Nekem magyarok nagyon simpatikusak, azért is megtanultam egy picit magyarul beszélni.
@hello-pragaАй бұрын
Köszönjük!
@szilagyiandras73105 ай бұрын
Azért érdemes lett volna történelmi szempontból is megközelíteni a témát. Például Edvard Benes kifejezetten magyargyűlölő volt, amit szívesen hangoztatott is és hát rengeteget tett az első világháború után Magyarország szétszabdalásáért és Csehszlovákia létrejöttéért amiben vezérelve a terület maximalizálás volt. By the way a Benes dekrétumok melyek a magyarokat kifejezetten hátrányosan érintik Szlovákiában a mai napig érvényben vannak. A csehek ellenszenve a magyarokkal szemben akkoriban valószínűleg egyfajta irigységből fakadt mivel nem sikerült megvalósítaniuk azt a fajta "egyenrangú" szerepet a monarchián belül amit a magyaroknak igen. Ami érdekes, hogy a szlovákokkal ápolt "jó" viszonyuk mögött micsoda lenézése van a szlovákoknak. Maguk a csehek Csehszlovákián belül is csak egy abszolút másodrendű szerepet szántak a szlovákoknak. Ez a lenézés pedig a mai napig megvan bennük. Bármilyen informális beszélgetés során ezt a csehek nem rejtik véka alá. Plusz a szudétanémetekkel szembeni világháború utáni viselkedésük egyenesen borzalom.
@hello-praga5 ай бұрын
Köszi a hozzászólást. - Ami Benes-t illeti igaz amit írtál. Benes Csehszlovákia második elnöke volt 1919-től 1935-ig. 90-100 éve... Minket magyarokat sem a Teleki, Gömbös vagy Szálasi kormány alapján ítélnek meg.. - A csehek mindig is nagyon is sokat segítettek és segítenek a szlovákoknak. Oktatásban, egészségügyben és munkaügyben. Senki nem nézi le a szlovákokat, itt Csehországban. - Igaz a csehek a monarchia alatt nem tudtak érvényesülni, aminek már több mint 100 éve vége. Gondolod emiatt ellenszenvük van a magyarokkal szembe? A magyaroknak kellene már továbblépni a történelmi sértődötségen és állandóan felróni mi volt több mint 100 évvel ezelőtt. A csehek ezeken már túl vannak, és ennek látható eredeménye van.
@szilagyiandras73105 ай бұрын
A történelmi sértettségnek nincs értelme, hiszen az a múlt, tovább kell lépni valóban. De azèrt mèg ha 100 ève is történt ennek azèrt van egy nagyon is elevenen velünk élő következménye, ez pedig 4-4,5 millió határon túl élő magyar. Sajnos nekik azóta sem könnyű abban a szerepben èlni amibe a történelem helyezte őket. Másrészt azèrt az sem szívderítő ahogyan a szlovákok vagy a romànok teljessèggel hamis történelmi önigazolàsokat gyàrtottak, ezeket adva tovább generàcióról generàcióra ezzel szintèn nem adva esèlyt a tovàbblèpèsre. Sajnos ez a dolog nemcsak velünk, de velük is együttél. És azt hiszem azért van még a mai napig jelen az emberek életében mindez mert senki, nem csak Magyarország hanem a helyzet nyertesei sem néztek soha szembe őszintén a dologgal. Helyette hazudozàs ès gyűlölködés van a mai napig. És őszintén sajnàlom ezt a helyzetet én is. Jó lenne ha már nem így lenne. De nyelvtörvények, életben tartott Benes dekrétumok, úz-völgyi sírgyalázás és történelemhamisítás, választásokon előhúzható magyarkártya, eltiport autonomia törekvések stb. Stb. amik velünk élnek manapság is. Valóban hasznos lenne felejteni és továbblépni (mindenkinek). De ez sajnos a jelenben is itt él, mint probléma a regióban. Ebből a szempontból a cseheknek nincs es nem is volt min túllépni (sőt). A kedvesem bajor, a nagypapája szudétanémet volt. Hát ők sem ápolnak szép emlékeket a csehekről, pedig már két generáció felnőtt. Félre ne érts. Nincs bennem rosszindulat vagy harag vagy bármilyen negatív érzelem. Az első bejegyzésemmel is eleve arra utaltam csak, h két nép viszonyában ahogyan annak tagjai egymásra gondolnak rengeteg összetevő szerepet játszik. És azt gondolom a történelmi kontextus nagyon is fontos ebből a szempontból.
@laszlobarta28233 ай бұрын
@@hello-praga Ja, a magyajoknak kéne már továbblépni a séjtődöttségen? Mert a csehek már túlléptek rajta, kiheverték a tönkretételünket, meg a kirablásunkat? XD Mit szívtál barátom? A sörtől nem lehet ennyire beállni!
@hello-praga3 ай бұрын
@@laszlobarta2823 Téged ki tett tönkre és ki rabolt ki? A csehek?
@laszlobarta28233 ай бұрын
Igen, többek között ők. Tönkretették a hazámat, ahogy a tiédet is. Az más kérdés, hogy te erről tudatlanságból, vagy mentális önvédelemből megpróbálsz nem tudomást venni.
@ludekosicka65403 ай бұрын
A csehek többsége alig tudja, hogy magyarok léteznek. De tudják, ki az Orbán van. A cseheknél Orbán az egész magyar nemzetet képviseli. Amit egy cseh ember gondol Orbánról, azt a magyar emberekről gondolja. És Csehország nem csak Prága, ahogy Magyarország sem csak Budapest!
@hello-praga3 ай бұрын
Szerencsére ez nem így van, de Csehország valóban nem Prága...
@AlexAlex-zv7fc3 ай бұрын
Nam baj az, mert Orbán intelligens és nagyon hazaszerető. Ráadásul nagyon fineszes is.
@ismeretlensrac40082 ай бұрын
nem mintha a magyarok nem gondonák azt hogy ha mit tudom én macronella ez és ez a véleménye és ezt és amazt kéne csináni akor ne gondolnák azt hogy ez az egész ország helyesli és mindenki háború párti pedig minden országban vannak háború ellenesek és a fidesz nem tartozik ezek közé csak mondom de ez nektek is egyértelmű
@lleho6 күн бұрын
Micsoda nagyképű duma!
@JozsefCzirhai2 ай бұрын
Csak egyet mondok Benes dekrétum
@hello-praga2 ай бұрын
@@JozsefCzirhai1945
@JozsefCzirhai2 ай бұрын
@@hello-praga ha nem veszik el a hazánkat akkor nem kellet volna oda mennünk az oroszok parancsára
@janospeto8317 ай бұрын
A csehek 1979-ben Prágában, nekünk magyaroknak szidták a szlovákokat, minket nagyon szerettek! Legalábbis a Sörözőben! 👍🤗🍻🍺
@hello-praga7 ай бұрын
Amióta ketté váltak, azóta jóban vannak szerencsére.
@janosgerik2382Ай бұрын
Ugyehogyugye?! 😊
@hedvig73095 ай бұрын
Teljesen mindegy, én sem szeretem őket. Azt hiszem, ez még a Habsburg időkből fakad. A kiegyezés után nekünk sokkal nagyobb volt a politikai súlyunk mint nekik, és ezért gyakran aljaskodtak. Aztán meg Trianon sincs megbocsátva.Jelenleg más álláspontot képviselünk az ukrán háború ügyében, de mi nem minősítjük az ő álláspontjukat, ők viszont nyíltan gyűlölködnek már megint. Persze ez leginkább a politikusaikra vonatkozik, bár a jónép ez ellen nem tiltakozik. Régen a csehszlovákiai időkben sem volt velük túl jó a tapasztalatunk. Tulajdonképpen miért is szeretnénk egymást? Elviseljük egymást és kész. Többet botorság várni az elmúlt évszázadok tapasztalatai alapján. Meg kell tanulni békésen egymás mellett élni, az is nagy szó. Mi persze sosem ábrándoztunk cseh területekről, úgyhogy ez inkább rájuk vonatkozik.
@hello-praga5 ай бұрын
Azt írod a csehek nyíltan gyűlölködnek..., és, hogy a magyar politikusok nem minősítik a csehek (+egész Európa) álláspontját??
@hedvig73095 ай бұрын
@@hello-praga Igen, jól olvastad, azt mondom. Érvekkel alátámasztva kifejtjük hogy nem tetszik a véleményük, de soha senkire nem próbáljuk rákényszeríteni az akaratunkat. Ez vonatkozik egész Európára is. Ezért ment ki “kávézni” Orbán Viktor azon a bizonyos szavazáson, ahol az Ukrajnának szánt pénzekről szavaztak. Igyekszünk, saját jól felfogott érdekünkben az ostobaságokból, háborús uszításokból, fegyver szállításokból kimaradni, és békességben mindenkivel kapcsolatban maradva és kereskedve, józanul kiegyensúlyozottan élni. A kiépített kapcsolatot a V4-el is megtartva, annak ellenére, hogy ők máshogy vélekednek, és cselekednek az orosz ukrán háború kapcsán. Nem hisztériázunk, hogy nincs kedvünk az ostoba viselkedésük miatt találkozni velük, hanem igyekszünk megtalálni azokat a kérdéseket, amikben egyet tudunk érteni. Nem minősítjük, sem Tusk, sem a nem jut eszembe hogy is hívják cseh őrült háborút propagáló, felelőtlen álláspontját, pedig a mi békés nyugodt életünket is kockára teszik, a minősíthetetlenül felelőtlen háborús hőzöngésükkel. Egyáltalán nem osztjuk az észt azzal kapcsolatban, hogy mit is akarnak az oroszokkal szemben, hiszen ez az egész az amerikai háttér nélkül csak üres hencegés. Az amerikaiak már kijelentették, hogy ők nem kapcsolódnak bele egy oroszokkal való háborúskodásba. Nekik megvan a magukhoz való eszük. Nélkülük viszont az egész téma nevetséges. Mondhatnám úgyis, hogy tüsszög a bolha. A balti országok hisztizése pedig egyszerűen nevetséges. Tisztában vagy vele mit jelent háborút kirobbantani Európában? Végig gondoltad, milyen lesz ha elviszik katonának az apádat, férjedet, fiadat? Ha lebombázzák az otthonodat és földönfutóvá válsz? És mindezt miért? Egy olyan országért, amely nem tagja. a NATO-nak, az UNIó-nak, és nem mellékesen következetesen és nyíltan fenyeget bennünket! Szíve szerint kiirtaná, vagy elüldözné a saját hibájukon kívül a területén élő magyarokat, pusztán csak azért mert félti az uralmát a lopott területen. Kárpátalja soha nem volt sem ukrán sem orosz. Semmi köze az ott élő magyaroknak, sőt nekünk sem ehhez az ingyen cirkuszhoz. Egyébként pedig, a mostani helyzet kísértetiesen hasonlít egy már elmúlt világháború kitörésének történetéhez. Akkor is minden aljas állítás ellenére amíg bírta, Magyarország próbálta megakadályozni a háború megindítását, aztán mégis vele vitették el a balhét. Ennek köszönhetjük Trianont. Ez mindjárt választ ad arra a kérdésre is, hogy miért nem szeretem Európa népeit. Aljas, hazug, gyarmatosító, bajkeverő, mások területére, természeti kincseire szemetvető, aztán aljas és ocsmány hazugságokkal megszerző békétlen, csak a saját hasznával törődő erkölcstelen banda. Ráadásul még van képük bennünket kiokítani demokráciáról, emberi jogokról, stb. Röviden összefoglalva ez a véleményem a csehek, és velük együtt az UNIO viselkedéséről.
@adamdemilaci4 ай бұрын
Csehekről van szó nem a cseh politikáról .
@csabaszilagyi44197 ай бұрын
Valóban nem szeretnek minket. Tapasztaltam. De a hibát magukba keressék.
@hello-praga7 ай бұрын
És mi volt a tapasztalat?
@csabaszilagyi44197 ай бұрын
Voltam Lengyelországban csehekkel együtt A lengyelekkel nem volt gond. De ők finoman szólva éreztették velünk az ellenszenvüket. Azért kiszedtem belőlük. Állítólag 1968-ért. 1 éves voltam akkor. De ha ők nem felejtenek, akkor mit várnak. Ja. És Szlovákoknál az üres országúton egy kedves cseh kaminonos majdnem letolt a kamionjával. Csak mert magyar autóval voltam. Amúgy nem lenne velük bajom. @@hello-praga
@bramburka7 ай бұрын
@@csabaszilagyi4419 Bunkók mindenhol vannak! 68-ban a magyarok csak a felvidékig mentek aztán ott kártyáztak a helyiekkel, ellentétben a szovjetekkel!
@hello-praga7 ай бұрын
@@csabaszilagyi4419 Szerencsére csak rossz társaságba keveredtél :-) Köszi a hozzászólást és a videó megnézést!
@ladislavvalent67916 ай бұрын
Az iskolarendszerben a hiba,tõrténelemtanítás. Ezer éves elnyomásról brszélnek,pláne fv en.
@gyulanyars66366 ай бұрын
Csehországban sok Orsagh(ország) és Kossut, Kosuth, Košút nevű él, akik 1848 után menekültek oda. Az én századparancsnokomat 1984-ben Kassán Orsagh Augustin-nak hívták. Egy igazi morva alezredes volt, aki egy szót sem beszélt magyarul, de mindig nagyon rendes volt velünk, magyarokkal.
@hello-praga6 ай бұрын
Anno nagyon sok roma családot is áttelepítettek, aminek következtében mai Csehországban elő romának magyar eredetű neve van: Balogh, Gábor, Bognár, Banga...stb
@gyulanyars66366 ай бұрын
@@hello-praga Azok nem inkább szlovákiai magyar nyelvű cigányok voltak? Kassán azt hallottam egy cigány csajtól, hogy azt mondja a másiknak: "Kgye ti csavargujes?". Röhögtem, majd meg szakadtam.
@gabormarton71572 ай бұрын
Most jöttünk meg CeskyKrumlov, Moldva-Vltavai evezős utunkről, nem sok minden változott, de mindenki 'Ahoj-jozik egymásnak, persze nem sejtvén, h nem mindenk cseh..valóban el vannak szálva maguktól...bár több okuk van rá, mint nekünk,,, persze mindig tisztelet a kivételnek....
@hello-praga2 ай бұрын
@@gabormarton7157 Ahoooj! '-)
@katicka768 ай бұрын
Köszi, szuper volt a videó. Júliusban megyünk, Prágában ünnepeljük a 25 éves házassági évfordulónkat :)
@hello-praga8 ай бұрын
Prága a legjobb hely, egy ilyen évfordulóra. 😍🥳😌
@katicka768 ай бұрын
és a legszebb :) @@hello-praga
@nagyistvan128 ай бұрын
Ismételten egy jó videó! Köszi! Talán a legjobb eddig! Sokat fejlődtök! Csak így tovább!!
@hello-praga8 ай бұрын
@@nagyistvan12 Köszönjük István! Remélem hamarosan megint jöttök Prágába!
@norfeus7 ай бұрын
Rengeteg Cseh jár magyar fürdőkbe amúgy.
@hello-praga7 ай бұрын
Főleg a Dunántúlon! Mert jók is a magyar fürdők!
@gabormarton71573 ай бұрын
Miért az orosz nem,,, és túlzas volna azt mondani, h szeretnek minket,,, csak fel és kihasználnak.
@norfeus3 ай бұрын
@@gabormarton7157 ha idejon egy turista és elkolti a pénzét azzal kihasznál értem
@gabormarton71576 ай бұрын
minősithetettlenülviselkednek velünk, pl csehkrumpliba sem megyünk többet..
@hello-praga6 ай бұрын
Sőt, cseh sört se szabad venni!
@laszlobalogh37173 ай бұрын
@@hello-pragaAMagyar-is-jo.
@bramburka8 ай бұрын
Nagyon tetszett a videó! Ügyesek vagytok! Mindig egy színfolt hétvégén amikor megnézem!
@hello-praga8 ай бұрын
Köszönjük szépen! Szép hétvégéket :-)
@gabormarton71576 ай бұрын
megemlékeznék, hogy 1919ben mit műveltek Ballasagyarmaton, Ballassagyarmatért..
@hello-praga6 ай бұрын
@@gabormarton7157 Balassagyarmat - Civitas Fortissima
@LudasMatyi13114 ай бұрын
Trianon mond valamit a Csheknek?
@hello-praga4 ай бұрын
Szia, igen persze. Azért csak azután született meg hosszú idő után az első majdnem önálló Csehország, Csehszlovákia néven. Bár nem napi téma, és focimeccsen sem jön elő..
@ismeretlensrac40082 ай бұрын
@@hello-praga bohémia a nép egyébként már akor is ott élt
@istenfia280016 күн бұрын
Mi kétévente járunk és soha semmi probléma nem volt még!
@hello-praga16 күн бұрын
@@istenfia2800 En több mint 20 éve lakom itt, és sosem volt probléma:-)
@ifakta8 ай бұрын
Bravo!
@hello-praga8 ай бұрын
Köszönjük!
@gabormarton71573 ай бұрын
nem igazán tudom elkölteni, mert bankkártyát Eurót nem fogadnak el, csak Korona kézpénzt, beférni nem lehet sehova sem, pedig lett volna hely, kifejezetten bunkók voltak.
@hello-praga3 ай бұрын
Szerintem csak rosszkor voltál rossz helyen..EUR-t szinte mindenhol elfogadnak, kártyát is, ha meg valahol foglalások vannak kell olyan helyet keresni ahol van szabad hely.. Szerencsére a legtöbb helyen van, csak a turisták által felkapott helyeken nincsen..
@gabormarton71573 ай бұрын
Nem csak velem, es nem csak egyszer,, a Pilzeni, kempingben, kurva magyarosztak, nem minket csak úgy részegen egy csapat motoros..éttermekbe, sörözőkbe bejutni lehetettlen, Krumlovban a campingben a sátrank bejáratától 13cm re a sátrát a vaddisznaja, mikor szoltunk neki, csak megrantotta a vállat,,, csupa kellemetlenség, ami a németeknél, v az osztrakoknál nem volt..
@attilatasciko48176 ай бұрын
Tudtátok hogy a felvidékiek "átdobtak" százezer magyar főt a cseheknek , az első vh. útán ‽ Stb...
@hello-praga6 ай бұрын
Igen, egy háború alatt és után sok kegyetlen dolog történik, manapság is. Nem is kell messze elmenni, hogy ilyet lássunk ..
@ladislavvalent67916 ай бұрын
Az édesanyámat,hugával egy gòmöri faluból vittek csehországba/ a II.VH után. Hogy visszatérhessenek, nagyapim belèpett a kom. pártba,48 után térhettek vissza,mjd 52 ben mgszûlte első gyermekèt ,tehát 22évesen,édesanyám,kis fia 10 hónaposan mghalt,torok gyikban 😢🙏majd ugyanazon névvel születtem én 54 ben...
@tereziabaki65467 ай бұрын
👍👍👍👍🇭🇺
@gyulanyars66366 ай бұрын
2023-ig a lengyelek mindig mögöttünk voltak. Most ők a harmadikok, mi meg lecsúsztunk a 8. helyre. Valyon mi változott? Csak nem az ukrán háborúhoz való hozzáállásunk visz le minket az erkölcsi süllyesztőbe?
@hello-praga6 ай бұрын
A csehek és a lengyelek kapcsolata nem szoros, de ebben a kérdésben együtt vannak...ez is biztos sokat jelent...
@katalinkozak98696 ай бұрын
Majd elmulik … a politika/ media sokat formálja az emberek hangulatát. A csehek ritka i konzekvensen ilyen kérdésekben.valójában nem kedvelnek senkit igazán de nem is utalnak.
@georgschrotten6222 ай бұрын
@@katalinkozak9869 Pragmatikusra gondoltál szerintem és nem konzekvensre. De valójában egyik sem. Ugyan úgy befolyásolja őket a média és a propaganda mint bárki mást. Mert propaganda mindenhol van. Ugyan az a szint Moszkvában, Prágában, Kijevben, Budapesten, Londonban, vagy Varsóban. Ordenáré propaganda, torzítás, elhallgatás és uszítás. A világ nem fekete-fehér de mindenhol arra próbálják festeni az aktuális érdekeik szerint, hogy ez a két tónus hova is kerüljön. De az igazság az, hogy nincs jó és rossz, csak rossz van. Szóval az erkölcsi süllyesztő gondolatát hagyjuk! Nem kell más kontinensekre és olyan régre visszamenni. Alaposan bele kell csak mélyedni a délszláv háborúkba. Csak az 1000 közül egy kiragadott példa, hogy mikor a koszovói szeparatisták másodszor megszegték a tűzszünetet, akkor a szerbek nem várták meg a harmadikat és ők támadtak. Egy demilitarizált zónáról beszélünk. Stratégiai, erkölcsi szempontból egyaránt egyszerű lett volna a megoldás. A NATO-nak meg volt a hatalma és ereje hozzá, hogy bátran bevonuljon békefenntartókkal az övezetbe, hogy megállítsa az eszkalációt, egy egyszerű fájdalommentes és hatékony lépés. NATO: Inkább bombázzuk agyon Belgrádot! Valahogy a mostani és már akkor is tevékenykedő politikusoknak nem voltak erkölcsi aggályai. Ez mára történelem. Illetve maga az alap helyzet, hogy egy adott országban nem akarja a dominancia engedni, hogy a területén élő kisebbségek autonómia után kiszakadjanak az országból olyan területeken, ahol többségben vannak. Erre jön egy külső hatalom és hazavágja az adott országot, hogy a kiszakadni vágyók elérjék céljaikat. Ha ezt a NATO csinálja, akkor fasza dolog és szó sincs 45 utáni bebetonozott határokról, meg nemzetközi szabályrendszerről ugye? Nem mellesleg ugyan úgy darabolták fel a Szerb-Jugoszláviát, mint a Magyar királyságot. Elkerülhetetlen volt, hogy Magyarországot feldarabolják, mert igenis egy adott területen a többség had önrendelkezzen! A probléma az, hogy magyar többségű területeket is elvesztett Magyarország, mint ahogy a szerbek is. De ez ugye senkit se zavar? Mert most a mindenáron fényezni kell a nyugatot és démonizálni az oroszokat. Egyik se jobb a másiknál, csak sokan ezt nem akarják látni és az ezredik vétekre is azt mondják, hogy jó, de akkor is a másik rosszabb. A probléma az, hogy ha az összes intézmény, hivatal és szerv hivatalos forrásait megnézzük(országok egészségügyi adatai, legnagyobb civil-és segélyszervezetek, de még mag az amerikai védelmi minisztérium is az elején elismerte, hogy az első egy hónapban 7299 civil áldozata volt Iraknak. Mekkora is volt ez Ukrajnában?) az elmúlt 30 évben, akkor bizony megkapjuk, hogy az USA sokszorosan több civil halálért felel mint az Orosz Föderáció. Ezt a tényt szétdumálni nem lehet. Aki megpróbálja az egy szánalmas, hazug ember. Szóval az egész nemzetközi politika egy erkölcsi süllyesztő és mindig is az volt. Innentől kezdve nem kell moralizálni egy olyan pályán ahol valójában senki nem ismeri ezt a szót.
@lajosvida85432 ай бұрын
Ez baromság szeretik s magyarokat
@hello-praga2 ай бұрын
@@lajosvida8543 Mi szerintünk is!
@katalinrobin62226 ай бұрын
engem ez a gyerek kimondottan idegesít
@hello-praga6 ай бұрын
🤪🤯🤕🤡
@ismeretlensrac40082 ай бұрын
Csehek amikor be vonultak Balassagyarmatra mondván az még az övék
@hello-praga2 ай бұрын
Mindez 1919-ben
@ismeretlensrac40082 ай бұрын
@@hello-praga pontosan de a lényeg ugyan az
@hello-praga2 ай бұрын
@@ismeretlensrac4008 igen, a lényeg , hogy az 105 éve volt...
@ismeretlensrac40082 ай бұрын
@@hello-praga igen azt az akoriak tették csak sokan mind a mai napig üneplik ezen tetteiket amik meg már az ő tetteik
@ismeretlensrac40082 ай бұрын
@@hello-praga nekem eről a felmenős cuc jutt eszembe nem az számít hogy a felmenőit ősök mit tettek hanem a saját tetteid hogy az ő tetteikre hogy gondolsz....és van ilyen is olyan is
@tiborhorvath45255 ай бұрын
Nem jól tudjátok,,,pl.BŐS botrány nem CSEHORSZÁGBAN Volt.... sajtos nincs fogalmatok sem hogy ki kire haragszik És miért...!
@hello-praga5 ай бұрын
Senki nem haragszik senkire..., szerintem nézd meg még egyszer a videót...(Bős Nagymaros résznél Csehszlovákiáról van szó, ez el is hangzik...)
@TamasKiss-bv9hz7 ай бұрын
❤🤍💚💯💯💯
@martatanacs39757 ай бұрын
😂😂😂😂😂😂😂😂😂😂😂😂😂😂😂😂😂😂😢
@hello-praga7 ай бұрын
Örülünk ha tetszett:-)
@MrEmcsike7 ай бұрын
Ide sok😊csen jön
@hello-praga7 ай бұрын
Igen, ha van gyógyfürdő a közelben, biztosan :-)
@MrEmcsike7 ай бұрын
@@hello-praga Nem Horvát határnál
@hello-praga7 ай бұрын
@@MrEmcsike Akkor a horvát tengerpartra menet miatt lehet annyi cseh felétek
@Red553227 ай бұрын
Ki ez a 2 bohóc?
@hello-praga7 ай бұрын
🤡 és 🤡 ?
@Red553227 ай бұрын
Semmi tesó csak nagy semmi ez a csatorna!Inkább edzetek 2 puha p....
@hello-praga7 ай бұрын
Milyen sportot ajánlasz? 🤔🥇💪
@AlexAlex-zv7fc7 ай бұрын
Recko:DDDDDDD
@hello-praga7 ай бұрын
Rakousko is jól hangzik nem?😅
@gabormarton71573 ай бұрын
bla, bla bla.... régóta elszáltak maguktoll....
@hello-praga3 ай бұрын
kik?
@gabormarton71573 ай бұрын
@@hello-praga kik, hát a csehek.
@hello-praga3 ай бұрын
@@gabormarton7157 és miért is?
@halljamenjeninnen13106 ай бұрын
Mert ki szereti a magyarokat?
@hello-praga6 ай бұрын
Na, ki?
@keskenykaroly33826 ай бұрын
Te biztos nem, de ilyen névvel nem is csodalom, hogy magadat sem:)
@hello-praga6 ай бұрын
@@keskenykaroly3382 Melyik név nem tetszik? A Helló vagy a Prága?
@keskenykaroly33826 ай бұрын
@@hello-praga nem neked irtam:)
@hello-praga6 ай бұрын
@@keskenykaroly3382 De jól eldumcsizunk :-)
@istvanreiter49526 ай бұрын
Amiért más nemzetek sem.
@hello-praga6 ай бұрын
Hát igen, a politikusok sokat tesznek ezért..
@keskenykaroly33826 ай бұрын
Pl?
@hello-praga6 ай бұрын
@@keskenykaroly3382 Pl?
@szabicz79396 ай бұрын
Ön mire gondol?
@hello-praga6 ай бұрын
@@szabicz7939 Mely politikusok miatt ugranak egymásnak nemzetek?