It Ends With Us - Velünk véget ér - Magyar szinkronos előzetes (12E)

  Рет қаралды 144,900

InterCom

InterCom

2 ай бұрын

#ItEndsWithUs #VelünkÉrVéget augusztus 15-től a mozikban!
Lily (Blake Lively) új életet kezdett. Nem volt könnyű gyerekkora, bőven van mit elfelejtenie, de minden rosszon sikerült túllépnie, Bostonba költözött, és új, boldog élet várja.
Mindig egy saját boltra vágyott, most talán ez is teljesül. Sőt, ha ez nem volna elég: megismerkedik egy rokonszenves férfival, aki kedves, jó fej és jóképű - hát persze, hogy szerelem lesz belőle. De az intenzív boldogság átmeneti. Lily csapdába kerül, és nem tud kijutni belőle. A múltja utoléri, és ő elköveti az összes hibát, ami elől menekült.
Szabadulni próbál. Küszködik, nagyon nehéz helyzeteken igyekszik keresztülverekedni magát. Még szerencse, hogy találkozik egy réges-régi baráttal, aki talán segít neki.
De a legnehezebb döntést neki egyedül kell meghoznia. Ha képes rá…
A világsikerű, izgalmas regényről már a megjelenésekor ordított, hogy ebből filmnek kell lennie. Az érzelmes, felkavaró és fordulatos mozi igazán különleges lett, és ennek az egyik kulcsa Blake Lively emlékezetes játéka.
Főszereplők: Blake Lively, Justin Baldoni, Jenny Slate Látvány: Russell Barnes, Annie Simeone. Írta: Colleen Hoover, Justin Baldoni, Christy Hall
Rendezte: Justin Baldoni
Mozibemutató: 2024. augusztus 15.
Színes, szinkronizált amerikai film
Eredeti cím: It Ends With Us
Gyártó: Sony Pictures

Пікірлер: 34
@bfruzsi2244
@bfruzsi2244 2 ай бұрын
Hát az én fejemben egyikük sem így fest, csalódott vagyok xD Viszont kiváncsian várom sikerült e hozni a könyv színvonalát :D
@zsuzsannasomogyi4078
@zsuzsannasomogyi4078 2 ай бұрын
Erre én is kíváncsi vagyok,bár én sem így képzeltem el a szereplőket. Nagyon kíváncsi vagyok ,hogy hasonlítani fog e a film a könyvhöz,bár a könyvben nagyon izgalmas volt számomra 😊
@bfruzsi2244
@bfruzsi2244 2 ай бұрын
@@zsuzsannasomogyi4078 Igen, szörnyen valóságos az egész sztori, amit leír az írónő. Remélem ott leszel a moziban Te is😁
@zsuzsannasomogyi4078
@zsuzsannasomogyi4078 2 ай бұрын
Szó szerint imádtam a könyvet 🙂 minden egyes oldalát. A történet nagyon élethű 🙂minden képpen látni kell 😁
@amatajakus9564
@amatajakus9564 2 ай бұрын
Szerintem nem kellett volna lelőni, hogy egy bántalmazó kapcsolatról fog szólni. Nagyobbat ütne, ha az előzetesben még nem derült volna ki
@dodikaaaaa
@dodikaaaaa 2 ай бұрын
Aki olvasta a könyveket, az tudja, hogy nem a bántalmazó kapcsolatról teljesen. Szerintem jól meg lehet csinálva, mivel a fontos dolgokat nem lőtte le.
@amatajakus9564
@amatajakus9564 2 ай бұрын
@@dodikaaaaa Persze, de szerintem meghagyhatták volna csattanónak. A könyv hátsó borítóján sincsen lelőve így a sztori. Így ott tényleg hirtelen jött az első pofon.
@csdorif6476
@csdorif6476 13 күн бұрын
Szerintem meg ha nem irtad volna ki ezt a kommentet, senkinek fel se tűnt volna.
@eszternemeth9343
@eszternemeth9343 10 күн бұрын
Xd de feltűnt ​@@csdorif6476
@rekaruzicska2792
@rekaruzicska2792 2 ай бұрын
Várom,mert kíváncsi vagyok,de így előzetes alapján nem tűnik az igazinak a szereplő válogatás😅
@csillapappnenagy6335
@csillapappnenagy6335 Ай бұрын
Komplett sztorit lelőtte az előzetes 😂
@zaravorosmarthy6885
@zaravorosmarthy6885 Ай бұрын
A szereplőválogatás borzalmas, de kivancsian varom!
@eszternemeth9343
@eszternemeth9343 10 күн бұрын
Zseniális színészek
@13Tamara
@13Tamara 2 ай бұрын
Már nagyon várom! my tears ricochet ❤
@domini1858
@domini1858 2 ай бұрын
Már nagyon várom ❤❤
@epressutemeny
@epressutemeny 2 ай бұрын
Hell nahhhhh💀💀💀
@erszebetcsik2938
@erszebetcsik2938 Ай бұрын
Jól film
@csuka400
@csuka400 2 ай бұрын
Pont így képzeltem el őket, jaj de várom 😍😍
@szonjanagy8534
@szonjanagy8534 Ай бұрын
ATLAS MIERT NEZ KI IGY ????
@eszternemeth9343
@eszternemeth9343 10 күн бұрын
Azért hogy vonzza a nézőket
@szofiaa8683
@szofiaa8683 5 күн бұрын
NEMTUDOM BRO
@doranyulasi9838
@doranyulasi9838 2 ай бұрын
Màr nagyon vàrom ! Mikortól lesz valyon?
@user-kr5oi9bo4y
@user-kr5oi9bo4y 2 ай бұрын
Leirás
@dorottyalang-fuksa8565
@dorottyalang-fuksa8565 2 ай бұрын
2024. agusztus 15. Leírásban szerepel!
@Leuk0607
@Leuk0607 8 күн бұрын
Valyon 😂😂😂😂😂😂
@nemethzsofia8808
@nemethzsofia8808 11 күн бұрын
szornyu ez a szereposztas ... ezek itt mind 40+ os felnottek na mindegy orulok hogy a konyvet olvastam el eloszor mert ha a filmet latom elobb akkor fixen nem nyulok a konyvert
@noemiilles5590
@noemiilles5590 Ай бұрын
Emberek amikor egy rossz konyvbol, rossz film keszul: 😱😱😱
@eszterbucsu5235
@eszterbucsu5235 Ай бұрын
honnan veszed, hogy rossz lesz a film (a könyv pedig ízlés kérdése)
@noemiilles5590
@noemiilles5590 Ай бұрын
@@eszterbucsu5235 mar a szereplovalogatasbol lejon, hogy nem lesz a legjobb, plusz az egesz filmet szinte mutatjak a trailerben. A konyvrol meg annyit, hogyha barki 15 ev felett van es jonak talalja ezt a konyvet annak el kell gondolkodnia. CoHo eleg gyenge iro, de eleg csak ranezni a foszereplore (Lily Blossom Bloom a neve akinek viragboltja van, konyorgom😭) hogy erre rajojjunk. Nyugodtan elvezheted a konyvet, nekem is vannak olyan borzaszto sorozatok mint pl. a Gossip Girl amit szeretek, de tudom rola, hogy elev gyenge.
@AlexandraVarga-je5cl
@AlexandraVarga-je5cl 4 күн бұрын
milyen sablon?? séma…
@sopianae.
@sopianae. 3 күн бұрын
Mi az, hogy vagy mi törjük meg a sablont vagy a sablon tör meg minket?? Újonnan mintha nem lennének értelmes szinkron fordítók, ötpercenként összerándulok a fordítói döntésektől, amelyek a legkevésbé sem hangzanak életszerűnek. Mi történt a magyar szinkrongyártással? Csodálatos szinkronszínészeink voltak, akik még a 2000-es években parádés alakításokat hoztak és remek fordítások készültek! Aztán valahogy a 2010-es évek végére döbbenetes minőségbeli romlás történt és ugyanezt tapasztalom sorozatok, könyvek terén is. Hova tűntek a kreatív, innovatív fordítók? Miért kell borzongatni minket az anglicizmusokkal és élettelen hangokkal? Mint mindig, tisztelet a kivételnek, de nem tudom felidézni mikor hallottam legutóbb magyar szinkront, ami kellemes volt a fülnek. (Az előzetes minőségéről meg inkább ne is beszéljünk...)
@AAnnie007
@AAnnie007 Күн бұрын
Sajnos az történt, hogy futószalagon csináltatják a fordításokat nagyon kevés pénzért. Ami egyúttal azt is jelenti, hogy a jobb fordítók nem vállalják el az ilyen munkát. Ha mégis, nagyon kevés idő jut az egész folyamatra. Ez mondjuk nem magyarázza, hogy olyan félrefordításokat hallok sokszor filmekben, amiket még egy angolul B2-es szinten beszélő sem követ el. Könyvet se olvasok jó ideje magyarul, mert némelyik fordítása botrányos. Ilyen mondjuk a Hunting Adeline, ami amúgy se az érdeklődési köröm, de láttam jó pár videót arról, mennyire pocsék lett a fordítása.
@angyalvad1071
@angyalvad1071 Ай бұрын
Nekem tetszik a könyv ízlés kérdése de ez nem jelenti azt hogy rossz a film én várom
Fák jú, Chantal - Magyar szinkronos előzetes (12E)
3:25
InterCom
Рет қаралды 104 М.
Your Reality | Award-winning short film on Gaslighting
21:05
Tatjana Anders
Рет қаралды 7 МЛН
Пранк пошел не по плану…🥲
00:59
Саша Квашеная
Рет қаралды 6 МЛН
WORLD'S SHORTEST WOMAN
00:58
Stokes Twins
Рет қаралды 74 МЛН
Wicked - új, magyar nyelvű előzetes
3:31
UIP-Duna Film
Рет қаралды 89 М.
Vissza hozzád(12) - hivatalos feliratos előzetes
2:25
Forum Hungary
Рет қаралды 260 М.
Home Styling: Annoni Zita & Gianni Annoni
1:54
Solinfo Group
Рет қаралды 19 М.
james & ruby | moth to a flame
9:19
fleur de lune
Рет қаралды 108 М.
Danielle Steel - Biztos kikötő - Teljes filmek
1:47:33
józsika nagy
Рет қаралды 2,5 МЛН
WHOA! When Judges Recognize Voices of FAMOUS Singers!
18:00
Top Talent
Рет қаралды 6 МЛН
A hullahó-akció - Magyar szinkronos előzetes (12E)
2:49
InterCom
Рет қаралды 69 М.
Újra otthon (12) hivatalos magyar szinkronos előzetes
2:37
Big Bang Media
Рет қаралды 163 М.
Дымок спас город! 🦸‍♂️ #симбочка #симба #мурсдей
0:59
Симбочка Пимпочка
Рет қаралды 1,3 МЛН
Каха заблудился в горах
0:57
К-Media
Рет қаралды 9 МЛН
ya murga ki ka ha #funny
0:18
Nemi Shorts
Рет қаралды 8 МЛН