A pohár túlcsordul: a háborús diplomácia - Joó András előadása

  Рет қаралды 2,928

Rubicon Történelem

Rubicon Történelem

Күн бұрын

A 2024. március 16-án tartott „Volt-e kiút? - Német megszállás 80” című teltházas konferenciánkon Magyarország nyolcvan évvel ezelőtt lezajlott, németek általi megszállásának előzményeit, okait, körülményeit és következményeit mutattuk be. Az 1944-ben lezajlott sorsfordító eseményt a nagyhatalmi érdekek összjátéka idézte elő, következményei pedig a magyar holokausztig nyúlnak . Az eseményen a téma jeles szakértői mutatták be a megszállás nemzetközi hátterének és következményeinek összetettségét, valamint a korszak kiemelkedő alakjainak szerepét.

Пікірлер: 2
@istvanpinter4478
@istvanpinter4478 5 ай бұрын
Nagyon jó előadás volt. Lenne két kérdésem: Az egyik: Ullein- Reviczky Antal felesége az előadó szerint elmondta az angoloknak, hogy a magyar VKF 2 el tudja olvasni az angol iratokat. MIért kellett ezt elmondani??? A másik: Az előadásból azt tudjuk meg. hogy Veres László 1943-as tárgyalásairól a németek nem tudtak. Ugyanakkor Fülöp Mihály előadó azt mondja, hogy a németek mindent tudtak. Akkor most mi a valóság? Pintér István történész, ezredes
@laszloadamko
@laszloadamko 6 ай бұрын
Sajnos azt kell feltételeznem a jelen előadáson most regnáló politikusok nem vagy nagyon kis számban vesznek részt. Így a itt elhangzott történelmi tapasztalatot nem használják fel a jelen problémák megoldására.
Kiugrások, kapitulációk 1943-44 - Fülöp Mihály előadása
32:02
Rubicon Történelem
Рет қаралды 1,4 М.
Когда отец одевает ребёнка @JaySharon
00:16
История одного вокалиста
Рет қаралды 6 МЛН
Mohács, 1526. - Prof. Pap Norbert előadása
1:17:37
PTE1367
Рет қаралды 15 М.
Gazdasági erőterek - változó világkereskedelem - Bernek Ágnes
46:31
Történelem a filmen - Horthy Miklós élete
1:17:28
BajaiTV
Рет қаралды 19 М.
Deák Ferenc Akadémia - Magyarország a II. világháborúban
1:26:32
Móricz Zsigmond Megyei és Városi Könyvtár
Рет қаралды 10 М.
Ludovika Szabadegyetem - Dr. Kaiser Ferenc (2022.09.20.)
1:04:59
Nemzeti Közszolgálati Egyetem
Рет қаралды 49 М.
Rubicon est: Széchenyi Döblingben - A "legnagyobb magyar" utolsó évei
1:20:06
Rubicon Történelem
Рет қаралды 3,2 М.