Szuper videó mint mindig. Talán annyival lehetne teljesebb ha valami térképen is bemutatnád az útvonalat.
@szenteádám3 жыл бұрын
Igazad van 🙁😃
@Dezzsoke3 жыл бұрын
esetleg az említett régi hídról STB egy-egy vágóképet szerintem érdemes lenne keresni archívumból
@ferencgyovai44163 жыл бұрын
Egyszer voltam egy előadáson a szegedi MÁV székházban, ahol a fiumei vasútvonalról volt szó, elég érdekes és nagyszerű előadás volt, és szó esett a szegedi vasúti Tisza hídról is. Onnan kaptam egy papírt, amely nagyjából leírja a híd jelentősségét és történetét: A szegedi vasúti Tisza-hidat 1858. december 2-án adták at a forgalomnak. Epítése a Pest-Szeged-Temesvár- Baziás vasútvonalhoz kapcsolódik. 1883-tól ezen a vonalon a Konstantinápoly felé tartó híres luxusvonat, az Orient Express A híd több szempontból is elsőnek számít. Ez volt az első állandó jellegű folyami vasúti híd a történelmi Magyarországon. Megépítéséhez egy faból készült ideiglenes szerelőhidat is építettek a folyó fölé. A híd építésénél alkalmaztak először szegecselési kapcsoló-és rögzitéstechnikát. A világ első kétvágányú vasúti hídja volt. Az ország első légnyomással alapozott, és az első folytatólagos többtámaszú szerkezettel bíró hídja átépítés nélkül 86 évig üzemelt. A hidat a II. világháború bombázásai tették használhatatlanná. Nem épitették újjá. Az újszegedi oldalon a megmaradt hídpillér lábánál emléktábla áll.
@szenteádám3 жыл бұрын
Köszönöm, hogy leírtad 😃
@ferencgyovai44163 жыл бұрын
@@szenteádám szivesen🙂
@ionianosescu85103 жыл бұрын
Megkapó videó.Ha újraindulna a forgalom Szeged és Temesvár között az egész vidék felpezsdülne.Sok átlagember is könnyebben átutazhatna és vissza.Megszakadt rokoni kapcsolatok is újraélednének. Nagyra értékelem a történelmi emlékezetőt is ami az anyagból elénk tárul.👍🙋
@andrasjuhasz20043 жыл бұрын
Kedves Trainspot Hungary nagyon szuper videó lett (és dobtam a Like 👍ot) ez a Szeged-Temesvár bemutatós videód remélem tavasszal is csinálsz részletesebben mert nekem bejönnek ezek ha közlekedési miniszter lennék sok mindent hoznék vissz sőt meg annál is többet legalább a közlekedés fejlődne üdvözlők minden vasút barátot 🚂
@arpadrozsa81413 жыл бұрын
Vajdaságban is megnézzük!Sok szép tartalmas videot 2021-ben és jó egészséget kedves vasútbarát!🛤🚂🚃👍
@szenteádám3 жыл бұрын
Viszont! 😁
@arpadrozsa81413 жыл бұрын
@@szenteádám várjuk a legújabb fejleményeket,különösen a Szeged-Szabadka-Baja és a Belgrád-Budapest vonal munkálataival kapcsolatban,ha lesz friss infod👍😊
@istvankelemen54253 жыл бұрын
Először is Gratulálok az 1000 felíratkozóhoz nem gondoltam volna még pár hónapja hogy ilyen gyorsan meglesz
@szenteádám3 жыл бұрын
Hát a népszerű tartalmak megdobták, de szerintem a sok munka után ez úgymond "megérett" már 😃
@torjekgyula72423 жыл бұрын
Szegedi lévén,egy kis pontosítás:A Tisza pályaudvar nem volt a vonal része,mivel a híd előtt fekszik keresztben, az árvízi töltés külső oldalán,Ez elsősorban a keskeny nyomtávú vonat induló pályaudvara volt(az is megszűnt),és teherpályaudvara a nagynak.Az induló állomásépület asszem még mindig megvan.A hídhoz 7:47-nél látható Nagyállomástól ment a nyomvonal jobbra,eredetileg két vágánnyal,csak később a nehezebb vonatok miatt a híd nem bírt el két vágányt,előbb lezárták az egyiket,majd fel is szedték.A Tisza partig tartó íves töltésen régi vagonokat tároltak ,majd 1980-ban a vagonokat átvitték Szereg-Rókus pályaudvarra,a töltést meg elbonttották,egy kórház épült a helyére.A hídból megmaradt a szegedi hídfő bevezetője,egy autóműhely volt az aljában,apám beszélgetett is a szerelővel,a tetején meg egy őrház volt,csak benőtte a növényzet,de felmásztam,megnéztem.2000-ben az árvízkor sietve elbontották azt is,a mellette levő utcában egy-két nagyobb kö még látható.Amióta Románia uniós lett,újra igény van a tengerig tartó vasútra,most januárban megint felröppent a hír hogy tervezik a vegyes vonat /közúti hidat,de a kórház miatt délebbre kell tenni,Szőregtől új nyomvonal kell,Újszeged állomás kiesik belőle,valószínű elbontják majd.
@juditl48662 жыл бұрын
A harmadik szegedi híd terveivel az elmúlt 30 évben már megtelt a padlás. Ennek a közúti hídnak - a vasúti összeköttetést is biztosítva Makó, Arad, Temesvár irányába - már legalább 10 évvel ezelőtt meg kellett volna épülnie! A szegedi vasúti hídat 1857. márciusa és 1858. decembere között építették meg, pedig akkor még nem léteztek hidraulikus gépek és korszerű technikai eszközök. Ehhez az akkori szűk két esztendőhöz képest a híd 1944. szeptemberi lebombázása óta eltelt 77 esztendő nem bizonyult elegendőnek a híd újbóli felépítésére.
@Aphrotat3 жыл бұрын
Nagyon jo video! Kivalo vágós munka! Nekem 2 dolog hianyzott: megmutathattad volna az ujszegedi oldalon közelebbről a pillért, valamint pontosan alattad ott volt a szegedi részen a sín maradványa és egy kis emléktábla. Plusz szerintem egy kicsit túl tagoltsn beszélsz, próbáld kicsit folyékonyabban, egybefüggően ;) Egyébként nagyon jól elkészített video volt, grat!
@zalehandro253 жыл бұрын
Jó videó lett. Annyi kiegészítést hozzáfűznék hozzá, hogy A Szeged-Temesvár vonal szerbiai szakasza a magyar határ és Nagykikinda közt nem teljesen van felszedve, sőt: a pár éve megnyitott Egyházaskér-Valkány (Vrbica-Valcani) szerb-román kishatárátkelőn a vasútvonal a két határellenőrzés közti területen fut, de még szerbiában, és egészen meglepően teljesen új táblák figyelmeztetnek, mintha még járna a vonat. Ezen a videón szépen látszik kb. 0:48-tól kezdődően: kzbin.info/www/bejne/b3PUdap9pJeij8U A sínek is még keresztezik az utat. Ki tudja, lehet arra számítanak, hogy valamikor újra lesz itt forgalom... Valamint még annyi pontosítás, hogy a Szeged-Beodra hév sincs teljesen megszüntetve, Csókától Beodráig napi többször is jár vonat Szabadka-Nagykikinda viszonylaton. Csókától északra Törökkanizsáig még itt-ott látszanak a sínek az út mellett, bár bokrok már rendesen benőtték.
@szenteádám3 жыл бұрын
Köszi az infót 😃
@gyuribacsi65033 жыл бұрын
Nagyon jó,érdekes videó!Kaptál egy like-ot!
@SanzuHaruchiyo-d8b3 жыл бұрын
Nagyon jó kis videó lett ^^. Újszegeden lakom és pont ma néztük meg a vasútállomást. Hatalmas vibeja van.
@selpet14763 жыл бұрын
Csak úgy szállguld felfelé a csatornád. Egy ideje nézlek, de csak egy hónapja iratkoztam fel (sajnos XD). Hallom most már nagyon figyelsz a beszédedre is. (Régebben volt pár kritika efelé). Engem annyira nem zavart, de most így visszanézve a videókat tényleg jobb így. :) További sok siket!
@andrashegedus6263 жыл бұрын
Nagyon jó videó lett! Bár én itt lakok Szegeden, tudtál néhány újdonságot mondani. Még amit hozzá tennék, hogy a patológiánál lévő sínpár is a híd emlékhelyéhez tartozik tudtommal. Csak így tovább, nézem is a többi videód! :)
@balazstoth70403 жыл бұрын
Érdekes videó ment a like!
@irodaker3 жыл бұрын
Európa első két vágányú vasúti hídja volt a szegedi. Szeged állomástól Újszeged állomásig két vágányú volt a pálya, hogy gördülékenyebb legyen a forgalom.
Szeged-Temesvár valamikor volt ilyen vasútvonal. De már csak volt...Így múlik el avilág dicsősége.
@richards36073 жыл бұрын
Annyival kiegeszitenem hogy a Kikinda-Temesvar vonal megvan.Kikindarol Zsombolyara jart vonat par eve meg.
@arpadrozsa81413 жыл бұрын
Tartalmas és szép video🛤Talán egyszer még újjá épül!Szeged rendező-Röszke(országhatár)vonalon tapasztalható-e már valami előkészület a v-híd által vagy mikorra várható a munkálatok kezdete?Üdv.minden vasútbarátnak🚂🚃🚃☃️❄
@szenteádám3 жыл бұрын
Egyelőre arra nincs semmi, de én nem izgulok rajta, egyszer úgyis történik valami 😃
@arpadrozsa81413 жыл бұрын
@@szenteádám Teljesmértékben igazad van!Megvan a kivitelező cég,reméljük tavasszal munkához is látnak,lesz miről érdekes fotokat& videot készíteni.🛤👍
@istvankelemen54253 жыл бұрын
Az 1000 felíratkozóhoz mégegyszer GRATULÁLOK
@gabesz3 жыл бұрын
Remek, informatív videó, egy érdekes témával! Fel is iratkoztam :)
@szenteádám3 жыл бұрын
Viszont irányba is ment :-) És köszönöm! ;D
@tyukorrow3 жыл бұрын
Ezzel a videóval végleg meggyőztél, nyomtam a likeot és a feliratkozást.
@tyukorrow3 жыл бұрын
És nagyon jófej vagy, hogy likeot adsz a kommenteimre!
@aladin00953 жыл бұрын
Nagyon megérdemelné a 140-es vonal, hogy nemzetközivé tegyék. Nem értem, hogy a Budapest - Belgrád vasútvonalat miért nem erre vezették, miért a senki földjén megy végig. Ott még nagyon érdemi személyforgalom se lesz. Szegeden, Kiskunfélegyházán, és Kecskeméten simán megállhatna a vonat, rengeteg utast felvéve. És csak 50 km-rel lenne hosszabb az út. Szegeden ezek a nemzetközi vonatok nem a nagyállomás felé mentek volna, hanem egy deltán keresztül, és egy egyszerű megállót kellett volna csak építeni valahol az 55-ös út környékére, ahol már a deltavágány véget ér. A belföldi IC-k itt nem állnának meg, hanem csak a személyvonatok és a nemzetköziek.
@szenteádám3 жыл бұрын
A delta és a nemzetközi vonal meglesz, csak nem át a Tiszán...
@aladin00953 жыл бұрын
@@szenteádám Sajnos hiába menne át a Tiszán a vonat, utána a régi nyomvonalat nem lenne értelme folytatni, mert Nagykikinda Szerbiában van, Temesvár meg Romániában, szóval két őrzött határátlépést kéne véghez vinni rövid távon belül, azzal sok idő elmenne.
@kisslaszlo24263 жыл бұрын
Képileg teljesen rendben van, szépek a felvételek, jók a beállítások! Néhány tartalmi észrevétel: 1:44-nél: Szőreg nem megállóhely, hanem állomás, forgalmi szempontból mindenképp. Személyforgalmi-kereskedelmi szempontból TM, azaz táblás megállóhely. a mellékvonali forgalomirányító rendszer kiépülésével szűnt meg a forgalmi szolgálat, a kereskedelmi néhány évvel később. 2:00-nál: a viszonylatok tagolása ennél összetettebb volt, főleg az ACSEV-hálózaton. Ami most a 121-es vonal Kétegyháza-Újszeged szakasza, az több szakaszban épült, ezt a szelvényezés is mutatja. A szerbiai oldalon a vonal nincs felszedve, forgalom nincs évtizedek óta, de a pálya (szakaszosan) megvan Oroszlámos és Nagykikinda között. 5:50- a sínekről: Újszeged állomás mostani II. vágánya, illetve a volt kendergyári iparvágány és Szőreg (az állomás is!) szakasza 1912-13-as évjáratú, zömmel első fekvésű sínekkel van kialakítva. Ezek a 12 m-es "I"-sínek (más néven "Góliát", 42,8 kg/fm) nagyon elterjedtek voltak a XX. század első évtizedeiben az Osztrák-Magyar Monarchia fővonali vasútépítéseinél. Mivel a vasútvonal 1920 illetve 1945 után perifériára került, nem került sor a sínek cseréjére. 20 tonnás tengelyterhelést elbírna, de a vonali tengelyterhelés a Mezőkovácsháza-Nagylak és a Makó-Szőreg szakasz c felépítménye miatt még ennek a kihasználását sem teszi lehetővé. A Bz-nek meg elég. (Az első vágányban c sínek vannak, azoknak a korát említetted, de az a vágány később került kialakításra.) 6:45: A híd nem kapott 200 találatot. Külön-külön a szegedi felvezető viadukt és a Szeged felőli első két nyílás sérült meg a bombázások során, a többit a visszavonuló német csapatok robbantották fel. Személyes észrevétel: Ha a későbbiekben akár megélhetésként, profiként akarsz videók készítésével foglalkozni, akkor lehet, hogy szerencsés lenne a z, s, sz hangzók kijavítása (sok gyakorlás és odafigyelés, plusz egy szakember segítsége). A beszédedre hallhatóan figyelsz, ez jó, de emiatt egy kicsit darabos a mondatok szerkesztése, illetve néha elharapod a szavak végét.
@szenteádám3 жыл бұрын
Szia! Köszönöm a kritikákat, értékelem. Szőreg megállóról nem esett szó a videóban, csak Újszőreg (régi) megállóhelyről 🙂 A Szegedi lerombolt Tisza-hídról sem beszéltem, csak egy másik videóban, de köszönöm! Ez nekem nem megélhetés, nem is lesz, de abban igazad van, hogy beszélhetnék szebben. Az utóbbi időben ezen próbálok mindig javítani, de azokkal a bizonyos betűkkel nem tudok mit kezdeni, bár néha engem is felb*sz, hogy vágás közben egy mondatot 200x fel kell vennem újra, hogy legalább értékelhető legyen. Nos ez, a volt állandó fogszabályzóm miatt van, sajnos nem tudok vele mit kezdeni... Ezt sajnálom és sajnos mindenkinek le kell írjam...
@kisslaszlo24263 жыл бұрын
@@szenteádám "Közben a háttérben átértünk Szőregre, amely jelenleg egy mellékvonali megállóhely..." "A híd 1944-ben, kétszáz bombával sújtva le lett rombolva." Ezekre reagáltam. A mássalhangzók kemény dolgok, nekem 6 éves koromig nem volt r-rem... A kínos a dologban az volt, hogy Édesanyám logopédus. :-) Most azért hasznát veszem, hogy volt türelme a dolgokhoz, mert abból élek, hogy embereknek, emberekhez beszélek. További szép és hasznos munkákat kívánok!
@istvankelemen54253 жыл бұрын
Videóhoz annyit, kérdeznék hány órát töltöttél hogy ilyen pontos infókat tudj adni.
@carlovics3 жыл бұрын
Szeged és Temesvár között nincs semmiféle közlekedés. Busz sincs, pedig a távolság nem nagy. Szóval nem lenne rossz, akár híd hiányában Újszegedről is indulva egy vonat abba az irányba. Ha Hmvhely és Szeged között járhat villamos, akkor Temesvár felé ugyan miért nem? De akár Yugón át is.
@frigyesgalhazi26473 жыл бұрын
Mikor lesz Szeged-Bp. között kétvágányú pálya ? Adott a pálya ! Ha a híd megépül és a Belgrád vonal erre menne nem lenne Szeged " elfelejtett város " .
@szenteádám3 жыл бұрын
2040 szerintem reális dátum 😄
@frigyesgalhazi26473 жыл бұрын
@@szenteádám Szomorúan olvastam nem reális nem fogadható el a 40 év / szégyen / ! Kérem javaslom : minden lehetőséget fölhasználni sajtó helyi rádió - TV ,MÁV -nál a HÍD és a KÉT nyomközű pálya /a háború előtt vólt , békére lett főlszedve / azonnali megvalósítását. a nyomvonal megvan kevés kőltséggel megépíthető ! Most van rá lehetőség / miniszterelnök is megígérte / üdv. gf
@Adani123453 жыл бұрын
Jó videó lett, tervezem én is, hogy lemegyek Szőregre és megnézem a kihúzóként megmaradt temesvári vonal maradékát. Szegedi kisvasutakról tervezel videót készíteni? Tavasszal vagy nyáron tervben van, hogy biciklivel bejárom a kisvasút nyomvonalát.
@szenteádám3 жыл бұрын
A kisvasútról nem tervezek videót. Egyébként a szőregi kihúzóval, meg az egész Szőreggel most óvatosan, mert rengeteg a migráns pont abban az erdőben. Sajnos emiatt nem videóztam le a kihúzót én sem, mert ha ott valaki "támad" akkor ott ordíthatsz, egy lélek nem hall...
@Adani123453 жыл бұрын
@@szenteádám köszi erről nem is tudtam min. Paprikaspray szokott nálam amúgy lenni túrák alatt
@szenteádám3 жыл бұрын
@@Adani12345 Az a baj, hogy ezek 5-7 fős csoportokban jönnek...😬
@gyorikrisztian3 жыл бұрын
@@szenteádám 2019 őszén két részletben bejártam a temesvári vonal maradványát a Téglagyárig, az állomástól az újszentiváni átjáróig tartó szakaszon a sűrű tüskés bozóton is átvágtam magam.Kalandjaimról két videó is készült s hálistennek egyszer sem találkoztam ilyen kétes alakokkal. Mintahogy tavaly tavasszal sem, a vedresházi vonal bejárásán. Persze, az óvatosság sosem árt! A videóért pedig gratula, ment a like. 🙂
@gaborizsaki30712 жыл бұрын
Fel kellett volna építeni a Szeged-Újszeged vasútvonalat
@kdlehel3 жыл бұрын
akkor lehet stamora moravica felől jöhetett a vonl be Temesvárra.Mert én ott végeztem a mozdonyvezető iskolát most 2020 ban nagyábol ismertem mi ment be temesvárra. Ami határátkelő hely van jelenleg magyar oldalra az Kürtös s legközelebb utána az Szalonta.
@viktorcsanyi7263 жыл бұрын
Nagyon jól összeszedted, köszi! A mostanában szokásos tramtraines sajtótájékoztatókon a jövő ködébe burkolózó Szeged-Makó viszonylatról semmi nem hangzott el?
@szenteádám3 жыл бұрын
Semmi sajnos...
@medgyesimarcell12423 жыл бұрын
Jó és tartalmas videó lett. Ha visszaépítenék a Tisza-hidat, a Szőreg-Temesvár és az Arad-Battonya szakaszt akkor lehetne közlekedtetni ún. "körvonatokat" Szeged-Szőreg-Temesvár-Arad- Battonya-Makó-Szőreg-Szeged útvonalon. Bár ez csak a képzeletem szüleménye......
@szenteádám3 жыл бұрын
Járt már az agyam nekem is hasonlón 😬
@medgyesimarcell12423 жыл бұрын
@@szenteádám Szabadidőmben szoktam menetrendeket tervezni, jelenleg a kecskeméti mellékvonalak menetrendi struktúráját írom újra.
@szabolcsdavid28933 жыл бұрын
Nagyon érdekes a videó, viszont a beszéd kicsit darabos, azon lehetne javítani. Így tovább!
@bobibobi55843 жыл бұрын
Nagyon ügyes vagy!!!!!
@trainvideoshun76383 жыл бұрын
Meg nézem!!
@andrasadamecz65593 жыл бұрын
Régen a dédnagyanyám használta ezt a vasútat. Reggelente ment a paprika gyárba.
@laszloistvanolah10653 жыл бұрын
Kár hogy ennyi vonalat elhanyagólnak
@niko64483 жыл бұрын
Szia. A 7:12-nél látható képsorok merre találhatóak Szegeden belül? Szegedi vagyok de sajnos a Tisza pályaudvar ezen részére még nem tudtam bejutni. Köszönöm ha segítesz :)
@szenteádám3 жыл бұрын
Ha a vasútállomás alatti "alagútban" tovább sétálsz, az utca végén megtalálod az állomás egykori épületét 😁
@niko64483 жыл бұрын
Köszi szépen. És esetleg a Tiszai konténer rakodóról tudsz valamit? Egy ilyen kék színű állványon volt sokáig de nem tudom merre lehet.
@latulipenoire15493 жыл бұрын
Temesvárra Nagylakon keresztül is el lehetne jutni csak össze kéne kötni Nadlac és Nagylak közt a síneket. Szeged Nagylak Arad Temesvár. kérdés lenn e rá igény...Szerintem nem. Ezek a határmenti peremvasútak mind dögledeznek. Kár értük...
@somodidaniel43193 жыл бұрын
A BDh kocsiért a videó végén külön pacsi! ;) Az egész videó összeszedett. :)
@szenteádám3 жыл бұрын
BDh-ról lesz külön tartalom, csak nem tudom, hogy mikor 😬
@somodidaniel43193 жыл бұрын
Már várom. :D
@jovangajin48506 ай бұрын
Pruga segedin oroslamos mokrin nadj kikinda temisvar otvorena 1857 godine prva trasa orijent ekspresa bas ovuda isla