Ádám nagy rendes magyar ember!Sokan példát vehetnének Róla!Isten éltesse sokáig!Ilyet embert nagyítóval kell keresni!Jó volt ezt hallgatni!Köszönöm Zürichből!😍👏🙏🍀
@GyongyiSarecz2 ай бұрын
Sok videótokat láttam magyarokkal! Köszönet érte. Nagyon szimpatikusak az alanyok. Jó nézni ,hogy a magyarok mindenhol a világon megállják a helyüket!❤ Ádám roppant szimpatikus ember!
@ZsoltBurányi4 ай бұрын
Hallgatva Ádámot nekem egyszer sem jutott eszembe, hogy ő egy ügyeskedő magyar lenne. Ezt Tündéék többször rásütötték, amit méltatlannak éreztem. Előttem egy olyan ember képe rajzolódott ki, aki megpróbál több lábon állva talpon maradni, tisztes megêlhetést biztosítani a családjának mindezt úgy, hogy tisztâban volt vele, hogy diploma híján másképp nem tud boldogulni, csak ha megpróbálja megvalósítani az ötleteit, kihasználva az amerikai vállalkozói lét szabadságát. A hajós résznél Árpi valóban túlpörögte a riportalanyát, aki igyekezett szép szabatos mondatokban fogalmazni. Én sajnáltam, hogy nem tudta befejezni a mondatait. Aki a kérdező szerepét magára vállalja, tisztelje meg a beszélgetőtársát azzal, hogy figyelmesen végighallgatja.
@sarkozibalazs4 ай бұрын
Természetesen ez a te véleményed,semmi baj ezzel..❤❤
@polgarnet3 ай бұрын
Em gondoljuk, hogy az ügyeskedő szó bántó lenne. Ha ismered a videóinkat minden szinten pozitívan állunk mindenhez és mindenkihez, hiszen cèlunk az inspirálás.
@Icantdothis303 ай бұрын
@@polgarnetMire inspirálni ezzel ha szabad kérdezni??? Ma már nem lehet csak úgy utazgatni az USA-ba, se Kanadába de már Nagy Brittánniába se...Mindehol zárt ajtók...ha nincs 170 es IQ-d vagy pénzed te nem mész sehova ne álltass embereket...
@andrasbodnar86633 ай бұрын
@@polgarnet A magyar nyelv olyan sokrétű. Az ügyeskedő nem túl pozitív csengésű. Tegnap épp Tündébe botlottam a Váci utcában:)
@sd-no6tv2 ай бұрын
Gondolom csak egy szótévesztésről van szó, minden jószándék ellenére. Ügyeskedő szót semmiképpen nem használnék, hiszen sértő. A Magyar Ügyeskedő még inkább. Az ügyes szó használata még talán, de még az is többértelmű lehet. Ádám tevékenysége mögött kemény és becsületes munka van, ami tiszteletre méltó. A videó egyébként jó, így megismerhettük Ádámot.
@Senti72Ай бұрын
Hihetetlen milyen jól esett hallgatni ezt a portrét! Az ember erőt merít, példákat leképez egy ilyen pozitív sikeres embertől. További sok sikert és egészséget nagyszerű önmegvalósításaihoz!
@korneliaerdelyi21454 ай бұрын
Regen hallottam lattam ilyen pozitiv magyar embert.En is sokkal pozitivabb lettem a riport utan Kosznom az elmenyt
@sarkozibalazs4 ай бұрын
Nagyon érdekes,és egyben lehengerlő történet...🙏🙏😄😊
@polgarnet3 ай бұрын
Ennek nagyon örülünk!
@olikrisz4 ай бұрын
Nagyon szimpatikus Ádám, egy jókedélyű, pozitív ember. A hugával együtt tényleg nagyon szépen beszèlnek magyarul és nem jàtszák meg az eszüket. Hosszú boldog életet kívánok kekik, a családjaiknak, a barátaiknak. Remélem a magyar nyelvet tovább viszik a következő generációk is! ❤
@polgarnet3 ай бұрын
Köszönjük!
@laszlogradvol4 ай бұрын
Egy újabb, nagyon szimpatikus magyar embert ismerhettem meg általatok. Köszönöm.
@sarkozibalazs4 ай бұрын
De jó írtad ezt le!!!🙏🙏👍❤️
@polgarnet3 ай бұрын
Köszönjük!
@zsuzsigungl63974 ай бұрын
Jó volt hallgatni Ádámot, nagyon motiváló ember. Köszönöm, hogy megnèzhettem. Ölellek benneteket! ❤
@sarkozibalazs4 ай бұрын
De jó volt nézni,meg halgatni is...❤️❤️🙏👍
@polgarnet4 ай бұрын
Örülünk, hogy tetszett!❤
@be8344 ай бұрын
Jó a riport, de engem zavar hogy Árpi folyamatosan félbeszakitja a riportalanyt, nem hagy befejezni egyetlen mondtatot sem neki.
@sarkozibalazs4 ай бұрын
Árpi?Meg sem szolalt,én nem hallottam Árpi hangját...😄😁👍❤️
@be8344 ай бұрын
@@sarkozibalazs Akkor nézd ujra a hajónál készült riportot.. Nem rossz szándékkal irtam amit leirtam, szeretem a riportjaikat, de ez zavar. Remélem a jövőben figyel majd erre.
@xerxeshadrianus49014 ай бұрын
Ez egy "élőben szerkesztett" müsor , ..vagy riport - ha úgy tetszik ! Árpád "terelgetése" teljesen indokolt , és "jogos" . Semmi gond vele ... ! Ha nem akart volna 3 és fél órás videót késziteni .... vagy kéthetes vágási utómunkával "kiszerkeszteni" ....a videót !
@be8344 ай бұрын
@@xerxeshadrianus4901 Véded a védhetetlent. Gond van vele.. többen jeleztük. Érdekes módon Tünde riportjánál - ugyanaz a riportalany - nem éreztem hogy állandóan belefojtja a szót és valószinü nem vettek fel 3.5 órás anyagot. Semmi nem indokolja hogy állandóan megszakitsuk a riportalanyt. Az "élő szerekesztést" ne a nézők szenvedjék el.
@sarkozibalazs4 ай бұрын
@@be834 Semmi baj,ha te ezt így gondolod,az a te személyes véleményed...Köszi,hogy írtál...😊😁
@mariazambori15274 ай бұрын
Egy nagyon szimpatikus embert ismerhettünk meg. Köszönöm ezt a videót! Öleléssel 🌺❤️❤️❤️🌺
@sarkozibalazs4 ай бұрын
Maria köszönik szépen....❤️🙏😀
@polgarnet3 ай бұрын
Örülünk, hogy tetszett!
@oliverbajics95273 ай бұрын
Nyáron volt esélyem személyesen találkozni ádámmal, nagyon különlegesnek tartom és elképesztő okosnak én mint 20éves minden szava tanítással ért fel, számomra egy követendő példa és felejthetetlen élményt okozott a találkozasunk!!
@zsofiasuto584 ай бұрын
Istenem de jó ember az Ádám, sugárzik belőle a jóindulat és a kedvesség. Több Ádám kellene ebbe a világba ❤
@sarkozibalazs4 ай бұрын
Kedves vagy!!❤❤
@polgarnet3 ай бұрын
Örülünk, hogy tetszett a beszèlgetès!
@saroltaakokeny9344 ай бұрын
Csupa szív ez az Ádám 👍👍🥰🙏🙏 öröm volt hallgatni , sok ilyen ember kéne a világban 🥰👍 jó egészséget kívánok neki és családjának és persze a Polgár családnak is 😘😘
@sarkozibalazs4 ай бұрын
Köszönik...❤️❤️😊👍
@polgarnet3 ай бұрын
❤❤
@lajosneszaraz98034 ай бұрын
Kedves Tunde es Arpad! Koszonjuk a floridai bejelentkezeseiteket! Altalatok sok mindent es sok mindenkit megismerhetunk. Ez a mai video is rendkivuli volt! Egy igazi erzelemgazdag Adamot lathattunk hallhattunk. A legjobbakat kivanjuk Neki is es Nektek is!😀
@sarkozibalazs4 ай бұрын
De jókat írtál,és ez teljesen igaz!!!🙏🙏🫂☺️
@polgarnet4 ай бұрын
Köszönjük!
@woodsnoop4 ай бұрын
A 16. perc utáni párbeszédnél szegény meghívott jó ideig 1 mondatot alig tudott elmondani Árpitól....erre oda kéne figyelni. Kellemetlen volt ezt így vègighallgatni....
@xerxeshadrianus49014 ай бұрын
Muszály volt !! Mert az az "egy mondat" kb. 3 és fél órás videót eredményezett volna végül !! ☝️
@sarkozibalazs4 ай бұрын
Szia neked is,köszi,hogy írtál...🙏🙏
@polgarnet3 ай бұрын
Kedves nézőnk! Ezek vagyunk mi! Minden videónk jószándèkkal kèszül. Nem, Árpi nem kèpzett riporter Ès ez nem is televíziós riportműsor szerkesztőkkel, stábbal stb. Mi ezt a csatornát a saját költsègünkön a saját szórakoztatásunkra kèszítjük. Ès nem, nem vagyunk tökèletesek. Törekszünk a fejlődèsre, de a minimális tiszteletet illenèk megadni nekünk is! Ha kellemetlennek èrzi valaki hallgatni a beszèlgetèseinket akkor nem kell nèzni/hallgatni. De a sèrtegetès nem èpítő kritika. Picit több empátia előrèbb viszi a világot. Ès nem szegèny meghívott-mint mondtam, ez nem egy tv interjú, csak egy baráti beszèlgetès! Szép napot, Tünde
@gabriellahegyvari29883 ай бұрын
Így van Árpi és Tündi. Én imádom az összeset és sok hasznosat tanultam tőletek. Ez is egy izgalmas rész. Köszönöm.🌹
Kedves Tünde és Árpi! Mindig jó érzés látni ,hogy a magyarokat bárhová viszi a sors boldogulnak.Ádámnak kívánom minden vágya teljesüljön.Nektek köszönöm a videót ,nagyon tetszett és várom a következőt. Vigyázzatok magatokra nagy ölelés mindkettőtöknek❤️🥰 Klau
@sarkozibalazs4 ай бұрын
Hihetetlen leleményes a magyar...🙏🙏🌏❤️
@szklaudia-q7x4 ай бұрын
@@sarkozibalazs Az biztos 🤗👍
@sarkozibalazs4 ай бұрын
@@szklaudia-q7x 🙏🙏☺️
@polgarnet4 ай бұрын
Köszönjük! Ölelés!
@laszloillyes12844 ай бұрын
Nagyon tetszett ez a riport is! Jó látni ahogy mindenfelé boldogulnak az élelmes magyarok. Minden héten megnéznék egy ilyen riportot. További sok erőt a munkátokhoz és legfőképpen jó egészséget!
@sarkozibalazs4 ай бұрын
Nagyon jó volt,a riport alany is...😁👍👍
@polgarnet3 ай бұрын
Köszönjük! Örülünk, hogy tetszett!
@timeawagner-takacs27414 ай бұрын
Dícséretes, hogy Vass Albertet olvasnak. -hogy csodálatos szókinccsel beszélik az anyanyelvüket. Haza vágynak! Gyönyörűen beszélnek Magyarországról. Mérhetetlenül egyszerűek és szerények. Remek embernek tűnnek!
@sarkozibalazs4 ай бұрын
Köszönik,hogy megnézted..❤❤
@polgarnet3 ай бұрын
Örülünk, hogy tetszett a beszèlgetèsünk.
@kovacsgabriella56584 ай бұрын
Nagyon kedves emberek, érdekes életúttal. Szuperek.
@sarkozibalazs4 ай бұрын
Fantasztikus történet,de jó,hogy ezt megmutattátok nekünk...🙏🙏❤️👍
@polgarnet4 ай бұрын
❤❤❤
@irenabraham73444 ай бұрын
Sok sikert ,és szerencsét.Köszönöm a videót.A fiatalember megjárta a hadak útját, minden jót kívánok neki.❤❤
@sarkozibalazs4 ай бұрын
Viszont kívánják neked is...❤️🫂🙏
@polgarnet3 ай бұрын
Köszönjük!
@csillaszabadi-tw2pf4 ай бұрын
Kedves Tünde és Árpi! Ádámék fantasztikus emberek (ti is azok vagytok)! Köszönöm, hogy bemutattátok őket nekünk! Nekem ilyen ügyes kezű volt a dédikém, nagymamám édesanyja, aki fiatalasszony korában, 4 pici gyermekkel és egy újszülöttel özvegységre jutott, de... Újvidéken autója a két világháború között egyedül az ő legidősebb fiának volt! (A másik autó a Dunđerski grófé volt.) Újvidék határában volt még egy jókora, paprikát termő földje és 3 nagy háza, melyek közül az egyik a város elit negyedében! Mindezt paprika kereskedéssel érte el, nagymamám és az ő áldozatos munkájával. Sajnos a háború után mindent elszedtek tőle. Apukám azt mesélte róla, hogy nagyon bőkezű asszony volt, akinek mind a 10 ujjbegyén koncentrikus kör volt, ami kimondottan ritkaság és csak a született kereskedőket jellemzi. Anyám nagybátyja, a Polgár Imre bácsi (remélem jól emlékszem a nevére), szintén ilyen ügyes volt kiskorától. Közvetlenül a határok lezárása előtt Magyarországra egy kis koferrel, szinte puszta kézzel átszökött, és mielőtt meghalt volna, övé volt a Balaton melletti erdők java része... Sajnos nem volt örököse. További ilyen pozitív kicsengésű, motiváló videókat és Ádáméknak - valamint néktek is minden jót: erőt - egészséget, jó szerencsét és továbbra is nagyon szép, derűs napokat kívánok!!!
@sarkozibalazs4 ай бұрын
Köszönik,hogy megnézted..❤❤
@polgarnet3 ай бұрын
Nagyszerû ember lehetett a Dèdikèd! Köszönjük, hogy megosztottad velünk a törtènetèt!
@csillaszabadi-tw2pf3 ай бұрын
@@polgarnet Én szinte imádtam... Egyedül a kitűnős, tanulni vágyó nagymamámmal tolt ki avval, h.kivette az iskolából, hogy legyen kinek gondot viselnie az ő távollétében a testvéreiről. Emiatt ő iskolázatlan maradt és függő az őt bántalmazó férjétől, de ez már más téma. Szép napokat kívánok!!
@melindabalogh88654 ай бұрын
Ádám nagyon jó! Igazi Magyar a szó szoros èrtelmèben!🙏
@sarkozibalazs4 ай бұрын
Az,teljes mértékben...🙏🙏❤️☺️
@polgarnet3 ай бұрын
Köszönjük!
@GK-jq7nc4 ай бұрын
Legjobban tetszett, hogy milyen szépen beszél magyarul és az is, hogy milyen szerény ember tudott maradni 😊
@sarkozibalazs4 ай бұрын
Igen a szerénysége,nagyon meglátszik!!De ritka jelenség,emberileg ez...🙏🙏🌏😁
@polgarnet3 ай бұрын
❤❤
@lajosvarga60304 ай бұрын
Sziasztok! Már hiányoztak ezek a riport szerű kisfilmek . Jó volt látni ,hogy vannak a világ másik felén is értékes emberek. Kíváncsian várom a folytatást. Üdv Lui.🥰🥰😘😘
@sarkozibalazs4 ай бұрын
Helló Lajos!Köszönik,hogy megnézted..❤️☺️😄
@polgarnet3 ай бұрын
Örülünk, hogy tetszett!
@budaiilona57234 ай бұрын
Nagyon szuper előadás volt, Ádám le a "kalappal" ez egy igazi amerikai álom, fő a kitartás. Tünde köszönöm szépen remek volt. Üdv. Ilike
@sarkozibalazs4 ай бұрын
Köszönik,hogy megnézted!!!❤️❤️😁👍
@polgarnet3 ай бұрын
Örülünk, hogy tetszett!
@orsolyabeke33574 ай бұрын
Ez a csupa szív ember az eddigi számomra legkedvesebb riportalanyotok ❤, pedig mindet kedvelem amúgy is, megérdemlik a sikert meg a boldogságot, hajrá😊
@sarkozibalazs4 ай бұрын
Jó ilyeneket olvasni..❤❤
@sarkozibalazs4 ай бұрын
Jó ilyeneket olvasni..❤❤
@polgarnet3 ай бұрын
Köszönjük!
@Just-MyOpinion3 ай бұрын
Kedves Árpád és Tünde: egy nagyon nagyon megható videó az Ádám Amerikai sikertörténetéről. A föld minden sarkában találsz egy Magyart, és valahogyon megtalálják a helyüket. Ezek a videók nagyon inspirálóak, és a világ minden Magyarját összekötik. Köszönöm
@rycsi19764 ай бұрын
Remek és tanulságos élettörténet! Sok sikert Ádámnak! Árpi Tündétől példát kell venned riporterségből. Illetlen voltál szavába vágtál Ádámnak, nem hallgattad végig.
@sarkozibalazs4 ай бұрын
Hát az bíztos,hogy nagyon tanulságos...🙏💕❤️
@polgarnet3 ай бұрын
Árpi nem riporter, csak beszèlgetett. Ami illetlen az a kioktató komment! Szívesen vesszük az èpítő kritikát, de ez nem az. Köszönjük, ha megadod nekünk a minimális tisztelet! Szép napot, Tünde
@rycsi19763 ай бұрын
@@polgarnet Építőnek szántam udvarias hangvétellel. Amúgy ez nem riporteri erény hanem egy emberek közötti párbeszéd alapja, nem vágunk egymás szavába. Épp te szoktál időnként illemről beszélni ez a hozzászólás kissé részrehajló. Szép napot kívánok.
@bettytothne3 ай бұрын
Nagyon szimpatikus és kreatív ügyes ember!! Nagyon szépen akcentus nélkül beszél Magyarul..👏👏😄 Jó és érdekes értékes video volt.
@bettytothne3 ай бұрын
Huga is nagyon kedves szimpatikus!!Üzlete is szuper..🥰
@timeaserfozo72754 ай бұрын
Külön Köszönöm ezt most♥️💵✈️🙏🫶🍀 Ádám,nagyon szimpatikus, könnyed, játékos, jóindulatú, segítőkész!Nagyon motiváló személyiség... és valóban Amerika a nagy megvalósult álmok helye♥️💵✈️🙏🫶🍀
@polgarnet3 ай бұрын
Örülünk, hogy tetszett!
@Operatorhunter24 ай бұрын
Nagyon jo video volt ez is! Adam csupasz sziv ember! Orulok,hogy jol sikerultek a dolgai! Mi is 13 eve elunk mar kint tudom milyen . Szep napot nektek!
@sarkozibalazs4 ай бұрын
Köszönik,hogy megnézted...❤❤
@polgarnet3 ай бұрын
Köszönjük! Szép èletet!
@SuperMano744 ай бұрын
Köszi Tünde és Árpi!Ádám nagyon szeretnivaló, szimpatikus ember❤️
@sarkozibalazs4 ай бұрын
Köszönik!!🙏❤️😊
@polgarnet3 ай бұрын
❤❤❤
@MyriamTaub3 ай бұрын
Sziasztok köszönet a riportért.Ádám fantasztikus,szimpatikus ember köszönet az élményért további minden jót kivánok .ölelés Mirjám
@alizbalazs4 ай бұрын
Micsoda kulonleges eletut es ember.Tovabbi sok sikert Adam az almaidhoz. 🌼
@sarkozibalazs4 ай бұрын
Teljesen igaz!!❤️❤️😁
@polgarnet3 ай бұрын
❤❤
@BarbaraRefi2 ай бұрын
Micsoda csoda ember 👍🏻👍🏻👍🏻😊hat öröm volt hallgatni!
@rezedameszarosfacilitator22464 ай бұрын
Megérintett egy nagyon jó feeling amit már rég éreztem😊 köszönöm❤️
@sarkozibalazs4 ай бұрын
De jó...😊😊
@polgarnet3 ай бұрын
Ennek örülünk!
@cashier63 ай бұрын
egy joszivu Télapó benyomás! Imádom! mesélj, csak mesélj, mi hallgatunk ...
@jozsefkondics76044 ай бұрын
Nagyon tetszett ez a riport is.Az úriember meg színpatikus, érdekes életúttal élményeivel.Az idő mindent meg szépít🙂
@sarkozibalazs4 ай бұрын
Nagyon,nagyon jól sikerült...🙏🙏💕😊
@sarkozibalazs4 ай бұрын
Jozsef szép estét...És szép hétvégét kívánok...🙏🙏👍
@peterbalogh66635 күн бұрын
Nagyon jó riport, Árpi látszik hogy képben van a hajófelújitással kapcsolatban is, lehet a végén hobby-ból belecsap ő is a hajóbizniszbe :)
@koldin14 ай бұрын
Nagyon érdekes riport volt, vegtelenül rokonszenves riportalannyal. Még sok ilyet! 😍
@sarkozibalazs4 ай бұрын
Nagyon jól látod...👍😀🙏😊
@polgarnet3 ай бұрын
Köszönjük!
@mariacsimanehegyi82304 ай бұрын
Tündi, Árpi imádom az ilyen beszélgetős videótokat is! Szimpatikus ember Ádám és Viki is! Köszönöm!
@sarkozibalazs4 ай бұрын
Nagyon jók,még több ilyen kellene...🙏🙏❤️👍
@polgarnet3 ай бұрын
Örülünk, hogy tetszett!
@ferencvad82514 ай бұрын
Fantasztikusan jol sikerult ez a video is, koszonom szepen.
@sarkozibalazs4 ай бұрын
Köszönik,hogy megnézted!!🙏🙏❤️🫂
@polgarnet3 ай бұрын
Örülünk, hogy tetszett!
@vargagyulane28283 ай бұрын
Kedves Tünde,Árpi! Köszönet a videóért! Tetszett nagyon a riportalany! Szeretem az ilyen jóindulatú embereket!
@sarkozibalazs3 ай бұрын
❤❤😊
@mgmmgm15994 ай бұрын
Roppant tanulsagos a video. Koszonjuk. ❤❤❤️❤️
@sarkozibalazs4 ай бұрын
De jó,hogy megnézted..❤❤😊
@polgarnet3 ай бұрын
❤❤
@KittiSaboo4 ай бұрын
Remek beszèlgetès. Köszönöm, hogy lett csinàlva! Motivàló nagyon.
@polgarnet3 ай бұрын
Köszönjük!
@AnnamariaMayer-uj6fj4 ай бұрын
😊Nagyon jó volt,szeretem ezeket a beszèlgetős műsoraitokat,jó látni a kinti magyarokat,,,keressetek még több alanyt😊😊😊sok sikert😊
@sarkozibalazs4 ай бұрын
Annamari szia!!Köszönik,hogy itt voltál...🙏🙏😊😁
@polgarnet3 ай бұрын
Köszönjük! Lesz még ilyen!
@cs60342 ай бұрын
Ezeket a videókat szeretem a legjobban... 👍
@marcikakukk32044 ай бұрын
Tetszett a 'kameramann', hogy mindig kereste a legjobb 'kamera-poziciót', 'beállítást'... Igyekvő... ! 👍...😉
@sarkozibalazs4 ай бұрын
Árpi volt,de ő szokott a kameraman lenni..😄🙏😁
@polgarnet3 ай бұрын
Köszönjük!
@erzsebetmatildegervarineho62874 ай бұрын
Köszönöm Nektek!❤
@sarkozibalazs4 ай бұрын
Erzsébet köszi,hogy megnézted...❤❤
@polgarnet3 ай бұрын
❤❤
@papp.csilla4 ай бұрын
Kedves Tünde és Árpi! Nagyon tetszett a téma, érdekes volt számomra most is! Köszönöm Nektek, hogy mindíg feldobjátok a napomat! Üdv nektek Gyuláról! Ölelés, Puszi❤❤ P.Csilla
@sarkozibalazs4 ай бұрын
Kedves vagy,hogy írtál...🙏😄☺️❤️
@sarkozibalazs4 ай бұрын
Szia!Szép estét kívánok neked...🙏🙏✌️🙂
@papp.csilla4 ай бұрын
@@sarkozibalazs Köszönöm Balàzs, neked is szép estét kívánok! 😇
@sarkozibalazs4 ай бұрын
@@papp.csilla Köszönöm...🙏🙏🫂❤️
@polgarnet3 ай бұрын
Kedves Csilla! Örülünk, hogy feldobtuk a napod!
@SzabH.4 ай бұрын
Szimpatikus tehetséges ember, érdekes riport. Üdv Gyöngyösről :)
@polgarnet3 ай бұрын
❤❤
@sarkozibalazs4 ай бұрын
Tiszteletem mindenkinek!!😄😊Köszönik Árpiék,hogy a kommentekkel megtisztelitek magatokat,és a videóban szereplő emberkéket is...Köszönet érte nektek...🙏🙏❤️☺️
@polgarnet4 ай бұрын
Köszönjük Balázs!
@sarkozibalazs4 ай бұрын
@@polgarnet ☺️❤️👍
@zsuzsannatakacs46064 ай бұрын
Kedves Tunde, koszonom a videot nagyon tetszett.❤
@sarkozibalazs4 ай бұрын
Köszönik,hogy megnézted..❤❤
@polgarnet3 ай бұрын
Örülünk, hogy tetszett!
@tomitomi35694 ай бұрын
Arpikam, nagyon belemakogsz mas beszedebe 🤣Mondjuk nem vagy egyedul, magamra ismertem 🤣
@sarkozibalazs4 ай бұрын
Hát ez most így sikerült...Lehet,hogy nehezen bírja ki,hogy egy,egy témához ne szoljon hozzá...❤❤
@andreacsikos44654 ай бұрын
Jó ilyen pozitív embert hallgatni❤
@sarkozibalazs4 ай бұрын
Teljesen igaz!!!🙏🙏👍❤️
@polgarnet3 ай бұрын
❤❤
@csabasztrojiny16654 ай бұрын
Árpit nem szabad hagyni interjúzni. idegesítő h nem hagyja beszélni az interjú alanyt, hanem ő akar állandóan beszélni...
@sarkozibalazs4 ай бұрын
Szia!Ez most így sikerült,majd máskor másabb lesz..😁❤️👍
@polgarnet3 ай бұрын
Egy kicsit több tiszteletet! Köszönjük
@csabasztrojiny16653 ай бұрын
@@polgarnet mi volt tiszteletlen??? Fáj az igazság? Ha a kérdező nem hagyja válaszolni az interjú alanyt és belebeszél, az tiszteletlenség...
@magdolnadetari14224 ай бұрын
Nagyon jó riport volt ,puszi, ölelés nektek ❤❤
@polgarnet3 ай бұрын
Köszönjük!
@laszloperesztegi4 ай бұрын
Igy kell vallalkozni. Mindig kreativan, a nem mukodo agak levalasztasaval. 😊
@sarkozibalazs4 ай бұрын
Szuper vagy...❤❤
@polgarnet3 ай бұрын
👍👍
@szucsi4 ай бұрын
Köszönöm ezt a beszélgetést 😊
@sarkozibalazs4 ай бұрын
Köszönik,hogy megnézted...😊😊
@polgarnet3 ай бұрын
❤❤
@laszlohincsics50804 ай бұрын
megint szuper volt az interjú.nagyon csinos vagy.😍
@sarkozibalazs4 ай бұрын
🙏🙏❤️😄
@polgarnet3 ай бұрын
Örülünk, hogy tetszett!
@agnessztojka44964 ай бұрын
Nagyon jo volt ! Koszonom h megnézhettem 😊😍
@sarkozibalazs4 ай бұрын
Köszönik!!🫂❤️☺️
@polgarnet3 ай бұрын
Örülünk, hogy tetszett!
@thankunext31093 ай бұрын
nagyon szimpatikus úriember
@szandokansandorelo75143 ай бұрын
Szuper!
@JustLazloOfficialАй бұрын
Sokaknak az Amerikai álom azt jelenti, hogy van egy hatalmas háza, 2 szép kocsi, szép feleség, vagy épp sikeres férj. Számomra valójában azt jelenti az Amerikai álom, amikor van egy olyan család, ami tud összetartóan élni és dolgozni, egymást segíteni így előrébb jutni. Sajnos ez nálam csak utópia 😞
@Bettikeist4 ай бұрын
Ez de igaz!! Ha dolgozol nincs idod penzt keresni!
@sarkozibalazs4 ай бұрын
Igen,ilyen is van...😊😊
@polgarnet3 ай бұрын
👍👍
@SABOERQI724 ай бұрын
De jó látni téged Ádám 👍
@sarkozibalazs4 ай бұрын
De jó,hogy írtál...😊🙏❤️☺️
@polgarnet3 ай бұрын
👍👍
@SABOERQI723 ай бұрын
@@polgarnet35 éve nem láttam , köszönöm a videót
@ATTILA-lz9cs4 ай бұрын
Jo volt a video tanulságos volt koszonom
@sarkozibalazs4 ай бұрын
Attila hali!Köszi,hogy megnézted...🙏😄❤️
@polgarnet3 ай бұрын
❤❤
@bjohnny80383 ай бұрын
"Csinálunk egy flottátt" 😂 Ez nagy volt. Pont mint Lütyő a Marakodók címü filmben. "Építek egy gyárat".
@tamasunyi36614 ай бұрын
Köszönöm a videót
@sarkozibalazs4 ай бұрын
Köszönik a kommentet...❤️👍☺️
@polgarnet4 ай бұрын
Örülünk, hogy tetszett!
@etelkaolah26213 ай бұрын
Gratulálok jó volt látni
@angelakladler78164 ай бұрын
😢gratulalok
@xerxeshadrianus49014 ай бұрын
Igazi "talpraesett" magyar legény sztorija ez videó ! Amit az "iskola" , és sajnos a politika miatt a "helyzet" nem adott meg számára "itthon" .... azt igyekezettel , ...szívvel , ...lélekkel elérte ott "kinn" ! Érdekes , színes , tartalmas életút . Volt szerencsém személyesen ismerni egy "amerikás magyart" az 56 - os emigrációból .... Kaliforniából . Általa is sok hasonló "bonyodalmat" hallhattam és kemény helytállasról szóló történetet ... ott sincs "kolbászból a kerítés !" Itt , Skóciában is találkoztam 56'- os magyar emigránssal , akinek annyi "büne" volt , mindössze 18 évesen ! , hogy mivel jártas volt teherautóvezetésben , elvállalt egy fuvart a határig .... , visszafelé fordulva már lőttek rá !!! Soha többé nem tért haza abból az 50 évvel azelőtti "fuvarból" ! ( 2006 - ban , halála elött 2 évvel beszéltem vele ...itt kinn , személyesen) . Ádám szerencsés ember ... mondhatni ... ám ahogy kitűnik , azért a "szerencséért" mindig is tett ....nem keveset ! Optimizmusa , derüje inspiráló lehet sokak számára ! Jó egészséget , és még rengeteg "pipát" kivánok ...a bakancslistáján !!! Ismét tartalmas videót láthattunk , gratulálok ! 😉👍👍👍
@sarkozibalazs4 ай бұрын
Szia!Nagyon köszi ezt a terjedelmes írást,nagyon kedves vagy....❤❤
@xerxeshadrianus49013 ай бұрын
@@sarkozibalazs bocsi ,inkább kicsit "bőbeszédű" .... 😆😅🤣
@polgarnet3 ай бұрын
Nagyon köszönjük! Sok fordulatos törtènetű ember jutott messzire, az biztos! Valami kapás mostanában? 😉
@xerxeshadrianus49013 ай бұрын
@@polgarnet ...az ezüstöt figyelem a tözsdéken . 2 hete elindult az ára jócskán .... De csak kisebb 1 oz érméket tudok veszegetni . Más sajnos semmi "komoly" ....😉 ( Találtam , azaz megismertem viszont a környék legnagyobb bolhapiácát , Arrol nevü hely ... de csak autóval lehet kijutni. Innen kb. 70 - 80 km. )
@jokaicsilla20784 ай бұрын
Sziasztok! 👍👍❤️🥰❤️
@polgarnet3 ай бұрын
❤❤
@eszterjenesnetoros36954 ай бұрын
Árpi most kicsit zavaró volt hogy a riportalany helyett beszélt. Tudom hogy azért van mert nagy a hév , de kicsit ilyenkor háttérbe kell vonulni. Csak egy észrevétel, egyébként jó a videó.
@sarkozibalazs4 ай бұрын
Szia!Ez most így sikerült...Legközelebb máshogy alakul majd..🙏🙏😊
@polgarnet3 ай бұрын
Köszönjük az èpítő kritikád! Igyekszünk fejlődni!
@la_contessa4 ай бұрын
Árpi, hagyd itthon a türelmetlenségedet! Tök jó lenne a riportalany szájából hallani a válaszokat, de bakker, te megkérdezed, szegény megszólal, aztán félbeszakítod és megválaszolod helyette. Kár ezért a riportért.
@sarkozibalazs4 ай бұрын
Semmi baj,ezt most így sikerült..😊😊
@polgarnet3 ай бұрын
Árpi nem kèpzett riporter, beszèlgetett! Minden filmünk a legjobb szândèkkal kèszül-így ez is! Mi folyamatosan igyekszünk fejlődni és cserèbe csak a minimális tiszteletet várjuk el! Az èpítő kritika nem kioktatás. Mi pozitív töltèst, motivációt igyekszünk közvetíteni folyamatosan! Csak hasonló pozitív hozzáállást kèrünk. Szép napot, Tünde
@la_contessa3 ай бұрын
@@polgarnet Ahhoz nem kell képzett riporternek lenni, hogy a beszélgetőpartnert hagyjuk szóhoz jutni és nem vágunk mindig bele a másik szavába! Ez a minimális etikai elvárás egy átlagos, hétköznapi beszélgetésben is.
@margitresko12164 ай бұрын
Kőszi szépen
@sarkozibalazs4 ай бұрын
🙏🙏❤️😁
@polgarnet3 ай бұрын
❤❤
@irmadobi85844 ай бұрын
A jövő, a viziváros.. a tengeren.mint Észak Amerikában..
@sarkozibalazs4 ай бұрын
Köszi...😊😊
@hernuss14 ай бұрын
Arpi tulsokat beszel közbe,nemszeretem ha nem ö az alany🤬🤬
@sarkozibalazs4 ай бұрын
Köszönik hogy írtál..😊😊
@at55993 ай бұрын
számomra a legfontosabb kérdésnél szólt közbe Árpi:hol tudja a hajót vízre tenni költségek nélkül?Hogy tudja így kiadni?
@anothernormalperson-cj7pp3 ай бұрын
Kedves Polgár Úr! Kérésüknek eleget téve, most kommentben jelezném, hogy 24.05.29.-én próbáltam felvenni önnel a kapcsolatot a honlapjukon található email címen keresztül. Amennyiben ideje engedi kérem vessen egy pillantást a postafiókra. ("Csak azt nem lehet megelőzni, aki a saját útját járja.") Levelem nem tartalmaz reklám ajánlatot sem pénzsóvár sorokat csupán olyan magánjellegű információkat, melyek nem a komment szekcióba valók. Természetesen tisztában vagyok vele, hogy levelem csupán egy csepp a tengerben, de ha esélye sincs megcsillanni egy halász hálóján... További Kellemes Napot és Jó Egészséget.
@katipunyeczki53853 ай бұрын
Ezt a kezes dumát nem kellett volna! Árpinál sem nyerő!
@evabelinegombos3422Ай бұрын
❤❤❤❤❤❤❤❤❤❤
@mgmmgm15994 ай бұрын
❤❤
@sarkozibalazs4 ай бұрын
🙏❤️👍
@polgarnet4 ай бұрын
❤❤
@evaverma14 ай бұрын
❤
@sarkozibalazs4 ай бұрын
🫂❤️🙏
@polgarnet3 ай бұрын
❤❤
@steabee4 ай бұрын
Tünde profi riporter, de Árpink többet beszél mint az alany és állandóan a szavába vág :)
@sarkozibalazs4 ай бұрын
Sajnálom,de azért köszönik,hogy megnéztétek...❤❤
@M_D02024 ай бұрын
Árpi! Ne szakítsd félbe az interjú alanyt, zavaró!
@sarkozibalazs4 ай бұрын
Semmi baj...🙏🙏❤️
@zoltanvarga19674 ай бұрын
💯❤❤❤❤❤💯
@sarkozibalazs4 ай бұрын
Szia...❤❤✌️
@polgarnet3 ай бұрын
❤❤
@attilacsuka4 ай бұрын
👍
@sarkozibalazs4 ай бұрын
Attila hali...🙏😊😁
@polgarnet3 ай бұрын
❤❤
@istvanszucs17964 ай бұрын
Nagyon joo ember :)
@sarkozibalazs4 ай бұрын
Igen!🙏🙏😁😄
@polgarnet3 ай бұрын
❤❤
@1982asd2 ай бұрын
Én tudok angolul megvolt az álmom is bár mindegy, hogy most amerikai vagy nem de ha a rendes magyar mentalitással azt keresztülhúzzák állandóan vagy épp az amerikai hatóságok nem bíznak az emberben akkor sajnos nincs mit tenni Szeretné élni az ember az életet élni mert olyan sok lehetőség van benne és öröm de ha azt nem hagyják akkor nincs mit tenni mert csak egy kín az egész,az ember meg nem azért születik, hogy állandóan csak szenvedjen egyik napról a másikra Itt azért nem úgy működnek a dolgok mint az USA-ban
@ibolyaharanyi40774 ай бұрын
Sziasztok! Emailt lehet nektek írni? Köszönöm szépen a választ. 🙂
@sarkozibalazs4 ай бұрын
Igen természetesen...🙏🙏😁
@polgarnet3 ай бұрын
motivarpi@gmail.com
@Ayby3 ай бұрын
Köszönöm.😊
@sarkozibalazs3 ай бұрын
@@Ayby 💕😄✌️
@ibolyaharanyi40773 ай бұрын
@@polgarnet Írtam 🙂
@juliasimonne23524 ай бұрын
Ez a riport magyon jo!
@sarkozibalazs4 ай бұрын
Igen!!!❤❤
@polgarnet3 ай бұрын
Köszönjük!
@bergeronx3674 ай бұрын
36:54 Remélhetőleg utána mondtátok neki hogy eszébe ne jusson visszaköltözni.
@polgarnet3 ай бұрын
Ezt had döntse el ő!
@robertnagy61253 ай бұрын
Szerintem Viktória,pár hónap múlva,visszamenekülne az USA-ba.Miután szembe jönne vele,a magyar valóság.😂😂😂
@andreaberecz64524 ай бұрын
Sajnos Magyarországon elég veszélyes földtulajdonosnak lenni.
@ViktoriaSimon-qy2up4 ай бұрын
Andrea, mire gondolsz? Nem látom át miért mondod. Kérlek egy-két mondatban fejtsd ki🙏
@andreaberecz64524 ай бұрын
@@ViktoriaSimon-qy2up pl Kisajátíás Szegeden. Olvasd el. Még nem hallottad mi megy itthon?
@ramonacsugany88303 ай бұрын
Szerintem Arpi aranyos… es Igen, ez Egy barati beszelgetes ❤️❤️❤️
@szilidszudzsaro72434 ай бұрын
De mit fogott a lábán nyomorgatja
@xerxeshadrianus49014 ай бұрын
....hmm te milyen videót néztél , e helyett !????😆🤣🤣
@sarkozibalazs4 ай бұрын
Nem tudom,hogy mire gondolsz...😊😊
@polgarnet3 ай бұрын
🤷♀️🤷♀️
@justStevee834 ай бұрын
Ezt sose fogom megérteni... Miért költözik valaki külföldre, ha 99%-ban magyarokkal haverkodik. Éltem Angliában 10 évig leginkább angol haverjaim, barátaim voltam. 2022 óta Thaiföldön élek itt meg kb. csak Thai barátaim, haverjaim vannak. Aki ennyire nem tud elszabadulni Magyarországtól az miért nem marad otthon... Nem bántás, csak nem értem. Ez nekem a tipikus kicsit se akarunk asszimilálódni az adott országban... Garantálom, ha nem lenne szükséges angolul beszélni egy kényelmes élethez akkor azt se tanulnák meg az ilyen emberek (Nem Ádámról beszélek)... Angliában nem egy ilyennel találkoztam (De Amerikában is vannak) akik évek óta az országban éltek (Ez sokszor volt 5-8+ év) és kb. a yes és no-n kívül semmit nem tudtak.... De ezek ellenére további sok sikert neki és hosszú, boldog életet.
@sarkozibalazs4 ай бұрын
Semmi baj nincsen ezzel...😊😊❤
@justStevee834 ай бұрын
@@sarkozibalazs Írtam én bárhol, hogy baj van ezzel? Értelmezni kellene amit írtam. Az írtam nem értem. Minek költözik valaki egy külföldi országba, ha egyáltalán nem akar az ország része lenni. Mert úgy nem leszel, hogy csak a saját országod más kivándoroltjaival barátkozol. Ennyiről szólt a kommentem. Ha neki ez jó egészségére, csak nem értem.. Nekem amikor külföldi országban élek, fontos hogy legyenek helyi barátaim, minél jobban az ország része legyek.
@@justStevee83mindenkinek más a mentalitása, a habitusa és másokkal èrzi jól magát! Ádámnak is vannak amerikai barátai is. Te így vagy boldog, ő meg úgy. A másik elfogadása a lènyeg. Ennyi! Mi inspirálni és motiválni igyekszünk minden videónkkal!
@Sabeeucb3 ай бұрын
Jó videó, de az ügyeskedő negatív tartalommal bír ez az ember ügyes szorgalmas. Viszont vigyázzon magára mert azt hittem 56 ban mentek ki, de jóval fiatalabb
@Icantdothis303 ай бұрын
Ott ragadt amerikában...Bárcsak velem történt volna...Ez az ember nem szenvedett...Miért nem tényleg olyan embert kérdeztek aki saját erejéböl jutott ki??? Mondjuk te azt honnan tudnád h kell Eddig csak cipeltek mint valami luxuscikket 😅
@hedvigcsok24714 ай бұрын
az "ügyeskedő" jelző nem igazán pozitív
@sarkozibalazs4 ай бұрын
Szerintem teljesen semleges szó...Nem hiszem,hogy negatív értelme lenne..❤❤
@polgarnet3 ай бұрын
Nem èrezzük negatívnak. Persze sok szavunkat kiforgatták már.