Szerdai fotel repítés

  Рет қаралды 8,464

bountyflyer

bountyflyer

10 ай бұрын

Пікірлер: 201
@mihalycsiki3479
@mihalycsiki3479 10 ай бұрын
Ezt a storyzást el tudtam volna még hallgatni 1-2 órát! 😊
@bountyflyer
@bountyflyer 10 ай бұрын
Köszi, majd lesznek még! Nem hajt a tatár😂
@petermolnar2016
@petermolnar2016 6 ай бұрын
Ugyanígy vagyok vele‼️ Annyira jó a Kapitány stílusa, hogy én letöltöttem a telefonra, és vezetés közben (egyedül utazom több órán át) hallgatom. Jókedvre deríti az embert, rosszkedv ellen receptre kéne felírni‼️💙 Köszönet érte!
@gaborhirka5897
@gaborhirka5897 10 ай бұрын
Köszönjük a sztorikat, számomra nagyon érdekes volt hallgatni, és bepillantást nyerni a pilóták munkájának "kulisszatitkaiba" :)
@bountyflyer
@bountyflyer 10 ай бұрын
Szívesen. Nincsenek igazi titkok mert MINDEN mozzanatot rögzít a számítógép….
@beataszendrey786
@beataszendrey786 10 ай бұрын
Nagyon örülök, hogy rátaláltam szuper érdekesek a repülős esetek! Háy György csatornájáról jöttem (Flycalm) megosztotta ezt a videót, neki szintén legendás repülős sztorijai vannak. Nagyon remélem, hogy tudósítasz még ilyenekről, mint ezek voltak. A videóban említettél kapásból kb. vagy két-három esetet, na ezeknek darabjára elkelne minimum egy óra idő. És külön köszi minden részletet, rajzot, modellt, ezek hasznosak az értelmezésben. Majd az új munkáról is remélem lesz update!! Gratulálok az orvosihoz és az új munkához és persze jó egészséget kívánok a továbbiakban is!
@bountyflyer
@bountyflyer 10 ай бұрын
Örülök hogy megtaláltál! Már kb 23 éve repülök de nagyon szeretem az autókat, főleg az öreg vasakat. Szerelni is szeretek, a két 180 fokra levő tevékenység szépen ki egészíti egymást. (Olaj búvár-pilóta) A munka nem igazán új mert 2017 óta ennél a cégnél vagyok csak tüdő embólia miatt kihagytam jó másfél évet és most megyek vissza (ugyanoda) dolgozni. Szerdánként fogok repülős dolgokat felrakni, pénteken valami autós esemény, vasárnap meg szerelés van. Rengeteg story-m van majd jönnek apránként. Most az Airbuson vagyok ezért arról fogok többet beszélni, sokan vannak akik szimulátoroznak, talán ők hasznát veszik majd…
@sandorkiss5453
@sandorkiss5453 10 ай бұрын
"Csirkék voltak" ezen nagyon jót nevettem. 😂 Nagyon érdekes volt egy kis betekintést kapni a pilóták életébe, jöhet még ilyen story. 🙂 Köszönöm szépen a videót!
@bountyflyer
@bountyflyer 10 ай бұрын
Haha! Vissza a jövőbe idézet🤣
@Waranus36
@Waranus36 10 ай бұрын
Na ez elég izgalmasra sikerült! És érdekes volt a mindennapokba is belelàtni. Jó kis videó lett. Köszönöm!
@bountyflyer
@bountyflyer 10 ай бұрын
Szívesen!
@csabadomokos4456
@csabadomokos4456 10 ай бұрын
Kapitány úr, ez nagyon jó kis anekdotázás volt! Élveztem minden percét! Imádom az ilyen sztorikat 😊. Az életszerűségében rejlik a varázsa. Tök jól mesélsz, remélem lesz még ilyen! 🙂
@bountyflyer
@bountyflyer 10 ай бұрын
Hogyne! Szerdánként! Rengeteg story-m van!
@imrenagy4671
@imrenagy4671 10 ай бұрын
Szuper jó történetek ismét! Köszi!!👍
@bountyflyer
@bountyflyer 10 ай бұрын
Szívesen!
@pbuchmu63
@pbuchmu63 5 ай бұрын
Köszönöm hogy a pilotafülkéböl sok videót csinálsz - látható ami a gép elött van, csodaszép.. ezt mindig szerettem volna repülés közben és mikor 2005 elött sokat repültem (worldwide service) és a 9/11 elött még - néha nyitva volt a pilotafülke ajtó(pld. kis gépeknél szinte mindig) odamentem és beszélgettem a pilotákkal, leülhettem a potszékre és beteljesült hogy pilota szemmel is látok... az nagy élmény volt. Pld. a Ft Lauderdal - New York route este-éjjkel fantasztikus látvány, végig a coast fölött jól ismerve a térképet láttam a városok fényeit, és elgondolkoztam rajta, hogy a coast végestelen végig be van épitve, alig vannak public kijáratok... szoval ez a k...va nagy gazdagság.... És most sokat láthatom ezeket, nagyon köszönöm..... napfelkelte.. stb..
@bountyflyer
@bountyflyer 5 ай бұрын
Szívesen! Néha elfelejtem hogy milyen szép a kilátás!
@avophagusa
@avophagusa 10 ай бұрын
Nagyon jó anekdótázós és tárgyi ismereteket átadó videó! Köszi! (laikusként ez a gép teljesen úgy néz ki, mint egy TU-134-es)
@bountyflyer
@bountyflyer 10 ай бұрын
Igen hasonló csak jóval könyebb és keskenyebb is. 50 személyes volt.
@ivankeri-nagy5659
@ivankeri-nagy5659 10 ай бұрын
Nagyon érdekes volt. Köszi!
@bountyflyer
@bountyflyer 10 ай бұрын
Szívesen! Köszi hogy írtál!
@norbertstepan9307
@norbertstepan9307 10 ай бұрын
szia- Jo kis live video érdekes történetekel. Köszi a videot tetszet
@bountyflyer
@bountyflyer 10 ай бұрын
Szívesen!
@topic1432
@topic1432 10 ай бұрын
Ez de jó sztorizgatás volt! 😊👍😎
@bountyflyer
@bountyflyer 10 ай бұрын
Köszi! Reméltem nem volt unalmas…
@ujfalussyszabolcs9313
@ujfalussyszabolcs9313 10 ай бұрын
Nem mindennapi történet!! Még a youtube előtt ülve is éreztem ahogy megy fel bennem is az adrenalin! 😄 Ez azért túlmutat azon, hogy "beülsz a számítógépbe" ahogy korábban nagyon találóan fogalmaztál. :)
@bountyflyer
@bountyflyer 10 ай бұрын
Köszi! Ez még egy (majdnem) igaz repülő volt nem a mostani repülő számítógép🤣 A mostani (Airbus) nagyságrendekkel jobb és könnyebb vele (benne) dolgozni.
@tokkosmagyarorszag1827
@tokkosmagyarorszag1827 10 ай бұрын
Szia Mester! Erről a videóról csak egy magyar zenekar szövege jut eszembe - még még még még még, ennyi nem elég-!!! Köszi a videjót! Happy landing!
@bountyflyer
@bountyflyer 10 ай бұрын
Haha! Köszi szépen! Jövő szerdán úra megpróbáljuk!
@1173benya
@1173benya 10 ай бұрын
Nagyon tetszett, köszönöm. 👍
@bountyflyer
@bountyflyer 10 ай бұрын
Szívesen!
@Arthur877chanel
@Arthur877chanel 10 ай бұрын
Na kérem, ez a storyzós dolog nagyon jó volt!
@bountyflyer
@bountyflyer 10 ай бұрын
Örülök köszi!!
@zoltanvarga1967
@zoltanvarga1967 10 ай бұрын
Szervusz es traubi kolas szep jo reggelt!❤❤❤❤❤
@bountyflyer
@bountyflyer 10 ай бұрын
Én már csak Alienate nek hívom😂
@zoltanjanossordelyi-sl8hr
@zoltanjanossordelyi-sl8hr 10 ай бұрын
Izgalmas volt hallgatni ,sikeres vizsgát kívánok 😊
@bountyflyer
@bountyflyer 10 ай бұрын
Köszönöm!!!
@gaborilles4437
@gaborilles4437 10 ай бұрын
Ja és zseniális story volt és gratulálok ahhoz a leszálláshoz a fél motorral izgalmas volt hallgatni is hát még átélni. Érdekes hogy rossz a könyv gondolom azóta átírták mint a Sully eset után. Reméljük a mesterséges inteligencia megkönyíti a munkabesutásotokat, biztos levenne egy terhet a vállaltokról nyugodtabb az utas is :)
@bountyflyer
@bountyflyer 10 ай бұрын
A vízreszállós Airbus után át rakták az érzékelőket máshova. Sokminden nem változott. Az Air France esete után viszont sokminden történt de erről majd lesz egy műsor alkalom adtán.
@gaborilles4437
@gaborilles4437 10 ай бұрын
@@bountyflyer javíts ki ha tévedek de arra céloztam amit a feldolgozó filmben is elhangozott hogy nem a kézikonyvett követték hajtoműleállás után hanem rögtön APU-t inditottak és így tudták irányitani a gépet még és át is írták a kézikönyveket de te ezt jobban tudod :)
@bountyflyer
@bountyflyer 10 ай бұрын
@@gaborilles4437 abszolút nem biztos hogy jobban tudom. Nem tudok mindent és mindig változik valami. Azt viszont tudom hogy nem nyomták meg a vízre szálló gombot (PEDIG VAN😂😅)
@sv7745
@sv7745 10 ай бұрын
Utoljara a matekoran kozepsuliba pislogtam ennyit. Alig birtam kovetni. Sose hagyd abba....kurva jo volt. Koszi
@bountyflyer
@bountyflyer 10 ай бұрын
Hahaha! Köszi! Ameddig nem alszol el addig jók vagyunk!
@SandorGera-iy5mp
@SandorGera-iy5mp 9 ай бұрын
Érdekes videó lett ismét,köszi szépen 😁🙏
@bountyflyer
@bountyflyer 9 ай бұрын
Szívesen!
@graczerg
@graczerg 10 ай бұрын
Nagyon szeretem nézni a csatornádat, csak így tovább! Mesélhetnél több repülős történetet, akár külön sorozatként is. Amikor kocsikról beszélsz, én kicsit hiányolom a technikai részleteket, motor lökettárfogat, nyomaték, teljesítmény ... de ez lehet csak nekem hiányzik :)
@bountyflyer
@bountyflyer 10 ай бұрын
Köszönöm a szép szavaidat! A technikai részletekbe azért nem szoktam belemenni mert egyrészt túl hosszú lenne a műsor másrészt mindegy mit mondok, 30% a a nézőknek azt keresi hogy mikor mondok valamit ami pontatlan vagy nem úgy volt. Ekkor ennek a 30% nak az 5%a le is írja majd tanulok belőle valamit. Az autós műsorokat nem oktató filmnek szánom hanem inkább élménybeszámolónak. Amikor a concourse D’elegance ról videóztam ott viszont volt sok részlet. Próbálok nem elveszni a részletekben.
@lookapi
@lookapi 10 ай бұрын
Nagyon izgi volt és tök jól magyarázol el dolgokat + mesélsz! ✌✌✌
@bountyflyer
@bountyflyer 10 ай бұрын
Köszi szépen! Jövő szerdán megint lesz valmi repülés!
@a_resident_alien
@a_resident_alien 10 ай бұрын
Aranyosak voltak ezek a kis farmotoros regional jetek. Like 2 hairdryers flying in close formation 😂 Legalabb az egy motor miatt nincs csavaro nyomatek 😊 Az uj Embraer 170-ek a flottaban nagyon tetszenek, es meglepoen kenyelmesek meg a nagygepekhez kepest is. Egy BNA-DEN olyan, mintha a sarki walmartba ugranek ki.
@bountyflyer
@bountyflyer 10 ай бұрын
Mi úgy hívjuk őket hogy Barbie Jet mert olyan cuki. Rengeteget repültem BNA be. Egy csaj kapitány egyszer kidöntötte a terminal falát parkolás közben amikor nagy gázt nyomott….
@a_resident_alien
@a_resident_alien 10 ай бұрын
@@bountyflyer lol... hat igen, autoban is neha osszekeverik a feket a gazzal 😄
@pikoattila
@pikoattila 10 ай бұрын
Indulhat a Hufnagel podcast csatorna a Spotifyon 😀úgy is élmény hallgatni hogy nincs animáció meg képek vagy bármi ! Köszi ezért a részért is 😀
@bountyflyer
@bountyflyer 10 ай бұрын
Haha! Pedig még a sugárhajtású biciklim is benne volt😅🙈 holnap (nem, még ma) elkezdek majd rajzolgatni a jövő szerdai műsorhoz🤪✌️ Igazából rengeteg dolog van amiről tudok beszélni, mutatni stb csak kisipari technikám van hozzá….
@pikoattila
@pikoattila 10 ай бұрын
@@bountyflyer nah jó mondjuk ott szerencsém volt hogy nem volt be dugva a füles 😂 de ezen kívül meg hangulatot ad hogy nem profi a végletekig 😃
@bountyflyer
@bountyflyer 10 ай бұрын
@@pikoattila köszi✌🏻
@rozalianemsics2186
@rozalianemsics2186 6 ай бұрын
Erős jegybe születtél.Van “Őrangyalod”⭐️⭐️⭐️
@bountyflyer
@bountyflyer 6 ай бұрын
Van, szerintem egy egész csapat van és váltják egymást😂😅
@pbuchmu63
@pbuchmu63 5 ай бұрын
turkáltam a korábbi videoidban és ez nagyon megtetszett, nos örülök hogy befogadsz commenteket és hogy frequently átnézegeted, a "termést" ki irt, mizujs a korábbi videoimmal. Tehát azzal együtt, hogy ezt 4 honapra irja, valojában nem tudom mikor volt, de azt látom hogy Kentucky-ban vagy - csak sajnos nem tudom a falucska nevét, pedig szivesen googliztam volna (lécci irdd meg-kösz) Én Huntington Beachen lakom, közel az oceán stb..nem panaszkodom, de drága az élet - mégis miután 36 éve bebarangoltam az USA-át CA a legjobb, és ha száritott kutyaszart is kellene ennem, akor is itt maradnék, - elsösorban a wheater miatt. Szoval ez az álom idöjárás, ennél már csak Hawaii jobb. Node elkalandoztam a lényegtöl, klassz hogy bemutattad a pilota beosztást plusz ez az egymotors kaland, szoval gratulálok, nagyon megértelek mert egész életemben ilyesmiken megyek keresztül, szoval a hocipö tele van. Érdekes hogy Houstonban is éltél, én 12 évet huztam le ott 2005-ig ( East side, közel a 8-ashoz a 10 fölött laktam ) de nem találkozhattunk, mert a jelek szerint te késöbb éltél ott. Sokat jártam a Hobby-rol-gondolom ott dolgoztál, de már a 9/11 után nem volt olyan klassz, mint az én idömben. Szoval ez a mexicoi dolog nagyon tetszett, nagyon jol megfogalmaztad a dolgokat, mi tudjuk igazán mizujs a mexicoiakkal.. persze most sem sokkal jobb tele vagyunk itt is. Sorry hogy zavarlak a saját dolgaimmal, de továbbra is nagyon jó hogy vagy és hogy a repülésröl ilyen sokat mondasz, engem nagyon érdekelt mindig. Különösen az engine dolog, szoval nem semmi, hogy 3 blade kiugrott a helyéröl, ezzel ki is fingott az az engine, egy turbiona cégnél ilyeneket ujitottunk fel ( Garett APU-kat) Dolgoztam Guam-Palau és Saipen-en is... csináltunk egy erömüvet Guam-ban... de ne tudd meg, a guami native -ok szörnyü fafejüek, majdnem ottmaradt az erömü chief eng.-nek, de nem lehetett velük kijönni
@bountyflyer
@bountyflyer 5 ай бұрын
Mi 2005 ben költöztünk Houstonba. Pont a Katrina után. Ha erőművet csináltál gondolom a Cat diesel motor hajtotta generatorokat csináltátok. A nagybátyám is azokkal foglalkozott pont arra. Gabe Simon a neve. A PIC hotelnek dolgozott Saipan-en majd valami más cégnek Guamon. Houston az egy work camp. Senki sem költözik oda csak azért mert szép hely. Mindenki a meló miatt “sodródik” oda. A hishugom lakott Dana Beachen, Édesapám meg Laguna Woodsban lakik de hogy miért?! Kettőnk közt én szívből utálom Californiát, látogatni jó szép helyek vannak de aztán örülök amikor eljöhetek. Az adó az csak egy dolog. Az élet minden része be van korlátozva. Mindenki mindenkit beperel valamiért, az emberek nem viselkednek szépen egymással. Rengeteg a barna és ázsiai bevándorló. Nem az én világom. De van akinek ez tetszik, és evvel semmi bajom sincs. Csak azért mert én szeretem a lekváros kenyeret, megértem ha más a párizsist szereti. Más szóval teljesen megértem miért vagy ott és nem akarlak meg győzni semmiről. Kicsi a világ!
@pbuchmu63
@pbuchmu63 5 ай бұрын
csakis az idöjárás miatt ok nekem itt, mivel sok máshol is éltem és azok közül ez a legjobb. Klassz neked ott Kentucky-ban, éltem arra is (Hershey PA) sokszor Az Appalache hegység szuper, Chattanoga környéke nagyon tetszett.... csak hát a demography..... ez a fö probléma és a nejem ettöl van kiakadva, nem birja azokat akiket te is emlitettél. @@bountyflyer
@pbuchmu63
@pbuchmu63 5 ай бұрын
Igy van, kinek a pap kinek a papné. Én ezek szerint idöjárás függö vagyok, miután szenvedtem eleget akár Houstonban, akár New Yorkban is, és az itteni csodás feeling talán éppen a házunk speciális location miatt van, ami pld már messze nem ok feljebb a 22 -es fölött vagy akár Laguna Woods-ban is. (sokat vagyok arra is, ott él egy barátom) Szoval itt minden a beach felöl érkezö kellemes levegö áramlaton áll és bukik. Ami sajna éppen Laguna Woodsra már nem vonatkozik, mert ugymond a hegyek miatt takarásban vannak.Dana Point? a világ teteje. De ráadásként mi HB-en belül egy un. "jobb" area-ban is vagyunk... Amig pld feljebb egy vagyont fizetnek villanyszámlát az aircondi miatt, mifelénk NINCS is aircondi, de ha van is be sem kapcsolják sosem. Houstonban -akkoriban!! - 400 dollár villanyszámláim voltak... csak ugy emlékszem vissza, mintha egy kazánházban éltem-laktam volna ott. Plusz a rohadt sok napi zuhi.....@@bountyflyer
@pbuchmu63
@pbuchmu63 5 ай бұрын
igen , a CAT diesel erömüvekkel is sokat volt dolgom, elötte elfogult voltam a német dieselek miatt (mint német diesel eng. jöttem ki labor certificationnal) de a unit injectoros (UI) világ meghoditott. Öregem az angolok franciák és az amik is fantasztikus jo motorokat csinálnak, lenyügözö. Egyik legszebb munkám egy Perkins-Dorman volt, Freeport-on... amikor probajárattam, bejött a captain ".. na itt vagyok lehet kezdeni, inditsad....." erre én: hát már megy.. nem hitte el, fel kellett nyitnom a lendkeréknél hogy lássa - tényleg forog... erre lement hidba.. a CAT késöbb - a common rail elött - rátett egy lapáttal, az övéké a HUI (hidraulic unit injector) ami most is verö a szakmában.... a kamionok, lakoautok ezrei nyuzzák, soha el nem romlik....@@bountyflyer
@pbuchmu63
@pbuchmu63 5 ай бұрын
@@bountyflyer Nos ez egy érdekes véletlen, én 1995-ben dolgoztam Guam-on, egy Fiat gázturbinás erömüvet épitettünk, és utána 2000-ig párszor voltam arrafelé, Palau, Saipen stb.... Igazából egy erömü maintenance cégem van, és valahol a Csendes Oceáni szigetek egyikébe kivánkoztam, gyakorlatilag hasonló elgondolás, amit a nagybátyád sikerrel megvalósitott. Ehhez sajna nem volt elég a szaktudás, hanem meg kellett volna találni a kapcsolatot a szigetek benszülött vezetöivel- amit valszeg a Gabriel ügyesen megoldott. Te biztosan tök érted miröl van szó, a szigetlakosok abszolute máshogy gondolkodnak (ezt szépen mondtam...) máshogyan mondva évtizedekkel korábban vannak, - mindenben. Rengeteg erömü épülgetett, de állandoan áramszünet volt, mert képtelenek voltak az áramkiesés nélküli managment-re, a mi erömüvünk egy abszurd tévedés volt, egy folyamatos üzemü gázturbina üzem méregdrága fuel 600 C° exhaust (fütöttük a légkört....hahaha) és ezt emergency back up-nak rendelték. A szomoru most nekem még, hogy hiába keresem Guamban azt az erömüvet, vagy lebontották, vagy bezárták ... mart már akkor a comissioningnál kiderült, hogy problém a fuel ellátás. (egy erdös rész közepén földuton kellett a kikötöböl tankautokkal odaszállitani a fuelt, ami kb pár orára volt elég.... és ezt a tajfun miatt akarták - a viharban tankautokkal megközeliteni ... jujjjj de erröl is még sokat lehetne beszélni, - túl hosszú már igy is....
@jazzbeez1
@jazzbeez1 10 ай бұрын
A kevés levegőről egy autó vagy teherautó motornál, ( turbo diesel ) : Egy koszos levegőszűrővel szét tudod pörgetni a turbót, mert nincs levegő, ( a dieselnél a levegő állandó, a gázpedállal az adagolót állítod ) füst, korom viszont van ... a turbina oldalon van anyag, a kompresszor oldalon nincs levegő .. és már szét is forgattad a turbódat ...
@bountyflyer
@bountyflyer 10 ай бұрын
Pontosan!
@peterjuhasz1879
@peterjuhasz1879 6 ай бұрын
Szia Kapitány! Én még Magyarországon GOBÉ-val repültem (Rubik Ernő tervezte vitorlázó repülővel) és Siklóernyővel ugrottam több alkalommal. Egyik iskola kör alkalmával majdnem a reptér melletti kukoricásban landoltam mert elbabráltam az időt a trimmelő beállítással😂 Szerettem volna én is pilóta lenni de nem voltam jó mert nem tudtam legyőzni a tériszonyomat sajnos :( Csak szerettem volna mondani, hogy az élet milyen érdekes, mert ha nem történik az első hajtóműleállás üres géppel akkor a teli gép esetében hatalmas probléma, baj lett volna ha akkor történik a hajtómű szétesése a túlpörgetés miatt! Kész csoda hogy ez így történt és hogy utána tudtál járni a probléma okának!!!! Hihetetlen izgalmas volt ezt hallgatni és jó hogy épségben megúsztad ezeket😀 Jó lenne ha készítenél egy videót arról, hogyan lettél pilóta és milyen géppel kezdted a repülést😀
@bountyflyer
@bountyflyer 6 ай бұрын
Érdekes történet! Ismerem a Gobét de sosem repültem vele. Nekem is tériszonyom van😅
@user-zs3ku8cn8q
@user-zs3ku8cn8q 8 ай бұрын
Nagyon szuper a videó
@bountyflyer
@bountyflyer 8 ай бұрын
Köszi szépen!
@drdre5414
@drdre5414 10 ай бұрын
Jó volt😊👍
@bountyflyer
@bountyflyer 10 ай бұрын
Köszi!
@andrasrevesz1374
@andrasrevesz1374 10 ай бұрын
Jó!
@bountyflyer
@bountyflyer 10 ай бұрын
Köszi!
@gardabence2977
@gardabence2977 10 ай бұрын
Turbine blade = Turbina lapát Nem pedig penge :) Érdekes sztori mint mindig. Köszi
@bountyflyer
@bountyflyer 10 ай бұрын
Köszi a fordítást! Angolul turbine blade. A blade az pedig penge. Nehéz ez a Magyar nyelv😂😅
@HordeOfSkies
@HordeOfSkies 10 ай бұрын
Hallgatni is izgalmas volt. Én is a repülésben dolgozom és a sok sok tesztben mindig előkerül, hogy mennyire kezeled rugalmasan a szabályokat. Pont az ilyen esetek miatt fontos a józaneszünket is használni, ahogy a második gépnél nem nyomtad meg a gombot.
@bountyflyer
@bountyflyer 10 ай бұрын
“Igen de” ugyanakkor nem szabad kilépni a burokból amit rengeteg átgondolás, tapasztalat szült mert igen könnyen katasztrófa lehet belőle. Amikor a repülőben ülsz lehetetlen mindenre gondolni. Az eljárások (procedures?) nagyon fontosak! Nem csak az ismeretük de a betartásuk is. Szóval remélem nem mutattam rossz példát😅
@HordeOfSkies
@HordeOfSkies 10 ай бұрын
@@bountyflyer teljesen egyetértek, nem mutattál rossz példát, sőt. Köszönöm az újabb érdekes videót.
@matehuoranszki1350
@matehuoranszki1350 10 ай бұрын
Jó videó volt.
@bountyflyer
@bountyflyer 10 ай бұрын
Köszönöm!
@arpadorszag4866
@arpadorszag4866 10 ай бұрын
✈️✈️👍👍😊
@bountyflyer
@bountyflyer 10 ай бұрын
✌️
@evabalazs2101
@evabalazs2101 5 ай бұрын
köszönöm!!!!!!!!!!!
@bountyflyer
@bountyflyer 5 ай бұрын
Szívesen! Te is repülni tanulsz?
@evabalazs2101
@evabalazs2101 5 ай бұрын
@@bountyflyer Nem imádom a repülőket
@bacskaimiklos
@bacskaimiklos 10 ай бұрын
Szia Tanár úr! 😁 Várjuk a könyvet a sztoriról! Aminek a címe lehetne : Mindent megéltem amit nem akartam. Nagyon izgalmas ez a videó! Köszi szépen Tanár úr 😁
@bountyflyer
@bountyflyer 10 ай бұрын
“Tanár úr”😂😅🥸
@pbuchmu63
@pbuchmu63 5 ай бұрын
ma végignéztük sok korábbi videodat, csodálkozom, hogyan tudtál ennyi autoval stb. költözni, akár Houstonbol Boulder C-be vagy Kentucky-ba is. De a jelek szerint többet nem költözöl, ez jo. Másik érdekesség, hogy pontosan ugyanez a VW 1300-asom volt magyarban 10 évig. Örömmel láttam, hogy értesz hozzá és Andy lányod is ... a jobb oldal jobb menetes, a bal oldal bal menetes... volt még valami ami nagyon tetszett nekem is és a nejemnek is... ami a férfibarlang ajtora volt irva.... + plus ez nagyon megnyugtatott. Kár hogy nem tudunk emailen vagy más socmedián is kapcsolatot tartani.... De talán eljössz még valamikor Los Angelesbe, meglátogatod apukádat..
@bountyflyer
@bountyflyer 5 ай бұрын
Amint kiderült a bogár 1500-as mert ameriki market autó. Kell még rajta dolgozni de megoldjuk. Az utolsó költözés 8 hónapig tartott. Emailezni nagyon nincs időm, naponta egyszer ha megtudom nézni nagyon nehéz videókat gyártani közben agyon dolgozom épp magam…
@pbuchmu63
@pbuchmu63 5 ай бұрын
itt a szomszéd mühelyben egy VW bogár szerelö mühely volt, itt nagy VW bogár kultusz van, mexicoi vállalkozok gyártják -átalakitják a motorokat, 1900-2200 stb.. de a legfontosabb, hogy external olajszürö és offset olajhütövel vannak - mind. (az olajhütö elzárja a 3. henger hütölevegöt, erre az offaset placement) Ezeket csak érdekességböl mondom....nem kell foglalkozni vele@@bountyflyer
@peterarva7974
@peterarva7974 10 ай бұрын
Köszönöm a videót... én eddig szerettem az Embaer -eket😂...repulsz 321-est is ? Tervezel nagygepre váltást ? 330/350...
@bountyflyer
@bountyflyer 10 ай бұрын
Nem szeretnék nagyrepülőt vezetni ha nem muszály mert azok (nekem) túl messzire mennek. Van 321 NEOnk is 240 székkel. Én is csak jot tudok mondani az “Emberes” repülőkre🤣😂
@peterwinter4758
@peterwinter4758 10 ай бұрын
Ez klassz volt! Mi a velemenyed a multheti masgyarorszagi legi balesetrol? ( razuhant egy gep AZ autora amiben egy 4 tagu csalad ult) nem tul vakmeroek ezek egy legibemutato kapcsan?
@bountyflyer
@bountyflyer 10 ай бұрын
kzbin.info/www/bejne/eqqlh5yqrNSchqMsi=NnMsWu4-tjNdP2BU Ha nem érdekel a többi tekerd előre 32:20 ra
@peterwinter4758
@peterwinter4758 10 ай бұрын
Koszi!
@balazsbleicher4117
@balazsbleicher4117 10 ай бұрын
Ez érdekes volt! Minden nap délután azonos időben elrepül felettünk egy légcsavaros gép. Szeretem a hangját. Miért használják ezeket a gépeket? Mi az előnye? Köszönöm!
@bountyflyer
@bountyflyer 10 ай бұрын
Ha turboprop ra gondolsz akkor azért mert rövidebb kifutópálya is elég neki, ha kisebb repülő logisztikailag jobban kifizetődő. Hawai’i on amikor egy cargo cégnél dolgoztam ott a nagy FedEx gép behozta a dobozokat Memphisből majd kis propelleres gépekkel osztották szét kisebb faluk között a különböző szigeteken.
@andraskatona9747
@andraskatona9747 10 ай бұрын
A hivatalos check lista vègūl meg lett vàltoztatva vagy 30000 làb magassàg felett màs mèg szètpörgetheti a motort?
@bountyflyer
@bountyflyer 10 ай бұрын
Nem a lista volt a ludas hanem a QRH vagyis vész esetére kidolgozott leírás. Nem, nem lett megváltoztatva, de már a cég sem létezik ahol akkor dolgoztam.
@andraskatona9747
@andraskatona9747 10 ай бұрын
@@bountyflyer Reméljük màs cèg nem ezt a" QRH"-t hasznàlja🙂
@hunorkovacs154
@hunorkovacs154 10 ай бұрын
Mikor halljuk különböző hírekben, hogy a pilóták vagy légiutaskísérők sztrájkolnak itt meg ott akkor mi szokott jellemzően lenni a probléma, mivel elégedetlenek?
@bountyflyer
@bountyflyer 10 ай бұрын
MINDENNEL😂🤣 lehet mi is fogunk… erről is lehetne egy külön műsort csinálni… így nem tudom itt leírni.
@gaborilles4437
@gaborilles4437 10 ай бұрын
Számomra egy érdekes kérdés motoszkál a fejemben régóta. Autókban sokszor találkozunk ezzel az kérdéssel mikor egy egy új tipust bemutatnak. Azon amit repülsz A320-as az 1980-as évek végére fejlesztett ki. Nyilván pilóták is részt vettek a fejlesztésben repülés biztonságot szem elött tartva ménrökőkkel együtt. Nem mai darab, több mint 40 éves szemlélettel ma már. Vannak ma már modernebb gépek is pl A350-es. Na most kérdésem az lenne hogy van-e olyan a pilotafűlkében amit máshogy csinálnál, terveztél volna meg? Mert mondjuk az neked logikátlan vagy kényelmetlen. Kényelem szubjektív, tudom de olyanra gondolok amit esetleg mérnök talált ki és te lehet máshogy terveztél volna meg pl. A320 sidestick van de csak 1 bal és egy jobb kezes mi van akkor ha valaki ügyesebb jobb kézzel de kapitány, csak nem ül mindig jobb oldalt illetve sokáig jobb kézel repülik a gépet meg kell szokni utána ballal is. Erre van tréning vagy előírás mennyit kell repülni melyik oldalt? Vagy apróságok amit nem így oldottál volna meg, a Heading beállítást vagy a MCDU menűrendszere vagy rossz helyen is van jobbra tetted volna stb. valahol nem tekerő lenne hanem, kapcsoló stb. Nyilván ezt kell megtanulni meg változtatni sem lehet de úgy érdekel mi a véleménye egy pilótának a pilótafülke ergonómiájáról annak gombkiosztásairól logikájáról? (Az ergonómia az ember-gép-munkakörnyezet kapcsolatát vizsgáló tudományág.) Elnézést a hosszú és sok kérdésért, de annyira jó a mesélökéd hogy mint egy gyereknek csak még több kérdésem támad a témávalkapcsolatban. Köszönjök a szerdai repülés videókat :)
@bountyflyer
@bountyflyer 10 ай бұрын
Ez a repülő amit mi repülünk nem az amit 40 éve kitaláltak. Már a teljesen új repülő amit mondjuk előző héten kaptunk, már az is más mint a még mindig újnak számító de már pár éves darab. Én nem azért járok munkába hogy kikapcsolódjak hanem azért hogy pénzt csináljak (ok, és közben kipihenjem a sok otthoni szerelést😂) Nekem nem sok beleszólásom van a dolgok tervezésébe. Az Airbus egy igen átgondolt gép. Nagyon kényelmes elöl. Először nagyon utáltam de most más a helyzet. Egy 737 viszont utólag lett alkaítgatva az ergonómiát majdnem teljesen nélkülözve. Majd gondolkozok a kérdéseden azt vissza térünk rá majd a repülőben!
@gaborilles4437
@gaborilles4437 10 ай бұрын
@@bountyflyer igen azt tudom hogy a gép amin repülsz az nem 40 éves :) de ugyan igy nézett ki a cockpit. Az ergonomia ugyan az, és az müszerezetség gombok kapcsolok sem sokat változott gondolom. Ezt akkor álmodták meg csak azóta gyártásban van és csak a hardver változott illetve azóta már kijött ugye a NEO család is. Én értem hogy számodra ez CSAK munka és csak pénzkeresés csak azért nem egy átlagos foglalkozás na. Van egy képzavar bennem most már mert lelkesen mesélsz a szakmádról de mindig hozzá teszed itt commetnbe hogy ez csak fejőstehén csak akkor közbe meg próbálod átadni miről szól. Olyan minta nem szeretnéd a repülést csak muszájból jársz dolgozni. Azért ez valahól más inkább hivatás nem pedig mint egy bolti pénztáros. Lehet ennyi év után már nem tudsz úgy rágondolni és neked nyűg csak munka. Illteve biztos vagyok benne hogy kemény sokszor lemondások vizsgák stb. Csak fura hogy igy mondod csak azért repülsz hogy pénzt csinálj, valóban így van? Szeretsz repülni, Szoktál kis repülni elvinni családot ismerőst vagy ha lehet minnél messzebb vagy a reptértől?
@bountyflyer
@bountyflyer 10 ай бұрын
@@gaborilles4437 ha megnézed a 40 évvel ezelötti cosckpitot nem így nézett ki. De mindegy, lehet hogy én közelről látom és észre veszem a képernyőket és a kapcsolókat. Párat hozzá adtak párat el hagytak stb. A kapitánykodás 98%BS 2% repülés. A repüléssel semmi gond a többiért meg szépen megfizetnek. Ha újra kezdeném akkor is pilóta lennék de annyi sok rohadt szarságon kellett átmennem mire ide jutottam hogy bennem van az hogy inkább autózok vagy youtubeozok. Nehéz ezt az érzést leírni.
@gaborilles4437
@gaborilles4437 10 ай бұрын
@@bountyflyer Értem és köszönöm az őszinte válaszaid, elnézést a személyes kérdésért csak szerettem volna ismert kicsit az embert akit élvezettel hallgatok de így értem valamennyire a válaszaid a repülésről. Igy egész más kérdéseket tudok feltenni. Sajnos nem vagy ezzel egyedül teljesen más szakmám van és 10 év alatt kezdek kiégni mert annyi lemondással járt néha hogy elfáradtam benne pedig még szeretem. Ez a gond a mai világgal csak a pénz számít és nem tudják azt csinálni az emberek amit igazán szeretnek mert dolgozni kell. Rengeteg ember gyűlöli a munkáját pedig nem kellene. Ha lehetne mai eszemmel talán én is repülést választottam volna de 40 évesen 0 angol tudással ugy hogy nincs 40millióm rá és 200km re lakom egy reptértől már nem kezdek neki. Marad a fotelpilótaság, szimulátorzni nagyon szeretek sokat tanultam a repülésről általa :)
@51Mandras
@51Mandras 10 ай бұрын
Szia Kapitány! Gondolom van még ezer sztorid, ne titkold el őket! Viszont megállapítom, hogy a pilótaság nem egy szakma, minimum három, de lehet hogy több! Ebből egy az “időbeosztó”. Én nem vállalnám 50USD/hónapért, az biztos! A másik, ami szerintem szintén megér egy misét az ATC kommunikáció, amiről rengeteg jó sztorit lehet olvasni. A harmadik maga a repülés, ami úgy tűnik típusonként külön szakma. Lehet, hogy az agysebészet az egyszerűbb?😂😂 Én nagyon élvezem az ilyen szakmai részleteket, szívesen hallgatom akármeddig! Köszi!
@bountyflyer
@bountyflyer 10 ай бұрын
Nagyon köszi hogy írtál, tényleg rengeteg story-m van! Majd jönnek egyessével. (Szerdánként) Majd csinálok ATC videót is ha ez érdekes, tényleg más nyelv. Még repterek között is más és más a szokás… van is egy audió felvételem Csikágóból lehet bejátszom azt kielemezzük😅🤣
@pbuchmu63
@pbuchmu63 5 ай бұрын
én megtoldanám + egy-el, egy joideje flight engineer nélkül repülnek, tehát az egész !!! flight engineer job-ot átvették a piloták, ami oriási . Péter meg különösen jó szinten van, hiszen alapvetöen mechanikus (babrált ? eleget a kocsikkal) igy van -volt alapfogalma... Éllandoan csodálom mi mindenhez ért és otthon van benne, incl hajok, tengeralattjáro stb.... amik általában tök ismeretlenek a public relacioban És sokaknak latin igeragozásként számitanak
@csehakos3486
@csehakos3486 10 ай бұрын
Hát ha azt a repedt tartályos motort egy szerelő elengedi akár egy útra is, főleg, hogy már a nőtanács is tudott róla, és mégis elfolyik az olaj, akkor ő mehet a bíróságra. És lehet, hogy az még a jobbik verzió. Ő is a licence-ével játszik. A hajtóműleállítás, vagy leállás szigorúan jelentendő esemény. Szerintem még akkor is, ha elővigyázatosságból állítod le. Még elhallgatni sem lehet. Alsó hangon ott a DFDAU+QAR Card combo, de lehet, hogy azon a gépen már élő adatforgalom is volt. Síma hard vagy heavy landing-et sem lehet eltitkolni, nemhogy egy motorleállást. De ettől függetlenül, tök jogos az ötlet egy ilyen környezetben. Sajnos a dolgok még a repülésben sem fehérek-feketék mindig, úgyhogy előjön néha a kreativitás😉
@bountyflyer
@bountyflyer 10 ай бұрын
Hát el nem titkolt senki semmit. Mintha valmi pilon elemben lett volna repedés de már nem tudom.
@csehakos3486
@csehakos3486 10 ай бұрын
Sajnos nagyon sokminden lehet. Egyszer egy regi ATR72-esen, ami nalam volt hetekig, allandoan olajos volt az egyik motor. Napokig nem talaltam, hogy honnan jott, mig vegul osszefujkaltam a kritikus helyeket a repedesvizsgalo developer-rel, ami kimutatta a leak-et a masodlagos Fuel-To-Oil-Cooler-nel. Teljesen mashol van ez a cucc, mint ahol a szivargas mutatkozott, de a mindenfele turbulencia miatt osszevissza verodott az olaj. Na mindegy, Ez egy pre-mod cooler volt, aminek a tarto talpait fuggolegesen hegesztettek a hengeres testhez, ami valami feszultseg miatt hajlamos volt a repedesre. A post-mod-nal aztan mar vizszintes lett a hegesztes, es nem volt ilyen gond tobbe. Lehet, hogy most ez igy unalmas volt, de megis mutatja, hogy milyen kis bisz-basz dolgok lehetnek, amik bajt okozhatnak. Napokig, hetekig nem talalod meg. Bocs, ha hosszu volt. Es koszi a videoert, johet a tobbi😉
@peterangyan6141
@peterangyan6141 9 ай бұрын
Szia ! A blade az tollnak híjják ithon. Vagy hajtómű lapát..?
@bountyflyer
@bountyflyer 9 ай бұрын
Fogalmam sincs. Itt a nagyobb blade az az N1 a kisebbek a turbina részben N2. Turbine blade mind a kettő.
@GergoBOV
@GergoBOV 6 ай бұрын
Szia, rotor lapát. Legalább is mi itt Szlovákiában így hívjuk (Helikopter, ill. repülő modellekel repkedünk )@@bountyflyer
@bountyflyer
@bountyflyer 6 ай бұрын
@@GergoBOV köszi!
@walrustheinflexible9871
@walrustheinflexible9871 10 ай бұрын
Repültél olyan típussal, aminél fel és leszállás közben bekapcsolva kellett tartani az APU-t? (ha valamelyik hajtómű a legrosszabbkor áll le, akkor az APU tehermentesítse a működőt, termeljen áramot, stb.) Blade: kompresszorlapát, ha a kompresszorban, vagyis az égéstér előtti lapátkoszorúkban van, turbinalapát, ha az égéstér utáni lapátkoszorúkban van. Gyönyörű, hogy egy rossz manual miatt majdnem meghaltatok. Respekt és gratula a vészhelyzetek kezeléséért.
@bountyflyer
@bountyflyer 10 ай бұрын
Köszi a fordítást😅 nem, olyan repülöt nem vezettem amin az APU-t rajta kell hagyni DE sokszor hagytuk rajta felszállásnál, majd amikor jött 2008 a takarékoskodás miatt elkezdtük nem használni. Több oka is volt de a legfőbb a légkondi volt. Az APU val sokkal jobban működött.
@mocorgo911
@mocorgo911 10 ай бұрын
Nem egyszerű,az életed! De engem talán az zavarna legjobban,hogy nem állandó csapattal dolgozom. Bár én , nem szólhatok, csak kamionsofőr vagyok,egymagam. 😊Így az állandó csapat adva van, bár néha magamat is utálom😂😂
@bountyflyer
@bountyflyer 10 ай бұрын
Erre mi azt szoktuk mondani hogy amióta kapitány lettem mindig a kedvenc kapitányommal repülök🤣 A váltás nagyon jó és néha hatalamas terhet vesz le a vállamról. Általában egy két vagy négy napos úton a pilóták együtt maradnak de a légiutas kísérők változnak minden vagy minden második részen. De értem amit írtál😅
@laszlototh4682
@laszlototh4682 10 ай бұрын
Story nak is izgalmas, átélve beszarás 🫣
@bountyflyer
@bountyflyer 10 ай бұрын
Na ennek örülök! Rám utólag jött a “beszarás” haza fele a Barkasban😂🤣
@bacskaimiklos
@bacskaimiklos 10 ай бұрын
😂😂😂
@tamastuske7448
@tamastuske7448 10 ай бұрын
EMB az Embraer ?
@bountyflyer
@bountyflyer 10 ай бұрын
Igen! Volt 135 145 és 145XR is a cégnek.
@pbuchmu63
@pbuchmu63 5 ай бұрын
mit szolsz ehhez a remote torony systemához? Ugy hallom Europában és itt is hamarosan beindul. A mi area -ánk központja Denver lenne? Amugy fiammal sokat flight radarozunk és nagyon tetszik hogy ide losiba még Palm Spring felé van a besoroloás, tehát amolyan libasorba állitanak benneteket és szépen tartjátok a követési távolságot, ugy gondolom lax egy könnyü approach nektek.. nem kell forgolodni, stb.. amikor megkaptad a helyed a "libasorban", onnan már fáklyásmenet...
@bountyflyer
@bountyflyer 5 ай бұрын
LAX az nem egy könnyű érkezés. Tele minden mindenféle repülő tárgyakkal…. Sok a hegy körülötte, néha fent hagynak aztán tessék, sok szerencsét… nálunk még nem működik a remote torony de másoknál már igen. Ez addig jó ameddig valami el nem romlik….
@lovi33
@lovi33 10 ай бұрын
21:35 Magyarul turbinalapátnak nevezik azokat az alkatrészeket.
@bountyflyer
@bountyflyer 10 ай бұрын
Köszi!
@laszlogulyas1697
@laszlogulyas1697 7 ай бұрын
Szia! Belfőldi járaton és szállodában miért nem jár a személyzetnek étkezés?
@bountyflyer
@bountyflyer 7 ай бұрын
Logisztikailag lehetetlen megoldani mert mindenkinek más az ízlése. Az egyik vegan a másik csak simán vegetáriánus… ezért inkább kapunk napidíllyat
@MePipe82
@MePipe82 7 ай бұрын
A napidíj pontos jé 😂😊
@bountyflyer
@bountyflyer 7 ай бұрын
@@MePipe82 soha nem fogom ezt megtanulni a franc essen bele😅
@minnesotaihighwayman1171
@minnesotaihighwayman1171 10 ай бұрын
A lényeg lemaradt: mennyi repült órád van utas szállítóval? Ezzel már veterán kapitánynak számítasz?
@mihalycsiki3479
@mihalycsiki3479 10 ай бұрын
Múltkori részben mar elmondta.😉
@minnesotaihighwayman1171
@minnesotaihighwayman1171 10 ай бұрын
@@mihalycsiki3479 ohh visszanézem majd.
@bountyflyer
@bountyflyer 10 ай бұрын
A korom megvan hozzá! (Úgylátszik mások figyelnek😂) 12-13000 órám lehet de már nem néztem rá egy ideje. Tök mindegy mostmár.
@torgemarius
@torgemarius 10 ай бұрын
Hát igen nem hiába a közmondás munkaban nincs barátság 😂 érdekes volt en mondjuk akkor szartam volna be ha meg all a motor allatam, ezért jo nekem a földön 4 keréken, ott alhat ahogy akar leszarom es nem be 😂😂😂😂 jó volt erről is hallani mondjuk a szindikatus ott ezek szerint mukodik meg itt az eu keleti reszen szart sem ernek vele a munkások,ezert lettem en magánvállalkozó igy nincs kit szidni ön hiba van csak ha nincs meló 😁 szereny vagy pedig óriási tudas van ott es felelősség is gratulálok hozzá kell azért vér legyen az "instrumentben "hozza 👍 Ha egyszer úgy döntesz pár szót ejthetsz a családról is engem igazán érdekelne az is hogy feleséged mivel foglalkozik,hogy viseli el az össze vissza utaidat a hobbidat , járt e Magyarországon tetszett e neki a gyerekeknek esetleg a father szülőhazája stb kerdeztek e arrol milyen volt itt a komcsi időszakban es ehez hasonlók de ha nem az sem baj igy is jók a videok nagyon szeretem őket 🤗
@bountyflyer
@bountyflyer 10 ай бұрын
A motor mögöttem volt nem alattam🤣😂 és nem szart be csak majdnem… A család nagyon vonakodik a nyilvánosságtól. Örülök ha a kislányomat rá tudom beszélni egy kis bogár szerelésre a kamera elött….
@torgemarius
@torgemarius 10 ай бұрын
@@bountyflyer hát igen nem mindenki szereti,na nem baj igy is jo csak igy tovább ☝️☝️☝️☝️
@laszlopapp5713
@laszlopapp5713 10 ай бұрын
Nagyon érdekes sztorik voltak , nagyon tetszettek ,de nagyon bonyolultak Kapitány.
@bountyflyer
@bountyflyer 10 ай бұрын
Pedig nagyon próbáltam le egyszerűsíteni😅 ezek szerint nem sikerült eléggé.
@laszlopapp5713
@laszlopapp5713 10 ай бұрын
Neked egyszerünek tüni de a kivülálónak nagyn bonyolult és fölöttébb érdekes , de köszönöm ujra Kapitány és várom a következőt.Szép napot , vagy estét kivánok. @@bountyflyer
@voltmaker2288
@voltmaker2288 10 ай бұрын
Nálunk ugyan ez megy, bár én csak egy hajót üzemeltetek és látok el energiával. A standard a lényeg a többit leszarják. A többiért én felelek!
@bountyflyer
@bountyflyer 10 ай бұрын
Az a baj hogy a nap végén pénzt is kell csinálni ami egy ilyen összetett dolognál (hajó/repülő) igen nehéz dolog.
@norbertbasty7094
@norbertbasty7094 10 ай бұрын
Nagyon szuper a video meg a sztori de ha még messzeb tartanám a mikrofont akkor mégjobban figyelnék
@bountyflyer
@bountyflyer 10 ай бұрын
Ennél kicsit pontosabb tanácsot szeretnék, zavaró volt a látvány? Halk vagy hangos volt a hang? Próbálkozok itt mindennel (is) több (kevesebb) sikerrel
@norbertbasty7094
@norbertbasty7094 10 ай бұрын
Halk volt csipkés a nyakadhoz a pulcsira
@norbertbasty7094
@norbertbasty7094 10 ай бұрын
Csipkés a mikrofont a pulóverre
@bountyflyer
@bountyflyer 10 ай бұрын
@@norbertbasty7094 a nyakamhoz tudtam volna csak de akkor nehéz ülve dumálnom. Legközelebb😅 köszi hogy írtál!
@jazzbeez1
@jazzbeez1 10 ай бұрын
Azt tudtam, hogy a "R.R." nem tud autót csinálni .... de hogy egy olajtartálytartót sem tud .... hhmmmm 🙂 ... jók a sztorik 🙂
@bountyflyer
@bountyflyer 10 ай бұрын
Evvel a repülővel 12 évet repültem. A motorról is és a repülőről is csak jót tudok mondani. Ha nem így lenne hidd el megmondanám😂
@jazzbeez1
@jazzbeez1 10 ай бұрын
@@bountyflyer Csak vicceltem 🙂
@pbuchmu63
@pbuchmu63 5 ай бұрын
a baráom flight engineer volt, de a TWA crash után menesztették, azzal együtt hogy én csak érdeklödöm a repülés iránt sokat beszélünk vele is a crash-ekröl, technikai dolgokrol és ujdonságokról. Igy vagyok most veled is, most egy pilota "barátom" is van ( megtisztelö lenne) miután most Airbus lett a fö géped, érdekelne mit szólsz ahhoz, hogy az Boeing hagyományos kormány (oszlop) vs. Airbus joystick... azt figyelembe véve, hogy az Air France gép lezuhanásában -szerintem- ez is benne volt. A captain nem tudta, hogyan áll az elsö tiszt joystickje... és nem figyeltek oda a toloeröre sem, tehát nem értették miért veszitenek a magasságból, miközben minden OK... Gázadás helyett az elsö "ráhuzta" a flap-eket az emelkedésre, ami végül is a stall-t is eredményezte, és ezt a captain nem láthatta az ö joystickje nem volt szimultán a másikkal. Tehát -szerintem- ez is egy dolog, ami a Boeingben tradicionalisan jobb.. és vannak dolgok,amik évtizedeken lkeresztül fejlödtek és jol beváltak, amiket nem szabadna ujitani, variálni. De lehet te másként látod, illetve te is el vagy ragadtatva micsoda finom az Airbus, - bár a multkor az a rachet gázkar elég kiábránditó volt.... Pláne ha az "racsni" gyárilag olyan gyenge rugö, ami miatt nem érezted a beugrást, és félreértésre adhat okot....
@bountyflyer
@bountyflyer 5 ай бұрын
A findamentális különbség a két “család” között az az hogy a Boeing úgy gondolja hogyha idáig eljutottál akkor valószínűleg tudod mit csinálsz. Az Airbus pedig analizálta minden egyes részletét annak hogy mi történik egy repülővel mindegy hogy a földön vagy a levegőben. Szét bontották fázisokra és egy olyan gépet terveztek ami arra való specifikusan amire használjuk. A pilóta oldalon 500 órás kínai pilótáknak tervezték akik ha megtanulják melyik gombot kell nyomni akkor biztonsággal el fogja vinni őket a repülő. De a maintenace is pont így működik. Bármelyik atlantai szaracén aki nem tud két számot össze adni biztonsággal meg tudja javítani ami rossz vagy rá hagyja a magasabban kébzett munkatársára aki késöbb megjavítja de a repülő el fog tudni indulni. Amikor elkezdtem Airbust repülni halálosan utáltam mert nem lehet igazából vezetni. De kényelmes és minden része nagyon jól ki van gondolva. Ezt a Boeingről nem tudom elmondani. Rengeteget ülök a hokkedlin mindenféle típuson. Látom mi merre meddig. Az AF pilóta aki lezuhantatta a repülőt egy gyakorlatlan ujonc volt. A másik a mellette ült sem volt sokkal jobb de amikor átvette az irányítast nem nyomta meg a piros gombot hogy kivegye az FO kezéből az irányítást. Ezen órákig lehet csámcsogni. A vége mindig az hogy valami elromlott és a gyakorlatlan pilóták rosszul reagáltak. Ez itt ellene megy amit feljebb írtam. De ennek ellenére így gondolom. A Boeing hamarosan tönkre fog menni mert a melósai bőr színe fontosabb mint a tudásuk.
@pbuchmu63
@pbuchmu63 5 ай бұрын
nagyon köszönöm a specifikus válaszodat, és szerencsés vagyok hogy igy "elsö kézböl" megtudok ilyesmiket, amikröl éveken keresztül studiroztam. Ezek szerint tehát pilota szempontból többre tartod az Airbus-t a Boeingnél... értem. Még kérdezem, hogy ilyesformán ti be vagytok sorolva bizonyos tipusokra, igy pld téged nem osztanak be 737-esre, ugyanigy nagyobb Airbus-ra ( 350 ) ? miközben neked a licensed nem limited. Esetleg másik tipusokra átállhatsz initally másodpilotaként és vizsgát kell tenned? Kösz a türelmet és bocs hogy sok idöt rabolok. Most akkor szerdán "irány Darány" be Lexi-be onnan repülsz Atlantába egy A321-re?@@bountyflyer
@bountyflyer
@bountyflyer 5 ай бұрын
@@pbuchmu63 minden repülőre külön kell típus vizsga. A mi cégünknek csak A320 A321 van amiket ugyan avval a tipusvizsgával lehet vezetni. A Boeing nem rossz repülő csak más. Azt lehet igazából vezetni. Lexingtonból potyautasként megyek Atlantába mert ott van a bázisom. Kimegyek a reptérre, feliratkozok azt ha van hely felülhetek…
@pbuchmu63
@pbuchmu63 5 ай бұрын
miután nem láttam egy csomó videodat, nem tudom hogy akkor melyik gépekre van tipusvizsgád, és melyikre szándékozol esetleg még plus csinálni, bár ha jól számolok 50 körül taposod, mikor van a kötelezö nyugdijazás, kvázi hány éves korig reülhetsz ? megérné - e a hátralévö idöre több vizsga? @@bountyflyer
@bountyflyer
@bountyflyer 5 ай бұрын
@@pbuchmu63 EMB-145 és A320 családra van típusvizsgám. Volt videóm az 50-.ik szülinapomról ami tavaly nyáron volt. Nem szeretnék újabb repülőt megtanulni. Ha kapunk orvosit 65 éves korig lehet repülni airliner-t
@tiborsterszky2452
@tiborsterszky2452 10 ай бұрын
Sokol rádió működik?????
@bountyflyer
@bountyflyer 10 ай бұрын
IGEN!
@FishingForever63
@FishingForever63 10 ай бұрын
Diszpécser😉😊Jó film lett élvezettel hallgattam!😉
@Waranus36
@Waranus36 10 ай бұрын
Nálunk diszpancsernek hívtak a sofőrök.
@bountyflyer
@bountyflyer 10 ай бұрын
Ő az aki nézi az időjárást és kapcsolatban van mindenkivel.
@FishingForever63
@FishingForever63 10 ай бұрын
@@bountyflyerÉn úgy halottam diszpácsernek ejtetted😁csak segíteni akartam a helyes kiejtésben😊
@bountyflyer
@bountyflyer 10 ай бұрын
@@FishingForever63 sose fogok megtanulni Magyarul már😅
@FishingForever63
@FishingForever63 10 ай бұрын
@@bountyflyer teljesen jo ez a szint. Szeretem amikor az alkatrészek nevét a nyavalya szóval helyettesíted, meg a na minegy is😅
@Devidzon
@Devidzon 9 ай бұрын
Turbinalapát a szó amit kerestél.
@bountyflyer
@bountyflyer 9 ай бұрын
Turbinalapát! Köszönöm!
10 ай бұрын
Nekem ezek a sztorik is nagyon tetszenek, tudom ezt megélni nem túl jó, de nagyon sokat elárul egy repülés viszontagságairól és a pilóták életéről és annak nem túl rózsás oldaláról.
@bountyflyer
@bountyflyer 10 ай бұрын
Köszi! Én nem fogalmaznék úgy hogy ez a nem túl rózsás oldal. Inkább büszke vagyok rá hogy sikerült. Kétszer is! A nem túl rózsás az lesz amikor egész éjjel meló van majd be érek éjszaka 3 ra majd várnom kell a reggeli 7 órás járatra hogy haza jussak.😅 De nagyon örülök hogy tetszett és köszi hogy írtál!
@Sanyi1978
@Sanyi1978 10 ай бұрын
Akkor a repülés sem működik jobban mint bármi más - elmebaj!
@bountyflyer
@bountyflyer 10 ай бұрын
Így is lehet fogalmazni. De rengetegszer semmi sem történik amiről meg soha senki sem beszél.
@ferencpalfi4450
@ferencpalfi4450 10 ай бұрын
A Prigozsin is Embraert-t repült
@bountyflyer
@bountyflyer 10 ай бұрын
Igen, pont ilyet.
@ferencpalfi4450
@ferencpalfi4450 10 ай бұрын
Még jó hogy nem dolgoztál neki, mert az ő gépének minkét hajtóműve leállt.
@bountyflyer
@bountyflyer 10 ай бұрын
@@ferencpalfi4450 ez így ebben a formában nem pontos. Az egyik vissza ment alapjáratra majd használható lett volna de nem próbálták meg előre tolni a kart. Jó döntést hozott, és baromi szerencséje volt hogy épp aznap tiszta volt az idő. Utólag nagyon könnyű okosnak lenni. (Ezt magamra értem)
@pbuchmu63
@pbuchmu63 5 ай бұрын
a potenciális lift up weight egy igen fontos és döntö adat a gépeknél. Ezért -szerintem- talán arra kellene menni, hogy elterjedjen az air refueling a polgári repülésben is. Amikor ezt felvetem sokan jajonganak, hogy igy meg ugy, ez nem megy... - de miért is nem? Ha másért nem egy option lehetne, amikor a pilota kiszámitja az üzemanyagot, felveszi a pluszt, az biza néha a plus sem elég és alternative repterekre küldik, ahol sokszor éppen hogy elég marad és le tud szállni.... félelmetes sztorikat olvasok erröl.. De OK, nem mindjárt a felszállás után tankoljon meg, hanem amikor már tuti hogy minden jol müködik, -- gondoljunk bele, hogy a sokszáz tonnát jelentö fuel helyett terhet vagy plusz utasokat is vihetne....
@bountyflyer
@bountyflyer 5 ай бұрын
Ez mind ok, de nekem csak egy kérdésem van. Ki fog ezért fizetni?! Ha már pár centtel olcsóbb az üzemanyag ott ahonnét elindulunk jól tele rakjuk a gépet amikor elindulunk hogy ne kelljen majd ott venni. Ennek is ára van mert extra súly. Ezt nagyon pontosan ki szoktak számolni hogy megéri e. Minden centért megy a harc. A pilóta nem számol semmit a load planning does.
@pbuchmu63
@pbuchmu63 5 ай бұрын
kösz értem. @@bountyflyer
@jozsefvizin2075
@jozsefvizin2075 10 ай бұрын
A piløtåkat ellenorzi valaki a repulés elott?mint mondjuk a Måv-nål alkoholszonda meg engedélyek?
@bountyflyer
@bountyflyer 10 ай бұрын
Nem. Nekünk az állam ad random szondát és pisi tesztet. A csomag átvilágítók (TSA) viszont mindig szagolgatnak hátha valakit elkapnak. A munkájukat meg hanyagolják.
@sandorhogye1477
@sandorhogye1477 10 ай бұрын
Szia nagyon jó volt a videó,nem irigyellek az izgalmakért de nem szerettem volna átélni,ezért maradok inkább a kocsiknál.Bár szeretek repülni is..
@bountyflyer
@bountyflyer 10 ай бұрын
Így vissza gondolva tök jól sikerült. De értem amit írsz!
@ISimi-uf4yz
@ISimi-uf4yz 10 ай бұрын
A Fater ilyenkor mondta, hogy ideje egyet cigizni és utána már lehűlt annyira, hogy már beindult. Nálam a Trabi sokszor megszorult.
@bountyflyer
@bountyflyer 10 ай бұрын
Érdekes!
@belakovacs7639
@belakovacs7639 10 ай бұрын
Na most már értem, miért írtad a szimulációs gyakorlatnál, hogy nem stresszel a pilóta, teszi a kézikönyv szerinti checklist-et. Te többet repültél egy hajtóművel, mint kettővel 😅
@bountyflyer
@bountyflyer 10 ай бұрын
A QRH (vagyis a kézikönyv) nagyon fontos mert igen átgondolt megoldásokat ad olyan alkalomkor amikor nehezen látni az összes részletet. A mostani repülőn ez még tovább lett fejlesztve mert a repülőnek nemcsak egy “kézikönyve” van hanem saját maga is ad megoldási ajánlatokat az adatok alapján.
@pbuchmu63
@pbuchmu63 5 ай бұрын
Most akkor "kiaggodtuk" magunkat, maradt csak az ingázás Cincinatiba, és hogy oda ne libazargatóval járjál. Egyrészt a biztonság ( már emlitettem a nehéz biztonságos auto stb..) másrészt a kényelem, tehát te nagyon is megérdemled hogy luxus kényelem kocsival járj. Persze bagoly mondja a verébnek, én ugyanilyen voltam, (hiába fiatalság-bohoság ugye ) Én Ford Festivával jártam New Yorkot naponta, hétvégeken is .... Hershey.böl.... Tehát én nagyon örülnék ha a versenyteknöst választanád. Gondolom a páncélja miatt nevezted el teknösnek......
@bountyflyer
@bountyflyer 5 ай бұрын
Az autó választásról lesz majd egy program. Én nem érzem azt hogy bármit is megérdemelnék. Napi 200 mérföld lesz az oda-vissza munkába járás. A verseny teknős azért teknős mert kb olyan gyors is. Majd csak Májustól leszek CVG ben…
@gellerthollosy
@gellerthollosy 10 ай бұрын
Lenyűgözött ez a videód. De azért a háttérben a Sokol rádió se mai darab. Működik még? Ez enyém igen.
@bountyflyer
@bountyflyer 10 ай бұрын
Haha! Neked raktam oda🤣 itt nem “hall” semmit… de működik!
@cszsiros
@cszsiros 10 ай бұрын
Szia! Nem semmi sztorijaid vannak, azert az elsőből komolyabb dolog is lehetett volna ha bármit is eltalál, a masodiknal meg már rutinból csinaltad! Remélem a RR átírta a hajtómű kézikönyvét.
@bountyflyer
@bountyflyer 10 ай бұрын
Köszi! A RR nak nem sok köze volt a dologhoz. A (már nem létező) cég csinálta a könyvet. Rengeteg storym van, majd jönnek lassan🤣😅
@ISimi-uf4yz
@ISimi-uf4yz 10 ай бұрын
Mennyivel jobb egy Trabi v. Barkas! nem kell az olajnyomást figyelni és ha leáll elég egy cigiszünet és már minden rendben.😉😆😆😆😆😆
@bountyflyer
@bountyflyer 10 ай бұрын
Haha! De a motor azokon is be tud sülni🤣 meg ráznak is….
@tamastuske7448
@tamastuske7448 10 ай бұрын
sugárhajtású bicikli besz#&@ok
@bountyflyer
@bountyflyer 10 ай бұрын
NA VÉGRE VALAKINEK FELTŰNT!!!! Te nyertél!🤣😅
Gyertek velem melózni
53:49
bountyflyer
Рет қаралды 17 М.
Sörözzünk a Ricky-nél
32:27
bountyflyer
Рет қаралды 10 М.
Heartwarming Unity at School Event #shorts
00:19
Fabiosa Stories
Рет қаралды 23 МЛН
Best Toilet Gadgets and #Hacks you must try!!💩💩
00:49
Poly Holy Yow
Рет қаралды 18 МЛН
Задержи дыхание дольше всех!
00:42
Аришнев
Рет қаралды 3,6 МЛН
Clown takes blame for missing candy 🍬🤣 #shorts
00:49
Yoeslan
Рет қаралды 42 МЛН
Kentucky veterán börze félmillió négyzetméteren
35:19
bountyflyer
Рет қаралды 9 М.
Kerékcsere az éjszaka közepén
43:56
bountyflyer
Рет қаралды 9 М.
B.Ú.É.K. Mindenkinek! Good bye 2023
27:23
bountyflyer
Рет қаралды 8 М.
Autó pakli keverés
1:03:13
bountyflyer
Рет қаралды 24 М.
Szerdai repülés a víz alatt
50:26
bountyflyer
Рет қаралды 14 М.
ДПС и ЭЛЕКТРОМОТОЦИКЛ 😨🫣 до конца
0:33
ELECTRON motors
Рет қаралды 1,6 МЛН
Почему ГОНОЧНЫЕ ТРЕКИ бывают ЛИПКИЕ?
0:23
ЛАЙФСТОРИ
Рет қаралды 1,4 МЛН
BYD Automobile Dynasty BYD Han Tang is impressive
0:16
Special Effects Funny 44
Рет қаралды 19 МЛН
Togg vs Colt Czt #araba #automobile #arabalar #car #fast #roll #drag
0:28
Не хватило бензина встал на трассе
1:01
чоооооооооооооо
Рет қаралды 2,9 МЛН