Lőrinc P. Gabriella: Ribancok (Hangoskönyv)

Akkoriban mindent eladtunk, mindent átcsempésztünk, mindenből pénzt csináltunk. A napszámosmunka épp annyira hétköznapi volt a diplomás tanárok körében, mint egy pohár víz megivása. Az addig biztos megélhetést, a gyárat bezárták. Eluralkodott a káosz, és hatalmasra nőtt a megvehető emberek száma.
Zsuzsival hajnalban indultunk útnak, hogy reggel hétre két falun és egy határátkelőn átérve beálljunk az uborkaszedők közé. A határ mindkét oldalán ottfelejtett, kopott csillagok az épületeken, a letűnt rendszert idézték, rozsdájuknak is megvolt a maguk szomorúsága. Odafelé magunkra pakoltunk annyi olcsó cigit, amennyit csak tudtunk - ha szerencsénk volt, a vámos nem fordított vissza. Hazafelé pedig lisztet vagy makarónit hoztunk. Ott az kellett, itt ez. Jól ment az üzlet. A cigit még a munkába állás előtt el tudtuk adni, állandó vevőink voltak, tudták, hogy melyik gazdánál napszámoskodunk, adták a rendelést, mi hoztuk az árut. Nem voltunk telhetetlenek. Persze volt, aki fizetett a vámosoknak, és csomagtartószámra hordta át a tiltott árut - mi legfeljebb tíz kartonnal vittünk, néha hússzal. A befolyó összeghez jött a napi tíz óra munka bére, otthon pedig az eladott makaróniból vagy lisztből szintén csurrant-cseppent. Anyánk akkor már betegeskedett, egyre gyakrabban kellett a patikában hagyni a keresetünk. A nővéremmel ketten is alig győztük. Ő élelmesebb volt, mint én, ha pasija akadt, az rögtön meglátszott az ékszerein, a ruháin, de leginkább a viselkedésén. Olyankor dolgozni sem nagyon volt kedve.
Pető Kata előadásában