATV Magyarország
Рет қаралды 10 М.
Don't look down on anyone#devil  #lilith  #funny  #shorts
00:12
Devil Lilith
Рет қаралды 3,2 МЛН