Szavakon túl - Borbély Alexandra

  Рет қаралды 199,578

Kadarkai Endre

Kadarkai Endre

Күн бұрын

Iratkozz fel a csatornámra: bit.ly/Kadarka...
kövess Facebookon: bit.ly/Kadarka...
Instán: bit.ly/Kadarka...
szerkesztő- műsorvezető: Kadarkai Endre
A Szavakon túl egy saját fejlesztésű beszélgetős műsorom, amelyben népszerű színészek, zenészek, televíziósok vallanak önmagukról. Nem egy hagyományos portréinterjút kell elképzelni. Mindig 20 fogalmat kínálok fel a vendégnek. Valamennyi talányosan az alany életének egy epizódjára, személyére, egy korábbi idézetére utal, még ha ő nem is tudja, hogy pontosan miképpen.
Ebből a húsz kifejezésből a vendég választja ki azokat a fogalmakat, amelyekről beszélgetni fogunk, de ő maga sem tudja igazán előre, hogy mi is lesz a pontos téma. Ketten együtt, közösen alakítjuk a beszélgetés tematikáját.
A műsor a minden vasárnap 13.00-tól hallható a Klubrádióban.
Készítők: Árva Brigitta, Mihók Péter, Rózsahegyi Gábor
Borbély Alexandra (Nyitra, 1986. szeptember 4. -)[4] Jászai Mari-díjas felvidéki színésznő.
Gyermekkorát a Szlovákiában található Nagycétényben töltötte. A komáromi Selye János Gimnáziumban érettségizett. Felvételizett a pozsonyi színművészeti egyetemre is, de végül mégis Budapest mellett döntött. Mielőtt felvették volna az egyetemre, egy évet töltött stúdiósként a Nemzeti Színházban, ahova Jordán Tamás hívta. 2012-ben végzett a Színház- és Filmművészeti Egyetemen. 2012-től a Katona József Színház tagja. 2017-ben, Berlinben elnyerte az Európai Filmakadémia legjobb európai színésznőnek járó díját a Testről és lélekről című filmben nyújtott alakításáért.
Filmjei
The Glass Room
Drakulics elvtárs
Hamlet 360
Testről és lélekről
Minden vonal
Az éjszakám a nappalod
Swing
A telep
Kimenő
A rajzoló
Coming out
Mélylevegő
069
Sátántangó
Sorozatszerepei
Mellékhatás
Terápia
Hacktion
Munkaügyek
Átok
Fla5h
Hajónapló
forrás: wikipedia

Пікірлер: 279
@hildacsontos6515
@hildacsontos6515 3 жыл бұрын
Egy szülő ( sokszor jóakaratból ) mennyire ártó tud lenni. A mérgező szülő.... Szinte minden interjúban Apuka szóba kerül. Imádni való igazi nő. Az ízes magyar kiejtése. Amit pedig a nőkről mond, sajnos mennyire igaz. Édes volt, természetes, gratulálok!....és nagyon bájos Kedves Alexandra!
@mariakhan4506
@mariakhan4506 3 жыл бұрын
Nagyon bájos, kedves, szeretnivaló, drága szinésznö. Egyedülálló! Nagyszerü teremtés. Legyen több önbizalma!
@SM-yd2em
@SM-yd2em 3 жыл бұрын
Szuper volt!
@palnebereczki2713
@palnebereczki2713 3 жыл бұрын
Sajnálom,hogy a művésznő nem hisz jobban magában.Remek ember,jó színésznő. Tud szerény maradni.Megtalálják majd a szerepek!!!
@melindagulyas5435
@melindagulyas5435 3 жыл бұрын
Erőltetett, vontatott és mesterkélt volt a beszélgetés.
@e.nemeth3504
@e.nemeth3504 3 жыл бұрын
Nagyon - nem egy élvezetes, figyelemfelkeltő beszélgetés volt...
@incikaticaa
@incikaticaa 3 жыл бұрын
Nekem tetszett ez a beszélgetés. Köszönöm és szerintem nagyon is őszinte, ami nem kell hogy azt jelentse, hogy gondolkozás nélkúl mindenre, szűrők nélkül, válaszolni kellene. Nekem hiteles így ahogy van. Egy mély érzésű, okos nő.
@krisztinamolnar6800
@krisztinamolnar6800 Жыл бұрын
hogy lehet egy ilyen fantasztikus nő ennyire önbizalom hiányos... óriási értéke az országnak ♥️
@norapletser353
@norapletser353 3 жыл бұрын
Nagyon szeretem ezt a Nőt :) ! Mindig is szimpatikus volt és ez a beszélgetés megerősített ebben az érzésemben!
@vilanelle7816
@vilanelle7816 3 жыл бұрын
Nagyon jo szineszno.De, itt nem tudtam eldonteni,hogy vegig szerepben volt,vagy teljesen be volt feszulve.
@tiborszeitz2235
@tiborszeitz2235 2 жыл бұрын
Dettó
@8justbecause
@8justbecause 3 жыл бұрын
Különleges nő, sok lelki sérüléssel.
@marikaszucs902
@marikaszucs902 3 жыл бұрын
Szerintem igazi művész, azért ilyen, rendkívül érzékeny.
@zalaikertem
@zalaikertem 3 жыл бұрын
Szerintem aranyos. Érzékeny, tökéletlen, tökéletes Ember :)
@Nepi01
@Nepi01 3 жыл бұрын
Én szüleim nem kicsit mérgeztek ezért ajtót mutattam nekik. Az energiavámpírok az életünket akár tönkre is tehetik.
@borbalasoos4062
@borbalasoos4062 3 жыл бұрын
Nagyon szeretni való Alexandra! A vívódásaival, a gyötrődéseivel, a hisztijeivel, amikor elfelejti, hogy a legjobb színésznő stb. Nehéz és sosem lesz könnyű az élete, igaza van Endrének. Aztán ő is belátta. Szép, érzékeny, vibrál, különleges, vonzó nagyon, titokzatos. Ő így jó. Két szó, egy tekintet, egy hangsúly porba löki, de aztán fel is tud kelni! Ez az övé ez az állandó harc önmagával. Amit a nézőknek ad, az meg a mi ajándékunk. :) Köszönjük Alexandra! :) Endre, megint nagy voltál! (Y)
@kinga6602
@kinga6602 3 жыл бұрын
Endrének ez a "ha nem akarsz beszélni róla nem beszélünk", aztán mégis rákérdez, mégis boncolgatja, nem engedi el a témát már nekem kínos. Szandra mondta, h nem akar a gothár-témáról beszélni. endre: jó, de akkor csak azt mond meg... percekkel késöbb, amikor már igenis beszéltette róla, szandra: nem hiszem, hogy erröl többet kéne most beszéni. endre: jó, de akkor még hadd összegezzem... és ez nem egyedi eset, szinte minden interjúban ez van. hallgatom, mert érdekel, de néha felidegesít, az az igazság
@gyurkovicsrita4524
@gyurkovicsrita4524 3 жыл бұрын
szerintem megtalálja Endre azt a vékony határvonalat, ami még éppen belefér, és amire (sajnos vagy nem) kíváncsiak az emberek, de úgy, hogy ne legyen tolakodóan sértő a kérdezés.
@miklosrobertambrus8278
@miklosrobertambrus8278 3 жыл бұрын
Szerintem ebben az esetben jól tette Endre, hogy nem engedte el a témát, a söpörjük a szőnyeg alá a dolgokat helyett meghallgathattuk Borbély Alexandra véleményét a kérdésről ami az én értékrendem szerint egy teljesen vállalható álláspont volt, a kérdések előli megfutamodás pedig egy interjúhelyzetben csak a legritkább esetben az.
@fatumteam
@fatumteam 3 жыл бұрын
@@miklosrobertambrus8278 így van, nem baráti beszélgetést folytat, ő egy riporter, aki nagyon ügyesen szedi ki az emberekből néha azt is amikről ők maguk nem akarnak beszélgetni, ez a része az oknyomozói munka, minden más csak reklám
@TheOriginalLaszloVarga
@TheOriginalLaszloVarga 3 жыл бұрын
Nem is értem ezt a jelenséget: egy szeplős, vörös(es) hajú lány mitől csúnya? Nem Alexandrától hallom ezt először. :/
@TheSoprano999
@TheSoprano999 3 жыл бұрын
Semmi különös....szerepet játszik.
@seva8222
@seva8222 3 жыл бұрын
okos, erzekeny, tehetseges es gyönyörü (több arcu ) NÖ. Ujabb remek beszelgetes, manir mentes es öszinte. Köszönöm.
@lajosnemagyar3088
@lajosnemagyar3088 3 жыл бұрын
Több színésztől hallottam már, és szinte hihetetlen volt, hogy tele vannak gátlással, szorongással. Itt erre láttunk itt-ott szívszorító példát. Nagyon szimpatikus ez az őszinte vívódás. Az ember szinte szeretne segíteni neki. Ismét egy nagyon kellemes órát szerzett nekünk. Gratulálok!
@mulesz
@mulesz 3 жыл бұрын
Színészeknél sikk látványosan örlődni, direkt nem is akarják feldolgozni a traumákat, mert azt hiszik, attól lesznek jobb színészek
@zolibondor5366
@zolibondor5366 2 ай бұрын
Hálásan köszönöm az interjút Alexandra!
@fatumteam
@fatumteam 3 жыл бұрын
18:40 érdekes, amikor arról van szó, hogy szerepeljenek, akkor ez nem idegesíti őket, egyik se mondja, hogy a titkárnők, alkalmazottak, orvosok szerepeljenek már ennyit. Hát ezért vannak előtérben most is, (mert a többi nem szerepel ennyit a képernyőn).
@edeneposch9737
@edeneposch9737 3 жыл бұрын
Szerettem volna élvezni a beszélgetést, elmélyedni, de a durván sok reklám egyszerűen ezt ellehetetlenítette. Az érzést ahhoz tudnám hasomlítani, mikor az ember éhesen eszik egy jó ételt, és fél percenként elveszik előle, helyette valami gusztustalanságot tolnak oda, aztán visszakapja, hogy egyél tovább, és újra stb. Vagy mikor aludna az ember, de folyton felkeltik. Erre ki kéne találni valamit ( tudom, hogy pénzből élünk), mert ez több, mint zavaró. Erről írok, miközben a produkcióról kéne, hát erről beszélek, ezt váltja ki az emberből. Na, azért is: érdekes beszélgetés, egy kevéssé meggyőző színésznővel, köszönöm.
@Kadarkai
@Kadarkai 3 жыл бұрын
Hamarosan megoldódhat ez a probléma, egy szimbólikus összegért a hónap valamennyi adása (Világtalálkozó, Szavakon túl) elérhető lesz reklámmentesen.
@fergep
@fergep 3 жыл бұрын
Ha van lehetőség nem mobileszközön, hanem számítógépen (pc, laptop) nézni, akkor a youtube lényegesen kevesebb reklámot fog feldobni.
@tiborszeitz2235
@tiborszeitz2235 2 жыл бұрын
KZbin premium. Megéri 🙂
@molnarszerka2140
@molnarszerka2140 3 жыл бұрын
Nekem úgy tűnt végig szerepet játszott, az volt a fontos, h önnmagát különlegesnek tüntesse fel. De lehet h tévedek.
@vivienpasztor4871
@vivienpasztor4871 2 жыл бұрын
Nagyon köszönöm, hogy meghívtad az Alexandrát. Fantasztikus ember, aki tisztában van önmagával. Vicces és tökéletesen jó színésznő 🙏❤️🙏
@z.incze.4503
@z.incze.4503 3 жыл бұрын
Na eddig ez viszi a prímet....reklám tekintetében. Hogy-al nem kezdünk mondatot, de HOGY A BÚBÁNATOS RETEKBE LEHET 12 REKLÁM EGY SZŰK EGY ÓRÁS VIDEÓBAN?
@Kadarkai
@Kadarkai 3 жыл бұрын
Hamarosan megoldódhat ez a probléma, egy szimbólikus összegért a hónap valamennyi adása (Világtalálkozó, Szavakon túl) elérhető lesz reklámmentesen.
@z.incze.4503
@z.incze.4503 3 жыл бұрын
@@Kadarkai Egy adblock lenne jó Android-ra(volt valamikor csak a pénzéhes világ el tette láb alól) .Mindenkit fizessen a munkáltatója s akinek az nem elég, menjen kapálni....!
@katalinkatona7434
@katalinkatona7434 3 жыл бұрын
vártam ezt a nőt, de csalódtam, túljátszotta az egész beszélgetést és nem tudom magánál volt-e, amikor felöltözött..
@agnesbajka6784
@agnesbajka6784 3 жыл бұрын
Milyen mergezo a kommented.. Szerintem igen is oszinte es milyen jo, hogy nem az On/te izlese szerint oltozik..nagyon unalmas lenne.
@bakajudith
@bakajudith 3 жыл бұрын
az egész lénye tele van megfelelési kényszerrel és gátlásokkal. Kellemes nő, de valahogy ezeken már túl kellene lépnie.
@e.nemeth3504
@e.nemeth3504 3 жыл бұрын
Nem vagyok benne biztos, hogy mindenért az apját kell hibáztatnia... és ha az apjának nincsenek elvárásai? akkor is eljutott volna ide?!
@dzsodszo2672
@dzsodszo2672 3 жыл бұрын
Azèrt mert nektek nem volt dolgotok ilyen szülôvel èn teljesen èrtem mirôl beszèl!!
@sterdamm
@sterdamm 3 жыл бұрын
@@dzsodszo2672 en is...
@belaacs5238
@belaacs5238 3 жыл бұрын
Nyugi Alexandra, Oszkar is lesz csak a forgatokonyv meg nem keszult el. Gratulalok Endre a felkeszultsegehez es ahogy "egyhuron pendul" minden vendegevel.
@FGSlin
@FGSlin 2 жыл бұрын
Nagyon kedvelem Alexandrat, o egy csinos, bajos, kulonleges, tehetséges es szimpatikus holgy!
@szilviatoth4140
@szilviatoth4140 Жыл бұрын
Endrét nagyon jó médiaszakembernek tartom. Általánosságban viszont nagyon igaz, ha valamihez nem értünk, abban véleményt, ítéletet formálni nagyon veszélyes lehet. Ő nem pszichológus, ha az lenne, tudna nagyon jó tanácsokat adni, azt gondolom. Ilyen megjegyzéseket tenni, hogy adott dolog biztos nem fog megváltozni, pl a szülőknek való megfelelés stb nagyon rossz volt hallgatni. Endre, ha ez ennyire érdekel téged, kérd ki szakember véleményét, mennyire messzire mehetsz el ilyen téren. Alexandra, bármit meg lehet változtatni, mélyen gyökerező sémákat is, az azokhoz való hozzáállást, hatást… szóval nem kell mindent mindenkinek elhinni. "Inkább néznék szembe megválaszolhatatlan kérdésekkel, mint megkérdőjelezhetetlen válaszokkal." Richard Feynman
@evazatyko2949
@evazatyko2949 Жыл бұрын
Borzalmas kiszolgáltatott pálya a színészeké... Pedig Alexandrának a 2 nyelv miatt még duplán vannak lehetőségei, mint a helyi színészeknek. Kellene nekik egy civil szakma is, hogy ezt ne így éljék meg. Kerekes Viktória színésznő a HorKer vállalkozásával kertet épít és lakásokat újít fel. Imádja csinálni. Tudom, ez nem mindenkinek pálya. Kölnben pedig az egyik újságíró sulit csak úgy lehet elkezdeni, ha előtte az illető letöltött egy év mezőgazdasági gyakorlatot. Endre, vállaltad volna? 🙂 Köszönöm az őszinte és mély beszélgetést.
@attilazsoldos7940
@attilazsoldos7940 3 ай бұрын
A kritika,..ha hiteles személytől jön.... Építőjellegű kell,hogy legyen.
@zsk8301
@zsk8301 3 жыл бұрын
00:53 A szavak listája 01:55 Szó #1 10:02 Szó #2 16:15 Szó #3 24:48 Szó #4 31:02 Szó #5 42:12 Szó #6 47:20 Szó #7 51:34 Szó #8
@tiborszeitz2235
@tiborszeitz2235 2 жыл бұрын
Köszi! Hogy lehet aktívvá tenni a időzítőket a hsz-ban?
@zsk8301
@zsk8301 2 жыл бұрын
@@tiborszeitz2235 azt hiszem automatikus, legalábbis én nem állítottam be semmi mást
@interstellar.overdrive
@interstellar.overdrive 2 жыл бұрын
@@tiborszeitz2235 elég ha simán leírod perc:másodperc formában, és a YT timestampet csinál belőle automatikusan.
@pistipro
@pistipro 10 ай бұрын
Mi ez a hülyeség? Timekodok? Miért?
@juditkontra3555
@juditkontra3555 3 жыл бұрын
Eddig sem volt szimpatikus a lány, de nem győzött meg a riport, pedig Endre, mint mindig, nagyon jó! Sajnos ez hisztizés, a kishitűség, az elégedetlenség, a türelmességet ne is említsem, iszonyatos rossz tulajdonságok...fel kéne már ennyi idősen nőni. Sajnos nem lesz kedvenc. De a nőkről alkotott véleményével egyet értek!
@veronikamiklosneszalai4671
@veronikamiklosneszalai4671 3 жыл бұрын
Bocsánat Kontra Judit, de kinek nincsenek rossz tulajdonságai ? Pl. Az is egy rossz tulajdonság ha valaki így ledegradál egy másik embert, ahogy ön teszi ...
@juditkontra3555
@juditkontra3555 3 жыл бұрын
@@veronikamiklosneszalai4671 ez igaz, mindenkinek vannak, de nem mindegy milyenek. Nem én degradáltam őt, saját maga mondta el ezeket, én csak felsoroltam a hallottak alapján. Arccal vállalva a véleményemet!
@distanz06
@distanz06 3 жыл бұрын
Na és akkor mi van, ha valakinek vannak rossz tulajdonságai? Önnek talán nincsenek? Kíváncsi lennék idős korára eljutott e legalább hasonló szintre, mint Alexandra, hogy kellő humorral és önismerettel tekintsen ezekre a "rossz" tulajdonságokra? Nem az a rossz, hogy vannak, hanem ha valaki nem is lát rá ill nem akar változtatni. Az meg nem kor kérdése, hogy mennyi van, meg vannak e még, hanem, hogy mekkora puttonyt hoz gyermekkorából, milyen mélyek azok a minták, rutinok, meggyőződések, hiedelmek, sebek, amik gyerekkora óta vele vannak..
@vecseisz1365
@vecseisz1365 3 жыл бұрын
"De a nőkről alkotott véleményével egyetértek!" Hát, ezt megértem, Ön engem is most meggyőzött...
@evaszucs5514
@evaszucs5514 2 жыл бұрын
Ha nem oszinte ezugyben es nem beszel rola, soha nem tudod meg es nem irhatod le, hogy ezek milyen rossztulajdonsagok!Miert kellene felnonie ....ez a baja!
@IleIle33
@IleIle33 3 жыл бұрын
Szerintem nagyon gyerekes.... És állandó visszaigazolást vár, hogy dicsérjék őt, ha nem, akkor pedig feladna mindent, amíg valaki ki nem könyörgi....
@stohrtekla
@stohrtekla 3 жыл бұрын
Sajnos hozzám sem került közelebb. Sokkal nagyobb formátumú fiatal színészek vannak névtelenségben...😢
@adrienndr.fazekas2594
@adrienndr.fazekas2594 2 жыл бұрын
Pontosan ezt éreztem végig. Az első beszélgetés ami nem tetszett. A riportalany….. brrrrrr …..
@zsuzsannamatkoszalai8596
@zsuzsannamatkoszalai8596 Жыл бұрын
Nahát, érdekes lenne, ha felkérnék, hogy egy filmben a közeljövőben Ő játssza el Marilyn Monroe-t. Én el tudnám képzelni.
@timeavargyasi9156
@timeavargyasi9156 3 жыл бұрын
Szerintem nem szép nő, de miért akarja mindenáron, hogy mindenki szépnek lássa, miért lényeges, hogy ő jó nő legyen mindenképpen. Súlyos problémákkal küzd, az világos. Remélem sikerül kezeltetnie.
@tecafonagy7057
@tecafonagy7057 Жыл бұрын
Kicsit kemény, bántó az első mondat. Mondod te arcot nem felvállalva. Te szép vagy?
@Eeee-vx6vt
@Eeee-vx6vt 7 ай бұрын
Neha még KeresztesIldikóra is emlékeztet,talán a szemállása és a mosolya,nem is tudom.
@julialantos8093
@julialantos8093 2 жыл бұрын
Ha egy csúnya nő próbálkozott volna színésznőként befutni ilyen kommunikációs készségekkel, szóhasználattal, semmi esélye nem lett volna a pályán. És ez sok mindent elmond korunk filmvilágáról
@annadomokos1385
@annadomokos1385 2 жыл бұрын
A gyűrött blúzról csak annyit, hogy az én első ilyen blúzomat anyám tönkrevasalta.
@aranyosjanosne
@aranyosjanosne Жыл бұрын
Csak bámulom-és teljesen el vagyok ragadtatva!Csodálatos!Gyönyörű,érzékeny,arisztokratikus nincsenek rá szavak!Igazi SZINÉSZNŐ!Keresni fogom mikor,miben láthatom,igazi gyémánt,csiszolt,értékes,finom.Köszönet érte Kadarkai úr!
@evakummerer6035
@evakummerer6035 3 жыл бұрын
24 percig birtam "szegèny" nem tud rendesen beszélni minden kérdés után percekig gondolkodik nem őszinte....
@szolon1
@szolon1 3 жыл бұрын
Nagyon közvetlen, emberi és nagyon csinos színésznő!
@Nepi01
@Nepi01 3 жыл бұрын
Már megint 120 ezer reklám.😬🙃☹️😀😁🙂🤔😉🙆‍♀️🤠 Majd máskor nézem meg
@evajeva
@evajeva 3 жыл бұрын
Rengeteg a reklám, igaz! Állandóan megszakítja és ráadásul hülye helyeken.
@tstuby1
@tstuby1 3 жыл бұрын
Érdemes előfizetni KZbin-ra, sok előnye van. (Reklámoktól mentes minden műsor és csatorna)
@Kadarkai
@Kadarkai 3 жыл бұрын
Hamarosan megoldódhat ez a probléma, egy szimbólikus összegért a hónap valamennyi adása elérhető lesz reklámmentesen.
@Nepi01
@Nepi01 3 жыл бұрын
@@Kadarkai Egy a KZbin csatornának fizetett havidíjból kétséges számomra mennyi jut vissza, ez esetben Endre műsorának. Közvetve támogatnám a csatornát mert szeretném még sokáig élvezni Endre színvonalas, hiánypótló műsorait. Élek majd a lehetőséggel. U.i. Lelkiismeret furdalás gyötör mikor a blokkot kell használom. 3-4 reklám az még elmegy bár ezt a műsort vétek megszakítani. Viszont ha ebből nem finanszírozható a műsor, kevés a kultúra iránti érdeklődés akkor támogatom a kezdeményezést. Főleg ha szimbolikus.
@daddiokincaid9650
@daddiokincaid9650 3 жыл бұрын
Nem kell elofizetni. Adblocker Plus-t kell letolteni.
@ujnezopont
@ujnezopont 3 жыл бұрын
Én értem, hogy podcast, meg a kép nem fontos, de ha már KZbin-on van a műsor és ha már van kép, akkor nem lehetne, hogy így az ezermilliomodik adás környékén ne legyen már homályos? :D
@mariaklaradr.schaffer4781
@mariaklaradr.schaffer4781 3 жыл бұрын
Megragadom a lehetőséget kedves Alexandra, hogy itt köszönjem meg a Testről és lélekről című filmben nyújtott nagyszerű alakításodat!!! Talán egy nőtől hihetőbb, ha azt mondom, hogy igenis bájos vagy. Nem csak bájos, érzékeny, őszinte, tehetséges színésznő. Szerintem nyugodtan hidd el, hogy még sok jelentős szerep és elismerés vár Rád!
@v.k.zsuzsanna861
@v.k.zsuzsanna861 2 жыл бұрын
Hááát... nem egyszerű. Én nem tudnék ezzel a nővel sajnos együtt létezni - tudom, magánügy. Annyira tele van gátlásokkal, és ez átragad az emberre. (Beszédtechnika órák is kellenének neki, mert nagyon nazális.) De igyekszik. Lehetséges, hogy 30-40 év múlva le fogja vetkőzni ezeket a beidegződéseket: mindenkinek megfelelni, tetszeni, jaj, mit szólnak hozzá... stb. A szülői ház... ajaj.
@ginaveritissima3993
@ginaveritissima3993 3 жыл бұрын
Ha az en apam mondana nekem hogy nem vagyok sehol, hat mondanek neki erre valami szepet :)
@tundehegelsberger2384
@tundehegelsberger2384 3 жыл бұрын
Engem 4 hónapja kirakott a covid kellős közepén. 1 bőrönddel jöttem fel Budapestre egy üres albérletbe mert azt is mondta hogy ha a ház elött maradok 20 óra után kihívja rám a'rendőrséget...8-ig volt akkor a kijárâsi tilalom. Most meg kijelentett nincs érvényes lakcímem konkrétan hajléktalan vagyok. Ès büszke magára mindenkinek elmondja h mit tett velem. 😐
@etko54
@etko54 3 жыл бұрын
@@tundehegelsberger2384 35
@zsuzsannabeneneforgacs3098
@zsuzsannabeneneforgacs3098 2 жыл бұрын
Nem igazán tetszett ez a riport. Nagyon sok benne a "műnevetés"
@gergelycsallo5133
@gergelycsallo5133 2 жыл бұрын
A nyár végén egyik este szembe jött velem a művésznő az Andrássy úton...élőben is nagyon csinos :) A Testről és lélekről pedig remek film...
@bettiforgo4349
@bettiforgo4349 3 жыл бұрын
igazi pózer ez a nő ...a Kadarkai jó mint mindig 😁
@juditkolba8753
@juditkolba8753 Жыл бұрын
Szerintem, nem pozőr, SZINÉSZNŐ! ÉS JÓ!😍 ÉS MINDIG SZINÉSZNŐ. ARANYOS IS, NAGYON SZIMPI😍😍
@katalinbojte7805
@katalinbojte7805 Жыл бұрын
Azt hittem, velem van a baj. Pont így látom.
@agnessztankoczy5413
@agnessztankoczy5413 3 жыл бұрын
Ez megint nagyon-nagyon jó, lélekbe hatolóan őszinte beszélgetés volt. Kiváló ötlet, ez a fajta beszélgetés. Csudaaranyosak voltatok együtt. Nagyon szerettem!
@judithbukova6920
@judithbukova6920 5 ай бұрын
Ez a Nő egy csoda. Na meg Te is Endre. Köszönöm, hogy láthattam
@elenaconstantina
@elenaconstantina 3 жыл бұрын
Imádtam a beszélgetés minden percét, Alexandra egy tiszta lelkű Nő, gyermeki őszinteséggel válaszolt az Endre által jó kiválasztott témákra. :)
@MrIstvanNemeth
@MrIstvanNemeth Жыл бұрын
Alexandra: hideg báj 🙂
@viliamsinka34
@viliamsinka34 3 жыл бұрын
Jan Kraus interjúja Borbély Alexandrával (csehül és szlovákul): kzbin.info/www/bejne/nYHUfKaOlMpoptU
@irenmate671
@irenmate671 2 жыл бұрын
Nem igazán tudtam ráhangolodni Alexandrára, a beszélgetésre, nem tudom hová tenni őt, nem volt teljesen őszinte, jó hangulatu beszélgetés és ez nem Endre hibája Ő mindig profi. Sajnálom. Sok sikert kivánok
@anika19
@anika19 3 жыл бұрын
Ez a nő!!! Imádom! ❤️
@helenawostry1770
@helenawostry1770 Жыл бұрын
Az egyszerüsege es öszintesege nagyon megfogott aranyos
@gabriellasartory5241
@gabriellasartory5241 3 жыл бұрын
Vártam már,nem csalódtam :) Köszönöm
@lajosnecsery1084
@lajosnecsery1084 3 жыл бұрын
nem oszinte, hiteles... manir
@adrienn2488
@adrienn2488 3 жыл бұрын
Talán az első beszélgetése Endrenek, ami nem tetszett...és nem Miatta
@adrienndr.fazekas2594
@adrienndr.fazekas2594 2 жыл бұрын
Talán az első beszélgetés ami nem tetszett. A riportalany tönkretette az egészet.
@zitax76
@zitax76 3 жыл бұрын
Köszi Borbély Alexandra a felkiáltójelért!
@Nooryi1
@Nooryi1 3 жыл бұрын
Nagyon profi az uj sorozat is, alig varom a kovetkezo reszt. Esetleg Spotifyon elerhetoek lesznek a jovoben?
@Funkbwoy888
@Funkbwoy888 3 жыл бұрын
benned nem báj van, Kedves Szandra, hanem bűbáj! :)))
@gabriellaberta-somogyi5625
@gabriellaberta-somogyi5625 2 жыл бұрын
Az elsô pillanatban meglepett a mûvésznô orgànuma. Egy ilyen interjû soràn szâmomra fontosabb a belbecs, mint a külcsîn, és hât az,nagyon rendben volt:)
@timeanarancsik525
@timeanarancsik525 3 жыл бұрын
Annyira imádom ezt a műsort, de kár, hogy ide is betör az a sok retök politikai hírdetés....
@andreaguth4697
@andreaguth4697 3 жыл бұрын
44.után kikapcsoltam. Kibírhatatlan.
@zitahorvath4066
@zitahorvath4066 3 жыл бұрын
Sokkal színesebbnek, mélyebbnek, intellektuálisabbnak gondoltam őt.
@meszarosmate4257
@meszarosmate4257 4 ай бұрын
Tanulságos, elragadó személyiség! Magamra találtam néhány ponton..a színház világa kicsit távol áll tőlem, színészek terén kevésbé ismerem a kört, de ez a beszélgetés közelebb hozott, betekintést adott hogy igazán lenyűgöző és néha-néha elszomorító a nehézségek sorozata egy színésznő életében, de ők is emberek. Örültem hogy hallhattam :)
@beatagabriel6999
@beatagabriel6999 Жыл бұрын
Őszinte, bájos 😊 beszélgetés. Köszönöm az interjút, minden perce értékes.
@gabriellaszemmelveisz8593
@gabriellaszemmelveisz8593 3 жыл бұрын
Hát... nem tudom. Többet gondoltam a hölgyről. Nekem kicsit affektálósnak tűnt, bár biztos nehéz lehet úgy élni, hogy többnyire a negatívumok vannak a fókuszban. Beszédstílusa, választékossága átlagos, a megjelenése kicsit idejét múlt. ( ruházat, hajviselet kb. 80-as évek közepe). No, de ez csak egy vélemény, ettől függetlenül még lehet jó színésznő.
@szekibi
@szekibi 3 жыл бұрын
Jaja, évek óta mindig az jut eszembe róla ha megjelenik vhol, hogy kellene egy jó fodrász és/vagy stylist... A másik meg, hogy mikor beszél az az érzésem, hogy szenved állandóan..
@gyorgynecsesznegi1293
@gyorgynecsesznegi1293 10 күн бұрын
@@szekibi
@gyorgynecsesznegi1293
@gyorgynecsesznegi1293 10 күн бұрын
@@szekibi
@blaisecastleman2330
@blaisecastleman2330 2 жыл бұрын
Isten őrizzen meg a komplikált művészlélektől Haumann is látta ezt, nem csak a ruhát.
@diodoropirelli8389
@diodoropirelli8389 3 жыл бұрын
Vi la película on body and soul. Me fascinó la actuación de Borbely. Saludos desde México 🇲🇽
@diodoropirelli8389
@diodoropirelli8389 2 жыл бұрын
Quisiera darle un abrazo
@EdinaBoda
@EdinaBoda 8 ай бұрын
Szimpatikus hölgy,intelligensnek tűnik.Az hogy mit veszik fel?Ezen múlik a párkapcsolat.Őszinte részvét.Senki nem érti a lényeget...
@NiaSpirit
@NiaSpirit 3 жыл бұрын
Nagyon jó beszélgetés, ami élvezhetetlen a reklámoktól, sajnálom, kár érte...
@Kadarkai
@Kadarkai 3 жыл бұрын
Hamarosan megoldódhat ez a probléma, egy szimbólikus összegért a hónap valamennyi adása (Világtalálkozó, Szavakon túl) elérhető lesz reklámmentesen.
@daddiokincaid9650
@daddiokincaid9650 3 жыл бұрын
Adblocker Plus-t toltsd le
@gabormarton2838
@gabormarton2838 2 жыл бұрын
Hu de rossz a vágása ennek a résznek
@ildikoharsanyi8575
@ildikoharsanyi8575 3 жыл бұрын
Alexandra ,tökéletes nagyon bájos Nagybetűs NŐ vagy.Köszönöm hogy megtiszteltél mindnyájunkat az őszinteségeddel.Nagyon élveztem a riportot.
@MK-df8mw
@MK-df8mw 3 жыл бұрын
24:47 Az a momentum, amikor azt gondolod, "Nagyon jó vagyok!" És igen! Sikerült őszinte reakciókat is kicsikarni. A spicces nő ne bájologjon az ő párjának, de akkor ő miért kokettál a a riporterrel?
@juditkolba8753
@juditkolba8753 2 жыл бұрын
Kokettál??? Ö ilyen! Kicsit bájolgó, affektáló.
@gabriellabodoloczki6688
@gabriellabodoloczki6688 Жыл бұрын
Arról nem beszélve h Ervin nős volt amikor összejöttek. És ő beszél h a nők tisztességtelenek egymással. Azért ilyen féltékeny, mert magából indul ki. És fél, hogy vele is megtörténhet.
@fkzadori8810
@fkzadori8810 3 жыл бұрын
Nagyon érdekes/furcsa csajszi, de ez egy művésznél szerintem szinte követelmény! Érdekes volt....
@tamasbaranyi4869
@tamasbaranyi4869 7 ай бұрын
Borbély Alexandrát IMÁDNI KELL! Fantasztikusan tehetséges, emberien természetes.
@andreabukovic1801
@andreabukovic1801 Жыл бұрын
Ez az öltözék olyan tudat alatt bosszantó. Minthogyha nem igazította volna el magát rendesen. Gondolom, direkt így néz ki, de bármennyire is feltűnősködni akart, nem érte el a célját, illetve az ellenkezőjét érte el vele. Egyébként fura nőnek tartom, kissé merev és mesterkélt, nem tudja magát elengedni,
@zso0454
@zso0454 9 ай бұрын
Én nagyon sok terápiába járnék, s aput lekaparnám a lelkemről. Veled semmi probléma. Elvette tőled azokat az érzéseket, amitől tudnád szabadnak érezni magadat. ❤
@katalinhallgat8513
@katalinhallgat8513 5 ай бұрын
Kommentekből ítélve ez lett az egyik legmegosztóbb Kadarkai beszélgetés
@janosbak3690
@janosbak3690 Жыл бұрын
Nagyon érzékeny, nagyon őszinte nő, és nagyon tehetséges színésznő! Nem főszereplő a bulvár sajtóban, csak a szakmájának és a családjának szenteli az életét!..... Igen, van egy kis önbizalom hiánya, viszont mindíg ott van mellette a párja Nagy Ervin, aki átsegíti ilyen helyzetben. Nagyon összeillő helyes pár, és mostanra már egy boldog család!... Talán az egyik legjobb interjú volt!
@mulesz
@mulesz 3 жыл бұрын
Jó volna egy vendég, aki úgy egyben van
@szekibi
@szekibi 3 жыл бұрын
😜
@winifredclarke1977
@winifredclarke1977 Жыл бұрын
Birom ezt a not Annyira oszinte, annyira erzekeny Jo fej, csak nem szabadna a szivere vennie mindent Nem is kell szerintem bajosnak lennie, en ranezek es a 90's evek Pal Utcai Fiuk enekesnoje Aniko jut az eszembe
@jozsefnejaksa1725
@jozsefnejaksa1725 10 ай бұрын
Nagy szinèsznő?? Attol nagyon messze van!
@Pirike74
@Pirike74 3 жыл бұрын
Nagyon szimpatikus embert ismertem meg Szandrában, Endre pedig remek partner volt, mint mindig. Köszönöm!
@diodoropirelli8389
@diodoropirelli8389 3 жыл бұрын
Vi su película, la acabo de conocer, que buena actriz!
@ferencfrancsics8230
@ferencfrancsics8230 3 жыл бұрын
Hullámzó a beszélgetés izgalmassága, attól függően, hogy az egyes címszavakhoz tartozó tartalom mennyire fontos, hangsúlyos Alexandra számára, no meg néha attól is, hogy Endre belekérdezése mennyire találékony. Meg kéne már néznem a "Testről és lélekről" c. filmet. Érdekes alapozású Alexandra istenhite is. Egyébként szerintem Viktor volt az igazi, azaz tényleg Ő a nagy Ő. Azt a kapcsolatot kellene egyszer megfilmesíteni, benne a szakítást is.
@gatis3977
@gatis3977 3 жыл бұрын
Mondjuk inkább úgy, hogy Viktor volt az egyik, Ervin meg a mostani "nagy Ő".
@ferencfrancsics8230
@ferencfrancsics8230 3 жыл бұрын
@@gatis3977 amit nekem Ervinről sikerült e videóból kihámoznom, abban érzékelem, hogy több területen is ügyesen segíti Alexandrát átlendülni saját maga által nem előnyösnek ítélt érzelmi, vívódási elterelődésein, s finoman érzékeli Alexandra néha palástolni szánt érzelmi állapotait is. Nem kizárt, hogy engem inkább csak azt terelt Viktor felé, hogy arról a kapcsolatról elmondottak alapján nagyobb érzelmi töltöttséget érzékeltem, amit részben eredményezhetett az is, hogy korukat illetően számottevően korábbi volt meindkettőjüknek, nem a sokadik. Persze annak nyomán, amit Alexandra említett, az idő múlásával e korábbi nagy szerelem valamelyest fájó, de szép emlékké tud szelidülni. Az ilyen emlékek lenyomatát persze nem kis mértékben tudják befolyásolni egyrészt az azóta átélt szerelmek, illetve az jelenlegi szerelmi kapcsolat aktuális állapota is; mivel az összehasonlítgatást nem könnyen kerüli el az ember lánya, fia.
@juditnagy8084
@juditnagy8084 3 жыл бұрын
Szerintem is, Viktor a nagy ője, de hat mondja hogy o is foglalt. 38:00 nal mondja hogy Ervin mondja neki hogy mit elegedtlenkedik.. nem valoszinu hogy csak a castingok miatt van az. Meg a kozos videojukban is az volt az erzesem hogy idegesiti az Ervin:)
@ferencfrancsics8230
@ferencfrancsics8230 3 жыл бұрын
@@juditnagy8084 Gondoltam megkeresem a hivatkozott közös videót, de feladtam, mert nincs időm a sok közös videójukra. Arra egyébként én is emlékeztem, hogy Viktor foglalt már, meg mintha Alexandra megpróbált volna egy Viktor Ervin találkozót is összehozni, de Viktor nem gondolta érdemesnek; amiben bizonyára igaza is volt az akkori kapcsolat-állapotokat figyelembe véve. Persze itt felmerül az a kérdés is, hogy egy Viktor Ervin találkozástól mit várt Alexandra.
@feketeeszterke
@feketeeszterke 2 жыл бұрын
Ó, dehogy kell azt megfilmesíteni. Viktor nem érdemel képernyőidőt, Szandrának meg terápia kéne de marha gyorsan, mert ezt a megfelelési kényszert még nézni is borzasztó.
@ritakiss1833
@ritakiss1833 3 жыл бұрын
Ez nem igaz. Ki lehet oldani a gyermekkori traumákat a megfelelő helyen és szakemberrel. Csak a legtöbb ember nem tud róla még mindig vagy vénából elutasítja.👌
@csabaoltean5958
@csabaoltean5958 3 жыл бұрын
Akkor kérnék egy elérhetőséget
@faragoannamaria7764
@faragoannamaria7764 3 жыл бұрын
Teljesen eltüntetni nem lehet a traumákat,mert vérünkké, részünkké válik,s ha el akarjuk törölni önmagunk egy részét öljük meg. Ez a "feldolgozás"csak pszichológusi önreklám.
@bencebakos6932
@bencebakos6932 3 жыл бұрын
Ez nem igaz. Vannak traumák, amiket egyszerűen nem lehet feldolgozni, csak meg lehet tanulni együtt élni velük. Aki ezt tagadja, még nem élt át igazi traumát.
@sanyitoth4902
@sanyitoth4902 3 жыл бұрын
@@bencebakos6932 Teljesen egyetértek.
@LaMenta007
@LaMenta007 3 жыл бұрын
Érdekes, mintha nem lenne szókincse. Nagyon keresgéli a szavakat. Természetesen ez fakadhat abból is, hogy a Felvidéken nevelkedett. Elég rendezetlenek a gondolatai, nem mindig talál vissza a vezérvonalhoz.
@ildikolukacs8246
@ildikolukacs8246 8 ай бұрын
Nem.. Csak gondolkodik, nem szórja csípőből a szó paneleket.. Inkább ennek örülök, mint a szavakész szószátyár embereknek..
@marianneros6398
@marianneros6398 3 жыл бұрын
Mièrt elègedetlen ? Mert Ő akar mindig az első lenni!
@martakovacs876
@martakovacs876 3 жыл бұрын
Ha Te nem vagy bájos, akkor senki😍
@tundenincsevics6300
@tundenincsevics6300 3 жыл бұрын
Nagyon szeretem ezeket az interjúkat, de az 5 percenkenti reklam hatastalanutja az erteket.
@Kadarkai
@Kadarkai 3 жыл бұрын
Hamarosan megoldódhat ez a probléma, egy szimbólikus összegért a hónap valamennyi adása elérhető lesz reklámmentesen.
@flokkola
@flokkola 3 жыл бұрын
Azért Endre mindig ki tudja hozni a választ amit szeretne lásd a Gothár ügy kapcsán is... Ügyes.Alexandra Szűz jegyű akik elve nem szeretik a balhét és a kellemetlen helyzeteket. De korrekt nő. Ő dolgozni szeret és ha van elfoglaltsága színészként. Ha meg nincs akkor úgy éreznie kell és csinálna mást, de amikor meg jönnek a felkérések.... De nagyon őszinte, semmi allűr.
@gyulahegedus9530
@gyulahegedus9530 3 жыл бұрын
Nagyon tetszett a beszélgetés, mert végig természetes volt Alexandra. Ő kedvenc színésznőm.
@beazsoldos7222
@beazsoldos7222 3 жыл бұрын
Nagyon jo beszelgetes volt,nem lehet konnyu az elete,hogy mindig elegedetlen onmagaval szemben,nagyon szimpatikus,helyes no. Tovabbi sok sikert kivanok!
@tundegyuricza4578
@tundegyuricza4578 27 күн бұрын
💝💝💝
@juditkolba8753
@juditkolba8753 Жыл бұрын
Endre, néha nagyon furcsán reagál klb.dolgokra! " Minden reggel készített rántottás szendvicset Nektek? Nahát! ez szép. Nem mindenki csinálná ezt meg" 😣😍🙄De Endre!! Miért nem? ez nem nagy dolog!😎😍
@varrobetti9428
@varrobetti9428 3 жыл бұрын
De furcsa ... a párja a gyermeke anyjával volt mikor össze jöttek ..
@ildikolukacs8246
@ildikolukacs8246 3 жыл бұрын
Mit keres ön itt, ez nem bulvárszemét turkáló!Sajnálatos, hogy ennyi bírt lejönni abból, hogy 2 ember mély dolgokról beszélget.. Ne rontsa itt a levegőt ha kérhetem!!
@varrobetti9428
@varrobetti9428 3 жыл бұрын
@@ildikolukacs8246 szerintem a D T. Krisztànàl mondta az Ervin ...az elviszlek magammalban .....nem gondolom hogy rosszabb műsor ...
@katalinorosz8261
@katalinorosz8261 3 жыл бұрын
@@ildikolukacs8246 :D
@gatis3977
@gatis3977 3 жыл бұрын
Mi ebben a furcsa? A párkapcsolatoknak csak a törekéde kezdődik két egyedülálló ember találkozásával.
@varrobetti9428
@varrobetti9428 3 жыл бұрын
@@gatis3977 csak a riportban mondja , hogy a nők nem tisztelik egymást ......naa ő sem tisztel senkit .
Szavakon túl - Stahl Judit (Klubrádió)
54:22
Kadarkai Endre
Рет қаралды 301 М.
How do Cats Eat Watermelon? 🍉
00:21
One More
Рет қаралды 11 МЛН
Every parent is like this ❤️💚💚💜💙
00:10
Like Asiya
Рет қаралды 18 МЛН
🍉😋 #shorts
00:24
Денис Кукояка
Рет қаралды 3,6 МЛН
The Joker wanted to stand at the front, but unexpectedly was beaten up by Officer Rabbit
00:12
Borbély Alexandra Ruhastoryja
31:36
Ruhastory - kornanita
Рет қаралды 71 М.
Szavakon túl - Hegyi Barbara (Klubrádió)
55:26
Kadarkai Endre
Рет қаралды 332 М.
DTK: Elviszlek magammal - Borbély Alexandra és Nagy Ervin
1:03:30
WMN Magazin
Рет қаралды 230 М.
A NAGY DILEMMA - Pásztor Anna és Steigervald Krisztián
48:38
Kadarkai Endre
Рет қаралды 16 М.
Kultúrszalon - Pogány Judit és Molnár Piroska
1:20:20
Eger TV
Рет қаралды 57 М.
Szavakon túl - Szulák Andrea (Klubrádió)
59:52
Kadarkai Endre
Рет қаралды 286 М.
Csak neked mondom: Borbély Alexandra és Tenki Réka
45:22
WMN Magazin
Рет қаралды 179 М.
How do Cats Eat Watermelon? 🍉
00:21
One More
Рет қаралды 11 МЛН