Extrém pocokkáros őszi búza | Méhkímélő repcetechnológia | Vetésfehérítőtől a szklerotíniáig

  Рет қаралды 834

HEKTÁR mezőgazdasági podcast

HEKTÁR mezőgazdasági podcast

Күн бұрын

Újabb növényvédelmi határszemlével jelentkezik a HEKTÁR Vlog ;)
Országszerte virágzik a repce, amelyen még nagy számban található repcefénybogár, aminek károkozása ugyanakkor már nem jelent nagy gondot. Ezt követően azonban foglalkozni kell a bundásbogár, valamint a repcebecő-ormányos megjelenésével, hiszen elképzelhető, hogy védekezni is kell ellenük. Ez viszont kizárólag méhkímélő technológiával történhet: csak az engedélyezett készítményekkel és a meghatározott napszakban, tehát csak este, a méhek aktív repülési idején kívül, de a tankkeverékre is nagyon kell figyelni.
A kalászos gabonák esetében érdemes előre gondolkodni a lisztharmat és a rozsdák kapcsán, de a vetésfehérítő is megjelen már, rágásával találkozhatunk több helyen is. Gombabetegség pedig a repcében is jelentkezhet, méghozzá a szklerotínia, sőt az alternária is.
Áprilisi növényvédelmi határszemlénkben Pálné Harcsa Mariettával visszatértünk a februárban bemutatott, rendkívüli, extrém módon pocokjárta kartali táblákhoz is, hogy megnézzük, az állomány kiheverte-e a rágcsálók jelenlétét, és a gradáció összeomlott-e.
TARTALOM:
0:00 - 0:50 - Bevezető
0:50 - 2:29 - A repce rovarkártevői - bundásbogár, repcefénybogár,repcebecő-ormányos
2:30 - 4:35 - Méhkímélő technológia
4:36 - 8:13 - A repce gombabetegségei - szklerotínia, alternária
8:14 - 9:40 - Vetésfehérítő, lisztharmat és rozsda a kalászosokban
9:41 - 11:38 - A pocokgradáció utóélete

Пікірлер
🌊Насколько Глубокий Океан ? #shorts
00:42
Luck Decides My Future Again 🍀🍀🍀 #katebrush #shorts
00:19
Kate Brush
Рет қаралды 3 МЛН
I’m just a kid 🥹🥰 LeoNata family #shorts
00:12
LeoNata Family
Рет қаралды 9 МЛН
Final muy inesperado 🥹
00:48
Juan De Dios Pantoja
Рет қаралды 18 МЛН
Peremvidék. Gyimesi csángók Háromkúton
33:28
Hargita Megyei Hagyományőrzési Forrásközpont
Рет қаралды 80 М.
Ökotudatos kerttervezés lépései, ajánlott növényei
1:29:30
Hamvas Béla Pest Megyei Könyvtár
Рет қаралды 36 М.
Oltások Goldperger Andrással. 2. rész - Héj alá oltás
10:42
Borbás Marcsi: Kertem - Így készíts komposztágyást (17. rész)
16:20
APPLE совершила РЕВОЛЮЦИЮ!
0:39
ÉЖИ АКСЁНОВ
Рет қаралды 2,7 МЛН
Samsung S24 Ultra professional shooting kit #shorts
0:12
Photographer Army
Рет қаралды 26 МЛН
ТОП-5 культовых телефонов‼️
1:00
Pedant.ru
Рет қаралды 22 М.