Radiátor szelepcsere ... kicsit máshogy, mint eddig.

  Рет қаралды 1,426

Péter Imre Tóth

Péter Imre Tóth

Күн бұрын

Пікірлер: 18
@csokibonbon
@csokibonbon 2 ай бұрын
Egy problémával fordulnék Önhöz, amivel évek óta küzdünk. Adott egy háromszintes, 50 éves ház, ahol bérlőként lakunk a legfelső, 3. emeleten. A radiátorok, amikor az alsóbb szinten feltekerik, egy fémes áramlási hangot adnak, elzárt szelep mellett, ami meglehetősen kellemetlen, főleg éjszaka, zavarja a pihenést. Jeleztük a tulajdonosnak, a szerződött szerelő, először nem is vette komolyan a problémát, mert ugye az ilyen jellegű zajok nem mindenki, -főképp halláskárosodottak- számára észlelhető és zavaró. Az volt a válasz, hogy régi épület, ez ilyen. A szivattyúval szórakoztak valamit, levették a teljesítményét, ami nem hozott javulást. Aztán egy másik szerelő újra eljátszotta ugyanezt. Én több, mint 20 éve lakom a házban, de nem emlékszem, hogy bármikor is lett volna olyan szinten karbantartás, mint amit egy másik videóján látni, hogy a pl. radiátorok ki lettek volna mosva. Azt nem tudom, hogy a rendszeren ilyet elvégeztek-e, illetve, hogy kihat-e egy rendszermosás a radiátorokra is. Légtelenítés sem történt olyan szinten, hogy minden lakás, minden radiátorán. Szóval a kidumálás megy, hogy nem lehet mit kezdeni vele, az egészet fel kéne újítani, ami viszont tetemes költséggel járna, amit a tulaj nem vállal be. A fiam lakásában ez a jelenség sokkal kifejezettebben jelentkezik, mivel alatta egy idősebb lakó él, aki gyakrabban fűt. Az én lakásomban is idén lett kifejezettebben hallható, mivel új lakó költözött az alattam levő lakásba. A radiátor szelepénél korábban többször volt fütyülő hang hallható, ha olyankor odébbtekertem a szabályozót, halkabb lett. A termosztát is ócska volt, a számok sem voltak már láthatók rajta, ezért lecseréltem. Ennek kapcsán az jutott eszembe, hogy elképzelhető, hogy a szelep nem zár rendesen és azért hallható ez a hang. Elképzelhető-e, hogy egy teljes szelepcserével megoldódna ez a probléma? Milyen más ok állhat a jelenség mögött, illetve volna-e rá megoldás azon kívül, hogy az egész rendszert felújítani? Köszönöm, ha segíteni tud a megoldásban.
@tiborenekes5888
@tiborenekes5888 5 ай бұрын
Jól hangzik a zene ha ilyen lenne a Tankcsapda akkor még én is fan lennék! Ügyes vagy sikerült a zene!
@benjaminmajor625
@benjaminmajor625 5 ай бұрын
Jobb ha beszélsz közben, abból is tanulunk😁
@qwerty29456
@qwerty29456 4 ай бұрын
4:12 Hogy utálom az zsinór új csomagolását. A termék zseniális, de a (csomagolás) régen minden IS jobb volt ! 🤣
@munkanaplo
@munkanaplo 4 ай бұрын
A letekerhető kupak szetintem is jobb, mint a pattintós.
@robihaaz5461
@robihaaz5461 5 ай бұрын
Jól megindult az 5 rétegű😱 Gondolom jót tankoltál a zsákmányból🫡 Nagyon élem amit érzel
@karolyzsiga4396
@karolyzsiga4396 5 ай бұрын
Szia, köszi ezt a videót is. Egy kérdést ha megengedsz, mi a véleményed a társasházi fűtés költségmegosztókkal kapcsolatban? Szerinted van értelme?
@munkanaplo
@munkanaplo 5 ай бұрын
Alapvetően van értelme, mert így mindenki annyit fizet amennyi hőenergiát elhasznál a lakásában
@zeneszeretet1
@zeneszeretet1 5 ай бұрын
Istenkirály vagy! De a Tancsapdának, meg ne mutasd, ha jót akarsz!🤣
@Djtil83
@Djtil83 5 ай бұрын
Segítsetek légyszi! Az eurokónusz csatlakozó több alkalommal lehet oldani? Nem szerelten még ilyent és itt látom, hogy új került rá. Ennek az az oka,hogy egyszer oldhato és utána már nrm tömít rendesen vagy többször oldaható? Szeretnék termo szelepeket a régiek helyett és nam tudom hogy van ez.. Köszi
@munkanaplo
@munkanaplo 5 ай бұрын
Az oka az volt a kónusz cserének, hogy a régi, és az új sarokszelep kónusz oldali menete nem egyezett meg. Egyébként ha teljesen azonos lett volna nem cseréltem volna le HA a gumigyűrű ép lett volna. Így viszont mindenképpen cserélni kellett.
@istvan173
@istvan173 5 ай бұрын
Szia! Deep Purple: Speed king!
@bsj1953
@bsj1953 5 ай бұрын
Ez a vízpumpafogó Knipex, a sima pofájú?
@munkanaplo
@munkanaplo 5 ай бұрын
Igen, ezt érdemes használni olyan felületeken, amelyeken nem mutat jól a "fogózás nyoma"
@szabolcsszabo8172
@szabolcsszabo8172 5 ай бұрын
akkor mit csinálsz ha nem tudsz a csövök kifelé húzni? Fog tömíteni a régi szakaszon?
@munkanaplo
@munkanaplo 5 ай бұрын
Ez most egy szerencsésebb eset volt. Viszont a régi csővég is működhet, csak a kalibrálóval rendesen ki kell alakítani a csővéget, és tisztességesen meg kell húzni.
@zsolttelekes6509
@zsolttelekes6509 5 ай бұрын
Gipszkarton fal? Gondolom. Egyébb falazatba nem csusszant volna be a cső és vágni sem lehetett volna.
@munkanaplo
@munkanaplo 5 ай бұрын
Pontosan ez volt a szituáció ;)
Teljes csőcsere, hogy 25 évig ne kelljen újra hozzányúlni a vízhez ...
19:28
Sigma Girl Pizza #funny #memes #comedy
00:14
CRAZY GREAPA
Рет қаралды 1,7 МЛН
Самое неинтересное видео
00:32
Miracle
Рет қаралды 1,4 МЛН
王子原来是假正经#艾莎
00:39
在逃的公主
Рет қаралды 26 МЛН
Kérdés-Válasz : Az egycsöves fűtési rendszer
34:43
Péter Imre Tóth
Рет қаралды 4,4 М.
Ezért ne vegyél használt radiátort !!!
3:21
Péter Imre Tóth
Рет қаралды 1,7 М.
Nyírő Bence Épületgépészet alapszerelés, hőszivattyú nincs és a cső sem Uponor
3:10
Elektromos fűtések közti különbségek (2022)
8:41
Czinege és Fiai
Рет қаралды 22 М.
Vízszerelés panellakásban
27:51
Péter Imre Tóth
Рет қаралды 3,6 М.
Munkanapló - "Könyörgöm, akasszuk fel !"
6:10
Péter Imre Tóth
Рет қаралды 10 М.
Akkugyári kalandom
5:53
Péter Imre Tóth
Рет қаралды 4,2 М.
DF4: a radiátor leszerelése
7:17
Winkler Róbert
Рет қаралды 25 М.
Időutazás - Debrecen 1991
8:57
Péter Imre Tóth
Рет қаралды 4 М.
Klíma tisztítás, mosás Rivil Klíma Kft 2020.
3:24
József Fórián
Рет қаралды 59 М.
Sigma Girl Pizza #funny #memes #comedy
00:14
CRAZY GREAPA
Рет қаралды 1,7 МЛН