ATTILÁBAN MEGLÁTNI ÖNMAGUNKAT - Szkíták, hunok leszármazottjai és magyarok vagyunk

  Рет қаралды 16,489

Magyarságkutató Intézet

Magyarságkutató Intézet

Күн бұрын

Ünnepélyes keretek közt került sor Attila hun király szobrának felavatására az ópusztaszeri Nemzeti Történelmi Emlékparkban.
Árpád és nemesei gyűlésének jelképes helyén, egy nappal az államalapítás ünnepe előtt Prof. Dr. Kásler Miklós nagyívű avatóbeszédében hangsúlyozta: történelmi nagyjaink egészen az 1850-es évek végéig az államteremtő hadvezér örökösének vallották önmagukat,
krónikáink, legendáink, görög, latin és dél-német történeti források is egybehangzóan igazolják a szkíta-hun-magyar folytonosságot. A 19. század közepétől azonban idegen elnyomás hatására ezt az ismeretet egy másik megközelítés, a finnugor eredet szorította ki.
A legkorszerűbb természettudományos módszerek alkalmazása révén azonban lehetőségünk nyílik visszaszerezni múltunkat, történelmünket, nemzeti büszkeségünket ezáltal újra kiterjeszteni szuverenitásunkat gazdasági, politikai és kulturális téren is.
Miniszter úr elmondta: Attila utódainak küldetéstudata, az ősök tisztelete azok az értékek, amelyekre alapozva Szent István létrehozhatta az Európában egyedülálló apostoli királyságot. Az Attilát, Árpádot és Szent Istvánt összekapcsoló szellemiség hosszú évszázadokon keresztül biztosította a magyarság Kárpát-medencei főhatalmát.
A Magyarságkutató Intézet pedig a Turul-dinasztia azonosítása és Aba Sámuel királyunk származásának meghatározása révén lehetővé teheti: hogy krónikai hagyományainkhoz visszatérve újra megláthassuk magunkat hun őseinkben.
//Magyarságkutató Intézet//
Web: mki.gov.hu/hu
Facebook : / magyars%c3%a1gkutat%c3...
Instagram: www.instagram....

Пікірлер: 161
Érdekességek a hunokról, amiket mindig tudni akartál
12:19
Tízes Lista
Рет қаралды 189 М.
Árpád nagyfejedelem - A magyarok vezetője!
7:29
Időutazó
Рет қаралды 80 М.
Just Give me my Money!
00:18
GL Show Russian
Рет қаралды 1 МЛН
A szkíta kultúra eredete és korai szakasza | Eredet - 2023.10.28.
23:52
Töri 5. - A magyarok eredete
43:10
Márk Kovács
Рет қаралды 6 М.
Régészet mindenkinek - A sztyeppei lovasnépek kapcsolata a magyarsággal
29:30
Magyarságkutató Intézet
Рет қаралды 12 М.
Őseink Hagyatéka - Táltosok régen és most
29:13
hatoscsatorna műsorai
Рет қаралды 68 М.
The Kings of Hungary (800-1918)
1:12:59
Időutazó
Рет қаралды 532 М.
GALLINA ZSOLT: "LÁTTAM A VÉGTELEN SOK KUNT ÉS TATÁRT..."
26:47
Magyarságkutató Intézet
Рет қаралды 7 М.