Rejtő Jenő

Rejtő Jenő,
Kérlek, gyere elő!
Szükség van rád,
Megfojt a végső vád,
Az ember embertelenné vált.
A zsákunkat vigyed,
Sorsunk terhével tele,
Hogy nekünk könnyebb legyen,
Csak nevessünk az életen.
Oly idők vannak,
Mikor örülünk annak,
Ha okot találunk arra,
Hogy megöljünk másokat és magunkat.
Azt mondják, hogy meghaltál,
Végre egy jó ürügyet találtál,
Hogy egyszer legalább kialudjad magad,
De mit neked test, mikor szellemed megmarad.
Hadd nevessük ki ha fájt,
Igazságod leplezze le a homályt.
Rejtő Jenő,
Kérlek, gyere elő!
Szükség van rád,
Megfojt a végső vád,
Az ember embertelenné vált.
A zsákunkat vigyed,
Sorsunk terhével tele,
Hogy nekünk könnyebb legyen,
Csak nevessünk az életen.
Egyszer fenn, egyszer lenn,
A buta igazat mond, ha füllent.
Az igazságot sosem hitted, hanem tudtad,
Mint ahogy minden betűddel mondtad.
Nézd holt szemeiddel mivé lettünk,
Talán téged meg sem érdemeltünk.
Sosem éltél, csak néha voltál,
Ami másnak vak folt, te olyat láttál.
És ha szólnod kell hát néma maradsz!
Ezért ismeretlen föld alatt senkit sem hallasz.
Tuskó Hopkins, Senki Alfonz, mindannyiunk kapitánya Piszkos Fred,
Őrzik a te nevedet.
Ez a világ nem a Csontbrigád,
Sokkal rosszabb, mint gondolnád.
Szíved prizmáján pattant a fény,
Kvantumfizikán siklott át a filozófiai remény,
Ezt tártad elénk az elméd tükrén.
Nem voltál jó, csak a legjobb köztünk,
Nem tudtál semmit a mindenen kívül.
Rejtő Jenő,
Kérlek, gyere elő!
Szükség van rád,
Megfojt a végső vád,
Az ember embertelenné vált.
A zsákunkat vigyed,
Sorsunk terhével tele,
Hogy nekünk könnyebb legyen.