Köszönjük a kiváló tartalmat! Az összes Novoth Tibi videót többször is visszanézem olyan érdekes. Pedig távol áll a foglalkozásomtól.
@repaircorner33223 жыл бұрын
A régi Baleno-ban a 0,4mm-es hézagmérő befért a dugattyú mellé, de a hengerfalon még látszott a gyári hónolás (egyáltalán nem volt kopott, csak a dugattyú átmérője fogyott el kicsit). Az óra szerint 200ezer körül volt benne, de szerintem valójában legalább 2x ennyi. Nyilván egy régi 16 éves Baleno nem ért többet 250k-nál, mivel a rozsda szétrágta a bölcsőt is meg a küszöböt, mivel törve lehetett korábban, így szóba sem került a motorfelújítás. - A kompresszió mérés teljesen rendben volt és az olajat is csak a szelepszáraknál engedte egy kicsit (ezért szedtem szét anno, mert indításkor füstfelhőt produkált). Kapott új szelepszár szimeringeket, tömítéseket, le lett vakarva a szelepekről a lerakódás, majd összecsiszolva és ment tovább minden gond nélkül. Ezután nem füstölt és 5-5,5Literes fogyasztása volt, olajból meg semennyi. Sosem hagyott ott sehol, pedig 400km-es etapokra volt használva :). - Amikor apám meglátta, hogy a motortérben állok a hűtő helyén és épp leszedtem a hengerfejet, eléggé kétségbe volt esve, hogy "ebből lesz még autó"? (Első autóm volt, előtte Trabantom volt, az meg köztudottan csak "kocsi" :) ) Végül később a rozsda miatt adtam el mélyen áron alul... Utána vettem egy gömbölyű Swiftet, amin csak ABS gyűrűt kellett egyszer cserélnem, mert elrepedt. Más gond nem volt vele... Jó, hogy ismét vannak motorfelújítós videók. Már vártam. Egy kicsit elfog a nosztalgia :).
@csabatheboss3 жыл бұрын
Hogy tudtál 5-6l között autózni? Volt egy ignisünk ami új korában sem ment 7l alá inkább 8l.
@repaircorner33223 жыл бұрын
@@csabatheboss A bátyám Ignisével is elmentem 6L-el :). Egyszerű az oka, többnyire motorfékkel lassítok, betartom a követési távolságot és a KRESZ szabályokat. 90% főút 90-es tempóval. A Baleno meg sokkal áramvonalasabb az Ignisnél. - A másik: hosszú etapokat mentem, ami szintén jót tesz a fogyasztásnak (400km egyszerre).Mindig teletankoltam és kiszámoltam a pontos fogyasztást egy EXCEL tábla segítségével. - A harmadik: Minőségi olajat használtam (5W30, vagy 0W30 legalább félszintetikus) Remélem tudtam segíteni.
@madogery3 жыл бұрын
De csodalatos jarmu! 🤗 Mit kaphatott ez a szerencsetlen az elmult 30 evben, abba belegondolni sem merek. Ahogy Göbi-Mester irta anno a Xedos donorautos cikkben: “a minoseg megmutatkozik meg a poklot megjart jarmuvekben is...” Mellesleg, sztem a Toyotas kozosseg 2 perc alatt kerit hozza alkatreszt/forrast, ha latja a videot. 😎
@belatoth41703 жыл бұрын
Az egyel újabbhoz ezek szerint időben be tárazott haver. Már csak a tetőantennát kellene javítani, mert rá esett az autó :D
@ferencbujka56223 жыл бұрын
Nagyon jó videó volt várom a folytatás!! Remélem végig követhető lesz az egész motor felújítás!!
@gefuzo3 жыл бұрын
"nem annyira fasza" :D :D Imadom Tibit !!!
@dzsiniusz913 жыл бұрын
Pont ma jutott eszembe, hogy milyen rég volt Tibi műhelye... Lehetne minden héten valami szösszenet :D
@istvanszep86783 жыл бұрын
Támogatom az ötletet
@KőváriDávid_853 жыл бұрын
Egyetértek
@andrasaranyi42293 жыл бұрын
Norbert Rózsa Ez a Tibi kúrvára tud és halál precíz. Én a hallgatózásnál csak a fonendoszkópot vagy a srófhúzót hiányoltam.
@FabianAdrian13 жыл бұрын
Na ilyen videókat bármikor...!!! 10/10
@gergelycsonka35093 жыл бұрын
Repülőgép-szerelőként nálunk is rutin eljárás a differenciál-kompresszió mérés. Nálunk két mérőóra van, az egyiket 80 psi-ig tekerjük, míg a másikon látjuk a hengerben lévő tényleges nyomást. A kettőt összehasonlítva tudunk következtetni a motor állapotára. A Lycoming motorok viszonylag jók, 75-80 psi-t tudnak, míg a Continental motorok hajlamosak elengedni magukat, és nem ritka a 60-65 psi. Viszont annyira primitív motorok, hogy ezzel is vígan elmennek. Mikor ennél is alacsonyabb értéket mérünk, akkor jön a hengerhúzás, szeleptisztítás és csiszolás, a legtöbb esetben ez megoldja a problémát.
@kalmanh.56103 жыл бұрын
Akkor a Lycoming jobb motortípus?
@gergelycsonka35093 жыл бұрын
@@kalmanh.5610 ezt nem feltétlenül jelenteném ki ennyire határozottan. Millió variánsa van mindkét típusnak, és mindegyiknek megvan a maga előnye és hátránya. A tény, hogy az alap konstrukció a második világháború idejéből származik mindkét motor esetén, és a mai napig gyártják mindkettőt, szerintem önmagáért beszél.
@kalmanh.56103 жыл бұрын
@@gergelycsonka3509 Az én Rotax 503 2V-m se az a mai technika, de a kategóriájában talán a leegyszerűbb, és megbízható (relatíve).
@gergelycsonka35093 жыл бұрын
@@kalmanh.5610 Rotaxhoz még személyesen nem volt szerencsém, de dolgoztam olyan helyen, ahol voltak velünk a hangárban ultrakönnyű gépek. A szerelőjük sokat mesélt róluk, és az alapján a Rotax egy svájci óra a nagyokhoz képest 😁
@kalmanh.56103 жыл бұрын
@@gergelycsonka3509 A rotax egy luxuskurva, (akarom mondani: Modell) sokat kér és minimálisat ad.
@corres783 жыл бұрын
27:54 - 28:04 kínosan hosszú szerelmes pillantás :D
@francovictor68133 жыл бұрын
lényegében egy coming-out :)
@gaborbodo89603 жыл бұрын
Miket ki nem szúrtok... 🤣😂🤣😂🤣😂
@guitargabor93 жыл бұрын
Szép pillanat 😂😂😂😂😂
@davidszekely15123 жыл бұрын
Amikor már a Celica helyett is Ceciliát olvasol....
@FerencHarcos3 жыл бұрын
Sziasztok. Nekem is ilyen volt 92 es 3S-GE motorral. Elso Magyar tulaj voltam, imadtam az autot es tobb mint 300e km en hu tarsam volt. a 2000 es evek elejen csaj magnes volt :)! 2011 ben adtam el Budapestre, az arabol fedeztem a kanadai rep jegyunket harmunknak. Pecsett a Kiss Erno nagy tudora ennek az autonak mint szerelo es anno versenyeztek is vele a Rangaval.
@VPK9113 жыл бұрын
Gondolom nálad nem volt sok gond vele !!?? Nekem is volt 2 db. Az egyik egy sima 1.6 sti, az EFI motoros volt, a másik viszont egy igazi gyöngyszem volt. Egy Carlos !! :) Annyi csajom azóta sem volt. Mindegyiket lehetett gyilkolászni mert bírta !! Nálam csak olaj, fék, gumi fogyott. Azon kívül semmi. Az 1.6 300 felett volt kmben. Egy gramm olajat nem evett. A Carlos 180 körül került hozzám. De az is csak 1-2 decit nyelt el egy 7-8000 km-es olajcserén !! A mai napig bánom hogy eladtam !! Az ráadásul kegyetlenül ment. kicsit feljebb volt a turbo nyomás, meg meg volt írva. 280-290 LE között tudott 99-es benzinnel.
@huntakashi69613 жыл бұрын
Egy nagyon hasznos fejlesztés nyomásveszteség mérőhöz. Egy füstgenerátor beépítése a rendszerbe, ami ~1 : 10 arányban keveredik a tisztalevegővel, így könnyen észlelhető a levegőszökésének pontos helye, de nem teszi kaotikusa a hibafeltárást. Gyorsabb tőle a folyamat és pontosabb is, hiszen kvázi a hiba magát tárja fel
@sandordobradi92263 жыл бұрын
Mikor láthatjuk már végre a 2.részt a gépműhelyből.Nagyon kíváncsi vagyok rá.
@tibike1013 жыл бұрын
Remèlem mutattok majd kimaradt jeleneteket. Múltkor 3szor nèztem meg egymás után annyira tetszett. 🙂
@silamarie44063 жыл бұрын
Papptibi nagyon ganxtán néz ki az új szakállal.
@ilikethestock17423 жыл бұрын
Nagyon strici
@Zozz893 жыл бұрын
Most még inkább alkesz feje van...
@ghosty05283 жыл бұрын
@@Zozz89 csak olyan, mint egy lecsuszott, telepi alkesz aki reggel az építkezésre már bebaszva megy inni
@bajkonurr3 жыл бұрын
Érdekes volt. Várjuk a következő részt! 👍🙋♂️
@Cyberboy423 жыл бұрын
1990-ben a Skoda 120MB-ből csak úgy fordultál az ilyen 156 lóerős Toyota után, hogy "majd egyszer" ha beledöglesz is.... :)
@atkolantos3 жыл бұрын
Bizony ám, nagyon igazad van! Ezért nem is csoda, hogy a kommunista diktatúra által a minőségi termékektől megfosztott emberek úgy repültek rá a '90 után behozott nyugati autókra, mint két hete nem evett ember a száraz kenyérre. Gyakorlatilag minden nyugati lomot el lehetett adni mert azok még romjaikban is százszor különbek voltak mint a komcsi ipar remekei. Nekünk akkoriban a családban lévő sorhatos 3-as BMW hipertérugrás volt minden téren.
@zoltanpetern.90453 жыл бұрын
Mennyibe kerül egy ilyen manőver ? Alkatrészek nélkül érdekelne leginkább.
@bajkonurr3 жыл бұрын
Nem lesz olcsó....😬 De legalább nem fölöslegesen fogja a tulaj kifizetni....
@istvanvarju11343 жыл бұрын
Ott van a honlapján. 10.000+áfa/óra. Egy motorfelújítás meg biztosan több tucat óra. Lehet számolni.
@david.foldvari3 жыл бұрын
@@istvanvarju1134 Csak hozzávetőlegesen. Egy kommersz 1AZ-FSE motornak csak a gépmunkája 400ezer, addig a pontig, hogy visszakapod az összefűzött blokkot. Erre még keresel egy szerelőt, aki össze is rakja neked óránként legjobb esetben is 6, de inkább 8 vagy 10 ezerért... 600-800eFt egy alap motor ilyen szintű felújítása. A 3S-GE motor pedig ritka, és az alkatrész szintén az hozzá, nem is nagyon van, de ez el is hangzott... Olyan 800e-1mFt-ra legalább számolhat a tulaj, mire ebből újra fasza autó lesz.
@istvanvarju11343 жыл бұрын
@@david.foldvari Köszi. Én mondjuk tisztában vagyok ezekkel, biztosan sokak nem.
@losistvan3 жыл бұрын
@@david.foldvari aztahmva! 😮
@szzsoltszakalmetal3 жыл бұрын
Nagyon erdekes resz volt! Varjuk a kovetkezot ! ;)
@kanyasi.01473 жыл бұрын
Gratulálok. Hogy egy hideg autot tiltasig porgettek. Igazi autószerelők vagytok, grat. De amúgy egy gyönyörű és legendás autó, elkepesztő tuning potenciállal
@haewien3 жыл бұрын
gatya motornál nem mindegy?
@tamaspugner18083 жыл бұрын
Az auto a tulajdonos szive csucske, de meg nem tudtam szamolni hany helyen rohad, a motorburkolatot megette a nyest, a felni csavar takaro hianyzik stb...az az auto ami egy tulajnak a szive csucske az nem igy nez ki.
@Bob.Seishin3 жыл бұрын
de igen ha nem milliárdos....
@Zoli88053 жыл бұрын
de igen ha most kezdi a projectet
@tamaspugner18083 жыл бұрын
Az is lehet...
@atkolantos3 жыл бұрын
Én egyszer vettem egy ordenáré paraszthangú sportkidörrentős, telematricázott, sötétített üveges hülyegyerek autót és amíg el nem jutottam a kipufogószervízig, pont ezen gondolkoztam amit te is mondasz. Hogy engem néz - le - mindenki és csóválja a fejét, hogy mekkora tróger vagyok.
@jozsefegry43163 жыл бұрын
Tetszett a videó. Várom a következő részt.
@4dMiNi5Tr4t0r3 жыл бұрын
Szegény első-második generációs 3SGE-k a leggondosabb tulaj mellett is lecsapágyasodnak a szar olajozó rendszer miatt. Egy 3gen vagy annál újabb meg elmegy bármeddig :). Vegyen bele egy olyat a tulaj, ugyanaz a motor csak rendesen megcsinálva, jobban jár szerintem :)
@pomajzsolt43633 жыл бұрын
21:20 Ezek a mai autószerelők már csak a laptopot nyomkodják :DDD
@catcharmy44263 жыл бұрын
Azzal nem is lenne baj! Az a baj amikor még azt sem csinálják!!
@856Arsenal3 жыл бұрын
Mindenképp legyen majd kimaradt jelenetek rész is.
@illaberek3 жыл бұрын
Novoth "Attenborough" Tibi
@kozodsemmi94563 жыл бұрын
Hol található a 2. rész?
@kristofkocsis97163 жыл бұрын
Kíváncsi vagyok a végeredményre. Engem úgy tájékoztattak, hogy ennek a főtengelyét nem lehet javítani. Én az ügyfél helyében beledobnék egy 175 lovas 3sge motort.
@tamaskovacs47913 жыл бұрын
Ha nincs még dugattyú/gyűrű: nekem az NPR bevált. Civic motor felújításához a normál (nem a kis, vagy a nagy kompressziójú) túlméretes viszonylag olcsó volt. A felújítás óta 136 ezret futott, főleg tartós, viszonylag nagy tempójú autópálya használat mellett. Eddig jó erőben van a motor, minimális - szerintem a km állásnak, és a használatnak megfelelő - olajfogyasztással.
@rotaryhungary3 жыл бұрын
Na az NPR az igazi hulladék fos, soha többet. Volt olyan Honda D16Z6 dugószett, aminél a bázisfelületek között 0,5 mm különbség volt, ezért a dugattyúk kiállása sem volt egyforma, amitől értelemszerűen eltérő lesz a kompresszióviszony és a préssáv a hengerek között, a dugattyúk tömegéről nem is beszélve. Nem kevés gépmunkával egy régi szaki megmentette nekem, de alapvetően kuka, ha ilyen hibájuk van. Illetve dohányosok hamutartójának még jó lehet.
@ispapp3 жыл бұрын
Mi lett a motor sorsa?
@peterfabian21583 жыл бұрын
Apamnal volt egy 1.6os 4afe nehany hetig. Akkor szerettem bele 14 evesen a formaba. 10 eve 29 evesen lett egy wide body gt4. Nem Carlos. Azok mar akkor is nagyon dragak voltak. Volt vagy 20 autom az elmult 15 evben. Az st185 az egyetlen amit nagyon megbantam, hogy eladtam.
@DANIMOCO3 жыл бұрын
24:27 Az autószerelő fb csoportból idézve, ezt is megáldotta a pasztás ember... De legalább nem piros.
@csabavajda63943 жыл бұрын
Sziasztok. Tibi egy kérdésem lenne hozzád az emelő amit a Celica alatt használsz bevált nálatok? Tervezgetek egy új műhelyt és az egyik forgalmazó nem hagy békén az ollós emelőjével. A gáz az, hogy tetszik is az emelő de annyiba kerül amiért nem szívesen kerülgetném ha mégsem válna be. Előre is köszönöm a segítséged.
@novothauto61843 жыл бұрын
Szia nekem bevált.
@marton.molnar3 жыл бұрын
Szia Tibi, a videóban szereplő hengerveszteség mérő típusát megtudod adni?
@novothauto61843 жыл бұрын
Leitenberger
@sandorkiss87573 жыл бұрын
Elfogadnám ma is nagyon király autó !
@tamasimrei5823 Жыл бұрын
A veszteség mérés eredmény biztos, hogy 23%? Én úgy láttam, hogy 14-15%...
@adamcsore75533 жыл бұрын
Nekem is volt egy ilyen gyönyörûségem, mai szemmel is egy páratlan autò. Én anno úgy orvosolotam a motorproblémát ami nàlam 256000km-nél jelentkezett, hogy beraktam egy 3vzfe camry motort! Akkor úgy éreztem hogy màs dimenziòba lépett az autò!
@Gy.-Balint3 жыл бұрын
Szerintem RMS Geri tutti tud hozzá alkatrészt ;) Bár mire mi ezt nézzük gyanítom, hogy az autó már rég készen van .
@novothauto61843 жыл бұрын
Nincsen.
@novothauto61843 жыл бұрын
Úgy értem nincs még készen.
@gaborb3 жыл бұрын
Csak nehogy valami tuning szar legyen ;)
@Gy.-Balint3 жыл бұрын
@@novothauto6184 ha még nincs hozzá alkatrész tényleg érdemes rákérdezni. Az én autómhoz is csak nála voltak dugattyúk készleten az egész országban. Ráadásul köztudottan toyota Fan.
@kefete3 жыл бұрын
@@novothauto6184 Én a Hondám (autó) motorját újítottam fel, és a Szakál Metal-nál valami Rover motorhoz való dugattyúgyűrűt nyomoztak ki (minden méretben stimmelt), és azt szereltem be. Vígan megy vele azóta is. Hozzátartozik, hogy egy időben a Honda és a Rover közeli viszonyban voltak.
@ekogreg3 жыл бұрын
Belépő kérdés: számolja össze hány Prince motoros autó áll éppen Tibinél javításon. :D
@PapyzZz3 жыл бұрын
Valaki javítson ki ha rosszul rémlik, de a régebbi részek nem egy bosch illetőségű szervizben forogtak?
@novothauto61843 жыл бұрын
Át lett ütve a fal, ez az oldal eneosos
@zsoltzombory85533 жыл бұрын
Melyik a legértékesebb fém a világon? 1. Arany? 2. Platina? .... // F@szt!.................az a pár gramm vas, ami pl ebből a motorból hiányzik.
@patrick90273 жыл бұрын
Csak rá kell rakni egy Smoke & Charm matricát és kész is 😂
@josephborbely16143 жыл бұрын
Kivancsi vagyok,hogy egy ilyen javitas mennyibe kerul? Regi kozmondas,hogy miert van ertelme javitani ott,ahol minden rossz? Mennyit er egy ilyen regi auto???
@zoltankiss80523 жыл бұрын
Külföldi autós sorozatokban sokszor feltüntetik az árakat (anyag / munka). Itt is jó lenne!
@novothauto61843 жыл бұрын
Sajnos ez egy belföldi sorozat.
@Futyi-l9k3 жыл бұрын
Lesheted. :D
@user-no7lp4yj9u2 жыл бұрын
Kétségtelenül hozzáértő riporter úr mindenképp szükséges Tibi mellé?
@robertivan59082 жыл бұрын
Igen
@robertkeri14213 жыл бұрын
Azért lehet gratulálni annak is, aki egy 3S-GE Toyota motort így képes volt legyalázni. Ez a motor még abból a korból való, amikor a Toyota az örökkévalóságnak gyártotta a motorjait! 4A-FE motor és társai korából. Legendásan megbízható gépek voltak... Hát igen, a gondos japán mérnökök nem kalkuláltak a magyar “mesterekkel”.... 😅
@dekacster2 жыл бұрын
most néztem amayamán fűzött short block van 2800 dodóért és csak gyűrűszett :O majdnem megéri st202ből egy moci, mert ahhoz most még minden van. hát vagy k20 illegálba :D
@jaradidaniel3 жыл бұрын
Nagyon jó videó,mikor lesz folyt. köv?
@rigofutty51723 жыл бұрын
sok-sok Tibi műhelye részt!
@laszlokazup51293 жыл бұрын
Akkor az enyém még Tibi szerint is jó motor :) Ugyanilyen műszerrel mértünk most rajta nyomásveszteséget, 2-3% között volt mind a négy henger. 2004-es 1.6 benzines Focus, 277ezer kilométeres futással.
@laszlokazup51293 жыл бұрын
És ez nem az a 277ezer km, ami egy üzletkötőnek 3-4 év alatt összejön stabil 130-as pályázással, hanem 17 hosszú év gyümölcse, (alattam legalábbis, ami 5 év) vegyesen, kb egyformán város-országút-pálya. Bár az utóbbi egy évben a városi közlekedés volt túlsúlyban.
@SenkiAlfonz3 жыл бұрын
Ha en lennek a tulaj, azert itt azt mondanam a BECSULETESNEPPERNEK, hogy a mobile-n talalhato par 2-3000 eurosbol hozz mar egyet.... Problem solved. Ertem en, hogy szakmunka, de a matek..... Ez mar nem gazdasagi total kar, ennyi erovel szorhatna a tulaj a penzt az erkelyrol (vagy leghajorol :) ) szerteszejjel :D
@atkolantos3 жыл бұрын
Miért is? Egyszer rendbe kell tenni egy ilyen autót 2-3 millió forintért, utána hosszú évekig lesz egy bátran használható, újszerű tulajdonságokkal rendelkező 30 éves időkapszula.
@SenkiAlfonz3 жыл бұрын
@@atkolantos mert egy jo(remek!) donor EREDETI allapotban kerul annyiba, mint a motort itt visszaimadkozni a sirbol
@atkolantos3 жыл бұрын
@@SenkiAlfonz Azért ki ne találd már, hogy szakműhelyben ÚJ alkatrészekkel felújított, nagyrészt új (vagy minimum revíziózott használt) alkatrészeket tartalmazó, kvázi 0 km-es motor az rosszabb, mint egy németben ki tudja hány török csizma által széttaposott x százezer km-t futott 30 éves bizonytalan valami. Amúgy a cseremotor sem magától ugrik bele az autóba, azt is valakinek össze kell játszani, elintézni a papírokat stb. Értem, hogy ez a drágább megoldás, de bontott ismeretlen motort maximum eladásra szoktak bedobni, nem hosszútávra megtartós élményautóban. +1 veteránautóknál mindig az a legértékesebb, amelyikben még az eredeti alváz- és motorszám van. Értéknövekedésnél nem utolsó szempont.
@SenkiAlfonz3 жыл бұрын
@@atkolantos 2-3000 euroert elso gazdas Celicat veszel. Ez is egy velemeny! De az biztos, hogy ez az auto meg sok-sok penzt el fog nyelni addig - es sosem fog annyit erni. De majd valaki jol jar vele. :)
@SenkiAlfonz3 жыл бұрын
@@sandorvas3685 mondjuk azt, aki felfogta a komment elso felet: "Ha en lennek a tulaj...."
@BaloBArna3 жыл бұрын
Cecília projectnek olvastam 😂
@novothauto61843 жыл бұрын
Van az a pénz...
@norbertdudas86863 жыл бұрын
ez a csávó ( Novoth) egy kibaszott géniusz, egy zseni :D
@catcharmy44263 жыл бұрын
Egy kellő tudással, tapasztalattal rendelkező autószerelő. Ritka mint a fehérholló
@novothauto61843 жыл бұрын
Ezek a dolgok mind benne vannak 1-3 osztalyos autószerelő ipartanhallgató könyvekben, de köszönöm!
@ast55153 жыл бұрын
Minden szervizben triviálisnak kéne lenni hogy van egy ilyen ember. Csak sajnos nincs...
@lela87143 жыл бұрын
Ez pont olyan, hogy el lehet végezni bármely szakmát kettessel is és szakmai alázattal kitűnővel is. Így bízzál meg a kezelőorvosodban...
@Ferruccio0013 жыл бұрын
@@ast5515 Azt gondolom, hogy bármilyen szakmában az ilyen hozzáállás kellene, hogy legyen az alap. Ez több, mint tankönyv, ehhez a szinthez az kevés.
@Nevia5553 жыл бұрын
Eddig kétszer találtam motortömítő pasztát a hengerfejtömítésbe akadva, mindkettőnél a 2-3-as henger közé a vízjáratba szorulva. A formája és mérete alapján a vízpumpa házának felrakásakor használt paszta benyomódásából származott. VW ős 1.9 TDI és 1.8 benzin 2000 előttről.
@tukizoli143 жыл бұрын
nekünk egy csodás szerelőnek köszönhetően a puntoba szívta fel hasonlóan a tömítő pasztát az olajpumpa és kis idő múlva motor kuka is lett... pontosan már nem emlékszem mi lett oda nagyon de motorcsere lett belőle...
@Futyi-l9k3 жыл бұрын
Normális tömítést nem kell pasztázni +--ban. Soha nem szoktam, soha nem eresztett.
@joco813 жыл бұрын
@@Futyi-l9k Soha nem értettem ezt a pasztamániát. Van aki a hengerfej tömítés alá is tesz :(
@vagyokaki33903 жыл бұрын
Sok esetben tömítőpaszta maradvány nélkül is eltömődik az olajpumpa szűrője, mivel a lerakódott kokszot a teknőben maga köré gyűjti, de egy karter sérülés után is megeshet ugyan ez a hiba ("dugulás"). A paszta maradványok legtöbb esetben nem összeszereléskor keletkeznek hanem szétszedéskor és a tömítendő felületekről való eltávolításkor potyognak a motorba. Ez sokszor a nem körültekintő szerelés eredménye...
@Bob.Seishin3 жыл бұрын
remélem végig lessz forgatva a ajvítás és nem csak félig eljutnak vele majd tádám kész...
@TheSzaboZE3 жыл бұрын
Azért ugye nem hidegen toltátok 5-6000ig?
@spylike0693 жыл бұрын
hát ez a motor már amúgy is gyatya volt, szóval bármit is csinálhattak vele ártani már nem ártott
@keki111113 жыл бұрын
30kV-os ívfeszültség kicsit extrém volna. 9-14 kV, ha jó minden, "jó a gyújtásábra".
@nsz23023 жыл бұрын
Tobb hasonlo videot a nepnek!
@anyimegamagyi3 жыл бұрын
24:27 ITT JÁRTAK A PASZTA KIRÁLYOK-Sági auto szervíz 2021
@TheSzaboZE3 жыл бұрын
Ha ekkora a gyűrűhézag, akkor hogy nem látszott ez ennyire a nyomásmérésen?
@ortnerendre41973 жыл бұрын
Az egyik hengerben 70% volt a nyomásveszteség. A videó elejen mondta, mielőtt egyáltalán nekiálltak volna az autónak.
@TheSzaboZE3 жыл бұрын
@@ortnerendre4197 De az összes hengerben ilyen hézag volt, gondolom. :)
@ortnerendre41973 жыл бұрын
@@TheSzaboZE Kettőt mutattak a videón. Gondolom a 2.5mm-es lehetett a legroszabb henger.
@vagyokaki33903 жыл бұрын
Elő szokott fordulni, hogy kompresszió viszonylag jó, de a lehúzó és áteresztőgyűrű hézaga több milliméter, mint itt. Egyébként gyűrűzéssel többnyire meg lehetne oldani a füstölés problémáját. De az valószínű presztizs rombolás lenne. :) Szinte mindegyik olajfogyasztásos füstölésnek első sorban a nagy gyűrű kopás az oka (legalább is hasonszőrű japánoknál). Amely jelzi a nagy futásteljesítményt, kíméletlen használatot, nem megfelelő olajat/olajszintet és a többi...
@ePetike362 жыл бұрын
@@vagyokaki3390 ezt nem ertem en sem. A 0,1-0,15mm hengerkopasnal meg van hova javitani a 1,5-2,4mm gyuruhezagot. (nyilvan kopott hengernel fent mindig nagyobb lesz a gyuruhezag mint nem tolcseres hengernel, de h fent a gyari 0,4+0,15=0,55 gyuruhezag lesz meg mindig erdemi javulast hoz a jelen allapothoz es koltsegeit tekintve töredeke hengerfuras/uj dugattyu vagy perselyezes jatszamanak. Hobby auto meg megy 10ev alatt max-max-max 50ekm-t)
@DagobertHU3 жыл бұрын
ha ezt magánembernek kellene kifizetni, nincs az a pénz ami elég lenne rá
@novothauto61843 жыл бұрын
Hat ezt se az állam fizeti 😀
@atkolantos3 жыл бұрын
Ki más fizetné, mint az autó tulajdonosa?
@haewien3 жыл бұрын
Tibi, vállalhatnád a 20vt Kappa coupe-m vezérléscseréjét is ha már Ceciliázol :) Rád merném bízni.
@the_punisher013 жыл бұрын
"Ez nem olyan fasza" 😂😂😂
@baloghzsolt41123 жыл бұрын
Lehetne több videó
@ImBenny3 жыл бұрын
1:47 "ECONOMY"
@majorszabolcs79613 жыл бұрын
Annál a résznél, amikor megemlíti, hogy diákoknak órán levetítik az ő videóit kicsit felröhögtem... Ugyanis pl. fékek témakörben a srácaimnak gépemelekből én is egy féktárcsa szerelős videóját linkeltem be, példának, hogy miként is zajlik ez precízen: lsd. még a tárcsa rögzítő csavart is nyomatékra húzza, ha nem máskor, legalább a videó kedvéért! :)
@viktorkajdacsi94873 жыл бұрын
Olcsóbb lesz egy donor motort bele keresni!
@istvanvarju11343 жыл бұрын
Egy közel 30 éves autóba? A bontott motor is közel 30 éves lesz. Mit vársz egy ilyentől? Sokat ne.
@CsakVocvagentne3 жыл бұрын
Olcsóbbnak olcsóbb, de nem jobb. Az elején elmondták, hogy a szerelme a gazdájának.
@dshadow013 жыл бұрын
@@istvanvarju1134 Ez toyota motor. Tehát valószínű, hogy a bontott motor jobb vagy sokkal jobb állapotban lesz, mint ez a leélt 💩. Ezeket általában nem azért dobják el, mert szar a motor, hanem mert úgy elrohadt, hogy ki tudják dugni a lábukat az alján Flinstones módra.
@istvanvarju11343 жыл бұрын
@@dshadow01 Szoktad nézni a totalcar erőmérőt? Az öreg autók teljesítménye mindig jelentősen elmarad a névlegestől. Öreg toyota is volt nem egy. Azok sem voltak a közelében sem a gyári értéknek. Lehet, hogy szerencséd van és pont egy jó motor veszel. Lehet. De sokkal valószínűbb, hogy nem. A munkadíj meg pörög. Ha valaki hosszú távon számol érdemes megcsináltatni.
@tamaskovacs47913 жыл бұрын
Olcsóbb, ha szerencsénk van. Egy raklapos motorról annyit tudunk, amennyit az eladója állít róla. Ha nem ismerjük a tulajdonosát, az autó előéletét, akkor gyakorlatilag egy lottószelvény. Ha látjuk miből került kiépítésre, meghallgatjuk, megnézzük füstölésre, akkor már kevésbé lutri. De akkor is használt. Pár tízezer km-el oké. Csak 25-30 éves autó motorjában több lesz. Én két Civic motort vettem, mire rá kellett jönnöm, hogy hosszútávon a felújítás az olcsóbb. Pillanatnyilag nagyobb kiadás, de azt úgy lehet tekinteni, hogy az autó kapott egy nullkilométeres motort. Hozzáteszem: szakszerű motorépítés esetén!
@dominikweiss36243 жыл бұрын
Ist der Motor kalt, gib ihm sechseinhalb.
@Nihil19653 жыл бұрын
Azokat a katalizátorokat nehezebb el lopni
@gaborhajdu11043 жыл бұрын
Jaj de jó, már kellett mint egy falat kenyér!
@levaikis49853 жыл бұрын
csóró tulajt legalább az vígasztalhatta, hogy levideózták az autóját miközben megállapították, hogy kuka a motor :D
@csabatamba80813 жыл бұрын
Ha a bódé még egyben van akár még megérheti a motorját generálozni.
@gmeszi.3 жыл бұрын
Elöször azt hittem komolyan mondja hogy mérési jegyzőkönyv. 🤣
@richardrajhoczki3763 жыл бұрын
De ez a Papp Tibi, hogyan bír megjelenni ilyen ápolatlan módon egy videóba, hihetetlen
@haewien3 жыл бұрын
Megjöttek a divatmodellek :DDD Kártyalehúzó kilátszik-e amikor lehajoltok? :D