Megyeri Jonatán: Hogy ismerjük meg Istent?

[@Indy1968]

Shalom Rabbi

[@szigetkozi77]

Ez eszméletlen jó! De téged ezért szét fognak szedni. Ha meg nem akkor ki hallgatja?

[@mrcontrapunct1562]

Kedves Jonatán, nagy élmény hallgatni a csatornád. Egyetértek a végtelennel kapcsolatban: nem írható le "végtelen számú" végessel. Ilyen módon a végtelen idő, vagy végtelen tér paradoxon. Sőt a végtelenből sem metszhető ki egy-egy véges szakasz mert az már nem végtelen. Vagyis az "örökkévalóságban" semmilyen tevékenységet nem végezhetnénk, mert minden tevékenységnek, munkafolyamatnak van egy kezdete és van egy befejezése de ez a végtelenben föloldódna mint időszakasz. Az "Örökkévaló" elnevezés is paradoxon. Valami vagy "örökké" vagy "való", ez utóbbi egy meghatározott időszakaszra utal, a két szó együtt nagyjából "örökkétartót" jelentene. Egyébként ha idő vagy tér nem létezik (márpedig a végtelen mindkettőt kizárja) az szerintem a totális nem létezés. Kell hogy legyen Isten dimenziójában is téridő csak más a mértéke: "....Mert ezer esztendő annyi előtted, mint a tegnapi nap, amely elmúlt, és mint egy őrjárási idő éjjel. (Mózes imája - Zsolt.90.4.) A világ teremtését Pál apostol - aki ugyancsak rabbi volt - így írja le: "....Hit által értjük meg, hogy a világ Isten beszéde által teremtetett, hogy a mi látható, a láthatatlanból állott elő...." - tehát Pál nem a semmiből származtatja az anyagi világot hanem egy létező láthatatlanból. (Zsid.11.3.) A Kabbalát ugyan nem ismerem, de tudomásom szerint van egy olyan elmélete, hogy Isten azért teremtette az embert mert kíváncsi volt önmagára (Popper Péter hivatkozik rá). Nagyon betalált amit mondtál Petőfiről, hogyha beszélgetnénk vele akkor nem biztos hogy olyan alaposan megismerhetnénk mint a művein keresztül. Totál igaz, vagyis Ádám sem ismerhette annyira Istent mint a próféták akikben az ő lelke lakozott. Ádámmal is sétált vele alkonyatkor, de nem lakozott Ádámban. Gondolom, Isten parancsa hogy ismerjük meg Őt a Tórára vonatkozik és nem az hogy derítsük ki a metafizikai valóságát. Ez előbbi ügyben pedig könnyű dolgunk van: ".....Mert e parancsolat, amelyet én e mai napon parancsolok néked, nem megfoghatatlan előtted; sem távol nincs tőled. Nem a mennyben van, hogy azt mondanád: Kicsoda hág fel érettünk a mennybe, hogy elhozza azt nékünk, és hallassa azt velünk, hogy teljesítsük azt? Sem a tengeren túl nincsen az, hogy azt mondanád: Kicsoda megy át érettünk a tengeren, hogy elhozza azt nékünk és hallassa azt velünk, hogy teljesítsük azt? Sőt felette közel van hozzád ez íge: a te szádban és szívedben van, hogy teljesítsed azt...." - (V.Móz.30.11 - a gój számozás szerint😊) Vagyis erkölcsi felfogásunk, gondolkodásunk Istené. És teljesen egyetértek veled hogy ismerjük meg önmagunkat. Egy személyes történet Isten és az ember erkölcsi felfogásának azonosságáról: egyszer pereltem Istennel a Jób könyve ügyében és világosan megmondtam neki hogy nem értem a gondolkodását: erkölcsös-e megverni valakit alaposan hogy meglássuk, hűséges-e? Csinál ilyet egy férj a feleségével? Ezzel pont az ellenkező hatást érné el? Micsoda piszkos játék ez Jóbbal? Pár hét múlva a metrón utazva egy hajléktalan jött oda és egy hajléktalan igazolványt mutatott fel, majd tartotta a markát a pénzért. Semmi kérés, megszólítás, csak a markát tartotta. Én mondtam hogy eltévesztette a házszámot, nem én vagyok a szociális hivatal. Semmi nem kötelez hogy igazolvány ellenében pénzt adjak. Ha adok az együttérzésből van. Erre dühbe gurult és megfenyegetett hogy rendőrt hív, amin csak mosolyogni lehetett. Nem sokkal ezután valahogy Jób könyvéhez keveredtem ismét. Ahogy elkezdtem olvasni, rögtön bevillant a hajléktalan esete és nappali fényben tűnt fel az egész könyv alapüzenete: Jób volt az a "hajléktalan" aki igazolvány ellenében Istennel "életbiztosítást" akart kötni minden balszerencse ellen. Az igazolvány pedig a jócselekedetei voltak, aminek ellenében védelmet várt. Vagyis egy alkuvá degradálódott le Istennel való kapcsolata. Annyira túltolta a "szentéletet" hogy már a gyerekei bulijai után is égőáldozatot mutatott be Istennek hogy a gondolatban elkövetett bűneiket is kiváltsa. Ez abnormális, úgy tudom, ilyet a Tóra sem kíván. Aztán amikor a balszerencse beütött akkor maga Jób vallotta be hogy pont ettől félt ezért tette mindezt: "....Mert amitől remegve remegtem, az jöve reám, és amitől rettegtem, az esék rajtam...." (Jób.3.25) . A 29. fejezetben hosszasan sorolja a jócselekedeteit, majd levonja a konklúziót: "....Azt gondoltam azért: fészkemmel veszek el, és mint a homok, megsokasodnak napjaim...." Isten nagyvonalúsága a sztori végén hogy tényleg megáldotta Jóbot, sokkal inkább mint korábban csak helyes irányba terelte a motívumait. Ennek a fajta "védelmi pénz"- sztorinak vége lett és már nem félemen alapult Isten felé való viszonyulása. Megértette hogy vannak dolgok amiket nem lehet elkerülni az életben, akármennyire istenfélő is. Ennek konklúziójaként maga az "istenfélelem" szó is negatív, teljesen elhibázott alapokra helyezi Istennel való kapcsolatot.

[@Szabolcs-o7c]

israelben folytasd!!!!!