Félek hinni valamiben - Interjú Hyeonseo Lee, észak-koreai lánnyal

  Рет қаралды 239,343

Magyarországi Evangélikus Egyház

Magyarországi Evangélikus Egyház

9 жыл бұрын

Hyeonseo Lee boldog gyermekként nőtt fel Észak-Koreában. Azt hitte országa a világ legboldogabbika. Pedig Észak-Koreában immáron 70 éve diktátorok irányítják a népet. A lányban kamasz korában kezdett ébredezni az érzés, látva a nyilvános kivégzéseket, majd tapasztalva az istenként tisztelt diktátor halálát, hogy talán mégsem úgy vannak a dolgok, ahogyan azt az állami tévé vagy tanárai hirdetik. A határ mellett lakva eljutottak hozzá a kínai -és a dél-koreai tévéadások is és döntött: 18. születésnapja előtt családja tudta nélkül átszökött Kínába, hogy megnézze milyen ott a világ. Évek hosszú bujkálása után Dél-Koreába jutott, majd regényes módon utánaszökött családja is.
Élményeit A lány hét névvel című könyvben írta le, amely a napokban jelent meg Magyarországon, a Libri Kiadó gondozásában. Hyeonseo Lee-vel alkalmunk nyílt személyesen is találkozni. Interjúnkból kiderül vallásos meggyőződése is.
Riporter: Horváth-Bolla Zsuzsanna
Operatőr-vágó: Győri András Timótheus
Közreműködött: Martineczné Győri Csenge Virág

Пікірлер
On the spot -  Az ellenség gyermekei: Korea
53:42
MTVA - tv műsorok, filmek, zene
Рет қаралды 104 М.
Do you choose Inside Out 2 or The Amazing World of Gumball? 🤔
00:19
The joker favorite#joker  #shorts
00:15
Untitled Joker
Рет қаралды 30 МЛН
Inside Out 2: ENVY & DISGUST STOLE JOY's DRINKS!!
00:32
AnythingAlexia
Рет қаралды 13 МЛН
Házassági Rabszolgaság Dél-Koreában
14:02
Koreai Számüzetés
Рет қаралды 94 М.
Pintér Sándor - a Csendes Don
35:09
Partizán
Рет қаралды 774 М.
A Heti Napló riportere bejutott Észak-Koreába
11:13
ATV Magyarország
Рет қаралды 568 М.
A Betyársereg és Száva Vince találkozása
14:55
Magyar Jelen
Рет қаралды 446 М.
Ezért lehettek ilyen sikeresek a balos CELEBEK!
26:42
Patrióta
Рет қаралды 375 М.
Do you choose Inside Out 2 or The Amazing World of Gumball? 🤔
00:19