Nemzetközi német juhászkutya kiállítást rendeztek Gyulán

  Рет қаралды 4,184

Gyula Televízió

Gyula Televízió

Күн бұрын

Kutyaugatástól volt hangos szombaton a gyulai sporttelep, a terület egy jelentős részét ugyanis a második Derby Németjuhász kutya-kiállítás résztvevői népesítették be. Pénteken tizenhét kutya és gazdája vett részt az úgynevezett körungon, ami teljesítményvizsgát jelent, szombaton pedig a küllemversenyen volt a sor. Ezen már teljes volt a mezőny, hiszen a legkisebbektől a legnagyobbakig, rövid és hosszú szőrű németjuhászok vettek részt rajta. Hazánk mellett Csehország, Szlovákia, Szerbia és Románia is képviseltette magát.
A kunhegyesi Szívós Gyula gyermekként kezdett el foglalkozni a németjuhászokkal, most több kutyát is elhozott Gyulára.
A gyulai program nem véletlenül volt népszerű. Vonzotta a résztvevőket, hogy német bíró döntött a kutyákról, illetve azért is népes volt a mezőny, mert ez a rangos hazai programok egyike.
A rendezvényre ellátogatott Görgényi Ernő polgármester is, aki kiemelte, egy nívós, nemzetközi eseménynek adhatott otthont a város, ráadásul gyönyörű németjuhászokat nézni mindig jó.
A németjuhászkutya nem való olyan embernek, aki a négy fal között ül, ezek az ebek ugyanis nemcsak a társaságot kedvelik, hanem sok, szabadban eltöltött órára vágynak. Az ilyen, közös idő viszont nemcsak az állatnak, hanem az embernek is jót tesz.
Más állatokhoz hasonlóan a német juhászkutyák is bírnak egy standard kinézettel, vagyis bizonyos anatómiai jellemzőknek meg kell felelniük. A kiálltáson ezeket is nézik, és egy kutya minél közelebb kerül a standerdhez, annál nagyobb esélye van a győzelemre.

Пікірлер: 2
@sandorfulop7767
@sandorfulop7767 10 ай бұрын
Nagyon nyomorultaknak néznek ki ! Szegény állatok !
@Novaskrr
@Novaskrr 7 ай бұрын
*Elég ránézni ahogy vezetik a kutyát meg amilyen távol áll a kutya a gazdájától. Kész vicc. :D*
A német juhászkutya - A hűséges társ
14:54
Élet a zalai tájakon
Рет қаралды 5 М.
A német juhászkutya
12:19
Ebugatta TV EbugattaKriszti
Рет қаралды 69 М.
🐕 When your dog brings home a friend 🙈🤣Funniest Dog Ever!
19:42
Kingdom Of Discovery
Рет қаралды 3,7 МЛН
Breakfast With Your Pet Bear | Bear About The House: Me & My Supersized Pet
4:13
Channel 4 Entertainment
Рет қаралды 12 МЛН
De Willem Boxem Bokaal anno: 2008 in Klazienaveen
1:01:22
Richard Meijer
Рет қаралды 80
National Dog Show 2023: Best in Show (Full Judging) | NBC Sports
21:54
Behívás tanítása német juhászkutya
3:42
Kutyaközpont kutyaiskola kiképzőbázis kutyapanzió
Рет қаралды 3,6 М.
Derby - Német juhászkutya fajtakiállítás - Gyula - 2022
5:13
Zsolt Cseke
Рет қаралды 3,3 М.
Póráz nélkül - tanulás
19:59
ÚTV
Рет қаралды 21 М.
German shepherd Giving birth to 9 puppies -  (First Litter)
10:12
Proactive K9
Рет қаралды 10 МЛН
German Shepherd Dogs | Breed Judging 2023
31:25
Westminster Kennel Club Dog Show
Рет қаралды 20 М.