Én egész végig azt hittem, hogy Leiát fogod felhozni ellenpéldának (mármint a Carrie Fisher Leiát, nem a Baby Leiát). Őrá is mind igaz, amit mondtál: hercegnőként és szenátorként szellemi vezetői pozíciót töltött be Alderaan lakóinak életében, miközben a Lázadóknál is az egyik kulcsfigura volt, aki bármikor Vader és Tarkin szemébe mondta a tutit, mindemellett pedig nem félt sugárvetőt ragadni és halomra lőni a rohamosztagosokat (plusz megölte Jabbát a saját rabszolgaláncával, mennyire badass ez már). Kedves és gondoskodó, láthattuk, hogyan bánt az ewokokkal, és Luke-nak is mindig érzelmi támaszt adott, amikor szüksége volt rá, pl. Obi-Wan halála után, ahogy Hanról is gondoskodott a megkínzása után. Hibája is van ezer: forrófejű, nagyszájú, makacs, mint az öszvér, és hiába egy képzett vezető, az indulatai így is eluralkodhatnak rajta, ami miatt egy ostrom közepén áll le vitatkozni Hannal, amikor menekülniük kéne. De ettől még egy igazi vezér, aki sosem hagyná el az embereit, kiáll azért, amiben hisz, meghalni is kész a szebb jövőért, és így inspirálja a körülötte lévőket, hogy kövessék. És igen, kizárólag az eredeti trilógiából hoztam példákat, mert a sequel-ek létezését nem vagyok hajlandó elismerni, és a mai napig a legnagyobb kihagyott ziccernek tartom az Ébredő Erő után érkezett filmeket, pedig Reyt simán lehetett volna egy érdekes, izgalmas, komplex karakterré tenni, aki mellesleg még nő is, ha nem áldozták volna fel a "sokkoljuk a nézőket, értelem ide minek?" filmkészítési gyakorlat oltárán.
@tamasgajda9031 Жыл бұрын
Remek írás, elismerésem..mondjuk én azt tartom a legnagyobb hibának, hogy nem a Zahn féle trilógiát csinálták meg folytatásnak
@HypatiaStudy Жыл бұрын
Nekem ő volt a “Disney-hercegnőm” - már jóval azelőtt, hogy Disney lett volna. Már gyerekkoromban olyan akartam lenni, mint ő.
@istinagy5835 Жыл бұрын
Na, akkor most jöjjön az ördög a bal vállon. "aki bármikor Vader és Tarkin szemébe mondta a tutit" JA. Elmondta, hogy hol vannak a lázadók, aztán megnézte, hogy szétlőtték az Alderaant :D:D Mert nem gondolta volna, hogy a Sötét Nagyúr annyira aljas, hogy hazudik neki :D Aztán milyen vezér az aki a teljes lázadást a jószerencsére bízza? Ja, nem egyszer, hanem sorozatosan. A létfontosságú adatokat egy sípoló kukába, azt ki az űrbe, hátha megtalálja majd valaki. Aztán a teljes támadást rábízta a csávóra, akik előző nap ismert meg, és soha nem ült X szárnyúban, de szőke. Ez kb. olyan, mintha Orbán a magyar GDP-t feltenné rulettre, aztán miután bejött, még egy körre rajta hagyná. A híres női ösztönök, meg erőhasználat arra volt elég, hogy addig flörtöljön a Galaxis egyetlen négerével, hogy nem vegye észre, hogy az épp eladta őket a Birodalomnak. Aztán amikor titkos és fontos küldetésre mennek, hogy precízen és pontos időzítéssel kikapcsolják a védőpajzsot valahogy talál időt arra, hogy befonassa a haját a cuki macikkal, meg úgy marha jól ellegyen velük a faluban. A küldetés meg le van szarva. Szóval, nem erős, hanem egy hisztis akaratos és önfejű picsa, akinek valami oltári mázlija van, hogy a messzi messzi galaxisban nincs hadbíróság, meg amúgy semmilyen hatóság.
@Kaoraku Жыл бұрын
Csak aztán... Hát azért elég rendesen alávágtak azzal az űrben repkedő jelenettel. Szerintem borzalmas, hogy egyébként a régi szereplőket is tönkreteszik. Mintha folyamatosan a gyerekkorom erőszakolnák meg.
@TillZoltan Жыл бұрын
Az eredeti trilógiában tényleg jó volt. A Kenobi sorozatban viszont fájdalmasan buta kislányként mutatják be.
@bencekiss6060 Жыл бұрын
A tény, hogy még mindig nem volt Spiderverse kritika, sért és félelemmel tölt el
@HollywoodNewsAgency Жыл бұрын
On it boss, stay tuned 🫡
@broklond Жыл бұрын
@@peturka2719bruh, a video elején beszélt róla, hogy készül. Kis türelmet már.....
@letti6454 Жыл бұрын
@@broklond igy van erőszakos ez már szerintem, már bocsi valaki mindig ír szegénynek és számonkéri valamiért
@sandorkarap8223 Жыл бұрын
🤣🤣🤣🤣❤️
@haewien Жыл бұрын
@@HollywoodNewsAgencyszerintem ideje lenne klonozni magad. Mondjuk egybol negyszer:)))
@verbuvator Жыл бұрын
Imádom Szirmai úr munkásságát. Mi a kollégiumban amellett hogy élvezzük a videókat, minden alkalommal mikor feltesz egy újat, leülünk a srácokkal és ivós játékot tartunk. Minden alliteráció után iszunk és minél nagyobb kombóban érkezik, annál többet 😂
@szekereselektra1253 Жыл бұрын
*Erős női karakterek terén nálam még mindig Ellen Ripley és Sarah Connor a favorit. Plusz az anyai ösztönök, és az emberiség megvédése mindegyiküknél bejátszott. Ráadásul Sarah Connorhoz tartozik az egyik legjobb filmes monológ ami minket embereket állít szembe egy géppel mikor látja, hogy a fia John, hogy játszik a géppel.* *"Néztem, hogy játszik a géppel, s egyszerre minden megvilágosodott. A Terminátor sohasem áll le, sosem hagyja magára, sohasem fogja bántani. Nem kiabál vele, nem rúg be és nem veri meg. Nem mondja, hogy nincs ideje foglalkozni vele. Mindig vele marad, és ha kell, meg is hal érte. Pótapák jöttek-mentek az évek folyamán, és csak ez a lény, ez a gép az egyetlen, aki megállja a helyét. Ebben a beteg világban egyedül Ő egészséges."*
@fecka88 Жыл бұрын
Ennyi! 👍
@HypatiaStudy Жыл бұрын
Ez egy korát megelőző monológ volt - egy korát megelőző karaktertől. ❤❤❤
@Elameey Жыл бұрын
Mostanra még mellbevágóbb ez az idézet. 👍
@Artyom1552 Жыл бұрын
Haggyá má a Ripleyvel meg a Connorral. Számomra a legerősebb női karakter a The Princessből a princess. Be is tudom bizonyítani. kzbin.info/www/bejne/aIm2koivh5xnmKM
@nihil0771 Жыл бұрын
*_Cameronos kasszasiker recept, férfiaknál férfiasabb nő (még spec katonáknál is keményebb a civil lányka), de hogy nőiességét erősítse, rakj mellé egy idegesítő gyereket a filmbe. (A Terminátor 1 és Alien 1 jobb)_*
@zzsofi1552 Жыл бұрын
Sabine szuper karakter a Rebelsben. ❤️ itt még nem sokat kaptunk belőle. :) Jó elemzés, jó ajánló esetleg az évad végén lehetne majd egy kritika is.
@roland969 Жыл бұрын
Nem az "erős" női főszereplő a baj, hanem a rossz forgató könyv
@HollywoodNewsAgency Жыл бұрын
Me spoilerezd el a teljes videóm HÉ 😅
@STORMRAGEGAMEPLAY Жыл бұрын
@@HollywoodNewsAgencya sith csajszi most lehet simp leszek de nekem visz mindent!
@95Kyo Жыл бұрын
A Sith csaj nekem is szimpatikusabb meg az egész Sith csoport érdekesebb. A jedikből vált Sithek sokkal jobb sztorit nyújtanának mint maga az Ashoka forgatókönyve az első 2 rész után. Hogy lehet olyan forgatókönyvet írni, ahol a Star Wars univerzum egyik legérdekesebb karaktere helyett a mellékszereplők érdekesebbek??..
@roland969 Жыл бұрын
@@HollywoodNewsAgency Nem direkt volt......sorry
@IstvanDarabos Жыл бұрын
@@STORMRAGEGAMEPLAY mármint Shin Hati? Igazából nem sithek. Hasonlóak mint Ahsoka, sem jedik sem sithek. Zsoldosok lettek és elvileg a fénykard szín is meg lesz magyarázva.
@arriusantoninus358 Жыл бұрын
Nagyon klassz az egész videó és csak egy apró kiegészítést engedj meg! Ha Ahsoka karakterénél beemeled a Clone Wars hátteret, és azzal együtt értelmezed, akkor a minimum az lenne, hogy Sabine esetében sem összefoglalóból merítesz, majd kijelented jelen két epizód alapján amit kijelentettél. Sabine is bőven tele van hibával, amikkel megküzdött, volt számos olyan kihívás és feldolgozni való az életében, amit meg kellett oldania (származás, fegyverfejlesztés a birodalomnak, család, fekete kard, stb). Csak hát tette ezt a Rebels-ben. Igen, emlékszem mit mondtál Maul karakterére anno, hogy a (mozi)film kritikájában nem érdekel mi minden derült ki a fickóról a sorozatban, vagy képregényben, vagy bárhol máshol. És egyet is értek veled. De akkor mérjük Ahsoka karakterét is ezzel a hozzáállással, vagy tegyük oda Sabine (és Héra) estében az előzménytörténeteket is. Ahsoka is csak akkor érdekes(egyelőre), ha tudod az útját idáig, amit eddig itt mutatott az valóban egy "Kim Dzsong Un dolgokat néz" + némi kardozás(Tisztára mint a mestere az első filmekben. :) ). Nekem is furi egyelóre a dolog egy része, mert nem vágom, hogy mi a túróért lett Ahsoka padawanja, amikor ezt a kört már Kanannal megfutották Fekete Kard ügyben, és nem működött(jediként), de majd gondolom kiderül... Fiammal egyébiránt nagyon jól szórakoztunk a karakterláncon, miszerint: A szófogadatlan, önfejű, és makacs Sabine mestere az a szófogadatlan, önfejű, és makacs Ahsoka, akinek a mestere a szófogadatlan, önfejű, és makacs Anakin, akinek a mestere a... szófogadatlan, önfejű, és makacs Qui Gon lett volna, ha meg nem hal. Csóri szabálykövető Obi van úgy került ide, mint Pilátus a krédóba... :) Ja! És Páncélkovács(sehol egy R!) rulez! ;)
@HegeRoberto Жыл бұрын
Igen így soknak tűnik felsorolva, hogy miben jó Sabine, de a sorozatban nagyon ki voltak fejtve a hiányosságai is. SPOILER: Csodagyerek volt, és már gyerekként feltalált egy fegyvert ami MANDALORIAKAT TUDOTT ÖLNI úgy, hogy a páncélukat felhevíti annyira, hogy belül hamuvá válnak másodpercek alatt. Tehát Sabine a tipikus "too occupied whether she could, she didn't stop to think if she should" esete. Ezzel a saját hibájával szembekerül amikor a birodalom az ő által feltalált fegyvert használja arra, hogy szisztametikusan levadássza a lázadó Mandaloriaiakat. Szerintem azért ez elég durva karakter pont
@Kronidak Жыл бұрын
Sabine a sorozat alapján jól megírt karakter, ahogy Sindula is. Ashoka esetében is látjuk a fejlődést. Ez alapján, ha nem ismered a teljes kánont, akkor fogd be a szád és ne beszélj baromságokat a vak világba. :D Amúgy a többi részével egyet tudok érteni, Hollywood egy trágyadomb lett! (Ripley still the most badass female character)
@NorbertNagy-y8g Жыл бұрын
"feltalált egy fegyvert ami MANDALORIAKAT TUDOTT ÖLNI úgy, hogy a páncéljukat felhevíti annyira, hogy belül hamuvá válnak másodpercek alatt." 👌👍 Én is néztem akkoriban az anime sorozatot nagyon jó volt de erre nem emlékszem lehet csak egy elmesélt sztoriként volt benne?
@kristofberi1430 Жыл бұрын
@@NorbertNagy-y8g magát azt, hogy milyen fegyvert és hogyan találta fel, azt csak elmesélik, viszont az utolsó évadban megjelenik a sorozatban
@krisztianizsak5554 Жыл бұрын
@@NorbertNagy-y8g Már pontosan nem emlékszem melyik évadban (Rebells) ,de el is mennek megsemmisíteni a prototípust, talán Bo Katannal. Sabine amúgy nem konkrétan fegyvert talált fel,hanem egy eszközt ami pillanatok alatt felhevít bármilyen anyagot,ha úgy van beállítva. Ezt használja ki Moff Gideon arra,hogy a beskarra állítva , gyakorlatilag a Mandalóriak legnagyobb erősségét fordítsa ellenük. Sabine ettől,mármint a találmánya elpusztítja a népét , nem kicsit bicsaklott meg lelkileg.
@twlentwo Жыл бұрын
Hat meg úgy altalanossagban meggondolatlan, makacs, meg ilyesmi. Ilyen onfeju tini
@gombosmm Жыл бұрын
A droid nem azt mondta, hogy gyakorlatilag minden tanítvány akit a templomban valaha látott, tehetségesebb volt az Erőben, mint Sabine...?
@peterszebeni8582 Жыл бұрын
De, azt mondja. :)
@GeneralPenemonto Жыл бұрын
Dede, pont az ellentétéről van szó, Sabine a létező legtehetségtelenebb Jedinövendék valaha, és annyi érzéke van az Erőhöz ösztönösen mint egy darab kőnek.
@gombosmm Жыл бұрын
@@GeneralPenemonto hoppa hoppa, hiba az elemzesben..? 😃
@szujan Жыл бұрын
Sigourney Weaver (Ellen Ripley) A legtökéletesebben ábrázolt erós nő, mindent feláldozó anya, szívós mint egy macska, és kemény mint Tarzan sarka!
@mravinacbalint2372 Жыл бұрын
Nézd meg a Rebelst. Sabine egy nagyon összetett karakter, és (szerintem) sosem lehetne jedi. Nem derült ki sok Ahsoka és az ő közös múltjáról, de mivel Sabine-nak fénykardhasználatra már korábban is volt szüksége, szerintem inkább ilyen téren válhatott tanítvánnyá. Igazából a Rebels összes karaktere lehetne példa a Star Warsnak az összes többi alkotásához is. Ahsoka, Kanan, Hera, Sabine, Ezra és Zeb a valaha volt kedvenc karaktereim, és nem hiszem, hogy a jövőben bárki felül tudná ezt írni, úgyhogy én csak ajánlani tudom neked ezt a sorozatot a húsz perces részeivel, négy (*javítva ötről) évadával. Értettem a mondanivalódat, de sajnos így, hogy nem ismered a Sabine történetét (ebben a sorozatban nem hiszem, hogy sokat foglalkoznának vele, mivel pontosan onnan indilt, ahol a Rebels véget ért) így sajnos a példád véleményem szerint teljesen félre ment.
@baliverpool Жыл бұрын
Nem csak a te véleményed szerint... A Rebels és karakterek háttéren ismerete nékül elég hiteltelen vagy Greg most!
@fenrirr22 Жыл бұрын
Mondjuk a probléma pont az, hogy Hera-t és Sabinet is elbaszták az Ahsoka-ban és pontosan ezt érzi Greg. Azzal egyetértek, hogy a Rebels remek, de pont annak rajongójaként tartom szégyenletes alkotásnak az Ahsokát és nem segít, hanem még jobban fáj rajongóként az elrontásuk.
@fearlessrikard4755 Жыл бұрын
Azért jöttem (szokásomtól eltérve) a kommentszekcióba, hogy ezt leírjam. Köszönöm.
@fearlessrikard4755 Жыл бұрын
Jut eszembe, Chopper jobb R2D2, mint R2D2 valaha volt. Őt kihagytad 😅
@laszlokatai1955 Жыл бұрын
"Ahsoka, Kanan, Hera, Sabine, Ezra és Zeb..." Ez a ciprusi jégkorong válogatott?
@Reka-dw1qb Жыл бұрын
Köszi Gergő a videót, nőként is, mert szerintem remek meglátásod van a témához 😊 Alig várom, h elkezdjem a sorozatot 😁
@forisekbalint Жыл бұрын
10:42 na de Greg, hogy lehet egy sorozatot az 5. évadánál kezdeni :D
@marcellkopa2220 Жыл бұрын
De jó!
@ghgf23hh3 Жыл бұрын
Kár, hogy a Marvel Avengers girlpoweres jelenetét nem raktad be karikatúrának :(
@Gollam99 Жыл бұрын
Nekem Leia az erős női karakter prototípusa, az eredeti trilógiában, ha már SW... Érdekes, hogy eszedbe sem jutott megemlíteni, Greg, pedig hát ezt az erős női karakter-dolgot ott kezdték el pedzegetni.
@andrasbiro3007 Жыл бұрын
Gondolom pont azért mert annyira nyílvánvaló, hogy nem kell róla beszélni.
@Gollam99 Жыл бұрын
@@andrasbiro3007 Szerintem mindenképpen vele kellett volna kezdeni.
@HypatiaStudy Жыл бұрын
Kevesebb Disney-szponzorációt Greg! ❤Kezdenek kihallatszani mögüled. 😅
@katsudon1237 Жыл бұрын
10:52 mondjuk azt meg kell hagyni h férfiból is vannak ilyen karakterek és az emberek mégis szeretik őket. Szerintem valamiért sokkal szigorúbbak vagyunk a női karakterekkel mostanában. Pl ha az Alien most jött volna ki hiszti lenne Ripley miatt
@andrasbiro3007 Жыл бұрын
Ripley pont arra példa hogy hogyan kell jól megírni egy erős női karaktert. Igazából nem sok dologhoz ért, de azt a keveset kreatívan fel tudja haszálni. Erős is leginkább attól lesz, hogy a problémákat határozottan kezeli.
@katsudon1237 Жыл бұрын
@@andrasbiro3007 igen de még így is "feminácit" sírnának nagyon sokan. Eskü régen nem hisztiztek ennyien a női karakterek miatt még akkor is ha nem voltak túl jól megírva.
@andrasbiro3007 Жыл бұрын
@@katsudon1237 pont azért sírnak sokan, mert sok a rosszul megírt női karakter. Ráadásul látványosan beleerőltetve a történetbe.
@i.cs.z Жыл бұрын
Szerintem nem vagyunk sokkal szigorubbak a női karakterekkel. Hiányzik a kontextus, a legtöbb "mindenben tökéletes" férfi karakter akiket az emberek szeretnek az alábbi csoportokba szoktak tartozni: 1) agyhalott akciófilm főszereplő ahol a látvány a lényeg, nem a karakter, a film szórakoztató, igazábol a filmet szeretik a karakter pedig by association népszerű, 2) karizmatikus, szeretett színész játsza és a színész miatt szeretik, 3) szatíra. A hasonló női karakterek olyan filmekben szerepelnek amik valamennyire karakterközpontúak, szóval egy 1 dimenziós főhős nem elég, a színész karizmálya jobb esetekben zéró, és csak véletlenül csap át szatírába néha. És ezen fellül hírtelen van belőlük nagyon sok, olyan filmekben ahol a marketing direkt rámegy arra hogy "nézzétek női karakter, milyen jók vagyunk" miközben a lehető legkevesebb erőt fektették abba hogy jó is legyen amit írnak. Ha ma jönne ki az Alien lenne hiszti Ripley miatt? Lehet, de lehet hogy nem, bizonyítani nem tudjuk eggyik állítást se, példának felhozni kicsit szalmabábnak érződik.
@erekhron Жыл бұрын
A Rebels főleg az utolsó két évad abszolút arany - rengeteg lore és kapcsolat a többi sw kontenthez. Persze néha gyerekes de én nagyon bírtam
@9o3d Жыл бұрын
Zseniális 😊. Az általános rész is es a specifikus is. Ráadásul éreztem hogy valami gond van Sabinenal, de főleg egy a Lázadókat nem végig néző embertől ez meg inkább felerősíti bennem azt hogy valamit vele kapcsolatban nem találtak el. Persze értem az összetörtségét, de mivel pont hogy láttam végig a Lázadókat nem egészen értem es amit senki sem tudhat az pont az Ahsokaval való eddig nem látott mester-tanítvány történések es annak utóhatásai. És ez a bajom Ahsokaval is, persze értem hogy ő is min es miért vivódik de neki sem illik a karakterfejlodesebe (én igazán a Lazadokban szerettem meg es ott egy kiforrott érett jellem volt, már rég nem szájas de ennél azért bobeszedubb 😂). Hera meg pont tetszett mert ő a Lazadokban is anya jellem volt es itt is jól hozza, de most már jóval nagyobb a felelosege es bár néha fura volt, de egyelőre tetszik a karakter jelenlegi formában. Viszont egy észrevétel: jelenleg nagyon nincs erős férfi karakter a sorozatban es ez nagyon hiányzik. Majd jön valamikor Thrawn meg talán Ezra de most még túlságosan nő központúnak érzem amit ahogy Te is foglamaztal inkább érzem marketingnak mint a történet szempontjából fontos elemnek…
@Lazlowi Жыл бұрын
Rendesen elment melletted, hogy Sabine teljesen tehetségtelen a jedi tanokban, az Erőhöz sincs semmi köze, és erről többször is panaszkodik az első két rész folyamán. Őszintén kíváncsi vagyok, hogy lett belőle Padawan, mert azon kívül, hogy a Rebelsben Ezra tanította a fénykarddal bánni (bizonyos okokból, spoiler), semmi jelét nem adta, hogy alkalmas lenne jedinek - és erre most sem kaptunk tanúbizonyságot. Szóval ott van az a hiányosság, a challenge, amire szükséged van, csak valahogy efölött úgy látom átsiklottál. Nézd meg a Rebelst, aztán nézd meg újra ezt a két részt.
@patrikszanto8120 Жыл бұрын
Teljesen egyet értek
@AdorianSzellelki Жыл бұрын
a Rebelset, nem lehet egy osszefoglaloban megnezni. Reyel nem is lattam a filmeket, nagyon gagyinak tunnek, de a sorozatok mint Rebels, Andor es Bad Batch jok voltak. Erdekes modon, a Rebels meg a Bad Batch, animacio ami gyerekeknek lett szanva.
@gabormolnar7961 Жыл бұрын
@@AdorianSzellelki A Bad Batch egy Clone Wars spinoff - láttad azt a hét évadot is? Az aztán vérbeli bugyuta gyermekded valaminek indult, viszont ahogy végetért... legen - wait for it - dary!
@szombatjanos Жыл бұрын
Igen, és ráadásul egy ilyen baki azért is különösen fájó, mert Greg mondhatni megkerülhetetlen hivatkozási pont a magyar "influenszer" világban, szóval, ha ő mond ilyesmit egy videójában, akkor az csak hivatkozási pont lesz sokaknak, akik alá akarják támasztani, hogy a mondanivalójukat az éppen aktuális SW-ellenes, woke-ellenes stb. vitájukban. Szóval szó, ami szó, Greg is csak ember, és az ember hibázik, de sajnos, ha ilyen "kaliberű" ember teszi, az rendkívül káros hatással tud lenni.
@abelboronkai448 Жыл бұрын
Ja szomorú volt hallani. És most már 3 epizódot láttam úgyhogy valszeg keverem, de nemcsak jedinek béna. Spoiler ha még nem láttátok: Nem hallgat ahsokára miatta lopják el a térképet, és utána ugyan megszerzi az adatot a robot fejéből, de éppen hogy nem robbantja fel magukat. Azt is tudjuk hogy felelősséget nehezen vállal hisz eligérte magát de aztán offolta az ünnepi beszédet. Én eskü úgy jöttem ide hogy biztos jót hallok róla mert tele érdekes problémákkal mind külső (jedi lesz e vagy sem) és belső (megbocsájt e ahsokának, felnő e a feladathoz és felelősséghez amihez minden csapattársa hera a generális kanan és ezra az önfelákdozó jedi, vagy ahsoka a peak bőlcsesség és jedi mester
@csakegyrajongo6114 Жыл бұрын
Greg, teljesen egyetértek a véleményeddel a videóban, egy dolgot leszámítva. Lehet én néztem figyelmetlenül, mert fáradt voltam közben, de nekem az jött le, hogy SPOILER kb idézet: "Nem láttam tanítványok közül nálad pocsékabb erőhasználót." Erre még rá lehetne mondani, hogy jaja, de csak a kevés gyakorlás miatt, de nekem pont úgy jött le, hogy nem túl jó erőhasználó, annál inkább "ügyes ezermester, pilóta" (Anakin erőhasználat nélkül). Aztán lehet én értettem félre valamit.
@mozsombi Жыл бұрын
Egyet tudok érteni, nekem is ez jött le!
@9pusl486 Жыл бұрын
te értetted jól. a rebels egyik fő történetszála pont hogy arról szól, hogy Sabine-nak egy ponton egy fénykardot kellene használni, de mennyire inkompetens benne, részben azért, mert nem force-sensitive-ebb egy darab könél (és hogy a fénykard nem teljesen úgy működik, mint egy hagyományos). ugyan itt: a trailerben, amikor a szőke, veszett leányzó az arcába kiabálja: hogy you have no power, vagy ilyesmi, az valszeg erre fog utalni
@balintkovacs4089 Жыл бұрын
Sabine annyira nem jó erőhasználó, hogy egyáltalán nem is az. Bár az Erő mindenkiben ott van a midichlorianokon keresztül, de bizonyos szint alatt ez nem ültetődik át tényleges hatalommá. És Ahsoka is pont ezért boldogul olyan nehezen a mesteri szerepkörrel: a Jediknek egyszerűen nincs módszertanuk az ilyen esetekre, sőt, már a klónháború előtt is rengeteg feszültséget okozott a Jedi Rend és a polgárok között ez a fajta kiválasztódás.
@mbalazs3544 Жыл бұрын
2:40 és 4:43 és 6:15 Igazad van! , Számomra viszont a Star vars már olyan min Oroszoknak Oroszország, nem utálom tudomásul veszem hogy van, és nem nézem. A mandalorian 2 höz sincs már kedvem pedig az egyet imádtam ; .. (
@ferenczi_mihaly Жыл бұрын
8:59 Greg kiégettél ezen a ponton 🤣 én is elég sok szóviccel operálok az életben, de a nyomodba se érek 😄❤️
@janosozsvath2484 Жыл бұрын
A Rebelsből csak a fontosabb részeket láttam, a karakterek se nagyon izgattak, amolyan semlegesek maradtak számomra. De Sabine itt most engem is idegesített, bár még a pont elviselhető szinten tudták tartani. A leszúrjuk résznél majdnem elröhögtem magamat, megint el kellett játszani (bár gyors segítséget kapott stb, ez mentség lehet). Két rész alapján bizakodom, a Kenobinál ennyi rész után már nem volt elvárásom 😅. A videó király lett, bár ez nem meglepő 😁
@kandúrrrr Жыл бұрын
3:43 hát igen, eléggé kifordult magából a világ hogy már a kérdésért is szabadkozni kell. Csak annyi a válaszom hogy XX (aki érti azzal valszeg nem kell vitatkozni, aki meg nem azzal meg kár lenne vitatkozni)
@durosandor263 Жыл бұрын
Köszönöm, minden szavával egyetértek.
@KAndyxxD Жыл бұрын
Mint ahogy sokan modták: nézd meg a Rebelst. 😅 Sabine és Hera is nagyon mélyen kidolgozott, komplex karakterek, és valójában Erős Női Karakterek minden szempontból amit felsoroltál. Azt elismerem, hogy kicsit problémás, hogy az Ahsoka sorozat és karakterei valódi élvezéséhez/kedveléséhez? ismerned kell még egy teljes másik sorozat teljes történetét, mert biztos meg lehetett volna jobban is írni a sorozat első pár epizódját, hogy rögtön érthető is legyen, hogy kik ezek a karakterek és mi mindenen estek át, de viszont nem tartom fairnek Sabine megitélését a videódban, mivel ő sokkal többet érdemel ennél a lehúzásnál. Ha csinálsz majd Ahsoka kritikát a szezon befejezése után, érdekes lenne összehasonlítani a gondolataidat a karakterekről Rebels ismerete nélkül, és miután megnézted a Rebelst is. Kiváncsi lennék, hogy mennyire különbözne a véleményed, mennyire befolyásolna valójában a Rebels ismerete, mennyire tudtad élvezni az Ahsoka sorozatot Rebels nélkül, stb.
@macskamaffia Жыл бұрын
Egyetértek. Nagyon jó a Lázadók és nem érdemli meg ezt a lehúzást.
@fire1809 Жыл бұрын
Végig néztem az Ashokát, rebelsben szerettem Sabint, itt finoman szólva kakarakter.
@akoselodgeszvein1803 Жыл бұрын
Ezek szerint Sabine -t elrontották ebben a sorozatban. + A lázadók animációs sorozatban, fel van építve, Hera pozíciója. A videó király lett, már nézem is az első részt!
@sandrakiss8711 Жыл бұрын
Syndulla kapitány egyik kedvencem volt az animációs sorozatban, a könyvekben is kifejezetten remek karakter. Én örültem, mikor láttam az előzetest, hogy benne lesz a sorozatban, remélem, nem fogják butcherelni a karakterét :D de igen van felépítménye annak, hogy miért generális, gondolom ez a sorozat a lázadók ideje után játszódik picit
@macskamaffia Жыл бұрын
Kíváncsi leszek megemlítik e gyereküket, mert akkor egy szuper példája lenne az anyuka, pilóta generális csapatvezető karakternek.
@balintkiss8873 Жыл бұрын
Szerintem nem kell azon aggódnod, hogy Sabine egy olyan vagy hasonló karakter lesz mint Ray. A Rebels sorozat rengeteg hibáját feltárta és komoly múlttal is rendelkezik és nem valószínű hogy jedi válna belőle mert nem tudja használni az erőt. Hera pedig azért sokrétűbb mint azt itt a rendelkezésedre álló tudásod alapján leírtad. Nem csak egy magasrangú katonatiszt hanem egy gondoskodó szeretettel teljes anya szerepét is betölti a ghost crew életében amellett, hogy van egy fia akivel még nem tudjuk hogy milyen a kapcsolata csak azt hogy az apjával erős szerelmi szálak fűzték össze. Ui.: mivel ez a rebels sorozat közvetlen folytatása ezért nézz utána a az elkaszált ötödik évad ötleteinek mert sok mindent átemelhetnek belőle mert amit eddig megtudtunk az első két részből az tervben volt az ötödik évadra.
@TCSJoco Жыл бұрын
Köszi a videót, én olvasva mindig "Ásoka"-nak ejtettem a karakter nevét és mindig Ásóka, a körömgomba jutott eszembe
@kisatom Жыл бұрын
Nekem bejött az első két rész, egyáltalán nem tartottam lassúnak, jól össze lett rakva eddig. Ha Filoni így fogja felügyelni a következő filmeket is mint ezt is akkor szerintem rendben vagyunk.
@TamásMegyeri-f3i Жыл бұрын
A Jedi droid épp azt emelte ki, hogy Sabine a leg tehetségtelenebb jedi valaha (leggyengébb érzéke, kapcsolata van az erővel). A többi gondolat ettől még áll, engem is zavar Sabine filmes megvalósítása eddig.
@mbalazs3544 Жыл бұрын
Eörs valóbban női karterek: Trinity Marix, Margaery Tyrell Trónok Harca, Kim "Better call saul" (egy nő lehet nőies és erős) A start wars-ban nincs női karakter a nők akik karakterek annyira nem nőiesek hogy elvész a nőiességük, és sajnos a legtöbb filmeben és sorozatban ez így van, ha kérdésre a válasz Szép vagy és jó ez a nő, annyiira hogy szeretnéd és harcolnál érte? és Akarnád e hogy ez a nő legyen a gyermekeid anya és melletted gondoskodjon róluk veled? a mindkét kérdésre a válasz nem egyértelmű igen, az karakter elvesztette a nőiességét.
@hekto34 Жыл бұрын
Több helyen láttam, hogy Sabine az egyik legtehetségesebb jedi lehetne, de pont a második részben mondja neki a fénykardkészítő droid, hogy még a leggyengébb képességekkel rendelkező jediket is messze alulmúlja , viszont gyakorlással kicsit jobb lenne.
@kallaydaniel2381 Жыл бұрын
Sabine animált változata nem volt ilyen irritáló.
@95Kyo Жыл бұрын
Javítsatok ki ha tévedek, de az ember azt gondolná, hogy egy 50 kilós nő mozgása agilis, elegáns. Ennek ellenére úgy mozgott mint egy feszes lajhár az utolsó rész kardpárbajában. Amióta a Disney átvette a Lucasfilm-et, azóta várok egy olyan minőségű kardpárbajra amit Hayden Christensen és Ewan McGregor mutatott 20 éve. Ez egy akciófilm sorozat, akkor az akció jelenetek miért egyre rosszabbak minden filmmel/sorozattal??..
@9pusl486 Жыл бұрын
@@95Kyoa rebels-ben amúgy kiderül, hogy sabine miért inkompetens a fénykarddal. add hozzá azt is, hogy itt valszeg évek óta nem volt a kezében, ráadásul. a Prequel era-s fénykard párbalyokat meg azért nem akarják visszahozni, mert már annyira irreálisak voltak állítólag. Igen, borzasztó látványosak, de bármelyik kardvívó megmondja neked, hogy mint harci technika, szinte teljes eszetlenség, amit ott művelnek, és ezért halad a dolog "visszafelé", az eredeti trilógiában lévő, szamurály-ihlette, gyors, erőszakos, rövid technikák felé. az in universe magyarázat pedig az, hogy amit a prequelek-ben látunk, azok olyan harcosok, akiket egy 10.000 jedit tömörítő szervezet képzett, szó szerint évtizedekig, masszív tecnikai tudásra és harci képességekre, míg az order 66 túlélők többsége max padawan, esetleg éppen hogy knight volt, így az ő tréningjük nem teljes, és ezért a birodalom alatt, vagy az után, ők maguk sem képesek ténylegesen tovább fejlődni, sem pedig átadni megfelelően a tudást az új jediknek, akiket így ezért egy clone wars-era padawan hülyére verne egy fogkefével.
@art3mis932 Жыл бұрын
@@95Kyo Jah, szerintem se elég dinamikusak a kardpárbajok.😔
@petrovgranics8322 Жыл бұрын
Jóó, engem megvettél a Rey gondolataiddal! Ettől a pillanattól, csak egyet tudok érteni.
@sziszyke Жыл бұрын
Erős női karakterek(ez a kifejezés teljesen el lett rontva Hollywood által), akik most hirtelen eszembe jutnak és számomra felejthetetlenek: Filmek: Ellen Ripley,(Alien-sorozat) Sarah Connor(Terminator 1-2), Clarice Starling(A bárányok hallgatnak) Grace a Dogville-ből, Trinity(Mátrix), Thelma és Louise, Maggie(Millió dolláros bébi), Selma(Táncos a sötétben) Hideko és Sooki(A szobalány) Sorozatok: Daenerys Targaryen, Katelyn Stark(Game of Thrones), Xena és Gabrielle, Debra Morgan(Dexter), Anne Lister(Gentleman Jack), Rachel, Phoebe és Monica(Jóbarátok), Scully(X-akták) Videójátékok: Kate Walker(Syberia-sorozat) Shepard, Liara, Ashley, Jack, Miranda, Tali, Samantha, Samara, stb..(Mass Effect), Leliana, Morrigan, Celene, Isabela, Merill, Josephine, stb.. (Dragon Age), most a Baldurs Gate 3-mal játszom és ott is eddig Lae'zal és Shadowheart akikkel találkoztam, de biztos lesz még számtalan. Erősen ajánlom a fent említetteket! Biztos van még rengeteg, de most hirtelen ők jutnak eszembe.
@anubisgameplay Жыл бұрын
Ahsokát én is vártam nagyon. Ha vége a sorinak kiváncsi leszek egy újabb kritikára tőled 😃
@adamhozman5861 Жыл бұрын
az a legjobb hogy akkor lett erős csaj amikor levágatta a haját :D ez így wtf volt :D
@holymoon3843 Жыл бұрын
Az a jelenet is utalás volt a Rebelsre. Neked lehet nem volt értelme, meg WTF, de a fanoknak egy igen kedves kikacsintás :)
@adamhozman5861 Жыл бұрын
@@holymoon3843 ezt értettem a jelenetből de akkor vagy az elejétől lehetett volna rövid haja, vagy nem kellett volna ehhez időzíteni ezt a vágást, hogy rövid haj kemény csak egyenlet
@holymoon3843 Жыл бұрын
@@adamhozman5861 Igazából nem nagyon értem mit akarsz mondani :) Ha nincs hosszú haja, nem lehetett volna ez a jelenet. AMi kb egy az egyben egy rebels jelenet, amikor Kanan ugyanígy levágta a haját egy bizonyos nagy horderejű döntés előtt. Még a koreográfia is ugyanaz . Emiatt tették bele. MInt mondottam egy kis rajongó simogatás volt, nekem pl kifejezetten tetszett.
@LastGoatKnight Жыл бұрын
A legjobb erős női karakter eddig valaha az Ahsoka Tano a Star Wars The Clone Wars szériában. Az első évadban irritáló, de utána nagyon is szerethető, nem véletlen hogy jóformán a 7. Évad végén ő volt főszerepben Hozzátenném, hogy nem éppen női, de lány érett gondolkodással,1.évadban 14, 7. évadban 17 éves és lényegében az ő szemszögéből látjuk a klónháborúkat fejlődni
@19Crusader91 Жыл бұрын
Rippley-vel az Alienből, vagy Sarah Conorral a Terminátorból érdekes mód soha senkinek nem volt baja. Pedig azok is nőből vannak. Akkor itt valami más lehet a bibi... hmmm... Vajon mi?
@gaborbernath1278 Жыл бұрын
Szuper kritika, leszámítva Sabine jellemzését - nézd meg a Rebels-t, Sabine nagyonis árnyalt karakter... A jövőjét tekintve én bizakodó vagyok -- csakúgy mint Ahsoka-t, Sabine-t is Filoni-ék alkották meg, szóval szerintem a saját karakterüket nem fogják úgy tönkretenni mint Rey-t, ahol két inkompetens rendező párosult Kathleen Kennedy-vel...
@nazimelmardi Жыл бұрын
Bruce Lee az óvodában. Most ezt így elképzeltem. Komoly arckifejezés mellett a harciüvöltés. 🤟 “A csaj már 2x meghalt”. - meggyőző. 😂😂 Kicsit mintha érzelmi hullám lett volna a videóban. Vérnyomás hogy van? 😂😂
@atomscifichannel Жыл бұрын
Hi. Számomra, a leg "életszerűbb" hihető női karakter, az ANDOR sorozatból, az életben (is) imádni való Denise Gough/ DEDRA karaktere... ❤️
@PergAti7 ай бұрын
11:20 - A csaj nem jellemhibát kapott hanem lézerkard plot armort xD
@tamasgajda9031 Жыл бұрын
Gergő..erős női karakter az SW univerzumban? Leia Organa (nem a baby ).. erős?..hát ezt nem kell magyarázni szerintem..nő? nemá ha valaki jó és igazi nő volt benne akkor az ő..karakter? minden amit felsoroltál erről rá patent illik, és még mennyi minden..Őt lehagyni a listáról szégyen.... és a legerősebb női mozis karakter nem kérdés, Ripley hadnagy
@belakis822 Жыл бұрын
az a disney szponzoráció igen csak befolyásolja a véleményt mert kb az Ashoka az egyik legszarabb star wars sorozat
@htamaslaw Жыл бұрын
Szerintem Szirmai még az első két epizód után bizakodó volt. Hangsúlyozta a hibákat, de akkor még akár tényleg tűnhetett is úgy, hogy lesz belőle valami. Egyébként sajnos tényleg borzalmas lett...
@ferencbogacsi1204 Жыл бұрын
11:47 A "nyugati boszorkányt" alakító Diana Lee Inosanto amúgy Bruce Lee egyik legjobb barátjának, Dan Inosanto-nak a lánya, és Bruce Lee keresztlánya is egyben; középső neve valóban a harcművész legendának köszönhető.
@HypatiaStudy Жыл бұрын
Hera meg Ewan McG felesége… Abba kellene már hagyni a szerepek családon belüli osztogatását, akkor talán nem lenne tele Hollywood egyszer használatos “színészek” százaival - és több emlékezetes alakítás is születne.
@Aguarius85 Жыл бұрын
Lucy, Ötödik elem, Alien, .. ezekben nagyon jól megvalósították az erős női karektereket
@gabor6561 Жыл бұрын
A Régi-Új Geri. Elmondja pacekba a szaroknak nincs respect és mér. És mi volna figyelemreméltó. Magával ragadó stílusban ;)
@milansafrany8498 Жыл бұрын
Szentül meg voltam győződve, hogy kedvenc női karakternek Kreia-t mondod a Kotor 2 -ből🥹
@gajdanemese121 Жыл бұрын
Remek videó 🥰 majd Grand Turismo kritika is legyen kérlek 🥺
@BobiHC Жыл бұрын
Ha erős női karakterekről van szó, akkor az nálam Beatrix Kiddo. Tudom, hogy megúszós válasz, de nekem ez a véleményem🎉
@Mr.M9323 Жыл бұрын
0:45 let's go szalonképesség.
@flowerflow6554 Жыл бұрын
Majdnem mindenben egyetértek veled, kivétel egy dologban, amelyben szerintem ellentétes a véleményünk. Nőként nekem egyáltalán nem lenne fontos az, hogy a női karakterek jellemvonásai között feltétlenül szerepeljen a nőiség. Még mielőtt valaki egy "pick me"-nek nevezne engem, én teljes mértékben támogatom Gergő ötletét! Odavagyok azokért a karakterekért, akik a női mivoltuk miatt hátrányt szenvednek el, de túllépnek azom és sikerül megőrizniük megőrizniük nőiségüket (Mulan máig a példaképem). Azokért a karakterekért meg mégjobban odavagyok, akik a női tulajdonságaikból merítenek erőt (például: Katniss az éhezők viadalából). Az az egy karakter, aki meg mindkettőt csínálta egyszerre teljesen lenyűgözött engem. VISZONT: Nem muszáj minden szereplőnek ilyennek lennie. Sokan az "Írj egy férfi karaktert, majd alakítsd át nővé" stratégiát megvetik, én viszont díjazom! Azért, mert egy csomó olyan embert ismerek, akinek az életstílusa és a döntései semmiben sem változnának, ha ellentétes nemhez tartoznának. És igazából mindig is szórakoztató volt olyan szereplőket nézni, akiket egyáltalán nem a nemük határozott meg, hanem a jellemükből fakadó viselkedésük. És ha a neme fel lenne cserélve az a szerepén az égvilágon semmit sem változtatna. Nem mondom azt, hogy minden nő így gondolja, de egy jelentős részünknek nem "erős női karakterek" kellenek, hanem, csak "erős karakterek", akiknek egy része nő, a másik pedig férfi
@raccoon_alarm11 ай бұрын
Abszolút egyet értek, sztem ezt nem lehetett volna sokkal jobban megfogalmazni! Nyílván, valakinek a neme lehet befolyással az életére, de nem kell hogy legyen, főleg nem ilyen fantasy világokban
@zoltanpocsai5701 Жыл бұрын
Igen láttam a lázadókat és ott sooooookkkkkal jobb volt 10:42
@DemocraticDictator10 ай бұрын
Kb 5 epizódig bírtam, de utána olyan szinten elegem lett mind a túlolt fantasy szál miatt, DE FŐLEG A KURVA ARROGÁNS SABIN MIATT. Nem tudom hogy tényleg ennyire seggfejre akarták, vagy egyszerűen ennyire hullaszar színész játsza (nem szerintem egyáltalán nem sexy), de elviselhetetlen. A hisztérikus ragaszkodás a happy endinghez pedig kiakaszt(4xes gyorsításban végig pörgettem az utolsó részt hogy ne legyen ott a TV-mben az falytatnivalók között) - annyira jó lenne ha végre tényleg meghalna néhány karakter! Sújt adna a történteknek. Ilyen téren katasztrófa amit a Disney csinál. Már Darth Moult visszahozni is röhejes fasság volt, de utána mondjuk neki írtak karaktert-ez kicsit menti a dolgot. Itt Sabint ugyan úgy szúrják hasba mint Qui Gon Jinnt, és neki kb úgy megy át mint egy ovisnak a mandulaműtét. Palpatine aki 6 epizódon át volt főgonosz hirtelen szintén visszatér, (kurvaanyád Disney), és most Ezra... Nagyon jó dolog ha főhősök is meghalnak, és nem mindig csak a gonoszok, mert egyrészt így reális, másrészt érzelmi mélység ad a filmnek.. Ha meg egy gonoszt sikerült likvidálni, akkor maradjon is döglött. El inflálják a nézők érzelemiet mindkét esetben, akár boldog megkönnyebbülés, akár gyász
@EFazy Жыл бұрын
Mit kell tennie a szerkesztőségnek, hogy végignézd a két animált szériát?! :) (úgy, hogy tudjuk, hogy imádni fogod összességében) Illetve: Sabine nem erőhasználó... legalábbis az animáltba nem volt az, és remélhetőleg most se teszik azzá...
@adrilintner3266 Жыл бұрын
Ha ennyi női téma szerepel mostanában a csatornán, kíváncsi lennék a nézőpontontodra a Bechdel teszt kapcsán! :)
@tuinov6286 Жыл бұрын
Nők nem értenek máshoz csak a basz***hoz. Ennyire egyszerű.
@SLeslie Жыл бұрын
Engem piszkosul idegesítenek a feltűnő színes kontaktlencsék. Itt történetesen Héráé. (Az a bajom, hogy nagyon látszik, hogy nem a természetes helyén van a szivárványhártya.) Ha még ráadásul félre is áll, az halál.
@Tinctorius_D Жыл бұрын
Azért azt valljuk be, a világ legerősebb nője a világ legtöbb férfijét falhoz kenné.
@MrHUNPCgamer Жыл бұрын
Mindenki nézze meg a Clone Warst. A legjobb Star Wars sorozat, és jelenleg szinte minden disney féle SW sorozat kapcsolódik hozzá, szóval megéri minden szempontból.
@gangelika Жыл бұрын
Spiderverse kritikát tervezel csinálni?
@HollywoodNewsAgency Жыл бұрын
Igen, jövő hét :)
@gangelika Жыл бұрын
@@HollywoodNewsAgency 🔥🔥🔥
@boglarkaabigelstefan9946 Жыл бұрын
@@HollywoodNewsAgencyHaleluja!
@BotloB Жыл бұрын
Tök jó elemzés, amiben fontos észrevenni, hogy a kifejezés második és harmadik eleme összekapcsolódik. Mivel a modern világ társadalmi vitái közepette nem igazán lehet élesen állást foglalni abban, hogy milyen "a nő", ezért aztán nem is igazán lehet karaktert adni "a nőnek", hiszen a karakter sajátossága, hogy valamilyen. Marad az önértelmezés. Az "erős női karakter" jobb híján erős, éppen úgy, ahogyan azt a történet megkívánja. Ráadásul "születetten" erős, mert ha nem, akkor a szembejövő akadályok, kihívások leküzdése során karakterfejlődésen kellene keresztülmennie, viszont karaktere ugyebár nincs. Ameddig nem szabad VALAMIT mondani arról, hogy mit tekintünk nőnek, addig ez a helyzet nem fog változni.
@gkazup Жыл бұрын
Szerintem rossz helyen kopogtatsz. Ha megnézed a történelmet, nincs olyan korszak amikor valami konkrétat tudtak volna mondani arról mi is a nő, anélkül hogy ne biológiai, szexista vagy a korszak, helyi társadalom leírása lenne. Elég csak megnézned a különbséget pl amazonok, afrikai törzsek vagy más őslakosok női vezetői, szemben a házvezetőnő, szexszimbólum és gyerek gyártó gép képével. Egyszerűen jó karakterek kellenek egy jó forgatókönyvben, akik lehetnek akár nők is.
@BotloB Жыл бұрын
@@gkazup az egyik oldalról igazat adok neked, a másik oldalról meg azért vannak fenntartásaim ezzel kapcsolatban a modern társadalmi viták kereszttüzében. Ha nem teszünk különbséget női és férfi karakterek között alapvető jellemvonásokban, akkor mitől lesz "női" a karakter? A fizikai, nemi jellegzetességeitől? Vannak azért olyan modernkori társadalmi irányzatok, amik amellett érvelnek, hogy a "nő" nem a fizikai jellegzetességeitől "nő". Nekik akkor mit üzen ez a felfogás? Mert valamit ez is mond arról, hogy mi a "nő", mégpedig azt, hogy a nő alapvetően a biológiai adottságai miatt nő. Nekem ezzel nincsen feltétlenül problémám, csak ebbe a "nőképbe" akkor bele kell férnie olyan témáknak, szituációknak is, amik kifejezetten arra játszanak rá, hogy a nő a teste miatt nő. Ezt viszont jellemzően "tárgyiasításnak" szokták címkézni az erről szóló vitákban.
@mdobozi Жыл бұрын
És az új kedvenc szavunk az abszolút 😅 ❤
Жыл бұрын
Ray és a trilógia simán csak össze lett csapva, de attól még kifejezetten érdekes karakter. Főleg a kiképzése, a sötétséggel küzdése és a sötét oldalon a csávóval, nem jut eszembe a neve, és hogy milyen módon kért segítséget a végső csatában a zárásnál. Nekem bejött nőként.
@eyes1168 Жыл бұрын
KÖSZÖNÖM.
@nickfirzen Жыл бұрын
Én idegfszt kaptam miért nem ment el az unnepségre magyarázat nélkül és hogyan sikerült ellopnia majd elveszíteni azt a q dobozt... Amúgy ajánlom Jedi: Fallen Ordert és Survivort! Remélem lesznek kapcsok végre sorozat és játékok között...
@halmosgyorgyi1986 Жыл бұрын
Szóval Rey csak fizikai jegyei miatt nő...egyébként egy férfi. :DDD Greg egy From (Kiút) sorozat kritikára nagyon kíváncsi lennék a Te szemszögedből. HBO Max-on nézhető és eddig 2 évad készült belőle, évadonként 10-10 résszel. Már elvileg bekérték a 3. évadot, csak a sztrájk miatt lehet nem 2024-ben lesz elérhető, hanem 2025-ben, amit személy szerint sajnálok...mert már nagyon várom a folytatást. :) Nagyon ráfüggtem.
@viktoranika9967 Жыл бұрын
Az Ahsoka sorozat miatt kezdtem el a Klónok háborúját, és imádom a karaktert, szerintem baromi jó, emellett a Lázadókat is megfogom nézni, szerintem megéri :)
@viktoranika9967 Жыл бұрын
@@Dorina_DoDo reméltem hogy nem, de azért megnézem csak nem olyan vészes
@Abyzou8 Жыл бұрын
Én is iszonyatosan vártam az Ahsoka-t és kőkeményen utána nyomoztam mindennek hogy tudjam mi lesz,mert irtózatosan menő ahogy te is mondtad Greg és Rosario tökéletes a szerepre ÉS egyébként Natasha Liu Bordizzo(Sabine) engem mocskosul irritált mert oké MEGHÁT de nekem annyira nem illett a képbe hogy totál untam azt a sok kurva hosszú snittet amit kapott cseppet sem izgatott mi lesz vele, vagy most ő a tipikus nagymenő vagány csaj lesz-e(Pláne miután levágta a haját -.-)! Erős női karakterekből pedig van 1 pár akikbe szerelmes vagyok úgy hogy én nagyon nem bánom ha telepakolják velük a filmeket,Lara és Sylvanas pl örök kedvenc,ahogy Sarah Connor is.
@House-of-Hades Жыл бұрын
Nyugodj békében Ray Stevenson, nekem örökre Titus Pullo maradsz. Egy kis plusz infó, Dave Filoni a rendező azt nyilatkozta egy interjúban, hogy tekintsünk úgy az Ahsoka sorozatra mint az Lázadok 5. évadjára. Szóval ajánlatos először a Lázadok 1-4.évadig megnézni, előtte pedig a Klónok Háborújút, hogy tisztába legyünk ki is Ahsoka.
@vezertrojai Жыл бұрын
Érdemes amúgy utánanézni, mert elég sok Star Wars filmes jelen van a sorozatban! Gondolok itt a sötét jedik megérkezésére az első részben ami egy az egyben olyan volt mint a Baljós árnyak nyitó jelenete!
@istinagy5835 Жыл бұрын
A filmek fogyasztói a nők. Tehát akkor kell nekik csinálni erős női karaktereket. Miért? Van valami kimutatás, hogy a nők kemény női karaktereket, vezetőket, harcosokat akarnak látni?
@tuinov6286 Жыл бұрын
A nők azt akarnak látni, amit eléjük raknak. Ilyen undorító viselkedésű karaktereket raksz eléjük, így fognak viselkedni. Volt család, nincs család. Volt ország, nincs ország. Volt fehér ember, nincs fehér ember.
@askalemuralia Жыл бұрын
Ezen videód most arra döbbentett rá, hogy minimum Amerika még mindig csak úgy képes elfogadni egy nőt, ha az TÖKÉLETES OVERPOWERED KARAKTER. A Barbiban lezajlott monológ, mely jól bemutatja a sok paradox elvárást egy nő felé, ezzel kiegészítve, nagyon reális. A nő akkor jó, ha tökéletes. És tudat alatt, az ilyen karakterek tovább sulykolják ezt minden lányba és nőbe. Hogy bezzeg ez a nagyon szuper főszereplő minden szempontból tökéletes volt, hát én is lehetek olyan, ami viszont, nem reális. Apropó én csak az első részt láttam az új Star Wars filmekből, és azt is nyögve néztem végig, rosszabb volt mint egy tinidrámás isekai anime, szóval egyet tudok érteni a Reysist meglátásoddal. Ugyanezért nem bírom a csajt a Scott Pilgrimből. Unpopular opinion.
@DoctorZacharySmith Жыл бұрын
A Star Wars-ban ez az erő kérdés általánosan problémás, nem csak Rey, mint női karakter vonatkozásában. Az első 3 epizódban pampognak a Jedi mesterek, hogy a 10 éves kis Anakin már túl öreg a Jedi képzéshez és Anakinnak még hosszú évekbe telik igazán erős Jedivé válni. Luke már felnőttként találkozik ezzel az egész témával, mégis pár év alatt rendkívül profi lesz. Rey pedig, ahogy mondtad, már néhány nap (hét?) alatt szinte azonnal mesteri módon uralja az erőt és minden skill csuklóból jön neki. Szóval az egész SW univerzumben inkonzisztensen van ez kezelve.
@xyzdgthereal Жыл бұрын
Az erős túlzás, hogy Sabine tökéletesnek van ábrázolva, viszont tény, hogy a hibái simán tünhetnek "csitriségnek", ha nem vagy tisztában az előéletével (amit az előttem szólók lentebb már kifejtettek)
@filionell7307 Жыл бұрын
A világ már elindult a pusztulásba vezető út felé akkor, amikor (1.) meg kellett alkotni a "Biológiai Nő" fogalmát, (2.) meghurcoltak valakit a fogalom megalkotói azért, mert használni merte ezt a fogalmat... Sajnos ebbe az irányba halad a világ. Sabin karakterét pedig az animációs sorozatban pont úgy mutatták be, ahogy most az "Erős Női Karakter" fogalmát megismerhettük, s ugyan még nem láttam az Ashoka sorozat egy részét se (meg szeretném várni az egészet, s egyben ledarálni), de tartok tőle, hogy nem fogják tudni hozni azt a színvonalat ezen a téren... Ugyanez a helyzet Hera karakterére. S témába illik Nami karaktere a Netflixes One Piece kapcsán is. Egyenlőre hűek maradtak az eredeti karakter jelleméhez, de kíváncsi leszek, hogy mikor torzul el marketing irányba.
@MegaJani Жыл бұрын
7:07 Rey-tegelt? :D
@Ogen86 Жыл бұрын
Én megnéztem a rebelst, nekem tetszett, érdemes rá némi időt szánni, és max a fillereket átpörgetni. Viszont amit most megjegyeznék, nem érzem még a tökéletességet benne, mert a művészeti vonala miatt fejtette meg amit kell és a műszaki vénája is a rebelsben erőteljes volt, tehát ezek a dolgok nekem nem nyújtottak meglepetést. Az igen hogy tanítvány lett, mert a rebelsben sem volt kimondottan erőérzékeny bár a dark saberrel oktatták. És Gergő, azt kell mondjam egy dolog felett elsiklottál. Amikor a robottal beszél, akkor említve van hogy nem a legtehetségesebb Jedi, és a robot még meg is jegyzi hogy szinte minden jedi tehetségesebb nála. Tehát ha van is valamennyi erőérzékenysége nem lesz sok, és inkább a mandalorian harci tapasztalatai miatt lehet erős jedi. Kb azt érzem benne mint egy legendses jedi karaktert aki lényegében alig volt erőérzékeny mégis jedi lovag lett. (kicsit obscure "fan-fact" : tallisibeth enwandung-esterhazy ő rá gondolok) Ez most remény, de remélem Filoni megint vissza nyúl a forrásanyagokba és implementálja őket.
@verusnemeth6517 Жыл бұрын
Critical drinker, hungarian version.
@andrasbiro3007 Жыл бұрын
Ha már sorozat, akkor az erős női karakterekben a Buffy mindent visz. Nem csak a főszereplő nő (lány), de sok segítője és ellensége is, és mind teljes értékű egyedi karakter. Ráadásul ez nem a férfiak rovására megy, ők is ugyanolyan mélyen kidolgozott karakterek, és erőben se maradnak el, csak nem ők vannak a középpontban.
@attilabudai8211 Жыл бұрын
Az emós patkánylány jelző nagyon jó volt.
@zalanlovas-kondor5880 Жыл бұрын
Valahogy hiányzott a konklúzió, ezt a témát még lehetne tovább ecsetelni - és nem baj, hogy volt benne ez az Ahsoka ajánló, csak innentől még lehetett volna folytatni. És ne haragudj - de nagyon remélem, hogy mire ténylegesen kritikát fogsz készíteni erről a sorozatról, végig nézed - teljes egészében - a Rebels sorozatot. Mert anélkül is természetesen mondhat bárki véleményt a sorozatról, de a karakterekről alkotott véleménye abszolút nem lesz releváns - akárcsak a jelenlegi kijelentéseid Sabine-ról. A sorozatban tele van hibával, fokozatos kakarkterfejlődésen megy keresztül (tahát nem csak a hajszíne változik évadról-évadra) és a háttértörténetét is részletebben megismerhetjük - akárcsak a Szellem összes többi tagjáét. Igen, az új sorozatban valóban úgy tűnhet elsőre, hogy egy abszolút szuperpozicionált karakter, de a Rebels sorozat erre inkább rácáfol, és ténylegesen rétegesen építi fel azt a Sabine-t, akit itt láthatunk. És aki végig nézte a sorozatot az itt is láthatja hogy alapvetően, nem éppen lubickol a sikerben. Igen Lothal elsimert felszabadítója, ugyanakkor magányosan él, hátrahagyottan, és megmerem kockáztatni - hogy ez nem is inkább az ő döntése, hanem neki valahogy így hozta a sors. És igen összetett karakter, de pont azért mert a Rebels ezt hagyta kibontakozni. És aki egy igazán "erős és női" karakter az Hera Syndulla. Folyamatosan kitartó, a szellem legénységében lelki kapocsként - nem hivatalosan, de "édesanyaként" funkcionál, és szerepére nagyon is szükség van. Neki is van egy izgalmas háttértörténete, karakterfejlődése, és stratégaként számos hibás döntést hoz, tehát messze nem egy tökéletes karakter. De pont a tapasztalat teszi igazán elismert generálissá. És az édesanya szerepe pedig igen is jó, és tagadhatatlanul "női", és igen természetesen - nem ez az egyetlen perspektíva a nőknek, de nagyon is fontos, és szerintem abszolút hiányszerep a legtöbb történetben. Hiánya pedig egyébként sem reális - a legtöbb nő is édesanya egyben, így messze nem árt, hogy ők is reprezentálva vannak. És igen Ahsokat nem kell bemutatni, favorite egyértelműen.
@csabapajer9544 Жыл бұрын
Csakhogy az a Rebels. Ez meg nem az. Ott lehet, hogy szépen megcsinálták a karaktereket, de lehet, hogy itt meg nem. Ez egy önálló sorozat, nem lehet annyival letudni a karakteralkotást, hogy "na, hát ezt már bemutattuk évekkel ezelőtt, mindenki tud mindent, ok?".
@zsofiathaly Жыл бұрын
@@csabapajer9544 de akkor ennyi erővel hogy várjuk el bárkitől hogy Ahsoka-t ismerje? Hiszen ő is a Mandóig csak és kizárlólag animációban létezett, ott lett a karaktere felépítve. Valahogy viszont vele szemben ilyen jellegű kritikát nem hallottam egyszer sem.
@csabapajer9544 Жыл бұрын
@@zsofiathaly a Mandalóriban az Ahsokás részben kapunk egy kicsit misztikus, de kerek egész karaktert, a jelenléte és a viselkedése akkor is érthető és követhető, ha a néző egész életében egy kő alatt élt. A karakter felépítése, bemutatása nem pusztán annyi, hogy ledarálják az élete eseményeit. Pont Ahsoka a jó példa arra, hogy e nélkül is életképes karaktert lehet alkotni. Sajnos a SW fanság negatív következménye, hogy a rajongók képtelenek elszakadni a művek kontinuitásától, ők egyben látják a kánont, és elfelejtik, hogy ezek mind önálló alkotások, amik saját jogon sikeresek vagy buknak el. Ehhez a saját jogonsághoz kell az, amit írtam. Esetünkben Sabinenál ez még nincs meg, ha önálló karakterként nézzük, akkor az látszik, amit Greg is kiemel, a karakter megértéshez elengedhetelen feltétel a Rebels ismerete, ami egy alkotói hiba.
@zsofiathaly Жыл бұрын
@@csabapajer9544 akkor mondjuk mi van azokkal az emberekkel, akik csak Vasember történetére kíváncsiak? Megnézik az első két filmet, oké, aztán leülnek a 3. elé, és nem értik hogy miért ilyen depis, miért van ptsd-je. Akkor nevezzük alkotói hibának az összes Marvel filmet is, mert egymásra építenek? Sőt, újabban már a sorozatokat is meg kell nézni, ha a filmeket érteni akarod, mert egy kontinuitás az egész. Visszatérve az SW-hez, lehet hogy úgy tűnik, hogy Ahsoka működik az animációs sorozatok nélkül is, de valójában nem. Gondoljunk csak a Boba Fett könyvére, ahol a Mandós epizódban felemlegetik pl Anakint. Az egyszeri néző lehet csak pislog, hogy úr isten, ki ez a csaj, honnan ismeri Luke-ot, miért emlegeti Anakint stb. Akármennyire megáll a lábán egyedül is a karakter látszólag, valami halovány fogalma van igenis az embereknek az animációs előéletéről, mert populáris karakter. Ez pedig jelenleg Hera és Sabine esetében nem mondható el. De ez nem az alkotó hibája, egyszerűen egy adottság, történetvezetési dolog. Lehet később egyszer kapunk egy filmet vagy sorozatot Cal Kestisről, akkor őt is építsék fel a 0-ról újra, amikor van két videójáték ami ezt már megtette? Pont ezt akarták elérni az alkotók korábban, hogy minden történetnek ugyanakkora a súlya és jelentősége, különböző médiumokon átívelve mesélhetnek el bármit. Ugyanolyan fontos egy könyv vagy egy képregény, vagy egy videojáték, mint egy film. Remélem így egy kicsit más megvilágításban fogod látni a dolgot. :)
@matebokor3650 Жыл бұрын
3:10 azt a képet a jobb felső sarokban valaki megmagyarázná? 🤨
@SanSabaDixie Жыл бұрын
7:07 Reytegel? 😊
@gaborkerek7724 Жыл бұрын
Ásóka szinkronhangja nekem kicsit fura egy 44 éves nőhöz. A lila hajú csaj bejön (Nyilván minden erőfeszítésük az erős női karakter ábrázolására azzal nyer igazán értelmet, hogy én meg elintézem annyival, hogy jó nő. :D), és az "emós patkánylány" és az átállt jedi pedig egy nagyon érdekes páros. A szentimentális megjegyzése a jedi megkímélésével kapcsolatban külön tetszett. Nem egy egydimenziós Hókuszpók-karakter. Közel sem tett rám olyan benyomást, mint az Andor nyitánya, de hát nálam ott kva magasra került a léc. Lehet, hogy másnak meg pont nem, de nem vagyunk egyformák.
@Anghkor Жыл бұрын
Mara Jade... nem kell, hogy Luke-hoz köze legyen, de átemelhetnék a kánonba... Császár ügynökből csempész, majd az ellenállás tagja... tragikus múlt miegymás, erőhasználó, császár tanítványából, jedi mester lesz. Szerintem elég erős karakter lenne.
@manwiththeredface7821 Жыл бұрын
Mara erõs nõ de nem Kathleen Kennedy-ék alkották meg. Itt a lényeg. Nehogy már egy más által alkotott karakter népszerūbb legyen mint a mai bagázs kreálmánya.
@peterhorvath2908 Жыл бұрын
@@manwiththeredface7821 Akkor Thrawnt mi a fészkes fenéért kanonizálták?
@Anghkor Жыл бұрын
@@manwiththeredface7821 ha jól tudom, Kathleen-n múlt volna Ahsoka is áldozatul esett volna a vérengzésének. Filoni emelte át a Kánonba újra. De állítólag Marával az még a gond, hogy Lucas is utálta. Én meg Ray-t nem bírom. Az utolsó trilógiát kiraknám a Kánonból... egy kis meditálással egyből az erő szakavatott jedi mesterévé válik...? Ugyan már... Szeretem az erős női karaktereket... - anime és manga rajongóként, ismerek jó néhányat. Ray karakterénél még Tsukino Usagi a Sailor Moonból is hitelesebb és komplexebb. Kedvenc erős női karakterem a manga-anime világából Marlene Angel a Blue Gender-ből. Na, az a csaj badass... 😁
@Zollee_Squirrel9 ай бұрын
Erős női karakterek - Riot games a rövid animációkkal, meg az Arcane-al. Egy csomó Splash arton lány karakterek taposnak a kijelzőre/játékosra hogy még menőbbnek legyenek.
@Aurigandrea Жыл бұрын
Filoni elképesztő jól irt “erős női karaktereket” a Rebelsben. Régóta mondom, hogy Hera Syndulla iskolapéldája annak, hogyan kell ezt csinálni. Egy gondoskodó anya szerűség a hajójának, küszködő-aggódó barátnő, meg hős apjának lázadó lánya, miközben végtelenül kompetens pilóta es később stratéga, akit még Thrawn is méltó ellenfélnek tart és tisztel. Nagyon remélem, hogy ez nem fog elveszi az elő szereplős feldolgozásban. Sabine-nal kapcsolatban pedig muszáj látni a Rebelst, hogy értsd, hogy ő nem csak egy idegesítő tini, hanem egy súlyosan ptsdés, mélyen elkeseredett és reménytelen karakter, aki se mandaoriannak, se birodalmi katonanak, se rebelnek, se jedinek nem volt ELÉG jó, minden döntést, amit hozott, vérfürdő követett, és ő épp annyira felelős a mandalori genocídiumért mint Bo- Katan. Kicsit aggódom a showért, mert Clone Wars 8. és Rebels 5. évadként nézve teljesen konzekvens a karaktereivel, és félek, hogy az animációkat nem követő nézők ezt nem fogjak látni.
@balintkovacs4089 Жыл бұрын
Ha az eddigi három gonosz szerinted tetszetős, csak várj, amíg Thrawn is megjelenik. :) Sabine egyébként abszolút egy tökéletlen jellem, viszont abszolút el tudom képzelni, hogy az ilyen summary videókból ez nem jön át. Attól függetlenül én se' szeretem, de messze nem olyan rossz, mint Rey. És a 2. epizód pont arról is beszélt, hogy az ő "Jedi" kiképzése gyakorlatilag halva született ötlet volt, mivel nem Erő-érzékeny (ill. nem eléggé az). Hera most már egy generális, igen, de neki ez már a történet egy végpontja; de legalábbis egy kései életszakaszt látunk belőle. Az ő karaktere elsősorban egy anyafigura és ezen keresztüli vezető, semmint egy sablon katona. Nekem is egyébként kimondottan bejött a lassú indítás, így marad puskapor a sorozat végéig (remélem).
@gjani1980 Жыл бұрын
Szerencse, hogy csak a női karakterekbe kell hiba, ezért vagyok még életben. :D
@goldenbird1030 Жыл бұрын
Szuper videó!
@Kyrande_Foxfairy Жыл бұрын
Szerintem egy alapvető dolog, hogy ezt a három jelzőt fordított szempontból kéne priorításba tenni. Egy karakter elsősorban legyen karakter, jól megírt, érdekes, dinamikus. Másodsorban ha akarjuk akár nő is lehet ez az érdekes karakter, bár ez személyes véleményem szerint már sokkal kevésbé határozza meg őt, mint a karaktersége. Harmadsorban pedig ha olyan napunk van, akkor legyen erős is. Mert amúgy szerintem abszolút nem kell erősnek lennie egy nőnek ahhoz, hogy érdekes legyen (és egy férfinak se!). Szívem csücske játék karakter Alice Liddell American McGee játékaiból akit nem tudnék úgy istenigazából erősnek mondani, de egy nagyon érdekes és szerethető főhős. Jacob Singer a Jákob Lajtorjája filmből se egy erős férfi szerintem, és mégis egy roppant érdekes karakter.
@batira Жыл бұрын
Sabine Wren az animációs sorozatban valóban mandalóriai, tényleg jó gépész (tervezett és készített egy fegyvert, ami megöl mindenkit, aki Beskar páncélzatban van a közelben - ergo minden mandalóriai harcost), viszont nem Jedi, pusztán megkapta a Dark Sabert, amivel egyébként pocsékul harcolt. Semmi jele nem volt annak a sorozatban (emlékeim szerint), hogy erőérzékeny lenne.
@erikbalazs7519 Жыл бұрын
Marrok, az Inkvizitor nem Ezra, Greg. :) Egy Klónok Háborúja karakter lesz (szinte borítékolhatóan), méghozza az egyik padawan, akivel Ahsoka nem egy epizódon keresztül került ilyen-olyan slamasztikákba. Huyang sem hiába van benne a sorozatban. Csak figyeljen mindenki! :)
@Tarkakalap Жыл бұрын
Csak engem frusztrált hogy a címszereplő konkrétan minden képkockán karbatett kézzel áll? Iszonyat kiábrándító ennyire keveset látni egy főszereplő színészi játékából. Már persze lehett csak nálam üt be ptsd ahogy az agyam egy általános iskolai fizika dolgozat alatt cápázó tanárt lát bele, de engem ledöbbent ez a minimalizmus.
@CaptainWillard93 Жыл бұрын
Par napja jelent meg Dancso Andrew Tate-felszopo videoja. Hat, eros kontraszt. Hasonlo helyrol indult a karrieretek, de eg es fold, ahova elertetek. Eleg brutalis belegondolni, mert en ezt nem hittem volna. Respect neked, hogy tovabbra is erteket probalsz teremteni, es nem cserelted le a kozonseged lakotelepi tinikre. Nezettsegert. Es lam, igy is rengetegen neznek es van communityd is, odaat pedig csak trollkommentek es kaosz. Kemeny.
@javtam55 Жыл бұрын
Az egyiknek van empatiaja a masiknak nincs
@danielkovacs2470 Жыл бұрын
Igazából nem sokat tudok arról az emberről de mondom csak-csak túlzás, hogy Tate-felszopós video. Megnéztem. Nem volt túlzás. Jézusom ez nem lehet komoly.
@istinagy5835 Жыл бұрын
Ez a csatorna filmekről szól. Dancsó pedig egy elbaszott társadalmi jelenséget mutatott be. Semmi köze a kettőnek egymáshoz.
@as-zv2bl Жыл бұрын
Szerintem Dancsó túltolta az iróniát. Nem vagyok még csak feliratkozója sem, de időnként megkeresem a csatornáját és megnézem egyben az újabb videóit, mert a humorát bírom. Gyakran látom nála, hogy ha nem ért egyet valamivel vagy hülyeségnek tartja, arra direkt ráerősít és pont azt hangoztatja, amit maga is elitél, nevetségesnek gondol. Ilyenkor szokta kapni az őt komolyan vevőktől a hálaimákat. A nőkről alapjában nem szokott lejárató videókat csinálni, csak a picsákról. Az LMBTQ sem igazán szerepel a témái között, leszámítva az egyik tagjukat, Whispertont, akit viszont nem a szexualitása, hanem a roppant káros személyisége miatt gúnyol. Az említett videójában szerintem úgy bezzegelt Tate-tel, hogy mind a WOK-ot, mind az incelkedést, nőgyűlöletet elítéli és a két szélsőséget állította egymással szembe, látszólag az egyik pártját fogva. Lord Szirmai mindettől függetlenül sokkal szimpatikusabban fogalmaz.
@javtam55 Жыл бұрын
@@as-zv2bl azt mondja, beszukult belpesti szekta. Nem tudom kinek is a retorikaja ez:(