Vita Varga Judit és az ellenzék kétes ügyeiről, illetve a migrációs helyzetről / NYÍLT SISAK

  Рет қаралды 99,481

Magyar Jelen

Magyar Jelen

Күн бұрын

A legújabb adás témái:
Lemondott Varga Judit, aki a Fidesz listavezetője lesz az EP-választáson. Egyesek szerint előrelépés, míg mások szerint arcvesztés és többek között a Schadl-Völner ügy is hatással volt a döntésre.
Az Állami Számvevőszék jelentései is igazolják, hogy külföldről érkező pénzeket használtak fel a baloldali pártok kampányára.
Az Európa Tanács képviselői Európa demográfiai problémáit a betelepített migránsokkal szeretnék megoldani, a legutóbbi ülésen azt is kifejtették, hogy a sport által történő integrálásuk a legjobb megoldás lehet. A Mi Hazánk elnökének beszédét gyűlöletbeszédnek titulálták, amiben elmondta, hogy ez álomvilág, hiszen a helyzet eléggé lesújtó a déli határokon. Eközben Brüsszelben megkezdődött az állam- és kormányfők kétnapos csúcstalálkozója, az első nap középpontjában az orosz-ukrán háború és a migráció állt.
Vendégek: Kukorelly Endre (író), Schiffer András (ügyvéd), Hont András (az Átlátszó újságírója), Pityinger László (előadóművész, youtuber)
Szerkesztő-műsorvezető: Tikvicki Dóra
A témák fejezetenként:
00:00:00 - Varga Judit lemondása
00:22:30 - baloldali kampánypénzek
00:49:20 - migráció
01:01:21 - határhelyzet
#politika #vita #közélet #vélemény #kritika #Fidesz #kormány #ellenzék #márkizaypéter #karácsonygergely #orbánviktor #Magyarország #migráció #délvidék #vajdaság #határ

Пікірлер: 404
@christianlitavsky8839
@christianlitavsky8839 11 ай бұрын
Dopman - megint es mindig - mindenhez ert . Viszont en, beismerem aluliskiolazott vagyok. Ami pl abbol is latszik,h nem tudom, h hogy ertsem azt,h : "kepesseges" ? " kepesseges es mukodokepes politikus" - gondolom ha nem mukodik egy politikus,akkor elemet cserelek de azt ,h " kepesseges" most hallottam eloszor eletemben.
@deloinalain7864
@deloinalain7864 11 ай бұрын
mindenhol ezt nyomja mostanában ahol vargáról kell pofáznia.... "képességes" :)))))) aaaaz bammeg....
@ferencszocs3920
@ferencszocs3920 11 ай бұрын
Ilyen szó nem létezik. Gondolom jó képességűt akar mondani, csak ezt a kifejezést még nem ismeri, így kitalált magának egyet... :)))
@attila3231
@attila3231 10 ай бұрын
Nálam a képességes a nem alkalmas, dopmen egy Fideszes repper mint majka.
@LarsChristiansen-rh3nf
@LarsChristiansen-rh3nf 11 ай бұрын
Schiffer Andrásnak tanítania kéne. Tengermély tiszteletem.
@csababiro9482
@csababiro9482 11 ай бұрын
Igen,mondhat bárki bármit egy zseni a Schiffer,mèg Toroczkaiék is elismerik,sőt Novák azt szeretné,hogy alkotmánybíró legyen!
@gaborbaki6983
@gaborbaki6983 11 ай бұрын
2 értelmes közel-keleti subculturájú ember él Mo.on egyik a Tasnádi Péter másik a Schiffer András a többi néma csönd
@miklospanczel3584
@miklospanczel3584 11 ай бұрын
@@csababiro9482 Kár, hogy egy balfa*z lmp volt a háta mögött, nemde, bírókám? 😆
@lacavalloelmundo8295
@lacavalloelmundo8295 11 ай бұрын
​@@csababiro9482"még a mitanyánk is"😂😂 mintha valami mérce lenne az a sok nersevik bohóc. A jobboldali Gyurcsány Feri. Szorgosan dolgozik a gazdi keze alá, nehogy egy nap élhető, jóléti ország legyen. Kész kabaré ez az egész csapat.
@lacavalloelmundo8295
@lacavalloelmundo8295 11 ай бұрын
​@@csababiro9482ja, egyébként a töröcskei inkább arról beszéljen, miért a fideszes wáberer nejétől bérli az én adómból maximum kerettel a lakását Pesten. Birka népség..
@zsuzsadencs7540
@zsuzsadencs7540 11 ай бұрын
A kulfoldi mani aki.adja nyilvan annak fejében elvárásokat fogalmaz meg... Ne szoljon bele senki.a választasokba.belso ugyekbe... Vivja meg mindenki saját maga a harcát!!!
@ZoltanHada
@ZoltanHada 11 ай бұрын
döbrögiéket sokáig német alapítványok finanszírozták, sőt Gyurka bácsitól fogadott el Zs.-t a kikupálódásához. xD
@gyorgy58
@gyorgy58 11 ай бұрын
Igen. "Egyszer kérni fogunki magától valamit Pelikán. Tessék kérni Virág elvtárs! Mindent a maga idejében Pelikán."
@zsuzsadencs7540
@zsuzsadencs7540 11 ай бұрын
@@gyorgy58 jol van okoska-nem szaktanácsot kertek...
@sonnycrockett1978
@sonnycrockett1978 11 ай бұрын
23:13 Kukurikú ismét mondja a semmit, Schiffer pedig milyen fejet vág? Óriási!😂
@gaborbaki6983
@gaborbaki6983 11 ай бұрын
Schiffert elismerve , legalább EGY MAGYAR EMBERT ia meg kellene hivni, mert itt 4 külföldi culture vitatkozik , mint azt dopeman már felismerte
@Zottya71
@Zottya71 11 ай бұрын
Sziasztok. Azt szeretem mikor Mindenki egyszerre beszél. A Vita>kultúra az első.
@gyuriguti9359
@gyuriguti9359 11 ай бұрын
De legalább, nem megjátsxott....
@balazsszentesi6360
@balazsszentesi6360 10 ай бұрын
En azt szeretem amikor Dora beszel.
@laszlogeller533
@laszlogeller533 10 ай бұрын
Más is èszrevette, hogy egy ideje a Hont András úgy beszèl mint règen a Fodor Gábor? 😅
@andrasbajtay3198
@andrasbajtay3198 11 ай бұрын
Már elnézést kérek,de mivel rombolta a jogász társadalom tekintéjét Varga Judit kinevezése?Az nem rombolja,döngöli földbe azt a bizonyos tekintéjt,hogy bizonyos büntetőperekben a bírói kar eljárása és ítélete szemmel láthatóan szembe megy a társadalom igazságérzetével?
@ErikaGazdag
@ErikaGazdag 11 ай бұрын
Jól is nézne ki a bíróság,ha a társadalom igazság érzetére bízná a bírságolást, annak a társadalomnak az igazságérzetére, amely egy romát 50 ezer ft- os lopásért meglincselne, de a maffiózó Orbánt és csapatát, aki milliárdokat lop el, havonta tapsolva választják meg bűntársaival együtt évek óta.👹
@zolischneider3216
@zolischneider3216 11 ай бұрын
Egy értelmes ember van a Schiffer!
@janostasi2256
@janostasi2256 11 ай бұрын
B+ Hont! Ha ezek a népvándorlók tényleg nyugatra kívánkoznak és nyugaton meg várják őket, akkor mi az oka annak, hogy minket magyarokat semmiképpen NEM AKARNAK KIHAGYNI A "JÓBÓL" ???????
@imrehamarics8352
@imrehamarics8352 11 ай бұрын
A balszélső " leszarom " magas értelmiségi szerepeltetése, kizáró tényező a műsor megnézésere.
@totyaatya
@totyaatya 11 ай бұрын
Valóban balfék van a balszélen,de neki is meg kell élnie valamiből.Az értelmiségre legalább is a magyarra az a jellemző,hogy nem vállal fizikai "rangon aluli" munkát,inkább lemegy kutyába és kapcsolatok által próbál akár jellemtipró melót is bevállalni.
@gyuriguti9359
@gyuriguti9359 11 ай бұрын
@@totyaatya õ nem magyar!!!
@totyaatya
@totyaatya 11 ай бұрын
@@gyuriguti9359 Az még nem mentség a hülyeségre,nem származás függő a debilitás,de nagyjából fedi a valóságot miszerint az "inelligencseknek" tartottak körében nagyobb a mérhetőségük arányszáma.
@msmajmia7896
@msmajmia7896 11 ай бұрын
@@totyaatya a magyar ember szereti a kreatív munkát és nem ingyenélő!!! ne sajátmagából induljon ki a tisztelt kommentelő és csak a maga nevében beszéljen, ne általánosítson a magyarokra vonatkozóan!
@imrehamarics8352
@imrehamarics8352 11 ай бұрын
@@msmajmia7896 így igaz,de az egyre több ingyenélő nyilván a kreatív magyar nyakán élősködik.régebben még szégyenkezve, sunyi lapos módon,újabban viszont szégyentelen kérkedéssel,büszkén, cinikusan.
@Miyokokoala
@Miyokokoala 11 ай бұрын
1:07:52 Schiffer úrnak ebben is, mint sok másban igaza van, nem differenciálnak országok között, egy kalap alá veszik a fehér embert, mint hódítót, rabszolgatartót stb.
@zszs7466
@zszs7466 10 ай бұрын
Menjen ki a Schiffer a határra, a menekült gyerekek sírva visszafordulnának, ha meglátnák :D
@mihalykis3482
@mihalykis3482 11 ай бұрын
A műsor címét meg kellene változtatni. Pl. Egók háborúja . Már régen nem a téma a lényeg , hanem Én, Én, Én tudjak nagyobbat mondani! Kissé kiábrándító.
@tiborhornung4453
@tiborhornung4453 10 ай бұрын
Mi a f'szért veretik ennyire dopemant?
@poli6006
@poli6006 11 ай бұрын
Szerintem Varga Judit válásának is köze lehet ahhoz, hogy kimegy. Nyilván nem gondolom én sem, hogy ő maga dönthet a politikai sorsáról a nerben viszont a brüsszeli száműzetés ez esetben tökéletes menekülést is jelenthet neki a jelenlegi magánéleti helyzetéből.
@zszs7466
@zszs7466 10 ай бұрын
ki nem szarja le hogy válik az a fideszbohóc. A kis ura már meg is találta az új kesztyűt :D
@SuperN723
@SuperN723 11 ай бұрын
De, hogy ezt a nyomorult dopemant honnan szedtétek azt nem tudom megfejteni.
@petervarga1310
@petervarga1310 11 ай бұрын
De hát nem az a cél hogy otthon maradjanak, hanem hogy ide jöjjenek. Így van megszervezve.
@rengood4270
@rengood4270 11 ай бұрын
Sajnos ez az igazság, ami nagyon szomorú. Csúnya események sorozata veheti kezdetét, ahogy többségbe kerülnek (lsd Frencslend)
@jenomadarka6564
@jenomadarka6564 11 ай бұрын
Schiffer egy géniusz! Mindig tökéletesen átlátja a dolgokat, ideje lenne a tanácsai szerint vezetni az országot!
@MrBela50
@MrBela50 11 ай бұрын
🤣🤣🤣🤣🤣🤣🤣🤣🤣
@sandorkovacs9863
@sandorkovacs9863 11 ай бұрын
Még a pártját is szét ba*zta...😂zseni...
@gyorgy58
@gyorgy58 11 ай бұрын
Vannak jó meglátásai és örülnék, ha ismét a parlamentben ülne.
@sandorkovacs9863
@sandorkovacs9863 11 ай бұрын
@@gyorgy58 máshol kéne ülnie...
@zszs7466
@zszs7466 10 ай бұрын
@@gyorgy58 a sok rottyos között nem tűnne fel.
@RipMe
@RipMe 11 ай бұрын
A Nyílt Sisak a legjobb! Már vártam! Schiffer-Dopeman-Hont jó volt, Kukorellynek lassan el lehetne már engedni a kezét. Dóra gyönyörű, mint mindig.
@norbertszabo1744
@norbertszabo1744 11 ай бұрын
Dopeman mibe volt jó?
@RipMe
@RipMe 10 ай бұрын
@@norbertszabo1744 Jó meglátásai vannak, érdekesebbé teszi a műsort.
@zszs7466
@zszs7466 10 ай бұрын
húznád, mi a Dórikát? Ezek szerint ő csak szép, de nem okos :(
@johnnyalpha2957
@johnnyalpha2957 10 ай бұрын
DOpemantól mit? Ember. Élete munkáját köpte szembe, mikor fideszpropagandista lett. Egy utolsó hiteltelen senki. Pont ugyan olyan, mint a Nagy Feró, és Ábrahám Robi. Kormánykritikus/objektivből kormány propagandistává avanzsált mindhárom. Fizetett propagandisták. Semmilyen objektivitásuk nincs. Értelmetlen meghalgatni
@MrTito1968
@MrTito1968 11 ай бұрын
Dekoratìv a csaj.főleg mikor dobàlja a lòfarkàt.😅de kell egy felolvasò is..✋️
@Csaban23
@Csaban23 10 ай бұрын
A műsor érték ítélete megszületett,ami a végső konzekvenciát illeti,elmaradt…🤣🤣😊
@gabornebenko8608
@gabornebenko8608 10 ай бұрын
De kár, hogy Scheffer A. nem aktualpolitikus. Parlamentben lenne jo lenne hallgatni a vitáit.
@generonam
@generonam 11 ай бұрын
Varga megszabadul a Schadl-árnyéktól, és belpolitikai tekintetben tartalékba vonul. De egyúttal harcos abban hangvételt jelent Brüsszelben. Miután a szelíd Navrasits semmire se ment.
@csababiro9482
@csababiro9482 11 ай бұрын
Dehogy szabadul,azért megy ki, nehogy beidézzék"tanunak"a bíróság elé!!! /védi az uniós mentelmi jog/
@gyorgy58
@gyorgy58 11 ай бұрын
Lehet hogy rájuk borítja az asztalt.
@thomasvarga1425
@thomasvarga1425 11 ай бұрын
Schiffer urat nem zavarja,hogy Varga Judit vezette ezt a tárcát, úgy mint Igazságügyi Miniszter. De az említetek is sárosak az biztos.
@tomszir6964
@tomszir6964 11 ай бұрын
Hont hiába mondja, hogy „dehogynem voltak nagymamák”, mivel a statisztikai adatokból látszik, hogy milyen túlsúlya volt a 15-40-es férfiaknak (80% körül), a maradékon pedig osztozott mindenki más, 0-100 közötti ferfi, nő, gyerek.
@gigabursch
@gigabursch 10 ай бұрын
Tök jó dolog, hogy nem mindig ugyanazokat az arcokat látjuk, de hogy Pityinger mit keres itt?!?! (bár meglepően értelmesen szólalt meg). Pedig ő csak Dopeman a "Piszkos Tizenkettő"-ből. ( kzbin.info/www/bejne/kJKzm4t7hbR8gdk ) Kukorelly meg ugyanazt a szófo.sást tartja, mint mindig. Beszél, de semmit nem mond. Jut eszembe: Ha mindenki kap egy új bögrét minden adásban, akkor Schiffer lassan már egy komplett ovódát elláthat bögrékkel... :-)
@zsuzsadencs7540
@zsuzsadencs7540 11 ай бұрын
De hivjak JO MINISZTERASSZONYNAK...HAHÓ!!!???...
@Kristof_Kertesz
@Kristof_Kertesz 11 ай бұрын
Shiffer kemény mint a vídia...
@attila3231
@attila3231 10 ай бұрын
Shiffer libernyák ennyi, nem vídia!!!
@Gary_Hun
@Gary_Hun 10 ай бұрын
A mély-afrikai a magyar pályaudvaron nyomogatja a mobilját, és mennek előtte a lányok... há micsinál velük?... nyomogatja b-meg.
@K_H_Aron
@K_H_Aron 11 ай бұрын
Megint nagyon jó volt. Az mondjuk kicsit megzavart, hogy van 2 András és Endrét Bandizzák. első pár alkalommal képzavarban voltam kicsit, aztán rájöttem hogy valszeg az Endrét is szokták Bandinak becézni :D
@katyja8349
@katyja8349 10 ай бұрын
Az András az Endre névváltozata:mindenki Bandi becézve:)
@xwolfensiriusx
@xwolfensiriusx 11 ай бұрын
Így az "orange right " Ádámka nélkül sokkal színvonalasabb a műsor.
@senyasenya1485
@senyasenya1485 11 ай бұрын
A kisasszonynak eszméletlen kisugárzása van és azok a gyönyörű vállak, meseszép arc és kellemes hang... Bárcsak NER lovak lennék🤣🤣🤩🤩
@user-qs7cp5ou6u
@user-qs7cp5ou6u 10 ай бұрын
JUTALOM! senki nem tudja, hogy itt MAGYARORSZÁGON ki is Varga Judit !!!!!
@carlkiszely9534
@carlkiszely9534 11 ай бұрын
A kenyszeres növekedes oka a KENYSZERESEN TULTERMELÖ gazdasag. Ennek oka pedig a KAMATOS-KAMATTAL szorozgatott adossagok, azaz a mai RENDSZERHIBAS penzrendszer.
@tomszir6964
@tomszir6964 11 ай бұрын
Hont Andrástól kérdezném, hogy a Fidesz mikor kapott külföldről pénzt? A Soros Alapítványtól még nem is pártként kapott, ráadásul még pártfinanszírozái törvény sem volt. Egyébként a Soros Alapítvány 1984 óta volt jelen Magyarországon, így ez meg külföldi pénznek sem számít.
@kkokemaki8593
@kkokemaki8593 9 ай бұрын
szerecsenmosdatás
@tomszir6964
@tomszir6964 9 ай бұрын
@@kkokemaki8593 Micsoda?
@kkokemaki8593
@kkokemaki8593 9 ай бұрын
@@tomszir6964 amit a fölcsuti horda liberrált múltjáról írkálsz
@tomszir6964
@tomszir6964 9 ай бұрын
@@kkokemaki8593 😃🤡
@tunemeny
@tunemeny 11 ай бұрын
MZP Lánczinak elmondta, hogy a pénzért meg kellett volna dönteniük a kormányt. Hát..., ez nem sikerült.
@andreamarcso2783
@andreamarcso2783 11 ай бұрын
Nem igazán ezt mondta,Tündike. Ugyanis a kormányt 4 évenként nem "megdönteni" szokták, hanem választáson esetleg legyőzni. Ennek érdekében civil szervezet is folytathat kampányt, ahogy a CÖF is teszi rendszeresen, mindannyiunk pénzéből, a kormány mellett.
@msmajmia7896
@msmajmia7896 11 ай бұрын
@@andreamarcso2783 akárhogyan is ... nem döntöttek kormányt mzp-ék...! szerencsére nincs annyi pénz, amivel ezeket a lúzereket fel lehetne tuningolni ... 😀
@andreamarcso2783
@andreamarcso2783 11 ай бұрын
@@msmajmia7896 Sajnos nem.sikerült felfognod a lényeget, majmi. Sebaj, a paramétereid alapján alkalmas vagy fidesz szavazónak.
@msmajmia7896
@msmajmia7896 11 ай бұрын
@@andreamarcso2783 hahaha.... savanyú a szőlő... kihalófélben van a ballibernyák szavazógépezet .. egyre kevesebb az esélyetek, mert felnőtt egy értelmes új generáció, akiket már nem lehet megetetni a langyisör/hidegvirsli/vegyükelagazdagoktól, vagy a szójalatte/mentcsükmegajegesmacikat/tarkabarkakuszagender baromságokkal 😀
@msmajmia7896
@msmajmia7896 11 ай бұрын
@@andreamarcso2783 hahaha.... savanyú a szőlő... kihalófélben van a ballibernyák szavazógépezet .. egyre kevesebb az esélyetek, mert felnőtt egy értelmes új generáció, akiket már nem lehet megetetni a langyisör/hidegvirsli/vegyükelagazdagoktól, vagy a szójalatte/mentcsükmegajegesmacikat/tarkabarkakuszagender baromságokkal 😀
@juhvaleria7987
@juhvaleria7987 11 ай бұрын
Szerintem,az Eu. túlkapåsokon fog dolgoznl,nem kell mõgé gondolni måst.Ez most kūlõn megbizatås az orszåg ėrdekében ,Varga Juditnak,nem értem mėrt nem lehet erre gondolni,nekem rõgtõn ez jött be.
@MsEmese2007
@MsEmese2007 11 ай бұрын
Schiffer András az aki józanul és "magyar lélekkel" gondolkozik. Ha pártot alapítana - biztosan rá szavaznék és még jó páran lennénk.
@gyorgy58
@gyorgy58 11 ай бұрын
Volt pártja, de abbahagyta a politikát. Kár.
@attila3231
@attila3231 10 ай бұрын
@@gyorgy58 Nemzeti gondolkodás kell ennyi, Shiffer nem nemzeti, mint a Fidesz sem!!
@zszs7466
@zszs7466 10 ай бұрын
nem zsidó az? magyar lélek :D
@chimerazo
@chimerazo 11 ай бұрын
Hont András nagyon szépen megtanulta a "képességes" szót, szépen beépítette a szókészletébe.
@ZoltanHada
@ZoltanHada 11 ай бұрын
xD
@gabornebenko8608
@gabornebenko8608 10 ай бұрын
Hogy jőtt most Karácsony pénze ide, eddig nem foglalkoztak vele, eddig nem tudtak róla, egyáltalán igaz ez? Érdekes pont most választás előtt. Lehet kitaláció, lejáratás.
@tomszir6964
@tomszir6964 11 ай бұрын
Dóri ❤
@tomfuzer9885
@tomfuzer9885 10 ай бұрын
Kukorelli kezd kínos lenni 😣 Inkább legyen egy szék üres, ha nincs ki a létszám
@MegaMatya
@MegaMatya 10 ай бұрын
2:39 "a miniszter egy ilyen botrányba belebukhat" Vicces fiú!
@gusztavkis1769
@gusztavkis1769 11 ай бұрын
Tetszenek a Hont András trollkodásai😅 Jó látni, hogy az ellenzéki újságírók között is van akinél a humor, a józan ész és az objektivitás még jelent valamit👍
@deloinalain7864
@deloinalain7864 11 ай бұрын
hont andrás mint ellenzéki újságíró??... :)))))))))))))))) óóó kis csibafalatom ez nagyon bájos.... :))))))))))))))))
@gusztavkis1769
@gusztavkis1769 11 ай бұрын
@@deloinalain7864 van amikor győz a normalitás🤷‍♂️🤷‍♀️🤷
@user-rs9py9yr1r
@user-rs9py9yr1r 11 ай бұрын
mert amúgy csak a kormánypártiak humorosak, józanok és objektívek! 😀
@LaszlonePapp
@LaszlonePapp 11 ай бұрын
Hont ellenzeki?Mit nezel?
@ZoltanHada
@ZoltanHada 11 ай бұрын
@@user-rs9py9yr1r pacalszili? boldog(talan) pesta? kupakos lala? xD
@szakalllaszlo7826
@szakalllaszlo7826 10 ай бұрын
"Nemzeti"oldalról egy ember sem szerepelt az érdekes! Pityingert meghívni azért erős....
@magyargy3425
@magyargy3425 11 ай бұрын
Kukorelly Endrétmia a faxnak hívják meg bárhová?
@roberto1279
@roberto1279 10 ай бұрын
Jó a neve.
@zsolttimotity836
@zsolttimotity836 10 ай бұрын
Maga a műsor jó, a beszélgető partnerek is, bár nagyon zavaró, hogy rengeteg személyes szál, valamint téves vagy hamis információ van benne, amit felelőtlenül tényként közölnek. Nem vagyok Schiffer fan, de becsülöm a meggyőződését, de kiállását is az objektivitás terén.
@petervarga1310
@petervarga1310 11 ай бұрын
Ezt ők se hitték hogy ők be fognak illeszkedni.
@thomasvarga1425
@thomasvarga1425 11 ай бұрын
Igaza van Dopmannek ,tényleg jó válaszai vannak Varga Juditnak. Csak becsülete nincs. Csok, Pegazus,Völner, és a kisemmizett földönfutóvá vált adósok.
@thomasvarga1425
@thomasvarga1425 11 ай бұрын
@@jookovacs A lehallgatásokat amikhez neki mint miniszternek kellet volna engedélyt adnia.Miután a lehallgatásokból probléma lett,kitalálta hogy neki ehhez semmiköze sincs,mert átadta a döntésjogát másnak.Mint a Völner ügyben.Ő ott sem tudott semmiről. Van ilyen? És közben ő a kemény jó miniszter asszony.
@thomasvarga1425
@thomasvarga1425 11 ай бұрын
@@jookovacs Miért gondolod hogy hazaáruló az ellenzék? Azonkívül hogy szerencsétlenek,és korruptak ők is.
@thomasvarga1425
@thomasvarga1425 11 ай бұрын
@@jookovacs Egyébként nemcsak ellenzékieket hallgattak le.
@patrikharaszti6176
@patrikharaszti6176 11 ай бұрын
Elég érdekes a hazaáruló definíciója a 'konzervatív' fideszeseknek. Hazaárulás az, amit 13 éve csinál ez a kormány! Hogy foghat még mindig mindent a gyurcsány korszakra?!! Utálom őt is! DE! Az, hogy ennyi idő alatt nem sikerült rendbe tenni a társadalomépítés két legfontosabb pillérét, na ez hazaárulás. Eddig 13 éve volt. Az, hogy közutálat tárgyává tette a tanárokat, az egyik legundorítóbb lépés volt számomra a Rogán, Kósa hazudozások után. Minden fideszesnek gratulálok, majd remélem valaki fizeti a nyugdíjatokat, mert a fiatalok nem fogják külföldről az biztos. ;)
@ErikaGazdag
@ErikaGazdag 11 ай бұрын
​@@jookovacsHazaáruló fideszes banda eladta Kínának, meg az oroszoknak az országot.
@zsoltkamaker5272
@zsoltkamaker5272 11 ай бұрын
PITYINGER EKKORA SZAKÉRTÔ?
@Gary_Hun
@Gary_Hun 10 ай бұрын
Nem értem a munkaerő problematikájának egyáltalán csak a felvetését sem, hahó, minden a teljes robotizáció felé halad, hova kellene Európának többmillió alulképzett árnyalatos jóember?
@pacsi325
@pacsi325 10 ай бұрын
Ez most mit is jelent???
@Gary_Hun
@Gary_Hun 10 ай бұрын
@@pacsi325 Ami oda van írva, mégis hány éves vagy???
@csababiro9482
@csababiro9482 11 ай бұрын
Csúcs a műsor,a vendégek most mind kíválóak/igen még Hont is!!! Őt egyébként ,lezárás és oltásellenessége végett megszerettem/jók a tèmák is!!! Vargának már rég le kellett volna mondania,meggyőződésem,hogy nyakig sáros a Schadl ügyben! Sajnos a felelőségre vonás elől kimentik az unioba!
@miklospanczel3584
@miklospanczel3584 11 ай бұрын
Honnan informálódsz, csabi bíró? “Meggyőződésed”...? 🤣
@csababiro9482
@csababiro9482 11 ай бұрын
@@miklospanczel3584 a Honttal van közös ismerősöm/régi kollega/ A Varga meg,"felsőpolcos"ismertségnek köszönhető!!! /hidd el, jól informált vagyok,máskülönben nem írnèk/
@miklospanczel3584
@miklospanczel3584 11 ай бұрын
@@csababiro9482 Nálad van az adu ász, csabibíró. Játszd ki, ne csak pofázz! 😆👍
@csababiro9482
@csababiro9482 11 ай бұрын
@@miklospanczel3584 nem pofàzok,hidd el ,tudok amit tudok! Lehet nem tetszik, ez van!
@miklospanczel3584
@miklospanczel3584 11 ай бұрын
@@csababiro9482 Ahogy érzed, csabikám! 😁👍
@lajoshorvath7177
@lajoshorvath7177 11 ай бұрын
Már csak az a kérdés a woke étteremben hány órát dolgozik 400 ért.....
@zsuzsadencs7540
@zsuzsadencs7540 11 ай бұрын
Ez sáskajáras...egye meg az aki kitalalta... Mint a fergeket amiket.belecsempesztetnek a kajánkba...
@joeichi7950
@joeichi7950 11 ай бұрын
Nekem jöhet a rovarfehérje, nem vagyok finnyás, meg sznob.
@zsuzsadencs7540
@zsuzsadencs7540 11 ай бұрын
@@joeichi7950 akkor csak egyed! Fizetett zizi vagy vagy original(szetesed ota...) szerintem az 1.
@zsuzsadencs7540
@zsuzsadencs7540 11 ай бұрын
Szuletesed ota(akart lenni...)
@flloydify
@flloydify 11 ай бұрын
@@zsuzsadencs7540 Van utólagos szerkesztési lehetőség.
@zsuzsadencs7540
@zsuzsadencs7540 11 ай бұрын
@@flloydify akkor szerkesszed...ha teged ezert fizetnek...
@zsuzsadencs7540
@zsuzsadencs7540 11 ай бұрын
Akár lehet eva kajli is???!!!... ""Ezt varjuk mindtol"""
@attilakovacs1512
@attilakovacs1512 11 ай бұрын
Ilyen összetétel mellett,maradok!
@jozsefjonkl7961
@jozsefjonkl7961 10 ай бұрын
Ez a dopmen mit keres itt ? Hát ezért tartunk itt
@magyargy3425
@magyargy3425 11 ай бұрын
Hont: kivezetjük a belsőégésű motorokat,Hont baxod, kvára nem MI vezetjük ki,tudod minket tesz tönkre! Mi a faxról beszélsz, hogy MI vezetjük ki!!?
@janosnekalaszi5721
@janosnekalaszi5721 10 ай бұрын
Családi okok is szerepet játszhatott. Jött a nyár 3 gyermekkel elváltként igen nehéz.
@zszs7466
@zszs7466 10 ай бұрын
beadhajt őket állami gondozásba
@MrTito1968
@MrTito1968 11 ай бұрын
Ez az ùj ÖT😮
@labzoli1
@labzoli1 11 ай бұрын
Nem
@kellermihaly8353
@kellermihaly8353 11 ай бұрын
4 x 6!
@feherevi
@feherevi 10 ай бұрын
Lehet, hogy az említett ázsiai munkaerő ennyit kap, de azok, akiket nagy számban hoznak be a "munkaerő közvetítő" cégek, azok szerződésében 232000,-Ft bruttó szerepel. Ok, a szállást biztosítják...de hogy fizetni kell nekik érte vagy nem, azt csak ők tudják.
@Gary_Hun
@Gary_Hun 10 ай бұрын
57:05 - Mi is így kerültünk ide oda amoda... ÉS???.. ha jól sejtem, márpedig komoly esély van rá, akik/amik ilyenkor kiszorultak, NEM minden küzdelem nélkül adták át a helyet. Most pont nekünk miért nem szabad szót sem emelnünk, gyökszi?
@trafikuty
@trafikuty 11 ай бұрын
Ez az új ATV?
@belalevay6299
@belalevay6299 10 ай бұрын
Hontot vhol bírom, de ne akararjon már =a sok ezer éves ősnepepesség meg a 150 Galíciai bevándorlók közt.
@Gary_Hun
@Gary_Hun 10 ай бұрын
Egy halom hazaárulót ölel a keblére az aki tárt karokkal fogadja a migránsokat, csak finoman jelezném. Továbbá aggályaimat fejezném ki, hogy mit vetít ez előre hosszú távon abban a bazi nagy integrációban.
@magyargy3425
@magyargy3425 11 ай бұрын
Hont András az örség belefojtja a tengerbe a bevándorlókat! egy lófaxt bandi
@Gary_Hun
@Gary_Hun 10 ай бұрын
Ájájájj... miféle migrációs helyzeti összefoglaló volt ez a Francus események teljes mellőzésével már nem azé...
@cso57rgowww
@cso57rgowww 11 ай бұрын
Dopeman mint szakértő 😅😅😅😅😅egy köpönyeg forgató
@mategramantik8889
@mategramantik8889 10 ай бұрын
Ez a műsor túl sok elemet próbál átvenni a régi Szabadfogástól.
@erikdokman5095
@erikdokman5095 11 ай бұрын
Érdekes mert addig élhető körülmények uralkodtak azokon a területeken amíg a fejlett amerika nem fertőzte a világot.
@ZoltanHada
@ZoltanHada 11 ай бұрын
ja, ja. xD ehhez képest most is magyar fiatalok ezrei vágyakoznak a dekadens Amerikába. xD
@pacsi325
@pacsi325 10 ай бұрын
​@@ZoltanHada Marha!!! Gyerek transzformátor klinikára😂??? Nem, az egész ország van elítélve, nem az amerikai gazdaság (bár már van probléma) teljes egésze... Ellenben: Amerikától, amerikai demokráciától többet várunk! Ennyi!
@user-pr1mf2jr9c
@user-pr1mf2jr9c 10 ай бұрын
Pont jo hogy vegre vege lett e hosi fecselynek , kozben Lolo megint tovabb gazdagitotta , gazdaja vagyonat, mert a sok hangyaleny dolgozik neki , onkent es folyamatosan ................. Rendnek lell lenni. nohat !!!!!!!!
@zsoltkatona4223
@zsoltkatona4223 10 ай бұрын
Sugárban hánytam az slja kollaboráns bandától
@kalmanszonda8383
@kalmanszonda8383 11 ай бұрын
Orbánnak mi az érdekeltsége ebben a bizniszben,mert erősen védi !
@zsuzsadencs7540
@zsuzsadencs7540 11 ай бұрын
Vj=ursula 2 nyero pozicio...👎👊
@leanyfalutv8431
@leanyfalutv8431 11 ай бұрын
kukorelly... ne
@kettuttat
@kettuttat 11 ай бұрын
H.A 2035ben vezetik ki a belsoegesu motorokkal rendelkezo kocsikat
@gigabursch
@gigabursch 10 ай бұрын
Nem. Az új autók ilyetén forgalmazását. A kettő nem ugyanaz.
@ub4079
@ub4079 10 ай бұрын
Varga Judit TUDTA, hogy a közvetlen helyettesét, és beosztottjait le fogják csukni. Ez magával hozza automatikusan azt,hogy neki le kellett volna mondania- ha a helyén marad. Ezért inkább egy mondvacsinált indokkal elmenekült a felelősségre vonás elől. Szégyen a futás- de hasznos.😂😂
@ildikoboros9190
@ildikoboros9190 10 ай бұрын
Hát végülis lemondott, csak nem úgy...
@sonnycrockett1978
@sonnycrockett1978 11 ай бұрын
Kukurikú megint nem akar állást foglalni. 😮 Minden szereplését megnézem és sosem csalódom. Hihetetlen de igaz, és én jókat röhögök.
@laszloapathy139
@laszloapathy139 11 ай бұрын
Az utólagos utalás sikerdij volt 🙂🤣🤣🤣
@gyorgygerencser5793
@gyorgygerencser5793 11 ай бұрын
Meghogy Pityinger elõadómūvész,hova jutottunk,hogy ilyen személyt elõadómūvésznek nevezik? Talán az emlekezetes Orbán fej rugdosasa.miatt? Közte és Schiffer közt akkora a különbség,mint egy volt magyar munkásõr és egy amerikai tengerészgyalogos közt.
@peterkovacs1735
@peterkovacs1735 11 ай бұрын
Na! Azért annál jóval nagyobb.
@user-pr1mf2jr9c
@user-pr1mf2jr9c 10 ай бұрын
Boduletes kakofonia amit produkaltatok itt !!!!!! Nem gratulalhatok nektek ezert , es mas okokbol sem !!!! K. Endre szepen probalta befelyezni e folosleges fecsejt !!!! Ezuttal a taps elmarad ...........
@baggio1060
@baggio1060 10 ай бұрын
Nahát! Kukorelli olvasta a Tüskevár című csodát! Egy komcsik által megnyomorított írótól idéz??? Mert az Anno Dacu Mál ez onnan lett ismert!! Aztán meg lehet ám írni, hogy helyesírás, meg minden!
@ilonalajtaujfalusi989
@ilonalajtaujfalusi989 11 ай бұрын
😢
@zsuzsadencs7540
@zsuzsadencs7540 6 ай бұрын
Jo miniszterasszonynak hivják...
@zsoltnagy8068
@zsoltnagy8068 11 ай бұрын
Ez nem az atv?
@tiborgyulai3724
@tiborgyulai3724 10 ай бұрын
Tévedsz Schiffer
@DyraCaptain
@DyraCaptain 11 ай бұрын
Ez a külföldi love dolog egy vicc. Látni is mennyit befolyásolt a választásokon 2014-ota. 3 2/3. Most ez komoly hogy ezen rugoztok ti is?
@tatyih2040
@tatyih2040 11 ай бұрын
Elég nagy baj, ha nyiltan külföldi lóvéból ügyködik pár ellenzéki gittegylet... Ha a kormányt nem is befolyásolja, mondjuk az ellenzék összetételén igazíthatott kicsit... Ha nincs a lóvé, lehet, hogy nem lett volna ilyen fontos egybeforrniuk és nem biztos, hogy nem került volna be új szereplő is, olyan, aki így hátrányba került a kampányban...
@nagyszamar
@nagyszamar 11 ай бұрын
Az a vicc, hogy egy ilyen porszívó ügynök még el is dicsekszik vele és nem jön rá hogy egy az egyben kibororította a sz..t , és többet árt mint használ. De az sem normális, aki az ilyen emberekbe önti bele a pénzt mindenféle eredmény nélkül.
@DyraCaptain
@DyraCaptain 11 ай бұрын
@@tatyih2040 2/3 felett teljesen mindegy honnan kapták lóvét. Amúgy ennyi lóvét a külföldön élő magyarok simán összedobnak. Ennek a többszörösét elnyomták a megafonnal a köz TV és rádiók kampanyolasarol már nem is szólva. Esetleg ez akkor gáz de nagy ha az ellenzék simán arra játszott hogy a FIDESZ-nek megint 2/3 legyen.
@Alpha-sg2rl
@Alpha-sg2rl 11 ай бұрын
​@@nagyszamarezt te elhiszed, hogy itt a külföld, meg a CIA 10 eve azon van, hogy megbuktassák orbant, de hát nem tudják? Háborút robbantananak ki, de orbant nem tudják megbuktatni? Ha akarták volna, már megbukott volna. Megölethették volna, kreálhattak volna valami botrányt, de nem, ők a marki-zay erstés számlájára utalnak 3 milliárdot, ami CSAK annyi, amennyit a megafon költ egy év alatt? :D vegyétek már észre, hogy ez kamu a kormány részéről ez a külföldi pénz duma, vagy ha nem kamu, akkor el lesz szamoltatva valaha egy ellenzéki is? 13 éve ígérik, hogy elszamoltatnak. Senkit nem sikerült lecsukatni. Vagy hazudnak, vagy ennyire bénák.
@msmajmia7896
@msmajmia7896 11 ай бұрын
@@DyraCaptain "akkor gáz de nagy ha az ellenzék simán arra játszott hogy a FIDESZ-nek megint 2/3 legyen." néha nekem is az a benyomásom,, hogy nekik is jobb ez így ... nulla kormányzati felelősség, a lé meg dől, így is úgy is ... jó buli!
@user-pr1mf2jr9c
@user-pr1mf2jr9c 10 ай бұрын
Urak , jol megdolgoztatok penzetekert , lehet a penztarhoz faradni , no gyorsan mig ki nem urul a kassza ..........no, .csak vicceltem veletek !!!!!!
@Thomas_AAnderson
@Thomas_AAnderson 11 ай бұрын
Biztos hogy lehetetlen a népvándorlást megállítani? Mondjuk akkor biztos ha a morált a túlélés elé helyezi az európai ember.
@csababiro9482
@csababiro9482 11 ай бұрын
Meglehet állítani,a megoldás:GYERMEKEKET kell vállalni!!! Máskülönben elöregszik,a társadalom!
@pacsi325
@pacsi325 10 ай бұрын
Morál.....az indiánok is így haltak ki....ez a morál 😮😮?
@Thomas_AAnderson
@Thomas_AAnderson 10 ай бұрын
Idealista gondolat hogy milyen jó is lenne egymás mellett békében élni, de a gyakorlat más. Ha az indiánoknak jobb fegyvereik lettek volna, akkor ők irtották volna ki a gyarmatosítokat. Van hogy a moralizálás / jóemberkedés evolúciós hátrányt jelent.
@pacsi325
@pacsi325 10 ай бұрын
Ezért nem nem nevezhető morálisnak a bevándorlás támogatása. Erre céloztam. Amúgy ha jobb fegyvereik lettek volna, akkor talán ők a hódítók , s mi a gyarmat.... nem lehetet jobb technológiájuk! Jó reggelt!
@tothgabor7188
@tothgabor7188 10 ай бұрын
Jó lett...
@peterfount1530
@peterfount1530 11 ай бұрын
Asszonygya Dopeman, netto 400 ezret keres es az tisztesseges fizetes. Az 1000 euro baszki, az minden csak nem tisztesseges.
@pacsi325
@pacsi325 10 ай бұрын
Hehe deeeee ... Magyarországon!!
@l.s.kovacs4152
@l.s.kovacs4152 11 ай бұрын
Schiffer András (ügyvéd), Hont András (az Átlátszó újságírója), Pityinger László (előadóművész, youtuber) Ugyanazok a beszelo fejek, akik soha semmit nem tettek le a kozos asztalra. Ma Magyarorszag kiirja magat Europabol... Konec elvtarsak!
@gyuriguti9359
@gyuriguti9359 11 ай бұрын
Bármikor bent volt ebben a képmutató bandában, úgy istenigazából, a magyarság?
@pacsi325
@pacsi325 10 ай бұрын
"Javol " Herr Führer😁
@gyuriguti9359
@gyuriguti9359 10 ай бұрын
@@pacsi325 milyen nyávol?
@fdavid6387
@fdavid6387 11 ай бұрын
Schiffer számon kéri, pl Puzséron a kiabálást, de ő ezekben a műsorokban folyamatosan kiabál. András kuss lécci
@mariagabor5554
@mariagabor5554 10 ай бұрын
Bravó Schiffer, dopeman
@Valaki383
@Valaki383 11 ай бұрын
Ez jobb lett, mint a legutobbi, sokkal kevesebb bekiabalas volt. Mondjuk az erdekes, hogy 4+1 balos vitazik ezen a csatornan :) (1 kormanyparti). 9.30-nal ez a vegrehajtasi trukk jo meglatas Dopitol, gondolom mar o ellene is alkalmaztak :). 14.20 Kukorelly mentegetozik, nehogy megbantsa az abece maffiat :). Ugye a szolas lenyege az abszurdum/ellentmondas, amikor szuletett a szolas meg nem volt szivarvanyos maffia.
@Miyokokoala
@Miyokokoala 11 ай бұрын
Hogy lett 4+1 ? A vitázók 4-en vannak, a hölgy nem vitázik ő a kérdést teszi fel/témát veti fel.
@ZoltanHada
@ZoltanHada 11 ай бұрын
ki a balos? xD hontalan bandita, dajcstompi táskahordozója, korábbi kampányfőnöke? a bukott rapper, aki megélhetési megmondóember lett döbrögi lakájmédiájában? sch, aki ide és oda is hajlik, éppen attól függően, hova hívják haknizni? xD
@Valaki383
@Valaki383 11 ай бұрын
@@Miyokokoala A +1 azt jelenti, hogy a holgy balos, de valoban nem vitazik (ahogy irtad is). Ha vitazott volna, akkor 5-ot irtam volna. Nincs mindig idom szep hosszu mondatokra, ahogy itt sem volt.
@Valaki383
@Valaki383 11 ай бұрын
@@ZoltanHada Szerinted ki a balos Magyarorszagon?
@drdre5414
@drdre5414 10 ай бұрын
​@@Valaki383anyád👉💁?
@lacagyerek1983
@lacagyerek1983 11 ай бұрын
Dopemant leszámítva én azt gondoltam, hogy ez egy kormánykritikus műsor. :)
@pacsi325
@pacsi325 10 ай бұрын
😂😂😂 hahaha valóság....Találkozott már vele ?
@smokecityunderground
@smokecityunderground 10 ай бұрын
Képmutató nyalonc okoskodók.
@istvanhadnagy9008
@istvanhadnagy9008 11 ай бұрын
A külföldi kampány pénzekkel kapcsolatban. Hát mégis mit vártak? Évi öt perc közmédia szereplés mellett mégis hogy? Ezt a mindkét oldalon horribilis összegeket könnyen töredékére és átlàthatóvá lehetne tenni. Ugyanis lenne itt egy országosan elérhető fórum a köztv és közrádió,amiknek az lenne a feladata,hogy tájékoztassa a Józsi bácsit,meg a Mari nènit,meg az orvosprofesszort az országban folyó gazdasági és politikai folyamatokról. Egyenlő arányban,vitaműsorokkal,háttérbeszélgetésekkel ,kampány műsorokkal. Mint amilyen egy miniszterelnöki vitaműsor. Van benne kockázat,ezért is nincs,de hát igy ismerszik meg a legény. Ebben a hanyatló nyugati világban nem félnek a politikusok kiállni a nép elé. A Karácsonyt meg kintről megnyomták pénzzel,hogy jól álljon,aztán szóltak neki,hogy lépjen vissza mert ugyanazok a köröknek markize volt a végcél. Ergó ugródeszka volt a történetben.
@ErikaGazdag
@ErikaGazdag 11 ай бұрын
Mindenben igazad van, csak abban nincs, hogy Karácsonyt visszaléptették.Karácsony nem igazán akart miniszterelnök lenni, jó sokáig győzködte az MSZP, hogy fél szívvel elvállalja, elég későn.Kapva kapott az alkalmon, hogy kiszálljon, az pedig azért volt, hogy MZP-re tette a voksát elárulva az MSZP-t, s a baloldali szavazókat, mert .indig ellenszenves volt neki Gyurcsány.
@petermunkacsi522
@petermunkacsi522 11 ай бұрын
Mi ez a csira gyűlés?
@Versionproductions
@Versionproductions 11 ай бұрын
Őöö micsoda? 43:48
@butorrestauralasesfaszobraszat
@butorrestauralasesfaszobraszat 11 ай бұрын
A választással 1 valaki jól járt.1 a marketinges cég aki a molinót, szórólapot, tollat bögrét,pólót fene tudja meg mit gyártotta.A benzinkút es auto szerelő es gumi szerelő és az autó kölcsönző cég aki által be tudták járni Tolnát-Baranyát. Na meg jól járt a vendéglátóhely is ahhol aludtak meg ettek a kampány során. Kivancsi lennék mely cégek ezek akiknek csurrant cseppent az 1.5 milliárdból,és kinek a zsebebe vannak.Mennyire farizeusok. De hat kell a politika a megosztottság es az érdek hiszen szórakoztatni kell a népét valami úton módon.
Híradó 2024.05.29. 19:30
45:59
M1 - Híradó
Рет қаралды 4,5 М.
КАХА и Джин 2
00:36
К-Media
Рет қаралды 3,9 МЛН
КАКОЙ ВАШ ЛЮБИМЫЙ ЦВЕТ?😍 #game #shorts
00:17
Puzsér Róbert vs. Gulyás Márton | A felkérdezés napja
3:31:55
Partizán
Рет қаралды 2,2 МЛН
Magyar történelem röviden
2:42:48
Időutazó
Рет қаралды 99 М.
Szabadon - Az akkugyárak árnyékában
30:42
Szabad Európa
Рет қаралды 34 М.
КАХА и Джин 2
00:36
К-Media
Рет қаралды 3,9 МЛН