Robbantások, trollfarmok, orosz kémek - kulisszatitkok és mítoszrombolás egy ex-kémelhárítóval

  Рет қаралды 105,245

Partizán

Partizán

Жыл бұрын

Trollfarmok, destabilizálás, novicsokos tea - Le Carré kémregényei elevenednek meg a szemünk láttára, a szerencsésebb országok a hidegháborút játsszák le újra, a kevésbé szerencséseknek valódi háború jut vérrel, civil áldozatokkal, tömegsírokkal, menekülő milliókkal.
Magyarország valóban oldalt vált éppen ebben a világméretű játszmában, esetleg ez már meg is történt, netán évekkel korábban, mint az átlag hírfogyasztó ezt elkezdte érzékelni?
A média slágertémája lett az orosz titkosszolgálati befolyás bemutatása, de vajon ebben a mennyiségben nem kontraproduktív-e az erről való beszéd?
Egyebek mellett erről is faggattuk a kémjátszmákat első kézből ismerő vendégünket, Katrein Ferenc volt kémelhárító tiszet, az alkotmányvédelem egykori műveleti igazgatóját. Kérdeztük közelebbi szakterületéről, a politikai extrémizmusokról is, konkrétan arról, érez-e személyes felelősséget a 2008-2009-es, cigányok sérelmére elkövetett sorozatgyilkosság sokáig vakvágányon futó felderítése miatt, azért, hogy a kompetenciahiány emberéletekbe került.
Nézd, olvasd, hallgasd - minden péntek reggel:
pentekreggel.hu
Támogasd te is a Partizán munkáját!
csapat.partizanmedia.hu/fundr...
Iratkozz fel a Partizán hírlevelére:
csapat.partizanmedia.hu/forms...
További támogatási lehetőségekről bővebben:
www.partizanmedia.hu/tamogatas
Facebook: / partizanpolitika
Facebook Társalgó csoport: / partizantarsalgo
Instagram: / partizanpolitika
TikTok: / partizan_media
Partizán RSS: rss.com/podcasts/partizan-pod...
Partizán saját gyártású podcastok: rss.com/podcasts/partizanpodcast

Пікірлер: 233
@isti3252
@isti3252 Жыл бұрын
Szuper volt. Az kár hogy csak az oroszok, csak a szélsö job. Amcsikról szélsö balról nem esett szó. Pedig ott is nagyon sok mocskos sztori van.
@Bolha24X
@Bolha24X Жыл бұрын
Köszönöm a Partizán stábjának, munkatársainak a sok munkáját és Marcinak éles és gyors eszét csak dícsérni lehet! Lenyűgözött ez az interjú. Köszönöm.
@RezactOFFICIAL
@RezactOFFICIAL Жыл бұрын
Szeretném megvédeni ezt az interjút. Valóban sok olyan helyzet van amire nagyon ügyesen általánosságban válaszol, kevésbé belefoglalva a véleményét, inkább a működésre kiélezve, a realitásokat szemléltetve, és az elfogultságot letörve, pragmatikusan, tényszerűen tájékoztatva, viszont egyes részeknél amikor Marci jobban belemegy egy kérdésben finoman, de ki lehet venni az interjú alany véleményét. Tetszett hogy bizonyos szinten betekintést adott a lelkivilágába is és hogy milyen szinten élte meg a felelősséget. Teljesen rendben volt:) Köszönet az interjúért!
@adamfarkas1687
@adamfarkas1687 Жыл бұрын
😊
@user-pj7tw5ou5b
@user-pj7tw5ou5b 11 ай бұрын
Szuper volt az interjú! Kíváncsi lennék melyek azok a sorozatok amelyeket hitelesnek tart!
@orangyal3950
@orangyal3950 Жыл бұрын
Ruszkik haza! Békét a világnak!🙏✝️🙏🌍
@sgtben88hun17
@sgtben88hun17 Жыл бұрын
Jönnek haza, ne aggódj, Viktor rajta van! ✌️
@Sorosgyorgybaloldal
@Sorosgyorgybaloldal Жыл бұрын
​@@sgtben88hun17itt otthon nem voltak, nincsenek most sem, és nem is lesznek. Akár mekkora ruszki barát az orbán.
@szudamilan5217
@szudamilan5217 Жыл бұрын
Otthon vannak mâr igy is😂
@orangyal3950
@orangyal3950 Жыл бұрын
@@szudamilan5217 a bugyidban!
@janoskovacs9406
@janoskovacs9406 Жыл бұрын
Nagyon örülök hogy látlak Őrangyal! Mi újság van veled? :)
@DanceBeforeTheStorm_
@DanceBeforeTheStorm_ Жыл бұрын
"Magasztos cél" - ez és ennek a tiszteletben tartása már annyira ritka, hogy teljesen környezetidegen, már maga a kifejezés is, így, irónia vagy szarkazmus nélkül, tisztán. Jó interjú volt, köszi.
@kuldogyuro
@kuldogyuro Жыл бұрын
Érdektelen. Csak az első részt bírtam ki.😢
@AndrasUngvari
@AndrasUngvari Жыл бұрын
Márton nem egészen érti, hogy nem csak az oroszokra kellene figyelni hanem a "saját szövetségi rendszeren" belül is figyelni kell a nemzeti érdekeinkre. pld. csinálhatna egy olyan statisztikát az USA nagykövetségének állományáról is mint amit az oroszokról állományról megtudtunk.
@annamariamakos8900
@annamariamakos8900 Жыл бұрын
Ismét nagyon érdekes volt.
@krisztiankovacs3532
@krisztiankovacs3532 Жыл бұрын
A személyes szakmai véleményem az, hogy erre nem tudok válaszolni.
@Enrawell
@Enrawell Жыл бұрын
Köszönöm!
@mbalazs3544
@mbalazs3544 Жыл бұрын
nagyon jó volt köszi
@Borjan79
@Borjan79 Жыл бұрын
Nagyon szimpatikus riportalany és kifejezetten jó beszélgetés!
@laistvan2
@laistvan2 Жыл бұрын
Egyebkent nem tudom miert hitte a Marci, hogy majd konkret ügyekben valaszt fog kapni. Ez mind allamtitok, a közvélemény majd 50 ev mva olvashat rola egy-egy visszaemlekezesben.
@harczymarczy
@harczymarczy Жыл бұрын
@@bencekovacs3902 Államtitkot, úgy tudom, legfeljebb 90 évre lehet titkosítani, utána fel kell oldani a jogszabály erejénél fogva. A szolgálati titok ennél gyengébb, azt asszem 50 év után kell feloldani. Persze ennél hamarabb is feloldható, ha a titkosításhoz fűződő érdek megszűnik, és ezért a feloldásról döntés születik.
@gaborerdei1631
@gaborerdei1631 Жыл бұрын
"Preventív megelőző feladat".....Az igen! Gratulálok!
@akospasztor4336
@akospasztor4336 Жыл бұрын
Semmit nem tudtunk meg ebből a beszélgetesből. Minden is megtörténhet és semmi se, ha az érdekek úgy kívánják vannak kiskapuk, de amúgy vannak jogszabályok is. Nyilván nagyon leegyszerűsítem, de ez tök felesleges volt
@dunadand
@dunadand Жыл бұрын
Nagyon szuper interjú volt. Köszönet a partizán egész stábjának az áldozatos munkát!
@andraskertai4969
@andraskertai4969 Жыл бұрын
Wow, ez aztán érdekes volt!
@Judga54
@Judga54 Жыл бұрын
Zsonglőrködtél a kérdésekkel, Marci! van személyes tapasztalatom is róla, hogy mennyire nem lehet egy kémelhárító munkájáról válaszokat nyerni. egy évkönyv ezért abszolút érdekelne.
@ferenckovacs2267
@ferenckovacs2267 Жыл бұрын
az világos, hogy a riportalany nem mondhat akármit. De ez igaz bármely riportalanyra is.
@traube79
@traube79 Жыл бұрын
Kémek hídja c. film: Nem jelentette be, hogy kémtevékenységet folytat az államok területén! Válasz: Miért, volt aki már bejelentette?
@gaborh7655
@gaborh7655 Жыл бұрын
Nagyon jó interjú!
@markdollak3554
@markdollak3554 Жыл бұрын
Nagyon jo video
@strayowl8154
@strayowl8154 Жыл бұрын
Igazából semmiről nem volt szó konkrétan. Semmit nem tudtunk meg :D A hangulata jó volt a beszélgetésnek, de sok értelme sajnos nem volt.
@HeroSima85
@HeroSima85 Жыл бұрын
Semmi értelme nem volt ennek a beszélgetésnek, az első kérdés után ki is lehetett volna kapcsolni a kamerát, felállni és hazamenni!! De mit is hittünk, hogy majd itt aztán lekerül mindenről az a bizonyos lepel?! Az sem most lesz. :D Nem személyeskedem veled, félre ne érts, csak ide írom le! 😉
@kovacsfanni880
@kovacsfanni880 Жыл бұрын
Marci, de jó az inged! 😊 ...és köszi, hogy vagytok! 🙏💗
@40GabrielBreak
@40GabrielBreak Жыл бұрын
Hát tudod Fanni, az van, hogy mostanában sok videó alatt keresem a női kommenteket… érdekel kifejezetten a nők véleménye. De ez… Hát Fanni.. miket észreveszel hallod 😊
@heilundwissen9833
@heilundwissen9833 11 ай бұрын
-Nem láttuk az álcázási gyakorlaton! -Köszönöm uram. :-)
@ferenckovacs2267
@ferenckovacs2267 Жыл бұрын
tegyük hozzá, hogy a házaságkötéshez parancsnoki engedély kell a hivatásos honvédek esetében is, nemcsak a titkosszolgálatoknál. És ez így volt már a Horthy-korszakban is, meg azután is, mindmáig.
@hedvigcsok2471
@hedvigcsok2471 Жыл бұрын
kedvenc interjúm volt, köszi!
@arontozser
@arontozser Жыл бұрын
Marci kerdeseinek donto resze mar nem nyitott kerdes. “Kijelentheto-e…” Szinte mindenre igen-nem valasz adhato alapbol. Jok a kerdesek, felkeszult a temabol, csak kicsit kihallgatas jellegu igy az interju.
@tothrobert1990
@tothrobert1990 Жыл бұрын
Szerintem az is lehet ennek az oka, hogy a vendég is alapvetően egy nagyon észnél lévő karakter, aki bár nem része a szolgálatnak már nyilván kétszer átgondolja nehogy meggondolatlan kijelentést tegyen. Marci meg gondolom nem akarta "nem nyilatkozom" valaszokba szorítani. Emellett viszont jó interjúalany volt a vendég mert a rövid válaszokat is kifejtette. De az is lehet, hogy a műsor tematikájához illő tudattalan/tudatos dramaturgia ez, hogy súlyt adjon a kérdéseknek.
@AlexSeeker
@AlexSeeker Жыл бұрын
USA vs Németország lehallgatási botrány. A lehallgatás nem jelent semmilyen meglepetést. Az, hogy mindez kiderült, roppantul kellemetlen. Ez a tevékenység hosszú-hosszú időkre tekint vissza. A pontos megnevezése pedig: SIGINT. Ha szeretnétek felkészültebbek lenni a témában, ajánlom figyelmetekbe a következő könyvet: Christopher Andrew - The secret world (Titkos világ)
@warlokyx
@warlokyx Жыл бұрын
Jó interjú volt!
@matepalko4806
@matepalko4806 Жыл бұрын
Nem fogom diszlájkolni mert nem szeretnék rossz szándékú lenni és azt is tudom hogy amit írni fogok az egy nem népszerű vélemény. Nem gondolkodtatok azon hogy az egyes országok érdekei felett álló más érdekek is érvényesülnek? Nyilván erről az interjú alanynak nincs tudomása de egy kérdést megért volna szerintem.
@lacikosztya2764
@lacikosztya2764 Жыл бұрын
Nagyjából....egy nesze semmi fogd meg jól....
@godheru
@godheru Жыл бұрын
Szerintem az eddigi legizgalmasabb beszélgetés volt (nekem)! Köszi @Partizán!
@ferco1971
@ferco1971 Жыл бұрын
Szuper ötlet volt ez a műsor is 👍
@Vid.186
@Vid.186 Жыл бұрын
Zseniális interjú volt, gratulálok Partizán! 👍
@ChrissyDee
@ChrissyDee Жыл бұрын
Olvasom a kommenteket, a sokak által hiányolt konkrétumokat. De be kell látni, nehéz dolga volt Marcinak és az interjú alanynak is, hiszen Marci próbált konkrétumokat kiszedni belőle, miközben beszélget partnere mint egykori elhárító, konkrétumokkal nem szolgálhat, két perc alatt az ügyészségen találná magát, ha az általánosságokon kívül bármit is mondana. Dezső András többel is szolgálhatna, őt nem köti a titoktartás. :)
@csokepeter8030
@csokepeter8030 Жыл бұрын
érdek, ellenérdek... a felületet lehet kapargatni, de mélységében megismerni nem is lehet, nem szabad... emberünk ha tehetné, sem fogja megmondani a tutit, mert azzal saját, de az ország biztonságát is kockáztathatja...🤔🤔🤔
@gaborrajnai6213
@gaborrajnai6213 Жыл бұрын
És azt ki is dönti el, hogy mi lenne az ország érdeke? Tán csak nem ő? Hisz mi nem tudhatunk róla, mert az nem az ország érdeke, amit ő döntött el.
@Sorosgyorgybaloldal
@Sorosgyorgybaloldal Жыл бұрын
@@gaborrajnai6213 Vannak a nemzet biztonságra vonatkozó, általános információk, személyekkel, ügyekkel kapcsolatban. Ezt nem egy ember dönti el, hogy ártalmas-e a nemzet biztonságra, hanem természetéből eredően az. Ennek megértése csak logikán alapszik, nem kell hozzá konkrétumokba mennünk.
@gaborrajnai6213
@gaborrajnai6213 Жыл бұрын
​@@Sorosgyorgybaloldal Szerintem csak én tudom eldönteni, hogy mi ártalmas a nemzet biztonságára, és mi nem az.
@Sorosgyorgybaloldal
@Sorosgyorgybaloldal Жыл бұрын
@@gaborrajnai6213 Te civilként legfeljebb a személyi biztonságodra vonatkozóan, a környezeted tekintve lehetsz képes megállapítani, hogy mi veszélyes és ártalmas, vagy nem.
@gaborrajnai6213
@gaborrajnai6213 Жыл бұрын
@@Sorosgyorgybaloldal Valóban, én civilként leginkább a magyar államot jelölném meg mint fő veszélyforrást, pont ezért nemis fogadom el, ha titkolódzik előttem.
@trob-yt
@trob-yt Жыл бұрын
Nem tudom, nem erről szól, nem én voltam, nem ismerem, elvileg így kellene, nem lehet megmondani, erre nincs válasz... A legkonkrétabb válasz az volt bármiről is, hogy nem mondhatja el.
@palloslevente
@palloslevente Жыл бұрын
Érdekesség, de egyáltalán nem igy zajlott az interjú
@steppenwolf5769
@steppenwolf5769 11 ай бұрын
Ilyennek képzelem a Rajk-pert pont! Ennyi a vádlott (itt riportalany) szájába adott mondatot talán még a Rajkot vallatók is megirigyeltek volna! Koncepcós riport - új műfaj számomra. Iskolapédája a fenti "interjú".
@torma993
@torma993 Жыл бұрын
👍👍
@gaborbakos7058
@gaborbakos7058 Жыл бұрын
Galambos Lajos nemzetbiztonsági főigazgató volt Gyurcsány alatt és az orosz hírszerzéssel akarta ellenőriztetni a magyar kémelhárítókat...... Brutál, hogy már Gyurcsányék is ennyire orosz befolyás alatt álltak...emelett biztos, hogy a magyar szolgálatoknál "Lagzi Lajcsi" volt az oroszbarát főigazgató úr beceneve.
@laistvan2
@laistvan2 Жыл бұрын
Ülhetnenek egy cellaban...
@b_tssl
@b_tssl Жыл бұрын
💯💯
@akossa
@akossa Жыл бұрын
hat nem egy clickbait aranybanya..
@piszkosfredd
@piszkosfredd Жыл бұрын
Én azért ha már ott volt megkérdeztem volna már csak poénból is! Ki ölte meg John Fitzgerald Kennedyt? Élveztem az interjút!
@lazargabor1839
@lazargabor1839 Жыл бұрын
"Kulissza titkok és mítosz rombolás." Csak ez a két dolog hiányzik a videóból.
@Sorosgyorgybaloldal
@Sorosgyorgybaloldal Жыл бұрын
Még egy laikus számára is evidens, hogy e két fogalom nem képezi realitás tárgyát, annak általános elképzeléseiben, egy ilyen tematikájú videó vonatkozásában. Mintha a vádlottól várnád, hogy azonnal ismerje be, amit tett.
@gaborrajnai6213
@gaborrajnai6213 Жыл бұрын
@@Sorosgyorgybaloldal 13 év Fidesz után, ha valaki Orbánt fedezi, az bizony bűnös, és felelni is fog érte. A parancsra tettem című műsor már Nürnbergben sem volt elég, az alaptörvény meg nem legitim ezt mind tudjuk, bár annak is van olyan pontja, amely szerint kötelessége fellépni az Orbán féle alakok ellen.
@nnre2645
@nnre2645 Жыл бұрын
Ha - láthatólag - csak annyi volt a cél, hogy bemutassák, a hírszerzés embere nem kompatibilis a médiával, arra iszonyat idő és pénz pocsékolás volt ez a műsor.
@mihalykun6715
@mihalykun6715 Жыл бұрын
🎯🕊
@boborjanpandacsoki5239
@boborjanpandacsoki5239 Жыл бұрын
Nem tudom, nem akarok válaszolni, nem a kompetenciám, nem láttam...jó beszélgetés volt, olyat kéne hívni, aki a szarosvödröt is kiborítja.. Bár, kit érdekelne rajtunk kívül. Mariska nénihez nem fog eljutni az M1-en.
@Sorosgyorgybaloldal
@Sorosgyorgybaloldal Жыл бұрын
Egyrészt kompetens válaszokat adott, diszkrécióval, másrészt aztt elvárni hogy valaki másra vonatkozóan terhelő vallomást tegyen, egy interjú keretein belül, pont annyira nem képezi realitás tárgyát, és nem véletlenül, mint akármelyik aktuális fideszes politikus, vagy média személyiség, vagy úgy általában akármelyik hazudozó embertől megkérdezni, hogy hazudtál-e, vagy bűncselekményt elkövető személytől hogy elkövetted-e, és hogy még be is vallja azt, miközben nyugodtan éli az életét.
@gaborrajnai6213
@gaborrajnai6213 Жыл бұрын
@@Sorosgyorgybaloldal Jaja, az ilyenek miatt tudott Hitler hatmillió zsidót kiiratni. Csakúgy mondanám...
@SBertold
@SBertold Жыл бұрын
Jó volt. Megkérdeztem volna, hogy a Pesti Srácok mi alapján terjesztette azt az interjúalanyról, hogy áruló?
@norbertkovacs8148
@norbertkovacs8148 Жыл бұрын
Ivós játék minden ilyen mondatnál: "Én erre nem tudom a választ"...
@lajosheder9980
@lajosheder9980 Жыл бұрын
a szolgálat küldte ki ausztriába..most is nekik dolgozik .egy fedő éttermet nyitott.a feleségével,...és a fedő sztorihoz tartozik hogy el ment a szolgálattól mert nem értett egyet a szakmai vonallal. ez a határozott véleményem
@palloslevente
@palloslevente Жыл бұрын
Ok
@SajtosNokedli
@SajtosNokedli Жыл бұрын
4D-sakk
Жыл бұрын
Ivos jatek: erre most nehez mit mondanom :D
@andrasattilatakacsdr.9799
@andrasattilatakacsdr.9799 Жыл бұрын
nagyon izgalmas beszélgetés volt! köszi
@40GabrielBreak
@40GabrielBreak Жыл бұрын
Szó esett itt Netflixes sorozatokról, amik hasonlítanak a valós kémelhárításra…Engem érdekelt volna mik ezek a sorozatok, amik még egy kémelhárító szemében is hitelesek
@TaiChiFlow-AdamSapi
@TaiChiFlow-AdamSapi Жыл бұрын
Le bureau, homeland, fauda, deutschland, slow horses, tehran, the capture, kem a csapatban, undeclared war, spy master.
@TaiChiFlow-AdamSapi
@TaiChiFlow-AdamSapi Жыл бұрын
Bejrut szellemei
@TaiChiFlow-AdamSapi
@TaiChiFlow-AdamSapi Жыл бұрын
Filmek minden Le Carretol.
@Csaba.2391
@Csaba.2391 Жыл бұрын
✅️✅️
@Tienne1980
@Tienne1980 Жыл бұрын
1000 km távolságból is hallom ahogy röhög Arogán az utolsó előtti kérdésre. 🤣
@gabornebenko8608
@gabornebenko8608 Жыл бұрын
Más hiv.szervnél is volt “átvilágítás” házasság előtt a házasuló feleknél.
@mennyapokolba
@mennyapokolba Жыл бұрын
andzsela merkel
@mgabor6936
@mgabor6936 Жыл бұрын
Aber jaaa!! :D
@iraf.official
@iraf.official Жыл бұрын
🤯🤯🤯🤯🤯🤯🤯
@vilmosprima1861
@vilmosprima1861 Жыл бұрын
Az oroszok már a XX. század húszas éveiben is képesek voltak a nyugat-európai és az amerikai társadalmak erőteljes befolyásolására. Ez az orosz befolyás a harmincas, negyvenes években még erősödtek. Erről alapmű Walter Krivitzky könyve.
@Zut2012
@Zut2012 Жыл бұрын
20as években? A polgárháború közepén/után? Ne mond már hogy egy forradalom utáni friss államnak ami nem is konszolodidálódott külföldön erős befolyása volt.
@laistvan2
@laistvan2 Жыл бұрын
Ezek nem valami uj dolgok. Mar a 18 szazadban is megvoltak csak korlatozottan az olvasasi keszseg hianya es a cenzura miatt. Mat Thököly es Rakoczi is iratott kialltvanyokat pl a francia vagy nemet kozvelemeny részére(akkoriban pl a protestans-antikatolikus erzelmekre hivatkoztak vagy Habsburg ellenesek(XIV Lajos partiak) voltak. Az mas kerdes, hogy a tomeges konyvnyomtatas, radio, mozi stb megjelenesevel tobb propagandaeszkoz jelent meg. Az orosz forradalom egy regota vart(elokeszitett?) dolog volt(etnikumok, liberalisok, nemzetisegek, munkassag stb altal) másrészt a nyugati munkasmozgalmaknak is hatalmas lokest es ellebpeldat adott a sajat munkaadoik megfelemlietesre. Ennek az ellenszerekent talaltak ki a jóléti allamot, amiben pedig a fasisztak es a nacik jartak az elen, nem az angolszaszok-azok azt kovettek kenyszerusegbol az 1980-as evekig.
@laistvan2
@laistvan2 Жыл бұрын
Egyebkent hasonlo amerikai befolyasolas volt a jólét kihangsulyozasa, az imidzs epites(amerikai alom). Az oroszok ezt a modszert is atvettek es atalakitottak.
@dominiktoth2001
@dominiktoth2001 Жыл бұрын
Ömm, túl lehetett volna lépni a Dezső András-féle Fedősztori c. könyv tartalmán. Néha az volt az érzésem, hogy abból olvasol fel. :/
@csabalaszlo8304
@csabalaszlo8304 Жыл бұрын
A moszad szál miért is nem lett felemlegetve a romagyilkosságoknál?
@n0th1
@n0th1 Жыл бұрын
Annyira titkos ez az ember, hogy nem sok mindent tudtunk meg. Jó interjú, de sajnos titkosítva van az egész.
@gabor.legrady
@gabor.legrady Жыл бұрын
Nem szeretek semmilyen dezinformációt, kifejezetten utálom azokat, akik csökkentik az átláthatóságot.
@balintschutzmann5800
@balintschutzmann5800 Жыл бұрын
Jólvanezígy.
@rez0_o_
@rez0_o_ Жыл бұрын
Marci a Partizan Panyi Szabolcsa es Dezso Andrasa egyben
@gaborrajnai6213
@gaborrajnai6213 Жыл бұрын
De szép éltető cikkeket is írt a fickó Panyi kapitány néven Orbán Viktorról 2010 tájékán az indexen. Öreg elefánt nem felejt, mindenki másnak ott az archívum... Némelyek még azt mondhatnák, hogy amikor számított, no akkor volt ő náci, és ezt ugyan le nem mossa semmiféle utólagos direktharminchatozással... Dezső akkor dolgozott az indexnél, amikor az már nálam feketelistán volt az Operaház előtti tüntetők M1- stílusú gyalázásáért, úgyhogy az ő bűne az, hogy egy ilyen lappal egyáltalán asszociált, bár ha végiggondoljuk, őt már maga Spéder Zoltán vette a laphoz Uj péter megpuccsolása után, hogy oligarchakézből csipegessen. Igazság szerint az ilyen gyökerek emlegetése a Mong Attilákra és Nagy Navarro Balázsokra nézve a legelszomorítóbb, akik akkoriban vívták a csatáiakt, amikor ennek tétje volt, az ilyen Panyi meg Dezső félék meg nem győztek belőlük hülyét csinálni guruló forintocskákért.
@zoltanjakso8913
@zoltanjakso8913 Жыл бұрын
A csávó nagyon visszafogott....de ennél többet várni butaság! Pedig de jó lenne ismerni a világunkat! És nem összeeskövéseket mantrázni....Jó kis beszélgetés vokt! 👍
@iraf.official
@iraf.official Жыл бұрын
2023.06.22. 23:18
@hedy2731
@hedy2731 Жыл бұрын
Milyen szép a Marci inge!
@hand-heldblender8107
@hand-heldblender8107 Жыл бұрын
Bond, James Bond
@zeneszpeter
@zeneszpeter Ай бұрын
17:28 Nem a az orosz szo szolgálatoknak a be mmm öö mm miatt... Ez elég gyanús.
@piroskagaspar9739
@piroskagaspar9739 Жыл бұрын
Általánosságokat válaszol, semmi konkrétum nincs a riportalanyban.🤔
@KataToni
@KataToni Жыл бұрын
"Az ember, aki ott sem volt" kategória után jöhet "az ember, aki semmit sem mondott". Kár érte. Kiváló ügynök volt. 🤷‍♀️
@sont6739
@sont6739 Жыл бұрын
A csávó nagyon észnél van. Az egyik ha nem a legjobb interjú a Partizánon.
@CaptainWillard93
@CaptainWillard93 Жыл бұрын
Algoritmuskomment.
@ilonamulab5109
@ilonamulab5109 Жыл бұрын
Goodfriend nem nagykövet volt.
@ivangalyas
@ivangalyas Жыл бұрын
Ez az interjú, akár egy kaparós sorsjegy - benne van a lehetőség a nagy nyereményre, de minél jobban kapargatjuk izgatottan a felületet, annál biztosabb leszek benne, hogy nem leszek több utána, mint ami előtte voltam… Vagy éppen kompetenciája nincs, vagy egyszerűen nem válaszolhat… Nesze semmi, fogd meg jól! 😳
@gaborgelencser430
@gaborgelencser430 Жыл бұрын
Nem válaszolhat.
@ferenckovacs2267
@ferenckovacs2267 Жыл бұрын
azért mondhatná, hogy az orosz "diplomaták" hazaküldésének kérdése nem szolgálati, hanem kormányszintű politikai döntés.
@ljapplepie
@ljapplepie Жыл бұрын
bon-bon hemingsway?
@cadaverlandcadaverassfrom6130
@cadaverlandcadaverassfrom6130 Жыл бұрын
A riportalany sokat mismásol,ahhoz képest, hogy azért jött ide,hogy általános információkat adjon,elég szavaszegett. Akkor minek megy be riportra,ha nem beszél(het). A műsoridő fele blablázás.
@Sorosgyorgybaloldal
@Sorosgyorgybaloldal Жыл бұрын
Nem mismásol. Nemzetbiztonsági érdekeket, vélt vagy valós titoktartási szerződéseknek eleget téve, és vagy abból következő büntetőjogi felelősséget, valamint egyszerű szakmai diszkréciót szemelött tartva válaszol, kompetensen, a megengedett kereteken belül. Eljött, és általános információkkal szolgált, ez tényszerű.
@eva25963
@eva25963 Жыл бұрын
@@Sorosgyorgybaloldal Na, valamiben azért mégis egyetértünk.
@Sorosgyorgybaloldal
@Sorosgyorgybaloldal Жыл бұрын
@@eva25963 Miben nem èrtünk egyet?
@eva25963
@eva25963 Жыл бұрын
@@Sorosgyorgybaloldal Fagyi.
@user-wj6ut5vn5u
@user-wj6ut5vn5u Жыл бұрын
hat nem a legjobb beszelgetopartner! 🙂
@robertszegvari2946
@robertszegvari2946 Жыл бұрын
Egy érdekes interjú arról, hogy ami érdekelne arról nem tud/lehet beszélnie, az általánosságokat viszont jól körvonalazta. A titkosszolgálat is egy olyan munka, ami akkor működik jól, ha senki nem tud róla, míg ha tudnak róla az kudarc. És könnyű a médiában a kudarcok alapján megítélni egy szervezetet, míg a sikerek el vannak hallgatva... Ezúton szeretnék gratulálni minden olyan volt és jelenlegi titkosszolgálatisnak, akiknél az első helyen nem a mindenkori kormány, hanem Magyarország érdeke szerepel. Remélem olvassátok srácok. Azt interjúalany kivívta a tiszteletemet, a pártatlanságával, és a hozzáértésével. Gyakorlatilag szinte "láttam" az rengeteg visszanyelt választ, amikor mondhatta volna de nem tette. Könnyű lett volna most "boszorkányégetést" rendezni, de nem tette, remélem több ilyen ember is dolgozik a "szolgálatban" mint Ő. Ha a Pesti Suttyók egyszer is látták volna ezt az interjút, nem beszélnének hülyeségeket.
@mennyapokolba
@mennyapokolba Жыл бұрын
56 perc után egyre inkább azt érzem, ezt nem kellett volna leadni.
@Sorosgyorgybaloldal
@Sorosgyorgybaloldal Жыл бұрын
Szerencsére a partizán nem elhalgatja, hanem közszemlére teszi a fontos információkat, hisz ez a dolga.
@cyrusthevirus4548
@cyrusthevirus4548 Жыл бұрын
Inkább hívtad volna Rácz Andrást
@Sorosgyorgybaloldal
@Sorosgyorgybaloldal Жыл бұрын
Rácz andrás elsősorban "oroszország szakértő", és biztonság politikai szakértő. Ő az a személy, aki kívülről figyeli az eseményeket, jóval kissebb rálátással. A meghívott vendég egy ex-kémelhárító, aki kormányokon átívelően dolgozott, ő az, akinek relevánsabb, kompetensebb a szakértelme, hisz ő rácz andrással ellenben belülről figyelte az eseményeket, sőt, részese volt.
@gabormarai1395
@gabormarai1395 Жыл бұрын
Inkább maradtál volna csendben.
@tiborbalint6293
@tiborbalint6293 Жыл бұрын
Rácz jobban fújja a fülednek kedves mantrát
@cyrusthevirus4548
@cyrusthevirus4548 Жыл бұрын
@@tiborbalint6293 mi az hogy,sőt!! zene füleimnek hallani hogy szenved az orosz és csicskásai👌👌👌
@mekettelek
@mekettelek Жыл бұрын
​@@tiborbalint6293 nincs mindenki eléggé elbutulva Nógrádihoz és Castelhez.
@rottwangvibratora
@rottwangvibratora Жыл бұрын
ilyen pacuha megjelenéssel nem tudok senkit komolyan venni, egy kémelhárítót végképp. tűrje már be azt a rohadt gallért, komolyan mint egy hetedikes az évnyitón!
@KommentElek612
@KommentElek612 Жыл бұрын
Csak szerintem hasonlít a fószer Dévényi Tibi bácsira? :D Legfeljebb ennyire volt érdekes a műsor, hogy ezen filóztam.
@TheBuzzo01
@TheBuzzo01 Жыл бұрын
Pont rólad is beszélte a műsorban trol patkány lehet takarodni megafohsra.
@minarikede9833
@minarikede9833 Жыл бұрын
Na, ebből elég volt nyolc perc. Közben azon gondolkodtam, korábbi autóértékesítő, bolti eladó, esetleg biztosítási üzletkötő vagy rendőr lehetett a szerény képességű Bond bácsi.
@norbertvarga5124
@norbertvarga5124 Жыл бұрын
Millió helyen feltettem a kérdést, sehol nem kapok rá tisztességes választ. Mit ártott európának, vagy azon belül nekünk magyaroknak oroszország az elmúlt 35 évben, hogy ennyire utálni kell őket?
@palloslevente
@palloslevente Жыл бұрын
Mármint azon túl, hogy a szomszédban öli a lakosságot?????
@norbertvarga5124
@norbertvarga5124 Жыл бұрын
@@palloslevente a hidegháború vége után is ellenségként kezeli a nyugat az oroszokat. Nem értem, hogy miért nem választotta európa szövetségesének az oroszokat. Könnyebben tudták volna kontrollálni a ruszkikat mint így. Minden nagyhatalomnak vannak ügyei amiket akár háborúval is kész rendezni. Ez nem egy világújdonság. Szóval, igen az ukrán konfliktuson felül van e az elmúlt 35 évből valami amiért utálni kell az oroszokat?
@balazs_balogh6370
@balazs_balogh6370 Жыл бұрын
ez most valami vicc ugye?
@norbertvarga5124
@norbertvarga5124 Жыл бұрын
@@balazs_balogh6370 nem vicc. Szeretném megérteni, hogy mit ártott európának oroszország az elmúlt 35 évben!
@traube79
@traube79 Жыл бұрын
Én a kalandozó hadjáratot mondanám, amit józan európai ember nem fog elfogadni.
@borsodimarta7871
@borsodimarta7871 Жыл бұрын
Én inkább letiltom ezt marci féle.....
@jacobkakukk
@jacobkakukk Жыл бұрын
Még a szeme sem áll jól.
@laszlomagyar93
@laszlomagyar93 Жыл бұрын
Kár hogy nem kérdezted meg az arányt, magyar orosz nagykövetségen 135 diplomata van , és nekünk oroszban hány magyar szolgál? 😊😊
@behemothbehemoth3741
@behemothbehemoth3741 Жыл бұрын
Támogató komment.
@Pwblzs
@Pwblzs Жыл бұрын
25. percnél járok. Hát eddig ez elég nagy szerecsenmosdatásnak tűnik. Erotlen, batortalan, a magyar kormany buneit relativizalo kijelentesek. O nem tud semmit, nem ert semmit. Aszondja: “mit jelent az, hogy orosz kemfeszek?”
@Sorosgyorgybaloldal
@Sorosgyorgybaloldal Жыл бұрын
Nincs ilyen szakzsargon, azért kèrdez vissza, hogy értse, gulyás márton laikus, mire gondol az adott szó alatt. A többi pedig csúsztatás,általad.
@txnygotw
@txnygotw Жыл бұрын
Szakmai válaszokat adott, inkább a kérdésekkel volt a baj.
@tiborbalint6293
@tiborbalint6293 Жыл бұрын
Hallgass Bolgár Gyurit, ő karakánabb, biztos jobban is tetszene.
@baumannlivingstone6704
@baumannlivingstone6704 Жыл бұрын
Sok értelme volt meghívni ezt a fószert. A Böbe majom is korrektebb válaszokat adott volna. (vagy egy random járókelő)
@DrSneiderCilian
@DrSneiderCilian Жыл бұрын
Gulyás Marci feltette megint a jóóóóóóóóóó hosszú kérdéseit, aminek jórészére az volt a vendég válasza, hogy nem (eldöntendő kérdés), nem tudja vagy nem beszélhet róla. Igazi profi ez a Gulyás Marci! És milyen sok embernek tetszik a profizmusa!
@mekettelek
@mekettelek Жыл бұрын
Jó, hát nem érheti be mindenki a Fidesz-1-gyel, ahol a válasz már a kérdésben van 🤷‍♂️
@g3_z4_k3k_0_1
@g3_z4_k3k_0_1 Жыл бұрын
Tóni & Sanya üzeni jó volt, meg minden, csak a Pegazuson nem lehet like-ot nyomni...
@lazargabor1839
@lazargabor1839 Жыл бұрын
20 percig csak spekulációk, pletykák. Semmi konkrétum. Csak amit egy kocsma asztal mellett is megbeszél az ember.😞
@istvantrap1176
@istvantrap1176 Жыл бұрын
Azért az elég ordító, hogy Orbán akkor hívja össze a védelmi tanácsot, mielőtt kezdődik az ukrán ellentámadás. :)
@lazargabor1839
@lazargabor1839 Жыл бұрын
@@istvantrap1176 Hát ez az. "Ordító". Gyanús. De mit ad hozzá ehhez a benfentes vendég. Ő sem tud többet, mint te, vagy én.
@Sorosgyorgybaloldal
@Sorosgyorgybaloldal Жыл бұрын
​@@lazargabor1839A kocsmai beszélgetések során nem a kérdésekhez tartozó, szakmában az egyik legkompetensebb ember fog neked válaszolni.
@lazargabor1839
@lazargabor1839 Жыл бұрын
@@Sorosgyorgybaloldal 20 percig nem adott egyetlen értékelhető szakmai választ sem.
@istvantrap1176
@istvantrap1176 Жыл бұрын
@@lazargabor1839 próbált objektív maradni:)
@crasoverride7294
@crasoverride7294 Жыл бұрын
Fuuuh DE qrva joo egy mûsor EZ a Partizàn,gyeeeeerekek....HTALMAS....
@Schlkathy
@Schlkathy Жыл бұрын
ennyi bugyuta kommentet ....
@eva25963
@eva25963 Жыл бұрын
Csak aztán pár év múlva egy erős ukrán hadsereggel nehogy visszanyaljon a fagyi a nyugatnak.
@Sorosgyorgybaloldal
@Sorosgyorgybaloldal Жыл бұрын
Miért "nyalna" vissza?
@AdamJurewicz91
@AdamJurewicz91 Жыл бұрын
Most mire gondolsz, hogy majd megtámadja nyugatot Ukrajna? Ugyan már.... viszont ha ismernéd a lengyel történelmet, valahogy a lengyeleknek fontos volt mindig is, hogy Ukrajna és Belorusszia valahogy nyugati érdekszférában legyen... és az oroszok mindig átcseszték ezen két népet... mikor kelet felé terelték őket...
@gaborrajnai6213
@gaborrajnai6213 Жыл бұрын
@@AdamJurewicz91 Csehov szerint ha puska van a színpadon az előbb utóbb el is sül.
@eva25963
@eva25963 Жыл бұрын
@@Sorosgyorgybaloldal Láttunk már ilyesmit korábban.
@eva25963
@eva25963 Жыл бұрын
@@AdamJurewicz91 Jaj, ne már, ki gondolna ilyet, ahhoz kevés lenne, hogy megtámadja a nyugatot, de láttunk már karón varjút. A lengyelek az oroszokat utálják mindenkinél jobban, ez mindent felülír náluk, ezért a nagy támogatás most a részükről, de azt biztos nem felejtették el, hogy ukrán nácik lemészároltak sok lengyelt a 2. vh. idején. Ja, ha már itt tartunk: Ukrajnában jelenleg elég erős a Bandera-kultusz - a felső szinteken is.
@stfnsipos
@stfnsipos Жыл бұрын
Marxisták P ellen meg áll az ész. De ❤
БОЛЬШОЙ ПЕТУШОК #shorts
00:21
Паша Осадчий
Рет қаралды 9 МЛН
Жайдарман | Туған күн 2024 | Алматы
2:22:55
Jaidarman OFFICIAL / JCI
Рет қаралды 1,7 МЛН
Me: Don't cross there's cars coming
00:16
LOL
Рет қаралды 15 МЛН
Mi fér bele egy kávéba - Gulyás Mártonnal
19:19
Maszol
Рет қаралды 26 М.
БОЛЬШОЙ ПЕТУШОК #shorts
00:21
Паша Осадчий
Рет қаралды 9 МЛН