MOST néztem meg, és az elmúlt hónapok történéseinek fényben szomorúan hallgattam ezt az amúgy nagyon jó beszélgetést. Gábor egy nagyon szimpatikus, értékes, higgadt, JÓ ember. Sajnálom, hogy ismét csalódnia kellett. Gabi egyszer rá fog jönni, hogy kit veszített el, de akkor már késő lesz. Gábor talpra fog állni, a legjobbakat kívánom neki.
@klarabotar4608 Жыл бұрын
Szimpatikus, férfias férfi, nem marad egyedül, Gabika! Jól döntöttél?
@zsuzsi61mirjam Жыл бұрын
Ebből a beszélgetésből számomra egyértelműen kiderült, hogy ki szerette jobban a másikat. Nem láttam (még) Tóth Gabival a beszélgetést, de amikor Gábor azt mondta, hogy Ő nem elég intelligens ahhoz, hogy úgy beszéljen az érzéseiről, mint a felesége, az számomra többet mondott minden szónál. Mert nem beszélni kell róla, hanem érezni! Gabriella érzés helyett beszélt, Gábor beszéd helyett érez és ez a legfontosabb momentum egy kapcsolatban. Sok beszédnek sok az alja. Ugye milyen jók ezek a magyar mondások? Én remélem, hogy Krausz megtalálja azt a nőt, aki úgy fogja szeretni, ahogy megérdemli és meg fogja nyitni azt a kis romantikus éttermet, amiben bár nem Gabriella fogja felszolgálni az ételeket, de talán ez nem is baj. Minden szépet és jót kívánok Gábornak! Köszönöm hogy meghallgathattam ezt a beszélgetést!
@morovszkineilona Жыл бұрын
Totál így érzem, minden jót és szépet kívánok Gábornak és sok erőt, hogy tényleg találja meg azt a nőt aki tiszta szívből szeretni fogja őt és GYERMEKÉT, de ehhez az is fontos, hogy kezdje el szeretni mostmár SAJÁT MAGÁT.
@istvannemogyorosi3200 Жыл бұрын
Ez a Krausz Gábor egy megtestesült álszent ! Ugyan, hogyan viselkedhetett a feleségével a négy fal között ?
@watchmanofGod11 ай бұрын
De jol lett megfogalmazva! Ez annyira igaz!
@b.vitalapartman430810 ай бұрын
Nagyon szép komment! Már meg is találta a szerelmet ❤
@agneskovacs6237 Жыл бұрын
Nagyon szimpatikus a Gábor! Most a válásuk kapcsán néztem meg ezt a videót, kíváncsi voltam, milyen ember! Kedves, kellemes, szerény! Kár, hogy ezzel a nővel hozta össze a sors! Biztosan talál magához való, hasonló, kedves társat magának. Kislányának szerintem jobb lesz, ha az apukánál marad, mint a harsány, önimádó anyukánál.
@csillanagy192 Жыл бұрын
A válás kapcsán hallgattam végig ezt a beszélgetést. Ez egy normális, rendes, családszerető fiú. Nekem kifejezetten szimpatikus volt ebben az interjúban. Kár volt Gabinak elveszíteni őt...
@karolyfarkas4305 Жыл бұрын
Én is ezért néztem meg. T G elvesztett valami jött, valami fontosat.
@krisztiancserhati Жыл бұрын
Krampuszt sajnálom nem ezt érdemelte volna Gabiról meg köztudott hogy végigment rajta a fél celebvilág szem ez nem az első megcsalás volt csak itt a Gabika lehet többet érez 2 hónapig a fricskacsicska iránt...Gabika a keresztény ri.ancű4
@mariannkomives4689 Жыл бұрын
Nagyon sajnálom ezt a fiatalembert hogy pont egy ilyen “matyó-lotyó”-t vett el! Remélem hamar kiheveri a fájdalmát és talál magához való normális hölgyet! Kivánok neki sok boldogságot!
@annaszello7891 Жыл бұрын
A
@brigittaczuni5186 Жыл бұрын
Elmondta milyen volt, milyen èletet èlt. Vajon mi maradt meg belőle? Kimondja hogy elfogadta Gabi a hibáival. Vajon mik azok a hibák? Akinek van vendèglátos családtagja tudja miről beszèlek. Senkit nem fog megváltoztatni sem felesèg sem család. Örülök hogy itt minden kommentelő szent ès KÈPtelen meghallani amiről beszèl. A fiatalember tele van gyerekkori traumákkal amit az èrintettek valamilyen függősèggel-kel kompenzálnak. Beszèl a halálfèlelemről is. Sajnálom Gábort, senki nem szent de nem tudjuk a valóságot. Mocskos mèdia megtette hatását rendesen megmosta az agyakat. A köpködőknek ajánlom Dr Mátè Gábort a megèrtèshez ès tessèk már meghallani miről beszèl a riportalany.
@Fialka-dl9zp Жыл бұрын
"Gábor fel a fejjel,értékes ember vagy"! Kitűnő szakács,a világlátásod is rendben van! Sármod is szuper/egyesek a nyomodba sem léphetenek..../,ami sokat jelent sajnos a mai világban, ez van! De elmúlik minden csak divat,és hóbort ! Leszel te még nagyon boldog olyannal, aki megérdemel téged és úgy gondolkodik az életről ahogy te,ezért meg is fog becsünil ! A belső lelki világ számít nem a kűlső az mulandó,de a belső érétkek nem veled maradnak amig élsz! Hanarózát is biztos erre az útra tereled! Sok szerencsét,boldogságot,szakmai sikereket kívánok a jövőben is !
@mariadrbeza82002 жыл бұрын
Köszönöm szépen Palik Lászlónak, hogy a műsorában jobban megismerhettem Krausz Gábort. A véleményem Gáborról pozitív!! Ennyire:❤❤❤❤
@commenthu2 жыл бұрын
Már megint nem mentél orvoshoz Mária!
@imrenegall5304 Жыл бұрын
Nagyon szimpatikus ember. Ne adja át magát a csalódásnak!
@flolu3306 Жыл бұрын
Gábor is rá fog jönni, hogy mekkora szerencséje volt, hogy idejében megszabadult a proli boszorkánytól.😊
@istvannemogyorosi3200 Жыл бұрын
Az a //proli boszorkány// hölgy pedig rájött arra, hogy milyen nagy Marha volt, hogy egy ilyen siker hahtász egyedbe szeretett bele ! Amiket művel ?;- nem egy tisztességes úri emberrre, édesapára vall ! No, erről ennyit. *Minden éremnek két felülete van !*
@veronikaczibere6991 Жыл бұрын
Gábor egy csodás ember és apa. 💚
@Fialka-dl9zp Жыл бұрын
Igen nekem is ez a véleményem!
@zsubaille Жыл бұрын
Nagyon tetszett a videó Krausz Gábor egy őszinte ember.Remélem a kis Hannaróza sokat lesz vele. Örüljön hogy így alakult a Gabival.
@szandrasz59582 жыл бұрын
Nagyon tetszik,hogy nem játsza el, mekkora chef volt Angliában,hanem nagyon szerényen beszél róla. Mert itt tényleg sok a "fagyasztós szakács" . Üdv Londonból 🥰
@whitediamond6132 жыл бұрын
🥰👍
@1labuakimegnyerteasegberug59611 ай бұрын
OHHH JA VOLT "CHEF" MUFOGGAL...KIBA..SZTA'K MINT A TAKNYOT )))EKKORA FOGAKAL DISZNO FEJEL LEHETNE KOCSONYA REKLA'M )))
@floriannemiczi3508 Жыл бұрын
Eddig is a Krauszcsapatnak szurkoltam.Ezután még jobban Sajnos Gabit nem tudtam továbbra sem megszeretni.
@ildinyiri4387 Жыл бұрын
Szuper ember Gábor, nagy szívvel. Csodanő való mellé, nem holmi Gabi, aki elfricskázta a családot. Szorítok, hogy Hannarózát Gábor nevelje, mert értéket képvisel, példamutató, nem úgy mint Gabi.
@beazsoldos72222 жыл бұрын
Nagyon jó volt,Gábor nagyon jó fej pasi,férj,apa,szépen,őszintén beszélt mindenről.
@attilagasparattila3958 Жыл бұрын
Gábor ! Orulj neki hogy megszabadultal ettől a nőtől . Minden jót kívánok neked
@palainecsapojudit Жыл бұрын
Egy nagyon szimpatikus, mély érzésű ember rajzolódott ki előttem, aki nagyon sebezhető - sajnos meg is kapta ezt a borzalmasan fájdalmas, mély sebet - nehéz lesz a gyógyulás! - sok erőt kívánok a felejtéshez, és vigaszt a kislányától...
@ilonapal8499 Жыл бұрын
Őrülők , hogy feljött ez a videó. Mindig sejtettem , hogy ő sokkal értékesebb ember mint ahogy lefestették. Nem volt egyszerű gyermekkora így nem csoda , hogy voltak " balhés " évei. Kívánom , hogy sikerüljön túllépni Gabin ! A kicsi lány a legnagyobb boldogság !
@ErzsebetTereziaSchreck-bb8rh Жыл бұрын
😂léĝÿboldoĝ😂
@ErzsebetTereziaSchreck-bb8rh Жыл бұрын
❤
@SzaszEdit-mg2ib Жыл бұрын
Nagyon szépen írtad köszönöm neked nagy szíved van 😊
@IbolyaHorváth-x7u Жыл бұрын
Ez nagyon őszinte és korrekt beszélgetés volt.😊❤️
@mariacsimanehegyi82302 жыл бұрын
Remek beszélgetés volt! Gábornak drukkolok, hogy álma valóra váljon!
@nikoletth.7335 Жыл бұрын
Remélem te fogod felnevelni a kislányod. Mert akkor nagyon sok értéket, alázatot, és szerénységet is kap tőled, a sok szeretet mellett. Nagyon sokan vagyunk melletted, többen mint Gabi mellett.
@muranyizsolt8183 Жыл бұрын
Így van! Ugyanez a véleményem!
@farkastoth4160 Жыл бұрын
A nő úgy hajlik mint a nád és ingatag, mint a faliórán a súly. Ahogy a nagy olasz zeneszerző művében áll. Mese nincs.Szerintem a szakács úr kissé túllihegte az egészet és keveset járt az Operába.Hagyni kellett volna tetovált nőt, hadd lengedezzen. Most meg vágathatja le a fél kezét mert a kornyikáló spíné rajta van. Ráadásul színesben. Vagy folyton újjas trikóban kell lennie ha egy új csajszi horogra akad majd. Tanulság, ha absztraktba tetováltat, minden nőnek mondhatta volna ,hogy Te vagy a tetováláson. De Így.Amputálni kell és kész. Vagy a bőrt lehúzni és új bőrt felvarrni.Szerintem ha a talpára tetováltatta volna a kornyikáló nő képét semmi baj nem lenne. Jött, aztán ment, mint a záporeső, meg a 78 as trolibusz.Ahogy a régi filmek mondják: **Kétszer kettő néha 5. **Felfelé a lejtőn. **Fel a fejjel. **Dalolva szép az élet.
@boglarkaburany23292 жыл бұрын
Ez egy jó interjú lett,kellemes volt hallgatni, köszönöm 🙂 Nem volt unszimpatikus számomra eddig sem,de ez most be tekintést engedett az életébe és jó volt hallgatni.
@orsolyadr.szepesi8615 Жыл бұрын
Valamiért csak vonzotta az a kis egzaltált nő, de ebből az interjúból kiindulva, helyre fogja ő ezt tenni magában, feldolgozza és túllép rajta. A legjobbakat kívánom neki!👍
@krisztiankiss47282 жыл бұрын
Egy nagyon szimpatikus embert ismertem meg Krausz Gabor szemelyeben, koszonom!
@evatoth6582 жыл бұрын
Szuper volt! Sok siker a továbbiakban Gábornak és Családjának!Köszönöm hogy láthattam,hallhattam!
@tundekoves1340 Жыл бұрын
Nagyon jò beszèlgetès volt egy jò emberrel.Ezèrt drukkolunk sokan neki a tovâbbiakhoz.
@evamoro574811 ай бұрын
Most találtam rá erre a beszélgetésre , amikor ez készült azóta sok víz lefolyt a Dunán , Remélem Gábor megtalálja azt a Hölgyet akivel meg valósítja az álmait ?!?🙏💖🙏MEGÉRDEMELNÉ 🙏👍💖Minden jót Kívánok Neki 👍🙏🌟💖
@terisipos2143 Жыл бұрын
Nagyon szimpatikus Gábor, sajnálom, hogy így alakult az ÉLETE.
@zsanetttoth64992 жыл бұрын
Szimpatikusabb mint Gabi.Drukkolok neki/nekik!Sok boldog évet egészségben,boldogságban!
@jazpammair4639 Жыл бұрын
Sajnos igaz , mist már tudjuk! Gábor lesz meg nagyon boldog, mert megérdemli !! Kívánom neki hogy így legyen meg ha most elképesztő nehéz is ❤️❤️
@Szentsrac Жыл бұрын
Tiszta lelkű ember, nagyon értékes férfi. Fényévekkel jobb és igazabb, mint az a nő, akinek a nevével nem kívánom bemocskolni a kommentmezőt.
@erikaholb5587 Жыл бұрын
„Aki bűntelen közületek, az dobja rá az első követ!” (János 8,7) - olvasd el a Bibliát. Nem elég hallani róla vagy egy-egy idézetet kiragadni. Ha elolvasod és megèrted/megfogadod. Akkor leszel szent. Minden jót!
@Szentsrac Жыл бұрын
@@erikaholb5587 Én még sosem csaltam meg a házastársamat, pláne nem úgy, hogy a keresztény-konzervatív kurzus arcaként szent asszonyt alakítok, kitüntetést fogadok el Erdő Pétertől stb. Te meg ezt gondold át! Mennyire hiteles egy ilyen "szent asszony"?
@erikaholb5587 Жыл бұрын
Viszont ,,szent srác” név alatt becsmérlő kevély kommenteket írsz úgy hogy lerí hogy soha nem olvastad el a Bibliát vagy ha mégis kinyitottak SEMMIT sem értettél meg belőle. Isten ellenáll a kevélyenek. Isten előtt nincs igaz ember. Csakis kegyelemből hit által üdvözülhetünk. Olvasd el a vámszedő és a farizeus példàzatát. Szeretet nélkül a hit semmit sem ér. Az ilyen álszentek miatt mint amilyen te is vagy az emberek egy része hülyének nézi azt aki Istenről beszél.
@mariahartyani98022 жыл бұрын
Mindig is kedveltem Gábort ❤🍀Szurkoltam a fekete tanyerokert..🍀🍀🍀 Sok sikert Boldogságot kívánok az életben 🙏❤🍀
@zsuzsakertesz69212 жыл бұрын
Roppant szimpatikus fiatalember!
@Vikivegkitchen2 жыл бұрын
Meglesz az az étterem, ilyen alázattal és elhivatottsággal, ôszinte értékekkel és szeretettel, sikerülni fog🙏
@violetta03222 жыл бұрын
Most hogy sorban zárnak be lassan 2 éve több étteremszűnik meg mint valaha, biztos meglesz...ne fogadjon rá☝😉
@KeziKezecske2 жыл бұрын
@@violetta0322 Nekik meglesz, ne aggódjatok. Kapnak ezek ketten a Fidesztől annyi összelopott közpénzt, amennyiből egész étteremlánc nyílhat majd. Cserébe csak a lelküket kellett eladni, meg hát az ország jövőjét, de mi az nekik havi néhány millióért cserébe 😂👏
@Rzsi2 жыл бұрын
@@violetta0322 a "Nerfiúk-lányok" most is fizetőképesek 🤓
@violetta03222 жыл бұрын
@@Rzsi ha a vendég nem megy be, hiába a ner háttér...egy ilyen helyre sem teszem be a lábam☝ tudatosság kell kikerülni ezeket, vendég nélkül pedig nincs business...ha egyszer bemegy sarka Kata az kevés lesz a nyereséghez☝😉 szép estét💜
@spacechick99922 жыл бұрын
Ja az tuti, már csak kicsit kell dörgőlőzni Orbán papához és meglesz itt minden 😂
@muranyizsolt8183 Жыл бұрын
Ez a férfi egy sokkal jobb nőt érdemel... Gabi majd később fog rájönni, hogy mekkora butaságot csinált.
@anikoszigligeti6241 Жыл бұрын
Szimpatikus fiatalember. Jó értékrenddel rendelkezik. :)🌻🌻
@anikoszigligeti6241 Жыл бұрын
@@megsztsg Szerelmes lett.
@jakusmaria47252 жыл бұрын
Nagyon tetszett a beszelgetes,helyes kis csalad. Sok sikert az etteremhez is!
@ildikoivanka5406 Жыл бұрын
Én a shéfeket is ugyanolyan művésznek tartom, mint az énekeseket. Ehhez a szakmához is ugyanolyan érzék kell, mint az énekléshez, és nagyon magas szintű tudás, gyakorlás. Amit nagyon bántam egész életemben, hogy a nagymamámtól ezt a művészetet alapfokon legalább nem tanultam meg, amíg még élt. Én titokban már az összes Michelin csillagot neki adtam.
@krisztinageczi89682 жыл бұрын
Érdekes riport volt. Sajnos a gyerekkori traumákból hosszú a felépülés különösen akkor amikor valaki az egyik szülőt veszíti el, de van kiút minden rosszból.
@jesuisanamie2 жыл бұрын
Nyáron találkoztunk a Könyvhéten, ott is végtelenül szerény volt, barátságos és közvetlen. Igazán értékes beszélgetés volt. Nagyon jó volt őt hallgatni (is).
@BReal9852 жыл бұрын
Ja ja ja, hogyne, persze. :D Ne tessék túltolni.
@moenmoen54712 жыл бұрын
@@BReal985 epe ömlésed van ,azért miért hibás bárki is.
@evaagnesvaszko37532 жыл бұрын
Kívánom, hogy minden álmuk teljesüljön, és mindig nagyon-nagyon szeressék egymást Gabival! ❤❤
@laszlonemalcsik6673 Жыл бұрын
Úgy tűnik, náluk is beütött a krach, szomorúan olvastam tegnap, hogy 6 év után válnak. A kicsi lányt sajnálom, de nagyon! Hiába van leírva, hogy nevelése ezek után is közös lesz (még jó!), az már nem ugyan az lesz. Szurkolok, hogy visszataláljanak egymáshoz ! 🙁
@indira3254 Жыл бұрын
Hát ez nem jött be😅
@brigittapandula6688 Жыл бұрын
@@indira3254sajnos😢
@gyongyikiss2082 жыл бұрын
Nagyon zavaró a háttérben, az állandó villogűás le-felmegy a Manna hírdetés, tudjuk hol vagyunk Krausz Gábort IMÁDOM :)
@JuliannaB-x9w3 ай бұрын
Drága Gábor nagyon sajnálom hogy vallással végződött az életed kívánok neked tiszta szívből minden jót és szépet légy nagyon boldog egy életen át
@ingridcsolle26492 жыл бұрын
Mindìg is szimpatikus volt nekem mindkét ember!!!Nem szerethet mindenki mindenkit,de el kéne tudni fogadni, hogy nem vagyunk egyformák.Kik vagyunk mi,hogy megmondjuk másoknak mikor hogy kéne viselkedniūk,érezniūk vagy élniūk?Képtelenség mindenkinek megfelelni,és nem is kell!Szomorú látni,hogy mennyi ember érez késztetést arra,hogy másokat bántson csak azért,mert valamiért nem ért egyet,vagy nem szimpatizál valakivel.Ez nem az ő problémája,hanem e tiéd!
@eta3737 Жыл бұрын
Hordozott sors....erősödjön kedves Gábor lelkileg.
@whitediamond6132 жыл бұрын
Akkor azok az emberek is börtönbe kerülnének, akiket annyira megbántott/ megbánt Tóth Gabi!
@szilviamanek7198 Жыл бұрын
Szegény itt még nem tudta h amitől fél bekövetkezik. Szimpatikus ember.
@zita65122 жыл бұрын
Ez igen. Remek srác pedig. Szerintem igen is intelligens . Gabi szerintem jól járt ezzel a férfival .
@ilonagyorke2412 жыл бұрын
Nagyon jó volt,élvezetes... sokan írják,hgy jobb fej mint Gabi...Gabit sem ismerjük,CSAK amit a sajtó közvetít...ami sosem igaz valjuk be.
@mariannaszabo7978 Жыл бұрын
Két tehetséges embernek együtt nagyon nehéz lehet. Sajnálom, hogy így alakult de ha nem megy valami jobb elengedni. Legyen boldog Gábor és Gabi. Inkább külön úgy néz ki.
@belaneszakacs5490 Жыл бұрын
Nagyon sajnalom ot ,eleget szenvedett gyerekkoraban is ,milyen igaz dal az is hogy "minden asszony eleteben jon egy pillanat " nekem is volt ilyen ,fiatalasszony voltam es egy jo megjelenesu csinos pasi a buszmegalloban odalepett es elkezdett szovegelni hogy most szakitott a baratnojevel es nagyon hasonlitok ra hetente 1-2 alkalommal felkellene menni hozza "kalacsot sutni"eloszor nem is ertettem majd folytatta nagyon jol megfizetne ,na akkor durrant el az agyam hogy megis mit gondol es ott hagytam mondvan amint latja gyerekem van velem volt a kozepso kislanyom es normalis csaladi eletem van ,mindeg van alkalom de gondolkodni kell mit aldoz fel ,mit veszit es mit nyerne par perces kalanddal ,1x voltunk kulon 60 ev alatt 2hetig mikor kikuldtek akkor meg NDKvolt az IFA gyarban tovabb kepzesre egy pillanatig nem gondoltam hogy felrelep es o itt mert hagyni megbiztunk egymasban,nem èlnènk 60 eve egyutt majusban voltunk 60 eves hazasok van 3lanyunk 1 fiunk csaladdal 9 unoka es 7 dedunoka ,ennel nagyobb boldogsag nem kell mind szep ,egeszseges ,es okos van kozottuk diplomas ha diploma nincs is de szakmaja mindnek van es tanulnak a mai napig ,nem tanulnak sokan es nem merik fel hogy mindeg a gyerek az aldozat ez en szuleim 59 evet eltek egyutt apukam 85 evesen anyukam 93 evesen hagytak itt ,ferjem 10 evesen maradt arva a szulei fiatalon haltak meg anyukaja 26 eves apukaja 36 eves es a nagyapja is meghalt a haboruban ..........
@andrea434792 жыл бұрын
Mar az összes fideszes celeb végighaknizta a médiát ezzel a "jajj de vallasosak vagyunk mi" című dologgal. Nagyon sajnálom amúgy az igaz hithű, őszinte valódi értékeket, értékrendet követő embereket, tudjatok azokat, akik nem celebkedésből meg politikai erdekekből tolják ezt a nyilvánosság előtt.
@dobi12132 жыл бұрын
Igen, ott a pont. A tömeges meghívásokra (pl. a fideszes TV2-be neki is meg a kemény csávó férjének, ill.) fellépésekre (ha jön pl. a pápa vagy a haver Putyin akkor lehet) menni meg énekelni a himnuszt Orbánnal sok millióért cserébe azt lehet... viszont így durván hitelét veszti a kislány. Attól, hogy beöltözik népviseletbe és mindenhol sírdogál, nem változik semmi. Ezt tudomásul kéne venni és nem játszani a hívőt hanem elfogadni azt is ami ezzel jár. Aki szereti az esőt, szeresse a sarat is! Sajnos egyre kevesebb az önazonos közszereplő! A pénz nagy úr!
@Thomas-mz9xl2 жыл бұрын
Teljesen igaza van!👍👍
@csillaszeman32842 жыл бұрын
Nem hallottam még beszélni, értelmes jó értékrendű fiú. Szimpatikussa teszi, hogy vállalja a gyengesegeit. Egyiken sem a Buckingham palotában kezdünk sous chefkent. Még ha sokan így is gondolják.
@katisoos582 жыл бұрын
Kedves Gábor, kívánom hogy a szívedben találj rá Istenre,mert hiszen hogy mindenkinek ott van, és érezd annak minden állását életed végéig.
@gizellahorvath46462 жыл бұрын
Én nagyon szeretem ezt a kis családot, el kell őket fogadni, mint minden más embert olyannak amilyenek. Köszönöm szépen, ismét nagyszerű beszélgetés volt. Gratulálok.
@gabriellam-br8tm2 жыл бұрын
Nagyon bìrom ezt a hàrom riportert ,nagyon jó beszélgetés lett újra.Pozitìv ,jó embert ismertem meg ,örülök hogy az ismert énekes,előadó ilyen pàrt talàlt.Minden jót nekik.👍
@kardosildiko2076 Жыл бұрын
Minden tiszteletem Gáboré!
@Andrea-de7nt2 жыл бұрын
Olyan végtelen szomorúság van kiülve az arcára , ahogy beszél .. Kapd össze magad : fiatal egészséges és tehetséges vagy egy gyönyörű családdal ! Mindened megvan! Légy hálás és boldog
@matyusbrigitta22882 жыл бұрын
Én ezt nem szomorúságnak mondanám, hanem kimértnek. Teljesen jogosan. Mindig bántják őket. Nagyon tetszett ez a beszélgetés (is) Szimpatikusabb lett. Köszönöm :)
@margitkiss932 Жыл бұрын
Milyen szomorúság ? Mit kellett volna csinálnia ? Végig vihogni a műsort.Olyan dolgot láttok bele, amit csak szeretnétek, hogy úgy legyen ! Ne álmodozzatok !
@jankikrisztina1543 Жыл бұрын
Sajnos a hírek szerint ,véget ért a kapcsolatuk . Gondolom ő itt pontosan tudta hogy valami véget ért .🥺
@SzilviaLorinczneFarkas-sk2xe Жыл бұрын
Lehet tudta vállnak!😏😏
@PPOOPP33FREEMAIL Жыл бұрын
@@jankikrisztina1543 Ha már 9 hónapja végetért a kapcsolatuk akkor végighazudta ezt az adást.
@pencsevnetti2 жыл бұрын
Nagyon, nagyon érdekes beszelgetes volt, sokmindent megtudtam, amit nem is gondoltam volna rola. Mennyire felreertelmezhető valaki, a média által. Micsoda fájdalmak és tragédiák, és mennyit tanult belőle.
@BReal9852 жыл бұрын
Igen, mert véletlenül sem lehet, hogy előadott egy színjátékot itt is, mint ahogy mindig is szokták ketten, igaz? :)
@pencsevnetti2 жыл бұрын
@@BReal985 nem erre gondoltam amikor az anyukája haláláról beszélt a mai napig megviselte. Ne keverd össze a köz-szereplést, igen néha nekem is sok, főleg a felesege, a csaplól is ő folyik néha, a kevesebb néha több, azzal, hogy milyen tragédiák értek mint embert, ami hatással volt a személyiségére. Ott van pl. Ördögh Nóra régen szerethető figura volt, de ez a dömping vele kapcsolatban is, már sok. De attól mint magánember teljesen más kepet mutat, mikor ertelmes dolgokról, beszél, ami az élete része, mint amikor egy mediacirkusz szereplői. Kicsit visszább vennének Gabival, magukból értéket is kepviselhetnének. De persze, azt is megértem addig kell tolni a szekeret amíg megy, csak így meg sok néha, mindkettő.
@rozikisneerzsebet1742 жыл бұрын
Amit átėlt gyermekkorában, és amikor elmondta, hogy sok kiskutyája volt, és miután elvesztett az édesanyját, azután már egysem, akkor megkönnyeztem.
@BReal9852 жыл бұрын
@@rozikisneerzsebet174 LOL.
@rozikisneerzsebet1742 жыл бұрын
@@BReal985?
@istvanneradoczi1952 жыл бұрын
Nagyon vagány fiatalok öszinte beszélgetések. Légyen az életük vidám.
@14dawning33 Жыл бұрын
Szegény Gábor, kicsit ki nyitotta a lelkét, aztán össze is törték..Pont az akitől a legkevésbé várta volna.. :-(((
@monikamonica767611 ай бұрын
Kinek nem törték össze a lelkét.....
@ildikokiss51152 жыл бұрын
Fantasztikus ez a műsor, én mindig szerettem Krausz Gábort, Tóth Gabival, csodás házaspár! Nagyon szerethető emberek! ❤️
@rusublanka5771 Жыл бұрын
Ezt már előre lehetet tudni h.válás lesz a vége mert két külömböző karakter.Nagy csalodás, de reméljük h.barátok maradnak. hisz van egy gyönyörű kislányuk.
@tundeszalontai28042 жыл бұрын
jó kis beszélgetés volt :)
@llkviki2 жыл бұрын
Nem ismertem Gábort, nagyon intelligens, szimpatikus fiatalember, aki tanult a múlt hibáiból, fejlődik, tervez, tesz és értékeli az áldást az életében. Több ilyen férfit a világnak. Sok boldogságot nekik Gabival. 🙏❤️
@sitcomsitcom2 жыл бұрын
Uh: ha valaki rosszat mond ra, nekimegy. Kevesebb ilyen embert a vilagra.
@miklosjuhasz64132 жыл бұрын
@@sitcomsitcom Meg kevesebbet belőled is.😉
@edinanagy89482 жыл бұрын
@@sitcomsitcom igazad van ....nagyon unszimpatikus Gabival együtt
@margitkiss932 Жыл бұрын
@@edinanagy8948 nincs olyan szó, hogy unszinpatikus.Antipatikus van.
@bevy9296 Жыл бұрын
@@margitkiss932 Nagy tévedés! Mert olyan szó amit ön írt.. tényleg nincs: "unsziNpatikus".. annak valóban semmi értelme! Viszont az unsziMpatikus nagyon is létező szó, ugyanazt jelenti mint az antipatikus!
@nyeczne11 ай бұрын
Palik:"...Isten megáldotta azzal a torokkal, ami neki van..." - akkor még nem tudtuk, csak sejteni lehetett. Szegény Krausz, pedig milyen szépen beszél a feleségéről, nyilván a színfalak mögött lehetett bármi IS, de a történtek fényében hallgatni ezt a beszélgetést...
@odonpohl9584 Жыл бұрын
Csak egy normális nő hiányzik mellőle.
@bevy9296 Жыл бұрын
Általában így szokott lenni.. a normális nőt a férje nem becsüli, a normális férfi meg léha nőt fog ki..
@viktoriafritz80552 жыл бұрын
Fantasztikus ember!😊
@borzaerika Жыл бұрын
Sok boldog évet kívánok!❤
@kataokos41032 жыл бұрын
Aztán melyik saját hite szerint kerülne börtönbe az úr, ha aszerint járna el?
@dimension75572 жыл бұрын
Engem az érdekelne, hogy új Rolexet vettek-e mostanában?
@erikamerkl12772 жыл бұрын
Igen! 5 db ot !🙄
@violetta03222 жыл бұрын
Nem veszik, hanem ezzel fizetik ki őket😉 f.i.d.e.sz módszer ☝
@dobosmargo2 жыл бұрын
És majd ettől jobban éreznéd magad ? Istenem hova jutott a világ . Inkább maradnál csöndben 🙏
@moenmoen54712 жыл бұрын
Nem gondolod ,hogy reklámból viselte?fel se fogodd ,hogy van akinek fizetnek azért hogy viselje adott helyzetben?
@violetta03222 жыл бұрын
@@dobosmargo inkább takarodna el a világunkból győzike, kis grófó, tóth gabi majka és korda Gyuri bácsi isss..jah meg nagy feróó...mert mind egy emberi hulladék külön külön, együtt pedig egy szar kupac az egész...szép estét...
@gyongyitakacs51042 жыл бұрын
Sok érdekes hozzàszòlások,vèlemènyek.lesznek itt.
@esz73862 жыл бұрын
Arra volnek kivancsi, hogy ha fiugyermeke szuletne, akkor ot milyen hiture nevelne.
@gabrielaweydaetelca9122 жыл бұрын
Gábor te vagy nekem a nagy szimpátia,drukkolok a fekete tányérokért innen Székelyudvarhelyről,Romániából,várom a folytatást
@annagulyas734 Жыл бұрын
Szegény csórikám sajnálom 😘!
@birdiemegmondjagizi46662 жыл бұрын
Piszok szimpatikus pasas. Nem ismerem a munkassagat de baromi szereny es kedves. Oszinte es oda van a felesegeert . Jo kis riport volt. Koszonom. Jo lenne ha nem piszkalnak oket. Bekeben elhessenek.
@Rzsi2 жыл бұрын
"Mindenkinek nekimennék".. esetleg elgondolkozni, magatokba nézni? ( Nyilván nem kell mindenkinek megfelelni, de az asszonykádnak egy jó pszichológus/pszichiáter erősen ajánlott)
@Rzsi2 жыл бұрын
@@P.K.D333 határozottan mindegy... lenne, ha nem ömlene rám/ránk, kérés nélkül harsány, közönséges lénye
@Rzsi2 жыл бұрын
@@P.K.D333 félreértés! Én nem megyek az Insta es Facebook oldalára se "beszólni, se hőbölögni". Ő jön az én aurámba, kikerülhetetlenül, de nagyon.
@moenmoen54712 жыл бұрын
@@Rzsi hogy tudd menni a te aurádba mégis????
@KeziKezecske2 жыл бұрын
@@P.K.D333 Azért vannak az emberek felháborodva rajtuk, mert lopott közpénzből élnek luxusban. Mert munka nélkül ömlik hozzájuk olyan pénz, amit én fizettem be adónak, meg a te szüleid, meg a többi dolgozó ember. És nem, nem erre adtuk, hogy majd Tóthékat szerepeltessék belőle a köztévén minden lehetséges műsorban, cserébe azért, hogy ők meg nagy hirtelen Fideszesek lettek. Így már érted az indulatot? Hogy amíg idős emberek éheznek és fáznak az otthonaikban egy ledolgozott élet után, addig ez a két báb képes elfogadni és elkölteni az ellopott közpénzt, van ennél undorítóbb dolog a világon? Senki nem bántotta őket addig, amíg önerőből értek el dolgokat, ezen lehet elgondolkodni.
@BReal9852 жыл бұрын
@@P.K.D333 Nem mindegy. Hogy miért nem? 1. Mert Tóth azt nyilatkozza, hogy nem hord luxusdolgokat, majd pár nappal később kideríti az óravadász, hogy egy hétmilliós Rolexet hord. 2. Mert Tóth fel van rajta háborodva, hogy valaki videózza/fotózza a gyerekével, de azt nem említi meg, hogy a bulvárlapoknak persze pénzért megmutatja a gyerekét. Mi ez, ha nem cinikus, hazug élet? Tipikus fideszes.
@lukacspiroska48822 жыл бұрын
Kivànom, hogy sikerüljőn a tervetek!!!!Köszi a riportot!!!!
@zoltanhegyi4280 Жыл бұрын
Gábor GRATULÁLOK
@SuperAni602 жыл бұрын
..Elég is lenne ha csak a Palik lenne a kérdező...
@ilonahepp62582 жыл бұрын
Szerintem is !!!
@tereziabaki65462 жыл бұрын
Pali semmi közöm hozzá de ez a szakál nem áll jól öregit.Egy dédnagymama 😊❤️
@valent16n12 жыл бұрын
Szeretem ezt a csatornát. De nem kell ide fideszpropaganda. Hányingerem van már attól.
@arpadszabo661 Жыл бұрын
Bezzeg ha balos propaganda menne, most imádnád. Te sem vagy hatalmas gané az a lenyeg
@klaran.337 Жыл бұрын
Ne te döntsd már el, hogy mi a propaganda, hogy az emberek mit néznének szivesen, ha nem tetszik akkor pörgess tovább!
@jozsefnevass8935 Жыл бұрын
Találsz magadnak jobbat szebbet és erkolcsosebbet! Ne aggodj! Kívanom hogy találd meg az igazi NOT!👍
@agnescsabinemaczko7395 Жыл бұрын
Nagyon szeretem ezt a fantasztikus embert ha nem lenne a férjem ilyen férfit szeretnék...
@tinab.93272 жыл бұрын
Jó alanyokat hívnak meg. A séf így sokkal érthetőbb, emberibb és közelibb...10 évesen anyuka nélkül, az nem egyszerű.
@helenawostry1770 Жыл бұрын
Öszinte komoly pasi
@katalincsonka8582 Жыл бұрын
Egészséges normàlis meg az is ahogyan meg nyílvánul !!! Örüljön hogy megszabadult a kétszìnű kígyótól!!!
@overTbi Жыл бұрын
Tudtam, h a TG férje, de semmi többet. Kifejezet szimpatikus ember. Drukkolok neki.
@Dykittu2 жыл бұрын
Azért érdekes, hogy a gyerek had döntse el, akarja e a vallást gyakorolni, vagy milyen vallást akar gyakorolni egyáltalán, de azért megkeresztelik akarata ellenére? Hmmm… 🤔 logikus 😅
@Kriszte2 жыл бұрын
Enni fogok az éttermetekben! Nagyon szimpatikus voltál a riportban Krausz Gábor! Az sem baj, ha nem a Gabi lesz a felszolgáló... Énekeljen!
@BReal9852 жыл бұрын
Szereti a magukat megjátszó embereket? :) A maga dolga.
@Kriszte2 жыл бұрын
@@BReal985, én vállalom a véleményem, de egy ilyen "noname" felhasználónévvel írogató véleményére, hogyan adjak?
@arpadszabo661 Жыл бұрын
@@BReal985 te sem vagy ám cink komám ahogy mindenki kommentje alá odaböfögsz valami agyatlanságot miközben próbálod eljátszani hogy te bármit is tudsz róla. Ne vetítsd ennyire a szar életed
@gaborlenart82442 жыл бұрын
Az ember vallásos hite pont olyan intim dolog mint a hálószoba titkai.
@cristalpainting2 жыл бұрын
34:12 percben fizetett hirdetést hallottunk?
@moneszka3262 жыл бұрын
Gábor rendkívül szimpatikus. De teljesen felesleges ide három ember. Laci önmagában elég ide.
@melindapare2221 Жыл бұрын
❤❤❤❤
@ibolyakalman7959 Жыл бұрын
Így van ez!! Milyen színt szeretsz Gábor?
@vercingetorix2642 жыл бұрын
Gábor,Gabi,puszi nektek!🙂♥️
@callingtru6842 жыл бұрын
A mai sztároknak az internet csak hátrány. Régen az énekesek a koncerten csak olyanokkal találkoztak akik szerették... Nyilván nem ment koncertre olyan aki nem kedvelte az előadót... Most látják olvassák a negatív kommentet is... Plusz igen botrány lett az internet népe... Nem csak a sztárokat érik negatív... Én pl valamelyik nap kommenteltem hogy én még nem adok tojást a 8 hónapos gyereknek... Válaszul a dögöljek meg mert tönkre teszem a gyereket... Mivan?!!! Szóval vannak bajok... Gabi és Gabi xD (Gábor) gyönyörű család és a helyükben kikötném a netet
@bernadettbachstedterneizsa7997 Жыл бұрын
Nagyon sajnálom Gábort hogy szertefoszlott az álma Gabival! Aki ekkora változásra képes,az nagyon szeretett!😢
@csvegso2 жыл бұрын
Baromira unalmas már ez a pár. A folymatos közlési kényszerükkel. Mi lenne ha 1-2 goldolatot megtartanának maguknak?
@izabellanagy13482 жыл бұрын
Hát nem hiszem el..! Épp elkezdi mondani,mondja épp,amikor közbevágnak!
@marianneros63982 жыл бұрын
Idegesitő ez sok reklám
@BReal9852 жыл бұрын
Nálam nem a reklám az idegesítő, hanem ez a kamu, amit előad Tótova férje.
@evaszegedi44992 жыл бұрын
Megnéztem, hátha sikerül megkedvelnem a srácot. Nem sikerült.
@delivilmosne40902 жыл бұрын
Nekem igen. Egy jó lelkű embert hallottam, aki nem tökéletes, egy úton van, és emberbűl van, mint mindannyian.
@evaszegedi44992 жыл бұрын
@@delivilmosne4090 Nekem nem volt őszinte. Hihetetlen alpárian meg tud nyilvánulni, így nekem nem áll össze ez a magasztos, "jófiús", szerény imidzs.
@BReal9852 жыл бұрын
@@delivilmosne4090 Szegény fideszkommunista néni könnyen bedől, mint a propagandának.