Gagarin - a világűr meghódítója

  Рет қаралды 55,070

Marcello On Tour M.O.T.

Marcello On Tour M.O.T.

Күн бұрын

Пікірлер: 311
@attilaudvar
@attilaudvar Ай бұрын
Habár az űrhajózás nem igazán érdekel,de annyira szeretem hallgatni ahogy elmesélsz egy történetet meg olyan jó a szöveged,hogy még ez is lekötött.👍
@davidl2228
@davidl2228 Ай бұрын
Szeretem a csatornádat. Nézzük tételesen. A SZUban valóban nagy volt a titkolózás - és bár lehetnek csontvázak a szekrényben, a korai űrprogram azért nagyrészt ellenőrzött. A rendszerváltást követően a titkos részletek, többségében kiszivárogtak: mint pl Gagarin katapultálása, ami nem csökkenti a dolog jelentőségét. A résztvevők közül néhányan valóban "eltünedeztek" a nyilvános képekről ezek azonban utólag ellenőrizhető szereplők voltak, pl a méltatlanság miatt kikerült, részegen duhajkodó Neljubov, aki engedély nélküli viselte az egyenruhát a bázison kívül és két társával nem is ez volt az első ügyük, vagy a méltatlanul eltüntetett Valentyin Bondarenko, aki kiképzési balesetben halt meg. - Pjotr Dolgov: rögtön feltünhet a probléma, hogy Dolgov nem pilót, hanem ejtőernyős. Ez nem lenne, nagy gond, mivel egy majmot is bele lehet tenni az űrkapszulába - tettek is - ugyanakkor, mégis csak szigorúan válogatott pilóták vehettek részt az űrprogramban, ahogy te is mondod. Dolgov ezredes magas légköri ejtőernyős ugrás során vesztette életét. - "Vlagyimir" Zavadovszkij: Azért nem találtál képet, mert Gennagyij Zavadovszkij az uriember neve, azt hiszem a forrás hibája ;-). Amúgy kevés róla az információ, de ő is ejtőernyős. A talán leghitelesebb állítás vele kapcsolatban, hogy a 1963-as New York Journal American újságban lehozott halálhíre után 1967-ben még életben volt és vígan beszélgetett Gagarinnal. Kép is készült az eseményről. - Gennagyij Mihajlov: Talán ő is ejtőernyős volt, de úgy néz ki a neve már 1961-ben is felmerült nyugaton és talán egy korábbi szovjet újság 59-es cikke és képe nyomán. Ez uitóbbi meg is található a neten, láthatóan hibás képleírással. Ő is és fenti társai is, nagy magasságú berendezések/high altitude equipment tesztelői voltak és mint ilyen fontos szerepük volt az űrprogramban, de nem voltak kozmonauták. - Vlagyimir Iljusin: a Szovjetunió egyik legjelentősebb tesztpilótája és semmi bizonyíték nincs rá, hogy valaha részt vett volna az űrprogramban. Semmilyen képen nem szerepel, sem a korabeli fotókon, sem a rendszerváltás után nyilvánosságra került bármilyen anyagban. Ahogy mondod is 2010-ben halt meg, tehát bőven lett volna ideje elmondani, hogy ő volt az első. Nem tette. Az egy jobb sztori lett volna vele kapcsolatban, ha eleve Kína első űrhajósaként szerepel, mert ha a Szovjetek első űrhajósa lett volna, akkor nem csak a repülését, hanem részvételét a programban is eltitkolták, méghozzá a leghíresebb névkén, míg mások esetében nem tettek így. Béke poraikra és riszpekt a repülés és az űrhajózás minden úttörőjének!
@lewas91
@lewas91 Ай бұрын
Grazie mille, Marcello!
@marcelloontour
@marcelloontour Ай бұрын
Nagyon szívesen. Külön köszönet a támogatásért
@wah922
@wah922 29 күн бұрын
Jó kis összefoglaló 👌 Most jöhet a hálivúdi holdrasszállás😋
@petranyi123
@petranyi123 Ай бұрын
Én ezeket a teoirákat is pont azzal cáfolnám amivel a holdraszállás tagadást. 1. Több ezer ember munkája kellett egy kilövéshez szovjetúnió ide vagy oda idővel valaki elmondta volna az igazat ugyan úgy ahogy több minden napvilágot látott a rendszerváltás után, és 2. Az USA már akkor is és most is kapott vagy kapna az alkalman ,hogy kiderüljön Alan Shepard volt az első aki rendben vissza is tért vagy világgá kürtölje az oroszok sikertelenségeit. A két amatőrt rádióst meg azzal cáfolnám, hogy ha ők betudták fogni akkor biztosak lehetünk benne, hogy az amerikaiak meg stereóban hallgatták egy füstös szivarszobában whisky-vel a kézben. Ebben az esetben a 2. pontnak megfeleően jártak volna el.
@josidemo
@josidemo Ай бұрын
A helyzet az, hogy nincsenek meg Gagarin rádiózásáról felvételek, sem az oroszoknak, sem pedig az amcsiknak. Márpedig ha az olasz rádiósok által vett adások azért kamuk (NEM állítom, hogy valódiak), mert nincsenek meg az amcsiknak, akkor ilyen alapon a Gagarin féle űrugrás is kamu, hiszen arról sincsenek felvételek. És csak zárójelben megjegyzem, az Apolló program rádiózásáról (és nem csak a rádiózásról, hanem filmek, fényképekről sem) sincsenek eredeti felvételek.
@pirosszirom8998
@pirosszirom8998 Ай бұрын
Alan Shepard csak űrugrást hajtott végre, az első igazi űrhajós, aki meg is kerülte a földet, az John Glenn őrnagy volt. Amúgy az elméletedet cáfolja, hogy a Szovjet holdprogramról, az N-1 rakétáról ugyancsak tudtak az amerikaiak, mégsem szóltak semmit, amikor a szovjetek azt terjesztették el, hogy soha nem volt céljuk a hold ember általi meghódítása, a céljuk mindig is a földkörüli űrállomások létrehozása volt.
@PPOOPP33FREEMAIL
@PPOOPP33FREEMAIL Ай бұрын
"idővel valaki elmondta volna az igazat" Honnan tudod hogy mi az igaz és mi a hazugság a világ összevissza beszélő zajos információ tömegében? Már volt pilóta is aki nyilatkozott hogy ő vitt fel tartályokat hogy chemtrail permetezést csináljon. Elhiszed neki?
@jakabgipsz4788
@jakabgipsz4788 Ай бұрын
Én meg abban vagyok biztos, hogy az űrhajózás igen bonyolult dolog még ma is. 1. Az 1960 -as években pedig egyszerűen nem volt olyan a technológia, hogy előre lemodellezzék, kiszámítsák, minden aspektusát. Ezért volt szükség próbálkozásokra, tapasztalatra. Ezért kezdték a fellövést üresen (szputnyik) majd álattal (Lajka). A következő lépcső az emberes fellövés volt, ami szinte biztosan nem sikerülhetett, amiatt amit fentebb írtam. 2. Mivel vérre menő ideológia és technológia versenyben voltak a tőkés világgal, jelesül Amerikával...nem engedhették meg maguknak, hogy bevallják a sikertelen utakat. Csak a sikereset (ami vagy megtörtént... vagy nem) 3. A 2. pontban említett okok pont úgy kényszerítették Amerikát is a sikerre, mint a Szovjeteket...és pont ez a legfőbb érv a holdutazás megkérdőjelezésére, ahogyan megkérdőjelezhető Gagarin is. 4. Ha a titoktartás nem volna lehetséges, akkor most tudnunk kellene Kennedy gyilkosának a nevét....Az igaz, hogy az űrutazásban több százan dolgoznak, de elég beavatni 10-20 embert egy megrendezett történetbe...fellőve egy üres járművet és a rádióadást a földről küldeni...
@krajczarlaszlo9138
@krajczarlaszlo9138 Ай бұрын
A radiózás nem volt akkoriban olyan technikai szinten hogy pontosan bemérjék milyen magasságban történik az adás Vagyis lehalgatták, de nem tudhatták valójában milyen magasra jutottak. Mivel minden repülés kísérlet volt, nem lehetett egységes protokoll a kommunikáció rendjére. Vakon tapogatózott mindkét fél.
@user-Attilius
@user-Attilius Ай бұрын
Fantasztikus előadás volt. Ezt én is így tudtam, hogy előtte már voltak fönt, de azok az űrhajósok meghaltak. Laika esetét nem ismertem pontosan. Köszi a videot.
@elemernesarkozi7778
@elemernesarkozi7778 Ай бұрын
Van egy szuper.jo konyv. Halottak keringenek a Fold korul. Erdemes.elolvasni, sokat tanulhatunk es mwgtudhatunk belole Nemere.Istvan a sikeres iro
@carvingskiponthu
@carvingskiponthu Ай бұрын
Érdekes volt. És komoly melót rakhattál az egész gyűjtögetésbe, amit köszönünk.
@csikmiki4204
@csikmiki4204 Ай бұрын
Nagyon jó hangulatos és érdekes volt! Még ilyet szívesen látnék, köszönjük.
@ferenckovacs2915
@ferenckovacs2915 24 күн бұрын
Gratulálok,szép munka volt ezt így öszeszedetten előadni.Informatív,érdekes volt.
@bendetomi
@bendetomi Ай бұрын
Király volt! Köszi a munkádat! Hallottam már ezekről a dolgokról de voltak benne új infók. Ha van még "Űrös" ötlet, jöhet! :D Nagyon bejönnek ezek a kitekintő tartalmak is az utazás mellett, Gyatlov, Everest, autós tartalmak, retro témák! Jöhet! Jó utat nektek, kellemes kalandokat továbbra is!
@imrefeher7382
@imrefeher7382 Ай бұрын
Nagyon jó videó lett!👌 Köszi a feltöltést!
@marcelloontour
@marcelloontour Ай бұрын
@@imrefeher7382 köszi hogy megnézned
@petervincze7227
@petervincze7227 Ай бұрын
​@@marcelloontour Ruszki mentalitást ismerve... ki az a hülye aki nem nézi ki belöllük?
@boxakom5210
@boxakom5210 Ай бұрын
Ismét informatív, érdekes. THX)
@hajnacsdavid7949
@hajnacsdavid7949 Ай бұрын
Egy volt családtagomnak volt szerencséje vele találkozni.Mivel ő is szállította mikor Magyarországon járt.
@zsoltszucs3101
@zsoltszucs3101 Ай бұрын
Köszönjük Nagyon jó videó.. legyen még hasonló..szuper 🙏🙏🙏🙏🙏🙏🙏🙏
@lallerkiraly
@lallerkiraly Ай бұрын
Nagyon jó video! Imádom amikor ilyen témákat feldolgozol!! Biztos hogy nem Gagarin volt az első! Egyvalakiről biztosan tudni, aki Gagarin előtt ment fel, méghozzá az egyik barátja, és pont azért mert tudta hogy nagyon sok gond van még az űrhajóval és nem akarta hogy Gagarin haljon meg benne! Ő az aki a visszatéréskor halt meg, mert becsapodott a földbe!
@gaborrajnai6213
@gaborrajnai6213 Ай бұрын
Az Komarov volt a Szojuzzal hét évvel később és nem titkolták el...
@laszlotanko5462
@laszlotanko5462 Ай бұрын
Azért alakul, ez már a tízen nyolcadik verzió. Volt már olyasmi is,hogy megfeledkeztek róla,és csak két hét múlva hozták le. 😂😂🤣🤣
@DafkingJASON
@DafkingJASON Ай бұрын
Köszönjük!
@LajkaD92
@LajkaD92 Ай бұрын
Milyen szép szó ,LEÍRHATÓ VESZTESÉG :D
@mutyusz
@mutyusz Ай бұрын
Bezzeg a jenki bombá... öö demokráciaexportőrök "járulékos veszteség" szava...
@laszlotanko5462
@laszlotanko5462 Ай бұрын
Feláldozható. 😢
@ldsman1global587
@ldsman1global587 23 күн бұрын
Ezt kerested: COLLATERAL DAMAGE. (Járulékos veszteség.)
@LajkaD92
@LajkaD92 23 күн бұрын
@@ldsman1global587 nem ezt kerestem
@jozsefbokor1649
@jozsefbokor1649 Ай бұрын
Köszönöm!
@laszlokriston213
@laszlokriston213 Ай бұрын
Nagyon tetszett ✌️! Követem a munkásságod, nagyon kedvelem a stilusod! Gratulálok ✌️
@bagoistvan3182
@bagoistvan3182 Ай бұрын
19:52 ...végig néztem. Én ugy vagyok vele hogy mondjatok bármit, nem érdekel csak beszéljünk róluk, beszéljünk róluk mert megérdemelik. 💁‍♂️
@istvangyongyosi9657
@istvangyongyosi9657 Ай бұрын
Jó videó lett ez is, ahogy a többi is. Annyi észrevételem lenne, hogy több képen nem Gagarin hanem Valentyina Vlagyimirovna Tyereskova látható.
@govarga7683
@govarga7683 Ай бұрын
Szíj Melinda.
@trissza
@trissza Ай бұрын
Még utána is döcögött ott sokminden, elég Komarovra gondolni, aki eleve tudta, hogy nem jön vissza. Mármint élve.
@aronszollosi528
@aronszollosi528 Ай бұрын
A masik oldalon eppugy, a la Apollo 1 vagy kesobb STS-51. Osszesen joval tobb amerikai halt meg, mint szovjet/orosz.
@szdavidpollen2709
@szdavidpollen2709 Ай бұрын
nagyon jó vidi lett! egyébként fogalmam sincs, de az biztos ha a szovjetek elakartak akkoriban titkolni egy elszúrt űr repülést akkor azt biztos megtudták csinálni!
@jakabgipsz4788
@jakabgipsz4788 Ай бұрын
Én is ezt gondolom. Gagarin inni kezdett és a részeg sokat szokott pofázni...hát "elromlott" a repülője
@gezagombas6290
@gezagombas6290 Ай бұрын
@@jakabgipsz4788 Nem romlott el! Egy Szu-15-ös prototípus nagy sebességgel húzott el mellettük. A Szu-15 által keltett légörvény miatt dugóhúzóba estek és nem tudták kivenni belőle. A Szu-15-ös jóval magasabban kellett volna, hogy repüljön, de műszaki hiba miatt süllyedt kis magasságra. Alekszej Leonov 2013-ban beszélhetett erről, elnöki jóváhagyással. Alekszej Leonov hajtotta végre az első űrsétát a világon, és Gagarin csoporttársa volt. Azt is hozzátette, hogy a prototípust vezető berepülőpilóta a mai napig (2013-ig) él, így nem akarta megnevezni az illetőt.
@laszlotanko5462
@laszlotanko5462 Ай бұрын
Úgyan ez áll Amerikára is.🥴😁
@laszlotanko5462
@laszlotanko5462 Ай бұрын
​@@jakabgipsz4788 Farkas Bercit is bevarták Amerikában ittas vezetésért. 🥴
@szdavidpollen2709
@szdavidpollen2709 Ай бұрын
@@laszlotanko5462 akkoriban biztos lehetett volna rá lehetőségük, de ha ismered az űrkutatás történelmét tudhatnád h megannyi halálos kimenetelű balesetük volt amit élőben láthatott MINDENKI Ehhez képest a videóban is elhangzik h a ruszkik csak a sikeres kilövésekről számolt be
@zoltanteglas73
@zoltanteglas73 Ай бұрын
Fasza lett koszi
@peterszurok4174
@peterszurok4174 Ай бұрын
Koszonom, hogy megosztottad!
@peterszurok4174
@peterszurok4174 Ай бұрын
Ez is jo video lett! 👌
@somesz1
@somesz1 Ай бұрын
Köszi ! 🥇👋
@tamasmikloskondor7978
@tamasmikloskondor7978 27 күн бұрын
Rendkivul korrekt video volt,elso osztalyu munka.kulon plus a partatlansagert.szivesen lennek csatornatag,vagy mi a szösz,de sajna Clochard vagyok Belgique-ben.
@messziroljott1516
@messziroljott1516 Ай бұрын
jó lett :)
@richardborosjanos3952
@richardborosjanos3952 Ай бұрын
Király vagy Marchello! Nagyon faszák ezek az összeállításaid!
@marcelloontour
@marcelloontour Ай бұрын
@@richardborosjanos3952 😉🙂
@krisztiancsiresandor5538
@krisztiancsiresandor5538 Ай бұрын
Kiraly volt ez is köszi a károgókkal ne foglalkozz , mindenkinek van véleménye pont . Aki meghallgat szívesen nézi tovább a műsoraidat 👍🙋‍♂️ köszi a videot .
@imijankovics7237
@imijankovics7237 Ай бұрын
A holdra szállásról is csinálhatnál hasonló videót köszi!
@laszlotanko5462
@laszlotanko5462 Ай бұрын
Azt üzente meglessz,de előbb kitakarítja a pincét. Nem mutatna jól a farakás a felvételeken. 🥴 😁
@petermeczner8551
@petermeczner8551 Ай бұрын
2:55 Ez a kép nálunk készült?? (új anyagok felirat a bal oldalon)
@mariusthedeadgiraffe5950
@mariusthedeadgiraffe5950 Ай бұрын
Valahogy túl szép lett volna, hogy már rögtön az első jelölt sikerrel járjon, úgyhogy sejtettem, hogy másokkal is próbálkoztak előtte. Habár eddig úgy tudtam, hogy inkább állatokkal kísérleteztek (ha jól tudom, volt egy csimpánz is Lajka után, aminek szintén csúnya vége lett). Amúgy ez a süvítős horrorzene ad egy olyan vibeot ennek a videónak, mint Bartos Möster "mösterművében", az Új ember kovácsában az ottani horrorzene (az régen fent volt itt is, most már csak Soundcloudon lehet fellelni). 😆
@endrelevai2081
@endrelevai2081 Ай бұрын
Nos ezekszerint akkor elképzelhetö hogy magyar hadifogoly volt az elsö ember akit felküldtek az űrbe, és nem jött vissza soha☝️😉🤝🇭🇺🍷
@krisztianhomoki7166
@krisztianhomoki7166 Ай бұрын
Ááá.. Elegem van.. Mint egy nyomi drogos úgy várom az új videóidat.... Valamit csinálni kell.... Neked mondjuk új videót, én meg jól megnézem! 😂✌️👍🤜🤛
@sgeb4996
@sgeb4996 Ай бұрын
Számtalan olyan oknyomozó írást olvastam régen, amely arról írt, hogy valóban Gagarin volt az első ember az ürben. A titkolózás ezen cikkek szerint a szovjet kormány részéról azért volt, mert az űrhajóból kiszált ember az nem az igazi Gagarin, hanem egy előre bekészített hasonmás a színház kedvéért, ugyanis egyetlen hiba ütött be a szovjetek tervében, ez pedig az, hogy az igazi Gagarin meghalt az űrben rossz szigetelés miatt, a hajója pedig megsemmisült a visszatérés alatt.
@laszlotanko5462
@laszlotanko5462 Ай бұрын
Farkas Bercinek is volt alteregója,ne adj Isten elrabolták volna az ufók. 🥱 😁
@VillantZsolt
@VillantZsolt Ай бұрын
Egyfelől én érzek ezzel kapcsolatban némi komikusba hajló nyelvi melléfogást, miszerint az oroszok nagy előszeretettel megnyomják, hogy ők azt mondták "Gagarin az első ember volt, aki megjárta a világűrt", elegánsan lehagyva azt a részt, hogy "és élve folytatta a pályafutását". De hogy politikailag korrektek legyünk, Amerika szerintem legalább ennyi, ha nem többet hazudozott össze-vissza. Természetesen mindkét oldalról megy és ment az adatok manipulálása. Vajon az amcsi jelentésekben mi van a korábbi kilövésekkel kapcsolatban? Semmi? Mert, ha két amatőr befogta a rádióadásokat, aligha hiszem, hogy a nagy vetélytárs az égvilágon semmit. Márpedig ha semmit, akkor az oroszoknak vagy rohadt nagy szerencséje volt, vagy olyan szinten vertek át mindenkit, hogy az amcsik ahhoz csak szalutálhatnak.
@danielvarga1020
@danielvarga1020 Ай бұрын
Király volt ez is🤘💪🏻
@belapalmai9585
@belapalmai9585 Ай бұрын
Remek kis video, jó összefoglalás. Nem értek hozzá, de szerintem Gagarin az első olyan űrhajós volt aki élve vissza is tért orosz földre. Egyébként a volt Szövjetunióban sokszor még az ellenkezője sem volt igaz amit állitottak. De szerintem ha teljesen kamu lett volna az amerikaiak (is) nem ünnepelték volna. Sőt ha kamu lett volna fel is használták volna az oroszok lejáratására.
@gergojuhasz7852
@gergojuhasz7852 Ай бұрын
Remek videó lett!
@mariakaszas4075
@mariakaszas4075 Ай бұрын
Bravo Marcello!😊🎉❤
@QueenMadradena
@QueenMadradena Ай бұрын
mondjuk Lajka története után én bekészítettem az atomot... köszi a videót!
@LászlóZsóka
@LászlóZsóka Ай бұрын
Kiástad a kertben? Vagy a piacon vetted? Ja,Te is atomok halmaza vagy,nem fura?😂
@antalsandorcsuhai9138
@antalsandorcsuhai9138 Ай бұрын
Szerintem jó kis összefoglaló ez a múlt űrkutatásának nehézségeiről . Üdv : Anti .
@sanyikardos6002
@sanyikardos6002 Ай бұрын
Gagarin, volt az első, aki vállalható állapotban visszatért! Én ezeket olvastam és soha senki nem hitte el, mert ugye Gagarin volt az ,,első"! Sztahanov történetét javaslom még a csatornádra, akinek szkakanov volt a beceneve, ami kb: poharacska az osrosz jelentése! Sztahanovnak-enyhén szólva- nem tett jót a vodka, pia nyírta ki...
@laszlotanko5462
@laszlotanko5462 Ай бұрын
A teljesítmény mértékegysége volt Sztahanov. 😁 Járt is érte a munkaérdemrend arany fokozata, a vörös csillag.🥱
@Ceterumcenseo421
@Ceterumcenseo421 Ай бұрын
Nincs érdemi jelentősége, de akkor "sztakanov " lenne az a becenév. Érdekes videó köszönjük!
@AnnaMarta-pd1yo
@AnnaMarta-pd1yo Ай бұрын
Sziasztok! Én azt gondolom, hogy összességében jó a történet. Csak Gagarin ezredes halálával kapcsolatban vannak gondolataim. Mikor Farkas Bertalan fölment századosként és visszajött alezredesként, soha többé nemengedték, hogy vadászrepülőbe üljön. Akkor Gagarint miért ültették
@laszlotanko5462
@laszlotanko5462 Ай бұрын
Lehet hogy volt alteregója Gatyaringnak. 😁
@23Drazse
@23Drazse 18 күн бұрын
Nála csak a Novak Kati férje ugrotta gyorsabban a rangokat, ő a 4 hetes kiképzés után egyből alezredesként kezdett.
@laszlotanko5462
@laszlotanko5462 18 күн бұрын
@@23Drazse A négyhetes kiképzést a Holdon kapta meg,úgy hogy ez jár neki. Ő a mi Nemzeti kis hősünk,úgy hogy becsüljük meg. 😁 🥴
@marktavali348
@marktavali348 Ай бұрын
Még anno gimiben a töritanárral beszélgettünk Gagarinról, akkor mondta, hogy Ő szerinte is kétséges, hogy egyáltalán járt-e az űrben. Később egyetemen is (történész szak) ugyanígy előjött, hogy ezt nagyon erősen feltételesen kell kezelni, abból kiindúlva, hogy a SZU-ról beszélünk a hidegháború egyik legneccesebb időszakában (második berlini válság). Gimibem és egyetemen is feljött egy bizonyos Argentín újságíró, aki megkérdezte Gagarintól, hogy milyennek látta Argentínát az űrből, aki természetesen "gyönyörűnek" találta azt. Egy a probléma, hogy a repülés időpontjában Argentínában éjszaka volt, nem igazán láthatott semmit. Majd ha közzétszeik az aktákat, amire szerintem kicsi az esély akkor megtudhatjuk az igazságot. Addig számomra is Gagarin marad aki először láthatta a földet az űrből és számolhatott be arról. 😊
@BMMO90
@BMMO90 Ай бұрын
nem ő volt az első.
@jakabgipsz4788
@jakabgipsz4788 Ай бұрын
Ezt az Argentín dolgot még nem hallottam, de jó történet. Cseles kérdés, mert a válaszoló észre sem vette magát....
@tiborczepper7201
@tiborczepper7201 Ай бұрын
Kis kiegészítés. Én személyes, megélt, valóságos emlékemet írtam meg.
@jakabgipsz4788
@jakabgipsz4788 Ай бұрын
@@tiborczepper7201 Mikor? Hol?
@tiborczepper7201
@tiborczepper7201 Ай бұрын
@@jakabgipsz4788 Itt a kommentek között megtalálod. Ma írtam.
@marcellaerdohegyi4123
@marcellaerdohegyi4123 Ай бұрын
Nagyon jó videó,de meg kell jegyeznem,hogy akkor a szovjet zászló volt forgalomban,nem az orosz.
@tundesipos352
@tundesipos352 Ай бұрын
A szovjet űrutazásról már több dokumentumfilmet készítettek, és nem csal férfiakat lőttek ki. Volt egy dokufilm arról, hogy az űrben rengeteg halott asztronauta van. Érdemes megnézni. Köszönjük ezt a jó videót. Nagyon szeretem a videóid.
@attilasomogyi7092
@attilasomogyi7092 Ай бұрын
Na ez jó volt , most jöhet az Amcsi oldal is. :)
@jakabgipsz4788
@jakabgipsz4788 Ай бұрын
Hogy nem jártak a holdon...jöhet...
@laszlotanko5462
@laszlotanko5462 Ай бұрын
​@@jakabgipsz4788 Mikor jöttek vissza a Marsról, útközben találkoztak Gagarinnal. 🤣😂. 😁
@csabaszita4777
@csabaszita4777 Ай бұрын
Egyértelmű, hogy az a Yeti volt az első űrhajós, akivel Gyatlovék összefutottak
@attilakovacs1440
@attilakovacs1440 Ай бұрын
Imádom a videóidat meg a stílusod, de persze ugyanilyet lehetne csinálni az amcsikról is... Most Moszkovita lettem???? :)
@jakabgipsz4788
@jakabgipsz4788 Ай бұрын
Putyin bérenc! 😀
@attilakovacs1440
@attilakovacs1440 Ай бұрын
@@jakabgipsz4788 Az vagyok...mi ezzel a baj? Büszkén vállalom...jah és ne dícsérj szembe mert az nem szép :D
@jakabgipsz4788
@jakabgipsz4788 Ай бұрын
@@attilakovacs1440 😂
@zolitoth396
@zolitoth396 Ай бұрын
Szia. Köszi a videót. Tuti kb 250km magasan volt? 100km magasságban határozták meg a határvonalat, de már az útja után. Úgy tudom ezt nem érte el, de nem vették el “az első ember az űrben” címét. Lehet rosszul tudom
@kmicu75
@kmicu75 Ай бұрын
Nehéz megnézni az adatokat a neten... "A repülés mindössze egyetlen Föld körüli keringésből állt, a feljegyzések szerint 108 percig tartott. Az űrhajó egy 65°-os pályahajlású, 327×191 kilométeres ellipszispályán repült, és a Föld egy rögzített pontjához képest nem, csak az űrbeli viszonyítási ponthoz képest tett meg egy teljes keringést (a földfelszínen kb. 400 km-rel nyugatabbra volt a leszállási pont, mint a felszállási, tehát ebben a viszonyítási rendszerben nem volt meg a teljes kör, ám a világűrből nézve igen, mivel a felszínhez képest kb. 350°-ot tett meg, amihez még hozzáadódik a felszínnek a repülés másfél óra alatti kb. 22°-os elfordulása, amely együttesen már több, mint 360°)." hu.wikipedia.org/wiki/Vosztok%E2%80%931
@viktoriatoth4800
@viktoriatoth4800 Ай бұрын
Sziasztok. Elérte a 100km-t sőt 300 felett kapcsolt le a rakéta! Az asztronaúta érdemet, azért nem érte el, mert a szabályzat úgy írja le, h abban az űrhajóban kell visszatérnie a földre, de ő ugyebár katapultált a légkörben! De ez csak 10 év múlva derült ki és azért nem vették el tőle a kinevezést.
@facebook16097
@facebook16097 Ай бұрын
@@viktoriatoth4800 ilyen baromságot Katapult esetén is jár a cím.
@ErvinNema-ql5he
@ErvinNema-ql5he Ай бұрын
Érdekes volt.
@Enkeli344
@Enkeli344 Ай бұрын
Az is para lehet kilőnek az űrbe. Majd se kaja se pia se oxigén. Hmmm Majd közlik finoman vissza se tudnak hozni. Mondjuk a panoráma biztos szép.
@laszlotanko5462
@laszlotanko5462 Ай бұрын
Nemis kötöttek velük biztosítást. 😂😂
@bolcsekkove3592
@bolcsekkove3592 Ай бұрын
Szerinted az amerikai űrhajósok milyen gondolattal mentek a Holdra? A pakliban az is benne volt, hogy nem tudnak visszatérni.
@Enkeli344
@Enkeli344 Ай бұрын
@@bolcsekkove3592 ez is igaz.
@PaloclegenyIYI
@PaloclegenyIYI 17 күн бұрын
Ilyusin fiáról még dokumentumfilm is van youtube-on, ahol ő is el meséli a történetét!
@gezagombas6290
@gezagombas6290 Ай бұрын
Érdekes videó volt, de azért lenne pár kiegészítésem: Gagarin egy ideig az űrhajóscsoport és a kiképzőközpont parancsnoka volt, de vezető tesztpilóta soha. A kiképzőközpont parancsnoki munkakör jóval inkább hivatali, mint egy tesztpilótai. Úgy vigyáztak rá, mint a hímes tojásra. Inni is pont ezért kezdett, meg persze azért, mert itatták mindenütt. Egy idő után egyszerűen megunta a nemzetközi "haknit" és vissza akart térni az űrbe. Ezt nem hagyták neki. Soha nem volt vezető tesztpilóta. Pontosan azért, mert annyira vigyáztak rá. Egy tesztpilóta munkakör, ahol prototípusokat repülsz be, vagy már szériagépekkel emelkedsz a levegőbe egy javítás után, hibakutatásokat végzel, olyan éles aerodinamikai teszteket végzel prototípusokkal amiben simán benne van, hogy nem tudsz belőle kijönni élve katapultálás nélkül, az egyszerűen nem fér bele, egy féltve őrzött nemzeti ikon életébe. A MiG-15UTI-val is azért volt vele Szerjogin mert nem engedték Gagarint egyedül repülni. Szerjogin feladata az volt, hogy vigyázzon rá. Egy vezető tesztpilótai munkakörnél eléggé kizáró tényező, ha nem hagynak téged egyedül repülni. Már ha vadászgépekről beszélünk. Gagarin vadászpilóta volt, több fős személyzetű szállítórepülőgépeket tudomásom szerint nem vezetett. A vadászgépek és prototípusaik többsége pedig már akkoriban is egy személyes volt. A katapultálásról pedig annyit, hogy a világ leghatékonyabb katapultüléseit kifejlesztő Gaj Iljics Szeverin, még csak akkor kezdte a szárnyait bontogatni, a Zvezda tervezőirodánál. A Zvezda fejleszti a mai napig az összes orosz űrhajófedélzeti és űrséta szkafandert. Az űrséta szkafanderük konkrétan annyira megbízható volt, hogy volt több időszak is az ISS működése során, amikor még a NASA űrhajósok is kizárólag azt használhatták, mert a saját gyártmányaik használatát maga a NASA nem engedélyezte nekik, mert például elkezdett feltelni vízzel a sisak. Térjünk vissza Szeverinhez. Szeverin tervezte a Zvezda K-36-ost, aminek azóta nagyon sok változata született, és szovjet majd az orosz légierő egységes katapultülésévé vált nagyon kevés típus kivételével, konkrétan csak a Tu-22M3 típus nem használja már azt. A K-36 elterjedését megelőzően a Szovjetunióban maguk a repülőgéptervező irodák tervezték. A Szu-24 volt az első olyan típus ami "kockáztatott" és nem saját tervezésű ülést használt, hanem megvette a Zvezdától a K-36-ost. Aztán látva az ülések sokkal jobb képességeit végül egységesen elterjedtek a légierőben, és minden iroda a K-36 különböző változatait vásárolta az új gépeikbe. A MiG-15-ösön lévő katapultülés messze nem volt még dupla nullás (tehát hogy 0 magasságon és 0 sebességen is biztonságosan ment), hanem kellett hozzá egy alsó magassághatár és sebességhatár, ahol még alkalmazható volt. Ha ezek alatt katapultáltak a hajózók, azt vagy nem élték túl vagy súlyosan megsérültek, mert nem nyílt az ejtőernyő rendesen. Gagarin lezuhanásáról pedig tudni lehet a lényeget. Alekszej Leonov űrhajós elmondta: Egy műszaki hibás Szu-15 prototípus húzott el a MiG-15UTI mellett, rendkívül nagy sebességgel. Az általa keltett légörvény hatására a MiG-15UTI dugóhúzóba esett, amiből már nem tudták kivenni magasság hiányában, így lezuhantak és meghaltak. Tehát összességében a "nem Gagrin volt az első" sztorik ugyanúgy hiteltelenek, mint azok amik arról szólnak, hogy sosem volt Holra szállás. Az amerikaiak az RC-135-ösökkel végighallgatták Vlagyimir Komarov halálos első útját a Szojuz-1-el. Még a telemetriát is látták a felderítőgép fedélzetről, mert az oroszok titkosítatlanul küldték, így el tudták fogni, és az űrhajó és a repülésirányító központ rádiózását is végig lehallgatták. Vlagyimir Iljusin sztorija pedig ott bukik el, hogy Maoék garantáltan mutogatták volna propaganda célokra, valami ilyen, csak finombabban megfogalmazott szövegek kíséretében, hogy: "Nézzétek, hogy ezek milyen balfaszok. Embert akartak küldeni a világűrbe, úgy, hogy az övék a Föld legnagyobb területű országa, de nem tudtak olyan űrhajót építeni ami azt az országot el tudta volna találni a leszálláskor." Az ellenséges Kína pedig hallgatott.
@attilapataki697
@attilapataki697 Ай бұрын
Marcello ők legalább a baleseteket is bevallották, az állatkísérleteket is. Amerika lemaradva teljesen, baleset állatkísérlet stb nélkül kapásból Holdra is szállt? Úgy lenne korrekt, ha erről is beszélnénk.
@BMMO90
@BMMO90 Ай бұрын
nem kell hogy beszéljen felesleges.
@jakabgipsz4788
@jakabgipsz4788 Ай бұрын
Szívemből beszéltél...
@laszlotanko5462
@laszlotanko5462 Ай бұрын
Az Oroszok adataira támaszkodva tudták végrehajtani a Holdra szállást. Ha hiszed ha nem,sokszor átbeszéltek egymás között az adatokkal kapcsolatban. Amerika sikerében " tudatlanul " résztvettek az Oroszok is. Nem tölem hallottad!? Nekem családom van,úgy hogy gondolnom kell rájuk is. ✨☀️✨
@danieldeak3789
@danieldeak3789 Ай бұрын
Oroszország a bolygó segglyuka... Amihez közük volt minden tönkre ment és lemaradt.. hála a jo kis kommunista rendszeruknek
@Dmate89
@Dmate89 Ай бұрын
Jajjtemocskosoroszgyűlölőteeee😂😂 Jól összeszedett anyag, köszönjük
@NIMRODroy
@NIMRODroy 23 күн бұрын
👍
@Tomchy011
@Tomchy011 Ай бұрын
4:05-nél direkt raktad be Tyereskova fotóját? Amúgy remek videó, köszi!
@csabafoldi3091
@csabafoldi3091 Ай бұрын
Én is észrevettem!
@Indurainable
@Indurainable Ай бұрын
Hát ez nagyon fasza lett! Tolja mindenki a like-ot!
@bagoistvan3182
@bagoistvan3182 Ай бұрын
11:33 ...ez meg egy amerikai StarLiner volt b- meg !😂😂😂
@istvanhegedus1875
@istvanhegedus1875 Ай бұрын
,👍💪🚀🚀
@lacigajdos
@lacigajdos Ай бұрын
Nagymamám aranyosnak tartotta. 😅😅😅
@ianosescuion9218
@ianosescuion9218 Ай бұрын
Nagy hírverés volt akkor Gagarinnal. Most, hogy elmeséled, eszembe jutott Titov neve is akkoriból, gyerek fejjel Titóra gondoltam. Más volt Titov, más Tito. Hruscsov idejében az iskolában a szovjet politika érvényesült, míg Románia 64-ben eltávolodott tőlük, a katonaságot is haza vezényelték innen.
@magicmanta5968
@magicmanta5968 Ай бұрын
Jól összeszedett kis videó. Valószínű nem ő volt az első, csak aki elsőként visszatért. Olvastam egyszer, hogy rádióamatőrök egy szerencsétlenül járt férfi és egy női űrhajóspár utolsó perceit is hallották, kb 2 héttel Gagarin startja előtt. Valamint, hogy Werner von Braunék (később a NASAnak dolgozott) a náci Németorszagban megépítették a V2 rakéta űrkabinnal ellátott verzióját, csak a visszatérés ott sem volt sikeres ezért eltussolták az esetet, bár ezek csak elméletek, bizonyíték egyikre sincsen.
@egyresztmasreszt4292
@egyresztmasreszt4292 Ай бұрын
Jó hát.. Putyinéknál az emberi élet nem számít..
@Biggieboy1982
@Biggieboy1982 Ай бұрын
"férfi és egy női űrhajóspár utolsó perceit is hallották" Na ez 100%, hogy nem igaz, akkoriban még az is nehéz volt, hogy 1 embert felküldjenek, nem hogy 2-őt, ahhoz ugyanis 2-szer annyi kell mindenből, itt meg még csak tesztelések voltak.
@magicmanta5968
@magicmanta5968 Ай бұрын
@@Biggieboy1982 Nem állítottam, hogy így volt, csak olvastam.
@trissza
@trissza Ай бұрын
Ezek a felvételek azok, amiket az olaszok csináltak, erről szó van a videóban.
@jakabgipsz4788
@jakabgipsz4788 Ай бұрын
Szerintem azzal sem voltak tisztában, míg ki nem próbálták, hogy a visszatéréskor a plazma állapotig hevül fel a légkör és hogy rossz szögben beérkezve lepattanhatnak, sem azt, hogy aztán a súrlódás mennyire lassítja le...stb. Az apró technikai malőrökről már nem is beszélve (amerikai űrhajósok égtek bent, mert belülről volt a zár).
@type3666
@type3666 Ай бұрын
8:17 Haha egy Roman Posta cimke :)
@Tecky81
@Tecky81 Ай бұрын
Szegény Lajka 😢
@andie8706
@andie8706 Ай бұрын
Úgy tudom, az amerikaiak is visszaigazolták, hogy Gagarin fent volt, úgyhogy ebben nem kételkedem. Az viszont szerintem is elképzelhető, hogy nem ő volt az első ember az űrben, csak az első bevallott ember, és éppen emiatt a valójában érdemtelen hájp miatt züllött el később. Úgy tűnik, volt lelkiismerete.
@lacafaca70
@lacafaca70 Ай бұрын
még jó, különben lebuktatták volna őket a holdkamujukkal 🤣
@andie8706
@andie8706 Ай бұрын
@@lacafaca70 Milyen holdkamu és kié?
@jakabgipsz4788
@jakabgipsz4788 Ай бұрын
@@andie8706 A szovjetúnió kamuzott, Amerika meg nem. Hiszen Amerika szabad ott mindenki elmondhatja a véleményét.... ja nem. Az elnököket lelövik (Abraham Lincoln, James A. Garfield, William McKinley, J. F. Kenedy, Robert Kenedy és akik túlélték:Theodore Roosevelt, Ronald Reagan, Donald Trump) Tehát Amerika sokkal különb, így ők nem kamuznak. Jól van.
@andie8706
@andie8706 Ай бұрын
@@jakabgipsz4788 Szerinted melyik ad a szavaidnak nagyobb hitelességet? Ha a barátod állítja ugyanazt, amit te, vagy ha az ellenséged? Gondolkodj egy picit, kérlek, mielőtt bolondot csinálsz magadból nyilvánosan.
@tiborczepper7201
@tiborczepper7201 Ай бұрын
@@andie8706 A piros telefon akkor is működött. A két világbirodalom megosztozott, hogy harmadik félnek ne maradjon semmi esélye labdába rúgni. Olvasd el, az én kommentemet is!
@Kolompár-e5z
@Kolompár-e5z Ай бұрын
Érdekes volt ez is
@balint3996
@balint3996 Ай бұрын
Nem az a kérdés, hogy ki volt az első hanem az, hogy ki az aki elsőként jó helyre érkezett vissza.
@facebook16097
@facebook16097 Ай бұрын
Igen, mert könnyű feljutni, azt én is megoldanám, de nem bírnék visszatérni.
@niverius2584
@niverius2584 Ай бұрын
Nem volt rossz de a NASA hasonló hülyeségeiről is raksz fel videót?
@jakabgipsz4788
@jakabgipsz4788 Ай бұрын
Melyik? A mosó MASA...😀
@niverius2584
@niverius2584 Ай бұрын
@@jakabgipsz4788 anyád MASA
@csabafoldi3091
@csabafoldi3091 Ай бұрын
Azamerikaiak meg nemjártak a holdon!!! Bebeeee!!!!😋
@bertufuxer3737
@bertufuxer3737 Ай бұрын
Az első, aki túlélte
@sandornagy2704
@sandornagy2704 Ай бұрын
A halála körülményei is tisztázatlanok.
@laszlotanko5462
@laszlotanko5462 Ай бұрын
Az ügyet Calambó hadnagy kapta meg. A második részben kiderül az igazság. 😁
@lewk.9740
@lewk.9740 Ай бұрын
Vladimir Komarov, aki visszazuhant az űrből. 😬
@dekacster
@dekacster Ай бұрын
Én azt hittem h oroszország már rég lejáratta magát xD
@hillpeter3711
@hillpeter3711 Ай бұрын
Szovjetunió megnyerte a második világháborút, most pedig Oroszország az egyik vezető világhatalom. Miről beszélsz?
@AndrásFerencz81
@AndrásFerencz81 Ай бұрын
Comment👍
@BMMO90
@BMMO90 Ай бұрын
Milyen érdekes amikor a holdra szállásról van szó egyből azt mondják hogy az meg sem történt. de ezt azok mondják akik utálják őket. de ha gagarin-ról van szó kérdés nélkül elhiszik, azt hogy ő volt az első ember az űrbe amit meg én nem hiszek el. 1 Kezdjük azzal hogy első próbálkozásra egy ilyen veszélyes feladat nem fog sikerülni bármilyen hiba be következhet. 2 Meg nem véletlenül mondják azt hogy nem gagarin volt az első ember a űrbe. 3 Meg a ruszkik állandóan hazudnak, régen is így volt ma is így van és a jövőben is így lesz. ez egy nagyon jó és értelmes videó, és van benne igazság azokkal akik meg ide böfögik hogy ez egy lejárató videó a ruszkikról. nem kell őket lejáratni saját maguk járatják le. meg ezek az emberek ruszki pártiak, sajnos még nagyon sok ember van ebben az országban, aki még mindig kommunista és azt mondja hogy akkor milyen jó volt stb.
@jakabgipsz4788
@jakabgipsz4788 Ай бұрын
A szovjetúnió kamuzott, Amerika meg nem. Hiszen Amerika szabad ott mindenki elmondhatja a véleményét.... ja nem. Az elnököket lelövik (Abraham Lincoln, James A. Garfield, William McKinley, J. F. Kenedy, Robert Kenedy és akik túlélték:Theodore Roosevelt, Ronald Reagan, Donald Trump) Tehát Amerika sokkal különb, így ők nem kamuznak. Jól van. A helyesírásod (hiányából) látom, hogy fiatal vagy. Semmit nem tudsz ezekről a dolgokról, hanem az Amerikanizálódott nyugati világ ontotta rád a médiából a sok agymosást, emiatt nézed le a "ruszkikat". Mielőtt komolyan elhiszed magad nézd meg, hogy Amerika mellett hány Orosz tudós, feltaláló mit tett hozzá a technika fejlődéséhez. Hogy mondjak egyet amit te is tanultál: az elemek periódusos táblázata...
@gaborrajnai6213
@gaborrajnai6213 Ай бұрын
Nemis elsőre sikerül, vagy nyolc Korabl Szputnyikot lőttek fel, mire Gagarint beültették a kapszulába...
@laszlotanko5462
@laszlotanko5462 Ай бұрын
​@@gaborrajnai6213 Így van kéremalásan.Hordozórakéták tesztjeit hajtották végre,és ha már lőni kellett,összekötötték a kellemest a hasznossal. Nem tudom mi lehetett az oka,de Laika 🐕 mellett fellőtek ketrecekben több állatot is amiről nemigazán beszélnek. Már az fejtörést okozott hogy mekkora hasznos tömeggel rendelkező űreszközt képesek fellőni. Vegyük figyelembe,hogy minkét hatalom a Holdat célozta meg.Az amerikaiak már felhasználták az Oroszok elért eredményeit is. Tudtak levonni következtetéseket,amit aztán sikeresen felis használtak. ✨☀️✨
@SZOVJET
@SZOVJET Ай бұрын
Érdekes módon az USA-ban van Gagarinnak emléktáblája. Hogy ő volt az első.
@jakabgipsz4788
@jakabgipsz4788 Ай бұрын
@@SZOVJET Érdekes, de semmit nem jelent. Kölcsönösen nem feszegették egymás dolgait. Mindkét oldal érezte, hogy van mit takargatni...
@cattasting1221
@cattasting1221 29 күн бұрын
Hogy kell leirni a csavo nevet Aki kinaba landolt utanna akarok olvasni
@Salinsky1224
@Salinsky1224 25 күн бұрын
Iljusin, angolosan: Ilyushin
@23Drazse
@23Drazse 18 күн бұрын
Vlagyimir Szergejevics Iljusin van róla Wikipedia lap is
@beataivanits7592
@beataivanits7592 Ай бұрын
Remek összefoglalast kaptunk! Egesz historiaból csupan Lajka kutyat sajnalom... 😢 Az ember a legnagyobb "Allat" e Földön! (Tisztelet a kivetelnek)
@jakabgipsz4788
@jakabgipsz4788 Ай бұрын
Még jól járt. Trump -éknál megeszik őket...😶🐕
@laszlotanko5462
@laszlotanko5462 Ай бұрын
Szerencséd van,Te még nemtalálkoztál anyósommal. 😁
@Holló211
@Holló211 Ай бұрын
Mint mindig: ez is egy informatív érdekes videó volt...viszont! Ezekben az években az usa csak így csendbe ült és figyelt? Érdekes volna akkor már egy pro-kontra másik oldalt is meghallgatni - a Te narrációddal. Meg azért magadhoz képest ez elég összeszedetlen volt....hemzsegett a hiányos infókban🤔 Imádom amit csinálsz, de ez most talán, magadhoz mérten egy kicsit elkapkodott volt.🤷‍♂️
@AgnesBiro-rc6nj
@AgnesBiro-rc6nj Ай бұрын
Biztosan lehetett előtte más. ember is.Páran meghalhattak… mire sierűlt vissza is tèrni
@jakodo28
@jakodo28 Ай бұрын
Én a kutyust sajnálom. Kóborgott, nem volt otthona és ráadásúl így teljesült be a sorsa
@Kiskopi
@Kiskopi Ай бұрын
Ne sajnáld, egy névtelen kóborló kutyusból egy kis sztár lett...
@balazsbalint5528
@balazsbalint5528 Ай бұрын
Meg azoknak a torzszülött ebeknek is, akik a kitenyésztés melléktermékeként pusztultak el, hogy fura formájú ölebeket vihessetek a plázába....
@jakodo28
@jakodo28 Ай бұрын
​@@Kiskopi tényleg ! Igaz
@BMMO90
@BMMO90 Ай бұрын
@@Kiskopi sokra ment vele.
@jakabgipsz4788
@jakabgipsz4788 Ай бұрын
@@BMMO90 Amerikában megették volna (Trump)
@TheOctabrain
@TheOctabrain Ай бұрын
Ludmilla és Anatolij Tokov története is megér mesét...
@ordas5798
@ordas5798 Ай бұрын
Ott sántít az Gagarin előtti űrrepkedések eltitkolása, nem lehet csak úgy észrevétlenül lábujjhegyen sétafikálni az űrben. Akkoriban pláne nem, azt még egy suttyó amatőr csillagász is kiszúrta volna, nem beszélve az akkoriban nagyon is népszerű amatőr rádiózás mellett. Azonkívül, a kilövéseket sem lehet a szőnyeg alatt csinálni.
@gergelytarr2209
@gergelytarr2209 Ай бұрын
1. De lehet. 2. Nem szúrta volna ki. 3. De lehet.
@f3reg169
@f3reg169 Ай бұрын
@@gergelytarr2209 akkora volt az egymás utáni kémkedés, hogy még fingani sem lehetett anélkül hogy a másik fél ne hallotta volna...
@istvanluczi233
@istvanluczi233 Ай бұрын
@@gergelytarr2209 A kémkedés okán nagyon is tudták hol tartanak a szovejetek és hol tartanak az amcsik. Pár vodka után könnyen eljárt néhány illetékesnek a szája, ugyanez a nagy vízen túl pár whiskey után. S bármilyen fontos infó rövidesen ott landolt a megfelelő szerv vezető asztalán. Az ötvenes évek végén már sokkal jobb kémkedési hatékonysággal rendelkeztek, mint a második vh alatt. Nem csak Hitler körében volt kém, hanem Sztálin és utódjai között, mint ahogy az amcsi és a brit vezetésben is voltak informátorok. Sokan le is buktak később, de nevük soha nem került nyilvánoságra. Az indításokat is észlelni lehet, manapság is elég látványos egy-egy rakéta indítás, ami elég távolról jól látható, dokumentálható. Vissza idézném a Scapa Flow-i német kémet a háború elejéről. Keress rá, hány évig kémkedett a védett kikötőről a britek tudta nélkül. Na ugyanezt végzik a mai napig az "alvó" ügynökök. A rádiózást is könnyen foghaták, csak jó helyen kellett lenni a megfelelő berendezéssel. És nem csak a fellövés ténye volt egyértelműen megállapítható, hanem a vissza érkezés is. Egyébként ha tudod hol keresd az ISS is megpillantható, na nem szabad szemmel persze. Tehát úgy gondolom mondhárom kérdésben hibásan vélekedsz, valószínű nem ismered a korszakot megfelelően.
@loncsoslompos610
@loncsoslompos610 Ай бұрын
Ugyan a szociban létezett MO-n is a csillagászati módszerekkel történű műholdkövetés, de egy Vosztok-1 kaliberű, 2x4 méteres kis vackot, aminek nincsenek a Napot visszeverő 30 négyzetméteres napelemei (így szinte nem is látható 250 km magasan) véletlen felfedezésének elég kicsi az esélye.
@ordas5798
@ordas5798 Ай бұрын
@@loncsoslompos610 _____ A Szputnyik-1 csak egy nyolcvankilós gömb volt és azt is tudták azonosítani. Azon kívül a műhold is ad le követőjeleket. A starlink műholdak 550 km magasan keringenek és szabadszemmel is láthatóak.
@istvan3146
@istvan3146 Ай бұрын
Én az Iljusin sztorinak azt a változatát láttam valamelyik dokucsatornán, hogy visszajött, de megsérült, ezért rossz reklám lett volna.
@Kiskopi
@Kiskopi Ай бұрын
Ő VOLT AZ ELSŐ! AKI VISSZAJÖTT... ÉLVE...
@szucsattila4035
@szucsattila4035 Ай бұрын
Honnan? Mivel fel se ment!
@LászlóZsóka
@LászlóZsóka Ай бұрын
Jaj,de szép??? Mint amikor mindenki a Kurszk katasztrófájáról beszélt,holott évtizedekkel előtte sülyedt el az Uss Tresher nukleáris amerikai tengeralattjáró.Hallott róla valaki? Ha már titkolózás!
@jakabgipsz4788
@jakabgipsz4788 Ай бұрын
Ott a pont!
@szentagostonka
@szentagostonka Ай бұрын
Szerintem Gagarin nem baleset miatt zuhant le, lehet így ölték meg, ott ez ilyen hagyomány már, talán sokat tudott és féltek elmondja.
@BMMO90
@BMMO90 Ай бұрын
nem lehet biztos.
@jakabgipsz4788
@jakabgipsz4788 Ай бұрын
@@BMMO90 Igen valószínű, hogy ahogyan kezdett elzülleni, biztosra vették, hogy egyszer kapatosan elpofázza, hogy nem járt az űrben....
@Evező-f7k
@Evező-f7k Ай бұрын
Gagarin a második első volt. Szergej Iljusin (az öreg) volt az első, a fia volt a híressé vált repülőtervező, az utasszállító polgári IL-ek atyja. Az öreg maradt a katonai légierőnél, hozzá köthető a Suhoj vadászgépcsalád tervezése. Ezen össze is különböztek, mert az öreg zokon vette hogy nem akar az örökébe lépni, mindegy, a lényeg hogy az öreg Iljusin ment először az űrbe, csak visszatéréskor tévedésből kínai területen landolt, ahol 6hónapig volt fogságban és ezt marha szar lett volna kommunikálni. Az űrverseny miatt meg kellett gyorsan egy következő szovjet, ez lett Gagarin. Volt fent, csak nem először. Majd később egy fogadáson részegen vodkával nyakon öntötte az akkor feltörekvő Brezsnyevet, majd másnap lezuhant egy gyakorló repülésen vadászgéppel
@gyulamolnar2819
@gyulamolnar2819 Ай бұрын
Aki😂 eleget szívott" már aZ kozmonauta, S földkörüli is lehet, Ja marika😅😂
@RotFox-oj4sw
@RotFox-oj4sw 23 күн бұрын
Inkább gagarinra az a megnevezés illene hogy: Az első ember aki túl élte az űrből való vissza jutást
@GameOver-zg7sm
@GameOver-zg7sm Ай бұрын
Bear Grylls volt az első! Pont!
@jakabgipsz4788
@jakabgipsz4788 Ай бұрын
Nem! Chuck Norris volt az első
@janosarmas2704
@janosarmas2704 Ай бұрын
Jól adod elő én az utolsó szóig elhiszem mert ismerem a testvéri orosz világot !😂🤣🤣
@ldsman1global587
@ldsman1global587 23 күн бұрын
Ja, az amerikaiak meg vagy húszszor járkáltak a holdra meg vissza - mintha a sarki boltba mentek volna - 60 évvel ezelőtt, aztán meg azóta sem akartak (tudtak) visszamenni mind a mai napig?!?!
@jozeftoth6761
@jozeftoth6761 Ай бұрын
Gagarin azért is lett kiválasztva a legutolsó választásokon,mert egyszerű - szegény családból származott - jobban eladható volt a kommunista vezetés szerint - mint a "nép" gyermeke :-)
@monikakalmar1818
@monikakalmar1818 Ай бұрын
158 cm helyes kis cukorfalat...
@user-ob9vj5kw7d
@user-ob9vj5kw7d Ай бұрын
nem Laika volt az eslo kutya, tobb mint 70 kutyat lottek fel Laikaval egyutt, nezz utana
@leventeszecsi7237
@leventeszecsi7237 Ай бұрын
Sokakat lőttek már ki Gagarin előtt is, csak azokat nem tudták élve visszajuttatni a szovjetek. Persze eltitkokták, mint minden mást is.
@LászlóZsóka
@LászlóZsóka Ай бұрын
És az USA is benne volt ,főleg a CIA.😂😂😂
@jakabgipsz4788
@jakabgipsz4788 Ай бұрын
Ahogyan mindenki más is...
Chivruay hágó - A Gyatlov esemény 2.0
15:42
Marcello On Tour M.O.T.
Рет қаралды 41 М.
Európa különleges FÖLDRAJZI pontjai
13:06
Marcello On Tour M.O.T.
Рет қаралды 82 М.
Gagarin - mítosz és valóság - Schuminszky Nándor
24:37
Bánsági Andor történész
Рет қаралды 52 М.
Autókereskedők - kritika
16:48
Marcello On Tour M.O.T.
Рет қаралды 177 М.
114. A léghajók aranykora: luxus és óceánrepülés
22:01
Aeropark Budapest
Рет қаралды 85 М.
Cringe faktor #14 - ROLEX SUBMARINER
24:16
Marcello On Tour M.O.T.
Рет қаралды 44 М.
Ilyen kalandosan érkeztek a Malév Tu-154-esei 50 évvel ezelőtt (Ep. 298)
39:48
A leghosszabb végig vezethető útvonal
11:15
Marcello On Tour M.O.T.
Рет қаралды 65 М.
Halál az űrben (2/3)  |  #45  |  ŰRKUTATÁS MAGYARUL
22:03
Űrkutatás magyarul
Рет қаралды 157 М.