Kapaszkodok Isten jelenlétébe. Elváltam, mert nyomasztó volt a házasságom. Isten bölcsen nem áldott meg minket gyerekekkel. Nem gondolom, hogy Isten azt akarta volna, hogy boldogtalan legyek a férjem mellett. Szóval Istennel "megbeszéltem" ezt. Az viszont fáj, hogy nem járulhatok szentáldozához és új kedvesemmel szóba sem jöhet a szentségi házasság. Ennyit rólam. Nem tudom milyen megélni homoszexuálisként, hogy kirekesztenek, hogy akkor sem fogadhatnak örökbe gyereket, ha szemlátomást kiegyensúlyozott boldog kapcsolatban élnek és olyan gyereket fogadnának örökbe akit a klasszikus családok nem választanak, és még a család szót is sajnálják tőlük. Nem támogaást, főleg nem propagálást várnak tőlünk, csupán elfogadást. Egy ismerősöm nemrég rákban meghalt, fiatal volt. A halálos ágyán sem merte elmondani édesapjának, hogy meleg. Nem engedte szerelmének, hogy (amikor már hazaadták a kórházból, hogy otthon halhasson meg) látogassa őt, mert az apja katolikus és félt, hogy mi történik, ha kiderül... Nem gondolom, hogy Isten olyan atya, hogy ezt a rettegést kell megélni, remélem ez csak emberi csökevény. Szerintem Istenben felfoghatatlanul több a szeretet.
@Ildiko1969k3 жыл бұрын
Ez az, amit nem értek ebben az egészben. Nem hisze, hogy Jézusnak, Istennek ilyen követelményei lennének, hogy aki elvált, az maradjon egyedül, és ha mégsem, akkor taszítsa ki a közösség magából. Persze nem jó elválni, de hozhatja úgy a sors, és akkor egyedül kellene maradni mindhalálig? Ez teljesen abszurd. Ebben nincs igaza a római katolikus egyháznak. Mintha nem ismernék a bűnbocsánatot. Egy ismerős azt kérdezte, hogy egy gyilkos mehet áldozni, és én, aki elváltam, nem? Ez milyen logika?
@hajni113 жыл бұрын
@@Ildiko1969k Megígértem, hogy tisztelem és szeretem amíg a halál el nem választ, el nem hagyom holtomiglan-holtáiglan, és nem tartottam be. Még csak meg sem csaltuk egymást, Ez az a bűn ami megbocsáthatatlanabb a gyilkosságnál..... Én ezt (igaz Isten színe előtt) a férjemnek ígértem meg, ahogy ő is nekem. Majd évekkel később már nem bírtam együtt élni vele és sikerült elválnunk. Ő már nem várja el tőlem, hogy tartsam magam az ígéretemhez, ahogy én sem várom el tőle. Így elég messze tőle még tisztelni és szeretni is tudom. 🤣 Az egymásnak tett ígéretüket megszegtük, de megbeszéltük. Mégis büntet az egyház... Én sem értem a logikát benne.
@crowdark81393 жыл бұрын
@@hajni11 Kedves Hajnalka! Köszönöm a sorait nagyon sokat jelent számomra a tanúságtétele! Sajnos ezt a területet én is kicsit rendezetlennek érzem. Nem tudom ismered e a vágyáldozás tanítását, ha nem kérlek olvass utána, talán egy kicsit segíthet, könnyíthet a terheden. Lehet rosszul tudom, így kérlek javíts ki. Tudomásom szerint nem az esküd megszegése, pontosabban nem az általad leírt móddal van a baj. Mivel ugye szentségről beszélünk semmissé se tudjuk tenni, tehát a házasságotokat létezőnek tekinti az egyház, még ha ti el is váltatok egymástól békében. És igazából a külön költözést ,külön válást még ismeri is tudtommal az egyház, adott egy házaspár az egyik tagja debrecenben él a másik spronban és kész. A probléma az új kedvesedel van, és nem azért mert mert szeretitek egymást, ha nem mert így gyakorlatilag folyamatos házasság törésben éltek. Ez tudtommal nem csak a házasságnál igaz, más esetekben sem oldozhatna fel a pap, ha tudjátok, hogy amint kiléptél onnan rögtön megismétled a meggyónt bűnt. Az szentáldozáshoz járulás tilalma pedig ebből következik. Sok erőt és kitartás és türelmet kívánok neked és nektek!
@MsRadagast3 жыл бұрын
@@hajni11 Nem vagyok túl vallásos, vagyis magamban igen. Azért nem lehet emberi ésszel az ilyen helyzetekben logikát találni, mert nincsen. Ilyenkor a lelkemre hallgatok. Inkább ne áldozzak többet templomban, minthogy megöljem, akit egykor szerettem. A Teremtő úgyis mindenütt ott van.
@Ildiko1969k3 жыл бұрын
@Hajnalka Balázs És azt sem gondolom, hogy Isten olyan istrn, aki ezt a rettegést kívánja. Ezt az emberek teszik egymással.
@nagykrisztianviktor3 жыл бұрын
Jó lenne látni egy beszélgetést András atya és Pál Marci között.
@pinceajto5303 жыл бұрын
@@istvangaborballa2996 a Család az család kampány 'arca',
@Emike1063 жыл бұрын
Szerintem is!
@istvangaborballa29963 жыл бұрын
@@Emike106 Nem hinném, hogy ne lehetne létrehozni egy ilyen nyilvános, élő beszélgetést. A kérdés az, hogy András atya nem veszélyeztetné-e ezzel azt, hogy felrakják csatornájára a püspökségi szájzárat?
@istvangaborballa29963 жыл бұрын
@@pinceajto530 Köszi!
@energy34893 жыл бұрын
Soha az életbe nem jutnának dűlőre és Pál Marci feladná. Mert nem tudná meggyőzni az atyánkat és az atya sem tudná őt. Két teljesen más emberrel beszélünk más beállítottsággal más világ szemlélettel más gondolkodással, egy ilyen vitának szerintem semmi értelme.
@zzsofi15523 жыл бұрын
András Atya! Először is köszönöm a videót, bár nem értek egyet mindennel, öröm végre egy normálisan és kulturáltan megfogalmazott, érvekre támaszkodó véleményt hallani, sajnos sokan nem képesek emberhez méltó módon vitázni a témáról. A problémát én nem abban látom, hogy a keresztény egyház nem támogatja a melegházasságot, a szivárványcsaládokat. Én a tolerancia híve vagyok, és őszintén azt gondolom, hogy az egyháznak (bármelyik egyháznak) minden joga megvan ahhoz, hogy ehhez hasonló gondolatokat fogalmazzon meg, elvárásokat támasszon a hívek felé és akár megtagadja a házasságkötést bizonyos körülmények között. A problémát én abban látom, amikor ezeket az elvárásokat az egyházon kívüli polgárok is kénytelenek a saját bőrükön megtapasztalni. (Gyakorlatiasan: templomi esküvője ne lehessen a melegeknek, de polgári igen.) Bár nem lehet egyszerű azoknak, akik hisznek és keresik Istent, de a saját nemükhöz vonzódnak. :( A gyereknevelésnél pedig sokszor pontosan az lenne a szituáció, mint a videó elején: az egynemű párok olyan gyermekeket nevelnének, akik valami oknál fogva nem élhetnek a biológiai szüleikkel. Azon talán lehet vitázni, hogy egy heteró, biológiai szülőpár jobb környezet-e egy gyereknek, mint egy meleg pár, de az szerintem mindenképp elfogadható, hogy egy (bármilyen nemű) szerető szülőpár / nevelőpár jobb környezet egy gyermeknek, mint egy rideg intézet. Szívesen megnéznék egy felmérést, hogy 100 intézeti gyermek közül hányan választanának "két apukát" vagy "két anyukát", és hányan a további állami gondozást. Összetett problémakör, ehhez mindenképpen baráti hangvételű, megoldásorientált párbeszédnek kellene kezdődnie az egyház(ak) és a világi hatalmak, polgárok között.
@puma27663 жыл бұрын
"de az szerintem mindenképp elfogadható, hogy egy (bármilyen nemű) szerető szülőpár / nevelőpár jobb környezet egy gyermeknek, mint egy rideg intézet" - meglepő, de ez egyáltalán nem bizonyított állítás. Van olyan kutatás, amely szerint az intézetis gyerekek jobban teljesítenek nagyon sok mutatóban, mint a melegpárok által neveltek. Persze ez is csak egy kutatás a sok közül, de a lényeg, hogy nem egyértelműen igaz az állításod.
@zzsofi15523 жыл бұрын
@@puma2766 Eddig ahány ex-intézetis embert hallottam a témában, kivétel nélkül mind azt mondták, hogy sokkal jobb lett volna egy család - mindegy, hogy hány tagú és ki milyen nemű. De ezért is írtam, hogy érdekes lenne egy felmérés az érintettek között. :)
@puma27663 жыл бұрын
@@zzsofi1552 De vannak ilyen felmérések, csak nem egyöntetűek az eredmények. Pont András atya ajánlott a témában egy tanulmánykötetet valamelyik videójában.
@Kefirfan233 жыл бұрын
2 éve élek boldog házasságban a férjemmel. Egyáltalán nem érzem azt, hogy a házasság intézményét csorbítaná, ha melegek is házasodhatnának. Az sokkal jobban zavar, hogy mások egyáltalán nem gondolják komolyan a házasság intézményét és egyáltalán nem mély érzelmekkel állnak az anyakönyvvezető vagy az oltár elé. Hanem mert pl. gyerekkoruk óta nagy esküvőre vágytak, és sokkal fontosabb az esküvő intézménye, minthogy kivel köti össze az életét; a férfi gyereket akar, a nő esküvőt, ezzel zsarolják egymást; becsúszott a baba, és ha már így történt, akkor összeházadodnak; az egyik fél igen vagyonos, a másikuk csak anyagi hasznot szeretne, stb.
@flokkola3 жыл бұрын
Én is ezt gondolom. De hát az egyház szereti eldönteni, mi a "normális".
@ungernbaron3 жыл бұрын
@@flokkola Te ezt gondolod. Tehát akkor ez a normális? Te döntöd el, mi a normális?
@eg45143 жыл бұрын
@@ungernbaron Az nem logikus, hogy normális ami szívből jön, senkinek nem árt, és felnőttek a saját akaratukból döntik el? Vagy a normális az, amit a kis beilleszkedni vágyó, szorongó emberek csinálnak, és csak vakon követik a általánosan elfogadott mintát boldogtalanul, mert soha nem mernek a saját szívük szerint élni?
@ungernbaron3 жыл бұрын
@@eg4514 Tehát egy normális hajlamú ember, aki férfi létére nőt szeret az "beilleszkedni vágyó, szorongó, kis, vakon követő, boldogtalan" ja és "soha nem él a saját szíve szerint". De mindenféle elferdülés "normális, szívből jövő". Szép kis értékrend mondhatom.
@eg45143 жыл бұрын
@@ungernbaron Tehát továbbra se érted. Semmi különbség nincs a heteroszexualitás és homoszexualitás között ha tényleg csak az adott nem iránt vonzódsz, az teljesen rendben van. De ha annyi az érved, hogy te azért vonzódsz vagy nem valaki iránt, mert az a társadalom szerint ilyen vagy olyan... Hát igen, ott már beilleszkedni vágyó szorongó emberkékről beszélünk. Szóval ha neked az az indokod, hogy azért szereted a nőket mert ez aztán a normális értékrend, és ezt nevelték beléd - hát akkor nem tudom, lehet hogy ha csak a szívedre hallgatnál akkor férfival lennél. 😌 Majd egyszer próbáld ki, hogy milyen megélni a saját érzéseidet.
@angelico19993 жыл бұрын
Örülök, hogy volt bátorságod ilyen szűkre szabott keretek között is beszélni erről. Nyilván jó lenne folytatni a „nem eszményi” életállapotban élőkről (élőkhöz) szólva is. Olykor nagyobb nyitottság van bennük az evangélium felé, mint az önmaguk „normalitásának” illúziójában ringatózókban.
@p.f.z.39283 жыл бұрын
Én egyik oldalt sem ítélem el. Ami viszont tény, hogy a Bibliát is csak emberek írták. Aztán vagy elhiszi valaki a benne leírtakat, vagy nem. Amivel nagy bajok vannak, az éppen az egyház. De az idő megoldja ezt is, tisztán látszik, hogy milyen sokan koptatják a templomok padjait... Éppen a papok, lelkészek azok, akik nem követik a Szentírás tanításait. A legtöbb csak helyezkedik, minél több pénzre fáj a foguk, persze lehetőleg minimális munkáért cserébe. Mellesleg az is érdekes tény, hogy olyan kultúrákban a legmagasabb az átlagéletkor, élnek a legkiegyensúlyozottabban, ahol jelen sincs, illetve csak minimálisan van jelen a kereszténység.
@laszloszikra63203 жыл бұрын
De aki a földi létben nélkülöz, az a mennyben dúskálni fog! Nem hiszed? Próbáld ki!
@p.f.z.39283 жыл бұрын
@@laszloszikra6320 nem világos pontosan, hogy ezzel mire is célzol. Viszont, ha arra, amire gondolok, akkor illedelmes leszek, és előre engedlek.😊
@MorDisney3 жыл бұрын
Oké, értem ezt a Szentháromság-analógiát, de kérdem én: ha már ilyen szabadon lehet asszociálni, hogy akkor az "atya-fiú-szentlélek" az azt jelenti, hogy "apa-anya-gyerek", miért nem lehet úgy asszociálni, hogy akkor inkább *ember-ember* a kiindulópont, és amit közösen megteremtenek, a harmadik dolog az a *SZERETET* , amiből ők tudnak annyit adni, hogy jusson egy (vagy több) gyerkőc számára is, esetleg olyannak is, akinek a saját apa-anya párosától nem jutott? 🤔 (Számomra az is kérdés, hogy az eredeti Szentháromság-analógiában hol van a helye a több gyereknek? A testvérek osztoznak a harmadik helyen, vagy ha születik egy öcsi-hugi, onnantól már szentnégység lesz a család? 😂 Na de komolyra fordítva:) Pl ha egy adott férfi-nő házaspár valamelyik tagja (esetleg mindkettő) meddő, akkor hogy áll fenn az egyház szerepe a házasság = teremtés védelme érdekében? 🤔 Vagy ők arra vannak kárhoztatva, hogy sosem lehet részük az atya által említett Szentháromság-érzésben? 🤷♂️ Ők se házasodhassanak akkor? És ne is fogadhassanak örökbe? Mert ez alapján az érvelés alapján ez az egyház álláspontja... Még egy kiegészítés: azok a gyerekek, akik eddig egynemű szülőkhöz vagy egyedülállókhoz kerültek családba, azok olyan gyerekek, akikről a vegyes párok már lemondtak, azaz a két opció az volt, hogy vagy külföldre adják őket örökbe, vagy bent maradnak az intézetben, amíg felnőnek... Kérdem én: miért nem jobb annak a gyereknek két olyan (magyar) szülő mellett, akik szeretik őt? Akik meg tudnak teremteni neki mindent, akik jobb esélyekkel tudják elindítani az életben? Ezeket kellene látni... meg a számtalan tanulmányt, ami kimutatta, hogy az egynemű párok által nevelt gyerekek semmiben nem különböznek a vegyes párok gyerekeitől. Tudom, az egyház nem mindig barátja a tudománynak, de olyan jó lenne, ha pár dologban hallgatna rá.
@hodaszandras3 жыл бұрын
Most csak a második felére reagálnék a kommentnek: ez a kérdés fel sem merült a videóban, mert nem ez volt a téma :) amúgy számtalan tanulmányt olvastam, és ezek általában éppen arról szóltak, hogy a meleg párok által felnevelt gyerekek hátrányt szenvednek. De ha linkelsz ezzel ellentétes tudományos publikációt, szívesen elolvasom.
@istvangaborballa29963 жыл бұрын
@@hodaszandras Kedves Andris (a privát)! :-) Az általad említett - gyermekeket érintő - hátrány éppen akkora, mint amekkora mértékben azt a dogmatikusan gondolkodó rosszindulatú emberek okozzák. Ha te ezen változtatni akarnál, akkor nagy fába vágtad a fejszédet, de - amint a kommentek zömét olvasom - nem lehetetlen a küldetés. Jó egészséget és sok erőt kívánok neked és nektek ehhez!
@cedrusatlantica98873 жыл бұрын
@@hodaszandras Ebben a kérdésben szerintem luxus megkerülni az Amerikai Pszichológiai Társaság és az UNICEF állásfoglalását a családfélék sokfélesége mellett. Lehet naivitás a részemről, de szerintem a világ legnagyobb szakmai szervezeteinek nagyobb rálátásuk van a témára, mint nekünk.
@MorDisney3 жыл бұрын
@@hodaszandras Leginkább ezt ajánlanám olvasásra: m.facebook.com/story.php?story_fbid=167448228472192&id=106734207876928&sfnsn=mo
@MorDisney3 жыл бұрын
@@hodaszandras De ilyen is van (az origo még nem fideszes időszakából): www.origo.hu/tudomany/20160420-mentalis-egeszseg-gyerekek-meleg-par-meleg-szulok.html
@3perec6033 жыл бұрын
"A homoszexuális embereknek joguk van ahhoz, hogy családban létezzenek. Isten gyermekei és joguk van a családhoz. Senkit nem lenne szabad kirekeszteni vagy boldogtalanná tenni emiatt."(Ferenc pápa) Katolikus családban nevelkedtem, helyes elvek mentén és én úgy érzem, nem tiltható meg egy meleg embertől az, hogy ugyanúgy szerethesse a párját, mint én. Ha szeret valakit, hát szeresse. Ha vele akar lenni, legyen vele. Ha házasodni akar vele, házasodjon. És ha a gyereküket jó kereszténynek neveli, miért ne lehetne gyereke? De ha rossz szülők, vegyék el tőlük. Ennyi. Amikor ez a téma, mindig csak azt kérdezem, miért nem inkább a bántalmazó szülők, a saját gyerekeiket kínzók ellen lépnek fel ekkora lendülettel. Bárkik. De éppen az van, amiről Hodász atya beszél, a társadalom meghúzta a határt: a négy fal között bárki bármit csinálhat a gyerekkel. Nem néznek oda, nem kérdezik.
@3perec6033 жыл бұрын
@Turul Nemzetsége Ez a te véleményed. Arról lassan le kellene szokni, hogy a meleg kapcsolatokat természetellenesnek bélyegzik, mert a természetben pont hogy sűrűn előfordul, tehát... természetellenes nem lehet.
@piroskamozes96683 жыл бұрын
Joguk van a családban éléshez, vagyis hogy a családja (anyja, apja testvére stb.) ne tagadja meg mert meleg. Hiszen erről nem tehet és a család szeretetét neki is érezni kell. De Ferenc pápa sem mondta hogy a megélt homoszexualitás nem bűn, hogy nyugodtan lehet két azonos nemű embert a házasság szentségében részesíteni.
@3perec6033 жыл бұрын
@@piroskamozes9668 Szóval szerinted a melegség bűn, és Ferenc pápa ezzel a mondattal inkább a családtagoknak üzente azt, hogy bocsássanak meg a vétkező családtagnak? De közben azt is mondod, hogy a melegek nem tehetnek arról, hogy melegek, tehát... és itt kezdődik egy irtó nagy és bonyolult vita, aminek ugye sosem lesz vége :)
@crowdark81393 жыл бұрын
@@3perec603 Piroska leírta a lényeget. Amit te érvelési hibád pedig a szalmabáb. :) Piroska arról a homoszexualitásról beszélt amihez a vazelin kell... ezt mosod össze azzal, hogy szeretek valakit. szeretni nem csak egyféle módon lehet.
@3perec6033 жыл бұрын
@@crowdark8139 Ez nem érvelési hiba, hanem a kettőnk közötti nézetkülönbség. Szerintem ha valaki úgy érzi, hogy szeret valakit, én nem mondhatom azt rá, hogy te őt nem szeretheted ezért és azért, mert szerintem/szerintünk/a társadalom szerint ez egészségtelen és nem oké. Volt már olyan, hogy a társadalom (élén az egyházzal vagy az egyház hallgatólagos beleegyezésével) megbocsáthatatlannak bélyegzett valamit és borzalmas dolgok kerekedtek ki belőle. Arra van a történelem (és a tudomány), hogy tanuljunk belőle. Arról se feledkezzünk meg, hogy pár évszázaddal vagy akár pár évtizeddel ezelőtt az egyháznak egy szava sem volt az ellen, hogy tizenkét éves lányokat meglett férfiakhoz adjon hozzá vagy unokatestvéreket házasítson össze, tehát állíthatjuk azt, hogy ahogy haladt az idő és változott a társadalom (és a tudomány) álláspontja egyes kérdésekben, formálódott az egyház véleménye is (szokás szerint). Én azt mondom, ha nem is a mi életünkben, de azért lesz még melegházasság magyar katolikus templomokban :)
@vlagyimirputyin98893 жыл бұрын
Maradhat a házasság a heterók privilégiuma, de a gyerekvállalást miért kell ehhez kötni? Már csak a te érveléséd mentén is továbbhaladva... Vukk elvesztette a szüleit, ahogy több száz állami gondozott gyerek, akik mégsem kapnak egy jóeséjjel szerető családot, mert így döntöttek az okosak.
@TheTerke3 жыл бұрын
azért merta a heterók szeretetének gyümölcse..úgyis mint embrió...
@tiborgulyas87383 жыл бұрын
Engedd ki Navalnijt a börtönből, utána dumálhatunk!
@nolahun3 жыл бұрын
Persze, nőjenek csak fel a gyerekek szülői szeretet nélkül, ne is legyen esélyük normális életre. Ez a keresztényi szeretet...
@vlagyimirputyin98893 жыл бұрын
@@nolahun ne keverjük össze azért a kereszténységet az egyházzal. Az hogy az egyház nem tud megújulni nem egy új dolog (lol). Azokat akik azt vallották hogy a föld kering a nap körül kiátkozták, mert a Bibliát szó szerint értelmezték, és képtelenek voltak összeegyeztetni a tudománnyal. Most ugyan ez történik, képtelenek összeegyeztetni a szeretettel, az empátiával stb... Azért mert 2000 éve élt emberek szűrőjén keresztül íródott a biblia, az egyház nem szeretné meghaladni az akkori gondolkodást. (Btw nem vagyok hívő,csak ez most eszembe jutott.)
@nolahun3 жыл бұрын
Nem keverem össze, az egyházról abszolút rossz véleménnyel vagyok. Csak arra gondoltam, hogy akik úgy gondolják, hogy gyakorolják a keresztényi szeretetet és a keresztényi szeretetre hivatkozva tagadnák meg a gyerekektől a szülői szeretet, azok nem biztos, hogy valójában tényleg ezt a keresztényi szeretetet gyakorolják.
@officialrunecraft49853 жыл бұрын
Egy teljesen komoly kérdésem lenne nem témához kapcsolódó, de maga szokott Atyám Powerwolfot hallgatni? :)
@mayonnaisekun72063 жыл бұрын
Uuu én szeretem 🔥
@istvanmanyoki73573 жыл бұрын
András Atya!A család fogalmát egy picit körülményesen magyarázta, de lehetett érteni a lényegi különbséget :-)))) Ettől függetlenül a Szentháromságról egy magyarázó videó készülhetne, ha már 1 videó kerete kevés hozzá!:-))) Hajrá Papifrankó, hajrá András Atya!
@Klau_09163 жыл бұрын
Szent Ágoston egyszer a tengerparton sétált és a Szentháromság titkán elmélkedett. Egyszer csak észrevette, hogy egy apró gyerek kagylóval a tenger vizét egy gödröcskébe próbálja átmeríteni. Megkérdezte tőle, mit művel? A kisfiú bátran megfelelt: látod, a tenger vizét akarom ide átönteni. Gondolod, hogy ez sikerül? - kérdezte a püspök. Miért ne hinném - válaszolt komolyan a fiúcska, aki Isten angyala volt - te is hiszed, hogy felelni tudsz arra, amire még senki sem tudott. Sokkal könnyebb nekem a tenger vizét e kis kagylóval kimeríteni, mint neked a Szentháromság titkát megérteni. :)
@Gloria48ify3 жыл бұрын
@@Klau_0916 egyeseknek viszont megadatott ... Borzasztó ez a kegyesség, amiből aztán máz lehet akkor is ha Szt.Ágoston írta/mondta !!
@annabogos42793 жыл бұрын
Drága Papifrankó! Nagyon szeretem a videóidat, üdítően, szeretettel, megértéssel fordulsz sok téma felé. Sajnos ez a videó most csalódás. Kívánom neked, hogy élj annyit még, hogy meglásd a hibáidat az érvelésedben. Illetve kívánom, hogy az Anyaszentegyház, ha lassan is, de felvegye a tempót a modern emberekkel, a szükséges változásokkal, mert így egyre több és több ember fog elfordulni tőlünk és fogyatkozik a nyáj... A család az család, mindegy milyen nemű emberek alkotják. Dicsértessék!
@kandurbandi59493 жыл бұрын
@Turul Nemzetsége Te Istened Hitler miatt hány millió ember meghalt! Jó lesz, ha elhúzod innen a csíkot ez egy keresztény csatorna, semmi keresni valója olyannak, aki a gyűlöletet szítja!
@kandurbandi59493 жыл бұрын
Kedves András atya! Öntől is szeretném megkérdezni, ha a Biblia Isten szava, mért lehet annyi féleképpen értelmezni? Még a katolikus papok is megosztottak. Például a Pápa is egész más véleményen van , mint sok pap és püspök is például a homoszexualitással kapcsolatban. Mért olyan nehéz egy egyszerű embernek olvasni a Bibliát? Olyan , mintha tele lenne ellentmondással. A Pápa nem a Magyar Római Katolikus Egyház és az Ön előjárója? Gondolom ismeri azt, hogy a Pápa milyen véleménnyel van a homoszexuális emberek iránt. Sokan ezért támadják, tudom hívő társaim között is van olyan, aki azt terjeszti, hogy ez a Pápa az Antikrisztus stb...Most akkor kinek higgyen az ember? Annak a papnak, aki kimegy egy nacionalista tüntetésre gyűlöletkeltő beszédet mondani a melegek iránt , vagy a Pápának? Elmondanám, van olyan ismerősöm, aki gyűlöli az ilyen embereket és áldozik vasárnaponként és például mikor megemlítettem Önt elkezdett jújgatni és azt mondta, hogy Ön egy momentumos b.zi pap, aki védi a melegeket. Ne nézzem az Ön videóit! Ez ráadásul közeli rokonom. Tudom sokan vannak így. Nekem ez nagyon feladja a leckét! Minden bizonnyal látta Laci atya videóját is. Nagyon elgondolkodtatóak a hozzászólások. Én védem András atyát , tudom Jézus Evangéliumát hirdeti, viszont azok a papok akikből csak úgy sugárzik a gyűlölet, nagyon rossz véleménnyel vagyok. Laci atya sem teljesen azonos véleménnyel van, mint Ön. kzbin.info/www/bejne/oGSuaKGBp6utb7c
@puma27663 жыл бұрын
Minden írott szövegről elmondható, hogy annyiféleképpen értelmezik, ahányan olvassák. Gondolj bele, a jogi szövegek értelmezéséről is évekig elhúzódó perek szólnak, pedig azokat még szándékosan úgy is próbálják megírni, hogy minél egyértelműbbek legyenek. Egyszerűen az ember kognitív torzításai vezetnek oda, hogy saját szájíze szerint értelmez mindent. De ez nem feltétlenül az írott szöveg kritikája.
@kandurbandi59493 жыл бұрын
@@puma2766 Van például a Tízparancsolat. Az egyértelmű. Legfontosabb parancs Isten és felebarát iránti szeretet. Aki ezt betartja, az a többit is. Mennyien mondják magukat keresztényeknek és még ezzel sincsenek tisztában. Gyűlölködnek, meg tudnák ölni a másik embert. Milyen keresztény az olyan?
@puma27663 жыл бұрын
@@kandurbandi5949 nem egészen értem hogy jön ide a Tízparancsolat. Azt nem értelmezi senki másképp.
@puma27663 жыл бұрын
@@petegorilla De hát te magad írtad le az értelmezését. Ugyanakkor elfelejted, hogy a paráznaság kapcsán Jézus maga tett hozzá a tízparancsolathoz, pl. amikor azt mondta, "aki bűnös vággyal asszonyra néz, szívében már házasságtörést követett el". Tehát a katolikusok által alkalmazott tízparancsolat nem fordítás. Hanem a mózesi tízparancsolatnak egy "frissített" változata. Nem értelmezési kérdésről van itt tehát szó. Sosem mondta azt az Egyház, hogy egy az egyben vette át a mózesi parancsokat
@puma27663 жыл бұрын
@@petegorilla Nem tudom mit mondott Balogh, de azt tudom, hogy a katolikus egyház nem a Tízparancsolatra hivatkozva ellenzi a halálbüntetést. Egyébként pedig nem is ellenzi, nagyjából egy éve találta ki ezt Ferenc pápa, de elég sokan tévedésnek gondolják (a közhiedelemmel ellentétben a pápa sem tévedhetetlen). De Ferenc pápa is az evangéliumra hivatkozva ellenzi (arra a jelenetre, amikor Jézus a megkövezéstől megmenti a házasságtörő asszonyt). A paráznaság kapcsán az Egyház szerintem elég egyértelműen tanítja, hogy mit tart annak. De az biztos, hogy nem egy az egyben vették át a mózesi törvényt, ezt nem is állították soha.
@davidcer65313 жыл бұрын
"A család nem család"= paradoxon. Akkor ez azt jelenti, hogy a barátom és az anyja, meg a húga nem család, csak azért mert az apa nincs ott? Hát ez kész röhej! A család egy olyan közeg, ahol feltétel nélkül elfogadnak olyannak amilyen vagy és mindig számíthatsz rájuk, ha segítségre van szükséged. Ráadásul a mai világban a vallások jelentősége sajnos egyenlő a lepkefinggal, mivel akik "vallásosak" csak a saját igazukat alátámasztó szövegeket emelik ki a szent könyvekből és nem a vallás összességében élnek. Erről ennyit.
@nolahun3 жыл бұрын
Érdekes, hogy nem vallásos emberek sokszor sokkal inkább gyakorolják a keresztényi szeretetet, mint a vallásosak.
@kandurbandi59493 жыл бұрын
@@nolahun Sajnos ez így igaz. Én is tapasztalom sok hívő templomba járó emberek között is van akiben több gyűlölet van, mint aki nem jár templomba. Sőt papokban is.
@bertalanmajor52103 жыл бұрын
Jó látni, hogy az egyháznak fontosabb az, hogy ki kivel akar házasodni, mint a családon belüli erőszak és a gyermekbántalmazas kérdése. Bármikor beszélek magukat kereszténynek valló emberekkel, mindig hamarabb hozzák fel a homoszexualitást témának, mint a gyermekbántalmazást. Nem tisztem beleszólni abba, hogy a keresztények miről beszélgetnek és mivel foglalkoznak egymás között, de fel szeretnék tenni egy kérdést. Adott egy ember aki állandóan azért lobbizik, hogy a melegek polgári esküvőn se házasodhassanak össze. És adott egy másik ember, aki minden egyes alkalommal amikor a másik ember a melegek ellen lobbizik, akkor ő vesz egy tábla csokit az állami gondozott gyerekeknek. Jézusnak melyik tetszene jobban? Személyes véleményem, hogy a magukat kereszténynek valló embereknek át kéne csoportosítani az energiájukat valami olyan dolog felé, aminek értelme is van. Böjte Csabának sikerült, remélem egyszer a többiek is rájönnek majd, hogy Jézus követését hasznos dolgokkal is lehet demonstrálni. Üdv, Egy lelkes ateista
@hodaszandras3 жыл бұрын
A gyermekbántalmazásról csináltam már videót. Ezen a csatornán most ennyit tudok tenni.
@zola55843 жыл бұрын
Atyám mélyen tisztelem önt ....de ugy érzem nem biztos hogy jól látja a helyzetet....a szexuális vonzalmunk genetikai alapú, valamilyen szinten mondhatni a saját nemhez való vonzódás egy genetikai defekt (nem akarok megsérteni senkit,nincs negatív töltete izt a deffekt szónak) valamit a transzneműek nemi identitása is hasonló történet a kutatások alapján ..... Isten útjai kifürkészhetetlenek, mivan akkor ha ez pont próba számunkra, hogy fontosabb-e számunkra a szeretet és elfogadás, mint az írott szövegre való koncentrálás?...... mélyen tisztelem Isten útjait, Krisztust , a Bibliát ....de egyszerűen nem tudom össze egyeztetni azt hogy valaki nyomja el a saját vele született vonzalmát, ami kiteljesedhetne ha engedi a társadalom és ugyanolyan intim , erkölcsös kapcsolatot tud élni...... (egyébként ha jól értesültem a Pápa megbékélt a saját neműek szerelmével)
@patrikfarkas42943 жыл бұрын
A teremtésben kinyilatkoztatja Isten, hogy minden jó vagy nagyon jó. Egyetlen egy dologra mondja, hogy rossz: „Nem jó az embernek egyedül lennie, szerzek néki segítőtársat, hozzáillőt” „Így minden jó fa jó gyümölcsöt terem, a rossz fa pedig rossz gyümölcsöt. Nem hozhat a jó fa rossz gyümölcsöt, sem a rossz fa jó gyümölcsöt.” Mit mond Isten? Tapasztalati úton tudjuk felismerni a hamis tanításokat. Akkor hogyan lehet szeretetteljes egy kapcsolat azonosneművel? „Szeresd Uradat, Istenedet teljes szívedből, teljes lelkedből és teljes elmédből. Ez a legnagyobb, az első parancs. A második hasonló hozzá: Szeresd felebarátodat, mint saját magadat. Ezen a két parancson alapszik az egész törvény és a próféták.” „Szeretteim, szeressük egymást, mert a szeretet Istentől van, és mindenki, aki szeret, Istentől való és ismeri Istent. Aki nem szeret, nem ismeri az Istent, mert az Isten szeretet. Isten szeretete abban nyilvánul meg bennünk, hogy Isten elküldte a világba egyszülött Fiát, hogy általa éljünk. A szeretet nem abban áll, hogy mi szeretjük Istent, hanem hogy ő szeret minket, és elküldte a Fiát bűneinkért engesztelésül. Szeretteim, ha Isten így szeretett minket, nekünk is szeretnünk kell egymást. Istent soha senki nem látta. Ha szeretjük egymást, bennünk marad az Isten, és a szeretete tökéletes lesz bennünk. Abból tudjuk, hogy benne élünk, ő meg bennünk, hogy a Lelkéből adott nekünk. Láttuk és tanúságot teszünk róla, hogy az Atya elküldte a Fiút a világ Üdvözítőjéül. Aki vallja, hogy Jézus az Isten Fia, abban benne marad az Isten, és ő is az Istenben. Megismertük és hittünk a szeretetben, amellyel Isten van irántunk. Az Isten szeretet, és aki kitart a szeretetben, az az Istenben marad, s az Isten is benne marad. Abban teljesedett ki bennünk a szeretet, hogy bizalommal várjuk az ítélet napját, mert ahogyan ő, úgy vagyunk mi is ezen a világon. A szeretetben nincs félelem. A tökéletes szeretet kizárja a félelmet, mert a félelemnek köze van a büntetéshez. Aki tehát fél, abban nem tökéletes a szeretet. Azért szeretjük (az Istent), mert ő előbb szeretett minket. Ha valaki azt állítja, hogy: „Szeretem az Istent”, de testvérét gyűlöli, az hazug. Mert aki nem szereti testvérét, akit lát, nem szeretheti az Istent sem, akit nem lát. Ezt a parancsot kaptuk tőle: Aki Istent szereti, szeresse testvérét is.” Ebből is látszik, hogy Isten mennyire szereti az embereket, nem akarna rosszat nekik. Hogyan akarhatná, hogy valaki egész életében egyedül élhessen szenvedésben? (beteljesíthetetlen szerelem, egyedüllét >> párkapcsolat nem egyenlő barátság stb.). A homoszexualitást pedig nem lehet gyógyítani, hisz nem is betegség, másrészt pedig epigenetikai és más okokhoz vezethető vissza. De még ha betegség is lenne, akkor miért büntetné az embert betegsége miatt Isten? Sokszor hozzák fel "érvnek", hogy nem lehet 100%-osan megmondani mi okozza a homoszexualitást. Csakhogy elfelejtik megemlíteni, hogy egyszerűbb kisebb élőlényeknél meg lehet határozni. Minél nagyobb és bonyolultabb az állat, annál kevésbé. Másrészt biztosan lehet tudni befolyásoló tényezőket. Harmadrészt ez sehogyan sem változtatható meg, rengetegszer vizsgálták, sajnos még napjainkban is szenvedést okoznak az embereknek. A jobb és balkezesség átnevelésekor is nagy veszélynek vannak kitéve az emberek, sokszor fogyatékosokká is válhatnak. + fun fact: a kezesség és homoszexualitás is kb. 20%-ban függ génektől.
@zoldfenyo75053 жыл бұрын
Aztán az özönvíz történetben megbánta a teremtést a "mindenható". Addig tartott a nagy jóság.
@patrikfarkas42943 жыл бұрын
@@zoldfenyo7505 valójában az özönvíz csak képletes volt😅 (mint a teremtés és Mózes összes könyve)
@zoldfenyo75053 жыл бұрын
@@patrikfarkas4294 Igen, kitaláció, de egy kitalációra (mi volt a teremtéskor) lehet válasz egy másik kitaláció (miért lett az özönvíz). :D
@patrikfarkas42943 жыл бұрын
@@zoldfenyo7505 nem azt mondtam, hogy kitaláció. Ha megnézel akármilyen 4000 évvel ezelőtti írást és azoknak az értelmét, akkor teljesen megdöbbennél, mert teljesen más xd.
@gabriellag14243 жыл бұрын
Kedves András atya! Köszönjük ezt a videót. Egyszer majd lehetne egy videó a 'sikertelen' gyónásról is. Nem a visszatérő bűnökre gondolok, hanem arra az állapotra, amikor egy meggyónt bűn után azt érezzük, hogy ugyanúgy fal választ el Istentől, mert nem tudjuk elhinni, hogy megbocsájthat. Gondolom ez mást is érdekelne.
@crowdark81393 жыл бұрын
Gabriella! A felvetésed nagyon jó! Nem hinném, hogy egy gyónás bármi módon is lehetne sikertelen. Oda mentél, és elmondtad. Ennyi. Az, hogy kap e feloldozást vagy sem egy másik kérdés. De mint írod nem is erre gondolsz. Amire te gondolsz az szerintem a rosszul működő lelkiismeret. Hiszen nem csak akkor működhet rosszul, ha alul működik és semmi miatt se jelez, hogy talán ezt nem kellene, ha nem akkor is, amikor túlműködik és mindenre reagál és megpróbálja elhitetni vele, hogy nem bocsátottak meg neked hiába is mondta azt. Nehéz helyzet. Kíváncsi vagyok mit mond rá András atya! :)
@piroskamozes96683 жыл бұрын
Ja, én is kíváncsi vagyok az atya véleményére és arra is hogy mi a megoldás. Amióta egy hosszú idő után vissza tértem az egyházhoz én se tudok magamnak megbocsátani (hogy cserben hagytam az Urat) és Isten bocsánatát sem érzem úgy mint korábban.
@piroskamozes96683 жыл бұрын
Kézbe áldozás tényleg szentségtörés? Újabb ilyen videó került fel. Szerintem jó lenne ha ezt a kérdést egy felszentelt pap aki nincs felfüggesztés alatt elmondaná.
@dorottyalorincz44443 жыл бұрын
Nem az. Spiri atya ebben a videóban tök jól kifejti szerintem :) facebook.com/watch/?v=547431666167459
@piroskamozes96683 жыл бұрын
Köszi, én is így gondoltam, de mindig jól össze zavarnak. Kíváncsi vagyok azért Hodász András atya véleményére is. Az addig oké, hogy van aki az egyik formát jobban előnyben részesíti mint a másikat, de szerintem egyik sem bűn és pláne nem szentségtörés.
@crowdark81393 жыл бұрын
Kedves Piroska! Tudtommal inkább történelmi okai vannak annak, hogy nem szeretik a kézbe áldozást, vagy nem szerették egy időben. Pl mivel az átváltoztatott kegyérben jelen van Jézus és sok csodát is kötnek ehhez. Voltak időszakok amikor a babonás emberek ahelyett hogy elfogyasztották volna inkább kicsempészték a templomból és pl eladták mint csodatevő gyógyító dolgot, vagy az állatoknak adták a takarmánnyal, betegség ellen hasonlók... Ennek az elkerülés végett kezdték el tiltani a kézbe áldozást. De egyet értek! Engem is érdekel András atya véleménye a témában! :)
@hungarian-4U3 жыл бұрын
Nagymamám és anyukám nevelt fel, akkor nem családban nőttem fel? Apámmal is tartva a kapcsolatot, mégsem gondolom “csonka családnak” a miénket. :) Biztos vagyok benne hogy jó családban nevelkedtem. :) (Réka)
@pallaszlo79762 жыл бұрын
Attól az csonka család. Nick Vujicic is boldog kezek és lábak nélkül, de akkor is azt mondjuk, hogy egy embernek kezei és lábai vannak. Annak ellenére hogy valaki sérült családban nő fel, nem az lesz a norma. Nem egy kívánt állapot. Az alap hogy apa és anya együtt nevelik fel a gyerekeiket, és ha ebbe becsatlakozik a nagyszülő az csak plusz lehet. Ezt hívják nagy családnak. Tehát attól, hogy sikerült jó családként megélnek a fogalmilag is csonka családot, attól az csonka. Te pedig hálás lehetsz, mert a csonka családokból kerülnek ki az igazán érzelmileg és lelkileg sérült fiatalok. Fontos megjegyeznem: attól hogy apa és anya együtt van érzelmileg lehet még csonka családban élni úgy, hogy a munka miatt nem látod apád vagy anyád, nem vesz részt az életedben egyik vagy másik, és a szülők kapcsolata sem kielégítő érzelmileg. De törekedni kell, hogy apa és anya megtalálják egymást, újra. De a család az család mozgalom nem igazán a csonka családok teljes családként való elismeréséről szól. Ezt beemelték hangzatos, és társadalmi bázíst biztosító gondolatnak. Nem, végig arról szól, és szólt, hogy a melegek gyereket akarnak. Pont a Pál Marci kezdte el és figyelt fel a magyar kormány arra a súlyos hiányosságra, ami miatt melegek egyedülállóként örökbe fogadhattak gyerekeket. És azzal hogy meghekkelték a rendszert, még büszkélkedtek is videókban. Szóval örülök, hogy nagymamád és anyukád nevelt fel és mindennek ellenére teljesnek érzed magad. De a vágy gondolom benned is az, hogy majd te is egy társsal együtt neveljetek gyerekeket, és ne édesanyáddal ketten...
@sulyokreka2 жыл бұрын
Pál László egy fogyatékkal élőt lefogyatékosozni se szép dolog. A csonkacsalád szó is ilyen pejoratív. Számomra család a miénk és kész. Nyilván szeretnék saját családot. Bár már nem valószínű hogy sikerül. Úgy hozta a sors hogy egyik szerelmem pap lett, másik öngyilkos, harmadik végül mást vett el és már családja van. Ha lenne gyerekem és egyedül nevelném az is család lenne csak kicsi :)
@pallaszlo79762 жыл бұрын
@@sulyokreka itt már minden pejoratív amit a nevén neveznek...
@enikovad77463 жыл бұрын
De ezt nem Isten találta ki, hanem olyan férfiak akik tudtak írni. (nők nem tanulhattak meg akkoriban írni). Ékes bizonyítéka állításomnak, hogy biológiai tény, hogy minden ember az anyaméhben nő először. Nyilván én is Ádámot jelöltem volna meg oldalbordának, ha én írhattam volna nőként....Plusz ha nektek IS van jogotok beleszólni az alaptörvénymódosításba, hiszen ennek a társadalomnak vagytok a részei, akkor engem miért nem kérdeztek meg erről? Illetve kérdezz meg egy intézetben felnőtt kisgyereket, hogy hol karácsonyozna szívesebben, egy kedves meleg párnál, vagy az intézetben... vagy ne adj Isten... Budaházyéknál. Annál már az intézet is jobb talán. Sok sebből vérzik ez így.
@danielszabo-hegyi2213 жыл бұрын
Ugyan a férfi maga döntött, de ezzel magára vállalta a felelősséget is. Ő felel a nőért és a családért. A nőkre is lehetne ráhúzni ilyen dolgokat, hogy kiharcolták maguknak az egyenlőséget, de sokszor a felelősségre vonásnál arra hivatkozva, hogy ők nők, ennyhítő körülményre számítanak. Alapvetően az, hogy valaki meleg, ugyanúgy lehet kedves, illetve rossz ember is. Sokszor talán nem vesszük észre, hogy a melegeknek a melegség a bűnük, de mi sem vagyunk fedhetetlenek, mindenkinek megvan a "saját bűne". Isten a melegeket is szereti, de nem a melegséget, ezt máshogy megfogalmazva: a bűnös embert szereti Isten, de nem a bűnt. Tovább viszem a gondolatot. Könnyű mások felett ítélkezni, ami nem a mi dolgunk, ahelyett, hogy a saját bűnösségünkkel foglalkoznánk.
@enikovad77463 жыл бұрын
@@danielszabo-hegyi221 - 1. Ezt nem igazán értem, hogy jön ahhoz, amit írtam. 2. Ezért írtam, oda, hogy egy KEDVES meleg pár. 3. Aki lábak nélkül születik, annak a lábatlanság a bűne és az ő szörnyű bűne, a lábatlanság, mennyiben befolyásolja a Te életedet, hogy tönkre akard tenni akard az övét? 4. Nincs jobb követendő tanács, a sajátodénál.
@danielszabo-hegyi2213 жыл бұрын
A Biblia Istentől fogant, tehát nem számít ki írja le. Ha te pl. le akarsz írni valamit, legyen az word, libre office, vagy papír ceruza, attól az a gondolat tőled van, a te szavaid vannak oda leírva.
@enikovad77463 жыл бұрын
@@danielszabo-hegyi221 - Érdemes néha kritikusan gondolkodni, hidd el megnyílik előtted a világ.
@dominikbedi59703 жыл бұрын
@@danielszabo-hegyi221 Istentől való, na meg valakivel megüzente. Komédia. Tetszik tudni akkoriban valóban nem volt word, de biztos szerették a Biblia szerű szaftos cuccokat. 😂 Ezalatt azt értem, hogy akár ki is találhatták, nem? Saját gondolatot is írhattak nem? Butus példa, biztos ismeri a tényt, hogy gyakran álmodunk, amire nem emlékszünk. Mi van, ha a Biblia megfogalmazóinak pont a szivárvány zászló rész maradt ki. Ehjjj, micsoda bakinak számítana.. De millió és millió bizonytalanságot rejt magában az Úr üzente kultusz. Persze, szükség van rá, hiszen vannak olyan személyek, akik életében a vallás egy szükséges kapaszkodó, ez által akár könnyebb feldolgozni a traumákat stb. Nem is kell nagyon kritikusan gondolkodni, legyen kedves olvasni pár kommentet alább, s valamilyen szinten belegondolni: Mire gondolhatott a komment írója? 😉
@mariuszbrezoczki10413 жыл бұрын
Örülök hogy ismét van apapifranko
@rolandkiss57973 жыл бұрын
Hodász András, Vona Gábor, Pál Feri beszélgetést néznék meg , igazából bármilyen témáról mert mind három illető eléggé intelligens és jól kommunikáló figura. Jó lett ez a videó is , köszi !
@Klau_09163 жыл бұрын
Vona Gáborral van fent közös videójuk itt a Papifrankón is. És azt hiszem ha beírod Hogy Hodász András-Pál Feri arra is ad ki videót én úgy emlékszem, csak nem a papiranko csatornán :)
@kandurbandi59493 жыл бұрын
@@Klau_0916 kzbin.info/www/bejne/rnu9qYF8m9ici5o
@kandurbandi59493 жыл бұрын
Sajna én úgy érzem Vona Gábor nem is hisz Istenben. Annyi hülyeséget összehord mostanában. Én bírom a fejét, de csak mosolygok rajta, hogyan távolodhatott el így a valóságtól. Az is lehet bennem van a hiba, hogy nem értem, amiket mond.
@rolandkiss57973 жыл бұрын
@@kandurbandi5949 Szerintem annyira nem mondd hülyeségeket , olyan társadalmi problémákkal foglalkozik amivel igenis foglalkozni kellene a magyar embereknek vagy különben elég rossz jövő felé nézhetünk. Üdv: Roland
@kandurbandi59493 жыл бұрын
@@rolandkiss5797 Szerintem az embereknek inkább Isten felé kellene fordulni, az Evangéliumot hirdetni, ha az emberek szeretetben élnének Jézus legfontosabb parancsa szerint, semmi baj nem lenne. Én nem bántani akarom Gábort, gondolom a jó szándék benne van.
@draedam3 жыл бұрын
Ajánlom megnézésre a Fókuszcsoport legújabb videóját...
@kandurbandi59493 жыл бұрын
Erre gondolsz ugye? kzbin.info/www/bejne/qmaTgZdqi7Bjo9E
@draedam3 жыл бұрын
Igen. Leírhatnám hosszasan a gondolataimat, de Ádám nagyon jól összefoglalta mindezt ebben a videóban.
@kandurbandi59493 жыл бұрын
@@draedam Nagyon érdekesek és elgondolkodtatóak a hozzászólások mindkét videó alatt. Nekem mint kereszténynek feladja a leckét. kzbin.info/www/bejne/oGSuaKGBp6utb7c
@istvangaborballa29963 жыл бұрын
Köszi a figyelmem felkeltését a Fókuszcsoportra. Néztem és iratkoztam is. :-)
@kandurbandi59493 жыл бұрын
@@istvangaborballa2996 Prédikátorokra fel vagy már iratkozva? kzbin.info/www/bejne/oGSuaKGBp6utb7c
@kotsisvince15193 жыл бұрын
Atyám, ön inkább M4A4-et vagy M4A1-et szokott használni CT-ben?
@csongorhajna57023 жыл бұрын
ezaaaaz, beszéljünk a lényegről!!! =))))) nekem a silencer-es kell mert bénán célzok és csak meglepetésből tudok eltalálni bárkit is =)
@kandurbandi59493 жыл бұрын
Kedves András atya! Felmerült itt szóba, mikor Vona Gáborral beszélgettek. Rákerestem a videóra és sok érdekes videó kijött. Vona Gábor volt egy kanapén Ózsváth Zsoltival. Most látom a Zsolti meg megházasodik a barátjával. Szerintem ide vág a téma. El menne a lagziba, ha elhívják? Megnéznék egy videót, mikor elbeszélgetnek Zsolttal egy kanapén erről a témáról. kzbin.info/www/bejne/anKxfXubZ7qAoNE
@jezusszeret97273 жыл бұрын
Nem akarok okoskodni... De Isten a házasságot férfinak és nőnek teremtette, és nem egyneműeknek. Ez benne van a bibliában és mint hívők tudjuk: 2 Timóteus 3:16-17 16 A teljes Írás Istentől ihletett, és hasznos a tanításra, a feddésre, a megjobbításra, az igazságban való nevelésre; 17 hogy tökéletes legyen az Isten embere, minden jó cselekedetre felkészített. mellesleg ha szó van az egyneműségről az bűnként és tisztátalanságként van meg említve. Tehát. Ha Isten szemében bűn, mivel szembe megy az akaratával, ugyan úgy mint amikor megtiltotta azt a bizonyos fát hogy együnk róla, akkor egyszerűen nem szabad. Házasodni csak férfi és nő házasodhat arra ad Isten áldást. De ha a társadalom szembe akar menni Isten szent akaratával és jogilag engedélyezni akarja meg mit tudom én akkor vállalja érte a következményeket, mert az már nem Istentől van, Istentelen nem Istennek tetsző, Isten szemében utálatos dolog. Sőt ha az egy ház támogatná a társadalmat ebben, és azt mondaná: Oké, Jó Csináljátok Miért ne? Akkor az sem Istentől lenne, attól mert az egyház mondja, attól Istennek köze nem lenne ahhoz az egyházhoz csak hogy tudjátok. 4 Mózes 23:19-21 19 Nem ember az Isten, hogy hazudjék és nem embernek fia, hogy megváltozzék. Mond-é õ valamit, hogy meg ne tenné? Igér-é valamit, hogy azt ne teljesítené? 20 Ímé [parancsolatot] vettem, hogy áldjak; ha õ áld, én azt meg nem fordíthatom. 21 Nem vett észre Jákóbban hamisságot, és nem látott gonoszságot Izráelben. Az Úr, az õ Istene van õ vele; és királynak szóló rivalgás hangzik õ benne. Máté Evangéliuma 7. fejezet 1. Ne ítéljetek, hogy ne ítéltessetek. 2. Mert a milyen ítélettel ítéltek, olyannal ítéltettek, és a milyen mértékkel mértek, olyannal mérnek néktek. 3. Miért nézed pedig a szálkát, a mely a te atyádfia szemében van, a gerendát pedig, a mely a te szemedben van, nem veszed észre? 4. Avagy mi módon mondhatod a te atyádfiának: Hadd vessem ki a szálkát a te szemedből; holott íme, a te szemedben gerenda van? 5. Képmutató, vesd ki előbb a gerendát a te szemedből és akkor gondolj arra, hogy kivessed a szálkát a te atyádfiának szeméből!
@kandurbandi59493 жыл бұрын
Én tudom, hogy szeretsz! Ezt nem kell bebizonyítanod.
@jezusszeret97273 жыл бұрын
@@kandurbandi5949 remélem is... :)
@kandurbandi59493 жыл бұрын
@@jezusszeret9727 Remélem érzed, hogy én is mennyire szeretlek Téged!
@jezusszeret97273 жыл бұрын
@@jonsmith7122 Lehet hogy képmutató vagyok, de a könyvben leírtak Jézusról tesznek bizonyságot és a küldetéséről, és emberek írták akiket az igazság szelleme ihletett hogy valóságos dolgokat írjanak. Nem a könyv a lényeg belátom, de a könyvből sok mindent megtudhatunk Jézusról (az igazságról) és közelebb kerülhetünk, de ha nem tartjuk magunkat az igazsághoz akkor semmit nem ér számunkra. Az a helyzet hogy a világ gonosz ezt mindenki tudja és kell lennie egy igazságnak mert ha nem lenne igaz, már elvesztünk volna mind. Ezt így gondolom de tudom hogy sokan nem, mindenki azt gondolja hogy nála van az igazság ezt is tudni vélem. De én úgy sem tudom senki meggyőződését át írni, mert nem vagyok én Isten, halandó ember vagyok és minden értékemnek azt tudom ha alázattal követhetem az igazságot. A nevem Jézus szeret azt akarja kifejezni hogy ami történt Isten annyira szeretett minden bűnős embert hogy egyszülött fiát Jézust adta értünk hogy aki Jézust követi az el ne kárhozzon hanem örök élete legyen az Atyànál. Isten áldjon mindenkit, Jézus szeret.
@jezusszeret97273 жыл бұрын
@@jonsmith7122Igen Jézus akkor szeret ha követjük, mert ő tudja hogy mentse meg a lelkünket, mi magunkat sose fogjuk tudni meg menteni. Isten igaz és az ember vétkes mert elfordult a teremtőjétöl és magát bálványozza.
@csillagaspar2003 жыл бұрын
Most akkor elolvasta András atya a Meseországot első betűtől az utolsóig, vagy nem? Az mellékes, h megvette-e vagy kölcsönkérte, reverendában-e vagy civilben; a lényeg az, h csak elolvasva mondhat róla hiteles (sőt: bármilyen) kritikát... 🤷♀️ Sajnos tévedés, hogy az elvált, problémás család a kivételes eset. Nem tudok pontos statisztikát, de ha minden családi bajt összevetünk a válástól az özvegyülésen át a bántalmazásig, 50-60 százalék lehet szerintem azon gyerekek aránya, akik hagyományos értelemben vett, JÓ családi körülmények közt nőhetnek fel. Szép dolog az idealizmus, és kellenek is elvek, célok, h mi felé tartunk, de azt kell mondjam a videó kapcsán, h szálljunk már le a földre. Az élet "földszintjén", a realitás talaján kéne körülnézni, ahelyett, h a fejünk a felhőkbe fullad, és a költői képek szintjén zengjük szépséges szólamainkat családról, házasságról - mondom én, igen zűrös, elvált családi háttérrel. A "férfinek és nőnek teremtette", és a ki fogadhat örökbe gyereket két másik, messzire vezető téma, de az, hogy a család fogalmára monopóliuma lenne egy férfi és egy nő kapcsolatának, felháborító és elfogadhatatlan. Vagy ha így indult, de érzelmi katasztrófa, bántalmazás lett a vége, külön mentek, akkor megvonjuk a vállunkat, hogy "hm, hát ez most - kivételes esetként - így sikerült, de legalább családnak indult, most meg már nem az, sorryka, semmiképp se a mi hibánk!"?! Ébresztő, és több alázatot. Többre becsülöm azt, aki azt mondja: gyere velünk, meghallgatlak, együtt kitaláljuk, megegyezünk, közösen elfogadható normákat alkotunk - mint azt, aki akár Istenre hivatkozva saját, vélt szabályalkotó magaslatáról kijelent valamit, mert az úgy van és kész. Azt is mondhatnám: jártál az én cipőmben? Ha végigélnéd helyettem újra az egész életemet, szted ugyanazt gondolnád, amit most? Gondolkodjatok el ezen. #acsaládazcsalád
@GregoryKun3 жыл бұрын
Nekem nagyon nehéz elfogadnom azt, hogy emberek által írt és szerkeztett könyvet hogy tekinthetnek örökérvényünek, Isten szavának. Föleg úgy, hogy van egy Jézus nevezetü alakról is szó, aki új alapokra helyezte Istennel való kapcsolatunkat. Az isten maga képmására teremtette az embert, férfinak és nönek. Ez számomra nem jelent más, csak az egyenlöséget. Másfelöl amíg Mózes 10 parancsolata a "köbe vésett" (társadalmat irányító) törvényekröl szól, addig Jézus története a szívbe írt törvényeket mutatja meg. És Jézus sorsa azt mutatja, hogy a köbe vésett törvények megtörhetik a testet, megalázhatják az embert, a barátokból besúgót csinálhat, de a szellem tovább él. És én azt érzem, hogy Jézust csak felhasználja a hatalom, hogy beédesgesse az elesetteket, az útkeresöket, hogy aztán az ösi, elnyomó törvényeket alkalmazza rájuk. Szóval úgy érzem, hogy Jézus tanításaihoz 2000 év alatt se tudott felnöni az egyház, mert a hatalmat gyakorló istenkép fontosabb, hasznosabb volt a szeretö istenképnél. Társadalmilag a házasság intézménye a vagyonról szól, pl adókedvezményröl, támogatásról, öröklödésröl.. Míg egyén szintjén jelentheti az egyesülést Istenbe, jelentheti a valódi családot. Nem véletlen, hogy külön van polgári és egyházi esküvö is, hiszen két külön dolog.
@crowdark81393 жыл бұрын
Sok érdekes gondolatot fogalmaztál meg, amiről nagyon sokat lehetne beszélgetni! Egyelőre csak erre reagálnék: "És én azt érzem, hogy Jézust csak felhasználja a hatalom, hogy beédesgesse az elesetteket, az útkeresöket, hogy aztán az ösi, elnyomó törvényeket alkalmazza rájuk." Ajánlom, hogy kezdj el utána olvasni a szentek életének! Rengeteg olyan szent van, akik semmilyen szinten nem felelnek meg a fenti kritériumaidnak sőt! Még is az életük egy pontján úgy döntöttek, hogy ezt az utat választják és hát végül is csak elértek dolgokat, amik miatt szentnek tartjuk őket. A gyengédséget sokan összekeverik a gyengeséggel, ami két különböző dolog. De igen, az egyháznak részei az elesettek és az útkeresők is.
@balazsszegho70523 жыл бұрын
Szerintem aki tényleg megpróbálja megismerni az egyházat, rájön mennyire komplex is a történet, és hogy miért is tekintik tévedhetetlennek a tagjai. Amit fentebb írtál az nem egyezik meg a katolikus egyház valódi tanaival vagy kinézetével. A katolikus egyházban nincsen "szerintem" mert nincsen olyan, amit nem rágtak át nálunk sokkal többet tudó személyek
@crowdark81393 жыл бұрын
@@balazsszegho7052 ". A katolikus egyházban nincsen "szerintem" mert nincsen olyan, amit nem rágtak át nálunk sokkal többet tudó személyek" Ez maximum a dogmákra igaz, amikről kimondták, hogy ezek az alapok. De pl még is csak létezik dogmafejlődés. Ha eltekintünk a dogmáktól onnantól igen csak szubjektív értelmezések vannak, akár hogy is nézzük. A különböző filozófiai irányzatok az egyházon belül is ezt mutatják.
@GregoryKun3 жыл бұрын
@@crowdark8139 Semmit nem mondtam az úgynevezett szentekröl, és nem állítottam fel velük szemben semmilyen kritériumot. Se gyengédségröl, se gyengeségröl nem beszéltem. A szegény és elesett jelzök helyett kifejezöbb a befolyásolható szó. De ha már a szentekröl beszélsz. Szent István királyunk se azért lett szent, mert olyan jó ember lett volna, hanem mert jó szolgája volt az egyház érdekeinek.
@crowdark81393 жыл бұрын
@@GregoryKun Valamit itt nagyon kavarsz! Betudom annak, hogy késő van és hosszú nap áll mind a kettőnk mögött. Megpróbálom akkor tisztázni. "Semmit nem mondtam az úgynevezett szentekröl, és nem állítottam fel velük szemben semmilyen kritériumot." Nem, ÉN hoztam őket PÉLDÁNAK! "Se gyengédségröl, se gyengeségröl nem beszéltem. A szegény és elesett jelzök helyett kifejezöbb a befolyásolható szó." Azt írtad ide is bemásolom: "És én azt érzem, hogy Jézust csak felhasználja a hatalom, hogy beédesgesse az elesetteket, az útkeresöket, hogy aztán az ösi, elnyomó törvényeket alkalmazza rájuk." Él egy olyan kép az emberek egy részében, hogy a vallásos srác az ott hátul az a kis mimóza szótlan, aki nem tud megállni a lábán, és mindig összeverik szünetben. Az megy el papnak aki nem tud csajozni. Annak való a vallás, a hit akinek nincs önbizalma.. és lehet sorolni. A mondatod alapján azt szűrtem le, hogy te is így gondolod. Bevonzzuk a nyunyókát és jól el tudjuk majd nyomni mert úgy is életképtelen. Erre írtam ÉN hogy az, hogy valaki gyengéd nem jelenti azt, hogy gyenge lenne, nem azért foglalkozik a vallással, lesz pap stb mert alkalmatlan az életre. "Szent István királyunk se azért lett szent, mert olyan jó ember lett volna, hanem mert jó szolgája volt az egyház érdekeinek." Ez egy tök jó szöveg komolyan! Ahogy olvasom érzem a vöröscsillagot a fogaim közt. Ha elveszem belőle az ideológiai élt, amivel írtad (hiszen tudjuk hogy nem pozitívumnak szántad) és magát a mondatot mint ténymegállapítást veszem, azt kell mondjam, hogy igazad van. Segített egy országot beilleszteni a keresztény európába. A többit igazából nem mondom mert felesleges. De ha már példákat hozunk fel egyik kedvencemet Hippói Szent Ágoston aki mielőtt megtért volna olyan elvetemült volt hogy még nőkkel is dugott,már mint miután minden mást ami mozgott utána rájuk is ráfanyalodott. Nem valami szent ember... És éppen ez a lényeg! Mert megtért, félre tette az addigi életét és végül olyan keresztény filozófus lett, akinek a hatása a mai napig érződik a nyugati kultúrán.
@petrusadela45723 жыл бұрын
A tarsadalomnak lehet ,hogy joga van meghatarozni,hogy mi a csalad de az egyeltalan nem biztos ,hogy helyes ertekeket kepvisel.Szamtalan pelda van arra a tortenelemben,hogy az emberek olyan ertekeket es eszmeket kepviseltek amiket ma elitelunk.
@matemaglodi38403 жыл бұрын
11:08 Medgyessy Péter utalás. Xd
@zsombortoth63063 жыл бұрын
A 1:55-höz reagálva, véleményem szerint a társadalomnak azért nincs joga határokat húzni, mivel ahogy elmondtad a család az egyik lagalapvetöbb épitő kőve. A család van a társadalomért és nem forditva. A következő mondataidban kifejted hogy miért így gondolod. De az általad hozott egyik példában (50 éves fasz el akar venni egy 7 éves gyereket) inkább egy alapvető társadalmi normát hozol fel, mivel a 7 éves gyerek még teljesen fejlödés alatt van és még nincs tudatába egyes dolgokkal.
@norbertbalogh26203 жыл бұрын
Az egyhaz nem akarja kivetni magabol a melegeket? 😂
@varzsha23 жыл бұрын
4:57 Te atya-Úr-isten! Néhány gondolat: Csonka család - Édesanyám egyedül nevelt fel engem és testvérem! Ezt hogy lehet összehozni egy BÁNTALMAZÓ környezetben (ami NEM család szerintem, akárki szülte oda) lévő másik gyerek sorsával! Illetve mi támasztja alá azt a fantazmagóriát, hogy eleve egyenértékű minden "..olyan "család" ahol a biológia szülők élnek együtt a saját biológia gyerekükkel szeretetben"??? HA valóban megkérdeznél akár 10 gyerekeket, 10 féle válasz kapnál! Soha nem is merült fel bennem, hogy nem család a családom... Ugyanakkor felnőttként azt tapasztalom, hogy a szerinted IDEÁLIS-nak leírt családok, melyekre áhítoznom kellett volna gyerekként, mára nagyrészt romokban hevernek! Szóval Testvérem párjával él! Nemrég született babájuk! --Lehet hogy szerinted ez nem család! Nekem AZ! ui.1 Nem tudom van e testvéred, de tételezzük fel... Milyen "család"-ellenes minta az, hogy a nagybátyjuk okán egy "csonka" életet néznek végig, egy amúgy (szerintem) abnormális fogadalom miatt? ui.2 nem mellékesen 0-nak neveztél sok sok gyereket és őket felnevelő "szülőt" akiknek csak oly módon lett családja, hogy valaki felnevelt úgy egy EMBERT, hogy nem a biológiai gyermeke. Mégis úgy szerette-szereti!
@davethesid89602 жыл бұрын
Kedves varzsha2! Nem igazán erről volt szó a videóban, mert azzal, amit írtál valószínűleg a legtöbben egyetértenének abban, hogy teljesen normális. Mármint pl. az ui2, illetve a te eseted.
@rekanagy19133 жыл бұрын
Mi az a Szentháromság??
3 жыл бұрын
Atya, Fiú, Szentlélek .
@piroskamozes96683 жыл бұрын
Az egy élő és igaz Isten misztériuma. Az Atya a Fiú és a Szentlélek egyetlen lényegben. És bár három személy mégsem beszélünk három Istenről hanem csak egyről mert közös bennük az Isteni lényeg.
@randras2643 жыл бұрын
@@istvangaborballa2996 Kedves István! Minden tisztelettel mondom, hogy rosszul szűrte le a dolgokat. Istent valóban Atyaként hívjuk a legtöbbször, de ez nem azt jelenti, hogy Isten a szó szoros értelmében férfi, hím nemű lenne. Isten a saját képmására teremtette a férfit és a nőt is. Isten nem konkrétan egyik vagy másik nem. A Szentlélekkel ugyanez a helyzet. Jézus nem az Atya és a Szentlélek gyereke. Ők hárman különállóak és még is egyek. Ez az egyik legnagyobb misztérium és kinyilatkoztatás. Az első igehely, amit felolvasott az András atya, leírja, hogy a férfi és a nő egy testté lesznek. A házzasságban lévő felek viszonyát hasonlítja Pál apostol az egyház és Krisztus viszonyához. Nincs arról szó, hogy a nők bármiben is kevesebbek lennének, vagy ki lennének rekesztve.
@GregoryKun3 жыл бұрын
@@istvangaborballa2996 Az isteni háromság motívuma a kereszténység elötti idöben is megvolt. Szerintem félrevisz, ha a nemét akarod meghatározni a Szentháromságnak, és abból akarsz következtetéseket levonni.
@crowdark81393 жыл бұрын
@@istvangaborballa2996 Ha családba akarod átültetni apa-anya-gyerekek, még igaz is lehet. Ahogy azonban többen is felhívták előttem a figyelmet Istennek nincsen neme, a nemiség egy fizikai,testi fogalom az Atya és a Szent Lélek tiszta lelkek a fiú megtestesült és mint a neve is mondja fiú lett, így ha szét akarjuk választani pket akkor a háromból csak neki van neme, ha az Egy Istent nézzük akkor nincs. Tudomásom szerint az Atyát azért (is) tekintik atyának és nem anyának mivel teremtette és nem szülte mondjuk az embert, de lehet tévedek.
@kesemstudio3 жыл бұрын
A cím matematikailag hibás, hiszen egy családban lehet két, három és x gyermek is, de értem mire gondoltál. "A társadalom védi a polgárait", akkor miért van gyűlöletkeltés, ha valóban védi a polgárokat? "Egy 50 éves pasas szeretne elvenni egy 7 éves kislányt" kicsit abszurd példa. A határok azok belénk vannak kódolva (amennyiben nincs vmilyen pszichés betegsége vkinek) és egyértelmű, hogy a családból nem vehetünk el senkit, közel álló rokont sem. Ez olyan mikor a gyerekek hallani és látni sem szeretik a szüleiket az ágyban csinálni azt. A lámpa-példa (egy tárgy élettelen, ha vki bele szeret ennyire egy tárgyba, akk ott baj van.) Család: olyan "elsősorban" biológiai, "másodsorban" lelki, érzelmi alapú kötelék, melynek tagjai feltétlenül szeretik és elfogadják egymást. Nagyon sok gyermeknél vagy egy szülő, vagy nevelőszülők, illetve a testvére(i) az úgynevezett családja. A házasság intézménye emberi találmány. Én szerintem, ha egy pár valóban szereti egymást, nem kell a külvilág felé megmutatnia azzal, hogy összeházasodnak, mert ez kizárólag két lélek összetartozásának a fizikai megnyilvánulása, ami senki másra nem tartozik csak az illetékesekre. Rengeteg ember a társadalom nyomására házasodik, majd pár év után elválnak. Ez így nem jó. Pl.: nagynéném mindig megkérdi a bátyámtól, mikor lesz már egy felesége és eléggé kínos neki ezt hallgatnia. Ha egy nevelőcsaládban a gyermek nem tudja, hogy örökbe lett fogadva nem fogja ezt érezni, és a megfelelő időben megtudja az igazat (remélhetőleg). A gyermeknek az a fontos, hogy megkapja a megfelelő, neki járó körülményeket (törődés, meleg étel, fedél, ruha, iskoláztatás), ha mindez megvan, akkor lényegtelen, hogy két apa, vagy két anya vagy akár csak egy szülő van jelen. A barátomnak édesapja kiköltözött Amerikába mikor 8 éves volt, így 10 éven keresztül a húgával együtt az édesanyjuk nevelte fel és mégis a sztereotipikus férfi lett belőle (autószerelő), pedig nem volt mellette mindennap egy férfi ideál. A keresztény hitvilágban ez sajnos nem szerepel, de a lélek nélkül a test semmi. Ha két lélek egymásba szeretne fonódni a fizikai síkon az megtörténhet a "normális" módon, vagy a "mássággal küzdők" módján. A lélek választja meg a társát, és nem a test a másik testét. Én elfogadom, hogy a keresztények a fizikai síkon ragadtak ezen a téren, de ettől függetlenül nem kellene a hívőknek radikalizálódnia egy bizonyos kisebbség ellen csak azért, mert ők nem képesek ezt elfogadni, hogy valaki más módon találta meg a boldogságot mint a keresztények. A Teremtés könyve. Kétlem, hogy Isten humanoid lenne, ő egy energia amit érzünk magunk körül, így a Biblia szövege eléggé zavaros, bár lehet hogy aki ezt lejegyezte, úgy érezte, hogy ezt kell írnia, hogy felfogja a történetet. Itt megint csak a férfi-női kapcsolatot lelki oldalról lehet megközelíteni. A férfi energiára jellemző a határozottság, a fizikai védelem, biztonság, míg a női energia a törődés, lelki biztonság. Példa: férfi pénzt keres, míg a nő biztosítja, hogy a férfi pénzt tudjon keresni. Ez a hagyományos család-modell. Igen, de mi történik, ha fordítva van? Minden szuper. És mi a helyzet, ha két azonos nemű ember között áll fenn a hagyományos család-modell? Semmi. Amíg ez a két pólus meg van, addig az egyensúly is fenn áll. Ez a párkapcsolat mérvadója, ha megvan a fizikai-lelki egyensúly a két félben megtestesítve. A homoszexuális kapcsolatok gyümölcse fizikailag nem fog megtestesülni, mivel nem ez a célja. Akkor vajon mi? Két lélek élménye. Amennyiben sikerül örökbe fogadni, félsiker. Az örök, felbonthatatlan hűség az ikerlángok közt jön létre, ami valóban örök, ami azt jelenti, a Sors mindig talál módot arra, hogy azzal a személlyel jöjj össze akit a lelked valóban szeret! Most jöttem rá, hogy Isten maga a Forrás amiből egy kisebb darab két részre szakadt és két nemben a fizikai síkon megnyilvánult. Tehát Ádám és Éva ikerlángok/tükörlelkek voltak. Jó érzés mikor átfedéseket talál az ember a különböző gondolkodásmódok között.
3 жыл бұрын
Ha Isten saját képmásaként teremtette meg a nőt és a férfit, akkor Isten egyszerre férfi és nő, nem? Mert ha csak férfi lenne akkor nem saját képmására teremtette a nőt vagy fordítva, de ha meg azt mondjuk hogy Isten nemtelen, akkor máris nem a saját képmására teremtett minket mert mi nem vagyunk nemtelenek. És mivel Isten saját képmásaként teremtette meg az embert, így egy ember nem lehetne Istenhez hasonlóan egyszerre nő és férfi? Ezzel lehetne talán magyarázni, hogy valaki férfi testben mégis férfiakhoz vonzódik. Most ez csak egy érdekes gondolat, ami a videó nézése közben eszembe jutott. Ha ezt olvasod András atya, kérlek válaszolj, érdekelne a te véleményed erről a gondolatról.
@puma27663 жыл бұрын
szerintem nem ellentmondás. A saját képmására teremtette és a férfinak és nőnek teremtette két külön állítás, nincs kapcsolat köztük. Tehát a "férfinak és nőnek teremtette" nem az előtte levő mondatrészt magyarázza.
@tibororban29663 жыл бұрын
Nem tartalmi, hanem képi beállítással kapcsolatos észrevétel: Szerencsésebb, ha a szoborfülke nem pont András mögött van, mert most úgy tűnik, Jézus épp egy balkezes nyaklevest készül lekeverni, a feszület meg hol kikandikál, hol meg nem, a politúrozott fülke pedig becsillog.
@judittabi88333 жыл бұрын
Köszönjük az érthető, világos magyarázatot!
@attilahofferek903 жыл бұрын
valaki férjül vette (nőként) az ejfel tornyot...
@zoldfenyo75053 жыл бұрын
Szóval tényleg voltak bizonyos kritériumok a visszatérésedet illetően. Eladtad magad, megalkudtál, meghasonlottál, vagy csak simán megfélemlítettek?
@piroskamozes96683 жыл бұрын
Miből gondolod?
@zoldfenyo75053 жыл бұрын
@@piroskamozes9668 Mert ő semmit nem tehet a főnökei engedélye nélkül. Ha letiltották, akkor szerinted csak úgy visszaengedik ugyanúgy?
@piroskamozes96683 жыл бұрын
Egyrészt nem tiltották le, másrészt Hodász András atya nem olyan akit csak úgy meg lehet zsarolni vagy félelmiteni.. Bíboros úr és Hodász András atya biztosan át beszélték a dolgokat... Az atya az egyház képviselője is tehát nem tehet olyat ami az egyház ellen van mint Perintfalvi és társai akik élvezettel rúgnak bele az egyházba és járatják le.. Ők a felelősek azért hogy sokan azt hiszik hogy a papok pedofilok, pedig nem (saját magam is jártam úgy hogy a lányok úgy akarták bevádolni az atyát hogy szerencsére nem is volt otthon, mikor mondtam nekik nevetve elmentek hogy vicceltünk)
@gloriahidasz60723 жыл бұрын
Még egy ideg 😂😂 Azaz 😂 küldök egy nutellás kávé receptet inkább 😅😅
@zagyex3 жыл бұрын
Ez OK, de képzeld el, hogy elvárod attól, aki még csak nem is hisz a szentháromságban, hogy életét aszerint alakítsa, hogy ki milyen összefüggést lát a szentháromság és a család között. Nem várható el. ÉS még csak nem is ateizmusról beszélek, mert lehet, hogy valaki úgy érzi, őt Isten teremtette melegnek. Nem valamikor valakik által leírt szövegeknek hisz, hanem a saját tudatának.
@vargaviky19863 жыл бұрын
Hit vagy vallás? Vallás vagy hit? A Bibliát magát 2 részre osztjuk, Új és Ó testamentumra. Melyik vallás melyiket veszi alapul én nem tudom, nekem olyan Bibliám van, amiben mindkettő megtalálható. Számomra a szüleim református hitet választottak, de én nem járok templomba. Leszögezném, hogy napok óta kerülgetem ezt a videót, de az igazságérzetem nem engedi elengedni ezt. Mielőtt bárki a rossz következtetést vonná le, hetero vagyok, a gyermekeim is azok, semmilyen szerettem megvédése nem irányadó, hiszen nincs kit védjek. Rettenetesen buta embernek tartom magam, sokat kell tanulnom ahhoz, hogy talán sejtsek valamit. Mégis, ennek ellenére, kifejteném a saját nézőpontomat. A család az család. Pont. Ha én így érzem jól magam, hogy van férjem 2 gyermekem, akkor az a család. Ha van egy pár és csak egy macskájuk/kutyájuk van, de ők így boldogok akkor ők is egy család. Ha egy család "csonka", de teljes életet élnek minden lelki és bármilyen nélkülözés nélkül, ők is egy család. Ha egy ember csak a macskájával/házikedvencével él és ő így is boldog, akkor neki az lesz a családja. Ne keverjük bele az élettelen dolgat, azt hiszem az Ön számára is nevetséges ez.🙂 Ha egy ember, nő/férfi, az azonos nemű partnerükben találnak boldogságot akkor bizony ők is egy család. Az Atya felhozta a vérfertőzést, mint kizáró okot a házasságra. Sajnálatos, de ha Noé és a családjaik így gondolkoztak volna, kihalt volna velük az emberiség. Ugye? Nem tartom helyesnek a rokonok házasságát, de a Bibliában ugye ez már megbukott. Tehát kérdés az, hogy a hitem, vagy a vallásom után megyek.... Máté 27.51 , 28.18 Malakiás könyvét meg meg sem merem említeni, ahol a mi Urunk a papokhoz szól. Azt sem értem, hogy a pedofília és a homoszexualitás kérdését, hogyan meri az egyház feszegetni, hiszen mindenki tudja, hogy a legtöbb ilyen botrány pont a papneveldékkel kapcsolatos. Természetesen nem szeretek általánosítani, nem is rám vall, ezek tények. Míg a pedofília utolsó és megbocsájthatatlan bűn, addig a homoszexualitás nem hiszem hogy bűn lenne. Ha két felelős felnőtt szeretetben és közös megeggyezésen alapuló párkapcsolatban él, akkor az nem bűn. Bőven a Biblia megjelenése előtt, Kriszrus előtt, már az ókorban jelen volt az azonos neműek egymás iránti vonzódása. Ezzel kapcsolatban pedig nem lenne jó, ha kifejteném a véleményem. Zárszónak elég annyi, hogy én hívő vagyok, de nem vallásos. Hiszen Jézus a mi főpapunk. Mindenkinek a saját szívében van az igaz oltárja és ki milyen áldozatot mutat be ott, aképpen lesz megítélve. Ha két ember feltétel nélküli szeretete bűn, akkor nagy a baj. Folytatnám még okfejtésem, de nem hiszem hogy valakit is érdekel🙂
@crowdark81393 жыл бұрын
Kedves Viky! "Hit vagy vallás? Vallás vagy hit?" Ez biztos, hogy vagy vagy kérdés? Komolyan kérdezem! :) " Rettenetesen buta embernek tartom magam, sokat kell tanulnom ahhoz, hogy talán sejtsek valamit." Ez jó! Komolyan! Engem hihetetlenül irritálnak a magukat tökéletesnek beállító emberek. Szerintem ez egy hatalmas lépés az ember életében, amikor be tudja látni, hogy ő is tévedhet. :) "A család az család." Eddig egyet is értenék veled, a baj az, hogy család alatt nem családot értenek, ha nem dekonstruálják a fogalmat. "Ha van egy pár és csak egy macskájuk/kutyájuk van, de ők így boldogok akkor ők is egy család." Bocsáss meg de nem hiszem hogy a "jól érzem magamat" fokmérője lenne a családnak. Ez alapján azt is mondhatnám, hogy ha összevesztem az apámmal vagy a bátyámmal és rosszul érzem magam otthon akkor mi nem vagyunk család és az nem az otthonom? "Ha egy család "csonka", de teljes életet élnek minden lelki és bármilyen nélkülözés nélkül, ők is egy család." De csonka család. Hiányzik onnan valaki. Ez nem jelenti azt , hogy nem tanulhatok meg nélküle élni, vagy nem lehetek boldog így is. De azt jelenti, hogy valaki hiányzik onnan és ezt eltagadni csak önbecsapás, még ha jobban is érzem magam úgy. "Ne keverjük bele az élettelen dologat, azt hiszem az Ön számára is nevetséges ez." Miért ne? Éppen dekonstruálunk egy fogalmat. Ezek szerint te is leszűkíted a kört. A te szűktésed miért lenne érvényesebb mint másé? "Sajnálatos, de ha Noé és a családjaik így gondolkoztak volna, kihalt volna velük az emberiség." Szerintem felesleges a mitológiát belekeverni, a hasonló fordulatok teljesen általánosak kb minden nép mitológiájában. Még se jut eszébe az embereknek (remélem) a hétköznapokban lemásolni ezeket. "Nem tartom helyesnek a rokonok házasságát, de a Bibliában ugye ez már megbukott." Mint mondtam a mitológia más kérdés. Azonban ha a bibliát veszed alapul a mózesi törvények is tiltják a vérfertőzést valós vérrokonság nélkül is. Pl ha az öcséd meghal nem veheted el az özvegyét, ami sok más kultúrában bevett szokás, mert a házasságuk által közte és közted vérségi szintűnek tekinti a kapcsolatot. "Mt27,51" Ezt a részarról szól, hogy megszűnik a különválasztása a profánnak és a szentnek, nincsen az és ez. Kérlek fejtsed ki miben gondolod, hogy ide tartozik? "Mt28,18" Ezt szintén. Becslések szerint az Egyesült Államokban mintegy 39 millió áldozata van a gyermekek elleni szexuális visszaéléseknek, amelyeket legnagyobb arányban családtagok követnek el. A tanároknak 5%-a, a katolikus papoknak kevesebb mint 2%-a vádolható szexuális visszaéléssel. Valamiért a média csak a papokkal és csak a katolikus papokkal foglalkozik. "Ha két felelős felnőtt szeretetben és közös megeggyezésen alapuló párkapcsolatban él, akkor az nem bűn." Jogilag nem. "már az ókorban jelen volt az azonos neműek egymás iránti vonzódása. " Az ókori ember rengeteg olyan dolgot vett természetesnek és tett meg örömmel, amik hidd el nagyon örülsz neki, hogy már nem bevett szoksáok. De az, hogy valakik valamit már csináltak nem érv semmire. Ez alapján, ha a nagyapám is lopott és az apám is lopott akkor én is lophatok. "Zárszónak elég annyi, hogy én hívő vagyok, de nem vallásos." Emellett nem tudok elmenni bocsáss meg. Vallás:"A vallás az ember viszonyulása ahhoz a szent rendhez, amely minden létformát magában foglal, vagyis rendezett világegyetembe vetett hit, amelynek értelme egyszerre magában foglalja és meghaladja az embert”. Ez alapján szerintem te nagyon is vallásos vagy. :) Hit :"Ismeretelméleti értelemben kijelentések, elméletek olyan elfogadását (vagy tagadását) jelenti, melyek közvetlen és azonnali igazolása semmilyen módon - sem érzékileg, ill. tágabb értelemben tapasztalatilag, sem logikailag - nem lehetséges." És természetesen hívő is vagy!:) "Folytatnám még okfejtésem, de nem hiszem hogy valakit is érdekel🙂" Engem érdekel! :) Jó volt olvasni!
@vargaviky19863 жыл бұрын
@@crowdark8139 Szia Dark. Mielőtt válaszolnék, el szeretném mondani, hogy megleptél. :) Ez a kis szösszenet nem is hittem hogy érdekel valakit és erre kultúrált hangnemben válaszol. :) Örülök, hogy akad még valaki, akivel lehet érdemben beszélgetni és mindezt normális hangnemben. :) Kezdem az elején. :) Hit vagy vallás? Ezzel arra akartam utalni, hogy bár semmilyen egyházi közösséget nem tartok a magaménak, töretlenül van hitem. Nem járok templomba, nem követem egyik rend tanításait sem. Nem ismerem a szokásokat, mikor hol és mit szoktak csinálni. Persze némi fogalmam van, de én magam egyiket sem gyakorlom. A család az család. Ebben sajnos nem értünk egyet. Azt hiszem a család fogalma mindenkinél más és más értelmet nyer, hiszen sokban befolyásolja az emberek életkörülménye és lelki állapota. Az én véleményem ezzel kapcsolatban az, hogy el kell fogadnunk mindenki érzelmeit és álláspontját ezzel kapcsolatban, míg az a család boldog és nem szenved hiányt sem érzelmileg, sem semmilyen más módon. Ez azért fontos, mert ha a jogilag értelmezett családban van bárki aki boldogtalan és/vagy bántalmazott, akkor ott baj van és ott lépni kell valamilyen irányba. Az élettelen dolgokat azért zárom ki, mert ugye itt emberekről beszélgettem én, akiknek lelke van, ha egy ember ép elmével és lélekkel gondolkozik, soha nem lesz szerelmes egy lámpába. :) Noé és az ókor, családon belüli kapcsolat.. Ezzel arra akartam rámutatni, hogy a homoszexualitás már akkor létezett, mielőtt az emberek egyáltalán fel tudták mérni, mennyire veszélyes is. A vérfertőzés már akkor is jelen volt, több császár véres kezű uralkodása tökéletes példa erre. Mindenféle módon és formában ellene vagyok és nem szabad engedni, arra akartam rámutatni, hogy a Bibliában van rá példa. Ha elfogadom a Biblia tanítását, akkor Noé példája már nem is mese, rege, mitológia, hanem az általam követett Szent könyv egyik tanítása. :) Tehát 2 féle képpen kezelhetem, vagy elhiszem, vagy nem. :) Mt. 27.51 , 28.18 ez megérne egy külön beszélgetést, az én értelmezésemben teljesen mást jelent mint az egyházaknak, bár lehet én nem értelmezem jól a tanítást. :) Két felnőtt ember, akik azonos neműek, őszinte szeretete nem bűn. Jogilag? Ezzel a résszel, magával a hitemmel megyek szembe akkor mindig. Nem látok benne semmi megvetnivalót, vagy elítélendőt, egyszerűen én nem tartom ezt megvetendőnek. Nem a magamutogató, alpári és agyatlan, mindenki előtt kérkedő és mindegyki emberekre gondolok. Vannak meleg párok akiknek az családi élete példamutató, nem kérkedőek, alázatosak. Nem látom miért kellene elítélni őket. Bár lehet velem van baj, de ha velem és a párommal történne valami, sokkal szívesebben hagynám a gyerekeim egy szerető meleg párra, mint a rendszerre, ahol csak kallódnának. Pedofília, családon belüli erőszak, papság. Sajnos ez nem az USA, itthon a családon belüli erőszakkal koránt sem foglalkoznak annyit, mint amennyit kellene. Azt hiszem, sajnos sokkal több példa van rá hazánkban, mint amennyi kiderül. Azt viszont leírtam, hogy nem szeretek általánosítani, én ezeket a statisztikákat nem olvastam, munkámból eredően általában az időseket érintő adatokat, cikkeket olvasom inkább, a gyermekbántalmazások a médiában jönnek velem szembe és mindig elszomorít. Anyaként és emberként el sem tudom gondolni, mi vihet rá egy embert, hogy eszébe jusson egy gyereket bármilyen módon bántalmazni. Sajnos időmből most ennyire futotta, de szívesen beszélgetek ezekről a témakról bármikor. :) Legyen szép napod, köszönöm a kérdéseid, válaszod. :)
@crowdark81393 жыл бұрын
@@vargaviky1986 Köszönöm szépen! Jól esnek a szavaid! :) Fontosnak tartom a párbeszédet! Nem mondom, hogy nem szoktam más hangot megütni, de addig el kell juttatni :D "Hit vagy vallás? Ezzel arra akartam utalni, hogy bár semmilyen egyházi közösséget nem tartok a magaménak, töretlenül van hitem." Igen, értettem, hogy erre célzol! :) Én arra próbáltam rávilágítani, hogy szerintem ez egy mesterségesen létrehozott szétválasztás, nem hiszem, hogy az egyik lenne a másik nélkül. Azt viszont elhiszem, hogy az embernek és a közösségnek, közösségeknek tud olyan lenni a viszonya, hogy az ember inkább kívülre sorolja magát. Még is a kereszténység alapjaiban közösségi. "Ahol ugyanis ketten vagy hárman összegyűlnek a nevemben, ott vagyok közöttük.”(Mt18,20) "Nem járok templomba, nem követem egyik rend tanításait sem. Nem ismerem a szokásokat, mikor hol és mit szoktak csinálni. Persze némi fogalmam van, de én magam egyiket sem gyakorlom." Ez szerintem egy olyan dolog, hogy az embernek az útja során magának kell eljutnia arra a pontra, hogy eljárjon, hogy felismerje miért is jár. Ez nem könnyű, de nem hiszem, hogy a kérdés elengedése megoldaná azt. "Ebben sajnos nem értünk egyet." milyen unalmas is lenne, akkor ez a beszélgetés ha csak bólogatnánk, hogy igen, igen, úgy van! :) "Azt hiszem a család fogalma mindenkinél más és más értelmet nyer, hiszen sokban befolyásolja az emberek életkörülménye és lelki állapota." Az előbb nem mentem bele mélyen a kérdésbe, most megpróbálom kifejteni. Magával a mondanivalóddal egyetértek. Ahogy élek és tapasztalom az életemet, ahogy esetleg új rokonokat üdvözlök és régiektől búcsúzok el, úgy alakul át folyamatosan a családom, az, ami tegnap volt, más, mint ami ma van, és, ami holnap lesz. Ellenben én szeretek az egészből kiindulni és úgy közelíteni a részletekhez. Két fontos dolgot látok a családdal kapcsolatban, az egyik a mérete, a térbeli dimenziója, a másik a kapcsolatok milyenségének, (jobb híján monjdk úgy) minőségének a dimenziója. Nézzük az elsőt, ha egy kicsit visszamegyünk az időben, ott még általánosnak tekinthetjük hogy a család nagy, hatalmas, úgy is hívják, hogy nagy család. :D Bele tartozok én, a szüleim, a gyerekeim, a szüleim testvérei, azok gyereki, a nagyszüleim és az ő testvérei és azok gyerekei is. Az ő házastársaik és ezáltal azok közelebbi-távolabbi rokonai, az atyafiság gondolata valahol ebben rejlik, hogy a családfán lehet 3 oldalt kell lapozgatni mire megtaláljuk, hogy hol kapcsolódunk vérségileg, de maga a kapcsolat élő és ha nem is napi szintű de fenntartjuk. Egy jobb környéken ehhez én még a szomszédokat, barátokat is hozzá tudnám sorolni. És ott tarunk, hogy nem lehet lakodalmat 500 fő alatt tartani. :D Egy élő, lélegző szerves organizmus részesei vagyunk. Na most, a modern, nyugati szemlélet ezt el kezdte lenyesegetni. A különböző élethelyzetek megnehezítették a kapcsolat tartást, elidegenítették az egymás közelében élőket, és ez a kis bokor a sok ágával végül leszűkült oda, hogy vagyok én, van a párom, és van a gyerekünk. De igazából a gyerek is csak az első 20 évben, aztán kirepül, néha meglátogat, beszélünk kicsit aztán békén hagy. Azt szeretné elhitetni veled, hogy a család az te+valami, a többiek nincsenek. A '90-es években, amikor elkezdett a családterápia meghonosodni kishazánkban (ami amúgy szerintem jó dolog) a terapeuták nem értették miért nem tudják azokat a módszereket alkalmazni, amiket a svédeknél vagy a finneknél igen. Aztán rájöttek, hogy azért mert nálunk még nem két fős a család és nem is három, mert a nagyszülőket még nem választottuk le. Itt még 3 generációra értelmeződik a család.
@crowdark81393 жыл бұрын
@@vargaviky1986 Visszatérve az egészre, mivel nem egy tökéletes világban élünk ,és mi se vagyunk azok az ideálistól lehetnek eltérések. Itt egy kicsit lenyesünk, ott egy kicsit hozzá adunk, előfordul. Az is lehet hogy még funkcionál is, egy négylábú széknek végül is 3 lábát kitörhetem még úgy is tudok rajta egyensúlyozni. " Az én véleményem ezzel kapcsolatban az, hogy el kell fogadnunk mindenki érzelmeit és álláspontját ezzel kapcsolatban, míg az a család boldog és nem szenved hiányt sem érzelmileg, sem semmilyen más módon." Mondhatnám, hogy egyetértünk, mert lényegében valóban. Azonban az, hogy szenved e hányt vagy sem, abban már nem értünk egyet. Az elvált szülők gyereke sérül, az újra házasodott gyerek az idegennel, aki azt játssza, hogy ő valamelyik szülője vagy csak úgy van, az is sérül. Ha valakit azonos nemű pár nevel fel, ő is sérül. És igen, lehet azt mondani, hogy a válás sokkal jobb mint, ha minden nap azt hallgatná, hogy a szülei veszekednek, vagy a részeges fater lilára veri mind a kettőjüket. Mondhatjuk azt, hogy az egyedüllétnél a magánynál jobb egy kiegyensúlyozott párkapcsolat és végre van legalább apja vagy anyja is annak a gyereknek mert 5-10 évig nem volt. És mondhatjuk azt, hogy az árvaháznál sokkal jobb ha Tomi apuval és Jani anyuval nő fel a gyerek. De szerintem fölfelé az egészhez mérten kellene a legjobb megoldást keresni nem pedig rossznál a kevésbé rosszabbat. "Ez azért fontos, mert ha a jogilag értelmezett családban van bárki aki boldogtalan és/vagy bántalmazott, akkor ott baj van és ott lépni kell valamilyen irányba." Egyetértünk. És azt is mondom, hogy el tudok képzelni helyzeteket, amikor nincs más lehetőség mint mondjuk a válás és soha többet ne lássák azt az embert. Azonban nagyon sok másikat is el tudok képzelni amikor megmenthető lett volna a helyzet, azonban ez egyszerűbb, mint felül vizsgálni magamat és szembenézni a hibáimmal (mindenkinek) " Az élettelen dolgokat azért zárom ki, mert ugye itt emberekről beszélgettem én, akiknek lelke van, ha egy ember ép elmével és lélekkel gondolkozik, soha nem lesz szerelmes egy lámpába. :)" Ahogyan a macskájába se szerintem :P A macskás embert még is elfogadtad családnak! :) "Ezzel arra akartam rámutatni, hogy a homoszexualitás már akkor létezett, mielőtt az emberek egyáltalán fel tudták mérni, mennyire veszélyes is. A vérfertőzés már akkor is jelen volt, több császár véres kezű uralkodása tökéletes példa erre." Vitatkoznék, ha az ókort vagy európán kívül még akár a közelmúltat is vesszük. Nem az a különbség, hogy fel tudta e mérni vagy sem. Egyszerűen nem érdekelte! Az ember, mint olyan minőség, ahogy te és gondolkodunk róla egy keresztény elgondolás. Az ókori rómainak nem okozott problémát, hogy szerszám, szexuális segédeszköz, vagy bármi más legyen az akivel tegnap vacsorázott vagy éppen fordítva. Saját rabszolgáit és azok családtagjait, vagy saját gyerekét, feleségét, esetenként saját magát ugyan úgy eladta rabszolgának. Az ember, mint minőség az volt valahol és állapotodtól függően alá süllyedtél vagy fölé emelkedtél. Teljesen más elképzelések uralkodtak. Nem hiszem, hogy ilyen tekintetben összehasonlítható lenne a kettő. "Ha elfogadom a Biblia tanítását, akkor Noé példája már nem is mese, rege, mitológia, hanem az általam követett Szent könyv egyik tanítása. :)" Katolikusként tudok válaszolni. Igen és nem. :) A Biblia tanítások gyűjteménye, amik mindegyike megszeretne valamilyen leckét tanítani neked. Azonban nem történelem könyv. Nem feltétlen vagy nem csak szó szerint értendő. A mitológiát nem szabad alábecsülni, a kollektív tudattalan egy csodálatos dolog. Saját nyelvvel és motívumokkal, amiket meg kell tanulni olvasni. " Tehát 2 féle képpen kezelhetem, vagy elhiszem, vagy nem. :) " Nem tudom. Máshol már felhoztam, szóval maradok ennél a példánál. Jónás története. Az ókori ember felfogása szerint az istenek, mint a királyok uralkodnak a földön és mindenkinek meg van a maga "királysága" az a terület, ahol ő uralkodik. Az ókori görög, ha egyiptomba utazott ott nem áldozott mondjuk Poszeidónnak. Miért tette volna? Ő otthon ott csücsül az Olimposzon. Hogy tudná őt megvédeni egyiptomban? Így az egyiptomi vihar, tenger stb istennek áldozott. Vele kötötte meg az üzletét a biztonságos utazásért cserébe. Jónás ezen logikával élve, amikor Isten küldetést bíz rá elindul az ellenkező irányba. Hiszen, ha kisétál a területéről nem kell neki engedelmeskednie, logikus. Azonban nem tud! Jónás története többek közt ezt tanítja meg, hogy az Úr nem olyan mint más népek istenei, Ő mindenek ura. Nem tudsz lemenni a térképéről. Na most, ha a te logikádat alkalmazom és nem hiszem el, hogy Jónást elnyelte a hal, akkor azt se hiszem el, hogy Isten hatalma végtelen. De mi van akkor, ha megtanultam a leckét, és elhiszem, hogy nem tudok lesétálni Isten térképéről, de nem hiszem el, hogy Jónást megette a hal? :) "Mt. 27.51 , 28.18 ez megérne egy külön beszélgetést, az én értelmezésemben teljesen mást jelent mint az egyházaknak, bár lehet én nem értelmezem jól a tanítást. :) " Erről kérek 1-1 külön kommentet mert nagyon érdekel! :) "Jogilag?" Igen, jogilag. A két fogalom ugyan is nem fedi egymást. Ha Szent Ágoston veszem alapul:"minden teremtmény jó, az anyag is, a test is; az emberben azonban a belső ösztönös vágyak szembefordulhatnak a →lelkiismeret szavával és bűnre vezethetnek; a bűn elfordulás Istentől és rendetlen odafordulás a teremtményekhez; ilyen értelemben a bűn az erkölcsi jó hiánya. Ágoston kiemeli a bűnben a rendetlen hajlamok szerepét." " Két felnőtt ember, akik azonos neműek, őszinte szeretete nem bűn." Ha a fenti alapján vizsgáljuk a kijelentésedet, önmagában még mindig igazad van! Tudomásom szerint az egyház is így látja, az hogy két ember szereti egymást nem bűn. Az, hogy ezt a szeretet rosszul élik meg, az már lehet bűn. "Bár lehet velem van baj, de ha velem és a párommal történne valami, sokkal szívesebben hagynám a gyerekeim egy szerető meleg párra, mint a rendszerre, ahol csak kallódnának." Ez szerintem inkább a rendszerről mond véleményt. :D "itthon a családon belüli erőszakkal koránt sem foglalkoznak annyit, mint amennyit kellene." Ebben egyetértünk, de elnézve az USA-t én inkább örülök, hogy nem ott vagyunk :D És igen annak is örülök, hogy nem kongóban meg észak-kóreában. Köszönöm a válaszodat! :) Neked is szép napot! :)
@vargaviky19863 жыл бұрын
@@crowdark8139 Részemről az öröm! :) Mesterséges szétválasztás.. Még fiatal koromban, míg kerestem önmagam, azt tapasztaltam, hogy valamilyen okból mindegyik egyház valami miatt valamiképpen kiforgatja a Bibliát a saját tanításaihoz igazítva azt. Legyen az római katólikus, református, babtista, jehova, görög katólikus stb. Ugyan mindegyik a Szentírást veszi alapul, de mind másképp értelmezi. Nem elengedtem a kérdést, csak nem hiszek abban, hogy ez így helyes. :) A videó témája a mikrokörnyezetünk, nem a generációkon átívelő család, így én magam is ezzel kapcsolatban okoskodtam. :D A modern, nyugati szemlélet több kárt okoz, mint amennyi haszna van. Sajnos egyre jobban azt tapasztalom, hogy az idősek iránti tisztelet elveszik, a családi kötelékek lazulnak, mindenki rohan és lassan már ünnepekkor sem keresik meg egymást a családtagok.
@jordanambrus3 жыл бұрын
Héló, azt a lámpát én már azelőtt kinéztem. :'(
@szushycat3 жыл бұрын
Miért van az, hogy az atya nem ugyanazon a szemüvegen keresztül néz két esetet? Egyik esetben az a kérdés, hogy hol a határ, akár a lámpát is el lehet venni? Másik esetben, hogy ez meg az nem ugyanolyan, mert nem a szülők szabad akaratából került a gyerek nem anyuka és apuka szülői nevelése alá, hanem valahogyan egy csonka családba került? Mind a pedofíliánál és a családon belüli bántalmazásnál ott van az a tényező, hogy a kapcsolat legalább egy szereplője nem szabad akaratából van abban a kapcsolatban és pontosan erre is szoktak hivatkozni annál, hogy miért büntetendő, mert az egyik személy személyi szabadsági jogait károsítja, magyarul nem tud mit tenni vele, csakúgy mint Karak nem tehet arról, hogy Vuk szüleit megölték, de tehet arról, hogy befogadta Vukkot és Timon és Pumba nem tehet arról, hogy Mufasza meghalt és Zordon elkergette Szimbát, de tehet arról, hogy befogadták és felnevelték. Miért lenne más egy árva gyerek befogadásánál a helyzet, mint az atya példáiban? Hol az a jobb lehetőség amit emleget? Miért tartja csúsztatásnak ezek betiltását, miközben erősen kiáll pont ilyen helyzetekkel szemben? Sajnos azt a tévhitet is le kell építenem az atyában, hogy Timon és Pumba “csak barátok”, mivel ez a film pont abban a korszakban készült amikor úgynevezett “queer kódolással” csempésztek meleg karaktereket a filmekbe, amik segítségével született szinte meg az a vicc fogalom, hogy “csak barátok”, arra a helyzetre, amikor kívül állók nem akarják észrevenni, hogy két meleg szerelmes egymásba és nem csak barátok, vagy arra, hogy két meleg titkolni próbálja, hogy meleg. Nem beszélve arról hogy az Oroszlánkirályban, mind Zordon, Timon és Pumba is “queer kódolt”.
@user-director110 күн бұрын
Ennyi baromságot összehordani már tehetség kell...
@peter2679-d5h3 жыл бұрын
Atyám! Korábban nem értettem Veled egyet (a Momentumos tüntetés miatt) és ennek itt hangot is adtam. Most viszont köszönettel vettem ezt a videódat. Isten áldjon. Péter
@Tillaa19983 жыл бұрын
Miért mondjátok azt, hogy mindenki véleményét meghallgatjátok és elfogadjátok, miközben töröltök bizonyos, nektek nem tetsző kommenteket.. így higgyen az ember az egyházi személyeknek.. Elhiszem, hogy vannak dolgok amik nem tetszenek, de a tények attól még tények maradnak.. Tény, hogy Ferenc pápa ideje alatt szigorodtak a szexuális abúzusok elhallgatása, elbagatellizálása, viszont előtte Benedek pápánál nagyon sok ilyen eset ment a süllyesztőbe. Az is tény, hogy a katolikus egyházon belül többségben vannak a homofílok vagy a gyakorló homoszexuálisok, mint a heteroszexuálisok, ez például a cölibátusnak is köszönhető, ugyanis a cölibátus arra nem vonatkozik, hogy egy másik férfival folytathat e szexuális kapcsolatot. Illetve az is tény, hogy az egyházon belül a legtöbb homoszexuális a legnagyobb homofób. (persze vannak heteroszexuális homofóbok is, csak ők a kisebbség)
@hodaszandras3 жыл бұрын
Nem töröltük a kommentedet.
@firesmurf79843 жыл бұрын
Jelezném, hogy a Krisztoforó is kicsit Meseország mindenkié jellegű. :).... Jó na igazából csak ha belemagyarázzuk :) Viszont komolyabban... Úgy gondolom, hogy valódi keretet tudunk azzal is szabni, hogy meghatározzuk, hogy ember s ember között lehet házasság,így elkerülve a valódi deviáns viselkedést. Illetve bevezetném 16 vagy 18 éves korig az évenkénti pszichológiai vizsgálatot a gyerekekn(vérszerinti és adoptált gyerek esetében is) Ami sok dolgot ki tud szűrni, ha esetleg valami félresikerült, viszont látványosan nem mutatkozik meg... Több év alatt azért csak kibukik az, hogyha valakit bántalmaztak s erősen traumatizálódik stb... Mondjuk egy szexuális zaklatás, ha el is van hallgatva azért csak ki ki csúszik... Legalábbis eddigi tapasztalataim szerint... De ki tudja...... Végre egy értelmes csatorna, ahol és amivel sok dologban nem értek egyet, viszont valódi értékrendet képvisel és valódi vitakultúrára törekszik és egyedi is :) Üdv újra kedves András atya
@ahaelmeny3 жыл бұрын
Ezt a magyarázatot már ismerem, azóta mióta hittant tanultam. De miért nem beszél az egyház azokról az élethelyzetekről, amelyekben a sok gyerekes, nehéz életkörülmények között nevelkedő, sok gyermekes családból kiemelik a gyereket, hogy valaki más jobb életkörülményeket teremtsen neki. És erre nem egy példa van. És mi van akkor, ha egy gyermeket - származása miatt - nem hajlandó senki örökbe fogadni. Akkor miért ne fogadhatná örökbe olyan, akinek nem a származás a lényeg, hanem hogy egy gyermekkel megélje a család érzést. A család érzéshez minden egyes embernek joga van. És ki így, ki úgy próbálja megélni. És azt gondolom, hogy ezzel az Isten sem vitatkozik.
@klaudiat.19533 жыл бұрын
Isten vagy társadalom ? 🤔
@koszazanafar6353 жыл бұрын
Madách ember tragédiáját javaslom olvasásra
@crowdark81393 жыл бұрын
Klau! Nagyon sok alapvető értékben egyeznek meg társadalmak földrajzi és időbeni távolságokat átívelve, anélkül is, hogy kapcsolatban lettek volna egymással.
@orsidiszpecser88473 жыл бұрын
A társadalomnak akkor van joga meghatározni, hogy mi a család, ha az a társadalom olyan emberekből áll akik nincsenek megvezetve semmilyen téren sem. Nyilván az említett dolgokat igenis szabályozni kell. De ezt összehozni azzal, hogy van aki a saját nemét szereti? Nem tartom jogosnak. A család a társadalom alapján vérköteléken alapuló közösség akiket kötelez a vér. Még akkor is ha szétszedik egymást. Miért van az, hogy a magyar nyelv az egyetlen ahol két ennyire eltérő szó mégis ennyire hasonló? Család vs. csalás. A család szó eredete a cseléd szó. Nagyon érdekelne egy kicsit bővebb okfejtés. Nem a Teremtő teremtette meg a házasságot hanem az ember!!!!! A lélek semleges. Azért mert van férfi oldala és női oldala. Ezért is van Nő ember és férfi ember. Ami az égben köttetett ember szét nem választhatja. Érdemes lenne kifejteni, hogy ez valójában mit is jelent. (Nem azt, hogy a templomi esküvő nem felbontható.) A Szentháromság nem ez!! A Szentháromság a Test Lélek Szellem egysége!!!!!!!!!! Itt a lényeg: "ezért gondoljuk ezt" De ez nem azt jelenti, hogy így is van. Nagyon nagy változások jönnek. Amikor az emberek megtanulják nem szó szerint értelmezni a Bibliát.
@e.g.49593 жыл бұрын
#családazcsalád
@e.g.49593 жыл бұрын
@Turul Nemzetsége nekem qrva mindegy, hogy neked mi. Az én családomban nincsenek gyerekek és mi így is egy család vagyunk. Az egész képmutatósdiságotokat a hahadra kenheted :P
@e.g.49593 жыл бұрын
@Turul Nemzetsége Simán... mint te egy sólyommal, ahogy a neved mutatja
@anonymousanonymous53083 жыл бұрын
@@e.g.4959 Megjelent a modern liberálisok provokátora...
@user-wt7ug5ux4l3 жыл бұрын
@Turul Nemzetsége a krokodil meg a lámpa összehasonlítva emberekkel.🥺
@user-wt7ug5ux4l3 жыл бұрын
@Turul Nemzetsége es szerinted az, ha valaki egy masik emberbe (aki netalan azonos nemu vele) es egy csotanyba szerelmes, az ugyanaz?
@barnabasbudai10823 жыл бұрын
Racionálisan nagyon nehezen lehet ezt megmagyarázni a bibliából levezetve egy nem istenhívő embernek ezt az egészet. Szerintem abból lehet kiindulni, hogy ahol ez az agymenés már elindult és normává vált, ott milyen hatással van az ottani társadalomra. Sokan elfelejtik a családazcsalád alatt az is ott van, hogy 4 férfi 1 gyerek is lehet család vagy 3 nő és 4 férfi + 5 gyerek is lehet egy nagy család. Ez nem fog két ember szerelmére korlátozódni. Ezek a társadalmi kísérletek már megtörténtek máshol és lehet látni a következményeit. Ez egy olyan csomagban található, aminek ha engedünk, akkor Hosszú Katinka a Kovács "István" Tündével fog rajthoz állni itt is a jövőben. Tessék kedves András tájékozódni, mert már szerintem a legegyszerűbb emberek is sokkal jobban tudják már mi a dörgés mint ön abból a hűvös templomból.
@btama95253 жыл бұрын
Istenem, annyira ferdítesz, hogy nem igaz :D senki nem mondta, hogy ne határozzuk meg a család fogalmát, vagy hogy a társadalomnak erre nincs joga. Arról van szó, hogy ebbe a fogalomba tartozzanak bele az azonos nemű párok és a közösen nevelt gyerekeik is. Hazasodhatok egy lámpával? - nem. Közeli rokonnal? - nem. Két férfi egymással? - igen. A tautologianak van jelentősége bizonyos kontextusban van jelentősége pl. a nem az nem. A család a család szlogennek is van egy modandója a mai magyar közéletben, hadd ne kelljen elmagyarázni. A te ervelesedben vannak szarvas hibák, de ezt már megszokhattuk. Nem csak az adórendszer tekintetében kellene még művelődnöd.
@vppeokae67793 жыл бұрын
Nagyon jól beszél, teljesen egyetértek Önnel! Mi is a házasságra készülünk és talán hamarosan a baba projekt is elindul. ❤️
@bernadettbudai36013 жыл бұрын
Érdekes, hogy Jézus nem tartotta ezt olyan témának, amivel kellene foglalkozni, itt pedig nem tudom hányadik videó készül erről.... Szerintem a magyar társadalom már rég elfogadta a melegeket, csak az egyház beszél ellenük. A család számomra nem csupán két ember kapcsolata és a gyerekeik, hanem beleértem mindazokat, akik a gyermekem nevelésében részt vesznek. Nagyszülők, nagynénik, nagybácsik, és a közeli barátok is... kb azok az emberek, akik az esküvőnkön jelen voltak. Van egy szociális háló a családban felnőtt gyermekek körül, ami megvédi őket, ha az egyik szülővel, vagy akár mindkettővel történik valami. Nem tudom hogyan lehet olyat kijelenteni, hogy egy gyereknek jobb egy szociális intézményben felnőni, mint egy meleg párnál. Ott nemcsak a meleg párról beszélünk, vannak szüleik, nagyszüleik, barátaik, sőt a vér szerinti anyuka-apuka is szóba kerül a nevelés során.
@csgabriella5658 Жыл бұрын
Hát nem fogadta el, ezt benézted. Amíg van egy valaki, aki nem, addig nem. Lehet,hogy a heterok egyszer kisebbségben lesznek, de mindig lesz valaki, aki nem fogadja el. Keresztény bibliai alapon. Persze,hogy Isten szereti a homo és stb, mindenkit, mert Ő ilyen. De vajon egyetért vele,hogy így maradjanak? Én inkább hiszem,hogy Ő meg tud változtatni mindenkit, aki akarja. Szegény Hodász atya most átesett a ló túlsó oldalára. Talán idővel kiegyensúlyozodik. ❤
@werona_63 жыл бұрын
Ha egy ferfi tobb nőnek csinal gyereket hazassagon kivul az is szentharomsag? Normalis?
@suzysuzy47993 жыл бұрын
💚
@varzsha23 жыл бұрын
te mit te mit te mitenmit te mit POLITIZÁLSZ? te mit POLITIZÁLSZ? te mit POLITIZÁLSZ?
@peterrumi25563 жыл бұрын
Fókuszcsoport!
@laszloszikra63203 жыл бұрын
Ennél még Szabó Péter is jobb!
@user-wt7ug5ux4l3 жыл бұрын
Bocsi, az én istenem szeret mindenkit feltétel nélkül. A homoszexualitás nem bűn, nem vétség, nem kártékonyság. Egyház=örök képmutatás. :( Elszomorító.
@olympiaelda11213 жыл бұрын
El se olvastad.
@puppiravasz3 жыл бұрын
atyám.maga pszichológus vagy esetleg pszichiáter.
@istvangaborballa29963 жыл бұрын
Kéne végre némi összehasonlítás Hodász Andris és Pál Marci atya között! 1.) Marci családban él, Andris pedig csak szingliként papol a családról. Sőt! Arról papol, hogy "a család nem család...". :-) 2.) Marci sohasem csatlakozott olyan társadalmi csoporthoz, amely - tanainak hírdetése érdekében - más embereket vízbe fojtott volna, vagy elevenen máglyán égett volna el. Szegény Andrisunk viszont ezt tette. 3.) Marci nyíltan és büszkén felvállalta önmagát ezért nem kell naponta hazudoznia. Andris viszont egy olyan egyháztól függ, ahol a papok melegsége elfogadott, de csak akkor, ha azt nyilvánosan nem vallják meg saját közösségük előtt. 4.) Úgy tűnik számomra, hogy jelenleg Andris egyháza nagyobb erőfeszítéseket tesz a papjai által elkövetett bűnök áldozatainak üldözésére, mint az azokért felelős papok megbüntetésére. 5.) Marci az igazi atya, mert ő egy valóságos családban él, és neki van egy valódi gyermeke, akiért felelős s akit nevel és gondoz. Ezzel szemben szegény Andrisunknak csak azon morfondírozás marad, miszerint "a család nem család, hanem Szentháromság".
@kandurbandi59493 жыл бұрын
Meg akartam kérdezni, ki az a Pál Marci atya. Először azt gondoltam egy pap aki megnősült. Most utána néztem, arra a Pál Marcira gondolsz, aki fiúval él együtt és örökbe fogadtak gyereket? Lehet el vagyok maradva, de én erről itt hallok először. Bevallom nagyon szimpatikusak, ha nekem választani kellene szülőt, inkább őt választanám apámnak, mint Novák Elődöt, aki tele van gyűlölettel, vagy mint Dúró Dórát , akti szintén a gyűlölet ural.
@istvangaborballa29963 жыл бұрын
@@kandurbandi5949 Kedves Bandi, A Pál Marcit én 'atyásítottam' mert bosszantott, hogy a főállású csuhás propagandisták az egész magyar társadalom számára meg akarják határozni, hogy mi a család és mi nem. "A család nem család, hanem Szentháromság". Véleményem szerint ÁLSZENT dolog kikövetelniük "az atyai tiszteletet", amikor ők maguk sem tartják magukat alkalmasnak egy valódi családban élni és egy valódi gyermek fejlődéséért atyai felelősséget vállalni. Az én szememben tehát Pál Marci a valódi "atya" és nem az a szegény Hodász Andris. :-)
@kandurbandi59493 жыл бұрын
@@istvangaborballa2996 Köszönöm a kielégítő választ!
@papifranko3 жыл бұрын
Az egyház soha nem vallotta, hogy a Föld lapos.
@pankaramanka45213 жыл бұрын
Összehasonlítás: 1., mit nevezel családnak? gyanítom András atya is családban nőtt fel. Szóval halvány emlékei lehetnek arról, milyen családban élni, sőt ha szülei élnek, akkor még családja is van. 2. Ne menjünk bele, hogy a meleg parádékon miket tudtak művelni a melegek. A Földet sosem hirdettek laposnak 3. Nem a melegség a rossz, hanem az aktus maga. Ergo a meleg emberekkel nincsen gond. Sem egyházon belül, sem azon kívül. Azt meg azt hiszem maga Marci tudna csak megmondani, hogy valóban mindent felvallal-e, vagy azért örül, hogy nem minden percébe látunk bele. 4. Ismét elég csak a meleg parádén lenyomott viselkedés alapján megnézni, mennyire elhúzás van a meleg társadalom között is. 5. Szerintem nagyon kerüljük azt az érvelést, hogy akinek a környezetében gyerek van, csak az a releváns. Nem véletlenül nem írom azt, hogy “gyereket nevel”, vagy “szülő”. És azt az érvelést is hanyagold, hogy András atya és az ő csoportja. És annak hibái, mert akkor ne beszélgessünk a melegek HIV fertőzési botrányairól a múltból, pláne ne húzzunk kapcsolatot az általad említett személy között. Csak mert Marci is meleg, nem kéri rajta senki számon a HIV botrányt... érted? És azt sem fogja senki számon kérni Marcin , hogy mennyi tinédzser kísérletezik és vallja magát tinikent melegnek; majd erettebben mégsem melegként definiálja magát. Másrészt nem értem, miért az egyházon verik le, hogy a polgári tv. nem enged nekik sok mindent. Nem az egyház hibája, az egyház eddig is függetlenül viselkedett az országok különböző tv-től. Azt, hogy az állami emberek meghallgatják többek között az egyházat is, az nem az egyház hibája.
@user-wt7ug5ux4l3 жыл бұрын
"Ha ezt megértitek, boldogok lesztek." Nevetséges, kisarkított, álszent.
@user-wt7ug5ux4l3 жыл бұрын
A lámpás példa bemutatta mennyire szeretetlen, mennyire elutasító, mennyire értelmetlen ez a videó.
@zsuzsaperl96023 жыл бұрын
Kedves Atya, a lámpás hasonlathoz: tudja e, hogy egy angol nő hozzáment a csillárjához? És ez NEM VICC!!
@pallaszlo79762 жыл бұрын
Ezért nem értettem a legutóbbi videód. Maga a "Család az család" mozgalom a MELEGLOBBI.
@csongorhajna57023 жыл бұрын
Egy boldog és kiegyensúlyozott családhoz az kell főként, hogy két ember szereti-e egymást a magasztos értelemben, és ezt tovább tudja-e adni a körülötte élőknek. Azaz, nem attól jó egy család, és nem attól van biztonságban egy gyermek, hogy milyen NEMŰEK a "szülei", hanem hogy milyen EMBEREK. Láttunk épp elég borzalmas családot heteró szülőkkel. Egy az azonos neműekhez vonzódó embernek nincs igazán a vágyait tekintve választása, mert genetikai és hormonális faktorok együttállása kell hozzá (a legtöbb orvostudományi kutatás legalábbis ezt valószínűsíti). Így aligha fog járványként elburjánzani a meleg és leszbikus életmód attól, hogy együtt élhetnek és netán gyereket fogadhatnak örökbe. Mindig is ott voltak, és mindig is lesznek közöttünk, kb. ugyanakkora arányban, és emiatt valami méltó és baráti helyet kéne nekik találni a társadalomban. Nem csak HOZZÁJUK méltót, hanem HOZZÁNK, keresztényekhez, a hitünkhöz. Szerintem az Egyháznak NEM az a dolga, hogy állást foglaljon atéren, hogy milyen összetételűnek kell lennie egy családnak, hanem hogy segítse jobb, szeretőbb embernek lenni a népeket, függetlenül attól, hogy mit mért ki nekik a Jóisten. Ez jobban a béke irányába terelné a dolgokat a konfliktusok helyett. Nem az jött le nekem Jézus pályájából, hogy a világi társadalmat akarta volna keretrendszerekkel szabályozni, mert akkor egyszerűen lerugdosta volna a főrabbit meg az összes farizeust és a helyükre ült volna.
@csongorhajna57023 жыл бұрын
Ja, és a Teremtés könyvében nem csak az van benne, hogy férfinak és nőnek teremtette Isten a világot, hanem hogy egyetlen nap alatt benépesítette a tengereket. Persze, lehet hogy így volt (tényleg!), de sokan pl. inkább az evolúcióban hisznek, és nem fogják tekintélyként elfogadni a Szentírást mint érvet. Sőt, konkrétan csak a már hívők fogják elfogadni, akiket nem kell meggyőzni.
3 жыл бұрын
Megértettem. Nekem ez hittan nélkül is igy egyértelmű. Bár én elvált vagyok, nem volt-sajnos egyházi esküvőm, van két gyermekem. Akik meg lettek keresztelve, elsőáldozók voltak. a KISEBBIK gyermekemnél egyházi iskolába járnak a kicsik. A harmadik is meg lesz keresztelve. Én teljesen egyetértek azzal, amit a biblia által tanulhatunk meg. Az emberekből úgy lesznek igazi emberek. Isten gyermekei.
@energy34893 жыл бұрын
Hihetetlen vagy atyám. Minden tiszteletem!! Sejtettem, hogy előbb utóbb napvilágot fog látni egy ehhez hasonló téma és meg kell hagyni meglepődtem, a like/dislike arányokat nézve hogy a nagy többség egyetért ezzel a videóval. (Amikor megláttam, még az ellenkezőjét gondoltam) Sajnos az utóbbi időben divat lett az lmbt propagandával a heshteg család az család agymosás mellett kiállni a heteró magyaroknak, (tisztelet a kivételnek) Azonban egy fogós kérdés: Vajon hányan nőttek volna fel a deviancia mellett kampányolók két anyával, vagy férfival akarom mondani apával és apuval? No Offense, de azért a képmutatásnak is legyen már egy határa különösen egy olyan csatornán ami egyik oldal mellett sem foglal helyet, pusztán a valóságot ész érvekkel szeretné alátámasztani valamint az emberekhez eljuttatni a keresztény hit keretein belül. Köszönöm ezt a videót és ne add fel atyám!! Sokan vagyunk melletted! 🙏
@AR0629.3 жыл бұрын
Pusztán a valóságot, észérvekkel egy pap szájából? Csak annyira legyél hülye amenyire szükséges!
@energy34893 жыл бұрын
@@AR0629. te pedig annyira legyél Álszent amennyire feltétlenül szükséges! Vagy először valld be saját magadnak hogy felnőttél volna két férfi társaságában. Csaladazcsalad.. 🤦🏽♂️🤦🏽♂️