Lőrinc P. Gabriella: Ribancok (Hangoskönyv)

  Рет қаралды 36,931

Rumor (Spoken word)

Rumor (Spoken word)

3 жыл бұрын

Akkoriban mindent eladtunk, mindent átcsempésztünk, mindenből pénzt csináltunk. A napszámosmunka épp annyira hétköznapi volt a diplomás tanárok körében, mint egy pohár víz megivása. Az addig biztos megélhetést, a gyárat bezárták. Eluralkodott a káosz, és hatalmasra nőtt a megvehető emberek száma.
Zsuzsival hajnalban indultunk útnak, hogy reggel hétre két falun és egy határátkelőn átérve beálljunk az uborkaszedők közé. A határ mindkét oldalán ottfelejtett, kopott csillagok az épületeken, a letűnt rendszert idézték, rozsdájuknak is megvolt a maguk szomorúsága. Odafelé magunkra pakoltunk annyi olcsó cigit, amennyit csak tudtunk - ha szerencsénk volt, a vámos nem fordított vissza. Hazafelé pedig lisztet vagy makarónit hoztunk. Ott az kellett, itt ez. Jól ment az üzlet. A cigit még a munkába állás előtt el tudtuk adni, állandó vevőink voltak, tudták, hogy melyik gazdánál napszámoskodunk, adták a rendelést, mi hoztuk az árut. Nem voltunk telhetetlenek. Persze volt, aki fizetett a vámosoknak, és csomagtartószámra hordta át a tiltott árut - mi legfeljebb tíz kartonnal vittünk, néha hússzal. A befolyó összeghez jött a napi tíz óra munka bére, otthon pedig az eladott makaróniból vagy lisztből szintén csurrant-cseppent. Anyánk akkor már betegeskedett, egyre gyakrabban kellett a patikában hagyni a keresetünk. A nővéremmel ketten is alig győztük. Ő élelmesebb volt, mint én, ha pasija akadt, az rögtön meglátszott az ékszerein, a ruháin, de leginkább a viselkedésén. Olyankor dolgozni sem nagyon volt kedve.
Pető Kata előadásában

Пікірлер
Running With Bigger And Bigger Feastables
00:17
MrBeast
Рет қаралды 212 МЛН
Sigma Girl Pizza #funny #memes #comedy
00:14
CRAZY GREAPA
Рет қаралды 2,5 МЛН
SCHOOLBOY. Мама флексит 🫣👩🏻
00:41
⚡️КАН АНДРЕЙ⚡️
Рет қаралды 6 МЛН
나랑 아빠가 아이스크림 먹을 때
00:15
진영민yeongmin
Рет қаралды 16 МЛН
Philip K. Dick: Fizetség (novella)
1:35:27
Ákos Fodor
Рет қаралды 10 М.
Ellen G. White: Az imádság 14. fejezet - A naponkénti ima 1. rész -
9:55
Bibliai gondolatok - Kacsándi Éva
Рет қаралды 93
Nefertiti - Az igaz történet (teljes hangoskönyv)
1:42:45
Ennie Smith hangoskönyvek
Рет қаралды 48 М.
Polcz Alaine - Ideje az öregségnek
2:18:33
Dr. Tudorka Tódor Phd.
Рет қаралды 35 М.
Sicily yacht disaster: accident or murder? Tamás Balogh, Inforádió, Arena
49:33
InfoRádió - Infostart
Рет қаралды 122 М.
Hofi  Volán Elektronika 1973
1:41:51
kotgyuri
Рет қаралды 3,1 МЛН
Are Electric Cars Over? | university tv | Tandem extra
54:53
egyetem tv
Рет қаралды 80 М.
Running With Bigger And Bigger Feastables
00:17
MrBeast
Рет қаралды 212 МЛН