A rollereknél a minimum és maximum teljesítmény wattot nem lehet figyelembe venni és az alapján díjaztatni a biztosítást mert az nem jelenti azt, hogy ki is használja az eszköz azt az erőt amit hozzá adnak a motorba ilyenkor. Vannak olyan rollerek amibe bele raknak 2x1000 vagy 1x2000 wattos teljesítményű motort viszont a gyártó, hogy könnyebben eltudja adni vagy megtudjon felelni a piacra szánt feltételeknek, ezeket szoftveresen korlátozza vagy tiltja. Egyes applikációkban vagy eszközökön rejtett gombnyomásokkal nagyobb sebesség is előhívható mint amit a gyártó megad és ezt bármikor vissza is lehet állítani. Papíron úgy szerepel, hogy a roller 25km/h-as sebességgel megy viszont meg monyákolható. Azt viszont ellenőrizni is tudnia kell a rendőrnek, hogy az a típus valóban annyival megy-e mint szabad vagy a korlátozás ki van véve és gyorsabban is tud vele haladni a tulajdonos. Ezt milyen módon fogja ellenőrizni? Elveszi tőle (amit nem tehet meg) és megy vele kipróbálja? Én figyeltem amikor megvásároltam a sajátomat, hogy 25km/h-nál ne menjen többel és 25 kilónál ne legyen nehezebb. Nem fogok azért minimum 30 ezer forintot fizetni évente, hogy rollert használhassak. Mondjuk én az értelmesebb kreszt betartó polgárok közé tartozom mert van autóm is.
@zsoltszabo48769 ай бұрын
Ki az aki 40 el megy gyalogosok közt? Az aki kerékpárral 30-35 el megy sem normális,és még sem javítana azon ,ha jogosítvány kellene a kerékpárra mivel aki így viselkedik sem javít azon ,hogy van nála egy jogsi. Ugyan ez van a rollerre is .Normális esetben 5-10 km el lehet gyalogosok közt közlekedni. Én kerékpárral és rollerrel is járok és gyalogosok közt betartom a max 10km ert vagy még lassabban közlekedek. Sokan úgy vannak vele hogy igen is jogsiköteles legyen a roller mert nem szívesen látnak az utakon. Most megsúgom semmin sem fog változtatni az ha valakinek ott a jogsi mert attól még úgyan úgy ott lesz.Ja és arról nem is beszélve hogy jelenleg 70-80 % a a rollereseknek a kerékpár utakat használja.Ha pedig behoznák hogy jogsi köteles lenne úgy köteles lenne mindenki az úttestet használni.Tehát azok akik a jogsi behozatala mellett vannak számítsanak rá ,hogy rengeteg rolleres fog ott járni ahol eddig csak 1-1 volt.
@Mulinari-Pascai Жыл бұрын
😅 Eu 168-2013 rendelet alapján ez nem jármű!! Pont! (Bizonyos típusoknál ülés hiánya miatt) Végsebesség: applikáció segítségével állítható 😅 egyszer bicikli, egyszer segédmotor?! 😅 Az meg hogy..( beállítása előtt ivott az ember 25 alatt nem veszíti el a jogsit ,26-nál igen😂😂? Akkor a kézi, önjáró benzinmotoros fűnyíró is büntetést von maga után,ha közterületen használom egy sör után 😂??? Legyen talpán aki ezt kimondja 😅 Az is vicc ,hogy debreceni bíró másként dönt,mint egy soproni? Szájunk íze szerint.. Na ez eleve alkotmányellenes!! 😅
@RichárdPetneházi-v7q Жыл бұрын
"Arra az 50-esre gondol a csészeajban? Az a gördeszkásokra vonatkozik."
@ferencd.970512 күн бұрын
Nem kellett volna megengedni a forgalmazását és akkor nem lenne velük gond !
@csongorsomlyai9838 Жыл бұрын
Emberek fizessenek!!! Kell a pénzt a kasszába!!!!! Pénzből sose elég !!! Sok léhütőt el kell tartani!!!! 😢😢😢
@hunattilathehun4471 Жыл бұрын
Minden közlekedő fizessen kötelező felelősség biztosítást.... Ez a minimum....
@KaracsonyBergenadjuntus Жыл бұрын
Mindenki közlekedik...
@jozsefszabolcsjakab1656 Жыл бұрын
Persze ! Csak szerinted a gyalogos közlekedik fizessen.
@wicked_one123 Жыл бұрын
MIért?
@Mulinari-Pascai Жыл бұрын
Gyalogosnak is homlokára tetoválva a rendszámát, biztosítás, műszaki vizsga évente !! Gyalogos mikor átmegy a piroson 😅 az is szabálytalan közlekedés!
@kingakeresztes64597 ай бұрын
Persze, jó magyar ember engedelmeskedik, önként is fizet lassan már azért is, ha gyalog megy valahova.....
@gyron1791 Жыл бұрын
hovamár! nemkel jogsi. mekkora pénz lehuzás, láthatósági mellény lakott területen kivül. és bukósisak. de, nemárt némeik renitensnek kresz ismeret elvégzése.
@kissrobertgaborАй бұрын
Ezt már egy jó ideje mondjátok....
@csongorsomlyai9838 Жыл бұрын
Már a talicskára is jogsi kell. Kész röhej. Lehúzás minden mennyiségben!!
@bandurakrisztian1612 Жыл бұрын
Igen,mert minden felelőtlen alak mindennel is száguldozik és magasról tesz a szabályokra.
@ferenclichy4269 Жыл бұрын
Ha képzés nélkül részt veszel a közlekedésben akkor egy dolog máris borítékolható : baleset . Ettől csak az védhet meg , ha a többiek figyelnek rád ...
@gombosnorbert636315 күн бұрын
@@ferenclichy4269 9 éve és több mint 85.000km-rel a hátam mögött jogosítvány nélkül közlekedek, tehát képzés nélkül. 1 éve volt balesetem... nem adták meg az elsőbbséget olyan aki képzésben részt vett... most fogok visszamenni ugyancsak jogsi nélkül rollerre. Jogosítványt időm nem lenne letenni... Kreszből bármikor levizsgáznék tanulás nélkül is, elég tapasztalatot gyüjtöttem, de sajnos simán csak kresz nem elég... kell fix óraszámot is teljesíteni.. na hát most arra nem lenne időm.
@ferencd.970512 күн бұрын
Biztos van Neked is és szeretsz a gyalogosok között 40-50-el száguldozni és az autókat is előzgetni . Vicc ez az egész őrület .
@unnf9971 Жыл бұрын
Nagyon helyes. Most már csak keményen cizellálni kéne a jelenlegi kresz szabályrendszert és kivagdosni a 40-50 éve a nyakunkon ragadt értelmetlen bonyolításokat.
@argentinomr1083 Жыл бұрын
Na végre
@wicked_one123 Жыл бұрын
...az életünk már így is masszívan túl van szabályozva, semmi szükség újabb szabályokra, főleg úgy hogy ezeket a szabályokat semmilyen társadalmi párbeszéd nem előzi meg, azaz egyre inkább ostobább és önkényesebb a szabályrendszer.
@torjekgyula7242 Жыл бұрын
Majd ha a gyerekedet,vagy édesanyádat a járdán elüti egy rolleres,nem ezt fogod mondani!
@peti444 Жыл бұрын
igy van
@zsoltszabo487611 ай бұрын
@@torjekgyula7242 mér ütné el? ennyi rővel egy kerékpáros is megteheti és ahhoz nem kell jogsi sem de teljesen mindegy mert sok embernek van jogosítványa és észt még sem adnak hozzá
@independens0110 ай бұрын
@@torjekgyula7242 Ezt úgy mondod, mint ha az úttesten mindenki betartaná a sebesség határt. Ez olyan, mint ha azt mondanánk, hogy aki 100-az megy a városban az csak a levegőben közlekedhet. A rollert nem lehet a járdáról levinni, mert veszélyes a rolleresre. Sebességhatárt és kijelölt sávot kell használni a járdán, vagy a bicikli úton mehessen! Ennyi.