Nekünk a múltkor bemutatott CGB-2 előtti van, egy CGB-(k)-24 (nem kombi) 2012-ből. Én nagyon nagyon elégedett vagyok vele. Már abban is ki vannak küszöbölve az ennél látható marhaságok. A tűztér már egyben van a hőcserélővel, fentről lehet tisztítani, miután az ember kiforgatta. Hiba a 7 év alatt: a túláram szelep vacakolt, nyitva maradt már a szivattyú kettes fokozatánál is, így az előremenő egy része vissza is keringett. Ez nálunk azért kiemelten problémás, mert fal- és padlófűtés van, az előremenő max 42 fok. Volt, hogy az indítási nagyobb lánggal már el is érte, így kikapcsolt. Kiiktattam a szelepet, mert a kazán után egy méterrel úgyis van egy hidrováltó, tehát kizárt, hogy a víz ne forduljon meg. Meg most vacakol a keringető. Csak és kizárólag a hmv tároló felfűtésekor, amikor a visszatérő is 60 fok fölötti, kattog. A forgó rész hozzáérhet valamihez. Amint 60 fok alá megy a visszatérő, teljesen hangtalanná válik. Illetve van még egy érdekesség: ha kint meleg van (10 fok környéke), akkor az első induláskor, amikor még hideg a kémény, akkor olyan hangot ad, mint egy hajókürt. Ez tart kb 2 másodpercig. Utána a következő hidegindításig nem jön elő többet. (Ha áll a kazán fél órát, akkor sem, kell a kéménynek az az 5-8 óra kihűlés). Én arra gyanakszom, hogy a gázszelepen kell majd állítani. Következő karbantartásakor majd kérem a szerelőt, hogy nézzen rá. Arról viszont ötletem sincs, hogy a keringető hangját mi okozza 60 fok felett. Nem kavitáció, inkább ütemtelen kopogás.
@martonszabo1954 жыл бұрын
Vagy kell egy automata kalibrálás a turbónak, ha esetlegesen nem volt meg..
4 жыл бұрын
@@martonszabo195, és azt hogy? Ki ért hozzá? A Wolfos szerelő tud ilyet?
@martonszabo1954 жыл бұрын
@ hát tudnia kellene...
@lajosmartonhajdu40924 жыл бұрын
@@martonszabo195 a turbónak? Azon hogy? 🤦♂️A gázszelepének k ell aco2, vagy ha a gyári tasítás 02 ad meg akkor arra kell beszabályizni füstgáz elemzővel, üzem. eleg állapotban, minimum, maximum teljesítményen is!
@85manocska852 жыл бұрын
Új Bosch kazánokról mi a véleményed tartósság szempontjából? Konkrétan a Bosch condens 7000 w típusra gondolok. Előre is köszönöm!
@munkanaplo2 жыл бұрын
Megfelelő karbantartás mellett, és a kötelező mágneses iszapleválasztó után új fűtési rendszeren sokáig jó fog működni. Ezt amúgy azössues készülékről el lehet mondani
@SkywalkerTibor3 жыл бұрын
Sajnos tipikus. Öreg (szar) kazán, egy darabig javíttatják, mert a csere költsége mellbevágó (még) de folyamatosan jönnek az újabb hibák aztán megunják a sok javítgatást (kiadást) majd kicserélik a kazánt..
@hetenyitamas67132 жыл бұрын
Jó volt a diagnózis, ügyesen megszakértetted!
@lajosmartonhajdu40924 жыл бұрын
Mi a franctól tudna az "kicsúszni?" Max,. Ha valaki rosszul rakta be valamikor, de amikor odamenttél nem folyt semmi! 🤔
@munkanaplo4 жыл бұрын
Sajnos nem egyedi esetről van szó, Tübbször is jártam így ugyanilyen tipusú kazánnal. Az alapvető gond az, hogy a biztosító szeget - nevezzük így - alulról lehet csak bedugni abba a lyukba, ami rögzíti a hőserélő spirált az égéstérbe. A folyamatos használa során a lehülés-felmelegedés miatt keletkeznek bizonyos feszültségek, és ez vezet ahhoz, hogy ez a kis biztosító szeg lefelé kicsúszik. Miután ez megtörténik a fűtési rendszerben lévő nyomás visszatolja a hőcserélő spirált az égéstérbe, és a kondenzációs szifonon keresztül ürül a rendszer a lefolyóba. Na ez az oka annak, hogy mikorra kiértem már nem volt víz a rendszerben, erre egyébként a nyomásmérő óra is figyelmeztet. Amúgy ez a tipus hibára áll ki, ha nincs bebbe elég nyomás, így feltöltéskor azonnal megjelenik a víz a kondenzációs szifon oldalon, innen tudható, hogy a hőcserélőnél van komolyabb probléma.