- Nem értek egyet azzal, hogy két generációt ugrottak. A 1xxx és 2xxx ugrást ha nézzük, akkor lehet. De előtte sok genen át az volt a jellemző, hogy az előző széria 80Ti-a egyezett meg az új 70-ével. Most is ezt láttuk kb. a dián, de ez még mindig csak részben igaz, mert valószínűleg nem mindig fog a 2080ti közelébe kerülni (renderben talán). Szóval ilyen szintű ugrásokat már láttunk korábban, annyi történt, hogy végre egy normális teljesítmény ugrás van, szemben a 20-as széria gyengébb ugrásával. Az már máskérdés, hogy milyen áron - lásd túlhajtás. - A 3090 nyákján egyébként úgy tudom, hogy még van hely. Vidocardz-on volt ilyen cikk - ebből következtettek arra, hogy lehet még Titan. - A kártya leírásánál kb. 3 percnél teljes a káosz. Az biztos, hogy nem 7nm-en készült a kártya, hanem Samu 8nm-en és nem 5k CUDA magot tartalmaz, hanem közel 10500-at. (az 5k talán korábbi szivárgás lehetett) - Szerintem nem elsősorban munka kártya. Szvsz Titanból nem készültek egyedi hűtésű verziók ha jól tudom, de ami talán fontosabb, hogy hiányoznak a 3090-ből olyan funkciók, amik a Titanokban megvannak és ezért lesz alkalmasabb bizonyos munkára, játékokra pedig kevésbé. Na most a 3090 játékokra is teljesen jó meg persze munkára is, de az előbbi miatt nem biztos, hogy minden esetben megéri ezt venni a Titan helyett, hogyha olyan a munka. Én úgy gondolom, hogy ez egy régiúj kategória és nincs kizárva, hogy kapjunk később egy Titan-t is. Egyébként jó videó, talán kicsit lehetett volna hangosabb a miki, de jöhet máskor is hasonló felállás. Esetleg több VGA teszt, összehasonlítás. Mert valahogy ezt senki nem akarja itthon csinálni. Akár retro videókártyákat is belehetne szerezni, letesztelni korabeli konfiggal és játékokkal. Összevetni újabbakkal, amennyiben ez lehetséges (pl. GTX295SLI-t, mondtam valamit). Annyi jó ötlet lenne kártyás fronton és a kutyát nem érdekli, pedig még ha munka is van vele, a legtöbben szerintem videokártyákra lennének kíváncsiak a hardverek közül. De lehet csak én gondolom így...
@petihundeuhun89504 жыл бұрын
Balázst bírjuk nagyon! Én kiváltképpen, mikor a Ps5 konferencia volt, meg a Reveal show, megláttam a borítón Balázst, ciccent a sörösdoboz, mondom ez egy jó kis poénos esti programnak nézünk elébe! Az is lett! Várjuk Balázst vissza! :DDD
@nope12574 жыл бұрын
Nem értem a crysis-os részt. Most istenitjük a crysis-t mert annyira szarul van optimalizálva hogy még a legbaszobb kártya sem viszi rendesen? Nem értem ezt a nagy kultuszt mögötte... Régen a hárommal játszottam , de nem fogott meg ott is az volt hogy mindenkinél laggolt pedig annyira nem nézett ki jól.
@dobronteiferenc56284 жыл бұрын
Pont ezért. Optimalizálatlan, így amelyik kártya viszi max beállítások mellett, az már combos kártya. Egy csé go nem ad akkora látványt, hogy bírja maxon a játékot 200 fps-el.
@KiraZebu4 жыл бұрын
Azért a három elég b_szón nézett ki 2013-ban. Még most is jól néz ki. A 2007 is rosszul futott és igen, valóban legendássá tette a sorozatot ez az első rész. Többek között azért, mert nem volt gép, ami tudta volna maxon futtatni. És e mellé olyan látvány társult, ami messze megelőzte a korát, nem beszélve csomó effektről, amit akkor láthattunk először és a fizikáról. A Crysis jócskán megelőzte a korát, ezért is volt álleejtős és ezért volt többek között irgalmatlan nagy gépigénye. És összességében mindezek miatt maradt emlékezetes és vált klasszikussá. Akkoriban én úgy emlékszem inkább az volt az elterjedt, hogy "Úristen ez olyan jól néz ki, hogy nincs olyan gép amin futna rendesen, aztaaa", minthogy "de szar még optimalizálni sem tudnak, ezt se vesszük meg". A remaster ezt szerette volna újra érzékeltetni... a grafikát bár javítva, de az álleejtőset mellőzve. Ami persze így ebben a képletben nem volt annyira szerencsés, ezért is éri sok kritika: bár én látok javulást és nekem tetszik a remaster, de a gépigény nincs arányban a látványvilággal, miközben ezt talán 2007-ben és 2013-ban valamennyire azért el lehetett mondani.
@rsSLCA4 жыл бұрын
Nem optimalizálatlanságról van itt szó, a crytek csak szimplán leszarta, elfut-e az átlag parasztnál a játék, vagy akár az inferior konzolok bármelyikén, fogta és kiadta kompromisszumok nélkül, aztán ha valakinél futott rendesen akkor mindenkinek tudta, hogy ki a jani. De úgy tűnik ennyit változott az ipar, hogy most már minden csicska AAA-s címekkel (nem ez a Crysis ez szerintem se kellett volna) akar ultrán játszani a kenyérpirítóján és sír a szájuk, ha nincs 60+ fps :D
@rsSLCA4 жыл бұрын
Ja és a Crysis 3 azért nem nézett ki jól, mert azt már konzolokra is szánták. Mikor egy játék konzolos is akkor tudod, hogy lerokkantották arra a szintre, hogy elfusson azokon a szuperszámológépeken is.
@kisatom4 жыл бұрын
A Crysis egy vicc kategória :D komolyan, 30-40 fps egy 3090-el? Amikor a látvány egyáltalán nem indokolja, mert kb előző generációs, vagy a mostani eleje még így felújítva is.
@writer79974 жыл бұрын
30-40 lol időnként a 15 fps környékére is elnézett
@tibor56754 жыл бұрын
Én ezt kb úgy tudom elképzelni, hogy szándékosan 2-3x annyi dolgot töltetnek,rendereltetnek stb a hardwerrel, mint amennyit kéne csak azért, hogy hűek maradjanak a "can it run crysis"-hoz. Egy szar vicc ez a játék, de legalább ugyan úgy néz ki, mint az eredeti.
@bandika44 жыл бұрын
tudjátok nálam radeon VII ttel 4k ultrán a fallout 4 . 4k texture patch melett 13-14 gbt mindig is képes volt megenni.
@ATiGames14 жыл бұрын
Szerintem ezt a crysis tesztet el lehet engedni. Egy hulladék az optimalizálása. Ami azért meglepő, mert mostani szemmel nézve viszont a grafikája elég csúnyácska, akkor is ha maxon van. Az a can it run felbontása meg csak arra jó, hogy a hardvert megfektesse, de szebb nem lesz tőle a játék. Mintha azért remasterelték volna, hogy megint megfektesse az aktuális csúcsvasakat, nem azért hogy szebb is legyen. A kiadót jól megbüntetném pár millára, had érezze a törődést és fejezze be ezt a fajta tartalomgyártást.
@istvankelemen33764 жыл бұрын
Kevés volt az a 8700k... i9-el is proci limites a kártya. Amúgy jó lett :-)
@Whisperede834 жыл бұрын
1080p-ben. 4k-ben nem. Nézd meg a videóban is a rendes játékoknál mindig 98-99%-on megy a GPU még a 8700-al is
@mihalybodzsar97394 жыл бұрын
ha a cél nem 300+ fps akkor egy r3600 is elég alá. 1440pvagy főleg 4k ban esélytelenek ekkora fps számok, szoval nincs bottleneck
@David-ll8et4 жыл бұрын
Zoli az Eternal bemutatónál azt mondta, hogy szerinte a 2016-os szebb volt. Kíváncsi lennék, most is így gondolja-e még. :-)
@gyorgyt.22464 жыл бұрын
Driver frisítésekkel biztosan még javul.
@NorbiGaming2 жыл бұрын
Amúgy nagyon meg kell nézni, elég nagy téglák ezek a kártyácskák. Nekem pl kb csak a tuf gaming verzió férne bele egy mid atx házba.
@TomcsRc4 жыл бұрын
Mivel mérték a kártya sebeségét ? Jobb felül hogy lehet kirakni fps -t ? köszi...
@ShadowGame-Gyuri4 жыл бұрын
Msi afterburner+ rivaturner. Progam Vagy GeForce Experience beállítások menü fps on.
@TheVadnay4 жыл бұрын
Ember legyen a talpán aki megmondja a különbséget játék közben hogy 24-27 colos kijelzőn 1440p vagy 4kban fut a játék. Egy gtx 1080am van amivel a mai napig tudok minden gamet futtatni 1440p-ben. Szerintem várok még egy generációt
@davidt90024 жыл бұрын
Kifejezetten kellemes volt a videó csak a játékoknál kicsit zavaró volt az hogy a videó 30fps-el ment de a videóban jobbára 60 felett voltak a tesztek.
@1995griff19954 жыл бұрын
Egyébként a Crysis-nél látszik, hogy a GPU usage szépen bedrioppol 50% környékére is, tehát a proci nem is hajtja ki rendesen a 3090-et. Tudna az jobb teljesítményt is.
@Nightcrawler9824 жыл бұрын
Ami ezzel a kártyával nem megy el 4K 60 FPS-el, az szarul van megírva. Pl. lásd Crysis. 😀
@bencepongarcz83714 жыл бұрын
Nem értem miért vannak kiakadva a 400 watton :D Két darab gtx 580-at hajtottam anno :D össz teljesitmény 600 watt :D
@0wN3DBy4 жыл бұрын
Én elsőre 4:20 körül úgy hallottam a jobb oldali csávó azt mondta, h 400 volt :D na az durva lenne
@therealrektergaming16694 жыл бұрын
Átlag gaming felhasználásra teljesen fölösleges a 3090. Akinek meg 2080 van annak is fölösleges 3080ra cserélni . Pusztán azért mert még 3-4évig untig elég 2k/fullhd-re a 2080,2070,rx5700
@mrpayer49684 жыл бұрын
Én egy jó 4 éve tettem össze a jelenlegi konfigomat, egy 1070ti van benne, 1080p felbontásban tolom, így lassan fél évtizedes kora ellenére V-Sync mellett az új játékokban simán megvan minimális grafikai kompromisszumokkal a 60 frame, ami meg rosszul optimalizált gamma látható, hogy a csúcsszuperüberextra 3090 se tud sokkal jobban teljesíteni.... Persze nagyobb felbontásoknál már más a helyzet, de egy mezei gamernek mint én is vagyok FullHD-ban még évekig elég a 10xx széria combosabb képviselői is, persze évről-évre érezhetően lentebb kell húzni az új releaseknél a video settings csúszkáit, de én megtudok ezzel barátkozni.
@kisbogre4 жыл бұрын
@@mrpayer4968 Ráadásul azért az új generációs játékok még mediumon is sokszor elég szépek. Na meg sok olyan erőforras-igényes effektet ki is szoktam kapcsolni, ami zavaró, pl. a motion blur vagy a lens flare. Az árnyékok minőségét is sokszor úgy le lehet kicsit venni, hogy nagyítóval kell keresni a különbséget, és számítási teljesítményben sokat spórolhatunk vele.
@bencetoth95234 жыл бұрын
Borzalmasan kiváncsi vagyok, hogy 4K-ban milyen csodákat fogok látni :D
@NR-HUN4 жыл бұрын
Kösz a videót, bár tesztjátéknak egy remastert nem nagyon kellett volna szerintem betenni. Ennél velősebb lett vona még a GTA 5-is.
@frostyati4 жыл бұрын
AMD-nek is van a Virtuális szuperfelbontás funkciója, pl 4K ban renderel, és 1080p monitorra visszaskáláz. Szoktam használni, 1440p-ben fut a játék, de 1080p a monitorom. 5700 XT
@seaman9184 жыл бұрын
Conrol lett az új kor Crysis-a... Már értem miért kellett a Crysis Remastered, hogy ezt a titulust visszaszerezze ismét :) Vicces ahogy hogy egy 700 ezres kártya nem képes a Controlban a 4k stabil 60-ra még géjtrészing nélkül sem... elég elcseszett egy motor van alatta annyi szent
@NorbiGaming2 жыл бұрын
8gen i7 tel bottleneckes a kártya, tehát ennél többet is ki lehet hozni vele
@JimmySmog4 жыл бұрын
Kár hogy nem 4k-s a videó. Kíváncsi lettem volna a gameplay-ekre.
@KiraZebu4 жыл бұрын
Lehet még dolgozza felfele.
@Medvetojas4 жыл бұрын
Az lesz, csak a KZbin lassan dolgozza fel.
@vcarter864 жыл бұрын
@@Medvetojas akkor sem lesz az mert még mindig rosszabb bitrataban tolja ki a youtube. Egy full hd se valódi full hd youtubeon
@rcs20034 жыл бұрын
@@vcarter86 De valódi full hd, csak szét van tömörítve.
@vcarter864 жыл бұрын
@@rcs2003 Én nem úgy értettem h nem valódi full hd h a felbontás más lesz mert igen a felbontás marad viszont a bitrátát ötödöli emiatt a képminőség mindenképpen romlik és nem olyan lesz mint az a videó amit feltölteni készülsz, erről itt egy videó és a megoldás rá, de amúgy nagyon kevesen csinálják így: kzbin.info/www/bejne/g4Crnoeidslnr9k A kommentemmel csak arra akartam felhívni a figyelmet h hiába rakja fel valaki 4k/1080-ben a gameplayt, azért senki se higgye h az olyan 4k/1080p mint amilyet ő látna a monitora előtt mikor játszik, mert utóbbi sokkal jobb minőség.
@k0d4x4 жыл бұрын
1080p-re elég a 3070? vagy inkább érdemes már a 3080? corei7-7700k és 16GB ram melle jönne, multiplayer fps-ket jatszok főleg
@norbiie36mylove984 жыл бұрын
Simán.
@KiraZebu4 жыл бұрын
Valószínűleg igen. De nyilván ha a 3070 elég, akkor a 3080 is elég. Időtállóbb a jövő címeire nézve is. De ha multizol főleg, akkor valószínűleg a 3070 ideálisabb lesz.
@sXeCry4 жыл бұрын
1080 TI-al szerintem jobban jársz azt még ki is tudod hajtani azzal a procival. A 30xx-nél pedig elgondolkodik az ember egy következő generációs AMD procin inkább. (Zen3)
@k0d4x4 жыл бұрын
sXeCry fel eves idohorizonton megy mellé egy 9 vagy addigra kijon akkor 10.genes i7
@KiraZebu4 жыл бұрын
@@k0d4x De ha már fél év, logikusabb megvárni a Zen 3-at. Amennyiben a 10ezer 10. generációt jelöl, akkor már kinn vannak a 10. genes i7-ek egyébként (10700(K/KF)). Viszont az előzetes infók alapján a Zen 3 egy szálban is ott hagyhatja a 10. genes inteleket. Könnyen lehet, hogyha a legjobbat szeretnéd kihozni, akkor játékokra is a Zen lesz a legjobb a többszálas programokkal egyetemben. Ezt persze majd a tesztek megmondják, de éppen ezért egyértelműen én nem jelenteném ki az Intelt. A tesztek után jobb lenne dönteni, hogy egyéni preferencia és a rákölthető pénz szerint AMD vagy Intel éri meg a legjobban. Legalábbis én így gondolkodnék, mindig a legjobb teljesítményt venném arra amire használom a gépet és ami épp kijön a pénzemből. Sose csak azt nézném, hogy csak AMD vagy csak Intel jöhet szóba. Csak jó tanács, mert lehet jobban járnál. Vagy ha csak játszasz főleg, akkor lehet nem. Ezért kell megvárni a teszteket. (persze ott is függ attól, hogy milyen felbontáson) :)
@belabalogh3600 Жыл бұрын
8700k/3090 Nagyon ügyes :)
@jackcarver14924 жыл бұрын
Ez a Crysis remastered gépigény valami botrány.. olyan mértékben egyáltalán nem lett szebb, hogy ennyit zabáljon, de komolyan.
@janospeterkovacs75163 жыл бұрын
a ref cooler nem nyírja ki a cpu-t :D nincs vele semmi gond !!
@sanyiferi99484 жыл бұрын
Zoli jók vagytok együtt Balázs al
@FilmGamerHUN4 жыл бұрын
Jövő héten jönnek az új Ryzen 5000 ek és 28. án az új AMD-karik (Jó hírek vannak róluk eddig) majd azokról is lesz videó? Ez a kártya jó nagy sokat is fogyaszt de persze erős is mégis a 3080 ár értékben sokkal jobb! Ez a CPU azért már 3 éves új erősnek azért nem nevezném.
@matolcsi19914 жыл бұрын
Bocs,még csak a 4000-sek jönnek :D Ha minden jól megy akkor jövőre jön az 5000-es széria.
@sXeCry4 жыл бұрын
@@matolcsi1991 Nope... Számozás változik. :)
@FilmGamerHUN4 жыл бұрын
@@matolcsi1991 Nem biztos mert a hírek szerint 5000 es névvel jönnek mivel a laptopokba mentek az optimalizált 3000 es procik amik 4000 es névvel mennek s ezért változtatnak nehogy összekeverje az ember. Legalábbis a leakek és tesztek amik kijönnek már 5000 es procikkal vannak s +20-25% erőt sugallnak! :) Intelekhez és 3000 es szériához képest játékban és progikban is! :)
@KiraZebu4 жыл бұрын
Nem jönnek, csak bejelentik őket. A kártyák pl. november végén esedékesek, hiába van 28.-án a bejelentés.
@FilmGamerHUN4 жыл бұрын
@@KiraZebu Igen, de kérdés hogy pl Nov 1. én már akár jönnének e tanulva most az NV készlethiányokból.
@balabalint014 жыл бұрын
Ez a DOOM gameplay bűn XD. Nem sértésből.
@balabalint014 жыл бұрын
@@evanicszoltan7755 Végre valaki aki megért és akivel egyet értek. De nem hibáztatom Zolit. Ez biztos csak nem az ő stílusa.
@Rexperto64544 жыл бұрын
Szintén nem sértés de a Control is. Szinte nem is lőtt a fegyverrel csak a launchot spammelte semmi más képességet se használt bár lehet nem volt más kioldva. De azért valakitől aki hivatás szinten játékokkal foglalkozik attól többet várnék.
@FilmGamerHUN4 жыл бұрын
@@evanicszoltan7755 Nekem az Eternal nagy csalódás volt elveszett sokszor benne az igazi DOom feeling és sokszor inkább UT játéknak érződött multiplayer sebességgel singleben is. A karakterek szebbek voltak a 2016 osban, a környezet az Eternalban. Serious Sam 4 így nekem is jobban bejött pedig amúgy optimalizáltalanabb.
@HUNCSA14 жыл бұрын
@@FilmGamerHUN Már Doom3-nál látszott, hogy el kezdtek el távolodni az eredeti vonaltól ami az Eternálnál már igen csak szembetűnő. Bár szerintem már a Doom4-nél is nagyon látszott. Azzal nem játszottam, de ami videókat láttam az pont elég volt. Doom3-ba el szarták a szörnyek kinézetét a három bikából kettőt kivettek a zöldet és pirosat helyette be raktak egy szét kokszolt szörnyet. Rakétás bika a végén van, de azzal se lehet ténylegesen meg küzdeni viszont csináltak belőle egy két lábon járó toronyházat :). Régibe szerintem a kakodemon is sokkal jobban nézett ki (mikor sikerült leölni még hangja is jobb volt) mint a 3ban a tűzkoponyák szintén stb.. Egy ami szerintem a régiek közül látványosabb lett a feltámasztó tűzdémon. Szerintem anno tök jól megálmodták, hogy hogyan nézzenek ki a démoni szörnyek amit már a háromtól kezdve el kezdtek finomítani. A régi alapelv jó volt itt a stukker és lőj mindenre ami él és mozog :). Szerencsére a régi Doomosoknak itt van a Brutal Doom :). Ez már nálam megint nem hajlandó működni nem tudom miért, de mikor még működött jobban tetszett még a Doom3nal is. Ebbe még több vér van na de ez a játék erről szól :). Így viszont tartok tőle, hogy ha a Quakenak mégis elkészítik a folytatását az is már el lesz szarva.
@FilmGamerHUN4 жыл бұрын
@@HUNCSA1 Lesz Quake 5? Single ?
@LuckyOwl-o3v2 ай бұрын
szerintem nem olyan nagy kártya
@dobronteiferenc56284 жыл бұрын
Ez a 8k kb olyan mint anno az Amd r7 370él a 4k ready felirat. Lehet bírja az asztalon a 4k felbontást. De csak 720p be lehetett max grafikán játszani az akkori játékokkal. Ez is inkább 4Kra jó, hogy a Ray tracingal még eldöcögjön 60fps-el.
@Geri33334 жыл бұрын
Ez is csak a sok sznob kockáknak lett kitalálva.Sok értelmét nem látom ennyi pénzért.
@KiraZebu4 жыл бұрын
Csak a kockáknak? Tudod te mennyire jól jön ~10500 CUDA renderhez?
@HUNCSA14 жыл бұрын
Egyenlőre ezeket a kártyákat amúgy is el kell felejteni, mivel egy részük szar. Selejtes változatokat is piacra dobtak amit az Nv driver frissítéssel akar megoldani. Ezzel csak az a gond, hogy fizikai hibát nem fog helyrehozni egy frissítés. Fog majd jönni 3080-ból a 20GB változat azt is érdemes kivárni. 3090 SLI videó tesztet láttam hát elég jól szerepelt. Annyi VGA tesztet néztem már végig, hogy az SLI rész már összemosódott bocsánat. 3080 nincs SLI támogatás
@rendeszsolt68834 жыл бұрын
Átlag lakótelepi CS playereknek kötelező vétel ez a kártya. Kérdés, megéri egy ilyen mostanában, mikor kb semmi érdemleges nem jön pc-re? Ok a Cyberpunk blabla...
@laszlodajka99144 жыл бұрын
Nem beszélve arról, hogy az átlag lakótelepi CS player a nem annyira régmúltban pl megvette mondjuk a 2080-at. Mekkora arcon csapás az ilyen nekik.
@adamszantner7014 жыл бұрын
@@laszlodajka9914 mondjuk nem lakótelepen élek és nem cs-zek viszont a közelmúltban vettem egy 2080ti-t, nem érzem arconcsapásnak hogy 600€-ért megvettem egy sráctól aki most videókártya nélkül nézegeti a gépét, mert 3080-t akart de nem fért bele abba az 5 perces metszetbe amikor még nem Out of Stock lett mindenhol(IS). Még úgyis csak 1080p-s monitorom van, egy 2700x-el meg 16Giga rammal vsz 4-5 évig elleszek ahogy szoktam rendszer upgradenél. Max ramot duplázok. 🙂😊
4 жыл бұрын
AranyBazsiDíj
@medvood12534 жыл бұрын
Nekem összességében lelombozó ez a kártya! Amennyibe kerül, játékokra egyáltalán nem nagy szám a csúcs teljesítményben!