Ezek a valódi fogyasztáscsökkentés titkai

  Рет қаралды 321,542

Vezess TV

Vezess TV

Күн бұрын

Пікірлер: 562
@CsabaBozsoki
@CsabaBozsoki 5 жыл бұрын
Sokat agyaltam a motorfékes kiguruláson.... arra jutottam, hogy bár fékezés helyett igen hasznos, de a vele megtehető táv max 500 méter talán, de addig gázzal kell mennem. Ha előbb kidobom üresbe és 3x akkorát gurulok alapjáraton ketyegtetve, a kettő fogyasztás különbözete jobb az üresben gurulásnál. Talán alátámasztja az is, ha ezt nem teszem, akkor a városi fogyasztásom eléri a 8 litert is, ha viszont szalajtom az autót akkor akár 6,5 is lehet. (persze dugó és forgalmi helyzet függő) Valamiben igazamnak kell lennie, mert a spritmonitor.de-n a fogyasztási listák első helyén szoktam lenni, több típusnál is. (Persze az autóim műszaki állapota is olyan.) Ja és szerintem nem tartozom a málé, mindenkit feltartó autósok közé sem. Inkább a forgalom ritmusának elcsípését tartom megfelelőnek, mint a mások elé bevágódós, tolakodósat. Általában jobban is haladok náluk.
@lajoswagner8728
@lajoswagner8728 5 жыл бұрын
Ifjú éveimben padlógázzal téptem, leelőztem akit lehett. Most sem számít a költség, de rájöttem, hogy hova a fenébe rohanok. Én vagyok akit le szoktál hülyézni, de nem baj. A gyári értékeket nehéz hozni, de évek óta, már minden autómon közel vagyok ahhoz. Az első fékbetétek cseréje 100.000 km. Igaz elment sok év, mire ide jutottam. A velem egyidős barát, ma is bőgeti a verdáját, helyből kikapar a kerék. Nem vagynk egyformák.
@dokesz530
@dokesz530 5 ай бұрын
haverodé jól kiég a tied ellustúl katalizátor sem ég ki jól.a jó égés fontos a gyertyának is de a teljesítmény sajnos fogyasztással jár.
@peterbaranyi1072
@peterbaranyi1072 5 жыл бұрын
Mielőtt megnéztem volna ezt a videót, én már azelőtt is így vezettem és vezetek, de sztem vagyunk még így jó páran. Motorfék: alap. Azt, h nem nyomom neki mikor piros a lámpa: szintén alap. És még lehetne sorolni. Hihetetlen, h mennyien nem tudták a válaszokat, hát..nem tudom, h nekik milyen oktatóik voltak, de tényleg szomorú. Köszi szépen a feltöltést!!!
@lilanyuszi2586
@lilanyuszi2586 5 жыл бұрын
Én sem nyomom neki ha piros a lámpa, csak a mögöttem lévő kap tőle agyfszt. :D Szép lassan odagurulok motorfékkel jó hosszú fékúton addigra zöldre is vált mire odaérek. :)
@peterbaranyi1072
@peterbaranyi1072 5 жыл бұрын
@@lilanyuszi2586 azért úgy is oda lehet gurulni, h mögötted lévő ne kapjon agyfaszt.. :D Ezt szépen be lehet osztani, azért nem kell tötyörögni... ;)
@lilanyuszi2586
@lilanyuszi2586 5 жыл бұрын
@@peterbaranyi1072 Általában nem jellemző, csak piros lámpa előtt megyek lassabban, meg ha előttem sem mennek és beláthatatlan az előzés. Hiába megyek gyorsabban, mint a megengedett, mindig lesz aki gyorsabban akar menni és erősebb az autója, tapasztaltabb sofőr... :)
@DyraCaptain
@DyraCaptain 5 жыл бұрын
Ezzel az a baj, hogy ha van lekanyarodó és záróvonal és te araszolgatsz akkor lerövidíted a lekanyarodó autók áthaladási idejét mert nem lesz helyük kisorolni (vagy átlépik a záróvonalat). Szóval feltartod a forgalmat.
@dzsiii28
@dzsiii28 5 жыл бұрын
Gajdán Tanár Úrtól megszokott részletességű videó, köszönjük! Egy hatékony, de nem veszélytelen módszer kimaradt, ezért csak tempomattal és ráfutásgátló elektronikával rendelkező autóval érdemes kipróbálni. Ez pedig a piócázás, ami természetesen szabálytalan!!! Teherautó mögött 10 méternél kisebb távolságban a légellenállás olyan mértékben csökken, hogy az 30-35%-os fogyasztás csökkenés is okozhat. A ráfutásgátló elektronika pedig megvéd minket a hirtelen fékezéstől, hiszen a 10 méter 90-es tempónál a reakció időre sem elég. A kavicsfelverődés viszont valós veszély :) További lehetőség a kerekek 0,1-0,2 barg-val nagyobb nyomása az előirtnál amivel tapadást veszítünk ugyan de csökken a gördülési ellenállásunk és a súrlódásunk is az úttal.
@adamkoran
@adamkoran 5 жыл бұрын
Örülök, hogy többen is írják, hogy így vezetnek. Jó tudni, hogy az ember nincs egyedül és nem faszság amit csinál. Nekem motorral volt szembetűnő a különbség. Amikor megvettem az első hónapban 7 liter körül evett, most öttel elvan ugyanazon az úton. Egyszerűen többet hagyom gurulni, finomabban gyorsítok, egyenletes sebességet próbálok tartani.
@jozsefnagy3065
@jozsefnagy3065 2 жыл бұрын
Még egy tanács,Ádám és mindenki...; érdemes lemérni néhány benzinkút üzemanyagának a fogyasztását. Nem mindegyikből fogyaszt az autó ugyanannyit. Nekem eddig 3 dízelüzemű VW motoros autóm volt és ha a "Petrom"kútnál tankoltam(Románia),mindegyik autóm többet fogyasztott 8-10 deciliterrel 100km-en,mintha bármelyik másiknál tankoltam,és ez nem vicc! Rengeteget foglalkoztam a mérésekkel.
@bubidisc
@bubidisc 5 жыл бұрын
Annyira le van egyszerűsítve, hogy ez egy tartalomjegyzéknek is kevés. A tanácsok pedig olyan esetekben hasznosak ha a nincs forgalom, minden emelkedő lejtőt követ. Ha ezek alapján használja, elhagyja valaki a motoréket, máshogy vált fel, le akkor ugyanolyan rosszul fogja csinálni mint eddig. A motorfék kigurulás helyett (ha adottak a feltételek) jó tanács. A gyorsítás, fékezés, kanyarodás, előrelátás, guminyomás és abroncsválasztás, üzemanyag és olajminőség (ha már hosszútávról beszélünk) megfelelő vezetéstechnika, felesleges csomagok elhagyása, futóműbeállítàs, motor karbantartás stb. Csak pár példàkat sorolom. Sok összetevős.
@jozsefwessnagy7258
@jozsefwessnagy7258 4 жыл бұрын
Kedves Tnárúr,Én egy VW Passat-al tetem meg e külöbséget,egy Diesel 177 Lóerös, manuálisváltó. Kezdem a minimális fogyasztásal,amit elértem,igen mindenlehetösséget alkalmaztam ehez,szélhát,elõre kivet sebbeség,lejtökön...3,4 litret,egy teljes 65 literel 1980 kilómétret értem el...Mig ugymont Sportosan,12 litret evet mi kb.450 kiloéter után tankolnóm kel... Németországban élek,s e lehetösségre it lehet... Elnézést a helytelen irássomiat! NÉMETÜL Jobban le tudtam volna irni... Üdv.Joszef Wess
@repulovadkacsa
@repulovadkacsa 5 жыл бұрын
Imádom Gajdán Miki videóit :)
@zoltannetoth7224
@zoltannetoth7224 2 жыл бұрын
Köszönöm az értékes tanácsokat.
@gerikir
@gerikir 5 жыл бұрын
Mi van akkor fogyasztás szempontjából, amikor pl. autópályán egy ENYHE lejtőn haladunk lefelé? Ha motorfékezek, akkor lelassul az autó, ami miatt később gázt kell adni hogy visszaszerezzem a kezdeti sebességet. Ha viszont üresben gurulok, a légellenállás fékező erejét pont egyenlő arányban kompenzálja a lejtő gyorsító hatása. Ilyenkor kilómétereket lehet fékezés és gázadás nélkül egyenletes sebességgel haladni. Melyik a takarékosabb: motorfék + gázadás, vagy gurulás alapjárati benzinfogyasztással?
@dobolaci
@dobolaci 5 жыл бұрын
ebben az esetben a gurulás, mert a gyorsítás nagyobb energiabefektetést igényel
@dvtkdvtk3795
@dvtkdvtk3795 3 жыл бұрын
Azért azt szörnyű volt hallani, hogy a hallgatóknak fogalma nem volt a motorfékről... Sajnos nagyon sokan vannak így.
@dokabence9492
@dokabence9492 2 жыл бұрын
Szerintem sajnos az emberek több mint fele el felejti azt amit az oktató mindig mondogatott vezetésnél, hogy (motor fek,+fek , ne kupung es fék,)elég gáz ez is , de aki surubben akar fekbetétet cserélgetni, par literrel tobbet költeni üzemanyagra minden tankolásnál annak ajánlom.
@lajospal5743
@lajospal5743 Жыл бұрын
Ugy kell vezetni,hogy ne kelljen motorfeket es feket hasznalni...
@PetiDVTK
@PetiDVTK Жыл бұрын
@@lajospal5743 Azért ezt nem mondanám. :) Még a féket okés, de ha motorféket sem, azt hogyan? :)
@lajospal5743
@lajospal5743 Жыл бұрын
@@PetiDVTK igyekezel a sebessegvaltot minel nagyobb fokozatban hasznalni
@luxbeci2
@luxbeci2 Жыл бұрын
@@lajospal5743 Nagy fokozatban nincs nyomaték és a motor rángat Samarammal próbáltam 4-kiben 50-el
@gulya1989
@gulya1989 5 жыл бұрын
Nagyon jó előadás! Ezekkel nagyjából tisztában voltam :) Plusz fogyasztáscsökkentő praktikák: guminyomás, légellenállás ;)
@istvantoth2079
@istvantoth2079 2 жыл бұрын
Jók ezek a mernokileg összegyűjtött fogyasztascsokkento okosságok,de a legkevesebbet akkor fogyaszt minden autó, ha ilyen drága uzemanyagaraknal ki se mozdulsz vele a garázsból.En megtanultam sporolosan vezetni,mert anno ezt meg.tanitottak is nekünk hivatásos teherautosoforoknek és annyira rakaptam mikor kiirtottak a benzinfalo Zil-eket,hogy mindig azzal kezdtem a maganautovasarlast,hogy mennyibe kerül nekem 100 km.megtetele Innentől kezdve már eleve nem volt nyerő semelyik benzines .Most viszont ,hogy megjelentek a hibridek,teljesen megváltozott a velemenyem.Azt hittem soha nem lesz olyan mérnök,aki feltalálja azt,hogy a benzines fogyasztása alamenjen a dizelenek.Mondjuk most se menne alá,de ott van a rasagites és ez igy már tuti.Eljenek a leleményes feltalalo mérnöki agyak!!!/Egyébként nagyobb biztonságban érzem magam hybridben,mint tisztán villanyautoban/Villanyautot sztem csak az vesz ,akinek pénzből több jutott ,mint eszbol.Vajon hova kerül és mit szennyez majd az a töménytelen sok kiszolgalt akkumulator ?-Hát saját magát, az emberiséget!!!!Ezért már most azonnal betiltanam és csak a rasegitest engedelyeznem.
@affidessennew
@affidessennew 4 жыл бұрын
Tampomatnál saját tapasztalataim alapján többet fogyaszt az autó, mintha fixen tartanám a pedált. Megmondom miért. Pl lejtőnél az autó elveszi a gázt, gyorsul egy minimálisat, de a motorfék megfogja, esetleg még az autó rá is fékel, ha olyan. Ha esetleg lekúszik a mutato 90 ről 89 re, az autó már gyorsít, ezzel plusz üzemanyagot fogyasztva. Viszont ha fixen tartom a lábam, akkor nem ofg zavarni, hogy 90 ről leesik 85 re, viszont nem fogom attól erősebben nyomni a pedált, mert a következő bukkanónál a lejtőnél ugyan ilyen lábtartással vissza tudok gyorsítani 90 km/h -ra (saját tapasztalat és gondolat)
@tamasnagy5358
@tamasnagy5358 5 жыл бұрын
Az AGR vagy EGR szelepek mi újság? Országúton nekem 110 km/h-nál 3100-as fordulaton kevesebbet eszik az autó, mint 90 km/h-nál 2900-as fordulaton. Laptop-on figyeltük a motor adatait és nagyobb fordulaton 3000 felett kikapcsolja az füstgáz visszavezetést = Agr szelepet, így több friss levegővel jobban expandálnak a hengerek --> jobb hatásfokú eredményez --> Így átlag 3dl+el kevesebbet fogyaszt úgy, hogy + 20km/H val gyorsabban megyek.
@naboar
@naboar 5 жыл бұрын
Még van pár dolog, ami sokat segíthet: szélárnyék, hátszél, keményebbre fújt kerekek, (nyari gumi), jobb minőségű motorolaj, prémium üzemanyag. Eddigi minimumom: psa vti1.6 Bp Városliget-Monor 3,7 l/100km :)
@imreambrus9287
@imreambrus9287 5 жыл бұрын
Szerinten nagyon jó és tanúságos videó volt! Köszönöm szépen tanár úr!
@krisztianwirsz3612
@krisztianwirsz3612 5 жыл бұрын
Tanulságos lesz az.
@Enkeli344
@Enkeli344 5 жыл бұрын
Én magam tapasztaltam , fogyasztást csökkenteni gyorshajtással lehet! Idézőjelben. Pl lakott területen belül 50 Km/h megengedett, ami általában csak 4 fokozatban lehet megtenni.De ha már felgyorsitok kb 60 Km/h sebességre, akkor felkapcsolható néhány autó ötödikbe. Ötösben kevesebbet fogyaszt az autó, plusz gyorsabban haladsz vagyisd hamarabb is odaérsz a célodhoz . Vagyis lényegesebben kevesebb fog elfogyni üzemanyagbol. Tempomat : 15:07 én mindenhol használom ahol csak lehet, még két falu között is és bevált. Sokszor városon belül is ahol lehet. Kivéve 17:10 nél eset amikor hegyimenet van.
@pelzgm
@pelzgm 5 жыл бұрын
60-ért még nem büntetnek. Úgy tudom 65-től van bünti. Persze, helyszíni bírságolás az más. De azzal már nem kínlódnak a mai zsernyákok.
@Hagyview
@Hagyview 5 жыл бұрын
Az én vezetési stílusom (takarékos) ilyen alapból. Mindent úgy csinálok ahogy az elhangzott :) Toyota Auris 1.6 Valvematic,132le 5.5l/100km átlagfogyasztás. Érdekes volt ezeket hallani. Köszönöm a videót.
@gabe8719
@gabe8719 Жыл бұрын
Szuper előadás, de pár dolog kimaradt, ami elnézve, hogy a jelenlévők többsége a motorfékkel sem volt tisztában, még említést érdemelt volna szerintem. 1. Az alacsony fogyasztás már azelőtt kezdődik, hogy beülnék az autóba és elindítanám: kisebb gördülési ellenállású, prémium abroncs az előírt keréknyomás-tartomány felső határára fújva, és prémium üzemanyaggal megtankolt autó. Hihetetlenül sokan járnak 1,2-1,5 barra fújt kerekekkel, észre se veszik. Több decit számíthat a nem megfelelő guminyomás, az emiatti rendellenes kopásról nem beszélve. 2. Evidens, de nagyon sokan járnak hetek óta csomagtartóban felejtett, néha egészen súlyos holmikkal. Ami nem szükséges, érdemes kipakolni és minden felesleges tehertől megszabadítani az autót. 3. Ha van rá lehetőség, a halogén izzós tompított fényszóró helyett ledes menetfény használata. Nem tűnik evidensnek a fogyasztás szempontjából, pedig az autó üzemanyagból állít elő áramot, amivel fényes nappal is működteti lakott területen kívül az összesen 110 wattos fényszórót, a két ledes menetfény ehhez képest 5-10 watt. Két H7-es halogén izzó áramszükségletéből ledes fényszórókkal ma már egy háromszobás családi házat kivilágítunk az összes mellékhelyiséggel együtt. Ha nincs menetfény, legalább lakott területen érdemes kikapcsolni a tompítottat (igaz, a gyakoribb ki-be kapcsolgatástól meg hamarabb tönkremegy, de a fogyasztásnak az tesz jót, ha minél kevesebbet ég). Ugyanide írható az egyéb, épp felesleges elektromos fogyasztók kikapcsolása. 4. Nemcsak a motornak, hanem a fogyasztásnak is árt, amikor a még be nem melegedett motortól kérjük ugyanúgy a fordulatot, meg a teljesítményt ahelyett, hogy részterhelésen előbb szépen bemelegítjük. 5. Szélárnyék. Bár idegőrlő autópályán a busz, vagy kamion mögött cammogni, de ha egy nagyobb testű jármű mögött van lehetőség hosszabban, normális tempóban is haladni, érdemes előzés helyett kihasználni, hogy az előttünk haladó benzinje ég a légellenállás leküzdéséért. 6. Jól néz ki a széles kerék, de a fogyasztásnak a kisebb gördülési ellenállású, keskenyebb abroncs kedvez (ahogy a téli latyakos, vizes, havas tapadásnak is az a jobb). A fogyasztást szem előtt tartva nem érdemes a gyári kerékmérettől pozitív irányban eltérni. Ugyanígy a kerék súlya sem mindegy, a lemezfelni sokkal kisebb súlyú lehet, mint az alufelni, kevesebb energia árán mozgásba hozható a kerék. Mondjuk nem olyan szép, ez igaz. Bár elhangzott, hogy minél nagyobb sebességfokozatban, kis gázadásokkal takarítható meg több üzemanyag, de az nem, hogy ha viszont ilyen helyzetben gyorsítani kell, vagy emelkedőhöz érünk, kötelező visszakapcsolni, mert az éves üzemanyag megtakarításunkat pénzben hamar elviszi a motorfelújítás. Nekem a rekordfogyasztásom eddig Renault 1.5 dci motorral, (kombi Loganban) 3,6 liter volt vegyesben, pedig 1-1 alkalommal még finoman előztem is. :)
@metalstormfilm
@metalstormfilm 5 жыл бұрын
Kipróbáltam a motorfékes módszert. WagonR+ (1.3)sajnos nem tudja ez a dolgot mint pld állitólag a Lada Samara is, fogyasztásom nem csökkent. Az üresbe gurulós módszerrel viszont nyertem ugy egy litert! Most télen városba igy 6.3 liter jött ki ami viszonylag jónak számit ennél a tipusnál....
@bogika98
@bogika98 5 жыл бұрын
A videónak lehetne az a címe, hogy Hogyan vezessek, hogy benzint spóroljak, de a mögöttem lévő audist úgy felidegesítsem, hogy lerúgja az agyamat. Ebben az a vicc, hogy nem vicc.
@boborjanpandacsoki5239
@boborjanpandacsoki5239 5 жыл бұрын
Ha folyamatosan alacsony fordulaton tartunk egy modern belsőégésű motort, akkor max 100E km és vége a motornak. Melyik jobb? Meghagyni a kuplungot és koptatni a féket, fogyasztani a benzint vagy motort felújítani, leélni a váltót vagy tankolni, szóval érdekes dolgok ezek.
@viktoregerszegi1101
@viktoregerszegi1101 3 жыл бұрын
Engem is regota foglalkoztat ez a kerdes
@salientram
@salientram 2 жыл бұрын
Amennyiben nem erőlködik a motor akkor nem lesz semmi baja, ha néha azért leforgatod rendesen. Amire külön figyelni sem kell, mert azért néha csak előzöl.
@szollo451
@szollo451 Жыл бұрын
Igen, itt jön képbe a diesel motorok gyilkolása amikor eléri már az optimális hőmérsékletet es alacsony fordulaton elváltod a sebességet. Dieselt nem árt kissé jobban pörgetni!
@Kalászi-Krisztián
@Kalászi-Krisztián 5 жыл бұрын
Azt kérdezném meg, hogy egy 1994es opel campo 2.5-ös szivo diesel sem fogyaszt motorféknél? Hanem meg ugy tudom egy percet érdemes várni az olaj nyomás miatt, hogy a csövekben el is jusson az a nyomás. Nem egyből elindulni.
@DömeDöme-x8y
@DömeDöme-x8y Жыл бұрын
Omv maxxmotion 95 benzin prémium mivel jobb mint a sima?
@gabornagy7832
@gabornagy7832 5 жыл бұрын
Elektromos autóknál különösen érdekes a vitorlázás, és a motorfékes kigurulás. Okos vezetéssel kb 10-15% hatótávot nyerek. Megtanított rendesen gazdaságosan vezetni az EV-m. Jó lett a videó uram! :)
@pelzgm
@pelzgm 5 жыл бұрын
Elektromos autónál van értelme a motorféknek, mert akkor visszatáplál. Benzines motor, nem termeli vissza a benyát.
@dokesz530
@dokesz530 5 ай бұрын
@@pelzgm hát nem igazán van értelme mert a visszatáp az harmat fing és csak felhevíted a fékbetétet de az igaz hogy az ev-n megtanul az ember spórólni.minden % számít.
@ferenchauszknecht3709
@ferenchauszknecht3709 5 жыл бұрын
Ha a motorfék-üresben gurulás kérdését csak a pillanatnyi fogyasztás szemszögéből nézzük, akkor tényleg a motorfék a nyerő, mert az autók (mentsük ami menthető alapon) valóban lezárják az üzemanyag ellátást. Nos ez energetikai szempontból tulajdonképpen ugyanaz, mintha leállított motorral, üresben enyhe fékezést használnánk. Ez még annál is rosszabb energiahasznosítást eredményez, mint az üresben való gurulás a motor leállítása nélkül. Miért is? Az autó üzemanyagot használ fel a megfelelő sebesség (mozgási energia) megszerzéséhez illetve annak fenntartásához (ugye a súrlódási, gördülési és légellenállások kompenzálására). A leggazdaságosabb, ha ezt a megszerzett energiát minél tovább hasznosítani tudjuk. Ha ezt bármilyen módon felemésztjük (legyen az fék, vagy motorfék) akkor tulajdonképpen elpazaroljuk a megszerzésére fordított üzemanyagot. totalcar.hu/magazin/technika/2012/01/26/megfogjuk_az_utolso_cseppet_is/
@Zilahi-Branyi_Laszlo
@Zilahi-Branyi_Laszlo Жыл бұрын
De ha hamarabb elkezdünk lassítani, hogy üresben gurulva lassítsunk le a szükséges sebességre a megfelelő pontig, az megnöveli az adott táv megtételéhez szükséges időt, amit kompenzálandó egyébként gyorsabban kell haladni, az pedig nagyobb fogyasztást eredményez. Vajon többet spórolunk-e az üresben kigurulással, mint amennyit vesztünk a nagyobb utazósebességen? Persze lehet azt mondani, hogy üresben gurulok ki és nem megyek egyébként gyorsabban, mert ráérek, de a kérdés az, hogy adott két fogyasztáscsökkentő, de utazási idő növelő stratégia (lassabb utazósebesség, ill. üresben kigurulva lassítás), a kettő közül melyik a hatékonyabb, azaz melyikkel lehet ugyan annyi menetidőnövekedés árán több üzemanyagot megtakarítani? Értelemszerűen azt érdemes alkalmazni. (A válasz egyébként minden bizonnyal úgy kezdődik, hogy „attól függ” és egy nagyon hosszú paraméterlistával folytatódik.)
@Zilahi-Branyi_Laszlo
@Zilahi-Branyi_Laszlo Жыл бұрын
@@strobi0001 Már hogy a fenébe gyorsulna az autó, ha nincs meghajtása?
@Zilahi-Branyi_Laszlo
@Zilahi-Branyi_Laszlo Жыл бұрын
@@strobi0001 Azért nem érted a logikát, mert nem érted a szöveget. Ahhoz, hogy a gravitáció gyorsítson, lejtő kell, amiről szó sem esett.
@Zilahi-Branyi_Laszlo
@Zilahi-Branyi_Laszlo Жыл бұрын
@@strobi0001 Értelemszerűen ahhoz kapcsolódik, azért van az alatt, de ahogy a videóban se a lejtőknél került elő a motorfék vs üresben gurulás, úgy a fenti hozzászólás se ebben a kontextusban tárgyalta.
@Zilahi-Branyi_Laszlo
@Zilahi-Branyi_Laszlo Жыл бұрын
13:05 Ezt az óvatos gyorsítást, mindig felváltva a következő fokozatba, amint már bírja azt szenvedés nélkül a motor én is alkalmaztam, azonban roppant megtévesztő az itt mutatott ábrával annak látszatát kelteni, mintha ez a grafikonból láthatóan jó módszer lenne. A grafikon ugyanis az egyenletes sebességgel haladás melletti fogyasztást mutatja, így a gyorsításra vonatkozóan semmilyen információval nem szolgál. Kb. fél éve eszembe jutott, hogy valamikor régen egy fizikus rokon mesélt arról, hogy egy benzinmotor karakterisztikáját elemezték és azt találták, hogy a motornak 3000-es fordulaton, 75% teljesítményen van a legjobb hatásfoka. Innen logikusan következik, hogy akkor minél többet kell e paraméterekhez közel tartani a motort, ha spórolni akarunk (persze csak addig, amíg akkora sebességre nem gyorsul az autó, hogy az egekbe szökő légellenállás sokkal többet ront a fogyasztáson, mint amennyit a hatékonyan járó motor javít). Ezt végiggondolva átáltam arra, hogy kövér gázzal gyorsítok, mindig akkor váltok, amikor kicsit 3000 fölé ér a fordulat, amikor pedig elérem a kívánt utazósebességet, akkor azonnal a lehető legnagyobb fokozatba kapcsolok (városban pl. 2-esben elmegyek 50-ig, ott meg rögtön mehet az 5-ös). Elsőre annyit sikerült megállapítanom, hogy a megszokottnál sokkal intenzívebb gyorsítás teljesen tönkreveri az előrelátó képességemet és a gyorsítások mellett a lassítások is sokkal intenzívebbre sikeredtek, de miután megszoktam és minden más tekintetben sikerül visszaállnom a korábbi vezetési stílusomra, több mint 10%-kal kisebb fogyasztásokat produkált az autó, mint visszafogott gyorsítással. Mindezt úgy, hogy útjaim kb. felét autópályán teszem, ahol az új módszer értelemszerűen semmilyen különbséget nem jelent a korábbihoz képest.
@Zilahi-Branyi_Laszlo
@Zilahi-Branyi_Laszlo Жыл бұрын
Ja igen. Ugyanennek nyomán a lejtő-emelkedő viszonyában tett javaslat a kifejezetten rossz: ha lejtőn gyorsítunk, akkor a lejtő amúgy is visz, a motornak nagyon kis teljesítményen kell dolgoznia, ami borzalmas hatásfokkal társul, ráadásul a növekvő sebesség miatt drasztikusan megugrik a légellenállás, csomó többlet energiát emésztve fel, míg az emelkedőn visszalassulva megintcsak nagyrészt a sebességünkből nyerjük a helyzeti energiát, a motornak keveset kell hozzátennie, azaz ismét borzalmas hatásfokot eredményez, azaz mind lejtőn, mind emelkedőn olyan üzemállapotban van a motor, ahol kifejezetten rosszul alakítja a tüzelőanyagot mozgási energiává. Ezzel szemben ha lejtőn motorfékkel kerüljük el a túlzott felgyorsulást, akkor ugye nulla a fogyasztás (ha kicsi a lejtő és motorfékkel már lassít az autó, akkor legjobban az üresben alapjárattal járunk), majd az emelkedőn nyomhatjuk neki 3000-en kövér gázzal, hogy a lehető legnagyobb hatásfokkal konvertáljuk a benzint (esélyes, hogy dízelnél más fordulat az optimális, de annál nem tudom, mennyi) helyzeti energiává, kihasználva azt, hogy az emelkedő miatt nem fog abszurd sebességig gyorsítani a jármű óriási veszteséget okozva légellenállás formájában. A nyáron ezt a koncepciót is tudtam tesztelni, a Mátrában töltött szabadság során, hegyi terepen többszörös megtakarítás volt tapasztalható a sík terep, városi és autópálya vegyeshez képest.
@zsoltkohler7096
@zsoltkohler7096 5 жыл бұрын
Miki bá', a végefelé kitakartad a rajzot, csak az ott lévők látták. Legközelebb a kamera jobb elhelyezése segíthet. Amúgy a csoportos előadás jó ötlet! A gyorsítsunk lassant jó lenne pontosítani, ugyanis autó és autó között van különbség, ami egy 1.2-esnek gyors, az talán egy 2 literesnek már lassú. Aztán mondtad, hogy lehet sebességet átugrani (kézi váltós Galantommal 1-2-5 módon gyorsítottam, mert az adta a legjobb fogyasztást, a mai automatával ezt már nem lehet megtenni). De szerintem ki kellene számolni a gyorsulás/idő arányt, hogy megmondhassuk, városban mi a jó - a dugók kialakulása miatt néha a dinamikus közlekedés jobb, nem beszélve az esti 70-es táblánál 50-el cammogásról, miközben mindenki lemarad a zöldhullámról. Tudom, át kell majd állítani a lámpákat. Plusz egy: a motorféket régen még a fuvarozásban dolgozó sógorom sem ismerte, de pár hét után elismerte, hogy tényleg lehet spórolni vele.
@csefthomas
@csefthomas 5 жыл бұрын
Kivalo eloadas es remek tippek, koszonom!
@balintricsi
@balintricsi 5 жыл бұрын
Gajdán Miklós úr, ha olvasod, akkor az a kérdésem, hogy minél hamarabb törekedek a megengedett max sebességre, és utána csak szinten tartok(a minél gyorsabban az alatt ugye intenzív gyorsítást értek) elviekben akár jó is lehet? Mert ugye ha sokáig csak nyomom a gázt és gyorsítok és mittomén 600 méter múlva érem el csak az 50et, akkor ahigy értelmeztem az se kellemes, hisz ugye a kocsit gyorsítod, ergo több üzemanyagot használsz és sokáig, mintha dinamikusan gyorsítva, hamarabb elérem a kitűzött sebességet.
@martonk1555
@martonk1555 5 жыл бұрын
Az, hogy érdemes hamarabb felváltani, az világos az előadásból. A kérdés az lehet, hogy egy fokozaton belül számít-e a gázpedálállás gyorsításkor. Én sem vagyok meggyőződve, hogy itt érdemi különbségek vannak, pl. aközött, hogy ötödéig nyomod be 10 mp-ig, vagy 3/4-éig 3 mp-ig. Nem tudom, hogy romlik-e a motor hatásfoka nagyobb gázadáskor. Ez a fő kérdés, hiszen ugyanazt a mozgási energiát kell, hogy elérd a végére.
@sifre2
@sifre2 5 жыл бұрын
Benzines autóknál minél jobban nyitva van a fojtószelep, annál jobb a fajlagos fogyasztás. Ezért van hogy ugyanannál a sebességnél nagyobb fokozatban kisebb a fogyasztás. Illetve ezért is fogyasztanak többet a nagyköbcentis motorok, mivel normál használatnál alig nyit ki a fojtószelep, sok energia megy el arra hogy a levegő bejusson a motorba a zártabb fojtószelepen keresztül.
@martonk1555
@martonk1555 5 жыл бұрын
@@sifre2 Lehetséges, de azért ellentmondásos, amit írsz. Ha akkor fogyaszt kevesebbet, amikor nagyobb a fokozat, akkor a nagyobb motornak kevesebbet kellene fogyasztania. Ha az első mondatban a "jobb fogyasztás" a "kevesebbet" akar jelenteni, akkor megint borul a logika.
@markusz444
@markusz444 5 жыл бұрын
Guminyomás is lényeges
@dokesz530
@dokesz530 5 ай бұрын
az rohadtúl de nem csak az nagyon sok féle ellenállást kell legyőznie a motornak.
@michaelmajor6595
@michaelmajor6595 Жыл бұрын
Am 2.9L/100km-t Nissan Versa-ban is értem el. A gumik, guminyomás és az útfelület is nagyon belejátszik. Olaszoknál bő 1 literrel jobb fogyasztást értem el egy Mitsu lancer kombival 2004-es, hasonló körülmények és használat közben mint itthon, amibe mondjuk szerintem az üzemanyag de az útfelületek minősége nagyon segített. De hát nem azért fizetünk, hogy ne aknamezőn kelljen autózni ebben az országban.
@gyorgyagh4378
@gyorgyagh4378 5 жыл бұрын
Kitűnő előadás! Minden elismerésem Gajdán Miklós úrnak!
@petergregor2370
@petergregor2370 5 жыл бұрын
Budapesten szerintem nyomni kell, mert ha nem nyomod több lesz a fogyasztásod vagy mondjuk ugyanakkora (mivel a menetidőd akár 10-20%-kal megnőhet, ha pl finoman gyorsítasz) 1. nem érsz el annyi zöldet 2. nem engednek be sehova és ott fogsz szobrozni Amit érdemes megfogadni az előadás anyagából az a motorfék használata. De azt sem egyszerű használni. Ha 2-3 asban 50-60 km/h-ról közelítem meg a lámpát rohadt hamar lelassul az autó. Azt pedig megcsinálni, hogy észlelem a pirosat, 4-esben motorfék, vissza 3, majd vissza 2. Agyhalál. Mekkora hely kell ehhez? Mennyi idő alatt tudom ezt megcsinálni? Másik ami nem világos: úgy tudtam kifejezetten káros a motornak, ha lájtosan megyek fel egy emelkedőn, pedig ezt ajánlják itt, ebben a videoban. A váltó használata régebben már volt téma itt a Vezess tv-ben. Szóval felfele inkább nem lennék fogyasztáscentrikus, ott inkább magasabb fordulatszámon mennék. Update: kicsit átgondoltam az emelkedős eszmefuttatást: vagy csak a sebességem legyen alacsonyabb (pl100-ról 80km/h), a fokozatot visszavehetem és magasabb fordulaton mehetek, hiába fogyaszt úgy többet?
@jozsefnagy3065
@jozsefnagy3065 2 жыл бұрын
Dombon felfele úgy kell menni,hogy minél kisebb legyen a motor fordulatszáma,de azért ne legyen annyira alacsony,hogy rántgasson. Üres autóval lehet kisebb fordulatszámmal menni,viszont minél nagyobb súly van rajta,annál nagyobb túrával kell menni,ahhoz,hogy ne öljük a motort és a váltót.
@bakarichard91
@bakarichard91 5 жыл бұрын
Ha folyamatosan alacsony fordulaton vezetsz egy modern autót, elég bizonyosan borítékolható, hogy ugyanannyit fogsz költeni motor javításra, mint magasnál üzemanyagra. Melyik a jobb? Nem tudom.
@nagykrisztianviktor
@nagykrisztianviktor 5 жыл бұрын
Szerintem meglehet találni az egyensúlyt, a takarékos vezetés és a koksztalanítós vezetés között.
@tamastrpik7990
@tamastrpik7990 5 жыл бұрын
Pláne ha Diesel. EGR takarítás DPF takarítás. Szóval igen.
@tibormohacsi6464
@tibormohacsi6464 5 жыл бұрын
@@tamastrpik7990 pedig van benne valami. én a caddy cégest sose hajtom 2500 fölé max 5. ben és hibátlanul teszi a dolgát 10 éve . a fogyasztás stabil 6.0 L
@zz9poti
@zz9poti 5 жыл бұрын
Pont tegnap olvastam a totalcaron a "nyomaték öl nem a fordulat" cikket. Ami pontosan ezt feszegeti csak a másik szemszögből.
@SkywalkerTibor
@SkywalkerTibor 5 жыл бұрын
Vagy a kettőstömegű lendkerékre.
@imrenyakas4222
@imrenyakas4222 5 жыл бұрын
T Hozzászólók! Véleményt szeretnék kérni a Pro Energi Ultrával kapcsolatban. Valóban jelentős a fogyasztás csökkenése a használatával? Választ megköszönöm.
@davidszenasi3204
@davidszenasi3204 5 жыл бұрын
1.4-es 2003-as Seat cordoba kb 230000Km van benne. Az átlag fogyasztásom: 5,2-5,5 l/100km Jelenleg a harmadik fék garnitúra van rajta ami kb fél éves. Engem még apum tanított vezetni. Neki a kresz vizsgán még tanították a motorféket ill. a motor működését.
@Timkozsolt
@Timkozsolt 5 жыл бұрын
Alapismeretek. Ma is van tanítják. A kresz oktatáson
@souland777
@souland777 5 жыл бұрын
Jó videó volt! Egy kérdésem lenne, ha esetleg meg tudná valaki válaszolni. :) Skoda Fabia 1.2 HTP (47 kW)-ról van szó, 5-ös(legnagyobb) fokozatban 90km/h sebességnél 3000rpm-et pörög a motor. Elméletben, ha lenne egy 6. fokozat is, amivel mondjuk a 90km/h sebességet 2000rpm-es fordulatszámmal tudná a kocsi, akkor ez a fogyasztásban mennyire látszódna meg. Azaz adott sebességnél (90km/h) mennyivel enne kevesebbet a kocsi 2000rpm-nél, mint 3000rpm-nél. Előre is köszönöm a válaszokat.
@81eniac
@81eniac 2 жыл бұрын
Én 25-30 %-kal kisebb fogyasztást tippelek a felvázolt esetre.
@bbbggg1611
@bbbggg1611 5 жыл бұрын
Gratulálok a Tanárúrnak az előadásért.
@gaborvisnyei8528
@gaborvisnyei8528 5 жыл бұрын
Na várjunk, egy valamivel vitatkoznék, lejtőn megyek le, szándékosan üresbe gurulok, mivel 5 km-ert végig gurulok hajtás nélkül, motorfékkel meg szinte semmit nem gurulok, sőt lassítok... ja nem szóltam nézem, csöndbe maradok, ugyanezt elmondja :D Amúgy hegymenetben lejtőn lefele apám is kilöki a kuplungot a busznál. 28 literes fogyasztást 22-re levitt stb... na de köszönöm a videót, vártam már. Igen viszont egy kérdésem lenne, mert ezt annyira nem tudom, injektoros autónál ha üresbe vagyok, akkor is fogyaszt? Na mert innentől megint bukik pár dolog.
@pelzgm
@pelzgm 5 жыл бұрын
Az attól függ milyen meredek a lejtő. Enyhe lejtőnél igazad lehet, de meredek lejtőnél és kanyargós úton jó a motorfék. Annak a segítségével szép egyenletesre tudod beszabályozni a sebességedet, és nem kell fékezni.
@gaborvisnyei8528
@gaborvisnyei8528 5 жыл бұрын
@@pelzgm nyílván egyenesnél ésenyhe lejtőnél... de et a motorféket túleröltetik elárulom.
@edesvizigote3792
@edesvizigote3792 5 жыл бұрын
Életemben nem tanultam járművekkel kapcsolatos tudományt, de ezek annyira magától értődő dolgok, nem tudom ki volt a közönség, de megdöbbentő mennyien nem tudják. Nem egy atomfizika, meg különösebb mechanikai érzék sem kell hozzá, csak egy kis logikus gondolkodás. Ezt kellene oktatni a kreszben, meg a tanpályát, ellenben a sok értelmetlen jármű működési zagyvasszal, Kedvencem amikor kinyomott kuplunggal lassítanak, meg mennek be a kanyarba és állandóan azt a rohadt féket tapossák, ami nem utolsó sorban rengeteg szállóport generál, a +40%-os fogyasztás meg sokkal nagyobb környezetszennyezést, de mi a 2.5 tonnás 600 lóerős elektromos autókkal akarjuk megmenteni a bolygót...
@markusz444
@markusz444 5 жыл бұрын
Jogos
@YourNickIsTaken
@YourNickIsTaken 5 жыл бұрын
Sok újat nem mondott. A legjobb rész, amikor felhívja a figyelmet arra, hogy a nagyon spóroló tagok sokszor feltartják a forgalmat. Tipikus ilyen az autópályán 82vel előző Bálint ismerősöm, aki anyázik, ha levillogod, és nem érti meg, hogy ezzel balesetveszélyes helyzeteket teremt. Ps. Ma már börtön jár azért, aki szándékosan befékez a másik előtt.
@vwzolee
@vwzolee 5 жыл бұрын
"börtön is járHAT" azért, ha SZÁNDÉKOSAN VESZÉLYEZTETSZ valakit satufékezéssel". Azért ezt ne keverjük össze a 90-100al előzgető takarékoskodóval.... Külön kategória.
@sandorharanghy2466
@sandorharanghy2466 5 жыл бұрын
s azert, ha szandekosan befordulnak elotted es neked satufekezni kell, hogy ne menjel bele? emiatt rendeltem autoskamerat, mert belerongyoltam a 2. ilyen baromarcuba. De nem is ertem ezeket, hisz az o biztositojuk fizet es nekik lesz tobb a biztositas. mi ertelme van ilyeneket muvelni az uton? most nem az automat feltem, hanem ha velem utazik valaki, foleg gyerek s ilyennel szorakozik par elmebeteg.
@attilacsergo581
@attilacsergo581 5 жыл бұрын
Jó napot Toyota Avensis lll 1.8 Benzin 2014 .Nincs vagy nem érzödik a motorfék van fogyasztás motorfék használatakor?
@keysersoze7122
@keysersoze7122 5 жыл бұрын
Hát én ezt az "inkább a motorfék, mint az üresben gurulás" dolgot spórolás címén nem értem. Én ha városhoz közelítek tuti üresbe kapcsolok és aztán a vitorlázás végén használok kis motorféket esetleg féket. Nyilván fogyaszt a motor üresben guruláskor is, de nem mindegy, hogy mennyit és mennyi ideig. Amikor már begurításnál alapjáraton ketyeg a motor minimális fogyasztással, addig a motorfékezős technikánál még minidig részterhelésen jár motor, a fékezés csak később lehet megkezdeni a rövidebb kifutás miatt. Ennek a szakasznak az átlagfogyasztása adja ki melyik a jobb. Saját autóm: alapjárat 0,9 liter/óra, 120-as tempónál 5 liter/100km Ha 120-ról 60-ra szeretném lassítani az autót, pl várostábla előtt. Üresbe kapcsolással ezt a 1,5 km alatt lehet megtenni, azaz durván 90 km/h az átlagtempó azon a 1,5 km-en, ez azt jelenti, hogy kb 1 liter/100km átlagfogyasztás jön ki az alapjárati fogyasztásból (ugye az óránkénti fogyasztást át kellett váltani 100 km-re vonatkoztatva, ami sebesség függvénye), tehát 0,015 litert fogyasztott az autó az utolsó 1,5 km-en. Ugyanez motorfékezéssel 120-60ra jóindulattal sem több 0,5-km-nél a motorfékezés(és még szerintem sokat is írtam). Tehát ha ugyanazt a megtett 1,5 km-t számolom, akkor az azt megelőző 1 km-es szakasz utazótempó kellett megtenni (1 km 120-as utazótempó + 0,5 km motorfék), tehát 1 km-re kalkulálva az 5 literes fogyasztás 0,05 liter. 0,015 liter és 0,05 liter - gyakorlatilag harmadannyit fogyaszt üresben gurulással. (most én is meglepődtem, mekkora a különbség, sose számolgattam, szimplán meg voltam győződve hogy megéri üresben gurulni...nem is kicsit :D )
@szakallevente4942
@szakallevente4942 5 жыл бұрын
En is ezt pofázom de a sok motorfekea fotelfizikus allitja hogy alapjaraton fogyaszt....
@totalkarband
@totalkarband 5 жыл бұрын
A motorfeket abban az esetben kell hasznalni amikor amugy fekeznenk. A 1.5 km-es kiguritast optimalis forgalmi helyzetben alkalmazom. Mindketto jo dolog, de a megfelelo szituacioban alkalmazom.
@keysersoze7122
@keysersoze7122 5 жыл бұрын
@István Székely ezt csak úgy btw írtam, kalkuláltam a videóban elhangzott példához igazítottam. Nálam az utazó az óra szerinti 110 (épp trafi tűréshatár alatt), ritkán pályán 130-140. Elég dinamikusan vezetek, előzgetek, próbálom az utazási időt minimalizálni, ennek ellenére hozom a katalógus átlagfogyasztást. Takarékos vezetést az előretekintésben látom, gondolkozz 2 lépéssel előre. Mikor közlekedőedénnyel vagyok akkor nem szeretem fölöslegesen pazarolni az üzemanyagot, emellett van egy hétvégi sportautó, nah annál a foygasztás az utolsó szempont.
@markusz444
@markusz444 5 жыл бұрын
Én le is szoktam allitani.fek-kormányszervó sokáig van plane ha nem rangatod a kormányt
@markusz444
@markusz444 5 жыл бұрын
@István Székely Na ez nem rosz gondolat.👍.Köszi a kimerítő gondolatfolyamot Az jutott eszembe gázos autóm volt régebben. .Mikor kezdett kifogyni a gáz belőle akkor hasonló elven lehetett egyre kevesebb gázadással előrejutni a maximum megtehető távot,mig vegül leállt a motor.
@tamaskosa3283
@tamaskosa3283 5 жыл бұрын
Apró kiegészítés a motorfékhez: - Kb. 1500 fordulat alatt ha elvesszük a gázt, az elektronika nem kapcsolja le az üzemanyagbefecskendezést
@TamasH87
@TamasH87 5 жыл бұрын
Ezt meg tudom erősíteni tapasztalatból: alsó fokozatban (1-es vagy 2-es) lassulva, ha nem nyomom ki a kuplungot elég fürgén, 1500-nál az elektronika úgy ráadja a benzint, hogy rendesen megugrik az autó, eleinte, amíg meg nem szoktam, párszor majdnem beleugrattam az előttem levőbe emiatt.
@TamasH87
@TamasH87 5 жыл бұрын
@Tom M Abban gondolom szép nagy motor van. Nálam a K13 Micra 3-hengeres 1,2-es.
@gaboruk
@gaboruk 5 жыл бұрын
Tamas Haller Hello, Honnan tudjuk, melyik tipus mikor kapcsol, ki és be, fontos lenne. Más téma: kzbin.info/www/bejne/rpLLaKB5jb14ia8
@pressing1977
@pressing1977 2 жыл бұрын
Nálam ez biztos nem igaz, mert szoktam nézni a pillanatnyi fogyasztást. Ha elveszem, akkor alapjárat környékén mutat csak fogyasztást.
@tamaskosa3283
@tamaskosa3283 2 жыл бұрын
@@pressing1977 Nagon típusfüggő. Egyébként nem érdemes 1500 alatt használni a motort, csak a motorfék idejére. Különben ott kicsi az olajnyomás, hosszú távon több rosszat teszünk a motorral, mint amennyit nyerünk a spórolással.
@va3vad
@va3vad 5 жыл бұрын
Ural 375 os-t vezettem magyarorszagon az 1980-as evek elejen. 8 hengeres 7.0 L 180 loeros hatalmas benzin motorja volt. 98-as oktanszamu benzin kellett bele. Az orszaguti fogyasztast konnyu volt kiszamitani. 100 km-en fogyasztott 100 litert. 1 kilometer = 1 liter benzin. Egy atlagos havi keresetert 40 liter benzint lehetett vasarolni a 80-evek elejen. Ahoz, hogy ez az Ural megtudjon tenni 100 Kilometrt 2.5 honapot kellet dolgozni. Ez ma mar hihetetlen de ez igy volt. Abban az idoben senkit nem erdekelt a fogyasztas mert nem nekunk kellett fizetni. 320 literes volt a fő tank es 60 literes volt a masodlagos tartalek uzemanyag tartaly. Ha nekem kellett volna megtankolni akkor 8 - 10 havi kereset lett volna egy tankolas. Na most a benzin volt-e draga vagy a keresetem volt e alacsony? A kerdes megvalaszolasat azt rahagyom a politikusokra es torteneszekre.
@va3vad
@va3vad 4 жыл бұрын
@horvath94 EN CSAK ANNYIT MONDOK AMI A VALOSAG VOLT. MI ERTELME LENNE, HOGY HAZUDJAK? A BENZINES ZIL FOGYASZTOTT 50 LITERT. TE VEZETTEL VALAHA URALT??? HA NEM AKKOR MIERT OKOSKODSZ !!!
@tamaskovacs4791
@tamaskovacs4791 5 ай бұрын
Rosszul emlékszik a számokra. A 80-as évek elejétõl a közepéig, a benzinár a közel 10 Ft-ról a közel 20 Ft-ra emelkedett. Ugyanekkor az átlagkereset 4000 Ft-ról 6000 Ft-ra emelkedett. Vagyis ebben az idõszakban legalább 300 liter benzint lehetett vásárolni a fizetésbõl. 98-as oktánszámú benzin ment bele? Aligha! Egy 7 literes, 180 lóerõs teljesítményű motor - fõleg úgy, hogy katonai célokra is tervezték - nem igényli.
@laszlom.3138
@laszlom.3138 5 жыл бұрын
A komoly fogyasztáscsökkentés ott kezdődik, hogy üresben gurítás, már egyetlen 300-500 méter is komoly hatást gyakorol az napi átlagfogyasztás-kijelzőre. A padlógáz-padlófék stílushoz képest jó tartani a sebességet és egy rövid motorfékes szakaszt beiktatni a végén, de a kigurulás a csodaszer. A fogyasztási rekordoknál is ez megy csak még a motort is leállítják és úgy gurulnak pattanásig fújt gumikon. Egyenletes sebesség helyett motor indít -gyorsít 90-re- üres-leállít- gurulás 70ig, beindít ,gyorsít. Ezzel jönnek ki ezek a gyakorlatban lehetetlen 3 literes rekordok, kilométerenként 3 indítás leállítás, és ez így megy az 1500 km-es túrán, csak erről nem beszélnek, amikor pózolnak a csoda-fogyasztó kocsi mellett az újság címlapján. Másik kontrasztos példa: állok a pirosnál, motor leállítva, sebességben hagyva tartja az autót lábam pihen, nézelődök és látom hogy körülöttem az autóknál szintén nem ég a féklámpa, de néha az autók meg-megmozdulnak, WTF :én állok leállított motorral ők meg végig a gázzal és a kuplunggal játszva tartják az autót...
@laszlom.3138
@laszlom.3138 5 жыл бұрын
@István Székely Intenzív gyorsítás, (ha többnyire 2000 alatt marad a fordulat) nem árt és a nyert időt gurításba, vagy hosszú motorfékes szakaszokra lehet költeni...a forma1-ben is így csinálják. Várososon kívül körforgalmak előtt lehet még jókat gurítani, ráadásul táblák mutatják még hány méter :) , azután mehet az intenzív kigyorsítás - egy kicsit idegőrlő, de meg lehet csinálni! A gumifújás a fékútnak sem tesz jót, nagyon hamar el lehet bukni az évek alatt összespórolt pénzt. Nálam a karácsonyi forgalom miatt leállt a spórolósdi, megspórolt decik mellett literek ömlenek el a dugóban, próbálom leállítgatni, de 5-10 másodpercekre hülyeség.
@krisztianbazsik4814
@krisztianbazsik4814 5 жыл бұрын
Nálunk van egy Ford Ka 2013-as (RU8 motorkódú). Ha én vezetem 5,2l/100 km vegyes fogyasztásban. A feleségem 6,9-et csinál ugyanezzel.
@petermaros3276
@petermaros3276 3 жыл бұрын
akkor biza ő cipőzi rendesen
@nightwalker800703
@nightwalker800703 5 жыл бұрын
Mi a helyzet a lustúlásal?
@landsmann
@landsmann 5 жыл бұрын
Két dolgot szeretnék megemlíteni. Évekkel ezelőtt egy videóban, talán éppen itt hallottam, hogy lehet spórolni úgy az üzemanyaggal, ha például városban harmadikban kihúzatjuk egy kicsit jobban mint szoktuk, majd utána ötödikbe tesszük a váltót és úgy tartjuk az 50-et. Hónapokon keresztül teszteltem ezt a módszert és azt állapítottam meg, hogy nem volt mérhető, érzékelhető a fogyasztásbeli különbség ahhoz képest ha ötödik helyett negyedikben vezettem. Vissza is tértem az eredeti módszerre, hogy városban negyedikkel közlekedek. Egyrészt jobban gyorsult ha kellett, másrészt a motor és a váltó nagyobb nyomatéknak volt kitéve ötödikben 50-el haladva, ami szerintem nem ideális egyiknek sem. Ráadásul még fogyasztáscsökkenést sem tudtam elérni. Másik dolog a motorfék. Én rendszeresen használom. Lakott területre beérve, sebességkorlátozó táblához érkezve, piros lámpához, tilos jelzést adó sorompóhoz közeledve. Sőt, amikor már olyan lassan gurulok, hogy a motor már rángatna, előtte üresbe gurulok, mert nagyon sok esetben, főleg ahol ismerem a lámpaváltást, még így gurulva mire a lámpához érek, szabad jelzést kapok és másodikkal szépen tudok gyorsulni. Az is érdekes, hogy mikor a Zemplénben túrázgattunk és a hegyek között autóztam, a hegyvidéki részen nekem mindig kevesebb fogyasztás adódott mint sík úton. A lejtőn le a motorfékkel több benzint spóroltam meg, mint amennyi kellett a feljutáshoz. Mindig is takarékosan próbáltam vezetni, de a forgalmat nem feltartva. De ugyanezt tapasztaltam annak idején a 4T Wartburgnál is, ott is 1500-1700-as fordulat fölött motorfék üzemben egy kis elektromágneses szelep elzárja a benzin útját. (soknál rosszul volt/van beállítva, el van tekergetve a porlasztó oldalán lévő kis kapcsoló) Az ésszerű körülmények közötti lassú gyorsítással is sokat lehet spórolni. Suzuki Wagon R+ Debrecen-Győr-Debrecen távon (út kb 70 %-ban légkondival) 8,23 literes átlagfogyasztás jött ki úgy, hogy ahol a forgalmi helyzet engedte, bizony 130-al mentem. Prémium benzint használva, és az autó akkor érte el a 100000 km-es futásteljesítményt. :)
@dobolaci
@dobolaci 5 жыл бұрын
Városi spórolás: felgyorsítasz óra szerint 56-ra, legnagyobb fokozatba rakod, de nem nyomod annyira, hogy a sebbeseget tartsad, hanem nagyon lassan lassulsz 46-ra. Ekkor visszaváltasz alacsonyabb fokozatba és megint felgyorsulsz 56-ra.
@szakallevente4942
@szakallevente4942 5 жыл бұрын
5.ben 50 nél nem éri akkora nyomaték a kerekeket mivel alacsonyabb fordulaton van a motor
@dobolaci
@dobolaci 5 жыл бұрын
@@szakallevente4942 ez a lényeg
@janoskovesfalvi1140
@janoskovesfalvi1140 5 жыл бұрын
Köszönet a videóért!
@hungarianspeculator6985
@hungarianspeculator6985 5 жыл бұрын
2003-as Ford Focus 1,8 tddi fogyasztás 4,6 l/100km....csak városban(városi közlekedés),napi 100-200km,mert futár vagyok.Szigorúan mindenhol kigurulok,lámpákhoz is kigurulok,nem motorfékezek....
@hungarianspeculator6985
@hungarianspeculator6985 5 жыл бұрын
@István Székely egyhuzamban max 10 km-t megyek,utána leállok,ha jön cim megint megyek.....írtam városi környezet,tele lámpával és kereszteződéssel,ha nem játszok így,akkor kb 6 litert bekapja
@hajoact
@hajoact 5 жыл бұрын
@István Székely akkor az a 8,5 még jónak is mondható télen
@donkotibor
@donkotibor 4 жыл бұрын
1980 ban meg nem volt automata valto a hungarocamionnal.Csak kiraktuk uresbe a lejton es az volt a vitorlazas! Persze TILOS volt!
@attilagere6186
@attilagere6186 Жыл бұрын
Az a FIAT 127-es úgy tudhatott 2.7 literes fogyasztást ha nagyon leszegényítette a gazdi a benzin-levegő keveréket. Hosszú távon ezzel szét lehetett égetni a szelepeket és a dugattyúkat.
@roland91
@roland91 5 жыл бұрын
1. Kigurulás Magas sebességi fokozatban hogy minél kevésbé lassítson a motorfék viszont a fogyasztás 0, addig szoktam alkalmazni míg le nem esik 6.-ban egészen 1000 alá a fordulat, ez tipikusan városba/faluba behajtás előtt 50-ig lassítok így, megkezdve már fél-1 kilóméterrel hamarább, az átlag fogyasztás pedig ilyenkor szépen pörög lefelé. 2. Lassan gyorsítás, hamar felváltás, szerintem ezen nincs mit magyarázni. 3. Nagy követési távolság, hogy ha bármi történik előttem féket szinte soha ne kelljen használni elég legyen mindig a kigurulásos lassítás. 4. Piros lámpánál szintén kigurulok és ahogy minél közelebb vagyok már muszáj vissza váltani a kis fordulat miatt, ezt csinálom egészen akár 1. sebességi fokozatig majd alapgázon közelítek felé az utolsó méterekben reménykedve hogy már zöldre vált és nem álló helyzetből kell újra nekilendülni többlet fogyasztással kuplung koptatással stb... Nyilván ezeket a forgalom függvényében másokat nem feltartva. 5. Mások által szokásos 100 helyett 80. Pillanatnyi fogyasztás így bő fél literrel alapból kevesebb. A menetidő pedig megdöbbenőn kevéssel több csak! Ha jönnek utánam és szembe is lassan felkúszok 90-re hogy ne tartsam fel. Ha szembe senki akkor meg had menjen ha akar. 6. Kanyarok előtt is szintén kigurulást használok. Amit úgy érzek szenzáció lenne ha lenne egy olyan telefonos gps térképre épülő app, ami a sebességemet és a domborzatot figyelembe véve tudván hogy hol a község határa kiszámolná azt a távolságot ahol én elengedve a gázt 6.-ban a község táblájáig pont 50-re lassulok. Elég lenne ha csak csippanna egyet mikor oldjam a tempomatot. Nagyon sokat meg lehetne azon spórolni ha állandóan csak is a leglassabb kigurulással lassítanánk a tábláig. Mindig az van hogy túl későn oldom a tempomatot és még robogok 65-70-el néha ha jól elkapom pont kijön olyankor az ember el csodálkozik mennyi sokáig elgurul a kocsi. Az app persze tanulhatna abból ha nem jól saccolná meg, elmenthetné a saját tellóba abba a profilba hogy ha legközelebb ugyanarra megyek már tudná hogy itt érdemes 50m-el hamarabb csippanni. Ezt mindig fejbe kell eltalálnom de szerintem simán leprogramozható. A jövő vezető nélküli elektromos autóiban biztos hogy lesz ilyen chill mód amely azt fogja tudni hogy féket soha nem használ és azáltal a fogyasztás majd a fele. 7. Pontnak oda lehetne biggyeszteni azt, ami majd csak a jövőbe lesz az pedig az egymáshoz nagyon közeli autózás, 10-20cm. Amikor már követheti egymást 20 autó is így mivel kommunikálni fognak egymással, s ha az első nyom egy satut késedelem nélkül mint az utána lévő 19 is így nem lesz ütközés. A 19 kocsi fogyasztása negyede lenne csak. Tapasztaltam már kamion után menve autópályán nagyon közel 1,5L-es fogyasztást írt 90-nél szinte magába szippantott ezt is kilehetne használni persze még nem most mert veszélyes, ha meg nem vagyunk elég közel a turbulens levegő még ronthat is.
@e1sYTchannel
@e1sYTchannel 2 жыл бұрын
Az alkalmazás amit írtál alpajában véve jó ötlet, de ott a gond, hogy minden autónak más ez a kigurulási távlsága, sőt, egy és ugyanazon autónál is kilönbözik, pl. gumi típus, nyomás és természetesen az autó terhelésétől függően, nem beszélve arról, hogy a szél nagyon be tud kavarni az ilyenbe, mert simán lehet, hogy az egyik pillanatban szemből fúj, a másikban meg hátból. De ettől eltekitnve vannak már mai autókba beépítve hasonló rendszerek, amelyek GPS adatok alapján tudják, hogy mikor kell közeledig a település, vagy a sebességkorlátozás, esetleg egy élesebb kanyar, és már korábban elveszik a gázt. Prediktív (adaptív) tempomatnak hívják. Sajnos a dolog ma még nem tökéletes, a fenti okok miatt is, illetve a pontatlan térképadatok miatt sem. De hosszú utakra nagyjából használható. A fogyasztás csökkentése mellett viszont az elsődleges célja a sebességkorlátozások betartása, szóval kigurulás helyett fékezhet is.
@zsoltkovacs2229
@zsoltkovacs2229 5 жыл бұрын
Tetszett nagyon és köszönöm
@luxbeci2
@luxbeci2 Жыл бұрын
Nekem Lada Samaram van és az econometer furán mutatta a fogyasztást. Amikor 4-5-ikben mentem és ráléptem a gázra a motor rángatott az egész autó rezgett és nem gyorsult semmit. De az econometer rohadtul kiugrott a gazdaságtalan fogyasztás irányába ilyen sárga sáv volt. Samaram most is megvan ez az utolsó megmaradt autó a világon teljesen újállapotú, még a gyári szag is benne van. 30 éves és garantáltan 16969 km van benne. Évek óta nem használom. Nem merem beindítani mert eredeti gyári vezérműszíj és ékszíj van rajta. Attól felek elszakadnak és a szelepek bele csapódnak a dugattyúba és akkor a motorban annyi. 2008 óta nem volt használva és mindig garázsban áll 1993 óta. Gyári kerekek vannak rajta még a gumi tüskék is rajta vannak Belorusz gumik. Az autón és alkatrészein ott van az CCCP felirat Szovjetunió
@davidpalencsar1617
@davidpalencsar1617 6 ай бұрын
Nekem is megvan.... Vezérlés cserében segítsek?
@luxbeci2
@luxbeci2 6 ай бұрын
@@davidpalencsar1617 Samarad van? Most nem akarom cserélni garázsban áll évek óta. Van egy hely ahova mindig vittem azokkal szoktam csinaltatni mindent
@anderledani
@anderledani 5 жыл бұрын
Mivel a hallgatóság vegyes volt én arról is beszéltem volna, hogy hogyan kell motorfékezni. Csak a megfelelő fokozatba szabad visszakapcsolni, úgy, hogy ne pörögjön túl a motor. 3000-nél ha nagyobbra emelkedik egy visszakapcsolásnál a fordulat, az már ijesztő, kellemetlen, hideg motornál pedig káros lehet a motornak. Oda kell figyelni arra, hogy ne essen a fordulat annyira le, hogy lefulladjon a motor, mert ez megint csak ijesztő lehet egy nem műszaki beállítottságú embernek, lefullad a motor, nincs szervó, fékrásegítő. Ezen kívül van egy bizonyos fordulat, ami alatt már nincs érezhető motorfék hatás. Nálam például kb 1800 alatt 3-4-5-ben nem érezhető motorfék.
@bbbggg1611
@bbbggg1611 5 жыл бұрын
Sziasztok! Bocsi, de nekem elegem van abból, hogy -tisztelet a kivételnek- mindenki fényezi a vezetési tudását és az autóját, hogy milyen keveset fogyaszt. A fanatikus márka imádatot ki lehetne hagyni belőle. Sajnos tapasztalatból láttam, látom, hogy vezetnek az emberek. Vagy poroszkálnak, hogy keveset fogyasszon, vagy mint az őrült, a belsőből 3 sávon át kihajt. Egyébként akinek van pénze "nagy" autóra, annak van pénze üanyagra is.
@gydimre
@gydimre 5 жыл бұрын
Az egyszerű tempomat még akkor is gyorsít, vagy tartja a sebességet, amikor a sofőr már fékezne. Ha késön vesszük ezt észre, akkor több üa. fogy, és fékezni is kell esetleg...
@gergovitari3839
@gergovitari3839 5 жыл бұрын
A 2. diagramm melyik típusra vonatkozik?
@Jack90539
@Jack90539 5 жыл бұрын
dízelautó katalizátorát nem fogja kinyírni, ha állandóan alapjárat közelében autózunk a fogyasztás miatt?
@matykocska
@matykocska 5 жыл бұрын
Dehogynem, de nem csak azt.
@drPagi33
@drPagi33 5 жыл бұрын
Ami még fontos, főleg azoknak, akik sűrűn tesznek meg hosszú külföldi utakat, az a cw érték (alaktényező), ami igen fontos autópályás nagysebességű haladásnál. A ma divatos SUV-ok cw értéke nem túl jó, emiatt autópályás haladásra gazdaságtalanok. Egy jó cw értékű autó választásával autópályán sokszáz kilométeres úton litereket lehet megspórolni. Minél nagyobb sebességgel halad a jármű, annál fontosabb a cw érték fogyasztási szempontból. Itt megnézheted az autód cw értékét: rc.opelgt.org/indexcw.php
@janosmozolai9573
@janosmozolai9573 5 жыл бұрын
Jó a link , csak annyit , hogy a lényeg nem is a cw hanem a 3. oszlop a cw X felülettel . nem mindegy hogy egy Q7 -esnek van 0,35 ös értéke vagy egy Suzuki Balenonak .
@tranceformeeer
@tranceformeeer 5 жыл бұрын
Ez a cw ertek pontosan milyen szam? Mi alapjan lesh egy auto cw erteke pl 0.3?
@zsoltpancel
@zsoltpancel 5 жыл бұрын
Honda CR-V 2,2 iCTD-i 1700 kg 120-näl 5,9 Liter
@e1sYTchannel
@e1sYTchannel 2 жыл бұрын
@@zsoltpancel Járj utána, hogy mennyit eszik ugyanilyen körülémények között egy dízel E Merci szedán. Aztán emeld fel a sebességet olyan 140-re és megint hasonlítsd össze azt a fogyasztást! 🙃
@Gecsei_Laszlo_AmperHunter
@Gecsei_Laszlo_AmperHunter 5 жыл бұрын
Tök érdekes volt. 😇 Meg az az észre vétel is, hogy játszok egy kamionos szimulátoral és ott is észre vettem, hogy ki teszem lejtőn vagy meg állás esetén üresbe akkor van fogyasztás igaz órában adja meg és az is pár liter ez nyilván kamion esetén... De, ha viszont, ha sebességben hagytam, akkor 0 volt az aktuális fogyasztásom. Arra nyilván rájöttem a lehető leg magasabb fokozatban hadjam. Meg a valóságban is inkább ki gurulók. Bár azt nem tudom, hogy jó meg óldás-e fogyasztás szempontjából, ha észre veszem, hogy nem túl valószínű a teszem azt lámpa váltás vagy bármi más, de naggyaból van elképzelés mikor lehet menni akkor inkább tartani Kiss sebességet, hogy aztán ne álló pozícióból kelljen ilndulnom
@nyzoltika
@nyzoltika 5 жыл бұрын
Az alapjárati fogyasztásról, nekem más a tapasztalatom, mint amit Gajdán tanárúr felvázolt. Amikor leveszem a gázról a lábam, az autó természetesen lassul, hisz a motorfék érvényesül. amikor próbából kikapcsolom a motort közben, az autó sokkal intenzívebben lassít mint előtte. Ez csak attól lehet, hogy motorféken is kap üzemanyagot. 2003 1,6 benzin Ford Focus. Még egy adalék, bár az még becsaphatja az embert, az OBD-is kiolvasó sem ír nullát motorféknél. Sőt, kevesebbet mér, ha simán üresbe rakom, és alapjáraton hagyom a motort, és kb 80-90-el gurulok.
5 жыл бұрын
Írod, hogy "próbából kikapcsolom a motort közben", jól értem, hogy ezt sebességben?
@nyzoltika
@nyzoltika 5 жыл бұрын
@ Természetesen, mivel motorfékről van szó. Motorfék= a jármű lendületből gurul, a váltó valamelyik fokozatban és nem nullában van, és nem nyomom a gázpedált. :)
@zoltanschaffler8453
@zoltanschaffler8453 5 жыл бұрын
A hibrid rendszerű autóknál ( pl. Toyota Prius ) nem csak a hegymeneteknél segít rá a benzinmotorra az elektromotor hanem gyorsításkor is , valamint igen alacsony sebességnél le is állítja a benzinmotort( ez azért függ pár dologtól ) - tehát ez a funkció mint fogyasztás csökkentő lehetőség bennük - Na most az más kérdés hogy milyen modell az amivel már akár 50km távot is el mehetünk csak elektromos üzemmódban.... Azt gondolom hogy jelenleg a világ egyik legnagyobb találmánya a hibrid rendszer és nem a tiszta elektromos autó , mert az volt már kb 100 évvel korábban is megépítve tehát nem újdonság :) A legjobb megoldás majd a hidrogén-hibridek lesznek ... Remélhetőleg addigra lesz az országunkban hidrogén töltőállomás is ...mert jelenleg egy darab sincsen.
@keysersoze7122
@keysersoze7122 5 жыл бұрын
Nem az volt a lényege, hogy rásegít a villanymotor, hanem miért teszi mindezt lejtő előtti részen (nem szükségszerű, hogy ott emelkedő legyen). Azért, hogy direkt merítsen a 100%-os aksiból (hiszen az sík/emelkedő utáni lejtőn már nem tudná 100% fölé tölteni, ergó az az energiamennyiség veszendőbe menne, vagyis fékenergia formájában elnyelődne), így nem fogyaszt üzemanyagot (vagy csak minimálisat), és a következő lejtőn visszatölti az aksit 100%. És ezt a GPS jel alapján kalkulálja.
@gyulabozso159
@gyulabozso159 5 жыл бұрын
Látszik Ön bevette: EZ agyrém, ha nincs ismerete kedves " Z "? Tekintse meg a vízbontás lehetőségét. Minek kell hidrogén töltőállomás? Akár pocsolyás vízből is közvetlenül és helyben előállítható a hidrogén és oxigén melyet közvetlenül, mint folyamatában előállított gázokat az autó motoroknak az égéstérben elégethető - Tehát semmi szükség a több 100bar nyomásra stb. Továbbá nem bazi drága technológia, hanem rendkívül veszélyes üzemű lenne. Arra kérdezzen rá: A világ nagy fosszilis energia kitermelői miért nem ezt az egyszerű egyenárammal való vízbontásos ingyenes autó - hajtás fejlesztési irányt választottál? A válasz egyszerű! Nikola Tesla a VILÁG ismert legnagyobb feltalálója több mint 100 éve (1905-n hangtalanul suhant elektromos autójával New York utcáin), de a több, mint száz más korszakalkotó találmányait is titkolják!
@zoltanschaffler8453
@zoltanschaffler8453 5 жыл бұрын
@@keysersoze7122 Modelltől függ ez is , a régebbiek ( pl. 2004-2009) nem gps jellel kalkulálnak s kapcsolja a villanymotor rásegitést , hanem terhelés és gázpedál állásból dolgoznak ..az ujjúbbak passz . Nem tudnak kimerülni teljesen , se maxra feltöltődni sem hiszen a töltésvezérlés ugy van kitalálva.
@keysersoze7122
@keysersoze7122 5 жыл бұрын
@@zoltanschaffler8453 Az meglehet (ennyire behatólag nem ismerem), de itt a GPS alapú pozicionálásról és rásegítésről volt
@sandorfagyal319
@sandorfagyal319 5 жыл бұрын
Tehát hogyha felgyorsítok mondjuk 100ig és motorfékkel haladok 70ig és így teszek meg 100km-t akkor a felére csökkenhet a fogyasztás?
@dobolaci
@dobolaci 5 жыл бұрын
Nem. Jobban jársz ha a legnagyobb fokozatban csak annyira nyomod a gázt, hogy egy nagyon hosszú lassulás legyen 70-ig. Az így megtehető táv 2× 3× több, mint a motorfékkel. Kevesebb gyorsítással lehet ugyanazt az utat megtenni.
@szakallevente4942
@szakallevente4942 5 жыл бұрын
Miert lenne fele? Ha 5liter -100km Akkor x-70km. Egyszeru szorzas osztas es ha jol szamolok akkor 70km en 3.5litered lesz. Azaz ha 100km bol 30at ossze tudsz motorfekezni akkor 5 helyett 3.5 lesz a fogyi
@dobolaci
@dobolaci 5 жыл бұрын
@@szakallevente4942 olvasd el mégegyszer
@zoltantoth150
@zoltantoth150 5 жыл бұрын
Az annyiszor képezne többlet fogyasztást, mivel gyorsítanod kell, ahhoz, hogy 70- ről felgyorsúlj újra 100- ig, vagyis nincs értelme felvetésednek
@Dakaros1
@Dakaros1 5 жыл бұрын
Ahhoz ,hogy egy autó 2,7l/100km fogyasszon ahhoz nem elég a vezetési technika .Kell hozzá egy bizonyos műszaki állapot.Ez nagyon összetett.A motortól kezdve,a hajtás lánc,a kerékcsapágyakon keresztül,egészen a gumikig! Az a motor amelyikben keresztbe áll már a dugattyú,az nem annyit eszik...
@jozsefstefankovics
@jozsefstefankovics 5 жыл бұрын
Igen bírom a srácot!!!!
@MrGulyo
@MrGulyo 5 жыл бұрын
Nekem 4.4 V8 benzin, a legjobb 8.9 volt hosszú távon, családdal teli 😃
@dopamin81
@dopamin81 5 жыл бұрын
Tamás Gulyás 80-al?:))
@MrGulyo
@MrGulyo 5 жыл бұрын
mxplanet hát 90-100-zal, de manuális 6 sebességes a váltó ☺️
@gergozona5245
@gergozona5245 5 жыл бұрын
Jó neked, nekem 4.6 V8 biturbo, automata, az istenért se tudom 15 liter alá vinni, de hát valamit valamiért :D
@szakallevente4942
@szakallevente4942 5 жыл бұрын
@@gergozona5245 vidd szervizbe
@szakallevente4942
@szakallevente4942 5 жыл бұрын
E38 750i. 5.4 v12 orszagut -falu 300km távon 9.8 /100km
@doubterist
@doubterist Жыл бұрын
400 Ft-os benzinár. Ó, ez de régen volt!
@jinmao2
@jinmao2 5 жыл бұрын
Én mindig motorfékkel lassítom a verdát ! Ha körforgalomhoz érek , ha piros lámpához ! Lejtőn is mindig így megyek !
@badmotherfucker
@badmotherfucker 5 жыл бұрын
Én még emelkedőn is.
@Dezzsoke
@Dezzsoke 5 жыл бұрын
én is vezettem már MTZ-t ahol az üzemi fék gyengébb mint a motorfék...
@szecska5
@szecska5 5 жыл бұрын
Szintén :)
@dontknowbetternameatm
@dontknowbetternameatm 5 жыл бұрын
motorféknél ha hegyröl jövök le 3masban 3000ről felpörög 5000re a motor, lehet annyira nagy a domb a motorfék nem birja? 2esbe kéne visszatenni? de ott már forogna 6-7et is
@mg42mg42
@mg42mg42 5 жыл бұрын
Akkor 4-es fokozatban gurulj le. A motorféknél az üzemi fék kimélése a cél, egyben kiszellőzik a motor belseje is a karter gázoktól, terhelés nélkül fut a motor, kicsit lehűl a dugók teteje és az olaj keni a motort ugyanúgy. :D
@szakallevente4942
@szakallevente4942 5 жыл бұрын
Nehogy visszarakd 2 be mert lerugja a hengerfejet😆😆
@laszlom.3138
@laszlom.3138 5 жыл бұрын
Elméletileg nem különösebben káros 5000-en bömböltetni a motort lejtőn, de egy kicsit túlzás,4000 fölé menni. Érdemesebb néha belefékezni. Még egy trükk létezik, ha van klíma az még sokat fog a kocsin, amúgy is érdemes megjáratni szezonon kívül is rendszeresen. Jobb előre bekapcsolni, mint már nagy fordulaton ráadni, hogy ne purcanjon ki a klímakuplung.
@mg42mg42
@mg42mg42 5 жыл бұрын
Azért azt ne gondolja senki, hogy motorféknél a dugattyú visszahűl annyira, hogy lecsapódjon a hengerfalra a benzin-levegő keverék. Átlagosan kb 2500 celsius fokon ég el a benzin az égéstérben a benzines autóknál. Hidd el nem csapódik le semmi, az egészben az a lényeg, hogy ilyenkor a motor kicsit fellélegzik a hőterhelés alól. Mint amikor a kerékpáros a fárasztó, izzasztó emelkedő után a lejtőre ér. :D :D
@szegedigergely
@szegedigergely 5 жыл бұрын
Vagy esetleg csak használd a féked.... a motorfék nem "mindenre is" való.
@greg1158
@greg1158 2 жыл бұрын
23 éves Mazda 323 1.5 benzin, Vir-sziget-Pécs 5,6 liter/100 km, Pécs-Vir-sziget + amit helyben kirándultunk 5,8l. Két személy, tele csomagtartó, viszont NEM autópályán! Azt hiszem én is így vezetek ahogy itt elhangzott :)
@janosmozolai9573
@janosmozolai9573 5 жыл бұрын
2. diagram : 6 . sebességben 55-95 km/h sebességig 2 ( kettő ) liter a fogyasztás .... árulják már el , hogy ez melyik autó mert rögtön veszek ilyet . Amúgy a sebesség négyzetével növekedik a légellenállás ha gyorsabban megyünk ( nagyobb sebességnél a légellenállás viszi a legtöbb energiát ) és ez a diagram szerint dupla sebesség mellett nincs fogyasztásnövekedés . ( nem ártana átgondolni mielőtt ilyen diagramot mutat valaki hogy ez hihető-e )
@janosmozolai9573
@janosmozolai9573 5 жыл бұрын
12,50 percnél .
@jozseficsei4438
@jozseficsei4438 5 жыл бұрын
hondák voltak a teszt autók ha figyeltél volna....de ez egy átlag amit mutat ami egy példa...
@janosmozolai9573
@janosmozolai9573 5 жыл бұрын
@@jozseficsei4438 Ok . Honda de milyen ? Ha hibrid akkor nem egészen releváns mert akkor vegyünk elektromos autót és azzal lehet a legtöbb benzint megtakarítani nem pedig a motorfékezéssel ha belsőégésű akkor még mindig hihetetlen a 2 literes fogyasztás akár átlag akár nem . Próbáljon meg valaki észszerű vezetéssel bármilyen ( kereskedelmi forgalomban kapható ) autóból 2 literes fogyasztást kihozni akár 50 akár 90 es tempónál .
@arpadszeiff
@arpadszeiff 5 жыл бұрын
Hát igen ! Ennek a diagramnak nagyon fiktív szaga van. Amúgy szükség van ilyenekre, mert a valódiak a mérési zajoktól, felbontástól, stb. sokszor zavaróan szőrösek, és a lényeg nem üt át rajtuk. De ! 1) Fiktív diagramnál illik jelezni, hogy nem igazi. 2) A itt rajzolt karakterisztikák torzak. Üdv: Árpád
@droland1978
@droland1978 5 жыл бұрын
Allo levego (nincs szel), abszolut vizszintes ut, tokeletes egyenletes haladas eseten. Ha 1 szazaleknyit emelkedik az ut az a 2 maris 4 lesz. Meg autopalyan is ritka az ilyen utszakasz. Tehat a "valosag" az, ami ezt hosszu tavon lehetetlenne teszi. (pl piros lampa, mennek elotted, lassitanak elotted). Szoval erted...
@zolierdos12
@zolierdos12 5 жыл бұрын
Tiszteletem Gajdán Tanár Úr! Nekem az lenne a kérdésem, hogy ez az alacsony fordulatszám mennyire jó a motornak? Gondolok itt akár a dízelre, hogy lekokszosodik vagy akár a részecskeszűrőt is jobban terheli. Javítson ki ha tévedek de én úgy tudom, hogy jó ha a motor magasabb fordulatszámon üzemel (2000-2500-3000). A vitorlázáshoz még annyit szeretnék hozzá szólni, hogy a mai (vagy már akár 20éves) turbós motorokat (akár dízel), hogy mennyire szerencsés a motort állítgatni, márcsak a turbó miatt is. Én magam részéről a motorfékben hiszek, az autónak is jobb szerintem. Viszont lenne egy kérdésem, hogy van-e az a táv és helyzet, ahol jobb ha az autó üresben van és alapjáraton ketyeg? Válaszát előre is köszönöm! Nagyon jók a videói, s tanácsai! Csak így tovább!
@akosmolnar348
@akosmolnar348 5 жыл бұрын
Alapjárati fogyasztáson lehet spórolni? Mit? 0.5l/h kb ez az érték nálam. Viszont a visszaváltogatással kopik pl a kuplung. Amit nyerek a réven elveszítem a vámon.
@droland1978
@droland1978 5 жыл бұрын
Visszavaltaskor nem csusztatsz mint indulaskor.
@akosmolnar348
@akosmolnar348 5 жыл бұрын
@@droland1978 pontosabban nem annnyira de akkor is csúszik.
@roboto7627
@roboto7627 5 жыл бұрын
0,5 nálam még mindig kisebb mint 5 vagy 6 vagy esetleg még több. Nálad fordítva? Akkor rossz vámon mész.
@akosmolnar348
@akosmolnar348 5 жыл бұрын
@@roboto7627 de mi az 5 vagy 6? Nem egyről beszelünk szerintem. Azt mondom ha alapjárattal gurulsz akkor max 0,5 a fogyasztás óránként! Hogy jön ide az 5 vagy 6?
@szakallevente4942
@szakallevente4942 5 жыл бұрын
Az uresben guritással tobbet sporolsz. Le van tesztelve. Mivel 2x annyit elguritod. Az alapjarati fogyasztas még kamionnál is max 1-2liter /óra
@barnabasbonacz8625
@barnabasbonacz8625 Жыл бұрын
A generátor nem tölt vissza csak a dinamó.Vagy rosszul tudom?
@peterpataki4094
@peterpataki4094 5 жыл бұрын
A cím nem rossz, de lehetne akár az is: "Mit kell csinálnom máshogyan azzal a kocsival amim most van a jövőért."
@edgarrakoczi53
@edgarrakoczi53 5 жыл бұрын
Start Stop rendszer ha van és ki lehet kapcsolni kapcsoljátok ki, többet árt mint használ, motor és lendkerék szenved a spórolás igen csak kevés és ne basszátok szét a autót a kevés fordulattal, 1500 meg alatta mindennek rossz főleg ha dízel 😅 Azt meg hogy valaki piros lámpánál ki be kapcsolgatja start stop nélkül kézzel ahogy olvasgattam azt el se hiszem, mi értelme ennek? Megér annyit az embereknek hogy spórol 1000 forintot egy hónap alatt de 1-2 év múlva motor,Dpf, Egr vagy lendkerék kuka? Egy autónak a legjobb ha megfelelő fordulattal van használva és nem ugrálsz mint a majom a 2-es fokozatból 4-be meg ilyenek.
@immate2837
@immate2837 5 жыл бұрын
És mi a helyzet a pirosnál várakozásnál? Érdemes leállítani a motort?
@YourNickIsTaken
@YourNickIsTaken 5 жыл бұрын
Ha csak a benzinfogyaszást nézed? kzbin.info/www/bejne/mnesnnueg9yVgNE
@pelzgm
@pelzgm 5 жыл бұрын
Indításkor kopnak a motor alkatrészei a leginkább, mert az olaj az ácsorgás közepette szépem lecsorog a teknőbe. Választhatsz a motor- és akkumulátor-gyilkolás vagy az üzemanyag spórolás között!
@antiparker6226
@antiparker6226 5 жыл бұрын
3,5 liter 100 km -en.(w.lupo) ...5 euróval megjárom 3 × a városig .(30 km) .
@imresovago2089
@imresovago2089 4 жыл бұрын
wow, klassz :) Benzin/gáz/diesel ?
@peac-hun
@peac-hun 5 жыл бұрын
A fogyasztásos diagramok elérhetőek valahol? Köszi!
@gyulakelemen3401
@gyulakelemen3401 5 жыл бұрын
www.researchgate.net/figure/Relation-between-fuel-consumption-to-gear-change-of-a-manual-driving-car_fig2_262182035
@magyarbondi
@magyarbondi 5 жыл бұрын
Remek ez a videó! Amíg nem volt saját kocsim, én sem figyeltem semmire, de idén beruháztam egy hibridbe. De dombos vidéken a hibrid benzinfogyasztása is nő. Szerintem nem 50-60%, hanem max. 30% lehet a visszatáplálás, mert hegymenetben kénytelen dolgozni a benzinmotor. Persze ez nagyvárosi forgalomban. De azért is vettem hibridet, hogy városban ne égessek annyi benzint. Illetve ne szaggassam a váltót + ne kövessem el a szokásos hibákat, amikről itt a hsz-ok bőven mesélnek. Pluszpoén: az Egyesült Királyságban régebben szándékosan akadályozták a zöld hullám kialakítását, hogy több üzemanyagot égessenek a kocsik. Ma már ugye a károsanyag-kibocsátás a szlogen, de sajnos a mai napig kész a káosz - Londonban talán már nem annyira, de itt Birminghamben elég általános, hogy kétszáz méterenként föltartják a forgalmat a lámpák, mert olyan borzalmas a szekvencia. Ja, és itt csak a telezöldet ismerik, ebből a szempontból is jó a hibrid, mert nem pöfög, amíg vár az ember, hogy kanyarodhasson.
@totalkarband
@totalkarband 5 жыл бұрын
Passat 1.9 tdi 2000es evjarattal az 1.8 benzineshez kepest 160.000 km alatt 1.6 M Ft-ot sporoltam a kisebb uza fogyasztassal.
@zb1065
@zb1065 5 жыл бұрын
Nem esett szó az automata váltós kocsikról. Azoknál létezik olyan üzemmód ami a motorfék megfelelője lenne?
@laszlolesko9802
@laszlolesko9802 5 жыл бұрын
Ha átkapcsolod manuálisra(ha lehet az adott típusban). Én télen fent az Alpokban hóban-jégben automata autóval MINDEN esetben betettem M-állásba, mert akkor biztos hogy abban a sebességben marad, amiben hagytad, ergo...motorféked van, ha nem nyomod a gázpedált.
@zb1065
@zb1065 5 жыл бұрын
@@laszlolesko9802 Tehát amelyikben nincs M opció, annál marad a fékpedál...
@laszlolesko9802
@laszlolesko9802 5 жыл бұрын
@@zb1065 Legjobb tudomásom szerint...igen. Ritka a "B" opció(pl Prius), az konkrétan ezt jelenti, hogy Motorfékkel lassít.
@kovianyo
@kovianyo 5 жыл бұрын
Lejtőn miért érdemes gyorsítani motorfék helyett? Biciklinél azért érdemes a lejtőn is tekerni, hogy utána ne csak hegynek felfelé tekerjünk, vagyis a munkavégzés hosszabb szakaszra oszoljon el, és kisebb lehessen a teljesítmény, amit be kell fektetni. De végső soron úgyis el kell végezni a munkát, és ha a lejtőn lefelé gyorsítás helyett ugyanazt a benzint hegynek felfelé égetem el, akkor a kisebb sebesség miatt kevesebb energia veszik el légellenálláson, nem?
@janosmozolai9573
@janosmozolai9573 5 жыл бұрын
Tehát summázva a legjobb fogyasztáscsökkentés ha a gázpedál alá beteszel egy deszkadarabot hogy ne tudd lenyomni .
@szakallevente4942
@szakallevente4942 5 жыл бұрын
Top
@lacikeri3102
@lacikeri3102 5 жыл бұрын
Ennyi a lényeg :) És a féket is kösd le, mert az is csak pazarolja az energiát :D Különben is a fék a gyávák fegyvere :D
@Capa978
@Capa978 5 жыл бұрын
@@lacikeri3102 Igen, olyasmi. "B_zi, aki fékez!" 😅
@huzoro
@huzoro 5 жыл бұрын
Majdnem mindig használom a motorféket, de takarékossági szempontból nem sokat ér. A kocsim alapjáraton négy decit fogyaszt. Hány kilométer alatt jön össze egy óra motorfék? Egyszer Olaszországba vasra futott a fékem és 800 kilométert jöttem csak motorfékkel. Lassabban nem mentem, de nagyobb távolságokat tartva és így már mérhető lehet a megtakarítás. (A fékem természetesen működött, csak a bal elejének iszonyú hangja volt és nem akartam tönkretenni a tárcsát.)
@huzoro
@huzoro 4 жыл бұрын
@István Székely Alapjáraton nem közlekedünk, hanem a lámpáknál állunk (ha nincs start-stop rendszerünk), ekkor fogyaszt négy decit óránként. Elég sokat kell ácsorogni, hogy ez a fogyasztás számítson valamit. Üres úton lehet menni fékezés nélkül, ha nem lejt, ismered a kanyarokat és a jelzőlámpák váltását, viszont üres út nincs. A motorféknél a fogyasztás nulla, de ebből is nehezen jön össze értékelhető megtakarítás. Motorfékkel kímélni lehet az üzemi féket és el lehet kerülni a túlmelegedést. Sok személyautó vezető nem használja, de a teherautók vezetői mind, kivétel nélkül.
@huzoro
@huzoro 4 жыл бұрын
@István Székely A matematikai levezetés zseniális feltéve ha száz kilométererenként egy óra a felesleges "pöfögtetés". A munkahelyem 15 kilométerre van. Ez reggel és este 20-25 perc, délután 45-60 perc (de volt már két óra is). Reggeli és esti forgalomnál meg tudom választani nagyjából a sebességet, mert ismerem a lámpák váltását, de a délutáni araszolásba nincs mit tenni. Az araszolás ás a lámpánál várakozás között hatalmas a különbség. Motor melegítés nálam kevesebb mint egy perc, viszont óvatosan gyorsítok és nem megyek kétezres fordulat fölé, igaz ez máskor sem szükséges. Kétezres fordulaton hatodikba százhússzal megyek. Mehetnék BKV-val, három átszállással. Reggel nem érnék be munkakezdésre, este pedig nem lenne már buszom haza. Ha nincs kocsi, nem dolgozok. A feleségem szintén ilyen cipőbe jár csak neki 35 kilométer a munkahely, ezért van tartalékautónk is.
@huzoro
@huzoro 4 жыл бұрын
@István Székely Szerintem körülbelül egyformán gondolkodunk. Van amin lehet spórolni, van amin nem és van amin nem érdemes. Nincs miről vitatkoznunk, szerintem ez nem is vita volt csak mások a körülmények között vezetünk. (Ha padlógázzal érkeznék haza, én is járatnám még egy kicsit a motort, hűteni kéne a turbót. A forgalom mellett én nem tudok így hazajönni, vagy a munkahelyre bemenni, de az a + egy perc semmi.)
@pundzsu
@pundzsu 5 жыл бұрын
Az ám a helyzet, hogy a háború után volt kacsa meg bogár. Nem viccből volt, hanem azért, mert tudták, hogy pörögnie kell a gazdaságnak ha ki akarnak mászni a gödörből, ahhoz pedig az embereknek olcsó járművet kell adni. Ma meg ha törik ha szakad SUV kell a bevásárláshoz is. Az ember lükesége tehet arról ahol tart.
@B0bTheBiker
@B0bTheBiker 5 жыл бұрын
A piros lámpához motorfékkel odagurulót egy rövid féktávval megelőzni és megállni előtte, miközben ő pont zöldre váltásra ért volna oda. Jeahhh
@tesz-vesz1985
@tesz-vesz1985 5 жыл бұрын
soha nem fogom megérteni azokat a csirkeagyú budapestieket, akik még mindig nem tudják a lámpák váltási ciklusát és sietnek a piros lámpához. 10 éve ahol járok, bp-en, mindnek ismerem a lámpáját. a többiek nyomják a gázt, és megállnak a pirosnál, én meg nem nyomok annyi gázt, és meg se állok, de hihetetlen hogy mindig mindenki siet megállni... ezt nem tudnom másnak hívni csak csirkeagynak. összevissza mennek, mint a csirke. úgy kell vezetni ha nincs forgalom, mintha vonatot vezetnél
@anderledani
@anderledani 5 жыл бұрын
Egyszerűen annyira zsigeri szinten létezik sok ember, tanultságtól függetlenül hogy idáig nem jutnak el.
@fsjedq
@fsjedq 5 жыл бұрын
béjemvésevagy tirpák fijam?
@tesz-vesz1985
@tesz-vesz1985 5 жыл бұрын
@@fsjedq ki?
@XATAGE0779
@XATAGE0779 5 жыл бұрын
@@tesz-vesz1985 Mikor friss jogsival el kellett mennem Budapestre. Azt hittem én leszek majd béna. De ahogy körülnéztem tényleg mindenki, valószínűleg budapesti, olyan fosul vezetett én csak nevettem mi a büdös isten faszát csinálnak ezek.
5 жыл бұрын
Maximálisan igaz az a 40-50%:-)) Nyugisan pályán a kocsim 7,2vel elvan.... 110-es tempóval.... Azt mikor elgurul a gyógyszer akkor 12L
@stxrc11
@stxrc11 5 жыл бұрын
Hol a határ ,amikor gazdaságosabb a motorfék,mint az üresben gurulás?
@szekeresbela825
@szekeresbela825 5 жыл бұрын
Nincs ilyen határ, nem lehet ilyen tekintetben összehasonlítani a két "üzemmódot". Ha üresjáratban gurulsz van fogyasztás, motorféknél nincs fogyasztás. Addig lehet, szabad, vagy illik motorfékkel gurulni, amíg nem kezd el rángatni a motor. Tehát eddig nincs fogyasztás. Ha már majdnem rángat a motor, akkor kinyomod a kuplungot. Ilyenkor emelkedik meg a fogyasztás nulláról. Ilyenkor alapjáraton már üzemanyagtól forog a motor és emiatt lesz fogyasztás.
@stxrc11
@stxrc11 5 жыл бұрын
@@szekeresbela825 Köszönöm
@SkywalkerTibor
@SkywalkerTibor 5 жыл бұрын
"...hogy a motor nem szenved." Ezt hogyan teccik érezni egy moderrn (kettőstömegűvel szerelt) autóban?
@krisztianbazsik4814
@krisztianbazsik4814 5 жыл бұрын
Attól, hogy van benne kettős tömegpontú lendkerék még szenved a motor. Rángathat is adott esetben. Egy bizonyos fordulatszám alá nem kell engedni.
@johnnyonthespot2498
@johnnyonthespot2498 5 жыл бұрын
szerintem nem a fogyasztassal van a baj , hanem az uzemanyag arakkal van a problema , nalunk az usaban 2.40 dollar egy gallon , a legcsovesebb melos is 10 dollart keres orankent , lehet matekozni, hogy mennyi benzint tud venni egynapi fizetesbol. a fogyasztas igazabol csak a kornyezetszennyezes miatt kellene , hogy kerdes legyen , es nem a penztarca vegett
@kaz42
@kaz42 5 жыл бұрын
Johnny On The Spot Melyik állam?
@johnnyonthespot2498
@johnnyonthespot2498 5 жыл бұрын
@@kaz42 FL
@totalkarband
@totalkarband 5 жыл бұрын
USA más kaposzta. Csak par eve kezdik eszrevenni hogy valamicske penzbe kerul az autozas. Tesom 22 eve lakik kint, en is sokat vezettem. Mas a mérce, nem az uza koltseget mérik hanem a tavolsagot oraban. Egy fizetesbol lehetvenni usa-ban 10000 liter benzint. Nalunk 1000et de van aki annyit sem tud.
@sandorharanghy2466
@sandorharanghy2466 5 жыл бұрын
arak? amikor Berlinben tanultam, surun jartam haza. 1150km 1 ut. mivel a spritmonitoron irom a fogyasztast. a nemetorszagi premium dizellel +1 litert mentem. eloszor azt hittem, hogy az ennyivel jobb. aztan mondta a szerelom, hogy nem, csak nalunk csalnak a mennyisegben. amit nem hinnek, hiszen Berlinbol Mosonmagyarovarig mentem, ott OMV premium majd debreceni shell premium. s ugyanez vissza parszor. mindig 1 literrel kevesebb jott ki a nemet dizellel. Ez eves szinten annyi, hogy a nemet decemberben mar ingyen autozik! Ja es en nem is a legdragabb nemet premium dizelt vettem, hanem az olasz kutnal (Total Excellium).
@MrKiloLima
@MrKiloLima 2 жыл бұрын
5:48, szerintem motorfék esetén igen is van fogyasztás, csak az alapjárati mennyiség.
@davidvonnak7740
@davidvonnak7740 5 жыл бұрын
Gusztustalanul sok reklám van benne!
@Medic365
@Medic365 5 жыл бұрын
Köszönöm!
@Angeloo88
@Angeloo88 5 жыл бұрын
Jó videó lett, így vezetve még a 30+ éves melos karbis vasam se eszik 5 nél többet, talán télen kicsit felette van. Mondjuk hideg motorral eszembe nem jutna elindulni, inkább tankolom mint hengerfejezzem. :D
@sarobi79
@sarobi79 5 жыл бұрын
Nekem a dízel Peugeotomban most volt fél millió km benne, de én mindig elindulok vele télen is beindítás után 1 perc múlva legkésőbb, és eddig még nem kellett levenni a hengerfejet. Igaz én használok Metabondot is, így szinte nincs olaj nélküli hideg indításom. Már 4 éve használom a folyadékot, minden olajcserénél már csak fél flakont öntök bele(az elején egész flakont használtam én is), de amikor lecserélem a dízelben az olajat, az akkor még csak sötét barna. Múltkor haver 2 éves dízel Passatjában cseréltem olajat, na az korom fekete volt pedig csak 42.000Km van még az autóban, és ő is 10.000-ként cseréli mint én. Amikor megmutattam neki az én olajamat nem akarta elhinni, először azt, hogy dízel, utána pedig azt, hogy már 504.000km van benne.
@Angeloo88
@Angeloo88 5 жыл бұрын
Metabond jó cucc, azzal jó tapasztalatok voltak családon belüli gépnél is. Ismerősöm anyjának is Diesel pug volt amúgy, nem lehetett megölni. Kis HDI motoros
@lilanyuszi2586
@lilanyuszi2586 5 жыл бұрын
Az is hasznos, hogy előzősnél ki kell venni az eco módot. :)
Caleb Pressley Shows TSA How It’s Done
0:28
Barstool Sports
Рет қаралды 60 МЛН
Маусымашар-2023 / Гала-концерт / АТУ қоштасу
1:27:35
Jaidarman OFFICIAL / JCI
Рет қаралды 390 М.
Who is More Stupid? #tiktok #sigmagirl #funny
0:27
CRAZY GREAPA
Рет қаралды 10 МЛН
Ezért nem mindegy mit tankolsz! Üzemanyagrendszerek 1. rész
25:46
Gajdán Miklós - így jutunk el a 100 000 lóerős dízelig
45:50
Így vezess hogy ne egyen sokat az autód
13:26
Pisti Szerel
Рет қаралды 18 М.
Durva használtautós tévhit
5:21
Tibor Varga
Рет қаралды 116 М.
BTBP S03E01: Kína autóiparáról Várkonyi Gáborral és Hanula Barnával
56:47
Association of Automotive Engineers
Рет қаралды 28 М.