Csupa csokis csiga , kakaós csiga @Szoky konyhája

  Рет қаралды 628,098

Szoky konyhája

Szoky konyhája

Күн бұрын

Kakaó csiga , csokis csiga vagy ha úgy tetszik csupa csokis kakaós csigát készítettem el amit a családunk nagyon szeret és ti is így fogtok viszonyulni hozzá remélhetőleg ha elkészítitek .Az egyszerűségét csak az orbitálisan finom ízek múlják felül ! Fogadjátok ezt is nagy szeretettel és jó étvágyat kívánunk hozzá ! Hozzávalók : 60 dkg finomliszt,3 dl langyos tej,3 dkg friss élesztő,8 dkg kristálycukor,1 csapot mokkás kanál só,1 evőkanál vaníliás cukor vagy 1 db vaníliás rúd kikapart belseje,5 dkg puha vaj. A töltelékhez:10 dkg éppen hogy felolvasztott vaj,10 dkg holland kakaó pór,15 dkg kristálycukor,15 dkg kemény étcsokoládé gorombára vágva , vagy étcsokoládé pasztilla ( granulátum ) , kenéshez 1 egész tojás és egynek a sárgája keverve. Sütése alsó felső módban 200 C fokon 12-15 perc sütőtől függően. Az alaptészta folyadék felvétele , a liszt sikértartalmától függően változhat + 3-5 cl tej hozzáadásával.
Ebből az anyag mennyiségből 25 db szép csigát tudtok kihozni.
Ha a fogyasztóba szeretnétek eltenni belőle a felvágás után közvetlenül egy frissen tartó fóliával fedett tálcára egymás mellé téve tegyétek a mélyhűtőbe és amikor teljesen megfagyott össze lehet önteni egy zacskóba azokat ! Fagyasztás utáni felhasználása : Miután kivettétek természetese kiolvadást javasolnék szoba-hőmérsékleten.
Ismételt egy jó fél órás kelesztés , de ez előtt már le lehet kenni tojással, miután megkelt minden a hagyományos módszer szerint menjen !
Könyvrendelés: szoky.hu/
Az eddigi összes videót itt tudjátok megtekinteni: / mrszoky68
Lejátszási listák: / mrszoky68
Névjegy: / mrszoky68
www.paypal.me/....
Instagram: / szokykonyhaja
#Szokykonyhája

Пікірлер: 1 200
@tundetedd1039
@tundetedd1039 4 жыл бұрын
Tudod min röhögtem ma Szoky? Azon, hogy már vagy egy éve így készítem a csigát (imádja a családom!!!!), de ahelyett, hogy leírnám végre egy papírra 2 perc alatt a receptet, mindig visszajövök ide és veled együtt megcsinálom 😂🤣. Már tudom mi után mit fogsz mondani és jókat virulok 😁. Ezt csak azért írom meg, mert a te videóidnak nem csak információs értéke van, hanem bizony számtalan egyéb hozzáadott értéke, mint pl a humor 😎. Köszi ezt a videót és a többit is! Itt mondjuk a megtekintések fele én vagyok 😉😂🤣
@szokykonyhaja
@szokykonyhaja 4 жыл бұрын
Szia Tündikém ! Ez a varázsa az egésznek , gondolj csak bele a papír lapot nézegetve még a kedved is elmenne tőle 😁😁😁😁de viszont így együtt készíthetjük a jóféle kis csigákat 😄😄😄tudod mondtam mindig ott vagyok veled és segítem a kezeidet is 👍Köszi a szavaidat és nem kell neked a papír sem a ceruza csak kapcsolj be és tuti minden 😘🧡😊Kellemes ünnepeket kívánok neked és kedves családodnak kis ! Puszi Zoli
@tundetedd1039
@tundetedd1039 4 жыл бұрын
Szoky konyhája nektek is szeretetteljes ünnepeket kívánunk! 🥰
@szokykonyhaja
@szokykonyhaja 4 жыл бұрын
@@tundetedd1039 Aranyos vagy , mi is nagyon szépen köszönjük ! Zoli😘😘🧡
@istapistaistvan-vq2ru
@istapistaistvan-vq2ru 9 ай бұрын
Megnyugodtam,hogy nem vagyok ezzel egyedül :)😂
@viraggolya766
@viraggolya766 4 жыл бұрын
Kedves Szoky bácsi! Nagyon köszönöm a szuper receptet,ma megsütöttem, isteni lett. Ajánlom mindenkinek! A következő "project" az isteni zserbód lesz! Szép napot kívánok!
@szokykonyhaja
@szokykonyhaja 4 жыл бұрын
Szia kedves Virág ! Nagyon szívesen és örülök neki hogy ízlett a csigusz :-) kedves egészségetekre! A zserbó is nagyon penge , de majd te megmondod milyen volt:-) Sok szeretettel Zoli
@anitaszabo6543
@anitaszabo6543 Жыл бұрын
Kedves Zoli!Ma úgy keltem,hogy kakaós csigát kell,hogy süssek. Gyorsan kikerestem a videóidból,hogy is csinálod,mi kell hozzá.Csorgott a nyálam miközben néztem😊 Imádom a receptjeidet,sokszor mikor ötletem sincs,hogy mit is főzzek ma,akkor csak keresgélek a videóid között .Köszönöm,hogy betekinthetek mindig a Szoky konyhába😊😘 Legyen szép napod neked és kedves családodnak!Üdv.:Anita
@melindalillavari3486
@melindalillavari3486 3 жыл бұрын
7 g szárított élesztővel csináltam és így is szépen megkelt a sütőben! Nagyon jó recept! :) Köszi!
@szokykonyhaja
@szokykonyhaja 3 жыл бұрын
Nagyon örülök hogy ízlett kedves egészségetekre ! Üdv Zoli
@gabriellabezzegneeperjesi3473
@gabriellabezzegneeperjesi3473 3 жыл бұрын
Szia Zoli! Ez a kakaós csiga egy álom, de tényleg! 😊👌 Évente amikor haza látogatunk, a kívánság lista élén szokott lenni. Hááát.......... a listáról kihuztuk! 😁😉 Ha keresnénk sem találnánk jobbat edtöl! Nagyon Szépen Köszönjük! 🧡
@szokykonyhaja
@szokykonyhaja 3 жыл бұрын
Szia kedves Gabi ! Nagyon szépe köszi a visszajelzést és örülök neki hogy nektek is ízlik, kedves egészségetekre ! Érezzétek továbbra is otthon magatokat nálunk ! A mai finomság : kzbin.info/www/bejne/bKCymJykdp2EjJI Sok szeretettel Zoli🧡😍😘
@ritavalacsayova7434
@ritavalacsayova7434 3 жыл бұрын
Szoky- függő lettem :) amit a te recepted alapján készítettem, mindig sikerült és finom. Köszönöm. Jó,hogy csinálod a videókat! :*
@szokykonyhaja
@szokykonyhaja 3 жыл бұрын
Szia kedves Rita ! Nagyon boldog vagyok hogy jól érzd magad nálunk és annak is hogy minden szuperül sikerült ! Ajánlom nektek ezt a kis finomságot is imádni fogjátok : kzbin.info/www/bejne/bHTIpYaGZ96XqZY Sok szeretettel Zoli🧡
@SzencziKriszta
@SzencziKriszta 3 жыл бұрын
Kedves Szoky! Isteni lett a csiga! Köszönöm a receptet! 🤩💖 Remek receptjeid vannak! Kriszta
@szokykonyhaja
@szokykonyhaja 3 жыл бұрын
Szia kedves Kriszta ! Nagyon örülök hogy ízlett kedves egészségetekre ! Küldöm nektek a mai finomságot is ez is egy nagyon finom étel : kzbin.info/www/bejne/r6XPgqmLdr-WZ6M Sok szeretettel Zoli🧡😘
@harcos-rv8wo
@harcos-rv8wo 5 жыл бұрын
Nagyon Guszta ! Megcsináltam az elsö adagot most vettem ki nagyon jók lettek.
@szokykonyhaja
@szokykonyhaja 5 жыл бұрын
Szia ! Szuper vagy gratula hozzá ! Örülök neki hogy neked is bejött, kedves egészségetekre! Üdvözlettel Zoli
@santakriszta9790
@santakriszta9790 3 жыл бұрын
Ez valami isteni lett!Nagyon szépen köszönjük ezt a receptet is!😊👌
@szokykonyhaja
@szokykonyhaja 3 жыл бұрын
Szia kedves Kriszti ! Nagyon szívesen kedves egészségetekre ! Küldöm a mai finomságot is : kzbin.info/www/bejne/m6XLqop3adaLrac Sok szeretettel Zoli👌👍😊
@Gigi70able
@Gigi70able 3 жыл бұрын
Szia Zoli. Imadom az sltalad keszitett eteleket es sutemenyeket. Szeretnem kerni toled,hogy ha van idid,csinalj legyszives turos taskat is. Nagyon varom es elore is koszonom😉 Udvizlettel Kriszta Australiabol
@szokykonyhaja
@szokykonyhaja 3 жыл бұрын
Szia kedves Kriszta ! Nagyon örülök hogy jól érzed magad nálunk és majd az ünnepeket után valamikor azt is fel fogom tenni , ha elfelejteném azért írj rám ! Küldöm neked a mai finomságot is : kzbin.info/www/bejne/mJiaq3d8lJecp5o 👍😊 Sok szeretettel Zoli
@Gigi70able
@Gigi70able 3 жыл бұрын
@@szokykonyhaja Szia Zoli. Koszonom szepen es kellemes husveti unnepeket kivanok neked es csaladodnak😘 Kriszta
@szokykonyhaja
@szokykonyhaja 3 жыл бұрын
@@Gigi70able Nagyon szívesen és nektek is nagyon kellemes húsvéti ünnepeket kívánok ! Zoli😘😘😘
@apoapoka5484
@apoapoka5484 5 ай бұрын
Szia Szoky!! Videóidat nagyon szeretem nézni. Nagyon profi munkákat végzel, csak így tovább. Kérdésem? Adott liszt mennyiség PL: 0,5 kg (sima liszt), Sikérliszt 10 dkg hozzáadásával 60 dkg lesz a liszt mennyiség. Vagy: 0,5 kg (sima lisztből) kivonom a 10 dkg-ot, (-0,40 dkg),(sikér liszt) 10 dkg hozzáadásával így lesz a kettő liszt 0,5 kg Segítségedet megköszönném.
@szilviasziszi5854
@szilviasziszi5854 5 ай бұрын
Szia! Vond ki, add hozzá a + 100 g lisztet, úgy legyen 500 g bruttó! Üdv Szilvi🥰🥰
@varga-pratzagnes5349
@varga-pratzagnes5349 4 жыл бұрын
Szia Zoli! Ha lefagyasztom sütés elött, és később előveszem akkor mennyi idő alatt olvad ki és mennyi idő múlva süthetem? Reggel minden perc számít és tudnom kéne, hogy reggel meló elött belefér-e az időmbe? Köszönöm előre is!!! Mester!😊🤩👍
@szokykonyhaja
@szokykonyhaja 4 жыл бұрын
Ágikám ! Kiveszed a mélyhűtőből és a sütőt bekapcsolod 50 C fokra , nem légkeverésen beteszed olvadni !!!! nagyon hamar ki fog olvadni kb 12 perc , kiveszed és feltekered 200 C fokra lekened és mehet is be ! 12 - 15 perc a sütési idő Nagyon szívesen ! Puszi Zoli🧡👍😊🖐
@ritapoll5903
@ritapoll5903 4 жыл бұрын
Kedves Szoky! Nagyon tetszenek a receptjeid, egy kerdes: èlesztoporom van frisset itt nem kapni. Mennyit tegyek bele mar ha lehet??
@szokykonyhaja
@szokykonyhaja 4 жыл бұрын
Szia kedves Rita ! Úgy kell számolni hogy 500 g liszthez kell tenned 7 g élesztőt a szárítottból ez az arány fele meg 25 g friss élesztőnek .Tehát ehhez a recepthez ha 8-9 g teszel az már jó ! Sok szeretettel Zoli
@gyorgyibano9848
@gyorgyibano9848 Жыл бұрын
Nem találom a receptet.
@szilviasziszi5854
@szilviasziszi5854 Жыл бұрын
Hozzávalók : 60 dkg finomliszt,3 dl langyos tej,3 dkg friss élesztő,8 dkg kristálycukor,1 csapot mokkás kanál só,1 evőkanál vaníliás cukor vagy 1 db vaníliás rúd kikapart belseje,5 dkg puha vaj. A töltelékhez:10 dkg éppen hogy felolvasztott vaj,10 dkg holland kakaó pór,15 dkg kristálycukor,15 dkg kemény étcsokoládé gorombára vágva , vagy étcsokoládé pasztilla ( granulátum ) , kenéshez 1 egész tojás és egynek a sárgája keverve. Sütése alsó felső módban 200 C fokon 12-15 perc sütőtől függően. Az alaptészta folyadék felvétele , a liszt sikértartalmától függően változhat + 3-5 cl tej hozzáadásával. Ebből az anyag mennyiségből 25 db szép csigát tudtok kihozni. Ha a fogyasztóba szeretnétek eltenni belőle a felvágás után közvetlenül egy frissen tartó fóliával fedett tálcára egymás mellé téve tegyétek a mélyhűtőbe és amikor teljesen megfagyott össze lehet önteni egy zacskóba azokat ! Fagyasztás utáni felhasználása : Miután kivettétek természetese kiolvadást javasolnék szoba-hőmérsékleten. Ismételt egy jó fél órás kelesztés , de ez előtt már le lehet kenni tojással, miután megkelt minden a hagyományos módszer szerint menjen ! Üdv Szilvi
@szokykonyhaja
@szokykonyhaja 5 жыл бұрын
Hozzávalók : 60 dkg finomliszt,3 dl langyos tej,3 dkg friss élesztő,8 dkg kristálycukor,1 csapot mokkás kanál só,1 evőkanál vaníliás cukor vagy 1 db vaníliás rúd kikapart belseje,5 dkg puha vaj.A töltelékhez:10 dkg éppen hogy felolvasztott vaj,10 dkg holland kakaó pór,15 dkg kristálycukor,15 dkg kemény étcsokoládé gorombára vágva , vagy étcsokoládé pasztilla ( granulátum ) , kenéshez 1 egész tojás és egynek a sárgája keverve.Sütése alsó felső módban 200 C fokon 12-15 perc sütőtől függően.Az alaptészta folyadék felvétele , a liszt sikértartalmától függően változhat + 3-5 cl tej hozzáadásával.Jó étvágyat kívánok hozzá nektek is ! Zoli
@anitabalogh4830
@anitabalogh4830 5 жыл бұрын
Szia Szoky!!! Huhh...szuper jól néz ki a Csigád!!!! Azt hiszem a recepted megtartom!!!❤ Kösziiiii....!!!😉
@szokykonyhaja
@szokykonyhaja 5 жыл бұрын
@@anitabalogh4830 Szia Anita ! Köszi szépen ! Mihamarabb próbáld ki , élvezni fogod :-) Nagyon szívesen ! Üdv Zoli
@szokykonyhaja
@szokykonyhaja 5 жыл бұрын
@@pannapanna2602 Szia kedves Anna ! Én hidd el maximálisan büszke vagyok rád ! és tuti hogy nagyon szépek is lettek a csiguszaid !! Nagyon szívesen , legyen szép a hétvégétek ! Zoli
@zsanettszasz879
@zsanettszasz879 4 жыл бұрын
Szoky konyhája recept isteni évek óta csinálom Jo ötlet a csoki csipsz ...viszont én nem tojással kenem le hanem beteszem sütni es amikor picit elkezd pirulni lelocsolom vanilias tejjel kap egy karamelizált film réteget 2,5 dcl tejbe teszek 2 tasak vanilias cukrot probaljatok ki puszi
@szokykonyhaja
@szokykonyhaja 4 жыл бұрын
@@zsanettszasz879 Szia Zsanett ! igen ezt ismeretem , nagymamám operál így , és igen finom a végeredmény úgy is ! Legyen nagyon szép az estétek ! Piuszi Zoli
@luizamourarabelocosta2290
@luizamourarabelocosta2290 4 жыл бұрын
Istenem, imádom kakaós csiga! I have lived in Magyarország 12 years ago for one year as a Cserediák and I ate at least one per day!! I will try to make some today to show my daughter, but I'm not sure we have this Vanilla cukor here I'm Brasil! Köszönöm szépen!
@szokykonyhaja
@szokykonyhaja 4 жыл бұрын
I’m glad you love it, you make it vanilla without being perfect for the cake! Check back if you can
@viliamsinka5379
@viliamsinka5379 4 жыл бұрын
Tem açúcar de baunilha, aqui em São José dos Campos numa loja de confeiteiro costumo comprar para as minhas receitas húngaras. Pelas comidas húngaras estou matando as minhas saudades. Sok Szoky receptet már ki próbáltam és mindig sikerült.
@szokykonyhaja
@szokykonyhaja 4 жыл бұрын
@@viliamsinka5379 Obrigado! Estou feliz por você estar fazendo as receitas, ficando em casa conosco e cozinhando muito conosco no futuro! Muito bem-vindo. Atenciosamente Zoli
@evabojtos1978
@evabojtos1978 5 жыл бұрын
Szèp napot kívànok nektek Zolti! Hmmm. Finom bizony ,bàr nekem a feltekerès nem mindig sikerül szorosra ,de most tőled làtom mièrt nem ,köszönöm ,ès nem unalmas a szöveged ,mindig megnevettetsz ! Minden jót nektek. !
@szokykonyhaja
@szokykonyhaja 5 жыл бұрын
Szia kedves Évikém ! Neked is szépséges napot kívánok :-) Örülök hogy tetszett a recept és ha van kedved dobd te is oda , nem egy nagy technológia az egész :-) de a végeredmény viszont kolosszális !!! Legyen szép napod és örülök hogy mosolyt tudtam csalni az arcodra ! :-) Puszi Zoli
@andrealazar9806
@andrealazar9806 5 жыл бұрын
Titokba nagyon várom az igazi isteni krémes receptjét. De csak titokba.....😍😍😍😍
@szokykonyhaja
@szokykonyhaja 5 жыл бұрын
Andikám ! Ami késik az nem múlik :-) :-) :-) addig van még egy két recept de az is meglesz :-) Puszi Zoli
@bernadettgal1702
@bernadettgal1702 5 жыл бұрын
Micsoda reggel Zolikam, friss kakaos csiguszra ebredni!!! Ablak nyitva MZ/X johet a kuldemeny! 🤗 Az en Ferjem francia, sous chef, azt mondta a vaj kenesed pont olyan ahogy naluk otthon csinaltak,roppant eredeti!! Ablak meg mindig nyitva....es semmi kuldemeny....ugyhogy kenytelen leszek en megcsinalni 🍫🍫🍫🍫 Az utolso jelenet a csiga szettepese gyilkos volt!!! 😋😋😋🥰🥰 Udvozlet a Csaladnak, sok puszi Nektek Bristolbol! 🌞🌸🌼 Bernie
@szokykonyhaja
@szokykonyhaja 5 жыл бұрын
Szia kedves Bernie ! Igen ezzel szép a reggel :-) küldeném én ha tehetném :-) :-) Igen ide nem kell kenő toll csak a jó öreg lapát kezek :-) és kapcsolatba is lépünk a lágy hamvas tésztával is ami nagyon fontos nálam :-) ! Amikor szétszedtem már én is nagyokat nyeltem , hát még a fiam mellettem :-) :-) majd ki esett a kamera a kezéből :-) Örülök hogy tetszett a recept , legyen nagyon szép a napotok ! Sok puszi Zoli
@varadihenrietta7310
@varadihenrietta7310 4 жыл бұрын
Megcsináltam, ez valami isteni :)
@szokykonyhaja
@szokykonyhaja 4 жыл бұрын
Szia kedves Heni ! Ennek nagyon örülök kedves egészségetekre , ügyes voltál ! Vigyázzatok magatokra és egymásra is ! Sok szeretettel Zoli
@whistle194
@whistle194 5 жыл бұрын
A megszokottnál is lazább volt ez az epizód, néha beüt a cukor. :) Nagyon jól ráéreztek hogyan kell bemutatni egy receptet, mit kell róla elmondani. Már ezekből a szerkesztett, jól vágott anyagból is kiderül, hogy nagyon sok mondanivalód lenne, de nem fér bele. Talán szervezhetnétek egy közönségtalálkozót, ahol tudnál mindezekről mesélni. Nagyon jó előadó vagy, ismered a szakma elméletét és gyakorlatát, egy jó étel elkészítést a hagyományos "házi" módszerekkel. Nem ilyen bugyuta főzős műsorra gondolok, hanem pl. moziteremre ahol erről az egészről lehetne beszélgetni a közönséggel. Szerintem nagyon nagy sikere lenne, mert megvan benned az a képesség, hogy nagyon természetesen és érthetően tudod átadni a tudásod egy laikusnak is.
@szokykonyhaja
@szokykonyhaja 5 жыл бұрын
Igen van hogy beüt a cukor az agyba :-) :-) igen néha bele kell hogy vágjak mert csak dumálok tovább :-) persze a receptről , se nagyon hosszú is lenne a videó ha az ember ki engedi magából a részleteket is ! Amúgy ebben minden benne van ami ahhoz kell hogy egy jóságos csiga legyen az asztalon , meg a leírásban amit még fontosnak tartottam a recept részéről leírtam ! Majd egyszer biztosan össze hozok egy nagy össznépi partit is , nagy buli lesz majd :-) legalábbis azt gondolom :-) Legyen szép a napod , örülök hogy tetszett a recept ! Üdv Zoli
@mariamarton5013
@mariamarton5013 5 жыл бұрын
A sütikhez nagyon nagyon jó ötletnek tartom leirni a receptet(kidekázni)a hozzá valókat👏köszi!🌼
@szokykonyhaja
@szokykonyhaja 5 жыл бұрын
@@mariamarton5013 Igen ott van minden a leírásban , és hogy még mire is kell esetleg figyelni ! Sok szeretettel ! Zoli
@editnagy6035
@editnagy6035 4 жыл бұрын
Szia Zoli! Tolmácsolom, hogy + 2 rajongód lett az unokáim személyében. 6 és 8 évesek. Kakaós csiga majszolás közben azt mondták, hogy like-ot küldenek Zoli bácsinak. Nagyon szeretjük a videóidat. Szórakozásnak is kellemes, ha éppen nem is készül a konyhában az az ételed. Jó egészséget kívánunk Neked és kis családodnak. Köszönjük a klassz recepteket! Szeretettel üdvözöllek: Edit
@szokykonyhaja
@szokykonyhaja 4 жыл бұрын
Szia kedves Edit ! nagyon szépen köszönjük a két kis rajongónak a lájkot és érezzétek otthon magatokat továbbra is nálunk nagy szeretettel várunk vissza benneteket ! A mai nap egy nagyon finom Rákóczi túrost tettem fel az is imádnák az uncsik :-) kzbin.info/www/bejne/mXXOgZd4epmnrq8 Sok szeretettel Zoli🧡🧡🧡
@fruzsinabrazda3603
@fruzsinabrazda3603 5 жыл бұрын
Ilyen finom kakaós csigát még nem ettem. 😊 köszönöm a receptet!
@szokykonyhaja
@szokykonyhaja 5 жыл бұрын
Szia Fruzsi ! Örülök neki hogy ízlett , kedves egészségedre , és nagyon szívesen ! Sok szeretettel Zoli
@98monyo
@98monyo 4 жыл бұрын
Nagyon köszönjük a receptet. Ma megsütöttem életemben először. 🤗🥰Nagyon finom. ❤️❤️🤤Többször kell ezentúl csinálnom. Jó, hogy vagy nekünk.
@szokykonyhaja
@szokykonyhaja 4 жыл бұрын
Szia kedves Móni ! Örülök hogy ízlett nektek is kedves egészségetekre! ❤❤❤Nagyon kellemes húsvéti ünnepeket kívánunk nektek! Zoli👍😊
@janosnehorvath6021
@janosnehorvath6021 5 жыл бұрын
"Nagyon patent a technológia". A főzési tudományod mellett külön élmény és felüdülés hallgatni téged. Köszönjük szépen. További szép napot kívánok szeretettel.
@szokykonyhaja
@szokykonyhaja 5 жыл бұрын
Aranyos vagy és köszönöm szépen a kedves szavaidat ! Érezd nagyon jól magad nálam a jövőben is és még lesz mit látni , és hallani tőlem :-) Sok szeretettel Zoli
@agneskiralynekrizsan1666
@agneskiralynekrizsan1666 4 жыл бұрын
Igaz, "Csinálunk egy sarkalatos tésztát." :)
@szokykonyhaja
@szokykonyhaja 4 жыл бұрын
@@agneskiralynekrizsan1666 Azt is pillanatok alatt :-)
@tundem.3781
@tundem.3781 4 жыл бұрын
Megnéztem a videót és pont emiatt esett erre a receptre a választás :D Haláli szöveged van kedves Zoltán, egy élmény volt :)
@szokykonyhaja
@szokykonyhaja 4 жыл бұрын
@@tundem.3781 nagyon örülök hogy tetszett és kellemes perceket tudtam adni vele :-) Sok szeretettel Zoli🧡🖐
@zsofilevai5986
@zsofilevai5986 4 жыл бұрын
Szia Szoky! 😊 Köszönjük szépen a receptet, nagyon finom lett!!! Ne hagyd abba, se a főzést, se a videózást!!! 😊😊
@szokykonyhaja
@szokykonyhaja 4 жыл бұрын
Szia Zsófi ! Ennek nagyon örülök kedves egészségetekre 😊👌👍kellemes húsvéti ünnepeket kívánunk neked és kedves családodnak is! Megyünk tovább 😊😊😊😊Sok szeretettel Zoli
@misi2007
@misi2007 5 жыл бұрын
Na most mehetek csorgó nyállal dolgozni 😁😁 Brutális ez a te fajta tekercsed 👏👏 Egy teleportáló gépet mindenképpen beszerzek pénteken, mert az nálunk piacos nap 😁😁 A szöveg is hatalmas poén mennyiséget tartalmazott, mint a csigádban a csoki 😁😁👍👍👏👏👋👋
@szokykonyhaja
@szokykonyhaja 5 жыл бұрын
Szia Misi ! Örülök hogy tetszett a recept , zsepit vigyél az útra :-) :-) ahogy vettél egy masinát küldök is :-) de viccen kívül próbáld ki nagyon élvezetes kis édesség ! Legyen szép napod .Dolgozz keveset nem érhet baleset ! Üdv Zoli
@misi2007
@misi2007 5 жыл бұрын
@@szokykonyhaja 😁😁👍👍👋👋
@melaniaszekeres1615
@melaniaszekeres1615 2 жыл бұрын
Ma énis elkészitettem háát nemtudom abbahagyni az evést! 😉😉😉😉Csoda jo recept köszi
@karolynenyerloc5156
@karolynenyerloc5156 5 жыл бұрын
Szia Zoli! Gyönyörűek a csigájaid,megint nagyon alkottál. Egy kérdésem lenne, Te nem szoktál a tésztába tojást tenni? Nekem ami van keltkalács receptem abba van sárgája. Ha nem muszály én sem tennék! Köszönöm a szuper receptet,ezt is kipróbálom mint sok mást. Szép napot nektek! Üdv. Gyöngyi
@szokykonyhaja
@szokykonyhaja 5 жыл бұрын
Szia kedves Gyöngyi ! Köszi szépen :-) Volt mikor tettem bele , persze a kalácsot készítek akkor abban minden esetben de egy ilyen alap sima kelt tésztába nem kell sem egész , sem sárgája ! De ha éppen teszel bele akkor sem rontja el a tésztát , az a lényeg hogy ne egész kerüljön bele lehetőleg csak sárgája ha mégis teszel bele ! Jó étvágyat majd hozzá ! Üdv Zoli
@monikal.4563
@monikal.4563 2 жыл бұрын
Kedves Zoli! Ha megszakadok se tudok normàlisan nyújtani. Ha téged nézlek, olyan egyszerűnek tűnik. Van ennek valmi titka? Köszönöm a válaszod.
@szilviasziszi5854
@szilviasziszi5854 2 жыл бұрын
Sarokra többször rányújtani és egyenletesen mindenhol, ez a lényeg.
@Amy12600
@Amy12600 5 жыл бұрын
Szia Zoli! "rubeolás a tészta" ez nagyon tetszik. :)) Imádom a "szöveged" IS! :)
@szokykonyhaja
@szokykonyhaja 5 жыл бұрын
Szia kedves Amy ! Köszönöm :-) :-) Örülök hogy tetszett a recept :-) Érezd nagyon jól továbbra is magad nálunk ! Üdv Zoli
@DrEva-pp3fm
@DrEva-pp3fm Жыл бұрын
mennyi szaraz elesztot kell hasznalni a friss helyett
@szilviasziszi5854
@szilviasziszi5854 Жыл бұрын
1 Kis csomaggal. Üdv Szilvi👍👍
@tamarakaposi-peto4
@tamarakaposi-peto4 4 жыл бұрын
Kedves Szoky! Életem első kakaóscsigája. Lépésről-lépésre ugyanúgy csináltam mindent, ahogy Te. Épp most fejeztem be. Annyira hálás vagyok, rögtön az első csigámnál sikerélményem van. A férjem imádja. Köszönöm szépen a receptet! Osztom a videót a barátaim számára, ha nem haragszol. Minden jót! Tamara
@szokykonyhaja
@szokykonyhaja 4 жыл бұрын
Szia kedves Tamara ! Nagyon örülök hogy szépen sikerült és hogy finom lett , kedves egészségetekre ! Nagyon szívesen osztottam meg és meg feléd szeretném megköszönni a receptek vagy éppen a csatorna megosztásokat , és dehogy haragszom épp hogy nagyon jól esik :-) Érezzétek nagyon jól magatokat nálunk a jövőben is ! Sok szeretettel Zoli
@andrasipiri8580
@andrasipiri8580 2 жыл бұрын
Mennyiségeket azt hol találom miből mennyi kell? Le írná nekem valaki? Koszonom.
@szilviasziszi5854
@szilviasziszi5854 2 жыл бұрын
A videó alatt van leírva : Hozzávalók : 60 dkg finomliszt,3 dl langyos tej,3 dkg friss élesztő,8 dkg kristálycukor,1 csapot mokkás kanál só,1 evőkanál vaníliás cukor vagy 1 db vaníliás rúd kikapart belseje,5 dkg puha vaj. A töltelékhez:10 dkg éppen hogy felolvasztott vaj,10 dkg holland kakaó pór,15 dkg kristálycukor,15 dkg kemény étcsokoládé gorombára vágva , vagy étcsokoládé pasztilla ( granulátum ) , kenéshez 1 egész tojás és egynek a sárgája keverve. Sütése alsó felső módban 200 C fokon 12-15 perc sütőtől függően. Az alaptészta folyadék felvétele , a liszt sikértartalmától függően változhat + 3-5 cl tej hozzáadásával. Ebből az anyag mennyiségből 25 db szép csigát tudtok kihozni.
@andrasipiri8580
@andrasipiri8580 2 жыл бұрын
@@szilviasziszi5854 koszonom szepen.
@andi4821
@andi4821 4 жыл бұрын
Kedves Zoli! 🙂 A mai napon eljött az ideje, hogy kipróbáljam ezt a kakaós csiga receptedet. Azt kell mondjam, hogy ilyen finomat még nem sütöttem, nagy sikere lett nálunk. Mennyeien finom csiguszok lettek :) annyit változtattam a recepten, hogy vaj helyett sertés zsírt használtam. 24 darab jött ki nekem. Ez lett nálunk is a család kedvence. Köszönöm szépen a receptet, mától mindíg így fogom csinálni! 😊
@szokykonyhaja
@szokykonyhaja 4 жыл бұрын
Szia kedves Andi ! 😊Nagyon örülök hogy sikerült a kakaós csigusz és persze az nem szentségtörés hogy zsírt használtál hiszen a mamik nálam is mindkettő réges régen azzal operált 😍👍Gratulálok hozzá és kedves egészségetekre ! Sok finom édességet találsz még nálunk és mind nagyon egyszerű kis recept ! Ha nagyot akarsz villantani akkor ajánlom a személyes nagy kedvencemet a somlói galuskát , az brutálisan nagyon üt 👍👍👍👍Legyen nagyon szép a hétvégétek ! Zoli
@titkosbarbara
@titkosbarbara 2 жыл бұрын
Kedves Szoky, biztos én vagyok béna, de nem találom a receptet, segítenél? Köszönöm szépen! Üdv: Barbara
@szilviasziszi5854
@szilviasziszi5854 2 жыл бұрын
Mindig a videó alatt: Hozzávalók : 60 dkg finomliszt,3 dl langyos tej,3 dkg friss élesztő,8 dkg kristálycukor,1 csapot mokkás kanál só,1 evőkanál vaníliás cukor vagy 1 db vaníliás rúd kikapart belseje,5 dkg puha vaj. A töltelékhez:10 dkg éppen hogy felolvasztott vaj,10 dkg holland kakaó pór,15 dkg kristálycukor,15 dkg kemény étcsokoládé gorombára vágva , vagy étcsokoládé pasztilla ( granulátum ) , kenéshez 1 egész tojás és egynek a sárgája keverve. Sütése alsó felső módban 200 C fokon 12-15 perc sütőtől függően. Az alaptészta folyadék felvétele , a liszt sikértartalmától függően változhat + 3-5 cl tej hozzáadásával. Ebből az anyag mennyiségből 25 db szép csigát tudtok kihozni. Üdv Szilvi 🌞🌞
@titkosbarbara
@titkosbarbara 2 жыл бұрын
@@szilviasziszi5854 köszönöm szépen, más módon, de megtaláltam, meg is sütöttem, hűlt helye 😊
@bh25jay
@bh25jay 5 жыл бұрын
Hát most hogy menjek így dolgozni? Az íze a számba van, de mégis éhen maradok. Nagyon jo lett, hétvégére ki is próbáljuk. Köszönjük 😊👍
@szokykonyhaja
@szokykonyhaja 5 жыл бұрын
Szia ! Annak tudatában indulj el hogy neked is nemsokára ott fog virítani az asztalon :-) Köszi és jó munkát ! Dolgozz keveset nem érhet baleset ! Üdv Zoli
@katalinszvetnik9725
@katalinszvetnik9725 Жыл бұрын
Kedves Zoli , Mi lehet az oka hogy nekem kicsit kemény lett a tésztája ? Köszönöm 😊
@szilviasziszi5854
@szilviasziszi5854 Жыл бұрын
Lehet kicsit tovább van sütve. Üdv Szilvi🌞
@bognarzsuzsanna6778
@bognarzsuzsanna6778 5 жыл бұрын
Imádat van !
@szokykonyhaja
@szokykonyhaja 5 жыл бұрын
Kedves Zsuzsikám ! Ha ők így érzik jól magukat akkor azzal sincs semmi gond :-) vagy egyszerűen nem szeretik a sok csokis csigát :-) Nagyon szívesen és neked is szép napot kívánok ! Üdv Zoli
@anettszabo5191
@anettszabo5191 5 жыл бұрын
Szoky konyhája igen mar megvettem azert kezdtem el sutogetni Koszonet a sok finom receptert .Szep hetveget nektek !
@szokykonyhaja
@szokykonyhaja 5 жыл бұрын
@@anettszabo5191 Tudom hogy már megvan :-) :-) Használd egészséggel és süss sok finomságot a kedves családodnak ! Üdv Zoli
@anettszabo5191
@anettszabo5191 5 жыл бұрын
Szoky konyhája bocsi ez csak veletlen volt. Nem tudom hogy kerult ide😂
@szokykonyhaja
@szokykonyhaja 5 жыл бұрын
@@anettszabo5191 Ne viccelj :-) semmi gond :-) :-) Üdv Zoli
@antalmarica8217
@antalmarica8217 2 жыл бұрын
Szia. Forró levegős fritőzben is süthető?
@szilviasziszi5854
@szilviasziszi5854 2 жыл бұрын
Minden további nélkül, sűrűn szerepel nálunk ! Üdv Szilvi
@medealarion3
@medealarion3 4 жыл бұрын
"Rubeolás a tészta" 🤣🤣🤣 Nagyon kedvet kaptam, nekiállok sütni! 😁
@szokykonyhaja
@szokykonyhaja 4 жыл бұрын
Örülők hogy tetszett a recept és jó étvágyat majd ehhez a kis finomsághoz😊👌😉👍Sok szertettel Zoli 🧡
@medealarion3
@medealarion3 4 жыл бұрын
@@szokykonyhaja köszönöm, nagyon fincsi lett! 😊Fahéjas is készült🙂
@szokykonyhaja
@szokykonyhaja 4 жыл бұрын
@@medealarion3 Nagyon szívesen kedves egészségetekre ! Sok szeretettel Zoli👍👍👍🧡
@abigelsumegi5841
@abigelsumegi5841 Күн бұрын
Kedves Szoky! Fahéjas csiga jöhet, persze nem a tr receptefed cdinsltam rossz is lett 😔
@tundem.3781
@tundem.3781 4 жыл бұрын
Ezt ma elkészítettem, tényleg patent a technológia :D Szuper recept, tökéletesen sikerült elsôre. Köszönöm :)
@szokykonyhaja
@szokykonyhaja 4 жыл бұрын
Szia kedves Tünde ! Nagyon örülök hogy ízlett kedves egészségetekre ! Legyen szép az estétek ! Zoli
@laknerbernadett5872
@laknerbernadett5872 2 жыл бұрын
Szia Szoky, szuper a recept👍😊 Engem speziell nem zavar, hogy "sok a duma" 😄 mindent alaposan elmagyaràzol ès olyan mintha ott lennèk a konyhàdban ès veled sütnèk. Ami nagyon tetszik a videòidban, hogy nem csinàlsz schow-t, hanem egyszerűen elmondod a dolgokat ès a receptek valòban tökèletesen működnek! Semmi megvàsàrolhatatlan, ismeretlen felesleges fűszer stb...mint sok màs videòban. Maradok tovàbbra is Szoky Fan👍😉 Minden jòt neked ès csalàdodnak!
@Janka007
@Janka007 4 жыл бұрын
Nem ertem a dislike-okat, komolyan. A recept egyertelmuen mennyei, akinek meg a tobbi nem tetszik, az nezzen mas videot. Szerencsesek a fiaid, Zoli, hogy ilyen apjuk van! Koszonet a sok faradozasert, biztos sok munka osszerakni egy ilyen szupcsi videot!
@szokykonyhaja
@szokykonyhaja 4 жыл бұрын
Nagyon szívesen mindent ! A dislike nem ismeretlen , az elkészült ételek amik számítanak meg a visszajelzések a sikerről ! A többi nem számít ! Érezd továbbra is nagyon jól magad nálunk ! Üdvözlettel Zoli
@zoltantoth9836
@zoltantoth9836 2 жыл бұрын
Kedves Szoky! Köszönöm szépen az inspirálást a sütéshez. Megcsináltam tökéletes lett. Két kérdésem lenne. 1, mit csináljak, hogy nem peregjen/essen ki a töltelék a felvágott tészta közzül. Gyanítom, hogy száraz lett a tészta és a rákent vaj nedvességét felszívta. 2. Mit csináljak, hogy ne ragadjon a sütőpapírhoz a csupa-csokis-csiga 😁 Köszönöm szépen előre is
@szilviasziszi5854
@szilviasziszi5854 2 жыл бұрын
Szia ! Egy kevés vajjal meg lehet kenni felvágás után és belemártani a kiesett kakaóba. Vegyél szilikonos sütőpapírt arra semmi nem ragad rá. Üdv Szilvi🌞🌞
@zoltantoth9836
@zoltantoth9836 2 жыл бұрын
@@szilviasziszi5854 köszönöm szépen a segítséget ❤
@szilviasziszi5854
@szilviasziszi5854 2 жыл бұрын
@@zoltantoth9836 Nagyon szívesen ! 🥰
@Liisa2608
@Liisa2608 3 жыл бұрын
Ma este sütöttem 3 tepsivel és nagyon finom lett!!! 😍😍😍❤️ El is mentem a receptet. Holnap jön a húgom, adok neki 4 darabot, mert itt Dániában csak fahéjas csigát lehet venni.
@szokykonyhaja
@szokykonyhaja 3 жыл бұрын
Szia kedves Liza ! Igazán örülök hogy nektek is ízlett kedves egészségetekre 😍👍👌Érezzétek továbbra is otthon magatokat nálunk a kedves húgoddal együtt ! Sok szeretettel Zoli 😍🧡
@ilaszeverenyi6839
@ilaszeverenyi6839 2 ай бұрын
Kedves Szoky "bácsi" , az előttem szólót megmosolyogva , szinte minden recepteddel így vagyok , hogy akárhányszor csináltam már , inkább vissza jövök és Veled /Veletek együtt csinálom . Nagyon hálás vagyok az oldalért , mert a szakács páromat is ,mindig meg tudom lepni , és tudja , hogy nahh ....ma is Szokyval főztél 😀 További sok sikert és , jó egèszséget kívánunk Nektek 🥰Ila&Levi
@nemegyke2
@nemegyke2 5 жыл бұрын
Szia Zoli! Rögtön küldöm tovább a receptet, minden hátsó szándék nélkül, hátha hétvégére meglepnek vele! Másik az "egészséges kupleráj" kifejezést is lopom a "szükséges kupleráj" helyett! Üdv Lili
@szokykonyhaja
@szokykonyhaja 5 жыл бұрын
Küld minél több helyre had legyen mindenki részese ennek a kis finomságnak ! Igen nálam sajnos ez az egészséges kupi van , azaz minden a helyén , minden ragyog a tisztaságtól csak alig van helyem a munkafolyamatokra :-) Puszi Zoli
@lisikiss6637
@lisikiss6637 5 жыл бұрын
Szia Zoli holnap meg fogom csinalni ahogy csinaltad ugy fogom en is meg csinalni!! Mert amt te fözöl az biztos nalunk is hamar elfogy en mar nem haznalok szakacs könyvet se ha mi akarunk valami finomat eni be megyek az oldaladra es lehet is valogatni a sok sok finom étel közül jo hogy vagy ilyen szakacs kell ide aki pontosan el mondja a menetet szia tovabbi szép Szerdai napot kivànok nektek ☕☕☕🍷🍺☀️☀️☀️
@szokykonyhaja
@szokykonyhaja 5 жыл бұрын
Szia kedves Lisi ! Örülök hogy tetszett és jó étvágyat kívánok hozzá nektek ! Amiben igazad van már nagyon sok recept van a csatornán és nem jelent gondot szerintem választani belőlük :-) legyen nagyon szép estétek és holnapra sok sikert a csiguszokhoz :-) Üdv Zoli
@viktoriakovacs9464
@viktoriakovacs9464 3 жыл бұрын
Nagyon szépen köszönöm a receptet♥️ Én a bénák táborába tartozom sütés terén de ezzel a receptel nagyon nagy sikerem volt😍😍 Isteni finom lett! A többi receptet is kifogom próbálni! Nagyon köszönöm!
@szokykonyhaja
@szokykonyhaja 3 жыл бұрын
Szia kedves Viki ! Biztos vagyok benne hogy nem vagy az sok szeretettel ajánlom a többi finomságot is, ügyesen meg fogsz mindent oldani ! Legyen nagyon szép a hétvégétek ! Sok szeretettel Zoli🧡
@tixti73
@tixti73 4 жыл бұрын
Nagyon szépen köszönjük a sok finomságot!Mostanság rengeteg időnk van sütni-főzni,több receptedet kipróbáltuk a lányommal,mindnek nagy sikere lett a családban!😊🤗
@szokykonyhaja
@szokykonyhaja 4 жыл бұрын
Szia kedves Kriszti ! Nagyon örülök hogy sok mindent kipróbáltok tőlünk kedves egészségetekre ! Érezzétek otthon magatokat nálunk ! Sok szeretettel Zoli 👍😊👌
@Maria-19-55
@Maria-19-55 5 жыл бұрын
Zoltán ez kínzás, hogy ilyen finomságot kell már reggel korán látnom. Jó ötletet adtál, én is elfogom készíteni ezekkel az összetevőkkel, csak én élesztő helyett kovásszal készítem a kelt tésztákat. Hát az nem lesz ilyen egyszerű mert ott a kelési idő hosszadalmas de a végeredmény ott is nagyon finom. A hozzászólásod mintha nem rögzítetted volna. Szép napot kívánok Nektek.
@szokykonyhaja
@szokykonyhaja 5 жыл бұрын
Szia Jó reggelt kívánok neked is ! Így indul szépen a reggel :-) Igen kovásszal is szuper a sütemény csak valóban sokkal hosszabb a folyamat .Jó étvágyat kívánok majd hozzá nektek is ! Az utolsó mondatodat nem értem , csak a leíráson kívül tettem ki a hozzávalókat ! A teljes leírást a videó alatt tudod megnyitni ! Üdv Zoli
@Maria-19-55
@Maria-19-55 5 жыл бұрын
Most telefonon nézem, lehet azért látom a hozzászólásodat a videód alatt másképpen mert gépen nem igy látom. Na mind egy is, de mikor én rögzítettem hozzászólást azt elsőnek láttam, csak azért irtam. Mégegyszer szép napot.
@szokykonyhaja
@szokykonyhaja 5 жыл бұрын
Értem ! Igen a telefonon egy kicsit másképpen néz ki a dolog .Neked is legyen szép a napod ! Sok szeretettel Zoli
@Maria-19-55
@Maria-19-55 5 жыл бұрын
Kedves Zoltán, el is készítettem kovásszal a csigádat, életemben ilyen jó csiguszt nem ettem. Gondolom a tojás hiány végett lett ilyen jó az állaga, nem puhította. A lisztet 100gr-al csökkentettem mert ugye a kovász is tömör nem olyan mint az élesztő, nehogy elmenjenek az arányok csak azért. Hála és köszönet, ha esetleg rá érsz nézzél bele a videómba. Remélem még látod ezt az írást, szép hétvégét Nektek.
@szokykonyhaja
@szokykonyhaja 5 жыл бұрын
@@Maria-19-55 Szia ! megnéztem , nagyon szuper lett ! Főleg vadkovásszal kiváló az elkészítés !!! Még egyszer gratulálok hozzá ! Üdv Zoli
@richardboni6628
@richardboni6628 4 жыл бұрын
Nem sűrűn írok kommentet, de tényleg nagyon nagy élmény hallgatni ahogy csinálja az Úr, még csak most találtam rá a csatornára, de nagyon tetszik, amit látok, instant feliratkozás, a 'technológia' pedig egyszerűen fantasztikus, jó egészséget kívánok Uram! Ui.: Mindenképp elkészítem ezt a csodát!
@szokykonyhaja
@szokykonyhaja 4 жыл бұрын
Szia Ricsi ! Üdvözlünk a csatornán és érezd magad otthon nálunk a jövőben is ! Tetszeni fog a végeredmény nálunk is nagy kedvenc a csiga ! Jó étvágyat majd hozzá ! Baráti üdvözlettel Zoli
@Agi1885
@Agi1885 3 жыл бұрын
Kedves Szoky!Ismét egy szuper,tökéletes receptet kaptunk Tőled!😀 Életem első csigája és nagyon nagyon finom lett!😉 Bármit sütünk,főzünk az első gondolat,hogy vajon Szoky mester hogyan is csinálja,és minden sikerül és fantasztikus,amit “Veled együtt” készítünk el.😋 Nagyon köszönjük a sok videót és a sok munkát Neked és Kedves Családodnak!👍❤️
@szokykonyhaja
@szokykonyhaja 3 жыл бұрын
Szia kedves ági ! Nagyon örülök hogy jól sikerült a csiga, kedves egészségetekre ! 👍😊😍 Boldog vagyok hogy jól érzed magad nálunk és holnap is tarts velünk egy nagyon finom családi tepsis hússal érkezünk ! Neked és családodnak is minden jót kívánunk ! Sok szeretettel Zoli🧡😍😘😘😘
@balazsbernath2317
@balazsbernath2317 5 жыл бұрын
Zoli a csiga fantazmagória lett de ma valahogy még jobban brillirozol mint általában a videóidban! Mivel nekem teleportom nincs ìgy kipróbálom magam! Vàrom a további receptjeidet!
@szokykonyhaja
@szokykonyhaja 5 жыл бұрын
Szia Balázs ! Igen van benne jóságos anyag rendesen :-) Na akkor épüljön az a gép :-) de addig is valóban készítsd el és falatozzatok egy jót belőle :-) Üdv Zoli
@marcsiszabone
@marcsiszabone 5 жыл бұрын
Szia drága Zolikám! Mennyei szépségek ezek a jóságos csigabigák :) Pontosan ilyen gazdagon szeretjük mi is! A tészta kidolgozásához a szuper "segéded" is nagyon jól jönne nekem, mert fizikailag nem vagyok a "toppon" :( Beszerezni még nem tudom, mert a helyszűke a nagyobb gondom (a többit összeügyeskedném) ... az építkezés még "egy helyben álldogáll", a padlólapok és csempék most vannak válogatás alatt, azután megrendelés és 1x majd leszállítás .... a szakik idejétől függ azután ....hát, várakozó állásponton vagyok addig .... de mindezek nem gátolhatják, hogy valamit ne alkossunk ebből a fantasztikus jó kis receptedből :) Nagyon köszönöm a fáradtságot nem ismerő munkálkodásotokat! A "szöveg" meg pont annyi, amennyi kell!!! Ez teszi teljessé, hitelessé a videót! Én is hálás vagyok érte, mert szebbé varázsoljátok a napomat! Sok szeretettel üdvözöllek benneteket, legyen nagyon szép a napotok! Puszi!! M.
@szokykonyhaja
@szokykonyhaja 5 жыл бұрын
Szia kedves Marcsikám ! Hát ez már csak a múlt :-) pillanatok alatt elfogyott de tudtam jól hogy ennek is lesz a sorsa :-):-) a fiuk rárepültek és el is takarították :-) Tudom milyen az építkezés párszor volt benne részem , de sok mindent én burkoltam le , mert menet közben ezt is megtanultam :-) meg még sok egyebet :-) De visszatérve készítsd el ha lesz kedved hozzá és nem fog csalódás érni a végeredménnyel ! Nagyon örülünk hogy a videókkal és a receptekkel szebbé tudjuk tenni a napjaidat ! Sok puszi és szép estét neked ! Zoli
@brigittanagy4139
@brigittanagy4139 4 жыл бұрын
Ismét egy gyöngyszem, köszönöm. Holnap neki is állok. Az lenne a kérdésem,hogy amit lefagyasztasz azt a felhasználás elött felolvasztod vagy csak simán mehet a tepsire+tojás+be a sütőbe? (Muszály mentenem belőle a dolgos hétköznapokra 😉) Köszönöm a választ
@szokykonyhaja
@szokykonyhaja 4 жыл бұрын
Szia kedves Brigi ! Jó étvágyat kívánok hozzá majd nektek is ! A lényeg darabonként egymástól távol fagyaszd le hogy ne érjenek össze , miután megfagytak borítsd össze egy zacskóba őket lehetőleg légmentesen zárd le a zacskót ! Miután kivetted természetes kiolvadást javasolnék és langyos helyen kelesztést , utána minden a megszokott 😊🖐👍Üdv Zoli
@kingakormondi8168
@kingakormondi8168 4 жыл бұрын
Nagyon szépen köszönöm a receptet! 😍 Ma elkészítettem el és isteni finom lett🙃
@szokykonyhaja
@szokykonyhaja 4 жыл бұрын
Nagyon szívesen kedves Kinga örülök neki hogy nektek is ízlett ! Sok szeretettel Zoli😍🧡
@AttilaD-c9x
@AttilaD-c9x 11 ай бұрын
Kedves Mester! Nagyon jó lett finomlisztből. Megpróbáltam teljes kiőrlésűvel is, ám ott nem nőttek nagyra. Hol hibáztam?
@Marcsi1292
@Marcsi1292 4 жыл бұрын
Kipróbáltam és nagyon finom és puha még 2.nap is :) Nekünk hatalmas kincs lett ez a recept, főleg hogy Németben lakunk és itt sehol sem tudunk kakaós csigát venni, mivel nem ismerik :) Hatalmas köszönet a receptért!
@szokykonyhaja
@szokykonyhaja 4 жыл бұрын
Szia Marcsi ! Nagyon örülök hogy nektek is bejött ez a kis finomság ! Érezzétek nagyon jól magatokat továbbra is a csatornán ! Jövünk folyamatosan a finomságokkal , és van még sok édesség is , ha van kedved nézz körül ! Nagyon szívesen mindent !🧡 Zoli
@georginanagy5351
@georginanagy5351 3 жыл бұрын
Pont ezért fogom most én is elkèszíteni :) mi is nèmetorszâgban élünk és most esett le hogy itt nincsen :D
@szokykonyhaja
@szokykonyhaja 3 жыл бұрын
@@georginanagy5351 Jó étvágyat hozzá nektek is ! Sok szeretettel Zoli És ezt is érdemes kipróbálni : kzbin.info/www/bejne/eGPVYqiCp6yNpZY
@erosangelazita1360
@erosangelazita1360 4 жыл бұрын
Szia Zoli! Ezt a tésztát ha elkészítem este és reggel "fejezem be" nem lesz gond? Hűtőben állni hagyni, vagy csak a konyhába? Köszönöm szépen ha válaszólsz!
@szokykonyhaja
@szokykonyhaja 4 жыл бұрын
Szia kedves Zita ! Magát a tésztát begyúrva lehet tartani a hűtőbe másnap átdolgozni és a többi ugyanaz ! Sok szeretettel Zoli
@weedgirl7136
@weedgirl7136 5 жыл бұрын
Jókat kacarásztam egy-két beszólásodon 😀 idézek egyet: "Amikor majd nekimegyünk embertelen módon megenni a csigákat"😂 elképzelem magam előtt a szitut. Még egy gondolat : " Csodálatos csokis csiga csévélés" - ezt alliterációnak nevezzük ❤☺ Csodás csokis csigát készítettél Zoli, egyáltalán nem nehéz ☺
@szokykonyhaja
@szokykonyhaja 5 жыл бұрын
Szia kedves Kitty ! Örülök hogy jól érzed magad nálunk :-) és igen néha van egy két , de őszinte megnyilvánulásom :-) Költészetben nem vagyok valami jó :-) de igen ez oda illő idézet volt :-) Kívánom hogy minél előbb ott legyen a te tányérodon is :-) Legyen nagyon szép napod ! Üdv Zoli :-)
@moshi79
@moshi79 4 жыл бұрын
Köszönöm szépen, ha nem is teleporttal, de hozzánk is elért, mindenki nagy örömére!
@szokykonyhaja
@szokykonyhaja 4 жыл бұрын
Nagyon szívesen Peti kedves egészségetekre ! Baráti üdvözlettel Zoli
@henriettasusan2451
@henriettasusan2451 5 жыл бұрын
Kedves Zoli! Ma elkészítettem, nagyon könnyű volt dolgozni ezzel a tésztával. Az íze is isteni. Köszönöm a receptet. 😊 Ment a feliratkozás 🤗
@szokykonyhaja
@szokykonyhaja 5 жыл бұрын
Szia kedves Henrietta ! Örülök hogy kipróbáltad ezt a kis finomságot , és érezd továbbra is nagyon jól magad a csatornán , a konyhánkban !!! Van fent rengeteg recept remélem találsz még nagyon sok kedvencet belőlük ! Sok szeretettel Zoli
@adamfekete5846
@adamfekete5846 Жыл бұрын
Szoky bácsi még egy pozitív gondolat 🙂 jó multkorjában elkészítettem a recepted alapján és fenomenális. Épp most állok neki megint imádjuk ezt a receptet 😊 hálás köszönet érte
@hellmaybelline
@hellmaybelline 4 жыл бұрын
Nagyon nagyon finom és puha lett!! Köszönöm a receptet :)
@szokykonyhaja
@szokykonyhaja 4 жыл бұрын
Szia kedves Éva ! Örülök hogy nektek is ízlett kedves egészségetekre ! Sok szeretettel Zoli👍
@erzsimarosi8398
@erzsimarosi8398 5 жыл бұрын
Sziasztok! Nagyon finom volt a kakaós csiga! és a többi recepted is nagyon király!!!!!!!!!!!!!!!!
@szokykonyhaja
@szokykonyhaja 5 жыл бұрын
Szia ! Örülök hogy elkészítetted és hogy ízlett nektek is ez a kis jóságos csiga :-) Egészségetekre ! Üdvözlettel Zoli
@agneshajdu5313
@agneshajdu5313 4 жыл бұрын
Isteni finom lett!!!☺️Életem legjobb kakaós csigája! Az egész családnak nagyon ízlett. Köszönjük a receptet! Gyakran fog asztalra kerülni.😊
@szokykonyhaja
@szokykonyhaja 4 жыл бұрын
Szia kedves Ágikám ! Nagyon örülök hogy nektek is ízlett kedves egészségetekre ! Sok szeretettel Zoli😊👍
@attilamihaly7849
@attilamihaly7849 4 жыл бұрын
Köszönöm szépen zoli ez az elsö hogy kakaoscsigát készitettem és nagyon jol sikerült ..üdv erdélyböl
@szokykonyhaja
@szokykonyhaja 4 жыл бұрын
Szia Attila ! Nagyon szívesen és ügyesen megoldottad a kérdést gratulálok hozzá ! Érezzétek a jövőben is nagyon jól magatokat nálunk ! Üdvözlettel Zoli
@andrealazar9806
@andrealazar9806 5 жыл бұрын
Mennyei ég!!!!! Hogy milyen régen ettem kakaós csigát. Zolikam megint remekeltel és sokszor megnevetettel. A 3 dkg élesztő mit gondolsz mennyi lehet száraz granulatomba? Kis kanalnyi kb? Köszi szepen Üdv az egész családnak.
@szokykonyhaja
@szokykonyhaja 5 жыл бұрын
Szia kedves Andikám ! Örülök hogy látlak :-) Próbáld ki te is mihamarabb és örvendeztesd meg vele a kedves családodat ! Imádni fogjátok ti is ezt a kis szuper csigát :-) igen nem kell sok bele a szárítottból sem egy csapott teáskanálnyi bőven elég bele !! Sok puszi vigyázz magadra ! Zoli
@andrealazar9806
@andrealazar9806 5 жыл бұрын
Koszonom a mindig kedves gyors válaszodat. Puszillak benneteket.
@szokykonyhaja
@szokykonyhaja 5 жыл бұрын
@@andrealazar9806 Nagyon szívesen Andikám !!!! Puszi Zoli
@millennium6bass
@millennium6bass 5 жыл бұрын
Imádom a videókat, köszönet érte!!! Igaz a libazsírt s a paprikás pörkölt alapot most hiányoltam a videó elején. 😉🤣😊
@szokykonyhaja
@szokykonyhaja 5 жыл бұрын
Szia ! Köszi szépen :-) Igen nem lehet minden videóban a kedvenc zsír és a paprikás alap, na de ezt majd gyorsan orvosolni fogom :-) :-) Zoli
@mochamona426
@mochamona426 5 жыл бұрын
Egyszerűen fantasztikus imádom köszönőm a receptet ❤️❤️❤️❤️
@szokykonyhaja
@szokykonyhaja 5 жыл бұрын
Szia kedves Ramona ! Köszönöm szépen :-) és nagyon szívesen , kedves egészségetekre ! Üdv Zoli
@priskakissova7414
@priskakissova7414 5 жыл бұрын
Szia kedves Zoli 😊 de csudi ez a csiga, néha szoktam készíteni,de most nagy kedvem lett hozzá a tiédet látva, csodálatos úgy az egész ahogy van😉😊😋 köszönöm szépen a finom receptet és legyen további csodás szép napotok üdvözlettel és sok szeretettel Piroska 😘😘😘
@szokykonyhaja
@szokykonyhaja 5 жыл бұрын
Szia kedves Piroska ! Örülök hogy meghoztam a kedved hozzá :-) sokszor készítem el a srácoknak ez az a sütemény amiből szinte soha sem elég :-) Jó étvágyat kívánok nektek is hozzá ! Sok szeretettel Zoli
@noranemeth1136
@noranemeth1136 4 жыл бұрын
Vicces és informatív! Szuper a recept is :)
@szokykonyhaja
@szokykonyhaja 4 жыл бұрын
Köszönjük szépen kedves Nóra örülünk hogy elnyerte a tetszésedet:-) Próbáld majd ki ha lesz kedved hozzá! Sok szeretettel Zoli
@marikanenimarikaneni8906
@marikanenimarikaneni8906 5 жыл бұрын
JÓ REGGELT.🍸ŹOLIKÁM👍🏽megint jót készittesz💯💯 hétvégén elkészíttem ha igy sikrül mint a tied 😗köszi szép napit🥀😍kis családonakis 💚Kaposvárról💝💋💋
@szokykonyhaja
@szokykonyhaja 5 жыл бұрын
Szia kedves Marika ! Neked is szépen fog sikerülni és imádni fogjátok :-) kedves egészségetekre ! Sok szeretettel Zoli
@gizellacsatlosne4719
@gizellacsatlosne4719 5 жыл бұрын
Isteni finom! Nagyon szeretem Főként ha valaki megsűlve csak úgy elémtenné melegen, frissen illatozva😀
@szokykonyhaja
@szokykonyhaja 5 жыл бұрын
Szia kedves Gizi ! Igen mi is így vagyunk ezzel a kérdéssel :-) az a baj hogy elém se szeretné senki letenni :-) :-) Mindig enyém a munka :-) Üdv Zoli
@szilviavassnekardos3585
@szilviavassnekardos3585 3 жыл бұрын
Ha az ikertesom nem mondja hogy Ön létezik,aki ennyi mindent tud soha nem tudom meg! Köszönöm a csodálatos recepteket! ☺️ A testvérem is már rengeteg receptet csinált meg az Ön receptje alapján. Gratulálok és sok sikert a továbbiakban.
@szokykonyhaja
@szokykonyhaja 3 жыл бұрын
Szia kedves Szilvi ! Nagyon örülök hogy a tesód bemutatott :-) és nagy szeretettel üdvözöllek téged is nálunk ! Mindketten érezzétek otthon magatokat nálunk ! Sok szeretettel Zoli
@puppi1974
@puppi1974 5 жыл бұрын
❤❤❤ imádom.
@szokykonyhaja
@szokykonyhaja 5 жыл бұрын
Szia Ildikém ! Akkor egy a vérvonal :-) :-)
@puppi1974
@puppi1974 5 жыл бұрын
@@szokykonyhaja reggeli kave mellé foleg
@szokykonyhaja
@szokykonyhaja 5 жыл бұрын
Igen az mellé is pöpec ❤
@andreaudi7487
@andreaudi7487 4 жыл бұрын
Lovely 😊😊 i had only self raising flour and dry yest but worked out very well..👌👏👏
@szokykonyhaja
@szokykonyhaja 4 жыл бұрын
Hi Andrea ! I'm glad you're well done! Make yourself at home with us 🖐👍😊😊🧡
@szokykonyhaja
@szokykonyhaja 4 жыл бұрын
Hi Andrea ! I'm glad you're well done! Make yourself at home with us 🖐👍😊😊🧡
@adamjancso6878
@adamjancso6878 4 жыл бұрын
Életmentő a technológia itt a Dániai karanténban.😊 A család örült Apa meglepijének☺️ Köszönjük Szoky bácsi😉
@szokykonyhaja
@szokykonyhaja 4 жыл бұрын
Szia Ádám ! Nagyon örülök hogy megsütötted és hogy ízlett a családnak , kedves egészségetekre ! Nagyon szívesen és érezzétek otthon magatokat nálunk a jövőben is 😊👍🖐😄👌Baráti üdvözlettel Zoli
@bbiro10
@bbiro10 2 жыл бұрын
Hol talalhato a recept leirasa?
@szilviasziszi5854
@szilviasziszi5854 2 жыл бұрын
A videó alatt található : Hozzávalók : 60 dkg finomliszt,3 dl langyos tej,3 dkg friss élesztő,8 dkg kristálycukor,1 csapot mokkás kanál só,1 evőkanál vaníliás cukor vagy 1 db vaníliás rúd kikapart belseje,5 dkg puha vaj. A töltelékhez:10 dkg éppen hogy felolvasztott vaj,10 dkg holland kakaó pór,15 dkg kristálycukor,15 dkg kemény étcsokoládé gorombára vágva , vagy étcsokoládé pasztilla ( granulátum ) , kenéshez 1 egész tojás és egynek a sárgája keverve. Sütése alsó felső módban 200 C fokon 12-15 perc sütőtől függően. Az alaptészta folyadék felvétele , a liszt sikértartalmától függően változhat + 3-5 cl tej hozzáadásával. Ebből az anyag mennyiségből 25 db szép csigát tudtok kihozni.
@bbiro10
@bbiro10 2 жыл бұрын
@@szilviasziszi5854 Nagyon szepen koszonom, valami miatt nem lattam😊
@zoltanbogdan4634
@zoltanbogdan4634 5 жыл бұрын
Szia Barátom hogy vagy szép napot neked és sok sikert kivanok
@szokykonyhaja
@szokykonyhaja 5 жыл бұрын
Köszönöm Zolikám ! Süss csigát :-) Üdv Zoli
@tundekovacs9773
@tundekovacs9773 2 жыл бұрын
Elkészítettem. Reakció: "ez olyan finom, mintha a dédi sütötte volna." Amit Róla tudni érdemes, ha a suliba vittem be osztálybulira bármit, amit sütött, azt hitték cukrász nagyim van. Szóval nekem ez felért egy Michelin csillaggal. Köszönöm a receptet.
@tundikicsiajandekhaz9124
@tundikicsiajandekhaz9124 4 жыл бұрын
Ebben a receptben sem csalódtam! Mennyei! Igazi boldogság hormon! 😉 köszönjük Zoli! Olyan dolgokat csinálsz hogy nem lehet velük leállni!😁
@szokykonyhaja
@szokykonyhaja 4 жыл бұрын
Kedves Tündi ! Köszönjük szépen és igen ettől elmúlik a bú , bánat is :-) Nagyon szívesen és kedves egészségetekre ! Boldog új évet kívánunk :-) Sok szeretettel Zoli
@janosnesziptner1615
@janosnesziptner1615 3 жыл бұрын
@@szokykonyhaja egy
@georginabalogh748
@georginabalogh748 3 жыл бұрын
Nekem ki szaradt a kulseje mitol lehetséges?
@szokykonyhaja
@szokykonyhaja 3 жыл бұрын
@@georginabalogh748 Lehet kicsit tovább sült? melegebb volt a sütő? Amúgy az a lényeg hogy a a belső legyen vaj puha.
@georginabalogh748
@georginabalogh748 3 жыл бұрын
@@szokykonyhaja az volt beseje mora sütöm van régi. NAGYON SUT EGET DE EGYEBKENT ISTENI FINOM LETT
@barbaratoth-bulyaki4091
@barbaratoth-bulyaki4091 4 жыл бұрын
Kedves Zoltán! Köszönet a videókért, munkádért! Részletesek, követhetőek, egyértelműek és jó hangulatúak! Nagyon szeretem és egyre ügyesebb vagyok a konhyában :-) A konyhai robotgéppel kapcsoaltban kérném a tanácsodat, mégpedig mint szakember, szerinted milyen típusú, teljesítményű gépet lenne érdemes vennem? Heti 2-3szor sütök kenyeret, kiflit, sütni is szeretek minden héten 1szer. Azt mondják 900W alatt nem érdemes, de az a fölötti gépek igen drágák, érdemes annyit adni érte? Vagy egy 500g-os kenyérrel, kakaós csigával amit készítel egy kisebb is elbánik? Előre is nagyon köszönöm!
@szokykonyhaja
@szokykonyhaja 4 жыл бұрын
Szia kedves Barbi ! Nagyon szívesen mindent és örülök hogy követed a csatornát és tudok neked is segíteni ebben abban ! A gép választás igen valóban fontos , nekem van egy 1300 W gépem ami az itthoni felhasználásnak tökéletesen megfelel és egy gyengébb 500 W .Ha alkalmanként és nem olyan agyon sokat használod javasolnék egy 1000 W gépet .Ár érték arányban 30-40 e ft között már találsz jó gépeket.Sok szeretettel Zoli
@ivettlakatosneszilagyi8233
@ivettlakatosneszilagyi8233 5 жыл бұрын
Megcsináltam nagyon finom lett!! Köszönöm a receptet!! :) :)
@szokykonyhaja
@szokykonyhaja 5 жыл бұрын
Szia Ivett ! Nagyon örülök hogy nektek is ízlett ez a kis jóságos csiga :-) Egészségekre és nagyon szívesen ! Üdv Zoli
@ferencandrovics9002
@ferencandrovics9002 7 ай бұрын
Szia Sztoky fahéjjal szeretnék készíteni le irnád a töltelék receptet ha nem baj?
@Norahungary
@Norahungary 3 жыл бұрын
Most készítettem el, isteni finom lett! Ezentúl csak ezt a receptet használom majd, óriási köszönet érte. :)
@szokykonyhaja
@szokykonyhaja 3 жыл бұрын
Szia ! Nagyon örülök hogy nektek is ízlett kedves egészségetekre ! Küldök egy finomságot : kzbin.info/www/bejne/bHTIpYaGZ96XqZY Üdvözlettel Zoli
@encih1039
@encih1039 4 жыл бұрын
Szia.Fagyasztott élesztőm van.Megtudom csinálni azzal is?Köszi
@encih1039
@encih1039 4 жыл бұрын
Szia.Update:elkészült,és nagyon jó lett.Köszi a receptet.
@szokykonyhaja
@szokykonyhaja 4 жыл бұрын
Igen tökéletes vele , az a lényeg hogy még frissen kell lefagyasztani ! Üdv Zoli
@szokykonyhaja
@szokykonyhaja 4 жыл бұрын
@@encih1039 Szuper ennek nagyon örülök , kedves egészségetekre ! Üdv Zoli
@menyuska1977
@menyuska1977 4 жыл бұрын
Ès kinek a paplan....😂😂😂😂Sütinèl csak gyönyörködni jövök! Nekem nincs ekkora helyem, hogy ekkoràra nyújtsam a tèsztàt!☹️ Öröm nèzni , ahogy a konyhàban alkotsz! (* Sajnos nemrèm talàltam a csatornàdra, így nem tudom, hogy volt-e szó róla, te szakàcs vagy? )
@szokykonyhaja
@szokykonyhaja 4 жыл бұрын
Szia kedves Tünde! Örülök hogy megtaláltad a csatornát ahol érezd otthon magad a jövőben is! Kisebb hyen is tudsz dolgozni a tésztával kettébe szedve ! 👍👌Már sok éve ott hagytam a konyhát azóta mással is foglalkozom👋👍👌Sok szeretettel Zoli ❤
@andreawhite7257
@andreawhite7257 3 жыл бұрын
Ez is nagyon finom lett, köszönöm a receptet. Andrea
@szokykonyhaja
@szokykonyhaja 3 жыл бұрын
Nagyon örülök hogy ízlett kedves egészségetekre ! 🎄🎄🎄🧡
@tiborkovacs5407
@tiborkovacs5407 5 жыл бұрын
Juhuuu . Imádom de a boltiak már elég trék . Beszerzem én is egy jó dagasztó gépet . :) csak így tovább Mösziő Szoky :)
@szokykonyhaja
@szokykonyhaja 5 жыл бұрын
Szia Tibikém ! Igen nálunk is harc megy az utolsó darabokért :-) :-) Érdemes otthon elkészíteni ! Jó a testnek és a léleknek is :-) Legyen szép a napod ! Zoli
@tiborkovacs5407
@tiborkovacs5407 5 жыл бұрын
Köszönöm . :) viszont :)
@szokykonyhaja
@szokykonyhaja 5 жыл бұрын
@@tiborkovacs5407 Én is köszi :-) Zoli
@zsokahelfrichnetoth7652
@zsokahelfrichnetoth7652 5 жыл бұрын
Jó reggelt kedves Zoli! Megint istenit alkottál...köszönet érte! Hétvégén elkészítem...köszönöm! ♥
@szokykonyhaja
@szokykonyhaja 5 жыл бұрын
Szia kedves Zsóka ! Neked is szép jó reggelt :-) nagyon szívesen és jó étvágyat majd hozzá ! Sok szeretettel Zoli
@DreamyAnn
@DreamyAnn 5 жыл бұрын
Drága Férjem mondta, “ezt hallod én is meg tudom csinálni. “És igaza lett. A nyújtástól tartott picit, de nagy meglepetésére ezzel a tésztával valóban egy álom dolgozni. Köszönjük a sikerélményt! A máglyarakásodat múlt héten készítettük, a vargabélesedet pedig most várjuk a sütőből. Köszi mindenért! További jó munkát!
@szokykonyhaja
@szokykonyhaja 5 жыл бұрын
Szia ! Szuperek vagytok és akkor a férjednek is megvolt a sikerélménye :-) ige ez a tészta nagyon kellemes lágy , könnyen nyújtható és mindenki könnyedén dolgozhat vele ! Örülök hogy ízlett a máglyarakás is , és remélem a vargabéles is elnyerte a tetszéseteket ! Sok szeretettel Mindent Puszi Zoli
@juditbartha6163
@juditbartha6163 5 жыл бұрын
Szèp estèt kedves Zoli! El fogom készíteni valakinek mert nagyon finomnak tűnik és még nem csinàltam. 😊 De áulj el nekem valamit kérlek. Minden receptedben, /majdnem mindben/ zsír, sertés, szalonna, burgonya Ugye a desszertek, sütemények: liszt, cukor stb. Hogy nem nyomtok még fejenként a csalàdban 100-120 kg-ot? 😁 Egyébkènt imàdom ahogy főzöl, pontosan az az ízvilàg amit èn is főzök , ha ünnepeken összejön a család. De kedves Zoli, ha én így ennèk mint ahogy ti màr nem nagyon lenne ember aki eltudná dönteni, nő vagyok-e vagy egy hegyomlás. Jó éhszakát, Judit. 😘
@szokykonyhaja
@szokykonyhaja 5 жыл бұрын
Szia kedves Judit ! Örülök hogy tetszik a recept , mindenképpen készítsd el imádni fogod.Volt hogy egyszerre persze sütő függő is volt és idő is 250 db készítettem el valakinek rendezvényre :-) imádták nem maradt egy darab sem :-) :-) És igen a gondolat , miért is nem hízunk ! ? Nagyon nagy hangsúlyt fektetünk a mozgásra , futunk , kirándulunk sokat , és állítom neked a sok sok nem természetes élelmiszer jobban is hizlal mint pl a zsírok vagy éppen a korlátozottan bevitt cukor ! De persze ez az én álláspontom , mindenki ahogy szeretné :-) Üdv Zoli
@juditbartha6163
@juditbartha6163 5 жыл бұрын
Kedves Zoli! Meg ne sértődj én ilyen kis vérszívó vagyok, de nagyon kedves. 😁 Szuper amit csinàlsz, gratulàlok! 😘
@szokykonyhaja
@szokykonyhaja 5 жыл бұрын
@@juditbartha6163 Ne viccelj :-) eszembe sem jutott :-) Köszi és legyen szép a napod ! Reggel egy elfeledett finomságot teszek közkincsé :-) Zoli
@erikaserban4749
@erikaserban4749 Жыл бұрын
Nagyon guszta!! Ha kisült, nem kell cukros tejjel egy kicsit megkenni?
@tereziaszalai9473
@tereziaszalai9473 4 жыл бұрын
Az tetszik nagyon,hogy pontosan megmondod,hogy mi mennyi ès rèszletesen,hogy hogyan kell elkészíteni.
@szokykonyhaja
@szokykonyhaja 4 жыл бұрын
Szia kedves Teri ! Ez a legkevesebb ! Érezd otthon magad a jövőben is nálunk ! Sok szeretettel Zoli
@janosnebagos8228
@janosnebagos8228 5 жыл бұрын
Szia Zolikám! Hú de fincsi csiguszt sütöttél, imádom! Köszi, hogy feltetted őt is, el fogom készíteni így ahogy te sütöd! Szép napot kívánok sok szeretettel! Puszi! Erika
@szokykonyhaja
@szokykonyhaja 5 жыл бұрын
Szia kedves Erikám ! Majd írd meg miként ízlett nektek is :-) csap legyen a közelben :-) mert nem mondhatnám hogy nem lesztek csokisak tőle :-) :-) Legyen szép a napod ! Puszi Zoli
@dianasarkany-toma7154
@dianasarkany-toma7154 2 ай бұрын
Kedves Zoli! Szuper a recept, köszönöm. Esetleg kókuszos verzióban nem próbáltad még elkészíteni? Ha így is kiszeretném próbálni hogyan készítsem el a kókuszos tölteléket? Köszönöm 😊
@dianasarkany-toma7154
@dianasarkany-toma7154 2 ай бұрын
Illetve teljes kiőrlésű liszttel fele-fele arányban jó lehet a tészta?
@raimondadushi3484
@raimondadushi3484 3 жыл бұрын
A magyar édességek a legjobbak a világon. Kosonom.
@szokykonyhaja
@szokykonyhaja 3 жыл бұрын
Szívemből szóltál ! Boldog ünnepeket kívánok ! Zoli🎄🎄🎄
Darázsfészek @Szoky konyhája
19:20
Szoky konyhája
Рет қаралды 126 М.
Kakaós csiga a legjobb kelt tésztás  kakaós csiga RG Konyhája
15:23
Please Help This Poor Boy 🙏
00:40
Alan Chikin Chow
Рет қаралды 20 МЛН
OYUNCAK MİKROFON İLE TRAFİK LAMBASINI DEĞİŞTİRDİ 😱
00:17
Melih Taşçı
Рет қаралды 12 МЛН
Шок. Никокадо Авокадо похудел на 110 кг
00:44
Kókuszrúd keksztekercs ünnepi süti @Szoky konyhája
17:37
Szoky konyhája
Рет қаралды 1,1 МЛН
Kakaós csiga
4:17
SegitunkFozni.hu
Рет қаралды 326 М.
Túrós nudli 🍑 - cukormentes, teljes kiőrlésű
2:50
Kitti a konyhában-Mentesen is jó lehet
Рет қаралды 871
Gyors kakaós csiga
8:02
Annuskám
Рет қаралды 47 М.
Fahéjas CSIGA 🍂 - CINNABON ❤️ - BebePiskóta
6:27
Bebepiskóta
Рет қаралды 293 М.
Krumplis pogácsa több napig vaj puha @Szoky konyhája
15:51
Szoky konyhája
Рет қаралды 907 М.
Borbás Marcsi szakácskönyve - Ferdinándi kalács (2019.01.06.)
16:37
MTVA - tv műsorok, filmek, zene
Рет қаралды 423 М.
Amerikai fahéjas csiga TT módra/CINNAMON ROLL/@TTkonyhája
20:11
TT konyhája
Рет қаралды 16 М.
Rákóczi túrós @Szoky konyhája
26:11
Szoky konyhája
Рет қаралды 292 М.
Please Help This Poor Boy 🙏
00:40
Alan Chikin Chow
Рет қаралды 20 МЛН