imádom, amikor ezek az arcok, ha kezd szorulni a hurok, hirtelen nagyon elkezdenek aggódni a másik adóbevételeiért 😂
@budanemeth51117 күн бұрын
@@gergelynagy3306 imádom, amikor majd sivalkodni fog az önkormányzat, hogy kevesebb lett az adóbevétel
@Kalausz7 күн бұрын
@@budanemeth5111Amíg nem az állam lop az önkormányzattól addig oké.
@sarahorvath55473 күн бұрын
imádom ahogy kitör az irigység az ilyen arcokból mint amilyen te vagy😂
@chr0n0type7 күн бұрын
Szerintem Iván nem lakott még olyan társasházban, ahol AirBnB-k vannak. Ha lakott volna, akkor nem mondana olyant, hogy a lakások nagy része azzal a szemlélettel van kiadva, hogy a vendégek otthon érezzék magukat. Sőt, nem csak ők nem érzik otthon magukat, hanem a társasházban hosszú távon lakók sem. A mi társasházunkban 10 AirBnb lakás van (Palotanegyed). Ebből 0-át adnak ki az otthonosság céljával. Két olyan van, ahol egy nagyobb ingatlant daraboltak fel. Az egyik 60 nm volt, és két 30 nm lakrészt hoztak létre, amiből az egyik 8 FŐ (!) befogadására képes (szóval heti 2-3x jön ide 8 ember, természetesen nem azért, hogy otthon érezze magát, hiszen a lakás nagy része ágyakból áll). A másik 90 nm volt, most 4x22 nm. Mindkét lakást ugyanaz a cég üzemelteti, 80 másik lakással együtt. Nevetségesnek tartom ezt az érvet. Folyamatos őrület van és semmit nem tudunk tenni ellene (hívogatjuk az AirBnb üzemeltetőket heti 2-3x, kihívjuk a rendőröket hajnalban, szépen kérjük a vendégeket… de természetesen a következő vendégeket újra meg kell kérni). Én normális esetben nem lennék a tiltás mellett, de már annyira mérges vagyok, hogy nagyon örülnék, ha az összes eltakarodna innen. Valószínűleg előbb elköltözünk szeretett otthonunkból, minthogy ez a helyzet tényleg megoldódna.
@chr0n0type7 күн бұрын
Még egy dolog: Ezeket a lakásokat NEM lehet átalakítás nélkül hosszú távon lakhatásra használni. Az összes befektetők által üzemeltetett AirBnb kifejezetten úgy van kialakítva, hogy nem alkalmas erre. Arra alkalmas, hogy sok-sok-sok pénzt lehessen harácsolni vele.
@chr0n0type7 күн бұрын
+1 (utolsó): Érdemes megnézni AirBnb-n, hogy hány lakás van Budán és Pesten így hasznosítva. Meg fogtok lepődni. Csak a körúton belül 800+ olyan AirBnb lakás van, ami legalább 5 vendég befogadására alkalmas. Ugyanez a szám a budai oldalon kevesebb, mint 50.
@ccguru7 күн бұрын
@@chr0n0type az a baj, hogy ez semmiféle létező szabályozásnak nem felel meg(30 nm-es lakásba nagyon max 4 fő férhet be hivatalosan, de inkább 3) és azt hogy a hatóság (önkormányzati vagy bármi más) nem ellenőrzi ezeket és ilyen balkáni állapotok uralkodhatnak, ez teszi tönkre az airbnb lakáskiadás hirnevét, a szomszédok lakhatáshoz való jogát és azoknak a megélhetését, akik vagy keresetkiegészítésként vagy ebből élnek, de csak 1-2 saját lakást adnak ki, mert az teljesen más színvonalon zajlik.
@fanigyorgy54817 күн бұрын
Az a helyzet, hogy ilyenekre a tiltás nem fog vonatkozni, vagy könnyen kijátszható, mégpedig azért mert több szálláshely kategória van és a szavazás csak a magán és egyéb szálláshelyekre vonatkozik. A nagyobb cégek által üzemeltett helyek inkább a közösségi szálláshely kategória, vagy a tiltás után át tudja magát minősíteni a kisebb helyekkel szemben. Szóval a hostelek maradnak a társasházakban csak ezt nem igazán terjesztik a lakóknak.
@sonnenburgbo81777 күн бұрын
Egyébként ha a tisztelt hivatalok dolgoznának is, akkor az ilyen esetet tökéletesen ki lehetne szűrni.... Esetleg az egész piac, és ezzel együtt kishazánk is a minőség felé tolódna el ha ez megtörténne. De persze megértem hogy az egészet betiltani sokkal egyszerűbb...
@artgab99708 күн бұрын
Ha egy magyar állampolgár 1-2 lakást így üzemeltet,azt lehet keresetkiegészítésnek,vagy megélhetesnek aposztrofálni,de mi van a külföldi ingatlan befektetőkkel. Itt,yt-on futottam bele egy angol pasas csatijàba,akinek kb.100 lakása van pesten (nem túlzás,ő maga mondta)és bérbeadással foglalkozik.
@toroklev8 күн бұрын
Azok a lakások is points ilyen szabályozás alá fognak esni.
@sonnenburgbo81777 күн бұрын
Az említett pasas - ha egyre gondolunk - bérli vagy üzemelteti csak azokat a lakásokat. A bevétel töredéke az ő haszna a végén... Szóval klasszikus értelemben ő sem befektető, hanem üzemeltető, vállalkozó. Na neki például hazavágná egy ilyen tiltás a vállalkozását.
@user-md9qs2dp9h3 күн бұрын
@@toroklev Mielőtt a lakások átalakulnak hostellé, amikre persze nem vonatkozik majd ez a szabályozás. És persze Lölö és Rasi még több szállodát konstruál a Terézvárosban, amiikre persze szintén nem fog vonatkozni ez a szabály. Válasz
@matyasendrey39062 күн бұрын
@@sonnenburgbo8177 Nagyon helyes, nincs semmi társadalmi haszna a vállalkozásának. menjen el dolgozni :D
@zsoltprod8 күн бұрын
az a kérdésem, hogy az említett minden szabályt betartó n+1 számú lakás tulajok amúgy hol laknak. mert persze lehet h egy 40%ban airbnb-s társasházban, és személyesen kezelik az összes konfliktust, mert magukhoz ölelik ezt a lifestylet. De van egy olyan rossz érzésem h az agglomerációból délelőtt begurulnak a zöldrendszámos musk-mopedjükkel felügyelni a kecók takarítását, aztán azonnal elhúznak vissza a megkeresett pénzből vett passzívházba mikor lemegy a nap mert "ők a legjobbat akarják a gyerekeiknek", úgy értem csak a saját gyerekeiknek. Adót is megfizette, bürokráciát is megugrotta. Hiszen nem a saját kezével építi a favellákat! Akkor?
@fanigyorgy54817 күн бұрын
Én abban a házban lakom ahol egy darab lakást adunk ki. Kb. havi 100 ezerrel keresek többet vele mint ha hosszú távra lenne kiadva, úgy hogy én csinálok mindent személyesen, mosás, takarítás, vendég fogadás, adminisztráció stb. A férjem pedagógus, nem vagyunk gazdagok, átlagos 2 gyerekes magyar család vagyunk. Biztos vannak 20 lakással üzemelő nagyok is akik úgy működnek ahogy leírtad, de a többség nem lett ebből milliomos.
@zsoltprod7 күн бұрын
@@fanigyorgy5481 Ön az a kiadó akinek az Airbnb-zésére valószínűleg a lakógyűlés is igent mond mert személyében hiteles és felelős. kockázatot vállal, munkát végez. nagyra becsülöm, hogy nem költöztek ki 2 gyerekkel egy viktorkockába. Viszont az Ön közvetlen szomszédsága, kerülete veszít egy lakást,ahol lakhatna egy óvónéni, egy védőnő, egy bicikliszerelő, vagy egy kezdő pedagógus. De nem fog. Majd ingáznak (kiégésig), vagy beülnek a dugóba(szennyezés, parkolás). Mindkét esetben esélyesen az a vége,hogy az Ön két gyermeke nehezen mond majd nemet Genfre vagy Amsterdamra.
@Attila776 күн бұрын
én is szívesen válaszolok, nagyjából 30 percre lakom a kiadott lakásomtól, egy 12 éves kocsimmal hazamegyek, a nagymamám 85 éve épült házába, ahol lakom jelenleg. Személyesen fogadom a vendégeimet, a szomszédok tudják a telefonszámomat, amennyiben szükséges, hívnak és egyeztetek a vendéggel. De 8 év alatt talán 2 alkalommal volt erre szükség
@1952baja3 күн бұрын
@@Attila77 Ez a hozzáállás lenne a normális, de ez a ritkább. Nálunk az emeleti hat lakásból négynek a tulajdonosát sem ismerjük már, cserében az "átjáróház" állapotában élünk, ahol folyamatos a járkálás, hangoskodás. A kapu gyakran nyitva, a biztonságérzetünk sem a régi.
@MehecskekutatoКүн бұрын
@@1952baja Kik hangoskodnak?
@molnibalage833 күн бұрын
"Senki sem mondhatja meg, mit csinálok a saját lakásommal. " Ha ez idézet, akkor elég balfasz. A saját autóddal is forgalomban a KRESZ szerint kéne, hogy részt vegyen az ember. Az, hogy az Airbnb szállodaként működök, de semmilyen, szállásadókra vonatkozó szabályzat nem vonatkozik rájuk, aminek költsége van, az elég 'vicces'...
@richardv.24758 күн бұрын
Betiltjak az AirBnb-t Budapest egyik keruleteben? A magyar turisztika doyenje, Orban Rahel mar nyul is a telefonjaert ...
@sonnenburgbo81777 күн бұрын
Vagy nyúlt korábban, mert hirtelen lett pár szállodájuk amiben nem volt jó a kihasználtság... Hát az airbnb betiltása után ez az egy biztos hogy javulni fog...
@Attila776 күн бұрын
@@sonnenburgbo8177 biztos igen, mivel kb a szálloda piac 1 százalékát képviselik..... Eleve az airbnbt választó turisták többsége nem menne hotelbe, de hogy nem egy 5 csillagosba, az tutifix.
@yakovleitner7 күн бұрын
részemről voltam mindkét oldalon: voltam még a hazai airbnb felfutása alatt más airbnb lakásainak a kiadóembere, tehát ebből éltem, később a felment albérletárak miatt az akkori párommal többször kényszerültünk költözésre, a fagyi visszanyalt. egyébként alapvetően nem hiszek a tiltásokban, szerintem politikailag motivált látszatmegoldások amik több kárt okoznak mint használnak. ha betiltanák a rövidtávú lakáskiadást és ha sikerülne is elkergetniük az összes turistát (amit kötve hiszek, legfeljebb a nem tőkeerős rövidtávú lakáskiadókat szorongatnák meg egy tiltással), nem feltétlenül a hosszútávú piacra kerülnének vissza a lakások, lenyomva az árakat. amikor covid volt és nem voltak turisták az airbnb-kbe, csomó airbnb lakásból munkásszálló lett a 6. kerületben, és a mi társasházunkban is, és más közeli társasházakban is panaszkodtak az állandó lakók hogy az újdonsült munkásszállók lakói zaklatják őket. volt olyan szomszédom aki nem mert a saját lépcsőházában közlekedni miattuk, inkább kerülőt tett. összességében bár zajosak meg sokszor problémásak a rövid távú turisták, a vákuum hatása ami egy tiltás miatt létrejönne, kiszámíthatatlan, és teljesen kérdéses hogy az állandó lakosság által kívántak irányába hatna-e
@petervass27458 күн бұрын
Jobb lett volna ha a kedves AirBnB lobbi vezető úriember valós és atgondolt érveket hozott volna sületlenségek helyett, akkor érdemi vita lehetne
@ladanyigeza5 күн бұрын
Miért a Bálintka által felhozott boruljon egymás nyakába a szomszédokkal az ember érv az valós? 😂😂😂 14 éve lakom ugyanazon a helyen, de nem tudom a szomszédok nevét és nem is akarom ....😂😂😂
@abrisradai2412 күн бұрын
@@ladanyigezaakkor lehet te vagy a probléma, eddig ahol laktam ismertem a szomszédaimat. Volt akivel nem voltam jóban, de legalább tudtam kik ők
@yakovleitner7 күн бұрын
szerintem óriási a különbség aközött a lakáskiadó között, aki saját tulajdonú, főleg saját maga által is használt lakását adja ki időnként vagy keresetkiegészítésként, és teljesen mások azok a tőkeerős piaci szereplők akik akár különböző lakásokat bérelve és drágábban újra kiadva, vagy akár sok lakás felvásárlása után nagyban adnak ki rövidtávra lakásokat. ez utóbbiak az előbbiekkel szemben lévő versenyben is igazságtalan előnyben vannak, és nagymértékben verik fel a lakások megvásárlásának árait , és az albérletárakat is.
@janoscsonka3445 күн бұрын
Iván költözzön egy airbnb-s házba a családjával
@user-rh2dd4he3m6 күн бұрын
Ha havi bő 10MFt fölött termelő airbnb-s bizniszem lenne, én is lobbiznék ezerrel. Vagy beülnék a Sepultura zenekarba session zenészként a dobok mögé ezzel a lábmunkával.
@trapphenci3 күн бұрын
Misetics és Somló közötti intellektuális különbség gigászi, előbbi javára
@MehecskekutatoКүн бұрын
Valszeg azért gondolod így mert az ő álláspontja áll hozzád közelebb.
@strayowl81548 күн бұрын
Airbnbs embernek latszólag vannak kihívásai az elemi logikával.
@alexandersoltesz81037 күн бұрын
Az airbnb otthonként üzemel? Volt pofája ezt mondani mikor teljes iparág épül rá és az emberek legalább 10%-a él ott egyébként életvitelszerűen. :D Nem tudom ki ez, de bicskanyitogatóan nyomja a propagandát.
@kamcs6 күн бұрын
El is mondja többször, hogy ez egy iparág, meg embereknek ez a vállalkozása, megélhetése, de persze, otthon, nem szálloda, mert nincs benne étterem meg londíner :DDD
@ajardaagyalogosoke8 күн бұрын
47:18 "A rövidtávon hasznosított ingatlanok adója 1 milliárd forint, ezt felújításokra, fejlesztésekre fordítani közérdek-e vagy sem" Ne vicceljünk már, ilyen alapon a dohányzás és az alkoholizmus is közérdek, hiszen rengeteg jövedéki adót termelnek.
@Attila776 күн бұрын
ez borzalmasan rossz példa, ugyanis a dohányzás és az alkoholizmus nem ad munkahelyet több (tíz)ezer embernek illetve a rövid távú magánszálláshely szolgáltatás nem veszélyes az emberekre, ellentétben mondjuk egy részeg emberrel
@matyasendrey39062 күн бұрын
@@Attila77 viccelsz? a dohány- és alkoholipar nem ad munkahelyet embereknek? :D és a lakhatási válság nem veszélyes az emberekre? épp hogy tökéletes a párhuzam
@henrikk0012 күн бұрын
@@Attila77miért, szerinted a bor hogyan kerül a polcokra?
@sokacsavokКүн бұрын
@@Attila77 Ezt mond annak aki dohanyt arul, termeszt, stb. Barmire ra lehet ezt fogni. Rengeteg adot veszit az allam, hogy nem lehet heroint, kokaint, stb.-t se legalaisan arulni. Nem erv.
@mrkts48118 күн бұрын
ezt döntsék el az ott lakók. itt inkább az a gond, hogy teljesen szabályozatlan, akárkinek a szomszédja kitalálhatja, hogy akkor kiadja rövidre a kéglit. Onnantól mindenkinek kuss és tűrjék el az átjáróházat, esetenként a kultúrálatlan vendéget vagy akár késő este a zajongást stb. basszus,. ezt úgy kéne rendezni, hogy csak komplett társasházak csinálhatnák a rövid kiadást. Eleve épülhetnének ilyenek, ilyen céllal és aki ott vesz saját lakhatásra, az tud ezzel számolni.
@sonnenburgbo81777 күн бұрын
Épültek ilyen társasházak. Mennyire fognak neki örülni hogy most náluk is be lesz tiltva 😢
@Attila776 күн бұрын
nem. Ezt úgy kéne csinálni, hogy a problémás vendég házigazdája megoldja a problémát.
@tiborlitauszki86732 күн бұрын
Ez a Bálint arc látszik hogy egy kompetens figura. Jó tudni hogy ilyen ember is van mindenki kedvelt ünnepe mellett.🎄
@kamcs6 күн бұрын
Senki sem tiltja meg, hogy a nagymamától örökölt lakást kiadja másoknak hosszú távra, mint mindenki más, aki nem nyerészkedni akar. Ja, tudom, az Airbnb tulajok szerint az a minimum 250-300 ezer forint, amennyiért ma egy lakást ki lehet adni Terézvárosban csak "aprópénz" és fel vannak háborodva, hogy nekik "szociális alapon" kellene kiadni a drága lakásaikat.
@ladanyigeza5 күн бұрын
Pontosan erről van szó, Bálintka szerint ha nem lesznek Airbnb lakások akkor több elérhető albérlet lesz...! Valóban, az Airbnb lakások tulajai hosszú távra fogják kiadni a lakásokat, de olyan emelt áron, hogy be fognak fosni...😂😂😂
@nattila77137 күн бұрын
tiltásellenes voltam a video előtt, tiltáspárti lettem a video után :( egészen egyszerüen nem látom, miféle szabályozás tudná vállalhatóvá formálni az airbnb piacot.... szerintem ilyen szabályozást nem lehet alkotni (különben ezzel kampányolna a másik oldal, felteszem). pontosabban... csak és kizárólag ottlakó általi SZOBAKIADÁST fogadnék el, tehát aki maga is "elszenvedi" a turizmust, az tudjon ezen nyerni is. szerintem ilyen helyzetben a kiadó szólna a turistának, hogy CSEND LEGYEN (talán). ha meg nem, akkor tőle is elvenném a kiadás lehetőségét X igazolt panasz után. az persze pokoli szar helyzet, hogy most, ennyi év és kialakult vállalkozások után lesz betiltva :( korábban kellett volna, de a fidesz éppen nem ért rá erre SEM. (nem lakok a belvárosban, lakásom sincs ott, de hosszútávra kiadott lakásom van egyébként, amit a gyerekeimnek szánok majd....)
@sonnenburgbo81777 күн бұрын
Nehéz szabályozni az tény...de azért a drága kormányunk megpróbálhatta volna kicsit erősebben is. Hiszen csak arról van szó hogy korrekt lakásüzemeltetőket és korrekt vendégeket akarunk.
@nattila77137 күн бұрын
@@sonnenburgbo8177de hogy kényszeritesz egy 3-4 napra ideutazót normális viselkedésre? lepontozod? ;) szvsz reménytelen :(
@petervarga56427 күн бұрын
@@nattila7713 Ha a jogszabályok lehetővé tennék, pl. hatóságtól pénzbüntetés, a szálláshely azonnali elhagyására kötelezés. Vagy szálláshely bezáratásának lehetősége.
@Attila776 күн бұрын
elmondtuk sokszor, hogy jelenleg is nagyon sok szabály létezik az airbnb lakásokra és az ilyen apartmanok nagy többsége probléma nélkül üzemel. A szállásadók pár óra alatt több száz feketén működtetett lakás adatait gyüjtötték ki és adták át a terézvárosi önkormányzatnak, azzal lehet foglalkozni, lehet büntetni stb-stb. Pont most mondja el Iván, 700 ingatlant tartalmazott a lista. Azokkal kell foglalkozni, akik a problémát okozzák. S nem a becsületes adófizetőket kicsinálni.
@balazsbalint30714 күн бұрын
@@nattila7713 Nagyon könnyen. 1 lépésben ki kell tisztítani a "piacot" a feketézőktől. 2 el kell mozdítani a "piacot" a minőségi szolgáltatás irányába (nem buliturizmus, hanem kultúrális turizmus). Ui.: a riportban Misetics Úr többször azt állítja, hogy egyáltalán nics szabályozva a rövidtávú szállásadás, RBnB... Ez nettó hazugság. Ott kezdődik a szabályozás, hogy minden kerületben-minden társasházban joga van a lakóközösségnek bármilyen szabályozásra, akár a teljes tiltása is. Ha ez nem elég, nézzen utána bárki, miket kell teljesítenie egy kiadónak ahhoz, hogy megkapja az engedélyt.
@OvaMind2 күн бұрын
Azt kell megakadályozni, hogy egyes befektetői csoportok tömegesen vásároljanak és üzemeltessenek lakást erre a célra. Illetve, hogy a lakóközösségnek legyen eszközrendszere pl. kétharmados többségű társasházi szavazással bevonatni annak a szállásadónak az engedélyét, akinek a vendégei rendszeresen zavarják a lakóközösséget.
@zon42188 күн бұрын
Erről nem az ott lakóknak kéne szavaznia, mert azok a (sokszor külföldi) tulajdonosok ellenérdekeltek, akik ebből keresnek pénzt, míg a társadalmi elvárás az lenne, hogy lehessen emberhez méltó módon lakni a városban. Egyébként meg ha egy társasházban lehet szállodát üzemeltetni, akkor lehet akár vágóhidat vagy géplakatos műhelyt is ezen az alapon. Ha ezt a dolgot nem oldják meg nagyon gyorsan, akkor abból baj lesz, mert emberek tömegei nem fognak utcára menni, csak hogy a szaros turisták itt lötyögjenek.
@ajardaagyalogosoke8 күн бұрын
Ebből a szempontból szerencsére elég tiszta a helyzet: azok szavazhatnak, akiknek a bejelentett (állandó) lakóhelyük Terézvárosban van. Az ott szálláshelyet üzemeltetők jellemzően nem jelentkeznek be ezekre a szálláshelyekre, így nem is fognak szavazni.
@sonnenburgbo81777 күн бұрын
@@ajardaagyalogosoke szerintem ez pont hogy megkérdőjelezhetővé teszi a szavazást. Nehogymár egy lakcímkártyának nagyobb szava legyen egy ilyen kérdésben, mint egy tulajdonjognak... Mindkettőt figyelembe kellene venni egy szavazásnál, akkor lenne korrekt! Igy az airbnbs nem szavazhat legtöbb esetben, attól függetlenül hogy szépen csinálta-e vagy sem. De a mindenki életét megkeserítő hangos alkesz szomszéd szava meg sokat fog számítani.
@ajardaagyalogosoke7 күн бұрын
@@sonnenburgbo8177 dehogynem legyen nagyobb szava egy ott élőnek, mint egy nem ott élőnek.
@Dmpr357 күн бұрын
Vágóhíd meg a géplakatos műhely is ugyanolyan zaj- és környezeti terheléssel jár mint egy lejelentett egyszobás studio bnb amit egy utazò pár vesz ki…remek hasonlat
@marceloverde70046 күн бұрын
Egy átlag magyar bérlő sokszor nem fizet es visszaél a jogaival a tulajdonos kárára. A külföldiek kevésbé sunyik. Tudja ezt minden lakastulaj Bp-en. A magyar bérlők is felelősek a kialakult helyzezért. Nem másokat kéne hibaztatni, hanem becsületessé válni a magyar bérlői társadalomnak!
@AdamJurewicz915 күн бұрын
Én is szívesen bérelnék Budapesten lakást, akár egy kis összkomfortos galériás garzont és biztosan nem amortizálnám le, az én életemben sajnos egy saját lakás egy nagyon távlati sose megvalosuló terv, tekintve, hogy van 3 bátyám és van egy édesanyám... az is fura, hogy 1998-ban két lakás árából vettünk 1 nagy félkész 80-as években épült színteltolásos családi házat ugyanabban a kisvárosban, aztán 2019-ben eladtuk amiből 1 3 szobás panelt vettünk, hiába újítgattuk fel, de teljesen sose sikerült annyira felújítani, hogy mondjuk a pincéből ne vigye ki a meleget a házból telente, a rezsiről nem is beszélve.... végül... és itt Kelet-Magyarországon mit kezdjek magammal?
@sarahorvath55473 күн бұрын
@@AdamJurewicz91 pl reklamálj a kormánynál hogy miért ér kb nullát a fizetésed...
@AdamJurewicz913 күн бұрын
@@sarahorvath5547 Én azért is reklamálnék, hogy miért nincs annyi bérlakás, vagy bérlakás épìtési program, elvégre ha csak bérlakások lennének, akkor könnyebb lenne elcserélni mondjuk családalapításnál nagyobbra, gyerekek kirepülésénél kisebbre, vagy könnyebben lehetnének munkaerőpiaci szempontból mobilisak az emberek, feltéve ha van lakás kínálat.
@jozsefpazmandi12177 күн бұрын
12:15: amúgy tényleg úgy volt, ahogy elmondta. Viszont itthon nem lehet úgy magánszálláshely-szolgáltatást végezni, hogy az adott ingatlanban laksz. Mivel a törvény ezt nem engedi, ezért nem maradt más, minthogy komplett lakásokat "áldozzanak" be airbnb-re. Amúgy szerintem a turisták magatartásproblémáit meg is oldaná, ha csak úgy lehetne airbnb-t kiadni, ha életvitelszerűen lakik ott valaki a lakásban. :-)
@szabojoci00716 күн бұрын
28:00 van árfelhajtó hatása. Mivel brutálisan fogy, a bérelhető lakások számát Ez árfelhajtó Lehet érvelni a sok üres lakással, de aki nem adja ki hosszi távra, az airbnb re se
@oni65768 күн бұрын
Azt a problémát mikor akarják megoldani, amikor van egy 0-24-ben az életedet megkeserítő szomszédod?! Kell ezt szabályozni, de nehogy már egy gazdaságilag jövedelmező és átmenetileg kellemetlenséget okozó (nem minden turista vadállat), üzleti befektetést akarjunk már megtiltani addig, amíg az élhetetlen szomszéddal szemben teljesen kiszolgáltatott az ember. Amúgy a belvárosban lakni egyenlő az állandó kellemetlen hanghatások vállalásával, mert ott vannak a szórakozóhelyek, az éttermek, az események... Akik ezt nem vállalják, nem ott laknak...
@1952baja3 күн бұрын
Egy kérdes: Somló Iván hol, milyen lakásban lakik? Ha vannak kisgyerekei, idős szülője, ajánlom próbáljon ki abban a házban élni, ami körfolyosós, ahol este 9-től hajnali 4-ig folyamatos idegen, ismeretlen emberek hangos jövése-menése.
@user-md9qs2dp9h3 күн бұрын
Ott lakott, de már kiköltözött egy kertes házba, állítólag az kényelmesebb, az ára viszont nagyon hasonló.
@MehecskekutatoКүн бұрын
Te is akkor felültél erre "az idegen emberek folyamatosan jövés-menésére" szövegre.Inkább valós dolgokról beszélnél.
@jozsefpazmandi12177 күн бұрын
7:57-nél: "..a téjkoztatás nem teljeskörű..." -> amikor bejött az Airbnb, akkor teljes körű volt a tájékoztatás? O.o Szerintem ez így nem érv.
@lacinemmondom525814 сағат бұрын
Soproni csak összejátszik a fidesszel, hogy a lakástőke minél inkább egy szűk körben összpontosuljon. Ez a szabályozás hülyeség, és nyilvánvalóan apajogot sért, tehát nem lesz fenntartható. Csak az a célja, hogy a pillanatnyi káoszt kihasználva olcsóbban bevásároljon a fent említett tőkeerős réteg.
@8SteveGerrard811 сағат бұрын
Vergődés. Aki lakott már heveny Airbnb-fertőzött házban az tapasztalatból tudja, hogy semmilyen ellenérv nem elég erős a tiltás ellen. Nem ilyenkor kéne felébredni, késő bánat, eb gondolat. Viszlát!
@johnnycs12888 сағат бұрын
Bálint szerint ha nincs airbnb akkor a városi emberek családok nem fognak vágyni kertesházba vagy bp melletti csendesebb településre?
@johnnycs128811 сағат бұрын
Azok akik nagyon ellenzik azt hogy mindneki azt csináljon a lakásával amit akar vajon mit szolnának ha a következő lépés az lenne hogy nekik is megmondják mit csinálhatnak a saját lakásukban és mit nem. És aki ott lakik és ellene szavaz az remélem pontosan tudja hogy a tiltás után sok sok millióval fog kevesebbet érni az ingatlanja.
@mattyj43087 күн бұрын
A jobboldali mókamiki tényleg képes volt megjelenni rövid gatyában egy ilyen műsorban?😂😂😂
@nattila77137 күн бұрын
meleg van. a mondandó a lényeg, ne képmutatóskodj már
@Attila776 күн бұрын
miért, ez milyen műsor? Mégis hogyan kellett volna megjlennie?
@mattyj43086 күн бұрын
@@Attila77 a szükséges minimum a sötét hosszúszárú nadrág. Bár nem is értem ez hogy lehet egyáltalán kérdés.
@nattila77135 күн бұрын
@@mattyj4308 mitől szükséges? mert valami ostoba szokás volt 200 éve? hagyjuk már...
@mattyj43085 күн бұрын
@@nattila7713 az öltözködés nem csak testfedésre szolgál. Tiszteletet is sugároz bizonyos helyeken. Pl gyerekként ünnepségeken, felnőttként vizsgákon, esküvőn, temetésen, állásinterjún, munkahelyen, vagy éppen ha szakértőként meghívnak egy műsorban. Ettől függetlenül elfogadom, hogy erről neked más a véleményed és neked belefér ha valaki így jelenik meg.
@szilardhertelendi74174 күн бұрын
Ez kb olyan, minthogy: Senki sem mondhatja meg, hogy milyen gombát vagy növényt termesszek. Aztán mégis 😂
@pillancs10067 күн бұрын
Már 10 éve megy ekörül a probléma.
@1952baja3 күн бұрын
Azok a társasházak, ahol pl. egy emeleten a hat lakasból négy ilyen módon van hasznosítva, már lassan elveszítik társasház státuszukat. Mint egy gazdátlan hotel, amiben van néhány állandó lakó. Kisgyerekeseknek különösen ajánlom, hogy ilyen házban lakjon. Ja, nem. A bejárati ajtó ezzel az erővel a nagykörútra is nyílhatva, közvetlenül. A saját lakás intimitása teljesen megszűnik.
@ferenckluni76522 күн бұрын
Lakásnak soha nem volt semilyen intimitása.
@sonnenburgbo81777 күн бұрын
Jól látom, hogy csak a végén volt megemlítve hogy az airbnb tulajdonos nem szavazhat? 1:21:13 ...és hát valljuk be a legtöbben biztos hogy nincsenek bejelentkezve lakosként az airbnb-s ingatlanjukba. Hát kérdem én, hogy ez így hogy igazságos?! Nem úgy van a demokráciákban hogy mindkét oldalnak számít a szavazata és utána döntünk?!
@Kalausz7 күн бұрын
Min 3x elhangzott a videóban hogy a lakcímmel rendelkezők szavazhatnak. Demokrácia szempontjából teljesen rendben van. Minden lakó szavazata ugyan annyit ér, mindegy hogy mellette vagy ellene. Milyen jogon akarna beleszólni az ott lakók dolgába egy Váci lakos?
@balazsbalint30714 күн бұрын
@@Kalausz Oké, de akkor milyen alapon szavazhat külföldön élő honfitársunk pl. a válaszásokon?
@sonnenburgbo81774 күн бұрын
@@Kalausz olyan jogon akarna a példa alapján a váci lakos beleszólni hogy ott van egy ingatlan tulajdona. Fizetett érte, fizeti az adót és ha most nem is airbnbzik, az az ő tulajdona. Egy kis szava csak kellene hogy legyen. Ha csak az ott lakókat kérdezzük az szerintem torzít. Nyilván minden gyerek csak édességet enne ha őket kérdeznénk és csak rajtuk múlna.
@sokacsavokКүн бұрын
Lol, akkor jelentsek be magukat. Mi olyan nehez ezen, ha a sajat tulajdonuk?
@ediek9138Күн бұрын
Karacsony es a tanacsadoja 😅 Ha fizetnenek sem laknek a belvarosban!! Mellesleg a varosokbol valo kikoltozes a covid ota erosodo tendencia, nem csak Budapesten, de mas orszagokban is.
@Dmpr357 күн бұрын
Ticcsukbeország
@szabobence87648 күн бұрын
Nem akarok cinikus lenni, de Magyarországon inkább a 15:31-nél említett dolgok helyett, inkább a van kit feljelenteni a hangsúlyos😂
@szabojoci00716 күн бұрын
Dehogynem, nem egyéni érdek van, közösségi Ez igaz, egy egy házra, utcára, kerületre Egyébként a teljes tiltás gáz, szabályozando, az tutti
@budanemeth51118 күн бұрын
Misetics elmismásolta ezt az illegális dolgot, pedig valóban, az albérletek nem elhanyagolható része fekán van kiadva.
@Kalausz8 күн бұрын
De ez a része (jogi, hatósági és erkölcsi szempontból) nagyjából rendben van. Ha feketézel akkor mint tulajt téged nem véd semmi, akár évekig fizetés nélkül lakhat az albérlő nálad ha nem papirozod (szerződés+közjegyző). A NAVot most tegyük félre, ők nem véletlen nem repülnek ezekre a kis ügyekre.
@Vakond_pragabol8 күн бұрын
@@Kalauszkozjegyzovel se ved semmi, m mire kirakod, az nem egyik naprol a masikra tortenik, iszonyat karokat tud tenni a lakasban, beperelni hiaba, vegrehajtast rakuldeni szintugy. Ha nins bejelentett allasa, bankszamlaja, tulajdona, a vegrehajto lezarja az ugyet ideiglenesen, amit 5 even belul pluszpenzert ujraindithatsz. De cserebe meg a vegrehajto koltsegeit is ki kell fizetned, m a berlotol nem tudja behajtani, o meg nyilvan nem dolgozik ingyen, es kikuldi a levelet, h hataridore fizesd be, kulonben megy a jelzalog a kecodra. Szoval basszak meg mind, h nem kepesek rendes torvenyeket alkotni, es tulajdonoskent hiaba csinalnad normalisan, siman benne van a pakliban, h megszivod.
@nattila77137 күн бұрын
@@Kalausz Ha nem feketézel, akkor is brutálisan a lakót védi a törvény. Közjegyzőivel is elhúzódhat a dolog :(
@djattiba7 күн бұрын
Remélem betiltják! És jönnek hozzánk Újlipótvárosba. :-)
@szabojoci00716 күн бұрын
22:00 azért mennek sokan airbnb be mert olcsóbb
@taomahNEGEV7 күн бұрын
Mások zavarása nélkül...
@psmithcopy8 күн бұрын
Vagyis az önkormányzat baszik szociális bérlakásokat építeni, ezért megtiltaná hogyan kezeljem a magántulajdonomat. (Nincs kiadó lakásom)
@mrwakacorp8 күн бұрын
Húsz perc alatt megnéztél egy másfél órás videót, és már meg is van a véleményed. Gratulálok. Egyébként pedig, nem, nem erről van szó, és igen, az önkormányzat megszabhatja, és meg is szabja, hogyan használhatod a magántulajdonodat. Ez eddig is így volt. Szakértő barátom.
@Csepiable8 күн бұрын
Még szép hogy egy közintézmény megszabhatja hogy te mit csinálsz a magántulajdonoddal és hogyan. Különben előbb-utúbb az lesz ami most van. Már réges-régen be keleltt volna tiltani hogy egy személy, család stb egy ingatlannál többet birtokoljon.
@icram458 күн бұрын
Azért ennél jóval bonyolultabb a helyzet. Nem biztos hogy a társdalom számára hasznos egy laissez faire típusú ingatlanpiac, főleg egy olyan helyzetben, ahol a nyugati ingatlanárak találkoznak a kelet-európai bérekkel.
8 күн бұрын
@@Csepiable 🤣
@psmithcopy8 күн бұрын
@@mrwakacorp Magára a témára reagáltam. Lehet hogy számodra hihetetlen, de volt már ez téma. Én mint turista találkoztam ezzel, Barcelonában, Tenerifén és Velencében. Az önkormányzatok beszedik a nagy pénzeket, de nem fordítják sem bérlakás vásárlára, sem építésre. Kedves szakértő barátom. (A szavazás nem szabályozásról szól, hanem tiltásról.)
@user-md9qs2dp9h3 күн бұрын
Ez a terézvárosi idétlenkedés engem annyira felbosszantott, pedig szerencsére semmilyen vonatkozásban nem vagyok érintett , hogy jobban meggondolom a legközelebbi országgyűlési választáson , hogy tényleg érdemes-e az ellenzékre szavazni, ha képesek ilyen idétlenkedésbe belemenni.
@wgabenw8 күн бұрын
Egyszerűen lehetne szabályozni ezt úgy, hogy páros években csak a páros kerületekben engedélyezett az Airbnb-üzemeltetés, páratlan években pedig kizárólag kiadásra van lehetőség. Valószínűleg akadnának olyan Airbnb-s lakástulajdonosok, akik még a páros években sem adnák ki a lakásukat, mert a bérlőjével jól kijönne.
@budanemeth51118 күн бұрын
De aztán utánaszámolna, és rájönne, hogy sokkal több pénzt kaphat airbnb-vel (amellett, hogy több melóval is jár)
@sonnenburgbo81777 күн бұрын
Bocs, de szerintem ez nem jó...ez a páros-páratlan év ebben az iparágban nem életszerű. Persze megoldható lenne, de sokkal jobb módszerek is lennének. Pl: minőségre menni....csak az csinálhatja akinek jó értékelései vannak és a lakók sem panaszkodtak rá. Kell ennél több?
@hungaricumbudapest4 күн бұрын
Ez a Misetics totál inkompetens….fogalma nincs semmiről….
@ladanyigeza5 күн бұрын
Iván nagyon szimpatikus volt! 😊 Ezzel szemben Bálint olyan mint egy csóró hippi, isten mentsen meg a hozzá hasonló embertől 😂
@mrwakacorp4 күн бұрын
Fordítva ülsz azon a lovon Géza.
@rycsi19768 күн бұрын
Karácsony Soproni soha többet!
@nattila77137 күн бұрын
Jaja, döntsön mindenről orbán viktor, ő az airbnbhez is ért. Éljen a KÖZPONTOSITOTT NERMAFFIA, aki a nép érdekeit nézi ezért pl olimpiáról sem enged szavazni, meg kb semmiről se. (jade, ovisok átmütése mehet 10 milliárdért!)