Vészák ünnepség 2024.

  Рет қаралды 1,998

A Tan Kapuja

A Tan Kapuja

Күн бұрын

A Tan Kapuja Buddhista Egyház idén is megrendezi a Buddha születése, megvilágosodása és parinirvánába távozásának ünnepét.
Az idei évben a legnagyobb buddhista ünnepet, a májusi teliholdra eső Vészákot személyes jelenlét mellett tartja meg A Tan Kapuja Buddhista Egyház, 2024. május 23-án 18 órától. Az eseményt A Tan Kapuja KZbin csatornáján is közvetítjük élőben, melyhez így bárki csatlakozhat, a világ bármely pontjáról.
A Vészák szertartáson dharmabeszédet mond: Mireisz László (A Tan Kapuja Buddhista Egyház elnöke).
A szertartás után 19 órától a Szív szútra címmel rendezett programon belül Tóthe Gabriella MA-s hallgatónk Szív szútra tánca lesz látható, majd dr. Kenéz László szervezésében a Szív szútra fog elhangzani Ázsia szent nyelvein.
Az ünnepséghez online csatlakozóknak, mielőtt leülnek a képernyő elé érdemes maguk elé készíteni egy kis Buddha szobrot, egy gyertyát (vagy mécsest) és egy füstölőt!
Szeretettel várja a közösségek gyakorlóit, minden volt és jelenlegi diákját, valamint minden kedves barátját és az érdeklődőket A Tan Kapuja Buddhista Egyház!
A Vészák szertartás után Menedékvételre kerül sor A Tan Kapuja új épületének Vadzsrajána termében (IX. ker Csengettyű u. 3. szám alatt). Erre az eseményre előzetes regisztráció szükséges.
VÉSZÁK ÜNNEPI JÓKÍVÁNSÁGOK A TAN KAPUJA GYÜLEKEZETNEK
Idén, a májusi teliholdkor ünnepeljük Sákjamuni Buddha születésének, megvilágosodásának és parinirvánájának 2568. esztendejét. Ez a buddhista világ legnagyobb ünnepe, a buddhista időszámítás évkezdete, melyen a Nagy Megvilágosodott Mester életére, a megvilágosodásának és tanításának jelentősebb mozzanataira emlékezünk meg. Ugyanakkor ez az ünnep nem csak az emlékezésé, hanem sokkal inkább tanításának a jelenben való megjelenítéséről és átéléséről szól. Ilyenkor magunk elé képzeljük a Mester tanításának és győzelmének részleteit azért, hogy még közelebb kerüljön hozzánk a Tan, és ezáltal még intenzívebben leküzdjük magunkban a szenvedéseket okozó sötét erőket. Fényes ünnep ez azoknak, akik a megvilágosodás ösvényére léptek, és azoknak is, akik megértették a szenvedések legyőzésének szükségességét.
Ebből az alkalomból kívánjuk A Tan Kapuja Gyülekezetnek, a Közösségeknek, Gyakorlóknak, Tanároknak, Tanulóknak, Munkatársaknak, valamint minden buddhista Testvérünknek, hogy olyan intenzív módon emlékezzünk a Nagy Megvilágosult Mesterre, hogy itt, a jelenben felébredjen bennünk az az erő és tudás, amely a fokozottan nehéz külső körülmények ellenére is segít minket a megvilágosodás útján. Kívánjuk továbbá azt is, hogy a Dharma Fénye oszlassa el a tudatlanság sötétjét, hogy értelmesebben és boldogabban élhessenek a lények.
Mindenkinek jó egészséget, felszabadult gyakorlást és sok szellemi élményt kívánunk a most induló buddhista évben.
Mireisz László, az ET elnöke és Cser Zoltán az Egyház igazgatója.

Пікірлер: 2
@melindamolnar5698
@melindamolnar5698 4 ай бұрын
ha jó forrást találta, akkor ez a 2568-ik év :)
@AndreaCsepe
@AndreaCsepe 4 ай бұрын
2567 évet írunk 2024-ben a hivatalos buddhista naptár szerint
Миллионер | 1 - серия
34:31
Million Show
Рет қаралды 2,2 МЛН
规则,在门里生存,出来~死亡
00:33
落魄的王子
Рет қаралды 26 МЛН
GIANT Gummy Worm Pt.6 #shorts
00:46
Mr DegrEE
Рет қаралды 105 МЛН
A buddhizmus alapjai - 1. Bevezetés a tradicionális látásmódba
1:11:18
A buddhista gyógyászat
1:54:30
Cser Zoltán
Рет қаралды 58 М.
Buddhizmus és ájurvéda 2. - Buddha élete
1:24:38
A Tan Kapuja
Рет қаралды 29 М.
2015 05 14 BPZC Qigong Dharma-beszéd
1:01:28
Chong An Sunim
Рет қаралды 51 М.
2024 09 04 Dunaszerdahely
1:21:53
Chong An Sunim
Рет қаралды 13 М.
Миллионер | 1 - серия
34:31
Million Show
Рет қаралды 2,2 МЛН