Pádis - Karsztvidéki kirándulások Czárán Gyula nyomdokán

  Рет қаралды 44,124

Hazajáró

Hazajáró

Күн бұрын

Van egy varázslatos terület történelmi hazánk szívében, az Erdélyi-szigethegység közepén, ahová a Teremtő egészen különleges természeti világot alkotott. Talán valami gyermeki jókedv szállhatta meg, amikor a földkéreg lemezeit megmozgatva évtízmilliókon keresztül megrajzolta a vén Európa egyik legcsodásabb és legértékesebb karsztvilágát, amit az emberek Pádis fennsíknak neveztek el. A Bihar-hegység eme aránylag kis területű zárt medencéjében a karsztjelenségek szinte valamennyi változata összezsúfolódott: sziklaszorosok, víznyelők, barlangok, búvópatakok, források, dolinák, gazdag növény és állatvilággal párosulva. Ez a Pádis karsztvidéke, ami különleges természeti jelenségeit annak köszönheti, hogy a hegyoldalakkal körbevett 8 kisebb zárt medence felszínén a víznek nincs lefolyási lehetősége, így a föld alatt, a sziklákba vájt járatokban közlekedik. Ahol pedig felszínre kerül, varázslatos természeti tüneményekkel ejti ámulatba a turistát. Ez a vidék ragadta magával Czárán Gyulát is, aki először tárta fel és tette úttörő munkájával a turisták közkincsévé a vidéket. Az ő nyomdokát követve az elmúlt évtizedekben egyre többen kezdik újra felfedezni a Pádist.
A Pádis szívéből, a Glavoi-rétről indulunk felfedezőutunkra. Az Eszkimó-jégbarlang és a Galbina-szirt érintésével látogatjuk meg a mesés Csodavárat. Innen a Ponor-réten át követjük a víz útját a vízkelettől a föld alá tűnéséig. A Pádis-menedékházban töltjük az éjszakát, majd felkapaszkodunk a Mócok-templomára, hogy onnan közelítsük meg a Pádis-fennsíkon keresztül a méltán híres Szamos-bazárt. Túránk végén a Varasó-havasról tekintünk körbe a karsztvidéken.
Látnivalók / Partium / Biharország
Eszkimó-jégbarlang
Galbina-szirt
Csodavár
Ponor-rét és -vízkelet
Mócok temploma
Szamos-bazár
Varasó-havas

Пікірлер: 6
@ilonafazekas5196
@ilonafazekas5196 11 жыл бұрын
Imádom ezt a vidéket.Régebben rengeteget túráztam itt,de mára már jóformán csak könnyen elérhető helyekre tudok eljutni. Köszönöm az élményt,hogy általatok újra élhettem fiatalkori túrázós napjaimat!
@JegesCaverMedve
@JegesCaverMedve 9 жыл бұрын
Arról nem szólnak,hogy a Pádison található a Kárpát-Medence legmélyebb barlangja,mely csak gyakorlott barlangkutatók számára járható . A barlangba lemenni nem lehet,mert a bejárata le van zárva élet- és barlangvédelmi okok miatt A barlang neve V5 és mélysége -640m.
@schzolti
@schzolti 9 жыл бұрын
JegesCaverMedve Kedves JegesCaverMedve, ez egy Czárán Gyula emléktúra volt, amibe nem fért bele már a V5 zsomboly. 25 percbe képtelenség belesűríteni mindazokat a szépségeket amivel a természet megajándékozta ezt a vidéket és az arra járó természetbúvárokat.
@ferencneszigeti9442
@ferencneszigeti9442 11 жыл бұрын
Örömmel néztem ezt a csodaszép videót. Köszönöm az élményt. Gratulálok a készítőnek.
@SALCHEE1
@SALCHEE1 11 жыл бұрын
"Mintha a pokolnak templomában járnék , Hol a báj elborzaszt, elbűvöl az árnyék; Ahol egy világból, ami semmivé lett, Kőben, fűben, fában éled az új élet. Hol szelíd kellemel társul erő, vadság, Elbűvöl a mélység, görnyeszt a magasság S míg a néma csendnek hangja szól füledhez, Lelked áldva, félve simul Istenedhez"
@Mezes_Nandor
@Mezes_Nandor 10 жыл бұрын
Kedves Dávid, ha még aktuális, akkor itt van egy: soundcloud.com/n-ndor-m-zes/hazaj-r-f-cim-cseng-hangnak (mobiltelefon hangszóróra van optimalizálva, ezért rendes hangfalon hallgatva kicsit máshogyan szól, mint a tv-ben)
Erdővidék 1. - Fehér karácsony Bardócszéken
27:59
Hazajáró
Рет қаралды 19 М.
Torockói-hegység - Az ötödik szék titkai
25:56
Hazajáró
Рет қаралды 49 М.
大家都拉出了什么#小丑 #shorts
00:35
好人小丑
Рет қаралды 83 МЛН
АЗАРТНИК 4 |СЕЗОН 1 Серия
40:47
Inter Production
Рет қаралды 1,3 МЛН
Magic or …? 😱 reveal video on profile 🫢
00:14
Andrey Grechka
Рет қаралды 65 МЛН
Sóvidék - A székely föld sója
26:21
Hazajáró
Рет қаралды 31 М.
Best Fails of the Week! Too Much Caffeine!
12:02
FailArmy
Рет қаралды 1,3 МЛН
Radnai-havasok - A kárpáti várfal keleti őrbástyája
26:56
Hazajáró
Рет қаралды 26 М.
Nikke Pärmin vankipataljoona
19:40
Ensio Kettunen
Рет қаралды 22 М.
Gyalui-havasok - Átmenetek a Szigethegységben
26:31
Hazajáró
Рет қаралды 12 М.
Görgény-fennsík I. - A székely tanyavilág zsindelyországa
25:27
Rozsnyói-hegyek - Pásztortüzek Gömörben
26:37
Hazajáró
Рет қаралды 18 М.
大家都拉出了什么#小丑 #shorts
00:35
好人小丑
Рет қаралды 83 МЛН