Gánti Bence - Kelet és Nyugat integrációja | Medima Podcast

  Рет қаралды 5,039

Medima Podcast

Medima Podcast

Күн бұрын

Gánti Bence, M.A, integrál szemléletű pszichológus és klinikai szakpszichológus, az Integrál Akadémia alapítója. A 90-es években az ELTE-n pszichológiát és kulturális antropológiát tanult, a DOTE-n klinikai szakpszichológus lett, emellett a Tündérhegyen, az Integratív Hipnoterápiás Egyesület képzésében, valamint Honti Lászlótól magántanítványként tanult.
Később Indiában, Thaiföldön és Burmában buddhista meditációt, az Amerikai Egyesült Államokban pedig Ken Wilbertől integrál pszichológiát tanult, ahol 7 évig élt állampolgárságot szerezve San Franciscoban.
Egyesítve a nyugati és keleti ismereteket és gyakorlatokat 2006-ban Budapesten megalapította az Integrál Akadémiát, amely három éves képzésben szisztematikusan tanítja az integrál pszichológiát és képez ki integrál tanácsadókat. Emellett, a nemzetközi integrál szakmai élet találkozójának, az Integral European Conference-nek (IEC) alapítója és igazgatója 2014 óta. Magánpraxisban egyéni terápiás üléseket is tart, mint pszichológus Budapesten, és Zoomon és számos országban tart előadásokat és workshopokat.
A felvétel 2021. januárjában készült.
A beszélgetésben említett linkeket és könyveket itt találod:
medima.hu/ganti-bence/
Értesülj új adásainkról Facebook oldalunkon:
/ medimapodcast
0:00 Intro
1:42 Hogyan találkoztál a buddhizmussal, meditációval? Honti Laci, Rádzsa jóga, Kaczvinszky jóga.
8:46 Bence első elvonulása egy Goenka-féle vipassana Németországban, majd zarándoklat Burmában Goenkával.
15:49 Egy hónapra szerzetes a Sitagu kolostorban. Miért nem maradt hosszabb időre ott?
25:05 Miért nem lehet a Goenka rendszerben kezdetben 10 napnál hosszabb időre elvonulni? Előfeltételek és az 5 sīla betartása.
31:33 Útkeresés 12 év Goenka gyakorlás után. Látogatás Sayadow U Pandita-nál.
37:30 Pa Auk Sayadaw-val való találkozás Amerikában egy 30 napos elvonulás keretében. Milyen volt vele gyakorolni?
43:10 Megismerkedés Anuttarával a Pa Auk Kolostorban, Burmában.
46:10 Majd később újabb véletlen találkozás Amerikában Pa Auk saját elvonulásán, ahova Bence tiszteletét kifejezni ment.
50:00 2013-ban Anuttara első elvonulásának megszervezése.
52:15 Hogy vagy azzal most, hogy nem vonultál el hosszabb időre, nem lettél hosszabb időre szerzetes?
54:16 Hogy néz ki a napi gyakorlásod?
56:10 Bence meghatározó meditációs élményéről mesél.
1:02:14 A vágyódás hasonló élmények után mennyiben segít vagy hátráltat téged?
1:06:14 Tanácsok, javaslatok kezdőknek.
1:08:15 Könyvek.
1:11:40 Miért gyorsabb itthon Anuttara elvonulásán fejlődni, mint kint Ázsiában?

Пікірлер
Szabó Gál Bence - Inspiráció és meditáció | Medima Podcast
1:18:37
WHAT’S THAT?
00:27
Natan por Aí
Рет қаралды 14 МЛН
Эффект Карбонаро и нестандартная коробка
01:00
История одного вокалиста
Рет қаралды 9 МЛН
Playing hide and seek with my dog 🐶
00:25
Zach King
Рет қаралды 33 МЛН
Best KFC Homemade For My Son #cooking #shorts
00:58
BANKII
Рет қаралды 63 МЛН
Az Élet Virága Kerekasztala: Beszélgetés Gánti Bencével
55:33
Szaladják István - One Drop Zen | Medima Podcast
1:15:20
Medima Podcast
Рет қаралды 2,8 М.
Csong An Szunim - Koreai Zen Magyarországon | Medima Podcast
1:12:25
Medima Podcast
Рет қаралды 7 М.
„A családállítás kivetíti a belső világodat" | Kemény Péter [4K] | Karizma Podcast #89 | Bolya Imre
1:15:59
Bolya Imre | Karizma Podcast | Karizma Akadémia
Рет қаралды 51 М.
Gánti Bence integrál pszichológia előadása, Everness nagyszínpad 2021
1:00:27
Cser Zoltán - Kirándulások a tudat ösvényein | Medima Podcast
1:35:29
FÉRFIDOLOG - Párkapcsolat férfiszemmel
53:04
Sugár Márton Coach
Рет қаралды 11 М.
WHAT’S THAT?
00:27
Natan por Aí
Рет қаралды 14 МЛН