Szeretném ismételten és nyomatékosan megköszönni, azoknak, akik aktív formában is támogatják a túráinkat. Ráadásul, aki nem szeret várni, ahogy igértem, az exklusív kör számára a videók premier előtt is láthatóak lesznek, sőt láthatóak is már. kzbin.info/door/LWIjsOP2yWI7YX2szpbqsAjoin
@kovacsmiklos80487 жыл бұрын
Eddig minden Cobranco filmet megnéztünk esti szórakozásként, így ezt is. Ez a rész különösen tetszett és elgondolkodtatott. Az egy dolog, hogy a táj és látnivalók gyönyörűek és hatalmas fizikai teljesítményt látunk a fiúktól. Ami feltűnt, hogy egy ilyen út előkészítése és szervezése milyen szellemi igénybevételt jelenthetett és milyen szellemi előkészítő munka kellett ahhoz, hogy ilyen sok hasznos információt "csevegjen" tekerés közben Cobranco. Ehhez hatalmas földrajzi, történelmi és helyismereti tudás kell, amit nem jön csak úgy magától, rengeteg előtanulmány, olvasás, informálódás kell a megszerzéséhez. Őszinte elismerésem.
@cobranco7 жыл бұрын
Köszönöm az elismerést!Való igaz,van munka mögötte,de a legkeményebb rész a fizikai teljesítményen kivül,agyilag koncentrálni,sokszor szélsőséges körülmények közötti is viszonylag összefüggően,érthetően beszélni olyan dolgokról,amit/az esetek többségében/én is akkor látok először.
@krizsanicsmagda5 жыл бұрын
Eszméletlenül szép ez az Albán Stelvo . Aszt hiszem , hogy felavattátok ezt az utat mint első Magyar bringások akik felbaktattak ezen az úton . Gratulálok és köszönöm az élményt !
@cobranco5 жыл бұрын
Valóban úttörők voltunk ebből a szempontból,mivel előttünk 2 héttel lett kész.Még füstölgött az aszfalt,mondhatnánk :)Óriási élmény volt,talán így képernyőn keresztül átjött a vad,istenhátamögötti hely varázsa.
@krizsanicsmagda5 жыл бұрын
@@cobranco Igy igaz ahogy írtad és a tudat, hogy ezúttal oda kaptunk bepillantást ami évtizedekig elvolt zárva tőlünk és a világtól . Ilyen filmekkel lehet varázsolni . Csak így tovább !
@debrezsanett49737 жыл бұрын
Csodálatos helyeken jártok! Bekerülhetnetek a tv-be is ezzel a tartalommal! Az összes termeszet film e mellett semmi! Nagyon jók vagytok így tovább!
@zotya100016 жыл бұрын
ÁÁÁ Nem tudok betelni ezekkel a gyönyörű hegyekkel.Mindenhol szikla. Nagyon szép! Egy természetes kőkereskedésben dolgozom,látok sok szép követ.De ide el kell egyszer mennem személyesen is. Cobranco !Köszönöm nektek! Így tovább!
@penderp2p1 Жыл бұрын
1h40min a Grabon határátkelő 2021-ben csak elkészült végre. Nagyon jó volt látni milyen szép arra is. Köszi szépen!
@gizikekaniczki96922 жыл бұрын
Kedves Cobrankó csak gratulálni tudok, Élményekben gazdag túra, A tájak csodálatosak, A humor a legfontosabb, , Nagyon jók a videók
@cobranco2 жыл бұрын
Kedves Gizike! Örülök, hogy tetszenek a filmek, köszönöm a visszajelzést!
@TheGromeo68hun7 жыл бұрын
******5-ös Csodaszép hegyek és micsoda teljesítmény!!! Albánia "szinte" érintetlen vidéke,ez az igazi "vadon" Steve pedig szinte megtáltosodott,jó formában van,így tovább! Nagy ötlet volt ez a túra! Nagyon élvezetes rész volt folyt.köv. várom!
@evasara83766 жыл бұрын
Megmergeztel minket a gyonyoru tajakkal,igy mi is vegigjartuk!!Csodalatos volt!!
@cobranco6 жыл бұрын
Élőben az igazi :) Örülök,hogy tetszett!
@snkssdyoutube7 жыл бұрын
nemrég csatlakoztam a Cobranco követők klánjához, köszi a kedvcsináló feltöltéseket és még sok sok száz videós túrázást!
@fecserba4 жыл бұрын
Nagyon érdekesek ezek a videók. Köszönet.
@cobranco4 жыл бұрын
Örülök, hogy tetszenek! Köszönöm a visszajelzést!
@zsdodi777 жыл бұрын
Hát ez fantasztikus !Van mit irigyelni, nagyon jó a film,. Gratulálok !
@moldovangloria35807 жыл бұрын
A csodalatos szep taljak, latva, es nekunk is bemutatva, ezekhoz erzekeny szemekel, paszioval es profi informaciokal ; mind a ketotoknek, koszonet mind azert a mit film elkeszitese feltetelez, gratulalunk , es tovabiakban minden jot kivanunk.
@cobranco7 жыл бұрын
Köszönöm Gloria!
@tuharskygabor Жыл бұрын
Köszönjük!
@cobranco Жыл бұрын
Én köszönöm az extra támogatást!
@eszterszabo51857 жыл бұрын
Atya ég! Ez gyönyörű!!! 1:38-nál :O aztán pléhen átmászva 1:46 nál meg pláne!! Szuper.Kösz az élményt :-))
@simonattila51567 жыл бұрын
Köszönjük. a filmet. Fantasztikus helyeken jártatok. Kedvet kap hozzá az ember.
@tejeslaci7 жыл бұрын
Ezektől a videóktól kész vagyok.brutál jók.gratula
@lacibacsi25197 жыл бұрын
Csodás a szöveg! Élmeny a téli sötét napokra! Köszönet Cobranco!
@viribusunutis117 жыл бұрын
Brutál mennyiségű infó, David Attenborough a fasor végén sincs!!! Nagy köszönet!!
@agnesmursa89643 жыл бұрын
Egyszerűen gyönyörű! Köszönöm az élményt
@istvantihanyi69067 жыл бұрын
Gyönnyörű helyek, már várom a folytatást!!!
@janosmajor14553 жыл бұрын
köszönöm! Kiváló volt!
@cobranco3 жыл бұрын
Én köszönöm a megtekintést!
@baxiber3 жыл бұрын
Nem semmi))azert Albania nagy putritelepnek latszott...bátor bevállalás volt!!!😉😉😉
@norbertszollosi8526 жыл бұрын
Köszönöm a csodás felvételeket!
@balazsharsanyi40927 жыл бұрын
Egyszerűen gyönyörű! Köszönöm az élményt! :)
@zsdodi777 жыл бұрын
Gratulálok, szuper teljesítmény !
@jozsefmenus98114 жыл бұрын
Koszi a filmet!
@TheElektropatika7 жыл бұрын
Nagyon jó rész volt! Hosszasan kerestem, de nem találtam meg a promo videót a 2 csajjal. Pedig megnézném mint csatolmányt...
@cobranco7 жыл бұрын
Megjegyezhetetlen albán címe van,ha megkötöznek sem tudnám megjegyezni....de,sokat nem veszitesz,ha kihagyod :)
7 жыл бұрын
Cobranco, köszi egy élmény volt. Bevallom az idei ötletelésben nekem is szerepelt a hegyi szakasz, de fölfele. Így látva, hát.. jobb is, hogy letettem róla :) Viszont a Kereszt már ismerős volt, lentről láttam én is, csak hát ugye ellenkező irányból jöttem. Koplik kimaradt, mert benéztem az elágazást így a főúton kikerültem, de végül ahogy látom egy élménytől fosztottam meg magam :) Nekem Albániából csak 50km jutott idén, úgyhogy mindenképp várom a folytatást.
@cobranco7 жыл бұрын
Az SH20-as dél felől igazi erőpróba,eredetileg erről volt tervezve,bár kemény,de lehet jobb lett volna felfelé,ugyanis a lejtmenet túl gyors volt,sok minden mellett elsuhantunk.Megjegyzem,még lejtmenetben is majdnem 1 napig tartott.Mindenképpen tartsd talonban Albániát,megéri visszamenni.
@ibolyakalman79596 жыл бұрын
Köszönöm szépen! Nagyon tetszett!
@Gepard733 жыл бұрын
A musztafás poénnál beszabehu. :) :) :)
@crossroads17 жыл бұрын
Az összes eddigivel együtt tökéletes film ez is! Köszönöm! Csak megjegyzem, a legtöbb állatot "mi újság fiúk"...stb szólítasz, pedig a másik videón a tehenek is lányok voltak ;) :)
@cobranco7 жыл бұрын
Van mikor jut idő a nemi identitásuk felől érdeklődni,van mikor nem...:)
@zoltannagy66017 жыл бұрын
Szia Cobranco! Ez a rész is nagyon jóra sikeredett. Nagyon látványos tájakon tekertetek. A kempingben elfogyasztott hal a tengeri durbincsfélék közé tartozik. A latin elnevezése Sparus aurata. A magyarban használják a tengeri durbincs elnevezést is és még egy pár másikat is, mint pl. arany durbincs, tengeri keszeg.
@cobranco7 жыл бұрын
Köszi a kiegészítést,én is durbincsra tippeltem.
@emlektura7 жыл бұрын
Izgalmas újra átélni majdnem ugyan azt az útvonalat, amerre mi is jártunk a nyáron. Meg is motiválódtam, hogy elővegyem a felvételeimet s megvágjam, csak előbb végignézem a többi részét is ennek a sorozatnak ;) Hátszelet!
@cobranco7 жыл бұрын
Annak igazán nagy élmény aki már járt erre.A kamera sose adja vissza valóságot.Örülök,hogy újra motiválódtál,de már most mondom,hogy az albániai szakasszal nincs vége a sorozatnak,"Montenegro visszainteget"címen lesz a folytatás :)
7 жыл бұрын
1:07:00 nál :O olyan mintha függőleges úton tartana lefelé és a hegy egy víz parton érne véget :O nagyon fantasztikus :D
@szabolcscsondor13897 жыл бұрын
Köszönöm!!!
@gyulabalassa7 жыл бұрын
nagyon kiváncsi vagyok
@mullerreindberg7 жыл бұрын
Koszi,mar vartam!
@hajnalkanagy90917 жыл бұрын
ZWGWisler eszmeletlen p.f. a voideo!!!👊
@hajnalkanagy90917 жыл бұрын
P.f.👍
@utisz39663 жыл бұрын
Kedves Cobranco! Egy kis kiegészítés: a 40 percnél említed, hogy a Prokletije az Alpok után a legmagasabb hegység Európában. Azonban nem vetted figyelembe pl. a Pireneusokat vagy a Sierra Nevada hegységet, ahol 3.000 méter fölötti csúcsok is találhatók. Amúgy jó a filmed, gratulálok hozzá, és üdvözöllek szintén Miskolcról.
@cobranco3 жыл бұрын
Úgy rémik a Kaukázussal példálóztam, aztán a többi valószínüleg kimaradt az összehasonlításból, egyébként igazad van.
@zoltanbarkoci3630 Жыл бұрын
Igy helyes Prokletije! Cobranco lenyeli az i betűt!
@istvaneri87547 жыл бұрын
Nagyon tetszett!!!!!!!!!!!!!!!!!
@attilathiesz59607 жыл бұрын
Jöhetne már a 2. rész! :-)
@stewejohnn32057 жыл бұрын
Eszméletlen szép🏆👍
@attilathiesz59606 жыл бұрын
Végignyomtuk motorral ezeket az utakat! Az biztos hogy nem vagytok normálisak!😊 A fil alapján pontosan minden utat megcsináltunk plusz még 27 km köves sziklás utat Fierze közelében egy jó nagy szopás volt! A kompot lekéstük Fierzében aludtunk. Másnap mentünk a kompal. Fasza volt.
@cobranco6 жыл бұрын
Örülök,hogy összejött.Durva egy környék az egyszer biztos,de ettől izgalmas.Én biztos visszamegyek még valamikor. :)
@attilathiesz59606 жыл бұрын
cobranco Szerintem jövőre mi is!😊
@attilA_pankeR6 жыл бұрын
Néztem én is a videódat Attila, "Cobranco nyomában" :) Egy részét mi is megnéztük szintén motorral, igazi élmény volt, köszönjük a Mesternek a videós felvezetést, látványtúrát, roadmovie-t, bármit Emelem én is a kalapom, hogy mindezt bicajjal, cuccal, kamerával a kézben végigdumálva megcsinálták. Nem beszélve a többi túráról... Kedvenc videocsatornám, hajrá Miskolc, hajrá Cobranco!
@maminti17337 жыл бұрын
Nagyon jó a visszanézés snitt 1:18-nál, ilyet amatőr filmeknél (de ki itt az amatőr?) nem látni, mintha repülnénk! Gratula, máskor is vesd be!
@isabelhuszka13213 жыл бұрын
ez érdekes, itt már voltam, de hogy-hogy nem írtam semmit? vagy írtam, de valami közbejött, szerintem a végén jártam, amikor a szomszéd kopogott és lement a videó, mire elküldtem volna a hozzászólást. - Nem érdekes, viszont most már biztosan tudom, hogy volt ez a Zogu, sokszor összetévesztem Gormmal, aki viszont dán király volt.
@cobranco3 жыл бұрын
Iabel! Nem törlök semmi! Szerintem nem voltál itt. A legtöbben ennél a filmnél illetve az albán túránál eltévesztik a házszámot. Ez az epizód a 2017-es Montenegro visszainteget túra második napja, és a soron következő albán részek is így tovább, szóval a helyes sorrend az lett volna, a Montenegró első rész után ez jön, majd az albán 4 után a monti 2. Persze ez lehet zavaros, ezért ajánlom mindenkinek a lejátszási listákat, ez a sorozat egyben "Balkán körút 2. 2017. címen keresendő.
@isabelhuszka13213 жыл бұрын
@@cobranco Igazad lehet, mert te jobban tudod, pindurkát zavarban voltam, mikor mi jön.
@Afonya2go6 жыл бұрын
Tényleg meglepő volt a müezin dalának kezdete 9:11-kor? 9/11!
@vapayoutub7 жыл бұрын
kedves Cobranco, az 5 eves lanyom utan most mar a 2 eves lanyom is lelkesen keri a videoidat ... olyannyira, hogy folyamatosan be akar maszni a kepernyobe. Koszonjuk !!!
@moravcsikszilard6 жыл бұрын
Túl a nagyon szép és érdekes túrákon (évek óta nézem a sorozatokat), nekem nagyon bejön a kezdő zene is (itt pl. 1:16-tól). Kedves Cobranco vagy nézőtársaim, tudja valaki, kinek a zenéje ez?
@palihdcsenel12605 жыл бұрын
Mi másodjára voltunk és ugyanezen az utvonalon
@Debre.7 жыл бұрын
Fantasztikusak ezek a filmek... a National Geographic lehúzhatja magát a WC-n. :) Bár annyit azért megjegyeznék, hogy a Prokletije-okfejtésednek nem volt túl sok értelme, ugyanis a Pireneusok, az Appeninek és az Olümposz, fél Kis-Ázsia is magasabb nála. A szintén Albániai Šar-hegységről meg nem is beszélve. Vagyis elég távol áll a második helytől. :)
@cobranco7 жыл бұрын
Jogos! Nem gondoltam,hogy ilyen gyorsan észreveszi valaki.A gond az,hogy belekezdek valamibe,jön egy látványosság,akkor megakadok,majd folytatom,ha eszembe jut,vagy nem...vagy másképp és mást. :) Eredetileg azzal kezdtem,hogy az egy terület-egységre jutó 2500-as csúcsok száma,majd a legmagasabb csúcsok,aztán végül a eljutottam a Kaukázusig.Gondolkoztam kivegyem-e,de akkor a képi anyag is megy a levesbe... Annyi felé kell koncentrálnom egyszerre/kameramozgás,szélzaj,napállás,mindemellett sokszor akár 60 km/h-nál félkézzel egyensúlyozva kell lehetőleg összefüggő szöveget mondani/csúcsnak be bakik...elnézést!
@Debre.7 жыл бұрын
cobranco Érthető, köszönöm a gyors választ. :) Maga a rész egyébként különösen tetszett, mivel tele volt Norvégiára emlékeztető helyekkel, ami nálam mindig pluszpontot ér. :D
@jozsefmillei397320 күн бұрын
Boldog Új Évet-sok kalanddal érdekes videókkal. Ha van a memóriában, akkor kérünk feltölteni egy sok részes Balkán+tengerpart videó filmet vadkempinggel, bőséges ebéddel, vacsorával, lötty-teszttel, bikinis szép asszonyokkal.
@milarepa565 жыл бұрын
Csak csatlakozni tudok az előttem szólókhoz,valóban csodásak a videóid. Meg is jött a kedvünk egy albániai nyaraláshoz.Ezzel kapcsolatban lenne egy kérdésem. A pénzváltást , hogy intéztétek ? Illetve a bankkártya mennyire használható kint ?
@cobranco5 жыл бұрын
Sok sikert hozzá,nem fogtok csalódni :) Az isten háta mögött a bankkártyára nem bíznám magam,a tengerparti részeken,városokban a legtöbb helyen OK.Mi végül pénzt nem váltottunk,arra pár napra az euró is megtette,mindenhol elfogadták,az átváltás már nem volt annyira fényes.Nagyobb helyeken mindenhol van hivatalos pénzváltó is,de érdemes figyelni a comisszióra.Egyébként sok helyen utcai pénzváltók is voltak.
@milarepa565 жыл бұрын
@@cobranco Köszönöm
@geregivan3 жыл бұрын
Csak szeretném megköazönni a videot mert 13 mapja voltam igaz autóval de valami eszméletlen lálegzet elállitó köszönöm mester Remálem lesz még ilyen extrém útvonal amit kopirozhatok
@rakonczayrobi3 жыл бұрын
Engem nagyon érdekelne, hogy most is ilyen jók az utak? és most is ilyen kevés a turista? Meg persze az is hogy mennyire problémás az oda vezető út? Megköszönném ha válaszolnál! :)
@geregivan3 жыл бұрын
@@rakonczayrobi hello problémásnak nem mondanám az utat csak nem szabad beizgulni a kanyarokra én nagyon azt tettem és ezért égettem le a fékeket de viszont ha normálisan vezet az ember akkor nincs gond valóban állig találkoztam 20 autóval 5 motorosal ami szintén jó a határátkelőn semmi gond nem volt és egy autó volt előttem csak de zöld kártyát kértek igaz szerb rendszámmal voltam lehet a magyar rendszamos autóra nem kérnek ezt nem tudom viszont mikor beérkeztek Skadar vagyis másképp skodra városba na ott kezdődik a buli meg kell szokni annak van előnye aki jobban vezet vagy dudál és így van ez tiranaban is és minden nagyvárosban albaniaban de viszont érdekes módon vigyáznak egymásra a forgamban semmi gond nincs csak meg kell szokni az ontorvenyuseget mielőtt beérnek albanokhoz valóban megéri Gusinje mellett ahol a mester is volt aki pasa forrást is megnézni mesés a rálátást Prokletije hegysegre esetleg valamiben meg tudok segíteni ittt vagyok valamint elnézést kérek az ékezeteket néha kihagyom mivel több nyelvű a billentyűzetem és fárasztó mindig átállítani néha pedig a Google javít ahogy kedve tartja
@FeketeTibor-d6u7 жыл бұрын
1:18:24 Először csak pislogtam, hogy ezt meg hogyan vetted fel, de aztán rájöttem, hogy animáció. :) Saját gyártmány?
@cobranco7 жыл бұрын
Rendszeresítettem egy magassági kormányt a bringára :)
@laszlogali31017 жыл бұрын
Szia Cobi bácsi kellene már neked egy füles miki,mert bizony néha rossz a hang a szél miatt,tudod olyan kamerához csatlakoztatos biszbasz,bizony bizony várjuk a köv. részeket,külön gratula a szintekhez a tura résztvevöknek,sok sikert jo pihit kivánok Németo.-bol ,a nikon coolpix-nek van kettö fajta vizállo poket foto camerája,mert hogy kellene ám vizalatti foto is!Perfect 10 pont ismét a tiétek,és ha már Miskolc az Edda ne maradjon ki,jo! üdvözlettel:egy bringás rajongo
@cobranco7 жыл бұрын
Nem úgy működnek ám a kamerák,mikrofonok,meg a kütyük úgy általában a gyakorlatban,mint promociós filmekben.A kézi kamerám 10méterig vízálló,három fokozatú szélzajcsökkentés,a sisakkamera külön füles mikivel működik,akció körülmények között ezekből ennyi hozható ki.Eddás dalbetét van,nem is egy,keresd meg,csak 150 videót kell végignézni,van idő,hosszú a tél :)
@laszlogali31017 жыл бұрын
Ugylesz megnézzük öket,vizalatti felvétel??
@norakupsza96364 жыл бұрын
Milyen címen lehet megtalálni ezt az ominózus promóciós fimet?
@cobranco4 жыл бұрын
Nóra, ki emlékszik már arra...Nem veszítettél semmit :)
@norakupsza96364 жыл бұрын
Az elmondás alapján nyilván nem nagy szám az a promó. Csak valahányszor elindítom a Montenegró 2017. videósorozatot, az 1.albániai filmben szembe találkozok a jellemzéssel. De elhiszem, h olyan, is.... :)
@Imerko3 жыл бұрын
@@norakupsza9636 Amúgy már 9szer jártam Albániában, idén tervezem a tizedik utat :)
@gyulabujtor73784 жыл бұрын
Óriási a teljesítményetek! Felfelé tekersz és félkézzel fogod a kormányt? A lejtős résznél kerestem a féket a fotelen. Köszönöm az élményt.
@cobranco4 жыл бұрын
A film nagy része félkézzel, nyeregből filmezve készül. Sportkamera csak lejtőzéseknél megy. Volt száguldás, az egyszer biztos :) Nem veszélytelen, de óriási élmény is egyben!
@Andryshun7 жыл бұрын
".... nőknek van egy kis nehezítés: egy Woodman-féle castingon kell átesniük. De ez sem egy nagy kunszt." :D :D 11:00
@zsolt5337 жыл бұрын
Szia Cobranco. Először is nagyon szeretjük a videóid! A kérdésem az lenne, hogy milyen programmal vágod a videókat és melyik zenekar zenéjét használod ennek a videónak az elején? Előre is köszönöm megtisztelő válaszod.
Nagy bringás és videós vagyok, ezért feltűnt, hogy rengeteget tudtok rögzíteni út közben. Mi a titka az akkumulátornak, illetve kamerával, vagy telefonnal veszitek? A film egyébként nagyon jó, és részletes.
@cobranco7 жыл бұрын
A kamerák és egyéb elektromos kütyük energia ellátása tényleg az egyik legnagyobb kihivás,mivel többnyire vadkempinges túrákat csinálunk.Az egyik túratársam villamosmérnök és az idők folyamán egyre több és egyre hatákonyabb megoldásokat fejlesztett ki a probléma megoldására.Van házi készítésű napkollektor,akkubank,spéci gyorstöltő stb.Persze kamera aksikból is van dögivel :) A filmekben elég sokszor szóba is kerül a téma,érdemes megnézni a többi feltöltést is,ha érdekel a téma.
@arpadracz1477 жыл бұрын
Mi tortent Istvan Pistivel vagy Thomas Anderssel?
@t3tv3s7 жыл бұрын
Már drónt is bevetettél? Remek felvételek.
@emilfanuta3833 жыл бұрын
Traducerea în limba romana ??
@vetrokovacsgergo49537 жыл бұрын
Én a Grabom szerpentin elején a forrást megreckíroztam volna, nem hiszem, hogy lenne a szikla tetején egy Brazil-telep :-)
@cobranco6 жыл бұрын
A mediterrán vidékeken nem a brazil-telep a probléma,hanem az elhullott állatok és egyéb más ami a vízbe kerülhet.
@FeketeTibor-d6u7 жыл бұрын
A montenegrói-koszovói-albán hármashatáron vadkempingezést macerásabbnak képzeltem el. Már csak a bonyolult politikai helyzet miatt is én aknamezőket, járőröket vártam volna. :)
@cobranco7 жыл бұрын
Engem is meglepett,hogy milyen nyugi volt,nem biztos,hogy mindig igy van.
@zselatyne3 жыл бұрын
Most már aszfaltos a határtól az SH20. :)
@habanraiser7 жыл бұрын
fasza este mar inditom is alvas eloot..kossz!
@EgervaryGergely7 жыл бұрын
A magyar Zseri grófnő, azaz Apponyi Geraldine I. (Ahmet) Zogu albán király feleségeként a rövid életű albán királyság első és egyetlen királynéja volt.
@cobranco7 жыл бұрын
Köszönöm a kiegészítést.Akartam beszélni a magyar vonatkozásokról is Zoguval kapcsolatban,de elkalandoztak a gondolataim,végül kimaradt.
@laviedaventuredesmaminos4 жыл бұрын
Milyen jo svajci sapkad van le gruyère a legfinomabb kemeny sajt a vilagon...nekem
@cobranco4 жыл бұрын
Ismerem, az idén Svájcban voltunk. Kipróbáltuk a "fondu a a la gruyere" -t :)
@geregivan3 жыл бұрын
Nagyott hahotaztam ide kellenek fékek a c5 ön szarrá égettem a fékeket de annyira hogy füstöltek ás vagy egy órát pihentünk mire vissza jött a fékhatásom eszméletlen egy út
@h_kartagoi7 жыл бұрын
Kedves Cobranco! Remélem olyan matricát ragasztottál fel a hágón, amin már Albánia zászlaja is szerepel, mert különben tekerhetsz vissza kicserélni. A táj szédületes, a film szintén- hozza a kalandot. Azt hiszem a gyerekek csokit kértek- ha valaki megy, akkor vigyen nekik:-)
@cobranco7 жыл бұрын
Először pénz volt,csak miután kitörtünk a "blokádból",adták le a csokiig :)
@janoshorvath43847 жыл бұрын
Huh Cobranco. Minden tiszteletem. Amikor az albán stelvion kaptattatok felfelé, szabályszerűen hányingerem lett, és ráparáztam, nehogy valami bajotok legyen.
@attilagacsalyi50393 жыл бұрын
Európa legmagasabb hegysége a Kaukázus. Bizony. Az Európában (is) van.
@jpetrenyi7 жыл бұрын
Cobranco, ez valószínűleg tetszeni fog: Theth: www.relive.cc/view/e1004857462 Valbona: www.relive.cc/view/e1004876743 Van még. :)
@cobranco7 жыл бұрын
Tényleg tetszett :) A Teth nálunk is tervben volt,de mivel kitérő lett volna,kimaradt,kár érte... A második megvolt,de nem spoilerezek :) Egyébként gratulálok,szép teljesítmény!
@jpetrenyi7 жыл бұрын
Huh, nagyon félreérthető voltam és nem szeretnélek rossz döntés felé vinni. Szóval a Theth bringával nem járható, ne is gondozzál rajta. A hágó után nagyon durva földút van, végig. Mi Shkodrában béreltünk terepjárót, de még az is megszenvedett vele. A szállásadónk mondta, hogy ő rendszeresen ment motorokat, mert a völgyben azok is elakadnak.
@laszlosimandi66555 жыл бұрын
2:15:10 Tirana sör Fasza!
@toth85162 жыл бұрын
Ezeket az útakat még ausztria is megirigyelné. Viszont a magyarországi minőséget meg sem közelíti.
@zsoltmikola72826 жыл бұрын
A medvéktõl nem féltek?.éjszaka sátorban.
@cobranco6 жыл бұрын
Hazudnék,ha azt mondanám,hogy nem kerültek szóba a medvék,főleg annak fényében,hogy első éjszakán még ott figyelt a rántott hús,szalonna,kolbász stb a táskák mélyén :)