Nemzetközi vonatok + a Celldömölkig közlekedő G10-es gyorsított személyvonat Győrben (2022)

  Рет қаралды 7,696

Péter Buda

Péter Buda

Күн бұрын

A 2021-es menetrendváltás ismét nagyon sok újítást hozott, mely az 1-es vonalat is érintette. Új vonatpárok jelentek meg nem csak nemzetközi de belföldi viszonylatokban is. Talán a kettő legérdekesebb a Mura és a Dráva InterCity vonatok, melyekkel új időpontban vált elérhető Graz és második összeköttetést is kapott Budapest és Ljubljana. Hosszú kihagyás után visszatért a Transylvania-Szamos EC, mely közvetlen kocsijai már egészen Nagybányáig közlekednek (a kolozsvári vonatrész változatlan). A Dácia-Corvin gyorsvonat vágányzár miatt kimaradt, egy külön videóban fog szerepelni. Mellette persze nem lehet szemet hunyni a többi vonat mellett sem, melyek töretlenül szolgálják az utazóközönséget már hosszú évek óta (Hortobágy, Kálmán Imre). Ez a videó az új és legérdekesebb nemzetközi vonatokat hivatott egybegyűjteni. A bécsi EC-k összeállítása már teljesen egységes lett, de a különböző nevek mégis egyedivé teszik őket.
Ezek mellett még a celldömölki közvetlen vonatot továbbító G10-es személyvonat került lencsevégre, melynek érdekessége, hogy a Répce IC (most már Dráva IC) utolsó kocsiját hivatott kiváltani. Ezzel az egyetlen G10-es gyorsított személyvonat lett, mely minden nap közlekedik. Kezdetben csak a vonat utolsó kocsija közlekedett tovább Celldömölkre, azonban egy ideje a teljes szerelvény fordul, így 18:07-kor IC kocsis személyvonatot vehetnek igénybe a 10-es vasútvonalon utazók.
Többen kérdezték, hogy szeretnék-e újabb győri videót készíteni, nos egyelőre ennyit tudtam nektek összegyűjteni. Véleményem szerint a 2020-as videó bőven kimerítő lett, bár azóta több változás is történt. Talán majd nyáron rászánom az időt egy újabb videóra... :D
Jó szórakozást!! :)
Flickr oldal: www.flickr.com...
Hasonló tartalom:
- Deák Gábor: / @deakgabor7659

Пікірлер: 49
@adamkrisztiancseri9322
@adamkrisztiancseri9322 2 жыл бұрын
1:08 Mintha a Déli hangulata idéződne fel 😀😄 Azt tapasztaltam hogy a csarnokba a Déli pályaudvart idézi vissza és kint a szabadban pedig a Keletit
@zoltanandrassimon2508
@zoltanandrassimon2508 3 ай бұрын
a keletit is felidézi
@beroeszr.4163
@beroeszr.4163 2 жыл бұрын
Szép gyűjtemény. Az ÖBB RJx-ekért nem kár, hogy kimaradtak. Remélem a 136-os beizzítása után lesznek Belgrád-Szeged-Győr-Bécs EC-k is.
@peterbuda
@peterbuda 2 жыл бұрын
Köszi :D Hát valami Avalához hasonlónak én is örülnék, ha már annó nem sikerült a bemondását felvenni
@kozlekedes_es_hangosbemondasok
@kozlekedes_es_hangosbemondasok 2 жыл бұрын
Olyan jó újra hallani Szalóczytól és két hölgytől a 'Ljubljana' szót..😊😊 Felidézi a Déliből az Agram InterCity bemondását.. Olyan csodásan mondják mind hárman hogy 'Ljubljana'..😍
@peterbuda
@peterbuda 2 жыл бұрын
Ennyire sose mentem bele, mindenesetre örülök hogy van valami új ami kis változást hoz a standard bemondások közé :)
@tstb126
@tstb126 2 жыл бұрын
Nem citadella? Az agram zágrábi
@kozlekedes_es_hangosbemondasok
@kozlekedes_es_hangosbemondasok 2 жыл бұрын
@@tstb126 "Agram InterCity vonat érkezik Zágráb, és közvetlen kocsikkal LJUBLJANA és Keszthely felől az 5. vágányra. Kérjük a vágány mellet vigyázzanak." Ez volt a legcsodálatosabb bemondás Szalóczytól.. 😍 Így ahogy meghallottam a Dráva InterCity bemondásában ahogy mondja Szalóczy, Wienemann Krisztina és a német hölgy hogy Ljubljana, egyből ez a csodás bemondás jutott eszembe a Déliből..😊
@tstb126
@tstb126 2 жыл бұрын
@@kozlekedes_es_hangosbemondasok Nekem a kedvencem tőle a „Kerékpár hely foglalása kötelező”😍😍 Az nagyon szép és tiszta bemondás🤩 Csak.. hát már ugye nem😒 Khmmm... Kati😡
@TheGregstar92
@TheGregstar92 2 жыл бұрын
Fura egyébként, aki németül mondja be. Mondjuk mondhatta volna Ljubljana helyett, hogy Laibach.
@trainsandmodelshungary
@trainsandmodelshungary 2 жыл бұрын
Szuper volt, koszi!
@peterbuda
@peterbuda 2 жыл бұрын
Örülök, hogy tetszett :D
@kozlekedes_es_hangosbemondasok
@kozlekedes_es_hangosbemondasok 2 жыл бұрын
14:34 Ahogy meghallottam egyből kiszúrtam hogy a bemondás eleje Tatabányáról van..😀 16:06-nál is a szignál Győri, de az egész bemondás Tatabányai..😀
@peterbuda
@peterbuda 2 жыл бұрын
Fölöslegesen nem szoktam mindent mindenhol fölvenni mert kényelmesen meg tudom vágni :) Amúgy a Csárdásnál a szignál is tatabányai volt :D
@kozlekedes_es_hangosbemondasok
@kozlekedes_es_hangosbemondasok 2 жыл бұрын
@@peterbuda Ja igen, tényleg Tatabányai a szignál is.. Mostmár második hallásra én is hallom hogy az Tatabányai szignál..😃 Akármennyire profin felismerem a bemondásokat, néha én is félrehallom...😅
@kekhal9874
@kekhal9874 2 жыл бұрын
Ugye ide nem tervezik Mátyust telepíteni? Maradjon Szalóczy örökre.
@peterbuda
@peterbuda 2 жыл бұрын
Egyelőre nincs tudomásom róla
@tstb126
@tstb126 2 жыл бұрын
Amíg nem hirdetnek komolyabb felújítást, pl lecserélik a kijelzőt, új peron, állomásépület, addig marad :)
@peterbuda
@peterbuda 2 жыл бұрын
Pedig amúgy időszerű lenne már egy felújítás, eléggé le van maradva az állomás állapota
@kozlekedes_es_hangosbemondasok
@kozlekedes_es_hangosbemondasok 2 жыл бұрын
@@peterbuda Még a Győri állomás mindig jobb állapotban van, mint a Tatabányai
@peterbuda
@peterbuda 2 жыл бұрын
hát... so-so egész 1-es vonalara ráférne már egy alapos ráncfelvarrás
@1967628108
@1967628108 2 жыл бұрын
Én nem értem, hogy a Mura és Dráva miért áll meg Sm-től Gotthárdig mindenhol. :D
@peterbuda
@peterbuda 2 жыл бұрын
GYSEV biztos így gondolkodott: "hmmm, kettő IC relatíve jó időpontokban, akkor kettő személlyel kevesebb" :D
@akoskoncz962
@akoskoncz962 2 жыл бұрын
A Celldomolkig közlekedő G10-est milyen napon vetted fel? Észrevételem szerint ennek az egésznek nincs értelme így. Ahogy látszik szinte az egész vonat kiürül Győrben.
@peterbuda
@peterbuda 2 жыл бұрын
Múlt hét kedden lett felvéve Abban igazad van hogy nem sok embert láttam én se aki konkrétan ezzel utazik tovább Cell felé csak hát mivel a Répce megszűnt, így valamivel muszáj volt helyettesíteni azt a közvetlen vonatot és gondolom ezt találták ki
@adamvagi8864
@adamvagi8864 2 жыл бұрын
Nagyon jó lett a videó.Köszönöm a feltöltést.A Hortobágy továbbítja a Kijevi kocsit.Ez kérdés
@peterbuda
@peterbuda 2 жыл бұрын
Köszi Igen, a Hortobágy viszi a kijevi kocsikat
@adamvagi8864
@adamvagi8864 2 жыл бұрын
@@peterbuda Akkor az oroszok egy kicsit lecsillapodtak,jó kérdés meddig
@peterbuda
@peterbuda 2 жыл бұрын
@@adamvagi8864 az a felvétel még az orosz-ukrán konfliktus előtt készült
@adamvagi8864
@adamvagi8864 2 жыл бұрын
@@peterbuda Mármint én a mostani állapotra gondolok
@peterbuda
@peterbuda 2 жыл бұрын
Most nem jár be hálókocsi, semelyik vonattal
@zoltanandrassimon2508
@zoltanandrassimon2508 5 ай бұрын
4:55 :D Mintha egybe lenne hogy MuraIntercity
@peterbuda
@peterbuda 5 ай бұрын
Valahogy a Muránál mindig így mondta be. Kicsit vicces volt :D
2 жыл бұрын
A bécsi EC-k kapcsán érdekes lenne megvitatni az ÖBB-vel, hogy nem-e érné meg mondjuk Linzig, vagy Salzburgig tovább vinni őket
@peterbuda
@peterbuda 2 жыл бұрын
Jó kis felvetés :) Lennének benne lehetőségek szerintem
2 жыл бұрын
@@peterbuda mondjuk Bécs és Salzburg között így is nagyjából félóránként jár RailJet Szóval eléggé ki van maxolva a viszonylat
@peterbuda
@peterbuda 2 жыл бұрын
Ettől amúgy 1-2 vonatot tovább lehetne vinni valamilyen irányba
2 жыл бұрын
@@peterbuda ez tény Valamit én is szívesen látnék
@kozlekedes_es_hangosbemondasok
@kozlekedes_es_hangosbemondasok 2 жыл бұрын
Majdnem minden órában Railjet indul a Keletiből Bécsen, Linzen át Münchenbe. Azt a néhány közbe eső vonatot, ami Liszt Ferenc, Csárdás, stb.. EC-ként csak Bécsig megy, felesleges tovább vinni
@zoltanandrassimon2508
@zoltanandrassimon2508 Ай бұрын
17:33
@zoltanandrassimon2508
@zoltanandrassimon2508 3 ай бұрын
3:11
@kozlekedesfan2007
@kozlekedesfan2007 Жыл бұрын
Sajnos már ennek is vége..😓
@peterbuda
@peterbuda Жыл бұрын
Igen, de annyit mondok, várható volt előbb-utóbb
@LackoPataj
@LackoPataj 2 жыл бұрын
Tegnap utaztam a Kálmán Imrével, amiben a tavalyi évhez képest újdonság a 71-91 középszámú WLABmz kocsi, amik (elméletileg) a legutóbbi használt beszerzésekkel érkeztek. Nekem bejött! (www.vagonweb.cz/fotogalerie/H/MAV_WLABmz-7191-0.php)
@peterbuda
@peterbuda 2 жыл бұрын
Előtte is futott benne olyan kocsi, csak a járványhelyzet sokáig lekorlátozta hogy mik futhatnak benne Mindenesetre tényleg jó vagon :D
Kora reggeli és késő esti vonatok Győrben (2022)
18:02
Péter Buda
Рет қаралды 8 М.
Modus males sekolah
00:14
fitrop
Рет қаралды 12 МЛН
🐕 When your dog brings home a friend 🙈🤣Funniest Dog Ever!
19:42
Kingdom Of Discovery
Рет қаралды 3,7 МЛН
Connecting North Korea's Operating System to the Internet?
10:59
Eric Parker
Рет қаралды 1,5 МЛН
MSTS/OR Kálmán Imre Wiener Walzer EuroNight
32:15
Fighterguy15HUN
Рет қаралды 2,3 М.
Wien Hbf 01.05.2024
1:18:00
Train Enthusiast
Рет қаралды 2,7 М.
New Funny Animals 2024 😄 Funniest Cats and Dogs Videos 😻🐶 Part 4
20:49
Vonatok FERENCVÁROSBAN - SZALÓCZY PÁL hangjával
8:28
Marcell Horváth
Рет қаралды 233
Vonatok Győrben 1.rész / Trains at Győr railway station
30:52
Trains of Hungary
Рет қаралды 8 М.
Extra hosszú személyvonat! | Vonatok Tokajban 2023
14:19
S.Taurus
Рет қаралды 13 М.
Modus males sekolah
00:14
fitrop
Рет қаралды 12 МЛН