HAMILTON VS VERSTAPPEN! | TRIÓ! EPISODE

  Рет қаралды 60,625

TRIÓ!

TRIÓ!

Күн бұрын

Пікірлер: 191
@s-hgbda-1852-a
@s-hgbda-1852-a 2 жыл бұрын
Pár pontosítás, eléggé régen benne vagyok a sportba, legalábbis mint szurkoló, régóta követem a száguldó cirkuszt. Mazepin a Haas versenyezője, a főszponzor az URALKALI, amely az apja tulajdonában áll. Apja kérés volt fia versenyeztetése. Mazepin a mezőny leggyengébb csapatában ül, amely nagyon messze van már csak a 9. csapattól is. Szóval nem egyszerű vezetni, Mick Schumachernek azonban mégis jobban megy, szóval valóban van hová fejlődni Nikitának, de talán egyre jobb. Van még ilyen példa Aston Martin csapatban Lance Stroll, akit szintén az apja fizetett be, viszont ő alapvetően egy jó versenyző. Ábelnek abban igaza van, hogy a középmezőny csatája a legizgalmasabb, akik talán jövőre feljebb lépnek, így még többen küzdhetnek a címért. Költségvetési plafon pedig továbbra van, ez egy max. pénzösszeg, amit költhetsz, ez a kis csapatok számára segítség. A presztízs mellett pedig rengeteg technológia szivárog ki az autógyártásba, főleg köszönhetően a hibrid-technológiának. Ezek nagyjából csak a Forma 1-nek köszönhető. Russell Hamilton autóját kapta meg, nem pedig Bottas-ét, a Brit koronavírusos volt, így beült Russell az autójába. Elég szerencsétlen volt, egy boxkiállás során (ugye 4 új gumit kapnak), őt viszont csapattársával együtt hívták ki (double-stack) és Bottas gumijait rakták rá Russell autójára sajátjaival vegyítve. Aztán lassú defektet kapott és újra a boxba hívták, szóval alig szerzett pontot azon a futamon, ahol nyerni kellett volna. Egyszer meghívhatnátok akár Wéber Gábort, aki a legjobb ért Magyarországon a Forma 1-hez. Esetleg Bereznay Danit, aki magyar esportoló 2. is lett virtuális f1-es bajnokságban a világon.
@matetomor275
@matetomor275 2 жыл бұрын
+1
@lucassnow9031
@lucassnow9031 2 жыл бұрын
+pontosítások: Nem elég a "bevenni "magad az F1-be, el kell érned a "Super license"-et, 12 pont kell, amit f4-f3-f2 szerepléseid során szerzel. A Ferrari most azért középmezőny, mert 18-19-et szarrá csalták a motorjaikkal, így most a szarból próbálnak várat építeni, mivel teljesen új motort kellett építeniük, ami fos lett sajnos. A Renault, ha nem is a nevén, de még az F1-ben van, mert csak átbrandelték a Renaultnak a sport autó cége nevére, az Alpine-ra. +érdekesség: A Forma 1 elődje a Grand Prix volt, ami már a 1900as években kezdődött, és az első győztese magyar volt, Szisz Ferenc.
@birotamas7131
@birotamas7131 2 жыл бұрын
Így van ezeket én szerettem volna leírni de máris megelőztek, de még van egy pár Hamilton fizetése 72-74 millió EURÓ körül mozog (futam győzelmektől és még pár paramétertől függően), Verstappen pedig idén 42 millió dollárt keresett bónuszokkal (és nem ebben nincsenek benne a szponzorok). Egyébként lehet más motorsportból is kvalifikálni F1-be de még sosem történt meg. Legtöbbször F1, F2-ből visznek el másik autósportba mert az F1 a világ egyik legkeményebb autósportja. Az idei évtől ''költségsapka'' van bevezetve és az elkövetkezendő években 5 millió euróval kevesebb lesz egészen 2023-ig szóval idén 145 millió dollár a költségsapka és jövőre 140 millió 2023-ban pedig már ''csak'' 135 millió dollár lesz ami F1-ben kis pénznek számít a Mercedes 2019-es összköltsége 442 millió dollár volt.
@yoda8504
@yoda8504 2 жыл бұрын
@@lucassnow9031 meg egy kis érdekesség, a hungaroring elott a nepligetbe is tartottak versenyt még az f1 elott :)
@todrii2765
@todrii2765 2 жыл бұрын
+1 az Audi meg a Porsche csak szponzorként száll be, motorgyártóként csatlakoznak 4 év múlva
@abeltoth83
@abeltoth83 2 жыл бұрын
Schumacher egyébként az egyik barátjának a lánya miatt ment a szűz hóra, mert elesett (a lány) és neki akart segíteni és akkor esett el. Nem azért mert vagánykodni akart vagy adrenalin miatt, hanem jót akart csinálni, de sajnos nagyon rossz vége lett.
@fokikis4840
@fokikis4840 2 жыл бұрын
A Drive To Survive-ról annyit, hogy maguk a pilóták is mondták, hogy nagyon sok jelenete túl van dramatizálva. És Mazepinről meg annyit, hogy azért, mert az apja nagyon gazdag, attól még kell neki egy ún. Super License, és adott pontszám után versenyezhet a Forma-1-ben
@matetomor275
@matetomor275 2 жыл бұрын
Hát igen igen, csak hát ugye 2 és fél perc alatt nem lehet mindent kigyűjteni, még azt se hogy hány csapat van, nem hogy még a super license-t.
@tamaselkoulali
@tamaselkoulali 2 жыл бұрын
Schumacher családja azt mondja:,, Amikor versenyzett Ő védett minket a médiától, most meg mi Őt."
@hoooooooo899
@hoooooooo899 2 жыл бұрын
Sziasztok! Szerintem legyen még egy adás és hivjátok meg Wéber Gábort
@zbotiii871
@zbotiii871 2 жыл бұрын
Azta! Ez egy jó ötlet! 😃
@annafeher916
@annafeher916 2 жыл бұрын
A saját érdekükbe, inkább ne. Gábor nem ez a szint.
@klmszucs7287
@klmszucs7287 2 жыл бұрын
Ez rohadt jó ötlet
@klmszucs7287
@klmszucs7287 2 жыл бұрын
Ez rohadt jó ötlet
@brekkencs2210
@brekkencs2210 2 жыл бұрын
Sziasztok! Nagyon tetszett nekem ez a téma, az F1 ről nagyon sokat lehet beszélni. Én még ebben a témában megnéznék egy beszélgetést Bereznay Danival is, ezeken kívül amiket ti elmondtatok még az eSportról is tudna mondani jó pár dolgot. (Vagy Szujó Zoltánt, Weber Gábort,Michelisz Norberttet, Palik Lászlót.)
@raczszili9742
@raczszili9742 2 жыл бұрын
Olyan jó, hogy újra rendszeresen van podcast!
@ZalanIpacs
@ZalanIpacs 2 жыл бұрын
Most itt a forma 3-ban van egy magyar Tóth László személyében. Most igazolt egy kicsit jobb csapatba mint 2021-ben
@Morgo117
@Morgo117 2 жыл бұрын
Sziasztok! Tetszett az adás, és még csak véletlenül sem szeretnék kötekedni, csak egy kis infó (hátha valakit érdekel) arról hogy milyen feltételekkel lehet valaki f1-es pilóta, ami igazából nem "F1-es pilóta engedélyt" jelent, hanem ez a valóságban úgynevezett Super License néven megtalálható, legmagasabb nemzetközi versenyengedély, amely engedéllyel az illető jogosul résztvenni minden FIA álltal megrendezett vagy felügyelt versenysorozatban, de az F1-ben való részvételhez elengedhetetlen. Ahoz hogy ezt az engedélyt valaki megszerezhesse, pár feltételnek meg kell felelnie, amit semmilyen módon nem lehet pénzért kiváltani! Fontos hogy valóban nem lehet kiváltani hiszen legyen az adott személynek bármilyen "szponzori" támogatása vagy bármennyi pénze, az FIA-nak (Nemzetközi Automobil Szövetség) semmi köze nincs az F1-es cspatok szponzori megállapodásaihoz, ezeket a versenyengedélyeket pedig a fent említett szövetség (FIA) állítja ki. A feltételek: -18+ -Érvényes közúti vezetői engedély (MO: B-kat) -Minden Super License kérelmezőnek legalább 2 évet kell eltölteni valamyelyik utánpótlás-széria mezőnyében (eredménytől függetlenül) -Az FIA álltal előírt pontrendszerben, legalább 40 pont elérése amit különböző alsóbb kategóriában elért eredményekkel lehet megszerezni. Pl.: Forma-3 európabajnoki második hely= 20pont még az 1.hely= 40pont, de az F2-ben például a világbajnoki pontverseny végén az 1.-2.-3. helyezett automatikusan jogosult a Super License megszerzésére,de a 4.-5.-6. stb. is szerez pontokat (csak odáig el kell jutni :D) ezek mellett az indycar aktuális nyertese szintén elegendő, A GP2 nyertese és az aktuális 2. helyezett is jogosult a license megszerzésére, és ezen kívül van még sok bajnokság ahol lehet gyűjtögetni a pontokat. - Telseíteni kell legalább 300km-t tesztek és edzések során F1-es autóban ülve. (Ezt például az F1-es csapatoknál tesztpilótaként lehet teljesíteni.) -Ezen felül a Super license-nek van egy alapára és egy éves megújítási díja amit szégyen szemre nem tudok pontosan de nagyjából 15-20 ezer euró/év (de leht hogy már több) (funfact: minden világbajnoki cím után még 1x ki kell fizetni ezt a díjat évente, tehát Lewis Hamilton 7x-es világbajnok 7x 20ezer eurót köteles fizetni a license megújításáért minden évben!) Ha egy versenyző ezeket a feltételekt teljesítette, és megfelel minden egészségügyi, fizikai és mentális elvárásnak, akkor de csak is ezek után jöhet szóba apuci pénze amivel bevásárolhatja magát egy F1-es csaptba.(lásd MazeSpin, Stroll, és azért még van egy két pilóta aki ma nem ülne F1-es autóba apuci nélkül ) Működnek azonban olyan junior programok mint pl a Mercedes, vagy Red Bull junior program ahová gyűjtik a tehetséges fiatalokat, még akkor is ha nincs mögöttük anyagi háttér, egyszerűen csak tehetségesek, és amikor úgy gondolják hogy megérett a versenyzésre, akkor az F1-es csapat tesztpilótájaként alkalmazzák pár évig, majd lehetőséget is kaphat egy csapatban, Pl.: Alex Albon ,Red bull-toro rosso. Persze ahhoz hogy bekerülj egy ilyen programba, rendkívül tehetséges pilótának kell lenned már kb 6 éves korodban is! Az amit említettetek, hogy jó lenne magyar versenyzőt is látni, egy elég érdekes téma, ugyanis amennyiben egy magyar fiatalember megszerezné a Super License-et(ahogy ez már történt korábban többször is) valymi kevés esélye lenne bekerülni egy F1-es csapatba mivel kis országunk teljes autósport költségvetése , és a televizíó és egyéb szolgáltatásokban kimutatott nézettsége, és a szponzori potenciál nagyon kicsi egy F1-es cspat éves költségvetéséhez képest, ami az F1-es csapatok számára pénzügyileg nem túl vonzó. (Nyílvána van olyan személy magyaroszágon is aki be tudná magát vásárolni egy csapatba, de valljuk be őszintén, hogy elég szarul nézne ki Lőlőke egy F1-es Ferrariban... :D ) Márpedig, bármilyen rossz is ezt elismerni de az F1 nagyjából 30 éve (vagy több) csak a pénzről szól! Kis ország vagyunk, ez van... Anno Baumgartner Zsolt-ot 2004-ben állami támogatással ( hozzávetőlegesen, mindennel együtt kb 3 milliárd forint) sikerült szerződtetni a Minardi csapatához. Ilyen mértékű támogatást magyar pilóta azóta sem kapott. Persze Zsolt jókor volt jó helyen, és minden feltételnek megfelelt az F1-es szerepléshez! (csak azért írom hogy nehogy valaki azt higgye hogy kicsit is lenéző stílusban szeretnék írni Zsolt teljesítményéről vagy ilyesmi, szó sincs errlő!!) Remélem nem volt túl unalmas :) Esetleges helytelen állításokért előre is elnézést kérek! :) További sok sikert nektek!
@Cdanny-
@Cdanny- 2 жыл бұрын
Ez a tema amúgy nagyon jó volt főleg hogy én sosem nézek F1 et de nagyon érdekesnek találtam és eléggé sok kérdésem meg válaszolta köszike 👌
@gerizon_
@gerizon_ 2 жыл бұрын
Sziasztok! Következő témának hozhatnátok a filmek-film rendezés és társai dolgot, szerintem nagyon izgalmas lenne, lehetne benne ,,behind the scene'' is, nagyon érdekes lenne és biztos sok embernek tetszene hogy pl egy akció filmet hogyan készítenek el.
@annasch.6725
@annasch.6725 2 жыл бұрын
Ábel: Bocsánat most én vagyok a leglaikusabb a témában. Én: Miért az elején nem te mondtál egy csomó adatot fejből az elején?
@peterfabian5561
@peterfabian5561 2 жыл бұрын
A kamerakrol beszelt, nem a versenyzokrol/csapatokrol
@balinttoth8163
@balinttoth8163 2 жыл бұрын
sziasztok, én szivesen meghallgatnám azt ,hogy ,hogy működik a sponzoráció dolog mi a menete ,hogy folyik egy beszélgetés stb ( részletesen modon , pénz téma nélkul nyilván mert az magányügy)
@ma5yika266
@ma5yika266 2 жыл бұрын
A leggyorsabb f1 autó egy Honda volt, viszont szárnyak nélkül egy só sivatagban 398.477 km/h érte ezt el.
@marcellkoch1199
@marcellkoch1199 2 жыл бұрын
te jó ég, ezt nagyon vártam!!💯💯
@matyasszigethy243
@matyasszigethy243 2 жыл бұрын
Ezt az adást megnézném Wéber Gabival. Kis pontosítások és sok pluszt adna hozzá!!!
@bencetulipan6271
@bencetulipan6271 2 жыл бұрын
Super super max max max
@nekedcsakmilan795
@nekedcsakmilan795 2 жыл бұрын
A hegymászásról beszélhetnétek vendéggel, azt nagyon adnám😍
@berekbarna2534
@berekbarna2534 2 жыл бұрын
41:02 volt rajta sisak, sziklaba verete be a fejét és egy gopro volt a sisakján de akkoriban még fém csavarral volt rögrítve ezért beleszúródott a fejébe
@dwarfmafia
@dwarfmafia 2 жыл бұрын
Ez szomorú volt, hogy 0 informálódás után csak laptopból megy a felolvasás
@csaklaci201
@csaklaci201 2 жыл бұрын
Teljesen egyet értek plusz amit felolvasnak az is a legtöbb hülyeség
@OskarToth
@OskarToth 2 жыл бұрын
Sziasztok a téma az egyik szívugyem, 2005 óta nézem az F1-et. A jovobe a szexualis felvilágosításról, vélemény a Szexoktatás (Sed education) címu sorozatrol, ha látátok.
@viktoriamolnar5852
@viktoriamolnar5852 2 жыл бұрын
Sziasztok. Nagyon jó adás volt. Én meg annyival kiegeszíteném hogy esetleg reagálhatnátok a közelmúlt legjobb f1 es pillanataira, vagy a legdurvább ütközésekre. Csak egy ötlet. Egy Alonso drukker 😉
@tagschererbalazs8505
@tagschererbalazs8505 2 жыл бұрын
Ezt előre érzem hogy egy háború kezdete
@justBlanka
@justBlanka 2 жыл бұрын
Én semennyire nem értek ehhez a témához és sohase tudott lekötni de nagyon élvezetes volt hallgatni ettől függetlenül, ahogy beszéltek róla. Szerintem úgy jók a podcastjeitek ahogy vannak, az építő jellegű kritikát biztos megkell hallgatni de nem véletlen, hogy ti vagytok a kamera előtt nem pedig mások úgyhogy csináljátok úgy ahogy jön. Akinek tetszik annak tetszik, akinek nem jön be annak nem jön be. Úgyse fogtok tudni mindenki kedvére tenni, a lényeg hogy élvezzetek beülni a stúdióba és csinálni ezt az egészet. Addig van csak értelme míg élvezitek, utána már csak elvesztegetett idő. Hajrá tovább, én úgy imádom az egészet ahogy van, ezt a lökött hármast!!!
@myoka85
@myoka85 2 жыл бұрын
Én ugyan nem vagyok hatalmas F1 rajongó, de annyit hozzá tudok fűzni érdekességképpen, hogy a legtöbb F1 autó alkatrészeit ugyanazok a cégek gyártják. Igaz a megrendelőknek külön fejlesztőik és designereik vannak. Dolgoztam egyszerre Haas, Honda, Ferrari, Mercedes, McLaren, Alpine, Aston Martin munkákon is egy cégen belül. A Forma1-be nem csak presztízs miatt szállnak be a nagy autóipari vállalatok, hanem azért is ,mert nagyon jó terep nekik az új technológiák tesztelésére, ezáltal tudják fejleszteni a kereskedelmi forgalomba kerülő járműveiket is.
@Pancsi0328
@Pancsi0328 2 жыл бұрын
Hú srácok, szerintem nem kellene erőltetni olyan témákat, amelyekben nem vagytok jártasak, vagy legalább készüljetek fel belőle normálisan. Nagyon sokan néznek benneteket, és most több ezer ember fals információkat hallott az F1-ről, mert arra nem vettétek a fáradtságot, hogy utána olvassatok. Nem szedem pontokba ezeket, mert előttem már többen is megtették. Ez gáz volt.
@kpatakipetra011
@kpatakipetra011 2 жыл бұрын
Én csak annyira kötnék bele (abszolút nem rosszbol) de szerintem nem kell mindenért bocsánatot kérni és azt mondani hogy ezért megköveznek! Így jó ahogy mondjátok és kész! Akinek nem tetszik ne nézze! #szeretematriot💯
@dominikdaubner2388
@dominikdaubner2388 2 жыл бұрын
Nagyon jók vagytok soha ne haggjátok abba
@marcellkoch1199
@marcellkoch1199 2 жыл бұрын
ki nézte a zöld karikákat, hogy ki beszél?💯
@markaraketaliga
@markaraketaliga 2 жыл бұрын
Egy kis ötlet:magyar vasút hálózat hátrányai előnyei stb (jó volt a podcast
@arminpapp5399
@arminpapp5399 2 жыл бұрын
A Schumacher dologhoz tegyük azt hozzá: hogy egy kisfiún akart segíteni aki eltévet. Sisak az volt rajt de nayg volt az ütés
@sigmundszabo2583
@sigmundszabo2583 2 жыл бұрын
Hello, vannak nem tul pontos infok de osszesegeben nagy elvezheto az adas, igy tovabb!
@gretakerekes2373
@gretakerekes2373 2 жыл бұрын
Nekem nagyon tetszett, már vagy 5,5 éve követem a forma 1et rendszeresen, kiskoromban nekem is olyan volt, mint amit Henry is említett meg Ábel, hogy vasárnap délutánonként mindig ment otthon, apukám nézte én pedig aludtam az autók hangjára. 😅 #orangearmy
@robertlaszlo2282
@robertlaszlo2282 2 жыл бұрын
Legjobb téma urak
@szmarci172
@szmarci172 2 жыл бұрын
Nagyon tetszett a téma meg azelőadás és a következő téma lehetne a motocross
@707avril
@707avril 2 жыл бұрын
Nagyon örülök, hogy visszatértetek és bombáztok minket a tartalommal, köszönjük😁😁😁😊
@kokenygabor5473
@kokenygabor5473 2 жыл бұрын
Hát urak előbb a témában kéne jártasnak lenni aztán podcastet csinálni valamiről, mert ez így nem túl jó
@esztercsengelaczko7775
@esztercsengelaczko7775 2 жыл бұрын
Végre a kedvenc témám! F1!
@zsoltborbely5420
@zsoltborbely5420 2 жыл бұрын
Henry hozta a témát,Ábel beszél.😂
@kisspeter2049
@kisspeter2049 2 жыл бұрын
Nagyon jo lett,csak igy tovább! 12:26 Henry:Turbo motoros 1.6🤣
@redei-nagydomonkos1153
@redei-nagydomonkos1153 2 жыл бұрын
Tényleg 1.6-os single turbós hibrid motorokkal mennek.
@adamtoth9359
@adamtoth9359 2 жыл бұрын
Meglepőttem hogy van f1 és de örülök neki, nem roszból de egy kicsit sok pontatlanság van benne.De nagyon jó lett és csak így tovább 😛😛😜
@anorexiasnosika4176
@anorexiasnosika4176 2 жыл бұрын
40:55 nem néztem mégtovább, sziklába verte a fejét és a goproja betörte a koponyáját, magyarul ha nincs a gopro akkor kisebb sérülésekkel megossza mert volt ugye rajta sisak. Én igy tudom ha nem így van javitsatok ki
@nandorperei4605
@nandorperei4605 2 жыл бұрын
Podcast ötlet lehetne egy legós rész
@kpeet761
@kpeet761 2 жыл бұрын
Pár pontosítás tőlem is, én is elég rég óta benne vagyok a sportban és tanulmányozom azt... A 2021-es Abu Dhabi Grand Prix végén nem Schumacher ütközött bele a falba és nem is Mazepin, ami miatt Verstappennek egy kedvező Safety Car adatott meg, hanem a Kanadai származású Nicolas Latifi a Williams-nek a másodpilótája.
@armi9313
@armi9313 2 жыл бұрын
Erre nem számítottam, még meg sem néztem, de ez már a kedvenc részem!
@armi9313
@armi9313 2 жыл бұрын
Végig néztem, és hát csalódnom kellett :((a cím teljesen clickbaít a videóban rengeteg volt a tartalom mentes beszélgetés és a röhögcsélés, az F1-re csak érintőlegesne tértetek ki a Hamilton vs Verstappenre pedig EGYÁLTALÁN NEM (amivel nincs nagy baj, de ha ez a cím akkor legalább pár mondatot beszélhettetek vonla róla). Egyébként nagyon szeretem ezeket a podcasteket, az eleje óta nézem az összeset, de ez nem volt szép tőletek (a cím).
@mysti6565
@mysti6565 2 жыл бұрын
Nagyon jó videó lett, mint mindig, viszont szerintem visszatérhetnétek a "nincs semmi vágás" hozzáálláshoz.
@gasparszentannai4414
@gasparszentannai4414 2 жыл бұрын
Ürkutatàssal kapcsolatban legyen podcast.
@adamgonda7530
@adamgonda7530 2 жыл бұрын
Egy kicsi pontosítás, hogy a versenyzők direktben nem a csapatfőnökükkel kommunikálnak hanem egy külön ember van erre, A mercedesnel Toto Wolf kicsit többet szól hozzá a versenyhez mint más csapatfőnökök, de alapvetően ha Hamilton beszól a Boxba nem Totoval beszél, de az adás egyébként nagyon jó lett!!
@antoniakovacs2386
@antoniakovacs2386 2 жыл бұрын
Nagyon vártam már ezt az adást és én is minden évben kilátogatok, viszont ha jól tudom ti Padockba voltatok az F1-en és azért onnan lehet a legkevesebbet látni szinte, mi azért a tribünön (attól függ nyilván hogy melyiket ülsz) sokkal jobban látunk, és szerintem a hangulat is nagyobb lehet pár fokkal (nyilván nincs viszonyítási alapom) de egyszer mindenképp próbáljatok ki egy tribün jegyet a pálya egy más részére is😀😀🏎
@danielcsilleri5168
@danielcsilleri5168 2 жыл бұрын
Ez így 1:30 kor kellett nekem XD Nagyon nagy lett :)
@ertekelesgoogle6499
@ertekelesgoogle6499 2 жыл бұрын
Mennyire toxikus tud lenni ez a F1 rajongótábor pár hiba miatt. Nem egyetemen tanítanak a srácok. Nézzetek az egészre úgy, mintha egy kocsmában egy sör mellett ez a téma jönne és ennyit tudnak róla. Nem lehetnek mindenben szakértők.
@matetomor275
@matetomor275 2 жыл бұрын
A pár hiba alatt mit értesz? Azt hogy azt sem tudják hogy hány csapat van? Ha valamihez nem értek akkor nem beszélek róla, nem? Vagy csak én gondolom így? A toxikusságról annyit, hogy megnéznek két forma 1x1, vagy ground effect videót és máris 3x többet tudnak mint most, csak hát ugye egy olyan videó 10p, és hát ugye 2 és fél percnél nem foglalkozunk egy adással.
@zsoltborbely5420
@zsoltborbely5420 2 жыл бұрын
Ezt már nagyon vártam!!!!!!
@btnd_holczer6210
@btnd_holczer6210 2 жыл бұрын
Ezt vártam. Ez a trinyó.
@bartharichard9256
@bartharichard9256 2 жыл бұрын
Fhuu, szeretem a podcastjeiteket, de itt már túlságosan belementetek olyan témákba amibe "bele tört a bicskátok" , és így néhá már "gázos volt hallgatni" (tudom erős szó), amiket mellé lőttetek. :/ Ha ilyen témákat érintetek akkor legközelebb érdemes lenne kicsit mélyebben bele nézni vagy kerülni a sporton belül ezeket a mélyebb témákat, és megmaradni csak a rajongó téma szintjén. Amivel semmi baj nem lenne hisz nem kell hozzá érteni. (csak építő kritika ként szánom, mert a podcastjeiteket ettől az adástól függetlenül tényleg bírom.)
@harcos4433
@harcos4433 2 жыл бұрын
Lehetne egy olyan adas ahol a top 10 legnézetebb sportokat beszelitek ki ez csak egy ötlet tök jó lenne🇭🇺⚽️🏓
@hzsomvlog3022
@hzsomvlog3022 2 жыл бұрын
Sziasztok Triós srácok! Szerintem készíthetnétek egy podcastet a mostani sorozatokról.Pl: Squid game
@arminpapp5399
@arminpapp5399 2 жыл бұрын
Azért azt tegyük hozzá hogy Mazepin autója konkrétan a tavalyi összetákolt haas. 8kg-val több mint a csapatársa autója. Attól függetlenül nem lenne itt ha apuci nem lenne gazdag de azért na.
@szaboandras04
@szaboandras04 2 жыл бұрын
nagyon jo tema
@Gabesz0602
@Gabesz0602 2 жыл бұрын
A Budget már idén is be volt vezetve, most pontosan nem tudom de ha jól emlékszem 145M dollár volt amit fokozatosan visznek le és a Ferrarinál amit a Henry említett ez volt a probléma, mert ebbe az összegbe minden nemű ktg beletartozik (a k+f és a javítás is). Valamint egyenlő autókról nem volt szó, az csak az F2-ben és alatta van 😁
@Szabi.gameplay.
@Szabi.gameplay. Жыл бұрын
39:22 russel lerékcseréjét elrontották mert bottas gumijait rakták fel a kocdijára meg utána volt egy defektje amivel sokat vesztett de attól még jó volt a videó😊
@Szabi.gameplay.
@Szabi.gameplay. Жыл бұрын
+ 41:22 senna, prost hakkinen lauda, james hunt , 2000 es években palik laci 😂😂
@Szabi.gameplay.
@Szabi.gameplay. Жыл бұрын
Mármint a legjobbak
@Szabi.gameplay.
@Szabi.gameplay. Жыл бұрын
Vettel
@lidiahusti2002
@lidiahusti2002 2 жыл бұрын
Ez nagyon jó volt 😀❤️
@polocz97
@polocz97 2 жыл бұрын
Kicsit jobban utána járhatnátok a témának, vagy hívni valakit aki jártas benne, mert borzalmasan sok téves információt közöltök legyen az statisztika, szituáció, személy, pénz... Ha specifikus témával készültök akkor ennél több kéne
@Gabesz0602
@Gabesz0602 2 жыл бұрын
BARNIIIII.... Egy világ tört össze bennem most 😭😂😂
@endre1468
@endre1468 2 жыл бұрын
Kovetkezo tema : Ronaldo vs Messi :D
@heyhayHU
@heyhayHU 2 жыл бұрын
Más kategóriákból is jöhet autóversenyző a lényeg az, hogy meg legyen a szuperlicenc pontjai.
@Milann8
@Milann8 2 жыл бұрын
Figyeljetek... Örülök, hogy hoztok ilyesfajta témákat is DE... Én aki nagyon régen követei a sportot amit itt hallottam sok mindenröl az nem szégyen hanem inkább gyalázatos... Máskor inkább nézzetek jobban utána a dolgoknak, és szerintem maradjatok az érdekes nektek megfelelő témáknál. Nyilván lehet ilyenről is beszélni de akkor amit az elöbb említettem, TÖBB FELKÉSZÜLTSÉGET igényel ez a téma... De például nekem, meg szerintem sok más embernek is amiket itt említettetek pl: Mazepi csapattársa Latifi ilyesmik... Egy f1-ről való podcast-et inkább hallgatok más ezzel foglalkozó csatornákról nem tőletek (no offense).. Szerintem maradjatok a nektek megfelelő témáknál.
@robert2874
@robert2874 2 жыл бұрын
igaz
@solkim1721
@solkim1721 2 жыл бұрын
Teljesen egyetértek. Már az elején is mikor találgatták hogy 28 vagy 22 pilóta van a mezőnyben, meg hogy Mazepin csapattársa csapta oda meg stb. Egy jópár Ground Effect adás után nem volt a legkellemesebb ezt hallgatni.
@Milann8
@Milann8 2 жыл бұрын
@@solkim1721 Így van! Vagy egy Forma1x1- csatornárol tényeket/érdekességeket... Azt ki kell mondani, hogy én túlzás nélkül, felbasztam magam ezen a videón...
@norwy
@norwy 2 жыл бұрын
Renault van most Alpine néven nem?
@micimackomezesbodone2174
@micimackomezesbodone2174 2 жыл бұрын
De igen!
@danieliszlai4672
@danieliszlai4672 2 жыл бұрын
Ugy van az egész hosy a gokart utaán be kerülsz egy junior csapat ba pl.redbull és akkor annak versenyzel még akkor is ha kicsi csapatonal vagy mint f2. És akkor ugy juthatsz feljebe ha jol teljesítesz a versenyeken az f3-f2 és most nem védeni akarom Mazeppint de ő az f2 ben azért elég jo volt persze amikor be került hassba akkor az apja meg vette.
@patrikhencz5106
@patrikhencz5106 2 жыл бұрын
Verstappen f3-bol egyből felkerült.
@heavell003
@heavell003 2 жыл бұрын
A Ferrari azért "lassú", mivel pár éve kiderült, hogy nem volt minden rendben a motorral és emiatt nagyon durva büntetéseket kaptak, kb nulláról kezdték újra, az utána lévő évben örültek ha pontot tudtak szerezni (10./jobb helyezés).
@ZalanIpacs
@ZalanIpacs 2 жыл бұрын
4-5 évesen kell kezdeni gokartozni majd ha tehetséges vagy akkor esetleg felkerülhetsz f4-be majd onnan f3 majd f2 és utána jutsz f1-be. kb 2 milliárd forint kell, hogy el juss f2-be
@adrianjakly5097
@adrianjakly5097 2 жыл бұрын
Azt hozzátenném hogy a Renaultnak van F1 csapata,az Alpine
@dinnyemag
@dinnyemag 2 жыл бұрын
A pilótáknak nem a gyorsulás a veszélyes, hanem a hirtelen megállás, mondjuk a falban...
@matetomor275
@matetomor275 2 жыл бұрын
Már maga az veszélyes, hogy ők ezt csinálják.
@danyxtoth5081
@danyxtoth5081 2 жыл бұрын
engem mondjuk érdeklene a drift téma piksolty kevin vagy hetyési zsolti társaságában.
@akosjager8943
@akosjager8943 2 жыл бұрын
Nekem tetszett, viszont a balesetekről hallgattam volna egy kicsit
@sandor569
@sandor569 2 жыл бұрын
Nem kötekedésből, de tényleg: ezután ha egy témáról csináltok podcast-et légyszi légyszi nézzétek valahogy jobban utána, mert szerintem a mondandótók nagy része nem volt helyes. Rengeteg rossz dolgot mondtatok. Ismétlem nem rosszból írom.
@csak13133
@csak13133 2 жыл бұрын
1:43-ig lehetett bírni. Mindig érdemes nézni az F1-et annak aki ért hozzá....
@Andoniisz
@Andoniisz 2 жыл бұрын
Labdarúgásról lesz podcast?
@krisztianfulop7066
@krisztianfulop7066 2 жыл бұрын
Nincs merch?
@matulamatulinsky134
@matulamatulinsky134 2 жыл бұрын
Csinalhatnatok egy videót a szerencsejatekrol.
@balasilevente2185
@balasilevente2185 2 жыл бұрын
Nagyon jó lett a podcast de Grosjean Bahrainban gyulladt ki és Mazepin meg F2-es bajnok
@balasilevente2185
@balasilevente2185 2 жыл бұрын
Bocsánat lehet Abu Dabiban gyulladt ki
@haratiklevente5062
@haratiklevente5062 2 жыл бұрын
mvm===== Mészáros Várkonyi Mészáros
@micimackomezesbodone2174
@micimackomezesbodone2174 2 жыл бұрын
2022 Forma 3ban szerepel tóth lászló a charouz csapatnál. Neki tudunk szurkolni😊
@zsoltklmnstb_2313
@zsoltklmnstb_2313 2 жыл бұрын
Orosz vs Ukrán konfliktusrol csináltok vidit?
@ZalanIpacs
@ZalanIpacs 2 жыл бұрын
Régen a Ferrari költött a legtöbbet. Most bevezették a kölcségsapkát minden csapat 145 millió eurót költhet.
@matetomor275
@matetomor275 2 жыл бұрын
Ez nem teljesen van így... A költség vetésben nincs benne a 3 legdrágább fizetés, és azt hiszem hogy a marketing költségek sem, dehát igazából semmit sem ér, ha elírják egyéb költségnek az új hajtásláncot.
@satljgamer4390
@satljgamer4390 2 жыл бұрын
Vannak trio-s termekek?
@danielskornyak248
@danielskornyak248 2 жыл бұрын
sziasztok egy kis e-sport mi a véleményetek???
@pistaeros925
@pistaeros925 2 жыл бұрын
Hajsza a túlélésért a címe azt hiszem a sorozatnak
@csaklaci201
@csaklaci201 2 жыл бұрын
Nem tudom ha nem értetek hozzá szerintem hagyni kéne még arrol is rosz infot mondanak amit f1 oldalán meglehet nézni
@matedosa6059
@matedosa6059 2 жыл бұрын
Talán kicsit jobban felkészülhettetek volna mert nagyon sok butaságot mondtatok építően mondom ezt
@emesebalogh3042
@emesebalogh3042 2 жыл бұрын
Én minden évbe megyek forma1-re😃
@freyhuba1089
@freyhuba1089 2 жыл бұрын
El árulom! A Kosher Energy Drink! Indít egy F1-s csapatot! És magyar a tulaj 🤷🏽‍♂️.
@dorothy0485
@dorothy0485 2 жыл бұрын
Elnézést de mi van magyarország kedvenc sorozatával??
@akosvargyasi-ilyes6261
@akosvargyasi-ilyes6261 2 жыл бұрын
Drón is van a mozgoképeknél
@bebeb.8965
@bebeb.8965 2 жыл бұрын
Mazepin és egyébkén mindenki más is, azért versenyezhet mert megvan neki az úgynevezett SUPER LICENSZ. Ehez kell bizonyos mennyiségű pont amit a f2, f3-ból lehet szerezni. Szóval nem az apja fizette be őt.
@dr3ke635
@dr3ke635 2 жыл бұрын
Ugyan megszerezte a Super Licensz pontokat, de a Haas főszponzóra az Urakli az apja tulajdonában van és emiatt az apja kb lefizetette a Haas-t, hogy vegyék be Mazepint, mert egyébként maradt volna az F2-ben
@pasckey_off
@pasckey_off 2 жыл бұрын
Russell azért ment akkor a Mercibe, évközben, mert Hamilton kovidos volt. Merci dupla kerék cserét akart, es összekeverték a Bottas kerekeit a Russellével.
@hosualex2001
@hosualex2001 2 жыл бұрын
Sziasztok! En ugy tudom hogy Schumacher sisakot hordot es volt rajta egy gopro es a sisak volt szar anyagbol es gopro torte be a sisakjat.
@mohammadihsaneljaber5108
@mohammadihsaneljaber5108 2 жыл бұрын
Legyen majd egy olyan videó hogy BABONÁK
@elenakiss-takacs1432
@elenakiss-takacs1432 2 жыл бұрын
RIP mikrofon🥺🥺
@bencetoth2786
@bencetoth2786 2 жыл бұрын
Verstappent az F3-ból egyből felhozta a Red Bull az F1-be, szóval nem feltétlen szükséges az F2!
@enikogergely8022
@enikogergely8022 2 жыл бұрын
Schumacheről szinte semmi hír nincs, de vannak olyan hírek, hogy nagyon fogy a család pénze, mert már egy csomó dolgot el kellett adniuk.
Human vs Jet Engine
00:19
MrBeast
Рет қаралды 131 МЛН
Я сделала самое маленькое в мире мороженое!
00:43
Don't look down on anyone#devil  #lilith  #funny  #shorts
00:12
Devil Lilith
Рет қаралды 48 МЛН
Synyptas 4 | Арамызда бір сатқын бар ! | 4 Bolim
17:24
SZERETNÉNK GYEREKET! majd... | TRIÓ! EPISODE #029
46:59
TRIÓ!
Рет қаралды 168 М.
BEREZNAY DANI: FORMA 1 GYORSTALPALÓ! | TRIÓ LIVE #048
53:41
TRIÓ! LIVE
Рет қаралды 40 М.
VÉSZJELZŐ RAKÉTÁK A TENGEREN! | TRIÓ! EPISODE #95
44:01
SOPRONI ALAGÚT ÉS A BENZIN ÁRAK  | TRIÓ LIVE #036
48:17
TRIÓ! LIVE
Рет қаралды 26 М.
1200 ló, úszik, és laposra taposná Európát a BYD YangWang U8
22:43
KADARKAI ENDRE: szerkesztő - riporter / a Friderikusz Podcast 27. adása
1:53:05
Friderikusz Podcast
Рет қаралды 1,1 МЛН
Végre itt van személyesen Yeahunter! | TIMEOUT Podcast S02E02
2:49:01
TheVR Gaming+
Рет қаралды 469 М.
Human vs Jet Engine
00:19
MrBeast
Рет қаралды 131 МЛН